A svéd NATO-csatlakozásról Erdogan hozzájárulása után – vol. 2.

Amint arra számítottam, a tegnapi posztban bemutatott interjú valóban keltett némi érdeklődést. Emiatt itt szükségesnek látom reagálni egy-két dologra.

Szükségesnek tartom most azzal kezdeni, amivel tegnap befejeztem. Emlékeztetőül:

“Nem állítom, hogy ez fog történni, a NATO-főtitkár mai kijelentése alapján úgy tűnik, hagynak még időt a magyar kormánynak a ratifikációra, hogy arcvesztés nélkül kiállhasson a vereségből. De lehet, hogy nem az ő döntése lesz az irányadó…”

A sok reakció közül, amire mindenképpen érdemes reagálni, az a Szenes Zoltánnal ugyanott, másnap közölt interjú, itt olvasható. Egyrészt a régi személyes ismeretség okán, másrészt pedig azért, mert itt megjelenik egy igen fontos, bizonytalan szempont, amire épp a fentebbi bekezdésben utaltam.

Először is, a cikk tartalmaz olyan zavaros mondatokat, amik egészen biztosan nem szó szerint Szenes Zoltántól származnak, és kicsit értelemzavaróak, amik a beszélő üzenetét – az ő szándéka ellenében – igencsak összezavarják. Így például a “Szenes Zoltán szerint a szerződés szövegét ugyan nem módosították, de csak a szervezet megalakulásakor alkalmazták, azóta más a gyakorlat.” mondat önmagában nem értelmezhető.

Ez és még néhány más dolog nem a nyilatkozótól származik, annak pontatlansága és zavarossága nem az ő hibája. A cikk alapos olvasásával a későbbiekből azért kiderül, hogy Szenes Zoltán is világosan látja, hogy az Észak-atlanti Szerződés 11. cikke csak a NATO megalakulására vonatkozik, szóval felejtsük is el azt gyorsan. (Ahogy azt a mondatot is, hogy “Eszerint valóban elégséges a tagállamok több mint felének hozzájárulása ahhoz, hogy a szerződés életbe lépjen a csatlakozó új tagállam és a NATO között.”, mert ekkora marhaságot senki nem mondott, én különösen nem.) Az új tagállamok csatlakozására a 10. cikk vonatkozik, ami – ahogy bemutattam – teljesen egyértelműen fogalmaz, az igazi kérdés nem is az.

Ahogy a tegnapi bejegyzésben is világosan leírtam, aminek a ratifikációján megy a rugózás jelenleg, az nem maga az Észak-atlanti Szerződés, hanem az ún. csatlakozási jegyzőkönyv megerősítése. Ez formailag egy külön nemzetközi szerződés, amire viszont a Szerződés alapján NINCS szükség. Az egy valóban létező gyakorlat, hogy születik ilyen (a NATO honlapon el is érhetők, hivatkoztam is példaként a magyart), de az állításom lényege – újra -, hogy ettől a gyakorlattól adott esetben bármikor el lehet térni, jogilag ez teljes mértékben lehetséges. Ez kb. olyan, mint amikor a társasházi szeméttároló ajtajára kiírják, hogy “kérjük becsukni”, a társasház házirendjébe pedig, hogy “csukva kell tartani”, de mindenki bezárja kulcsra. Nem lesz kötelező kulcsra zárni csak azért, mert megszokásból mindenki úgy csinál…

