Bundesverfassungsgericht: upsz, megint megtettem…?

Nem véletlenül szeretik az uniós jog művelői a német Alkotmánybíróságot… A nemrég közzétett döntése várhatóan megint okoz majd némi feszültséget az európai politikában.

Miről is van szó pontosan? A karlsruhei testület úgy döntött, hogy érdemi vizsgálat tárgyává fogja tenni a tavaly decemberben, az uniós hét éves költségvetéssel együtt elfogadott ún. “saját források” határozatot, ami a koronavírussal kapcsolatos mentőcsomaghoz szükséges – és amíg azzal nem végez, addig nem engedi annak ratifikációját a szövetségi elnök számára. Ezt egy előzetes alkotmányossági ellenőrzésként kell elképzelni (ilyenre a magyar Alkotmánybíróság is rendelkezik hatáskörrel), és azért lehetséges, mert ez az uniós határozat olyan, kivételes jogszabályfajta, amihez az uniós alapító szerződések alapján szükséges a tagállamok megfelelő ratifikációja, azaz megerősítése is.

Mi lehet ennek a következménye? Hogy tolódik annak elfogadása, azaz a bíróság vizsgálatának végéig nem indulnak be a csomagban előirányzott kifizetések. Tragédia ebből nem lesz, az EU maga nem bénul le – hasonlóan a hétéves költségvetéshez, az új szabályok hatályba lépéséig az előzőek maradnak hatályban. De bizonytalan ideig nem lehet számítani azokra az összegekre, amikkel a magyar kormány (hasonlóan több más tagállamhoz) számol.

Ami viszont kifejezetten érdekes kérdésnek tűnik jelenleg, hogy vajon a német Alkotmánybíróság milyen tárgyú vizsgálatot végez majd. A beadványozók álláspontja szerint ugyanis a határozat az alapító szerződésekkel ellentétes, így ha Németország azt megerősíti, azzal saját nemzetközi jogi kötelezettségeit sérti meg, így az alkotmány-ellenes lenne – ugyanakkor az uniós jogon belüli koherencia-zavarok vizsgálatának feladatát idáig a luxembourgi Európai Unió Bírósága folyamatosan fenntartotta magának. Persze pont a német alkotmánybíróságot ez eddig sem nagyon zavarta, emlékezetes lehet még a tavaly májusi összezörrenés a két testület között.

Mindazonáltal ez a helyzet nem tűnik annyira veszélyesnek és feloldhatatlannak – még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a vizsgálat során Karlsruhe előzetes döntés kérésének formájában játékba hozza Luexembourgot, azaz megadja neki a lehetőséget, hogy ő maga foglaljon állást a határozat szövege és az alapító szerződés hivatkozott 311. cikke összhangja tekintében.

Kíváncsian várom a folytatást…

BVerfG v. CJEU?

Az Európai Bizottság elnöke is megszólalt a német Alkotmánybíróság korábban már bemutatott döntésével kapcsolatban. Itt elolvasható, elsőre nem tűnik ki belőle semmi extra (azon túl, hogy elfelejtette Strasbourgot, amelynek gyakorlata a Maastrichti szerződés óta az uniós jog elsődleges forrásai közé tartozik), ám az, hogy megemlíti a kötelezettségszegési eljárás megindításának lehetőségét, az azért felvet némi izgalmakat. Nevezetesen azt, hogy mivel a kötelezettségszegési eljárás lényeges eleme, hogy a Bizottság és az érintett tagállam vitájában végül az Európai Bíróság dönt (erről itt egy nemrégi írásom), egy ilyen eljárás lehetőséget biztosítana arra, hogy Luxembourg “visszaszóljon” Karlsruhénak.

Politikai értelemben kockázatos lenne von der Leyen részéről, mert a bírósági eljárásban lehetőség van arra, hogy a tagállamok is előadják, mit gondolnak a kérdésről (beavatkozóként) – márpedig egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet lenne ebben az alapvetően szakmai kérdésben tág teret engedni a populista hablatyolásnak. Jogi értelemben sem biztos, hogy sok értelme lenne amúgy, hiszen a német Alkotmánybíróság döntését semmilyen fórum nem írhatja felül otthon, de arra azért például biztosíthatna lehetőséget, hogy az Európai Bíróság mondjuk az uniós és a tagállami jog ilyen helyzetekre tekintettel való elhatárolása mellett iránymutatást adjon, hogy hogy kell eljárni, megelőzve ezzel a komolyabb legitimációs vagy egyéb válságot.

Meglátjuk, sor kerül-e erre. Addig is szórakoztasson minket a gondolat…