Címke: svédország

Eredeti megjelenés: Külpraktika blog ( https://kprax.blog.hu/2012/08/17/jogi-politikai_patthelyzet_julian_assange_ecuador_nagykovetsegen )

Minden jel szerint ideiglenes nyugvópontra jutott az ausztrál Julian Assange, a Wikileaks oldal alapítójának kergetőzése a svéd, majd a brit hatóságokkal. A nemi erőszakkal kapcsolatos vádakkal illetett Assange – sokak szerint ugyanakkor modern korunk egyik ikonikus ellenálló figurája -, valamint védői attól tartanak, hogy a svéd hatóságok elfogása esetén kiadhatnák őt az Egyesült Államoknak. Itt pedig elméletben akár a halálbüntetés is kiszabható lenne a vele kapcsolatban megfogalmazott vádak tárgyát képező cselekmények tekintetében, és emiatt mindenképpen próbálják elkerülni a kiadatást. Az utolsó két hónapot Assange Ecuador londoni nagykövetségén töltette, majd az utolsó hír az volt, hogy a miután a kiadatási ügye eredménytelenül ért véget, a dél-amerikai állam menekültstátuszt, a nagykövetségen pedig menedéket nyújt számára, kihasználva a diplomáciai jog nyújtotta mentességet. A brit hatóságok reakciójából egyértelmű volt, hogy nem ismerik el a védettséget, és gondoskodnak arról, hogy a bírói döntés teljesüljön, azaz Assange kiadatásra kerüljön Svédország számára.

Első lépésben vizsgájuk meg, hogy Ecuador cselekménye összhangban áll-e a nemzetközi joggal, majd ennek függvényében a lehetséges brit reakciókat.

Bár az, hogy egy állam politikai okokból a nagykövetségén nyújtson diplomáciai védelmet a fogadó állam polgárának nem újszerű magatartás (a magyar történelmet ismerők számára rögtön eszébe juthat Mindszenty bíboros esete, aki az 1956-os forradalom után egészen 1971-ig tartózkodott a budapesti amerikai nagykövetségen), annak általános értelemben vett lehetőségét soha nem ismerték el sem a nemzetközi jog írott normái, sem pedig a gyakorlata. A kérdést 1950-ben vette górcső alá a Nemzetközi Bíróság, épp dél-amerikai államok vitája eredményeképpen: 1949-ben Victor Raúl Haya de la Torre, az egyik perui politikai vezető Kolumbia limai nagykövetségén kapott menedéket, miután az államban kialakult zavargások miatt menekülni kényszerült, majd éveket töltött a nagykövetség épületében, miután Peru megtagadta, hogy szabad utat biztosítson számára Kolumbiába. A vita zárásaként a bíróság azt állapította meg, hogy nincs olyan általános nemzetközi jogi norma, ami Kolumbia számára megengedné a diplomáciai menedék nyújtását, és erre az általa felhívott, korábban megkötött amerikai nemzetközi egyezmények sem biztosítanak lehetőséget. Annak lehetőségét ugyanakkor elismerte, hogy meghatározott helyzetekben erre nyílhat mód, ám ez eseti mérlegelést igényel.

Érdemes lehet megjegyezni, hogy az ítélet után, 1954-ben egyes amerikai államok az Amerikai Államok Szervezete (Organisation of American States – OAS) keretében külön nemzetközi szerződést kötöttek egymással a diplomáciai menedékről, annak II. cikkében általában kimondva e lehetőséget. Ugyanakkor e szerződés III. cikke konkrétan megtiltja, hogy olyan személy számára nyújtson menedéket egy állam, akivel szemben köztörvényes bűncselekmény miatt van folyamatban bírósági eljárás, az ilyen személyt ki kell adni a helyi hatóságoknak – ám a IV. cikk a menedéket nyújtó állam számára hagyja meg annak lehetőségét, hogy minősítse a védelem alá vont személy elleni eljárás természetét.