Az a nyilatkozói kijelentés ugyanakkor, hogy “ez egy értelmezés, amit kőkeményen betartanak a tagállamok”, konkrétan értelmezhetetlen nemzetközi jogi szempontból. Nem tudom, milyen a “kőkemény”, de bizonyítani kéne tudni, hogy egy contra legem (azaz egy nemzetközi szerződéssel ellentétes, vagy annak nem megfelelő, vagy az által nem előírt stb.) gyakorlat kötelező erejűvé vált, ami egy nemzetközi jogásznak sem biztos, hogy menne… Nem lett kötelező – ha az összes NATO-tagállam úgy dönt, hogy “kőkeményen” megkerülik Orbánt, akkor ő “kőkeményen” meg lesz kerülve, különösen, hogy – mint a 10. cikk szövegén látszik – ez az alkalmazott eljárás teljesen megfelel az írott jognak. Az, hogy egy nemzetközi szervezet működésében annak alapító szerződésének nem megfelelő gyakorlat alakul ki a tagok imperatív, vagy annak vélt érdekeinek megfelelve, nem újdonság és nem egyedülálló. Jó példa erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa, ahol a mai napig az Alapokmánytól eltérően történnek a szavazások, egészen pontosan a tartózkodás/távolmaradás értelmezése: a tartózkodást/távolmaradást az Alapokmány szövege alapján vétónak kellene tekinteni, mégsem tekintik annak. Erről bővebben írtam egy fejezetet egy olyan biztonságpolitikai kötetbe, amiben Szenes Zoltán épp a NATO-ról írt egyet (érdekességképpen, itt olvasható az én fejezetem, itt pedig az egész könyv, mindenképpen érdekes olvasmány), sajnos a bővítésre nem tért ki külön. A lényeg, hogy nincs olyan gyakorlat, ami ne változhatna meg, ha minden részes fél akarja és különösen akkor, ha az amúgy sem felel meg a szervezetre vonatkozó előírásoknak. A magyar kormányt pedig már eddig is megkerülték a NATO-ban minden további nélkül, ami miatt utána az már tiltakozni, meg vétózni sem akart, láthatóan beletörődött. Ennyit a nagy vétófenyegetésről.

Hasonlóképpen problémás az a kijelentés, hogy “jelenleg a tagállamok felvételének feltétele az egyhangú ratifikáció”. Nem. Nem az. Ez sehol nem jelenik meg az Észak-atlanti Szerződésben, sőt, a 10. cikk konkrétan nem ezt mondja. Ez a kijelentés így, ebben a formában teljesen megalapozatlan. Azt ki lehet jelenteni, hogy “a jelenlegi gyakorlat csatlakozási jegyzőkönyv elfogadását alakította ki”, de ez nem “feltétel”. Egyetlen “feltétel” van a Szerződésben, a meghívás. Az pedig megtörtént, ahogy a tegnapi posztban a hivatalos forrásokra is rámutattam.

Emellett külön örömmel láttam, hogy a beszélgetés felemlítette a Brüsszeli szerződést (a NATO elődjét, bár ez így nagyon bántó leegyszerűsítés, de most elmegy) és annak megkötésének körülményeit, bár ugyancsak téves kontextusban, az alapítással kapcsolatban – de akkor talán viszont érdemes lett volna azt is megnézni, hogy a Brüsszeli szerződés szó szerint teljesen ugyanezt a megoldást alkalmazza az utólagos csatlakozásra. (Ott a IX. cikk felel meg az Észak-atlanti Szerződés 10. cikkének.) A Brüsszeli Szerződés alapján végül semmilyen gyakorlat nem alakult ki (maga a szerződés is lényegében elhalt, miután kifejezetten Németország ellen irányult, amit az USA nem akart támogatni, ezért lett helyette a NATO), ahhoz senki nem csatlakozott utólag, de a tény, hogy abban a szerződésben is ezt a megoldást alkalmaztak, nem lehet véletlen.

Szóval még egyszer: ez egy lehetőség a magyar kormány jogszerű megkerülésére. Hogy megpróbálnak-e majd élni vele, az egy másik, politikai kérdés.

A svéd NATO-csatlakozásról Erdogan hozzájárulása után

Most jelent meg egy interjúm a Szeretlek Magyarország oldalon:

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/szempont/lattmann-tamas-orban-viktor-jovahagyasa-nelkul-is-a-nato-tagja-lehet-svedorszag/

Ez megint kiverte a biztosítékot egyeseknél, ami engem egyáltalán nem zavar, viszont muszáj nehány tényt lefektetni és megjelölni, amelyek ismerete szükséges ahhoz, hogy bármilyen módon értékelhető álláspontot alakítsunk ki a kérdésben. Tudom, hogy a tények ismerete nem divat, egyes helyeken nem is elvárás, de nem baj.

