My latest analyis is available on the c4EP website. It covers the delicate issue of the results to be expected at the upcoming elections of the European Parliament.
I am not a big fan of predictions: however, some trends are clearly visible and may be well worth to take an early look on them. What can go wrong? In the worst case, my not-too-optimistic thoughts will prove to be wrong. The more, the better, if You want my opinion… 😉
A Népszava szerdai, a témában közölt tudósítása után nagyon nagy érdeklődés kezdte övezni a címben jelzett kérdést. Ahogy ilyenkor történni szokott, jöttek is a kérdések a témában, ezeket foglalnám itt most össze.
Elsőként a Hírklikknek adott interjúmat ajánlom mindenkinek a figyelmébe, már csak azért is, mert itt lehetőség nyílt a témát kicsit jobban körbejárni, beszélni arról, hogy pontosan mi is ez az intézmény. Itt szeretném külön is kiemelni, hogy újra valami egészen elképesztő ismerethiány jelentkezik nem csak a médiamunkásoknál, hanem gyakran az itt-ott megszólaló mindenféle botcsinálta “szakértők” körében is. Oda lassan-lassan eljutunk, hogy már nem keverik össze az Európa Tanácsot (az EU mellett 1949 óta létező össz-európai nemzetközi szervezet, aminek keretei többek között a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága működik) az Európai Unió keretében működő tanácsokkal, de ezek között a különbségtétel már nem mindig sikerül, konzekvensen keveredik egymással az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa, amit röviden csak Tanácsnak szoktak hívni.
Az “Európai Tanács” a tagállami állam- és kormányfők találkozóit fedi (ennek a testületnek van saját elnöke, 2009 óta, aki egy személy, jelenleg Charles Michel), ezek az ún. “európai csúcsok”. Az “Európai Unió Tanácsa”, vagy röviden “Tanács” pedig a tagállamok adott kérdésekben illetékes szakminisztereinek találkozóit jelenti, jelenleg tíz különböző formációban, ezek vesznek részt az uniós jogalkotásban, az Európai Parlament mellett, ún. “társjogalkotó” szerepkörben, na, ennek van “soros elnöksége” (jelenleg Svédország látja el), ami azt jelenti, hogy egy előre meghatározott rend alapján félévenként egy-egy tagállam látja el azt a komplex feladatot, hogy a Tanácshoz érkező előterjesztések előkészítését koordinálja. Ez azért komplex feladat, mert mire valami a miniszterek elé kerül, a tagállami kormányok azt alaposan “megrágják”, ami különböző munkacsoportokban szakmai egyeztetések formájában, majd az állandó képviseletek koordinációjában, politikai szinten zajló egyeztetést jelenti.
Ez a koordináció az, ami a soros elnökség feladata, és ez az, ami az egyes tagállamok számára jelentős politikai befolyást is biztosít (plusz országimázs, plusz mindenféle egyéb zöldség) – ha valaki számára kérdéses, hogy a tagállamok miért tartják fenn ezt az első ránézésre zavaros rendszert, nos, azért, mert megéri nekik. A jelen elgondolás az Európai Parlament részéről ennek, azaz az Európai Unió Tanácsának soros elnökségének elvételét célozza a magyar kormánytól.
Másik szempont, amiért a Hírklikk-interjút érdemes elolvasni, hogy megragadtam a lehetőséget egy régóta létező tévhit eloszlatására, vagy legalább annak kísérletére, nevezetesen arra, hogy a 2011. első félévi magyar soros elnökség “sikeres” volt. Hát, egyetlenegy témában volt “sikeres”, jelesül abban, hogy José Manuel Barroso akkori bizottsági elnök száját Orbán nagyon hatékonyan tudta befogni annak politikai elképzeléseinek és programjának képviseletének a többi tagállammal szembeni felvállalásával (helló, hatos csomag), aki cserében egészen annak az időszaknak a végéig szemet hunyt afelett, amit ő itthon a kétharmados parlamenti többségével a magyarországi választási, média- és minden egyéb rendszerrel művelt. De emellett aztán tényleg semmilyen, magyar szempontból releváns eredményt nem sikerült kihozni a dologból. Ha valakit bővebben érdekel az interjúban említett ENSZ BT-tagságra törekvés, akkor tessék, itt egy pár éve megjelent tankönyvben írt fejezetem (48-49. o.), ebben bővebb kifejtem azt.
Beszélgettünk erről a témáról már aznap a Klubrádióban, valamint az ATV Híradóban is:
Emellett jártam még az Egyenes beszéd-ben is, ahol valamiért a szerkesztők még besuvasztottak egy szokásos “uniósforrásos” kérdés-csomagot is, de itt igazán érdekes az interjú második fele.
A dolog jogi oldala összefoglalva: ha az Európai Parlament meg tudja győzni az Európai Tanácsot (a soros elnöksége szervezése kérdésében az dönt, minősített többséggel), akkor az el tudja venni a soros elnökséget a magyar kormánytól. A politikai oldalán viszont ennek nem látom komoly lehetőségét, a fentiekben több helyen elmondtam, miért.
Aztán persze majd meglátjuk…
Tegnap késő este az ATV Csatt című vitaműsorában vettem részt. Ezzel kapcsolatban szeretném rögzíteni, hogy magam is látom azokat a kritikákat, amelyek arról szólnak, hogy mennyi értelme van, ha egyáltalán, ilyen vitákban való részvételeknek. Ezek közül vannak, amelyek kritikái egyenesen az ATV szerepére irányulnak, felróva annak, hogy ilyen vitáknak egyáltalán teret biztosít. Mert hogy abból a kormány jön ki jól. Valamiért.
Őszintén szólva, én is egyre kevésbé látom értelmét, különösen hogy a kormányzati álláspontok képviselői körében sajnos egyre többen vannak olyanok, akik tényleges hozzáértés, illetve a partner iránti tisztelet teljes hiányában ülnek le egy ilyenhez, sőt, alapvetően a téma sem érdekli őket, szerepük és feladatuk nem is az érvekkel való meggyőzés, valamint a vitába sem hoznak érveket, hozzáértést vagy tudást. Ahogy ezek a – általában közpénzekből kitartott, mindenféle intézményekben “szakértősített” – propagandisták egyre inkább veszik át a terepet, úgy válik egyre értelmetlenebbé maga a vita is.
Pedig a vita jó. Nem elsősorban a közönség miatt (bocsánat), hanem saját magunk miatt. Nem azért, mert “nyerünk” vagy “veszítünk” abban, hanem azért, mert tanulunk abból. Akár igazunk van, akár nem. Előbbi, szerencsés esetben megerősít, utóbbi (számomra természetesen teljesen ismeretlen :D) esetben elgondolkodtat. Nem csak tények, hanem értékelések, értelmezések, logikai kapcsolatok, következtetések tekintetében. Amelyek időnkénti komplexitására jó példa, hogy rögtön első véleményütközésre köztem és a mellettem ülő Szent-Iványi István között került sor, mindenki nagy derültségére. Aztán persze “helyreállt a rend”, és nagyot vitatkoztunk Kiszelly Zoltánnal és Tóth Mátéval is, akikre egyáltalán nem illik fenti leírás.
És úgy gondolom, hogy igenis fontos, hogy az ATV még lehetőséget biztosít ilyenekre, az e témákban fanyalgóknak (akiket amúgy vita-helyzetben igencsak ritkán látok, halkan tenném hozzá) meg azt üzenem, hogy ha valóban a kormány jön ki jobban az ilyenekből, akkor az nem az ATV hibája, hanem pl. az enyém, tessék, szabad a pálya, lehet jönni és jobban csinálni.
Azért remélem, hogy a közönség számára is érdekes lehet egy ilyen vita:
Ma a brüsszeli Euronews kérdezte meg a véleményemet az Európai Parlamentben kirobbant korrupciós botrány egyes jogi kérdéseivel kapcsolatban. Az általuk készített végleges tudósítás itt elérhető, de nyilván a történetnek még messze nincs vége.
A jogi helyzet nem egyszerű, ugyanis magának az Európai Parlamentnek, de általánosságban az Európai Uniónak sincs bármilyen, ilyen helyzetekben alkalmazandó jogi szabálya. Emiatt most is a belga hatóságok a belga jogszabályok mentén tevékenykedtek egy olyan bűncselekmény miatt, ami elvben az Európai Unió, illetve annak egyik intézménye ellen irányult, ám mivel arra Belgium területén került sor, a klasszikus, területi joghatóság alapján eljárva. Mivel az Európai Parlament sietett leszögezni, hogy teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal, és gondoskodik az érintett képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről, ebből úgy tűnik, hogy nem lesz jogi-politikai probléma.
Ugyanakkor a helyzet nem mindig ilyen tiszta. A magyarok számára ismert “KGBéla” ügy feldobta azt a – számomra legalábbis – mai napig nyitott kérdést, hogy vajon egy tagállam alkothat-e olyan bűncselekményt az EU, vagy annak intézményének állítólagos védelmében (lásd az akkor a Btk. 261/A. szakaszába foglalt “Kémkedés az Európai Unió intézményei ellen” bűncselekményét), amivel kapcsolatban nincs ilyen uniós szintű szabály, és ahol az adott intézmények részéről nem is merült fel ilyesfajta védelem igénye. Védheti-e egy tagállam az uniós intézményeket tagállami büntetőjogi eszközökkel? Erre a későbbiekben még külön vissza fogok térni, mert rendkívül érdekes kérdésnek tartom.
