Az írás eredetileg a Facebook oldalamon jelent meg jegyzetként, a honlap üzembe helyezése előtt. Miután a Facebook megszüntette a jegyzetek lehetőségét, és bizonytalan, hogy a korábban készültek meddig lesznek elérhetők, a jelentősebbeket áthelyeztem ide.
A jegyzet eredetiben itt olvasható (amíg még elérhető).
Igen, láttam a hírt Botka László visszalépéséről. Nem, nem vagyok boldog. Talán egy kicsit kevésbé boldogtalan. Mondhatjuk, hogy ez is valami, de igazából nagyon kevés. Eddig azért nem reagáltam, mert hétfőn egész nap egy régóta szervezett, fontos prágai konferencián voltam, kedden megbeszéléseim voltak és így nem volt lehetőségem összefoglalóan elmondani, mit gondolok. Emiatt telefonon sem tudtam reagálni a megkeresésekre, de talán nem baj, azt hiszem, sokak számára nem biztos, hogy most az én véleményem lett volna kívánatos, lett épp elég zaj e nélkül is. Ráadásul akkor és ott nem tudtam és nem akartam volna többet mondani, mint amit már előtte is. De a kezdeti reakciók után már érdemes lehet.
Először is tisztázzunk néhány dolgot. Azok számára, akik Botka László esetében a korpa és a disznók viszonyát emlegetik, talán érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy ő sajnos ebben a költői képben a disznók közé tartozik. 1994 óta országgyűlési képviselő, lehet ezen további definíciós vitákat lefolytatni, csak nem érdemes. A párton belül ismert, a jelöltsége nem volt előzmény nélküli. És ami a legszebb, azoknak, akik most az MSZP-s kamarillapolitizálást átkozzák a bukásáért, érdemes lehet emlékezniük arra, hogy pont ezzel a fajta kamarillapolitizálással szerezte meg magát a jelöltséget is. Ami – mivel politikai pártról beszélünk – teljesen rendben van, mondhatnám, ügyes volt. Egészen addig a pontig. Utána viszont már éppen hogy nem erre lett volna szükség, de éppen ebben nem lett változás. Sem a potenciális szövetségeseket nem sikerült megszólítania, sem a választókat. Az a “program”, amit felvázolt, az első pillanattól kezdve sikertelenségre volt kárhoztatva, és ezt sokan, többek között én magam személyesen is elmondtam neki. Amikor nyilvánvalóvá vált ez a sikertelenség, ugyanaz a kamarillapolitizálás lehetetlenítette el, ami először lehetőséget biztosított számára, amivel végül nem tudott élni. A népszerűségi mutatók egy idő után nem rejthetők el. Ugyanazokat a számokat láttuk, régóta, csak idő kérdése volt, hogy a pártja mikor unja meg a fedezet nélküli csekkeket. Ezekhez az eredményekhez senkinek, különösen párton kívülről, de még belülről sincs, nem is lehet sok köze. Mind a potenciális szövetségesek, mind a választók irányából érkező elutasítás a valóság jele, nem pedig valami nagy összeesküvés része. Lehet összeesküvés-elméleteket gyártani, valahol szórakoztat, hogy az elmúlt időszakban egyszerre voltam fideszes és DK-s ügynök, az LMP és Szél Bernadett titkos támogatója, egyáltalán nem zavar, hogy újságírók és magukat újságírónak képzelők tesznek kísérleteket vélt vagy valós összefonódások feltárására, sőt. De azért ne essünk már át a ló túlsó oldalára, jó?
Mi volt a baj a programmal? Még csak program sem volt igazából, csak egy politikai kommunikációs elképzelés. Annak nem is lett volna rossz, de az volt a probléma, hogy koncepcionálisan volt tökélesen elhibázott a jelen helyzetben. Röviden összefoglalva: nem attól lesz valami hiteles baloldali, hogy elmegy a leginkább leszakadt rétegekhez, és elkezdi hergelni őket (különösen erős kommunikációs hiba, hogy mindezt milliós Rolexszel a csuklón, ami nyilván a nem mindig tisztán játszó politikai kommunikációs térben a hitelesség azonnali kivégzésére vezet). Mindezt azért, hogy aztán az ily módon a Jobbiktól “visszaszerzett” támogatókkal sikerüljön domináns baloldali szereplőként diktálni egy – amúgy vitathatatlanul szükséges – együttműködés vagy összefogás feltételeit. Egyrészt, mert nem fog működni. Világosan látni kell, hogy a korábban MSZP-támogató, most pedig már jobbikosnak tartott térségekben nem az okozta a támogatás MSZP-től Jobbik felé áramlását, hogy hirtelen mindenki náci lett, majd úgy maradt, és most meg kell őket győzni arról, hogy már mégse legyenek azok. Ennek a folyamatnak strukturális okai vannak, nevezetesen az, hogy az állampárti múlt okán a helyi hálózatok, gócpontok (mint pl. helyi fodrász, boltos stb.) volt MSZMP-sekbol a rendszerváltáskor MSZP-ssé lényegültek át, majd ez a struktúra kb. 2006-ig kitartott. Az őszödi beszéd, és annak következményeinek MSZP-re gyakorolt politikai hatásai közül a legsúlyosabb ennek a struktúrának az elolvadása volt, illetve a párt akkori halálos bűne, hogy a helyi és megyei vezetők ennek megtartása és fejlesztése helyett kétsésbeesetten azzal voltak elfoglalva, hogy saját magukat még megpróbálják befutó helyekre tolni a 2010-es választásokra, oszt’ jónapot. Közben ebbe a vákuumba pedig benyomult az ezeken a területeken