Hónap: 2025 április

About the Chinese in the custody of the Ukrainians

The news, published by the Ukrainian media, that two Chinese citizens who had previously fought for Russian units had been taken prisoner of war, has understandably stirred up emotions. Additionally, it also raises a number of legal questions that are worth considering.

Is China becoming a belligerent?

If the Chinese citizens joined the Russian armed forces of their own free will – and based on our current knowledge, this is the case – then this does not make China a party to the ongoing conflict. If they had been sent by China, or if they were linked to China in some official capacity (e.g. being members of its armed forces), then their participation in the hostilities would certainly mean that China is also becoming a belligerent, although this is more of a political significance due to the distance between Ukraine and China.

Yes, it is possible that they did indeed go there of their own accord and joined the Russian armed forces, although the laws of most states prohibit citizens from undertaking military service for another state. However, the potential violation of this prohibition cannot be investigated by the enemy state involved in the conflict (in this case, Ukraine) in the event of their capture, since it has nothing to do with that citizen status, and is obliged to treat them in accordance with the rules dictated by the laws of war.

What rules apply to these individuals?

Since, as far as we know, they traveled to Russia of their own accord and joined its armed forces, their situation is equivalent to that of Russian soldiers – as long as they are members of the Russian armed forces, they are considered being prisoners of war and must be treated in accordance with the provisions of the 1949 Geneva Convention III. From this perspective, it is irrelevant whether they joined voluntarily while staying on Russian territory or became Russian soldiers against their will as a result of some crazy local conscription; the important thing is the official connection with the state’s armed forces.

The same would be the case if they had been present in some kind of “representation” of China, only with the more complicated political background that – as I described above – in that case China would also be considered a belligerent party.

However, the situation would be significantly complicated if these Chinese citizens had not been captured in Ukraine as members of the Russian armed forces, but as private individuals, or as employees of a mercenary group or of a private military company – that is, without a direct state connection. In this case, they would not be entitled to the status of prisoner of war, which is usually reserved only for members of the armed forces of the states participating in the conflict by the system of laws of war. Such persons are considered being civilians in the armed conflict regardless of their actions, which can be actually really bad for them: on the one hand, their harmful actions, even if in accordance with the laws of war, become punishable (which is logically not the case with soldiers), and on the other hand, their detention is regulated not by the provisions of the abovementioned Geneva Convention III, but by Convention IV, related to civilians. Moreover, there is a chance that it does not apply to them either, since this convention (specifically its Article 4) states that it should not be applied to persons held in captivity who are not citizens of either party to the conflict and whose state has regular diplomatic relations with the capturing state. Since Ukraine and China have diplomatic relations, this situation would be a textbook example of this, but since the Chinese citizens served in the Russian armed forces, that relationship establishes the more regulated, stronger protected status of prisoner of war. The essence of this rarely invoked provision of Convention IV is to keep persons who are not involved in the conflict because of their nationality as far away from the conflict as possible, including the obligation to apply the rules of war. What if their own state does not want to do anything against the detaining power? Unfortunately, in such cases, only the human rights-related rules that apply to the detaining state impose some kind of limit on their treatment. The legal loophole and legal uncertainty that easily arise from this has allowed the United States to loosen the legal rules binding it with regard to the persons it captured during its “war on terrorism” after the 2001 September 11 attacks… But let’s not open that question here.

At the same time, it is impossible to ignore the interviewing of the Chinese prisoners, which constitutes a violation of the prohibition contained in Article 13 of the Geneva Convention III, governing the treatment of prisoners of war by Ukraine. This provision states that prisoners of war must be protected from “public curiosity”, which is obviously a provision intended to protect their person. It may of course be argued that they consented to the interviews, but the relevant practice typically does not accept this argument, and has not accepted it in other cases either. However, in this case too, the practical question arises: “so what then?”… It may be nothing, but it is worth noting the fact of the violation.

That is all we know for now, and that is all that is worth recording. If there are any developments, we will discuss it further.

Az ukrán hadifogságba esett kínaiakról

Az ukrán média által közétett hír, miszerint két kínai állampolgárt ejtettek hadifogságba, akik korábban az orosz egységeknél harcoltak, érthetően felborzolta a kedélyeket. Emellett pedig felvet rengeteg olyan jogi kérdést, amivel érdemes foglalkozni egy kicsit.

Kína hadviselővé válik?

