Néhány szóval akkor arról, hogy mit is csinálok Németországban. Még a nyáron nyertem egy pályázatot a német-lengyel határon található Odera menti Frankfurtban (igen, ez az A “másik” Frankfurt, ahova kb- másfél éve a zöld majmok akartak menni Európa Ligát játszani a Majna menti Frankfurt HELYETT) található Viadrina Európa-Egyetemen, hogy befejezzek egy jóval korábban elkezdett, kifejezetten nemzetközi jogi kutatást, amit az elmúlt években jelentősen félrelökdösött sok minden az életemben, például a habilitációs eljárásom keresztülvágása, amikor a szépemlékű Alapjogokért Központ két lábon járó fősértettségének utasítására/unszolására/kérésére/bánjakánya még 2019-ben kirúgtak az egyetemi állásomból, csak úgy. (Ez már csak ilyen: valakit a nevetséges közalkalmazotti illetménnyel járó egyetemi állásából is ki kell nyírni, miközben ugyanakkor másoknak havi milliókat kell tolni, megint más érdekében lobbizni kell, hogy NATO főtitkár-helyettes lehessen, hiába no, nehéz a NER élete :D) Ez a kutató-elemző munka az állami szuverenitás (igen, szóval ez még mindig nem a „tiéd az ország, magadnak lopod el”-t jelenti) átadásának specifikus eseteit járja körbe, aminek keretében én a nemzetközi büntetőbírói fórumokra vázoltam fel egy értelmezési keretet (először még 2009-ben), és most ebben akarom elhelyezni pl. az új, Ukrajna tekintetében felállítani tervezett nemzetközi büntető törvényszéket (STCAU) – ami miatt ez kifejezetten érdekes volt a pályázatot kiíró egyetemnek, amely az elmúlt években kifejezetten az Ukrajnával kapcsolatos különböző, hangsúlyosan nem csak jogi témák koordinálására egy multidiszciplináris alapokon álló központot is létrehozott. A pályázatomban kifejezetten arra a témára fókuszáltam, hogy az ukrajnai háború milyen hatással lesz a nemzetközi büntetőbírói fórumok működésére a tervezett új intézménytől függetlenül (amellyel kapcsolatban egyelőre komoly fenntartásaim vannak, ezekre csak röviden utaltam pl. a honlapomon közzétett rövid elemzésben pár hónapja), hiszen az a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósági rendszerével kapcsolatban is okozott már zavarokat (erről már tudományos publikációt is közzétettem), szóval lesz min dolgozni. Ha lesz valami érdekes, leírom itt is, bár nyilván alapvetően itt a közéleti kérdéseket övezi kiemelt figyelem, hát, az lehet, hogy korlátosabban lesz. Őszintén, örülök, hogy a figyelmem egy kicsit vissza tud fókuszálni a nemzetközi jogra az Európai Unióval kapcsolatos kérdések mellett, és biztos vagyok benne, hogy a relatív távolság ezen segíteni fog.
Persze, a dolgok nem mennek mindig tervszerűen, de ki kell hozni mindenből a legtöbbet… Szóval múlt hét csütörtökön, október elsején szerződésszerűen átvettem a lakásomat az Odera-menti Frankfurtban, de kiderült, hogy hétfő előtt semmi nem fog történni, mert csak (hiába no, az egyetem itt is egyetem, a munkatempó keltette ellenszélben beállt fagyhalál itt sem a vezető mortalitási ok), és mint kiderült, a wifi-hozzáférésem sem lesz megoldva addig, szóval nem volt mit tennem, úgy döntöttem, hogy felpattintom az aznaptól már hatályos Deutschlandticketemet, és Sheldon Cooper-módjára ezt a néhány napot egyfajta vonatos-hobó életstílusnak szentelem, mert miért ne, plusz még az is lehet, hogy a vonaton lesz wifi. Persze cimborák röhögőgörcsben törtek ki a hír hallatán, hiszen a DB (Deutsche Bahn, azaz a német államvasutak nevű rút boszorkány) és az én viszonyom mindig is legendás volt, különösen a Brüsszel-Frankfurt (igen, a MÁSIK Frankfurt) és a környék vonalain, de ez most ugye Ostdeutschland, ez nem olyan (khmm) plusz eddigi kalandos DB-élményeim alapvetően az IC-ICE vonalon gyűltek, a havi fix áras Deutschlandticket pedig csak a regionális vasútvonalakon érvényes, szóval ez biztosan sokkal jobb lesz. 😀 Szóval járkáltam egy sort, meglátogattam Berlint (sokadszorra és még mindig imádom), egyik kedvenc bandámat Drezdában elkaptam egy klubkoncertjükön, tiszteletemet tettem a Dynamo-nál (kellett egy normális bögre a lakásba, na), aztán beugrottam hosszú idő után végre a Bundeswehr hadtörténeti múzeumába (ide még visszajövök, az fix) és úgy rendesen elment a három nap (akik az Instagram oldalamat követik, kaptak tartalmat dúsan). Aztán tegnap végre beindultak a dolgok, megkaptuk a belépőket, papírokat, wifi-hozzáférést (sic!), bejártam az egyetemet, ismerkedtem a környezettel, így pl. az Odera lengyel oldalán fekvő Słubice városával, ahol természetesen a különböző pirog-beszerző helyek feltárása volt az elsődleges feladat…
Az otthoni dolgok persze nem szűnnek meg, már csak azért sem, mert van belőlük elég sok és ezt a kiruccanást most tényleg rövidtávúnak terveztem. Már hegyekben állnak a Wizzair appban a repjegyek Budapest és Berlin között, szóval elég intenzíven fogok hazajárkálni, ennyit arról, hogy jó lenne abbahagyni a folyamatos ingázást… 😀
