Melyik politikus beszéde melyik heavy metal bandának felel meg?

Újabb hosszabb beszélgetést vettünk fel Zimon Andrással a Magyar Közöny podcast számára.

Sok aktuális témát érintettünk, például hogy Magyar Péter “haza tudja-e hozni” az EU-s pénzeket (hú, de unom már ezt a dumát), kimaxolja-e a populista politizálást… Vajon kinek jó, ha a Meta ellehetetleníti a politikai hirdetéseket, stb. A címben említett kérdés különösen vidám perceket okozott, utólag tisztáznom kell valamit azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor beszédét a Manowarhoz vagy a Rammsteinhez hasonlítottam: azzal együtt, hogy kicsit már lejárt, unalmas, karikatúrája önmagának és inkább csak szórakoztató, a Manowar meg a Rammstein még mindig jó, szemben Orbán Viktorral, aki soha nem volt az.

A felvétel itt megnézhető:

Amúgy valahol az is nagyon szórakoztató a maga abszurd módján, hogy a beszélgetésből kivett rövid részletek (amik Youtube short-két külön is elérhetők) alatt mekkora hiszti alakult ki gondolkodásra teljesen képtelen, de legalább borzalmasan tudatlan és hihetetlenül agresszív suttyók által. Komolyan mondom: nem csodálom, hogy ez a társadalom egy Orbánt kapott a nyakába. Nem is fog kijönni alóla még jó sokáig. Én értem, hogy nem kell érteni pl. a választási rendszert (végülis ez is egy külön szakma), és marhára kell haragudni arra, aki teszi és próbálkozik is azzal, hogy elmagyarázza, különösen ha nem hajlandó csatlakozni az össznépi morálfogyatékhoz – de hangsúlyosan szeretném kérni a kiebrudalt NER-maffiózó lelkes nyaloncaitól, hogy a frusztrációikat és az afelett érzett kognitív disszonanciájukat, hogy most éppen nyalják, akit két éve még köptek, ne a velem szembeni agresszióval próbálják kezelni – vagy ha igen, akkor ne vinnyogjanak a következményeken. A szabály egyszerű: ha a fekália ömlik a szádból, vissza lesz rád lapátolva, mégpedig azonnal.

Megállapodás az USA-EU kereskedelmi egyezményről

Mai sajtóhír, hogy megszületett a megállapodás Donald Trump és Ursula von der Leyen között egy új USA-EU kereskedelmi egyezményről. Ez persze még nem jelenti annak létrejöttét, hiszen mind a két oldalon ennek megerősítésére van szükség, hiszen az elnök és a Bizottság elnöke csupán tárgyal róla, ugyanakkor a megállapodás ténye nagyon erős üzenetet küld nem csak a világ többi része felé, hanem mindkét oldalon befelé is: Trumpnak és az EU-nak is elemi érdeke, hogy a globális kereskedelmi háborúban nemcsakhogy valamiféle deeszkaláció történjen, hanem hogy egységes front álljon fel a közös ellenféllel, Kínával szemben. Erről persze nem fognak beszélni a magyarországi NER káoszlovagjai, élükön Orbán Viktorral.

A propos, ilyenkor mindig felmerül, hogy hogy lehet, hogy ebből a folyamatból megint kihagyták a kárpátok géniuszát, Donald Trump mentorát, Ursula von der Leyen és minden lopakodóhatáskörbővítő háborúpárti föderalista brüsszeli birodalomépítő rémét, a szuverenitás védelmezőjét, Európa új vezetőjét és gazdasági motorját, Dr. Orbán Viktor főminiszterelnök urat? Nagyon egyszerű, a valóság megint egészen más, mint amit itthon mondanak elég sokan: nem, nem igaz, hogy az EU szar és mindjárt meghal, von der Leyen hülye, a Bizottság szar, Trump csak röhög rajta, és a többi marhaság. Egyszerűen az van, hogy konkrétan senkit nem érdekel, hogy Orbán Viktor mit puffog a Kárpát-medence mélyén (néha a Kárpátok ormain, mindenféle táborokban), végtelen állítólagos bölcsességében. Az élet megy tovább, Magyarország pedig legfeljebb kénytelen lesz alkalmazkodni – tudjátok, ahol elefántok verekszenek, vagy dugnak, ott jobb, ha a kisegér óvatos.