A diplomáciai menedék kérdése amúgy fel sem merül a diplomáciai kapcsolatokról szóló, az ENSZ keretei között 1961-ben elfogadott Bécsi egyezményben, amelyet mind Ecuador, mind pedig Nagy-Britannia megerősített, és amely ma a diplomáciai kapcsolatok szabályainak alapvető gyűjteményének tekinthető. Hasonlóképpen hallgat róla az 1963-ban ugyanitt elfogadott konzuli kapcsolatokról szóló egyezmény is, ami azt igazolja, hogy e jogintézmény elfogadottsága univerzális szinten kérdésesnek tekinthető. Mindazonáltal érvelhető, hogy ez helyi szokásjogi alapon tekinthető létező intézménynek (a Nemzetközi Bíróság Haya de la Torre-ügyben hozott ítélete ezt alátámasztja), ám ez, az amerikai államok között esetleg kitapintható helyi szokásjog nem jelent kötelezettséget Nagy-Britannia számára.

Mérlegeljünk hát! Ecuador cselekményét a fenti szempontok alapján kell megítélnünk.

A fent említett amerikai egyezményben foglalt menedékjog biztosítása véleményem szerint nem lehetséges érv. Elsősorban azért, mert e jogi megoldás elfogadottsága még a saját földrajzi régióján belül sem vált teljessé, még az amerikai kontinens államainak is kevesebb mint a fele erősítette meg azt. Nagy-Britanniával szemben pedig nyilván bajosan lenne alkalmazható, más kontinensen pedig ilyen jellegű nemzetközi egyezmény egyáltalán nem született.

A helyzet sem azonos. A történelmi példában, Haya de la Torre esetében politikai bűncselekmény vádja feküdt az asztalon, Assange esetében viszont erről szó sincs: a svéd hatóságok által megfogalmazott, nemi erőszakkal kapcsolatos vádak tisztán köztörvényesek. Az Egyesült Államok állítólagos szándékaival kapcsolatban megfogalmazott kijelentések Assange és támogatói oldaláról pedig nem csupán bizonytalanok és alátámasztatlanok, de nem is bírnak relevanciával. A jelen helyzetben nem az Egyesült Államoknak, hanem a Svédországnak való kiadatást akadályozza Ecuador, amellyel szemben úgy vélem, hogy a menedékjog alkalmazása – tekintettel az érintett államok emberi jogi helyzetére – legalábbis megmosolyogtató. Különös pikantériája az ügynek, hogy miközben Assange védelmének egyik oszlopos tagja, az általam egyébként nagyra becsült amerikai Michael Ratner látványosan félti ügyfelét a Guantánamo támaszpont rémségétől, elfelejteni látszik, hogy Svédország volt az egyike azon kevés államoknak, akik a nyolcvanas évek végétől folyamatosan szót emeltek az Egyesült Államok egyes emberi jogi tárgyú nemzetközi szerződéseket kísérő fenntartási gyakorlatával szemben. Összességében véleményem szerint Ecuador nem tud olyan nemzetközi jogi normát felhívni, amely a diplomáciai védelem nyújtását alátámasztja, sem pedig olyan tényt (pl. üldöztetést), amely azt hitelesen igazolja.

Milyen megoldásokkal élhet Nagy-Britannia a kialakult helyzetben?

A híradások szerint a brit kormányzat az 1984-es, a líbiai nagykövetség előtt történt incidens után elfogadott, a diplomáciai és a konzuli létesítményekről szóló törvény (Diplomatic and Consular Premises Act – DCPA) alkalmazásának felhívásával fenyegeti Ecuador nagykövetségét és az ott ez idáig menedéket lelt Julian Assange-t. Az említett, 1984-es esetben az történt, hogy a líbiai nagykövetségről a Kadhafi-rezsim ellen tüntető tömeg felé automata fegyverből leadott lövések megölték az egyébként éppen a képviselet védelmére kirendelt Yvonne Joyce Fletcher rendőrnőt, majd az eset következményeképpen a brit rendőrök tizenegy napon át tartó ostromgyűrű alá vették az épületet, valamint hosszú időre megszűntek a diplomáciai kapcsolatok is a két állam között. Bár a líbiai rezsim később elismerte felelősségét és kártérítést fizetett, az elkövető személye a mai napig bizonytalan.