Amennyiben a kínai állampolgárok saját akaratukból csatlakoztak az orosz egységekhez – és jelenlegi ismereteink alapján ez a helyzet – akkor az nem teszi Kínát a folyamatban lévő konfliktus részesévé. Amennyiben ő küldte volna őket, vagy valamilyen hivatalos minőségben kötődnének Kínához (pl. annak fegyveres erejének tagjai lennének), akkor az ellenségeskedésekben való részvételük bizony azt jelentené, hogy Kína is hadviselővé válik, bár ennek az Ukrajna-Kína távolság okán inkább csak politikai jelentősége van.

Igen, lehetséges, hogy ők valóban maguktól mentek oda és csatlakoztak az orosz fegyveres erőkhöz, bár a legtöbb állam jogszabályai tiltják, hogy az állampolgárok másik államnál vállaljanak katonai szolgálatot (lásd pl. a magyar Büntető törvénykönyv 146. §-t). Ugyanakkor ennek a tilalomnak az esetleges megsértését a konfliktusban részes ellenséges állam (jelen esetben Ukrajna) az ő foglyul ejtésük esetén nem vizsgálhatja, hiszen ahhoz az állampolgári jogviszonyhoz semmi köze, ő azok tekintetében a hadijog diktálta szabályok alapján köteles bánni velük.

Milyen szabályok vonatkoznak ezekre a személyekre?

Miután az ismereteink szerint ők maguktól utaztak Oroszországba, és csatlakoztak annak fegyveres erejéhez, helyzetük az orosz katonákkal egyenértékű – tehát amíg az orosz fegyveres erők tagjai, hadifoglyoknak minősülnek, és velük az 1949-ben elfogadott harmadik genfi egyezmény előírásainak megfelelően kell bánni. Ebből a szempontból nincs is jelentősége, hogy ők Oroszország területén tartózkodva maguktól csatlakoztak, vagy egy tébolyult helyi sorozás eredményeképpen, akaratuk ellenére váltak orosz katonává, a lényeg a hivatalos kapcsolat az állam fegyveres erejével.

Ugyanez lenne a helyzet, ha ők Kína valamilyen “képviseletében” lettek volna jelen, azzal a bonyolultabb politikai háttérrel, hogy – ahogy fentebb leírtam – abban az esetben Kína is hadviselő félnek minősülne.

Jelentősen bonyolítaná a helyzetet ugyanakkor, ha ezek a kínai állampolgárok nem az orosz fegyveres erők tagjaiként kerültek volna ukrán fogságba, hanem magánemberként, vagy adott esetben egy zsoldoscsoport, vagy katonai magánvállalat alkalmazottaiként – tehát közvetlen állami kapcsolat nélkül. Ebben az esetben ugyanis nekik nem jár a hadifogoly státusz, amit általában csak a konfliktusban részt vevő államok fegyveres erői tagjainak tart fenn a hadijog rendszere. Az ilyen személyek a fegyveres konfliktusban a cselekményeiktől függetlenül civilnek minősülnek, ami nekik igazából nagyon nem jó: egyrészt a hadijognak megfelelő ártó cselekményeik büntethetők (ami a katonák esetében logikusan kizárt), másrészt pedig fogva tartásukat nem a fentebb hivatkozott harmadik genfi egyezmény, hanem a civilekre vonatkozó negyedik egyezmény előírásai határozzák meg. Sőt, még annak esélye is megvan, hogy az sem vonatkozik rájuk, ugyanis ez az egyezmény (konkrétan a 4. cikke) kimondja, hogy nem kell alkalmazni olyan fogságban tartott személyek esetében, akik egyik összeütköző félnek sem polgárai és a fogva tartó államnak rendezett diplomáciai kapcsolata van a saját államukkal. Mivel Ukrajna és Kína között megvannak a diplomáciai kapcsolatok, ez a helyzet ennek tankönyvi példája lenne, de mivel a kínai állampolgárok az orosz fegyveres erőknél szolgáltak, az a kapcsolat megalapozza a rendezettebb, hadifogoly státuszt. Ennek a ritkán felhívott rendelkezésnek a lényege az, hogy a konfliktusban állampolgárságuk okán nem érintett személyeket lehetőleg távol tartsa a konfliktustól, beleértve ebbe a hadijogi szabályok alkalmazásának kötelezettségét is. Hogy mi van akkor, ha a saját államuk nem akar tenni semmit a fogva tartó hatalommal szemben, na az pech, ilyenkor a fogva tartó államra egyébként vonatkozó emberi jogi szabályok szabnak valamiféle korlátot a velük való bánásmód tekintetében. Az így amúgy igen könnyen kialakuló joghézag, illetve jogi bizonytalanság tette egyébként lehetővé annak idején az Egyesült Államok számára is, hogy a 2001 szeptember 11-i támadások utáni “terrorizmus elleni háború”-ja során az általa elfogott személyek tekintetében lazítsa az őt kötelező jogi szabályokat… De ezt most ne nyissuk meg.