Viszont még jobb kérdés, hogy a magyar kormány erre mit fog erre lépni a Tanácsban. Ez azért fontos, mert annak a jóváhagyása szükséges lesz a megállapodás tényleges létrehozásához, ahogy az USA-ban a Szenátusé, de ez most minket kevéssé érdekel, bár érdekes lehet az ottani politikai viszonyok ismeretében. Nos, nincs könnyű helyzetben vétóvitézünk, mert a Tanácsban minősített többségi döntéshozatal van ebben a kérdésben. A külkereskedelem uniós hatáskör, ennek megfelelően főszabály szerint nincs vétójog. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) releváns előírásai (207. és 218. cikkek) csak szűk esetkörben irányoznak elő konszenzusos döntéshozatalt az ilyen szerződések tekintetében, ezek fennállását véglegesen majd akkor lehet megmondani, ha ismerjük az elfogadott szöveget, gondolom, a magyar kormány majd kétségbeesetten próbálja megmagyarázni, hogy ez miért olyan… Ugyanakkor valószínűtlennek tartom, hogy cél lenne megtorpedózás, ugyanis Orbán Viktor számára jelenleg nagyon nem jó ötlet összerúgni a port Donald Trumppal, akinek véleményem szerint elemi érdeke a megállapodás létrejötte. Hát igen, megint sikerült olyan röppályára helyeznie magát a főszuverénnek és teljesen inkompetens külügyi csapatának, ami igazából ütközőpálya…

Viszont ennek van egy magyar szempontból pozitív hatása. Ha megszületik egy ilyen egyezmény az USA és az EU között, az jó eséllyel rövidre zárja egy ugyanilyen jellegű USA-Magyarország kétoldalú kereskedelmi megállapodás lehetőségét, ami drasztikusan csökkenti egy esetleges Huxit esélyét. Ellenkező esetben ugyanis egy ilyen egyezményt Donald Trump tudott volna mézesmadzagként huzigálni Orbán előtt, aki szokásának megfelelően telehazudta volna a magyar rögvalóságot arról, hogy gazdaságilag az sokkal jobb, mint az EU-hoz tartozni és blabla. Szerintem az USA-nak (még Trump alatt is) nem érdeke egy Huxit, az EU-val való kapcsolatok rendezése jelentette előnyök bőven felülírják az Orbán Viktorral kapcsolatos esetleges partikuláris érdekeket, feltételezve valamiféle elemi racionalitást – amit én még mindig bőven látok az amerikai külpolitikában, Trump ide vagy oda. Ez azért szerintem bitang jó hír a jelenlegi zavaros időkben.

Amíg Orbán él, addig Ukrajna nem fog csatlakozni az EU-hoz?

Újabb hosszabb beszélgetés a KlikkTV-n, amin uniós aktualitásokat lártunk körül, többek között a címben említett kijelentést.

Emellett szó volt még a kormány hazugságairól Ukrajna csatlakozásával kapcsolatban, beszéltünk a tervezett uniós költségvetésről és sok minden más kérdésről…

Készülő uniós hétéves költségvetésről a Klubrádión

Miután felkerült a hangfelvétel a rádió honlapjára, elérhetővé vált a YouTube-on is annak a hosszabb beszélgetésnek a felvétele, amit Szénási Sándorral folytattunk a Klubrádión – ha valaki vizuális tartalomra is vágyik. 😉

A téma a készülőfélben lévő uniós hétéves költségvetés (az ún. “többéves pénzügyi keret”) kérdéseiből, és a köré szervezett kormányzati kamutömegből indult meg, de később átcsapott másba is, így pl. a modern, közösségi média sajátosságai is előkerültek. Élvezetes és érdekes beszélgetés volt.

Miután a készülő uniós költségvetés témája igen meghatározó lesz a következő kb. másfél évben, itt, a honlapon kapott egy önálló Aktát, illetve lentebb megjelenítem a témával az elmúlt időszakban (évekkel ezelőtti is) azzal foglalkozó bejegyzéseket:

Orbán Viktor megint vétóval fenyegetőzik…

Látom, hogy Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli kossuthrádiós vizenjárása alkalmából megint felvette az izomtibi-kötényt, és előadta, hogy márpedig ha nem kapja meg az uniós…

Erasmus / Horizon Europe-ügyről a Tiloson

Tegnap a Tilos Rádión beszélgettünk az Erasmus-ügyről, ami csupán az egyik – de látványos – olyan problémaként jelenik meg, aminek rendezését az Európai Bizottság a…

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.

Újabb Mélyvíz a KlikkTV-n

Megint sikerült összehozni egy hosszabb beszélgetést, amiben kitértünk mindenféle európai aktualitásokra, többek között a von der Leyen elleni – sikertelen – bizalmatlansági indítványra.