A beszélgetés tárgya a magyar diplomácia újabb orra esése volt, miután Törökország döntése után sikerült Magyarországnak mégis utolsóvá válnia a svéd NATO-csatlakozás támogatása tekintetében. Sokak számára meglepő és újszerű lehet az a kijelentés, hogy a magyar ratifikáció nélkül is megtörténhet Svédország NATO-csatlakozása. Jelezném, hogy ezt a kialakult feszültség első pillanatától mondom, csak éppen senki nem kérdezte, azonkívül pedig mindenki megint olyan boldog volt a féltudásával, hogy sem kedvem, sem energiám, sem szívem nem volt elrontani mindenki örömét… Ha valaki veszi a fáradságot, és ténylegesen elolvassa a NATO alapító szerződését, az ún. Észak-atlanti Szerződést (vagy Washingtoni szerződés), konkrétan annak 10. cikkét (ezt amúgy helyesen a cikkhez is betette a szerkesztő), akkor ott a következőt találja:

“A Felek egyhangú megegyezéssel a Szerzõdéshez való csatlako­zásra hívhatnak meg minden más európai államot, amely képes arra, hogy elõsegítse a Szerződés elveinek továbbfejlesztését és hozzájá­ruljon az észak-atlanti térség biztonságához. Minden ekként meghí­vott állam részesévé válhat a Szerződésnek, ha csatlakozási okiratát az Amerikai Egyesült Államok kormányánál letétbe helyezi. E kormány a Felek mindegyikét értesíti az egyes csatlakozási okiratok letétbe helyezéséről.”

Ebben világosan le van írva, hogy mi a menet. Meghívás, majd utána az érintett állam egyoldalú aktussal, ún. csatlakozással az egyezmény részesévé válik, és nem kell hozzá semmiféle megerősítés a már részes államoktól.

Ami külön megerősítés tárgyát képezheti, az nem maga az Észak-atlanti Szerződés, hanem az ún. csatlakozási jegyzőkönyv (ezeket is meg lehet találni a fentebb linkelt oldalon), ennek megerősítésével játszadozhat egy tagállam (most is ez történik igazából), de a Szerződés szerint ez nem akadálya a taggá válásnak. Sőt, ha valaki veszi a fáradságot, és megnéz egy ilyet, lásd pl. a magyar csatlakozási jegyzőkönyv szövegét, ennek I. cikke is nagyon világosan azt mondja ki, hogy “In accordance with article 10 of the Treaty, the Republic of Hungary shall become a Party on the date when it deposits its instrument of accession with the Government of the United States of America“, azaz a meghívás után EGYOLDALÚ aktussal csatlakozik az új tagállam. Na és most mi történik, ha nem lesz ilyen csatlkozási jegyzőkönyv? Semmi…

(Kiegészítés: a 11. cikk nem az utólagos csatlakozásról, hanem az aláíró államok, azaz az eredeti tagok a szerződés létrehozásakor irányadó kötelezettségéről szól.)

Történt ilyen meghívás? Igen. A formális meghívás megtörtént 2022 júniusában, a madridi NATO-csúcson, csak a magyar média nem számolt be róla, szóval aki csak onnan tájékozódik, annak ez az információ meglepő lehet.

Itt a csúcs hivatalos honlapja:
https://www.nato.int/cps/en/natohq/news_196144.htm

Ott van a “Finland and Sweden membership” alatt világosan, hogy “official invitation”, illetve ha valakinek ez nem elég, akkor itt a hivatalos záró nyilatkozat is, ennek lásd 18. pontját:

https://www.nato.int/cps/en/natohq/official_texts_196951.htm?selectedLocale=en
Idézem: “Today, we have decided to invite Finland and Sweden to become members of NATO, and agreed to sign the Accession Protocols.”