újszerűnek tűnő Jobbik. Számomra az a különösen szomorú, hogy tudom, hogy ezt nem csak én tudom. Már 2015-ben egyetértőleg beszéltünk erről egy fiatalabb, közepesen ismert MSZP-s politikussal is, aki világossá tette, hogy az egyik legfontosabb stratégiai cél ennek megváltoztatása (és ezen a ponton le kell szögezni, hogy igenis, az MSZP-n belül vannak tettre kész, felkészült, a kormányváltásért, egy élhető ország kialakításáért őszintén tenni akaró emberek). Aki azt gondolta, hogy itt egy “Fizessenek a gazdagok!” mondással majd az MSZP fog erősödni, az nem ebben a világban él. És itt jön az ehhez csatlakozó másik, talán még nagyobb probléma: ettől a mondástól jó eséllyel lábrázást kap az ún. “középosztály”, vagy annak maradéka, vagy ami az lehetne a mai magyar rögvalóságban. Számos ügyvéd, az átlagnál jobban kereső cégvezető ismerősöm és barátom mondta nekem nyár elején, hogy eszük ágában sincs ezek után az MSZP-re szavazni, ami utólag sajnos be is igazolódott a népszerűségi mutatókkal. Botka László ezt tudta, én biztosan elmondtam neki áprilisban, így ahogy most le lett írva. Még meg is ígértem neki, hogy emiatt a kampány miatt nem fogom elővenni vele szemben a populizmus kritikáját, azt sajnos nem ígérhettem meg, hogy mások sem fogják, véleményformáló már csak ilyen, ha olyanja van, engem is ledorongol. Én végül nem is tettem, mert szerettem volna, ha működik a dolog. Ő döntést hozott, kockázatot vállalt, nem jött be. Úgy gondolom, ez valahol tiszteletre méltónak tekinthető, bár hibás döntés volt, az viszont már nem az, hogy utána az óhatatlanul bekövetkező, és előre kiszámítható kudarcért mindenki mást felelőssé próbál tenni.
Lehetett volna egy hiteles, baloldali programmal előállni? Úgy gondolom, hogy igen, de ahhoz néhány tényezőt figyelembe kell venni, elsőként a hitelességet. A helyzet az, hogy az elmúlt sok év kommunikációs terében a politikai jobboldal sajnos úgymond előfoglalta a baloldali témákat (lásd: szociális népszavazás, rezsicsökkentés a Fidesznél, most pedig a bérunió című átverés a Jobbiknál, amit abszurd módon egyes, magukat “balosnak” tartó kétségbeesett populisták is támogatnak), és ez nem hozható vissza egyik pillanatról a másikra, különösen nem az MSZP számára. A magyar “baloldal” az MSZP vezetésével 2010-ig jellemzően inkább jobboldali gazdaságpolitikát vitt, a “jobboldal” részéről elhangzó baloldali kritikákkal. Ha ezt 2010 után elkezdte volna az MSZP átépíteni a kommunikációjában, ami ellenzékben viszonylag könnyen és kockázatmentesen megtehető, akkor sikeres lehetett volna a párt tisztán baloldali alapon történő újra pozicionálása. Úgy gondolom, hogy ezt 2017-től sikeresen már nem lehetett megtenni, függetlenül attól, hogy esetleg úgy véljük, hogy amúgy ez lenne a helyes irány. Akkor igen, ha Botka László kijelenti, hogy nem 2018, hanem 2022 a cél, ám a vállalása nem erre szólt (ahogy 2017 januárjában még arra is, hogy 5 hét alatt tető alá hozza a pártok közötti együttműködést, de ezt most már hagyjuk). Meg lehetett volna építeni ezt az MSZP számára, de nem ilyen kevés idővel a választások előtt. Az erre tett kísérlet arra vezet, hogy sok más szavazói csoportot vész el ezzel egyidejűleg, különösen ha kénytelen igazán mélyre menni a populizmusban (“Fizessenek a gazdagok!”). A számok ezt most már sajnos világosan mutatják. Ezt a problémát az oldhatta volna meg, hogy egy pártok közötti együttműködésben egy baloldali program jobban hitelesíthető, mint egy egyedülálló MSZP esetében, így az együttműködés valamilyen formájának kialakítása ténylegesen létfontosságú lett volna a párt számára. Ehhez képest Botka László ajánlatai a többi párt számára (különös tekintettel a legutolsó, szeptember 25-ire) nem ezt a realitást, hanem valami egészen fura hozzáállást tükröztek: a többiek számára vállalhatatlan, szinte azonnal visszautasított feltételek erőltetése azt a gondolatot keltette, mintha nem is lenne szándék az együttműködésre. És akkor a választásmatematikai kérdésekre még ki sem tértünk, ahogy arra sem, hogy az ellenzéki térfél minden szereplője ténylegesen érdekelt lenne-e egy kormányváltó együttműködésben, és ha nem, akkor mivel lehettek volna meggyőzhetők…
Mindezek a szempontok, több más mellett együttesen vezettek a kialakult helyzethez, ami szomorú, de még szomorúbb, hogy elkerülhető lett volna. Mindenesetre Botka László visszalépése olyan hatású esemény, hogy furcsa módon valamiért a Fidesz is rögtön válságülést hívott össze. Ennek tudatában és innen kell most tovább lépni.
Az írás eredetileg a Facebook oldalamon jelent meg jegyzetként, a honlap üzembe helyezése előtt. Miután a Facebook megszüntette a jegyzetek lehetőségét, és bizonytalan, hogy a korábban készültek meddig lesznek elérhetők, a jelentősebbeket áthelyeztem ide.
A jegyzet eredetiben itt olvasható (amíg még elérhető).
Lattmann Tamás honlapja 