Megnézhető itt:

“Orbán legfeljebb a szavazóival tudja elhitetni, hogy marhára harcol”

A Klubrádió tegnapi, Reggeli Gyors című adásában beszélgettünk arról, hogy mit jelent, hogy Orbán Viktor mindenféle fenyegetéseket fogalmaz meg a Pride-ra látogatni szándékozó európai politikusok felé. Röviden, nem sokat.

Akit bővebben is érdekel, a beszélgetést meg tudja hallgatni ezen a hivatkozáson.

Aktuális uniós kérdések a Mélyvízben

Elérhető a YouTube felületén az a hosszabb beszélgetés, amit a KlikkTV-n csináltunk aktuális uniós és csatlakozó témákban. Ukrán csatlakozás, orbáni vétópolitika és háttéralkuk, sok minden, ami máshol nem fér be a műsorkeretekbe.

Valóban a kormányváltás a célja az Európai Bizottságnak? Van olyan, hogy “gyorsított csatlakozás”, aminek keretei között meg lehet kerülni a tagállamokat? Hogyan szerelik le folyamatosan Orbán vétófenyegetéseit? És más kérdések…

Vita a Euronews adásában

Elérhető lett a vita, amit a Euronews brüsszeli stúdiójában vettünk fel a napokban, Tóth-Bíró Zsófia és Körömi Csongor társaságában. A címmel ellentétben azért nem volt annyira “heves”, de azért alkalmas volt arra, hogy álláspontokat ütköztessünk, valamint hogy egy-két kormányzati kedvenc hazugságot cáfoljak. Újra. Mondjuk, már kicsit unalmas, de ez van…

Beperelni az EU Bíróságát az EU Bíróságán?

Kezd kialakulni a kormánynak az a nagyon kellemetlen szokása, hogy a legnagyobb marhaságokat olyankor jelenti be, amikor épp kiszabadulnék egy-két napra az olasz nyugiba. Hogy véletlenül se legyen nyugtom, hogy véletlenül se lazulhasson át a bennem élő germán állat a nyugis talján bohémba. De azért nem adom fel. 😂

Szóval, miután késő éjjel megtaláltam a szállásomat az éjszakára, reggel 7 körül rögtön a Klubrádión kezdtünk ezzel a “pereljük az EU bíróságot zöldséggel”. A visszafejtések (illetve néhány kiváló szakértő kollégával való gyors konzultáció) eredményeképpen a következőre sikerült jutnom, miközben maga a kormány hallgat a részletekről: a belengetett per jó eséllyel arra lő, hogy van lehetőség a szerződésen kívül okozott károkat ráverni az EU-ra, illetve annak intézményeire. Erre öt éves határidő van, szóval abba beleférnek. Ezt a keresetet az uniós bíróság első fokán (General Court, magyar hivatalos nevén Törvényszék, de rohadjak meg, ha én ezt a fordítási szörnyszülöttet valaha leírom) kell benyújtani, és maga a Bíróság dönt róla.

Az ötlet képtelensége ott van, hogy 1) még ha a kormány vitatja is a bíróság büntetést kiszabó ítéletet, nehezen állítható, hogy az szerződésen kívüli károkozás lenne, hiszen a kötelezettségszegési ítélet az alapító szerződés alkalmazásával született, 2) ha ennek a keresetnek a bíróság helyt ad, azzal lényegében plusz fellebbezési jogot teremt az alapító szerződések által kialakított kötelezettségszegési eljárás rendszerében, tehát ő maga sérti meg az alapító szerződéseket.

És ahogy az interjúban hozzátettem: engem tényleg érdekel, hogy van-e határa a pofátlanságnak, már ami az ilyen ügyeket elvállaló ügyvédeket illeti…

Ellehetetlenítési törvény és egyebek a Hit Rádión

Online is elérrhető lett az a hosszabb interjú, amit a Hit Rádión csináltunk néhány napja. Ennek a témája az ellehetetlenítési törvény elfogadásának őszre történő eltolása volt, és ebből kiindulva beszéltünk több másról is: a kormány és a Fidesz EU-n belüli pozíciójáról, szuverenitásról és annak védelméről, lobbiról, a jog és a politika viszonyáról stb.

Ritka élmény, hogy szűk időkeret nélkül sikerüljön ezekről a dolgokról beszélgetni…

Az arról készült felvétel megnézhető itt: