Az Országgyűlésben a 133 bátor ember bátran megszavazta, és ezzel az alaptörvény-ellenes állapot minden további nélkül folytatódik. Lehet, hogy egészen 2023 nyaráig, addig, amikorra hipp-hopp, alaptörvény-konformmá válik, amikoris hatályba lép majd a decemberben az ugyanezek a bátrak által elfogadott kilencedik módosítás… Végülis 2015 óta tart az ugyancsak minden jogalapot nélkülöző migrációs válsághelyzet, leánykori nevén “tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” című izé is, azt is megszoktuk minden jel szerint.
Mint az előbbi posztból is látszik, semmi kedvem érdemben kommentálni a dolgot. Csak megjegyzem, hogy a mindenféle korlátozások természetesen általánosságban tiltanak bármiféle nyilvános rendezvényt, beleértve abba a gyülekezéseket, ami olyan mértékű, általános jogkorlátozás, amivel szemben már több valóban független európai fórum fellépett, találta azt aránytalan mértékűnek.
De hát mit tudják azok, ők nem egy “európai keresztény jogállamban” élnek.