És akkor szerintem ennyi bőven elég is ebben a kérdésben…

Egyszerűen az történt, hogy Orbán meg noob külpolosai ezt megint csúnyán benézték, és most fogalmuk sincs, hogy mit tudnak csinálni. És ezt el lehetett volna kerülni, én magam is többeknek elmondtam, hogy ez így nagyon rizikós játék, amiből csak akkor lehet jól kijönni, ha odafigyelnek. Nem figyeltek. Ennyi a történet.

Miután Törökország kilépett a történetből, a magyar kormány most bármikor kaphat egy hivatalos levelet Washingtonból, hogy “helló, akkor csak úgy szólunk, hogy mostantól Svédország NATO-tag, mert tegnap letették a papírokat”. Ankarának valószínűleg nem szívesen küldenek az amerikaiak egy ilyen levelet, hiszen a NATO kb. második legerősebb haderejét birtokló államról van szó, megkerülhetetlen geopolitikai helyzetben. Budapestnek ellenben minden gond nélkül, aztán nyugodtan lehet huszárvagdalkozni mindenki legnagyobb további derültségére.

Nem állítom, hogy ez fog történni, a NATO-főtitkár mai kijelentése alapján úgy tűnik, hagynak még időt a magyar kormánynak a ratifikációra, hogy arcvesztés nélkül kiállhasson a vereségből. De lehet, hogy nem az ő döntése lesz az irányadó…

Hétvége otthon és az ATV-n

A hétvégén hazalátogattam, és szombat este újra a “Civil a pályán” c. műsorban szerepeltem, nagy örömömre régi jó barátom, Ellenbacher Attila társaságában. Kicsit fáradt voltam, mert a pénteki felvétel előtt hajnalban vergődtem le a Prágából érkező buszról, ami, hogy is fogalmazzak, szuboptimális alvási élményt biztosított számomra. Hajnalban még előtte élőben letoltam egy Start-ot, ez itt megnézhető:

Utána vettük fel a szombat este adásba került Civil-t, ez lett belőle (végre szinte rögtön felkerül az adás a YouTube-ra, egyben):

Csak hogy teljes legyen a kép, hétfő este még egy Aktuál is belefért:

Nem mondom, hogy unalmas vagy nyugodt volt a hétvége… 🙂

Újabb visszaélési kísérlet egy NER-kegyencnek adott diplomata útlevéllel

Ráadásul már “visszaeső” elkövetőről van szó, hiszen Lénárd András, a Csíki Sör tulajdonosa esetében a média már korábban is beszámolt ilyesmiről.

A diplomata útlevelekről beszéltem ennek kapcsán az RTL-nek, itt nézhető meg.

Lényegi újdonságot nem mondtam a korábbiakhoz képest: régebben Dzsudzsák Balázs, majd Szájer József ügyével kapcsolatban merült fel a kérdés, az előbbivel kapcsolatban itt érhető el az akkori nyilatkozatom, amivel megpróbáltam megmagyarázni az ilyen útlevelek kiadásának hogyan-mikéntjét és problémáit, az utóbbi kapcsán pedig itt megpróbáltam elmagyarázni, hogy miért is nincs igazán jelentősége nem csupán a haveri alapon kiadott, de sok más diplomáciai útlevélnek sem – Magyarországon elvileg semmilyen könnyítést nem ad, külföldön pedig – megfelelő akkreditáció hiányában – lényegében érvénytelen, a helyi hatóságok számára nem létezik. Ugyanezt elmondtam akkor is, amikor kiderült, hogy a Schadl/Völner botrány érintettjei is kaptak korábban diplomata-útlevelet, itt még konkrét javaslatot is tettem, hogy hogy lehetne kezelni, normalizálni a diplomata útlevelek kiadásának teljesen eszeveszetté vált rendszerét. Persze, azóta sem változott semmi, a mostani helyzet pedig nagyjából ugyanez.