E törvény alkalmazásának felvetése annak lehetőségét villantja fel, hogy ha kell, erőszakkal is kihozzák Assange-t a nagykövetségről, hogy kiadhassák Svédországnak. A szóban forgó brit jogszabály ugyanis lehetővé teszi, hogy egy adott létesítmény diplomáciai vagy konzuli státuszát, valamint az ezzel együtt járó mentességeket megvonják, amennyiben annak használata nem áll összhangban annak eredeti rendeltetésével, vagy amennyiben ez nemzetbiztonsági, közbiztonsági (vagy éppen várostervezési szempontokra) tekintettel szükséges. Ugyanakkor a törvény I. rész 1. (4) bekezdése is kimondja azt a jogi evidenciát, hogy a státusz megvonása csak akkor lehetséges, ha az a „nemzetközi jog szerint megengedett”. Ez azt jelenti, hogy a brit hatóságok a törvény alkalmazása során nem térhetnek el a nemzetközi jog irányadó normáitól, ami rögtön nehezen értelmezhető helyzetre vezet.

A már említett Bécsi egyezmény ugyanis szigorú sérthetetlenséget állapít meg a nagykövetség helyiségei tekintetében, azaz a brit hatóságok oda nem hatolhatnak be, függetlenül attól, hogy állításuk szerint ez szükséges a kiadatás tekintetében fennálló kötelezettség teljesítéséhez. Így a helyzet patt állássá alakul: Ecuador jogsértő módon tartja ugyan a nagykövetségén azt, akit a brit hatóságok szeretnének letartóztatni, ám azok nem tudnak bemenni érte. Viszont nem is kötelesek szabad utat engedni neki Ecuadorba, hiszen ilyen mentesség és jog a Bécsi egyezmény szerint csak a diplomáciai személyzet tagjait illeti meg, akik közé a „menekült” nem tartozik. Még akkor sem tehető azzá, ha hirtelen valami trükk útján megkapja Ecuador állampolgárságát, hiszen az Egyesült Királyság területén érvényes mentességekhez az általa biztosított külön akkreditáció szükséges, ami nyilván esélytelen.

Ráadásul a józan ész alapján többen is óva intik a brit hatóságokat bármilyen meggondolatlanságtól, emlékeztetve arra, hogy egy nemzetközi jogi szempontból kétes akció nem csupán kellemetlen, de a világon máshol jelen lévő brit diplomáciai képviseletek biztonsága szempontjából is veszélyes következményekkel járna.

Ugyanakkor a helyzet jogilag nem feloldhatatlan. Mind Ecuador, mind pedig az Egyesült Királyság megerősítette a diplomáciai kapcsolatokról szóló Bécsi egyezmény vitarendezésről szóló kiegészítő jegyzőkönyvét, ami lehetővé teszi számukra, hogy a vitát a Nemzetközi Bíróság elé terjesszék. E jegyzőkönyv kimondja ugyanis, hogy az egyezmény értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos államok közötti vitát a bíróság kötelező ítélettel eldöntheti. Így itt és most lehetőség van arra, ami általában az államok közi vitákban nem túl gyakori, hogy minden további nélkül megnyíljon az út a Nemzetközi Bíróság számára. Nagy-Britannia egyoldalú keresettel pert tud indítani Ecuador ellen, felróva vele szemben az egyezmény megsértését.

Véleményem szerint e megoldás lenne a felek számára a leginkább kívánatos is. Úgy vélem, Assange személye nem olyan fontos a briteknek, hogy látványos nemzetközi jogsértésbe bonyolódjanak miatta. A svéd hatóságok számára sem létfontosságú, ők tenni pedig amúgy sem tudnak sokat. Ecuador pedig nyilván szívesen sütkérezik a gonosz Egyesült Államokkal szembeszálló bátor állam szerepében, miközben politikusai kiélvezik a nagykövetségen rostokló modern „forradalmár” kétes dicsfényéből rájuk vetülő sugarakat. Akárhogyan is, egyvalami biztosnak látszik: Julian Assange várhatóan egy jó ideig nem lép Ecuador földjére, hacsak védelmezői nem találnak ki valamilyen, a nemzetközi jog által a brit hatóságok elől védett szállítási módszert: