Elérhető lett annak a beszélgetésnek a felvétele, amit még november 7-én az EuroFocus podcast számára csináltunk Ónody-Molnár Dórával.
A beszélgetés során téma volt az uniós szankciópolitika, az amerikai-európai viszonyok, az Orbán-kormány mozgástere és manőverezései, valamint azok belopolitikai mesékké transzformálása… Jó beszélgetés volt:
Megint sikerült összehozni egy hosszabb beszélgetést, amiben kitértünk mindenféle európai aktualitásokra, többek között a von der Leyen elleni – sikertelen – bizalmatlansági indítványra.
Megnézhető itt:
Amióta az Európai Unió Tanácsa felfüggesztette az uniós forrásokat (illetve az Erasmus, illetve a Horizon programokat) az egypárti maffiaállam által maga alá gyűrt állami egyetemek elől az uniós jogállamisági rendelet alapján, valamint Navracsics Tibor második éve tíz percenként megállapodik, várjuk, hogy a kormány végre rendezze a kérdést.
Na, ez megint nem sikerült. A Bizottság ma közétett határozata egyértelműsíti, hogy mintha nem is akarná. Nem baj, jó lesz a kekvásított magyar egyetemek hallgatóinak a semmi, meg a HU-rizont program (nem viccelek, tényleg).
Kb. másfél éve sok mindent leírtam itt a témában, azokat fenntartom.
Korábbi bejegyzések a kekva témájában:
A címben jelzett kérdést jártuk körül tegnap reggel az ATV-n. Mindenképpen szükséges egy pontosítás: még nem tudjuk, hogy jóhagyta-e, hiszen az Európa Parlament plenáris ülése a Bizottság egészéről majd a következő héten fog szavazni, de az illetékes bizottság elfogadó döntése arra utal, hogy az átfogó támogatással sem lesz gond.
A döntés nem meglepő, korábban számos helyen és alkalommal elmondtam, hogy miért ez a döntés várható a problémás előjelek ellenére:
Ma reggel a Heti Tv-n beszéltünk Várhelyi Olivér uniós biztosjelölti meghallgatásáról, amire a múlt héten került sor. A beszélgetés itt megnézhető:
Ahogy elhangzott, a meghallgatás viszonylag simán ment, és bár a jelölt kapott pótkérdéseket, nem jelenthetjük ki, hogy a jelölt megbukott volna. Továbbra sem tekinthető biztosnak a befutása, de a sokak által várt-remélt tűzijáték elmaradt.
Nemsokára elérhető lesz egy (angol nyelvű) átfogóbb elemzésem, amiben az egész parlamenti, megerősítési eljárásról, és a jelenlegi helyzetről készítettem a napokban.
Korábbi bejegyzéseim Várhelyi Olivér korábbi, 2019-es meghallgatásairól:
“Összességében megállapíthatjuk, hogy amilyen unalmas volt maga a meghallgatás, most láthattuk az eddig messze legjobban felkészült biztos-jelöltet, és ez teljesen független attól, hogy amúgy mit gondolunk a magyar kormányról, vagy annak EU-politikájáról. A kérdés…
Az elmúlt napokban többször kellett foglalkoznom ezzel a kérdéssel, különös tekintettel annak várható hatásaival, uniós reakciókkal. Itt összegyűjtök néhány ezzel kapcsolatos interjút, nyilatkozatot.
Augsztus 6-án reggel az ATV-n beszélgettünk a témáról:
Annak egyes aspektusai a Hírklikken is megjelentek, itt és itt.
Megjelent egy hosszabb interjú a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon, ahol a címben jelzett témákról beszélgettünk hosszabban.
Talán sikerült egy-két kérdéssel kapcsolatban világosságot gyújtani a fejekben, talán nem. Nem biztos, hogy számít. Aki boldog annyival, hogy “Orbánt kizavarták kávézni”, meg “azért a Bizottság csak visszaadott pénzeket, hogy Orbán ne vétózzon”, azoknak úgyis tök mindegy. A tragédia az, hogy ez sokaknak elég és sokszor az ún. szakértőknek sem nyúlik túl a tudása ezeken.
Egy-két napja felpattant a téma, hogy a Bizottság valamilyen módon elengedné a Lengyelországgal szemben lassan hetedik éve vánszorgó 7. cikk szerinti eljárást (magáról az eljárásról, annak menetéről, szereplőiről stb. bővebben lásd ezt a régebbi bejegyzést), ami igazából csak idő és időzítés kérdése volt, hogy erre mikor kerül sor. A magyar kormány természetesen rögtön sértetten reagál, kettős mércét emleget, az ilyenkor szokásos…
Természetesen ennek semmi köze a “kettős mércéhez”. Már csak azért nem, mert a Magyarország elleni eljárást nem a Bizottság, hanem az Európai Parlament kezdeményezte, tehát most a magyar kormánynak a Bizottságot piszkálnia tök felesleges dolog. A 7. cikk szerinti eljárásban nincs dolga vele, és semmi köze hozzá, hogy az milyen döntést milyen alapon hoz egy másik állammal szemben. Ennyi.
Ami viszont kifejezetten érdekes kérdés (és most szépen hagyjuk magára a magyar maffiaállamot, hogy hadd puffogjon magában a vélt sérelmein), az az, hogy ha most az Európai Bizottság valóban úgy érzi, hogy meg van győzve a lengyelek által (és nagyvonalúan engedjük el, hogy valós teljesítmény vagy ígéretek alapján, de azért a puffogó maffiaállamot érdemes emlékeztetni, hogy nemrég ő is ígéretre kapott meg egy köteg pénzt a Bizottságtól, ennyit a “kettős mércéről” megint), vajon megteheti-e, hogy visszavonja a 7. cikk szerinti eljárás kezdeményezését. A gondot az okozza, hogy az EUSZ 7. cikke nem tartalmaz erre nézve rendelkezést, az én jellemzően a plain-text-reading-alapokon nyugvó értelmezésem (mekkora republikánus ókonzervatív felsőbíró lennék a SCOTUS-on, te jó ég, még Trump is megénekelne) szerint ezt a Bizottság egyszerűen nem teheti meg. Ha már elindult az eljárás, akkor az arra vonatkozó szabályokat kell annak során alkalmazni, és ott nem találunk olyat, ami kiengedné a döntést a Tanács kezéből. Ezen a kérdésen jelenleg a Tanács jogi szolgálata is gondolkodik a pletykák szerint. Tegyük hozzá, véleményem szerint nem ez az egyetlen konzisztenciazavar a szerződés e ponton igencsak összegányoltnak ható szövegében (számomra például a mai napig nyitott kérdés például, hogy ténylegesen van-e szükség arra, hogy a Tanács az első szakaszban konzultáljon az Európai Parlamenttel akkor is, ha az eljárást az kezdeményezte, az ugyanis elég maszturbatív jellegű jogi megoldásnak látszik), de Lengyelország esetében konkértan ez most igencsak élő kérdéssé vált.
Miért? Mert veszélyeket, ráadásul politikai veszélyeket is hordoz magában. Például, ha a magyar kormány kellően troll, erre a problémára hivatkozva akár még a luxembourgi Európai Unió Bírósága elé is citálhatja majd a Bizottság esetleges ilyen döntését, amely tény mindenképpen óvatosságra kell intse Vera Jourovát és társait. A biztonságos – és az alapító szerződés szövegével is szinkronban álló – megoldás az lenne, ha a Tanács egyszerűen szavazásra bocsátja az eljárás alapjául szolgáló kérdést, és (mivel nem lesz meg a négyötödös többség) megállapítja, hogy nem nem, nem áll fenn az alapértékek veszélyeztetése – aminek kimondásához gond nélkül fel tudják használni azt a tényt, hogy az annak idején az eljárás okaként a Bizottság által megjelölt problémát közben kötelezettségszegési eljárás keretében is megrágta már az uniós intézményrendszer, és abban Lengyelország látványosan engedett, szóval a veszély elhárult, készpassz. Az új lengyel miniszterelnök, Tusk ebben nyilván partner lesz, szóval mindenki jól jár a végén, kerek lesz a sztori, ergo politikai szempontból is ez a jó megoldás.
A magyar puffogás meg megy tovább, de igazából az is mindenkinek jó úgy, ahogy van. Azt a 7. cikk szerinti eljárást nem a Bizottság indította, ergo ilyen befolyása arra elméletben sincs. Amellett annak az eljárásnak a fenntartásához minden jel szerint sokkal több érdeke fűződik sokkal több szereplőnek, mint a lezárásához.
Aszongya a kormányinfó című abszurd dadaista monodráma, hogy “az igazságügyi reformcsomagot is lejelentette a kormány az Európai Bizottságnak, innentől kezdve 238 millió euró 85 százalékára számíthatunk”. Lejelentette. Az uniós jogi terminológia ilyet nem ismer, de ettől függetlenül nyilván innentől kötsögbrüsszel, ééééés “elküldjük a számlát”. Lejelentette. Megcsinálni, azt ugyan nem akarja, de hát bizonyos típusú emberek gondolkodásában a “jelentés” is elég. Az EU meg nyilván úgy működik, ahogy az egységsugarú BT-s vállalkozó elképzelni, “elküldjük a számlát”, oszt’ jónapot.
Na most nekem igazából nincs komoly gondom a hülyeséggel, az annak nézéssel sem, csak azt nem értem, hogy miért kell meglepődni, sőt, megsértődni, hogy az egész világ nem akar hülye lenne a kedvünkért. Csak azért, mert ahhoz vagyunk szokva, hogy Magyarországon a nagy többség az, a világ többi része, különösen azok, akik pénzelik ezt az egész cirkuszt, azok nem azok.
És nem, a tanárok fizetésemelése nem ettől függ.
A Népszava szerdai, a témában közölt tudósítása után nagyon nagy érdeklődés kezdte övezni a címben jelzett kérdést. Ahogy ilyenkor történni szokott, jöttek is a kérdések a témában, ezeket foglalnám itt most össze.
Elsőként a Hírklikknek adott interjúmat ajánlom mindenkinek a figyelmébe, már csak azért is, mert itt lehetőség nyílt a témát kicsit jobban körbejárni, beszélni arról, hogy pontosan mi is ez az intézmény. Itt szeretném külön is kiemelni, hogy újra valami egészen elképesztő ismerethiány jelentkezik nem csak a médiamunkásoknál, hanem gyakran az itt-ott megszólaló mindenféle botcsinálta “szakértők” körében is. Oda lassan-lassan eljutunk, hogy már nem keverik össze az Európa Tanácsot (az EU mellett 1949 óta létező össz-európai nemzetközi szervezet, aminek keretei többek között a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága működik) az Európai Unió keretében működő tanácsokkal, de ezek között a különbségtétel már nem mindig sikerül, konzekvensen keveredik egymással az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa, amit röviden csak Tanácsnak szoktak hívni.
Az “Európai Tanács” a tagállami állam- és kormányfők találkozóit fedi (ennek a testületnek van saját elnöke, 2009 óta, aki egy személy, jelenleg Charles Michel), ezek az ún. “európai csúcsok”. Az “Európai Unió Tanácsa”, vagy röviden “Tanács” pedig a tagállamok adott kérdésekben illetékes szakminisztereinek találkozóit jelenti, jelenleg tíz különböző formációban, ezek vesznek részt az uniós jogalkotásban, az Európai Parlament mellett, ún. “társjogalkotó” szerepkörben, na, ennek van “soros elnöksége” (jelenleg Svédország látja el), ami azt jelenti, hogy egy előre meghatározott rend alapján félévenként egy-egy tagállam látja el azt a komplex feladatot, hogy a Tanácshoz érkező előterjesztések előkészítését koordinálja. Ez azért komplex feladat, mert mire valami a miniszterek elé kerül, a tagállami kormányok azt alaposan “megrágják”, ami különböző munkacsoportokban szakmai egyeztetések formájában, majd az állandó képviseletek koordinációjában, politikai szinten zajló egyeztetést jelenti.
Ez a koordináció az, ami a soros elnökség feladata, és ez az, ami az egyes tagállamok számára jelentős politikai befolyást is biztosít (plusz országimázs, plusz mindenféle egyéb zöldség) – ha valaki számára kérdéses, hogy a tagállamok miért tartják fenn ezt az első ránézésre zavaros rendszert, nos, azért, mert megéri nekik. A jelen elgondolás az Európai Parlament részéről ennek, azaz az Európai Unió Tanácsának soros elnökségének elvételét célozza a magyar kormánytól.
Másik szempont, amiért a Hírklikk-interjút érdemes elolvasni, hogy megragadtam a lehetőséget egy régóta létező tévhit eloszlatására, vagy legalább annak kísérletére, nevezetesen arra, hogy a 2011. első félévi magyar soros elnökség “sikeres” volt. Hát, egyetlenegy témában volt “sikeres”, jelesül abban, hogy José Manuel Barroso akkori bizottsági elnök száját Orbán nagyon hatékonyan tudta befogni annak politikai elképzeléseinek és programjának képviseletének a többi tagállammal szembeni felvállalásával (helló, hatos csomag), aki cserében egészen annak az időszaknak a végéig szemet hunyt afelett, amit ő itthon a kétharmados parlamenti többségével a magyarországi választási, média- és minden egyéb rendszerrel művelt. De emellett aztán tényleg semmilyen, magyar szempontból releváns eredményt nem sikerült kihozni a dologból. Ha valakit bővebben érdekel az interjúban említett ENSZ BT-tagságra törekvés, akkor tessék, itt egy pár éve megjelent tankönyvben írt fejezetem (48-49. o.), ebben bővebb kifejtem azt.
Beszélgettünk erről a témáról már aznap a Klubrádióban, valamint az ATV Híradóban is:
Emellett jártam még az Egyenes beszéd-ben is, ahol valamiért a szerkesztők még besuvasztottak egy szokásos “uniósforrásos” kérdés-csomagot is, de itt igazán érdekes az interjú második fele.
A dolog jogi oldala összefoglalva: ha az Európai Parlament meg tudja győzni az Európai Tanácsot (a soros elnöksége szervezése kérdésében az dönt, minősített többséggel), akkor az el tudja venni a soros elnökséget a magyar kormánytól. A politikai oldalán viszont ennek nem látom komoly lehetőségét, a fentiekben több helyen elmondtam, miért.
Aztán persze majd meglátjuk…
Lattmann Tamás honlapja 