Egyszerűen szánalmas az egész, és persze nagyon vicces lesz, amikor a román hatóságok magasról tesznek majd a “diplomata útlevélre”, és beindul majd a románozós, magyargyűlölős jajveszékelés.

Charles Michel lemondása – valóban Orbán Viktor lehet az “EU elnöke” (nem), és akkor mi lenne?

Nemrég jelent meg egy interjúm a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon, amiben azt jártuk körbe, hogy mi lenne, ha Charles Michel, az Európai Tanács elnöke idő előtti lemondásával valóban Orbán Viktorra “szállna” a pozíció, ahogyan ő azt belengette.

Szeretném ugyanakkor rögzíteni mindenek előtt, hogy nem, ez nem fog megtörténni. Michel már a lemondása felvetésével akkora zavart okozott, hogy szerintem még az sem fog megtörténni. Aztán persze meglátjuk, mi lesz nyáron.

És persze megint szóba került a július 1-el induló magyar soros tanácsi elnökség (ami ugye még mindig nem az Európai Tanács elnöki pozícióját, hanem az Európai Unió Tanácsának elnökségét jelenti).

Az interjú elolvasható itt.

Unalmas ostobaságok az EU-val kapcsolatban

Kezd nagyon tele lenni a hócipőm a magyar sajtó igénytelenségével és veszedelmes hozzá nem értésével uniós kérdésekben.

Nem, Orbánt nem alázták meg az uniós csúcson, amikor a csatlakozási tárgyalások megindításáról szóló szavazáson kiment kávézni. Bármennyire is szeretnék egyesek azt hinni. Nem, nincs hírértéke minden egyes alkalommal annak, amikor egy unatkozó nyugat-európai jogász végre elolvassa az uniós alapító szerződést, és megírja valami blogon, hogy háhá, az Európai Tanács minősített többséggel még akár el is veheti a soros elnökséget, de legalábbis átszervezheti. Tavaly májusban én is elmondtam itthon, le is írtam, sőt, még azt is, hogy miért nem fogja – ahhoz képest semmi új nem derült ki azóta, mégis a hazai nemfideszes sajtó úgy írja meg ezeket a marhaságokat, mintha valami nagy csoda lett volna felfedezve. A nemorbánista emberek meg majd teljesen jogosan érzik úgy, amikor nem történik semmi, hogy át lettek b.szva – és mi lesz ebből? Segítek: EU-ellenesség az ellenzéki oldalon (“a ZEU béna/tehetetlen!!!” meg “a ZEU igazából Orbánnak játszik”), Orbán meg röhög a markába.

(És akkor maradjunk annyiban, hogy marha jó fej vagyok, hogy csak a sajtóról beszélek…)

És nem, Charles Michel esetleges idő előtti lelépése nem fogja Orbán Viktort Európa királyává tenni, ugyanis nem igaz az az állítás, hogy az Európai Tanács elnökségének megürülése automatikusan az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét helyezi az Európai Tanács elnökévé. Én azt már őszintén feladtam, hogy a magyar sajtó, illetve a magyar közélet megszólalói (beleértve az ún. “szakértőket” is) értsék a különbséget az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa között, vagy esetleg ismerjék az alapító szerződések által kialakított feladatmegosztási rendszert (példa: amikor Orbán kiment kávézni, olyan kérdésben szavazott az Európai Tanács, amiben amúgy ténylegesen az Európai Unió Tanácsának kell majd, szóval Orbán oda ment ki, ahova akart, annak az ég’ egyadta világon semmi jelentősége nem volt, ezért is mondtam el egy nappal előtte, hogy nem fog vétózni – nem baj, biztos van, aki örült, hogy “Orbánt megalázták”, de attól még nem), de arra azért marha kiváncsi vagyok, hogy a fenti állításnak (“az Európai Tanács elnökségének megürülése automatikusan az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét helyezi az Európai Tanács elnökévé”) egészen pontosan mi a jogszabályi alapja. Mutasson rá valaki az uniós alapító szerződések rendszerében, legyen olyan jó. Bárki. Valaki?