Nem lehet elmenni ugyanakkor a kínai foglyok interjúztatása mellett, ami a hadifoglyokkal való bánásmódot szabályozó genfi egyezmény 13. cikkében foglalt tilalom sérelmét jelenti Ukrajna részéről. Ez kimondja, hogy a hadifoglyokat óvni kell a “nyilvános kiváncsiskodástól”, ami nyilván egy, az ő személyüket védeni szándékozó előírás. Felmerülhet persze, hogy ők hozzájárultak ahhoz, de a releváns gyakorlat ezt az érvet jellemzően nem fogadja el, más esetekben sem fogadta el. Ugyanakkor ebben az esetben is felmerül az a gyakorlati kérdés, hogy “na és akkor mi van”… Lehet, hogy semmi, de azért érdemes lejegyezni a jogsértés tényét.

Egyelőre ennyit lehet tudni, és ennyiből ennyit érdemes rögzíteni. Ha lesznek fejlemények, kitérünk majd még rá.

Netanjahu ki nem adásának, illetve a Nemzetközi Büntetőbíróság elhagyásának következményei

Miután valóra váltak a legrosszabb elképzeléseim, a magyar kormány valóban meghívta Netanjahut, majd nem tartóztatta le és nem adta ki, sőt, Orbán bejelentette, hogy Magyarország elhagyja a Nemzetközi Büntetőbíróság rendszerét, érdemes egy gyors pillantást vetni rá, hogy mekkora kását sikerült kavarni.

Ezekről a kérdésekről elég sokat beszéltem mostanában, így például a Magyar Közöny Podcast, az Index, az ATV-n, közvetlenül a helyzet előtt a Klubrádión, vagy jóval korábban még a Hírklikk oldalain, valamint emlékeztetnék rá, hogy a hazai kollégákkal közösen kiadtunk egy nyilatkozatot is, ami azóta mértékadó nemzetközi fórumokon (OpinioJuris blog, Völkerrechtsblog) is megjelent.

A letartóztatási parancs nem teljesítése

Amint várható volt, a bíróság a magyar kormány jogsértését észlelve eljárást indított az az által elkövetett szerződésszegés miatt, és erről beszámolt a hazai sajtó is, lásd pl. itt vagy itt. Annyit mindenképpen előrebocsátanék, hogy a cikkben említett “kötelezettségszegési eljárás” nem azonos az EU-s hírekből indult uniós “kötelezettségszegési eljárás”-okkal, semmi köze azokhoz. Ez annyit takar, hogy maga a bíróság ebben az eljárásban meg fogja állapítani, hogy Magyarország megszegte a bíróság alapokányából fakadó kötelezettségeit.

Mi lesz ennek a következménye? A bíróság eddigi gyakorlatában az ilyen esetek utáni eljárások azzal értek véget, hogy a bíróság rögzítette a jogi helyzetet (azaz kimondta az állam jogsértését), majd az ügyet átadta a bíróság főszervének, az ún. Részes Államok Közgyűlésének (illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsnak, ha az olyan helyzettel összefügésben született, amit az utalt a bírósághoz). Miért? Mert az ilyen szerződésszegés lehetséges következményeit a rendszerben részes államoknak (azaz a többi szerződő államnak) kell eldönteniük, a nemzetközi jog eszköztárába tartozó bármilyen módszer alkalmazásával. Miután a Nemzetközi Büntetőbíróság megállapítja, hogy Magyarország nemzetközi jogot sértett, annak áldozatai, azaz a többi részes állam akár az önsegély keretében jogszerűen szinte azt csinál, amit akar, ellenintézkedés keretében.

A nemzetközi jogban az önsegély lényege, hogy a szerződésszegővel szemben a szerződés többi részese akár egy másik szerződés megszegésével is reagálhat, ha azt látja megfelelőnek. Nyilván ennek van valamiféle korlátja, tehát az ellenintézkedésként tett lépés nem sérthet jus cogens normát (tehát nem járhat pl. fegyveres erő alkalmazásával, vagy nem vezetheti be a kötelező rabszolgaságot az adott állam polgárai tekintetében), illetve általánosságban arányosnak kell lennie. A lényeg, hogy a bíróság várható marasztaló ítélete megadja a jogi alapot ehhez, de hogy konkértan mi lesz… Csak találgatni lehet. Az is lehet, hogy semmi, ahogy az eddigi esetekben történt – csakhogy az eddigi esetek nem EU tagállamok voltak, akik tekintetében az EU is csinálhatott volna valamit. Ellenben ha most pl. az EU tagállamok azt mondják, hogy a független igazságszolgáltatás ilyen mértékű ignorálása miatt Magyarország tekintetében törlik az európai letartóztatási parancs intézményét, akkor amiatt egy szavunk sem lehet majd. Nem állítom, hogy ez lesz, csak elsőként most ez jutott eszembe. Sajnos a lehetőségek majdnem korlátlanok.

