Az Európai Parlamentben kirobbant korrupciós botrányról

Ma a brüsszeli Euronews kérdezte meg a véleményemet az Európai Parlamentben kirobbant korrupciós botrány egyes jogi kérdéseivel kapcsolatban. Az általuk készített végleges tudósítás itt elérhető, de nyilván a történetnek még messze nincs vége.

A jogi helyzet nem egyszerű, ugyanis magának az Európai Parlamentnek, de általánosságban az Európai Uniónak sincs bármilyen, ilyen helyzetekben alkalmazandó jogi szabálya. Emiatt most is a belga hatóságok a belga jogszabályok mentén tevékenykedtek egy olyan bűncselekmény miatt, ami elvben az Európai Unió, illetve annak egyik intézménye ellen irányult, ám mivel arra Belgium területén került sor, a klasszikus, területi joghatóság alapján eljárva. Mivel az Európai Parlament sietett leszögezni, hogy teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal, és gondoskodik az érintett képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről, ebből úgy tűnik, hogy nem lesz jogi-politikai probléma.

Ugyanakkor a helyzet nem mindig ilyen tiszta. A magyarok számára ismert “KGBéla” ügy feldobta azt a – számomra legalábbis – mai napig nyitott kérdést, hogy vajon egy tagállam alkothat-e olyan bűncselekményt az EU, vagy annak intézményének állítólagos védelmében (lásd az akkor a Btk. 261/A. szakaszába foglalt “Kémkedés az Európai Unió intézményei ellen” bűncselekményét), amivel kapcsolatban nincs ilyen uniós szintű szabály, és ahol az adott intézmények részéről nem is merült fel ilyesfajta védelem igénye. Védheti-e egy tagállam az uniós intézményeket tagállami büntetőjogi eszközökkel? Erre a későbbiekben még külön vissza fogok térni, mert rendkívül érdekes kérdésnek tartom.

Megfontolandó ugyanakkor, hogy az ilyen helyzetekre tekintettel a jövőben az Európai Unió keretében komolyabb figyelmet fordítsanak ennek a jogilag bizonytalan helyzetnek a rendezésére.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: