A belarusz tiltakozók között van, aki már képletesen megvette a jegyet Lukasenka elnök számára Hágába. De eljárhat-e a Nemzetközi Büntetőbíróság a kialakult helyzettel kapcsolatban?
Ezt a kérdést járom körbe az HBC News augusztus 20-i MultiLATerál adásában, délelőtt 10 órakor. Hallgassák meg!
Szépen lassan kezd összeállni az HBC News szerkesztősége és műsorrendje, az ilyenkor szokásos apró módosításokkal, a július 2-re időzített véglegesítés előtt. Az én MultiLATerál-om szerda délutánról átment csütörtök délelőttre és aznap éjféli ismétlésre. Emellett az ismétlések a Soundcloud és az Anchor csatornámon is elérhetőek, nemsokára teljes Anchor archívuma is lesz a rádiónak.
A múlt heti adás visszahallgatható, és a podcast csatornám követhető már itt, a Spotify-on is:
A holnapi, 10 órakor kezdődő MultiLATerál témája pedig – reflektálva a napi hírekre – a strasbourgi bíróság működése lesz, kitérve a hétfői hírre, amely szerint az elutasította a Jobbik által az ÁSZ intézkedésével szemben benyújtott panaszt, ezt a kérdést is körüljárjuk majd, különös tekintettel a Magyar Hang tegnapi írására, amely sajnos vet némi árnyékot a bíróság döntésére. Vajon van alapja az aggodalomnak?
Multilaterál holnap délelőtt 10 órakor az HBC News Hungary műsorán!
Az ENSZ honlapjának beszámolója szerint az OPCW (a nemzetközi vegyifegyver-tilalmi egyezmény ellenőrző testülete) jelentést tett közzé, ami amellett szóló bizonyítékokat tartalmaz, hogy 2017 március végén a szír kormányzati erők vetettek be szarin és klórgáz tartalmú bombákat civil objektumok ellen.
A vegyifegyverek alkalmazása az ENSZ keretében 1993-ban elfogadott vegyifegyver-tilalmi egyezmény alapján tilos, az egyezményhez Szíria is csatlakozott, igaz, igen későn, 2013 őszén. Az államról már addig is széles körben ismert volt, hogy jelentős vegyifegyver-készletekkel rendelkezik, ami miatt különös aggodalommal figyelte mindenki a 2011 óta zajló polgárháborút. Annak során az összeütköző felek többször és kölcsönösen is vádolták egymást vegyifegyver alkalmazásával, amely vádaskodásban természetesen azok külpolitikai szövetségesei is részt vettek.
Az OPCW e támadásokkal kapcsolatos vizsgálatait sokáig a tényállások felderítése érdekében végezte, egy ENSZ-szel közös vizsgálati mechanizmust is létrehozott az ENSZ BT határozata alapján, de ennek megújítása 2017-ben orosz vétó miatt elmaradt. A mostani jelentést a 2019-ben létrehozott vizsgálati és azonosítási csoportja
A híradások szerint van rá esély, hogy a közeljövőben a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerüljön Szudán tavaly áprilisban megbuktatott diktátora, Omar al-Basír.
Az országban történt népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt a hágai székhelyű büntetőbírói fórum 2005 óta folytat vizsgálatokat, amikor az ENSZ Biztonsági Tanács – első alkalommal a bíróság alapokmányának 1998-as elfogadása valamint működésének 2002-es megkezdése után – az ENSZ Alapokmány VII. fejezete alapján elfogadott, azaz kötelező erejű, történelmi jelentőségű 1593. sz. határozatával a Szudánban (különös tekintettel a darfúri régióban) kialakult helyzetet a bíróság elé utalta. Ezek után 2009-ben, majd 2010-ben adtak ki letartóztatási parancsot az államfő ellen, természetesen az állam ezeknek nem tett eleget. Ez a helyzet viszont a tavalyi szudáni események, al-Basír bukása és elzárása eredményeképpen várható volt, hogy változni fog.
Mivel Szudán nem részese a bíróságot létrehozó, 1998-ban elfogadott egyezménynek, az ún. Római statútumnak, a BT utaló határozata volt az egyetlen lehetőség, hogy a fórum foglalkozhasson az itt történtekkel. Az elmúlt évek során több magyar és angol nyelvű írásomban is megfogalmaztam aggályokat azzal kapcsolatban, hogy ez a lehetséges módszer összességében árt vagy segít a bíróságnak (lásd pl. itt, itt, vagy itt), alapvetően pesszimista következtetésekkel. Tavaly, olvasva a Szudánból érkező híreket, komoly aggodalmaim voltak, hogy esetleg Szudánban is a líbiaihoz hasonló forgatókönyv fog megvalósulni (lásd pl. itt, illetve itt, már a címben is a “kudarc fokozatait” emlegetve), de ha a most érkező hírek valósak, akkor talán ez elkerülhető, a nemzetközi büntetőjog területe pedig egy igen fontos üggyel fog gazdagodni.
Ami viszont biztos, hogy nekem az idei évre nagyjából elkészült, az állami szuverenitás nemzetközi intézményekre átruházott egyes elemeivel foglalkozó habilitációs dolgozatomhoz hozzá kell nyúlnom. 🙂
November 15-én, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság bejelentette, hogy megtalálta a joghatósági alapot ahhoz, hogy a rohingyák elleni mianmari atrocitások ügyében eljárjon, ezt az elméleti jellegű kérdést tettem fel: “A nemzetközi büntetőjog művelői és figyelői számára, különösen azokéra, akik annak a nemzetközi viszonyokra való hatását figyelik, pedig a következő kérdés az lesz, hogy ez az értelmezés mikor talál utat a palesztin-izraeli konfliktushoz…”
Úgy tűnik, megvan a válasz. A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének mai bejelentése szerint lezárta a palesztin területeken elkövetett esetleges bűncselekményekkel kapcsolatos előzetes vizsgálatokat, és a továbblépéshez a bíróság hozzájárulását kéri – ami ugyanakkor arra utal, hogy önmagában Palesztina alávetését nem látja elégségesnek, vagy legalábbis politikailag kielégítőnek.
Bizonyos dolgok soha nem változnak. Így az sem, hogy a hazai sajtó a minimális szakmai tartalmat felvonultató hírek esetében, amelyek értelmezése minimális hozzáértést igényelne, kíméletlenül elesik. Bár, legalább néha megvillan, hogy beszámolnának valamiről…
Nézzük ezt friss híradást egy olyan témában, aminek egyes elemeiről korábban itt is szó esett, a www.nemzetkozijog.hu oldalra külön is írtam róluk:
Mianmar ellen november közepén indított pert Gambia a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) azzal a váddal, hogy a délkelet-ázsiai állam népirtást hajtott végre a muszlim rohingya kisebbség ellen
Gambia természetesen nem “indíthat pert” a Nemzetközi Büntetőbíróságon, csak a Nemzetközi Bíróságon, a Nemzetközi Büntetőbíróságon ugyanis nem “per” indul, hanem büntető eljárás, amit logikusan nem állam, hanem az ügyész indít. Szóval a két különböző hír, kiegészülve az új, szakmailag amúgy nem érdektelen híradással, miszerint “Aung Szan Szú Kji mianmari vezető (…) fogja vezetni a jogi csapatot az ENSZ Nemzetközi Bírósága (ICJ) előtt”, kissé összecsúszott a szerzőnél.
Ami önmagában még nem lenne tragédia, bár lassan komolyan mérhetővé válik a kár a jogi oktatásban, amit az ilyen felkészületlen tudósítások okoznak. Az igazi gond a cikk legvégére biggyesztett zárójeles három betű, ami arról árulkodik, hogy a cikk egy az egyben az MTI anyagának átvételével készült. Mentálhigiénés okokból nem akarom megnézni az MTI “tudósítását”, viszont hadd ismételjem meg itt egy 2015 végén, az Élet és Irodalomba írt cikkem befejező gondolatait:
Talán nem is az az igazi probléma, hogy Orbán Viktor állítását az állami propagandagépezet megtévesztő módon közvetíti. Mondhatnánk, hogy ehhez hozzá vagyunk szokva, és ez meg is látszik a közpénz-milliárdokból fenntartott közmédia nézettségi adatain. De az, hogy ezt lényegében a teljes sajtó kritika, érdemi szerkesztés nélkül veszi át és közvetíti azon boldogtalan polgárok felé, akik még talán kétségbeesetten keresnék az események viszonylag normális közvetítésének lehetséges csatornáit, az súlyosan patologikus jel. Az állami szintű csúsztatás így válik kontrollálatlanná, hiszen már a piaci szereplők is – igénytelenségből, lustaságból vagy fásultságból – az állami propaganda eszközeivé válnak.
Márpedig akkor mi értelme annak, hogy a kormány által a saját propagandistáira költött adóforintjaink után megmaradt pénzünkből őket is fenntartsuk?
Felgyorsultak a jogi események a rohingyák elleni, népirtásnak is minősíthető bűncselekmények ügyében. Mint három napja jeleztük, a Nemzetközi Bíróság előtt egy államközi keresetet nyújtottak be Mianmar ellen, tegnap pedig napvilágot látott a Nemzetközi Büntetőbíróság döntése is arról, hogy engedélyezi az ügyésze számára, hogy nyomozást folytasson a kérdésben. Ennek eredményeképpen akár konkrét vádiratok is készülhetnek majd, azaz a fenti államközi per mellett e másik hágai bírói fórum előtt konkrét büntető eljárásokra is sor kerülhet majd.
Az eset érdekessége, hogy ez az első alkalom a bíróság történetében, hogy a vizsgálat által érintett állam nem részese a bíróság működését szabályozó, 1998-ban elfogadott alapokmánynak, és a vizsgálatot nem az ENSZ Biztonsági Tanácsa kezdeményezte (ilyet láthattunk korábban Szudán és Líbia esetében), hanem a bíróság ügyészének saját kezdeményezésére indult (ezért volt szükség most a bírák döntésére, amivel jóváhagyták azt). Ilyenre idáig csak részes államok esetében került sor, ahogy az alapokmány szerint nem részes államok esetében…
2012. április 3-án a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészi hivatala pontot tett egy több mint három éve húzódó bizonytalanság végére. Az innen letölthető határozatában kijelentette, hogy nem áll módjában döntést hozni abban a kérdésben, hogy Palesztina vajon államnak minősül-e vagy nem.
Ennek előzménye az volt, hogy 2009. január 22-én, nem sokkal az izraeli Öntött Ólom Művelet lezárása után a Palesztin Nemzeti Hatóság igazságügyi és külügyminisztere megjelent a bíróságon, ahol átadtak egy nyilatkozatot (itt elérhető), amiben Palesztin Nemzeti Hatóság, mint a bíróság alapító szerződésében (az ún. Statútumban) nem részes fél egyoldalúan elismerte a bíróság joghatóságát Palesztina területe felett. Ennek célja egyértelmű volt: az azt megelőzően végrehajtott izraeli katonai műveletek során elkövetett jogsértések (amelyek közül jó eséllyel több is háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekménynek tekinthető) vonatkozásában akarták „helyzetbe hozni” a bíróságot, amelynek Izrael, sok más állammal egyetemben ugyancsak nem részese. Ám annak joghatóságát így – a palesztin okoskodás szerint – ki lehetett terjeszteni az e területeken végrehajtott izraeli műveletekre, és a bíróság akár büntető eljárásokat is kezdeményezhet illetve lefolytathat izraeli katonákkal szemben.
Az, hogy egy, a Statútumban nem részes állam egyoldalú nyilatkozattal ismerje el a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát, nem újdonság. 2005-ben Elefántcsontpart járult hozzá ily módon ahhoz, hogy a bíróság vizsgálatot folytasson a területén 2002-ben kirobbant összeütközések során elkövetett cselekményekkel kapcsolatban, miközben nem volt részes állam – korábban aláírta ugyan a Statútumot, ám utána nem erősítette meg. Jogpolitikai szempontból hasznos e rugalmas módszer fenntartása, hiszen bővíti a bíróság eljárási lehetőségét, ugyanakkor a Statútum ezt a lehetőséget hangsúlyozottan „államok” számára tartja fenn.