Arról is már sokat és sokszor beszéltem, hogy a folyamatban lévő jogállamisági vitákban jelentősen rombolja majd a kormány pozícióját az a tény, hogy nyíltan megtagad egy bírósági döntést. De hát a magyar kormányt ez nyilván nem annyira zavarja.

A Nemzetközi büntetőbíróság elhagyása

Első körben érdemes rögzíteni, hogy a bíróság alapokmánya alapján egy részes állam bármikor elhagyhatja a bíróság rendszerét, annak van egy előre meghatározott eljárásrendje. Ez azt írja elő, hogy az adott állam a saját alkotmányos előírásainak megfelelően dönt a kilépésről, majd azt közli az ENSZ főtitkárával, és onnantól számított egy év múlva szűnik meg a tagsága.

Ez azt jelenti, hogy a fenti, Netanjahuval kapcsolatos ügyben a kilépés nem segít a kormányon. Az Országgyűlés döntését ugyanis csak most kezdeményezte az örök kezdeményező Semjén Zsolt, szóval még egy évig Magyarország köteles együttműködni a Nemzetközi Büntetőbírósággal, azaz az előző részben említett eljárásban ennek semmi hatása nem lesz.

Utána viszont szabadon jöhet majd akár Orbán Viktor legnagyobb barátja, Vlagyimir Putyin, illetve a földgolyó bármilyen népirtó és egyéb söpredéke, a magyar név nagyobb dicsőségére. Bár azt érdemes megjegyezni, hogy ezek a bűncselekmények a magyar jog szerint is bűncselekmények, de hát a rezsim leghűbb ügyésze, Polt Péter majd nyilván kellő óvatossággal csinálja majd a szokásos semmit, hogy ne zavarja az orbáni diplomáciát a szokásos sikerek sikerre halmozásában.

De önmagában a kilépésnek nincsenek jogi következményei, azon túl, hogy nagyon kellemetlen, és igen rossz megítélést okoz – függetlenül attól, amire a kormány most nagy lelkesen mutogat, nevezetesen a bíróság működésében gyakran tapasztalható kisebb-nagyobb problémáktól. És itt újra felhívnám a figyelmet az előző rész utolsó bekezdésében foglalt, az Európai Unión belüli politikai következményekre. Ezek azért lehetnek érdekesek, mert kevés dolog van, amiben az uniós tagállamok annyira egyetértenek, hogy az közös uniós külpolitikai álláspontokat tud képezni, ezek között az egyik épp a Nemzetközi Büntetőbíróság támogatása. Ami persze továbbra sem érdekli majd a kormányt…

Statement of Hungarian international lawyers against the blatant disregard for international law

Statement of Hungarian international lawyers against the blatant disregard for international law

Magyar Közöny podcast

Elérhetővé vált a Magyar Közöny podcast felvétele, aminek során elég sok mindenről beszéltünk. Magyarország kilépése a Nemzetközi Büntetőbíróságból, Netanjahu budapesti látogatása, az állampolgárság felfüggesztésének lehetősége, a magyar vétójog megvonása, Marine Le Pen sikkasztása, vagy hogy le lehet-e váltani Orbánt 2026-ban…?

Oktatási Közös Nevező podcast

Megjelent a teljes felvétel az OKN podcast számára készült beszélgetésről, amelynek során döntően az oktatás és az erkölcs kapcsolatáról beszéltünk Bogdán Csabával – másodszor, mert az első felvétel technikai okokból elszállt. De másodszorra talán még mélyebbre is ástuk magunkat a kérdésekbe…

Két óra nem könnyű tartalom, kevés politika és közélet, annál több oktatás és emberség.

Hadijogi szabályok a gázai konfliktusban

Tegnap reggel a Klubrádión annak az esetnek a jogi aspektusait jártuk körbe, amikor nemrég az izraeli fegyveres erők egy mentős konvolyon ütöttek rajta. Ezzel kapcsolatban átbeszéltük a hadijogi szabályok alkalmazhatóságát egy olyan konfliktusban, ahol az egyik hadviselő fél folyamatosan a hadijogi szabályok megkerülésével tevékenykedik, és hogy ennek milyen hatása lehet a jogkövetés lehetőségére.

A beszélgetés meghallgatható ezen az oldalon.