Tehát a Nemzetközi Büntetőbíróságra hárult a hálátlan feladat, hogy állást foglaljon abban a kényes kérdésben, hogy Palesztina államnak minősül-e. Nyilvánvaló, hogy ebben nem egy büntetőbírói testületnek kell döntenie, ennek ellenére a kérdés számos szervezetet, szakértőt késztetett arra, hogy állást foglaljon, ezeket összegyűjtve itt lehet elérni.
Ugyanakkor tény, hogy e palesztin külpolitikai manőver célja már ekkor is Izrael mozgásterének szűkítése volt. Részben e beadvány erősítése volt a célja annak a kezdeményezésnek is, amikor 2011 őszén Palesztina kérte felvételét az ENSZ-be. A magam részéről már ekkor jeleztem, hogy ez a kérelem igazából egy win-win szituációt eredményez számára, hiszen ha az ENSZ-tagsággal bukik is egy esetleges amerikai vétó miatt, az államiságot a palesztinok az ENSZ Közgyűlés megfigyelői státuszával is biztosíthatják maguknak, amit utána visszaforgathatnak a hágai beadványuk megtámogatására.
Észre kell venni ugyanakkor azt is, hogy ennek sikere esetén a bírósághoz intézett beadvány akár vissza is üthet: az izraeli civil lakott területek ellen a palesztin oldalról elkövetett rakétatámadások ugyanis legalább ugyanannyira felkelthetik a hágai testület érdeklődését, hiszen azok egytől egyig a Statútum alapján háborús bűncselekménynek tekinthetők.
A mostani hágai döntés viszont egyelőre letörte ezt a palesztin ambíciót. Az ügyészi hivatal – véleményem szerint példamutatóan helyesen, ugyanakkor nagyon is taktikusan – kellő tartózkodással kezelte az államiság kérdését, és a döntést az ENSZ intézményei, illetve a Statútumban részes államok felé terelte. Ugyanakkor a 7. bekezdésben maga az ügyészi hivatal is arra hivatkozik, hogy Palesztina státusza „megfigyelő”, nem pedig „tagsággal nem bíró állam”, ami úgy tűnhet, utólag visszaigazolja az ENSZ-béli 2011 őszi palesztin törekvések potenciális politikai hasznosságát. Ezt a lenti YouTube-videóban maga a főügyész is megerősíti, kimondva, hogy „menjenek a Közgyűléshez, majd utána jöjjenek vissza”. Emellett elméleti lehetőségként megemlíti a döntés, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács is utalhatná a helyzetet a bíróság elé (hasonlóképpen a szudáni vagy a líbiai esethez), ám ennek lehetőségét rendkívül valószínűtlennek kell tekintenünk. Tehát összességében a Nemzetközi Büntetőbíróság nem látott lehetőséget a helyzet érdemi vizsgálatára.
Várható, hogy e döntés éles kritikák tárgyává válik: egyesek majd azt a palesztin államiság ügyében elfoglalt elutasító álláspontnak fogják tekinteni. (Ezekből jó példát nyújt már most az a csokornyi ostobaság, amit egyesek a fent látható YouTube-videó alatti hozzászólásokban összehordtak.) Ugyanakkor egy bírói fórumnak véleményem szerint nagyon kell vigyáznia arra, hogy csak abban döntsön, amire egyértelmű felhatalmazása van, és ne váljon politikai szereplővé. Minden jel szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészi hivatala jól érzi az intézményre leselkedő politikai veszélyeket, a hivatal éléről idén nyáron távozó, a nemzetközi politika útvesztőiben kiválóan lavírozó argentin Luis Moreno Ocampo pedig nem kíván zavaros „örökséget” hagyni maga után. Mire a palesztinok lefutják a szükséges kört az ENSZ Közgyűlésénél, a probléma jó eséllyel már a következő ügyész vállát terheli majd.
Lattmann Tamás honlapja 