Megfontolandó ugyanakkor, hogy az ilyen helyzetekre tekintettel a jövőben az Európai Unió keretében komolyabb figyelmet fordítsanak ennek a jogilag bizonytalan helyzetnek a rendezésére.
Ma reggel a Klubrádión arról beszéltünk, hogy valóban van-e ilyen, és ez pontosan mit is jelent. Valóban alkalmas-e arra, hogy annak alapján a közvetlen kedvezményezettek akkor is kapjanak uniós pénzt, ha azokat amúgy az uniós intézmények visszatartják a jogállamisági hiányosságok okán?
A beszélgetés itt hallgató vissza (a hanganyagban 69:31-től).
Folyamatosan jönnek-mennek a hírek azzal kapcsolatban, hogy hogy áll a kormány és az Európai Bizottság vitája az uniós pénzek tekintetében. Ezzel kapcsolatban nagyon sok olyan szereplő is megszólal, és nagyon sok olyan állítás is elhangzik, ami a legfinomabb megfogalmazással is megalapozatlannak tekinthető.
Ma reggel a Spirit FM-en beszélgettünk egy kicsit a kérdésről, igyekeztem a legfontosabb kérdésekben kicsit tisztázni annak legfontosabb elemeit.
Az elmúlt időszakban nagyon sokat beszéltem erről itt-ott, amit nem mindig írtam meg itt külön – egyszerűen nem nagyon van rá időm. Ha valakit ezek érdekelnek, érdemes ránézni az oldalamon a jogállamisággal, vagy a kondicionalitási eljárással kapcsolatos aktákra.
A Politico ma kiadott, uniós kérdésekkel foglalkozó hírlevele számolt be róla, hogy az Európai Parlament visszavonta az Európai Bizottság ellen az Európai Bírósághoz benyújtott keresetét, amivel arra próbálta rákényszeríteni a Bizottságot, hogy az Európai Tanács által megállapított idő előtt alkalmazza Magyarországgal szemben az új, kondicionalitási (“jogállamisági”) eljárást.
Ebben igazából semmi meglepő nincs. Már akkor, tavaly júniusban nagyon világosan megírtam, hogy ez lesz, mind a kérdés jogi, mind pedig politikai oldalának elemzése után. A lényeg ez volt:
Szóval az Európai Parlament részéről ez a lépés semmilyen konkrét eredménnyel nem kecsegtet, politikai kommunikációs célokat viszont remekül szolgál. Tudja ezt jól persze mindenki, szóval arra nem érdemes számítani, hogy érdemben bármi is megváltozik majd tőle.
Tehát egészen egyszerűen szükségtelenné vált az eljárás, ha tovább bent tartották volna, azt is kockáztatták volna, hogy a bíróság jogilag kapufásnak találja (amit szintén leírtam, hogy miért). Na, az lett volna az igazán nagy baj, bár szerintem így is teljesen értelmetlen – és az időközben lement itthoni választási eredmények ismeretében kifejezetten káros – habverést csinált az Európai Parlament a témának, ami sajnos csak arra volt jó, hogy az Orbán-kormány itthon, belpolitikai fogyasztásra alkalmas, hazug narratívát tudott építeni belőle.
Mindegy, felejtsük el. Talán egyszer sikerül majd megérteni végre…
A kondicionalitási eljárással kapcsolatos korábbi bejegyzések és egyéb információk annak akta-oldalán találhatók.
A 444.hu jelzése – mely szerint a Fidesz részvételével új európai parlamenti frakció jönne létre – után nem sokkal gyorsan kiderült (amiről ugyanitt beszámolt a 444.hu is), hogy igazából nem is. Salvini közölte, hogy ő és pártja mégsem csatlakozik, hiszen a lengyelek sem csatlakoznak. Novák Katalin pedig utána kapkodva próbálta cáfolni az egészet.
Némileg kellemetlen és egyben szórakoztató ugyanakkor, hogy egyes villámkezű, ám az európai viszonyokhoz igazából nem értő elemzők rögtön, már a 444 tudósítása után elkezdték megszakérteni, hogy ez miért is marha logikus… Ehhez képest… 
Meglepő lenne, ami történt? Cseppet sem. Emlékeztetőül, amit idén még áprilisban írtam (illetve egy interjúban elmondtam):
https://lattmanntamas.hu/…/uj-europai-jobboldali…/
Ennek lényege: “A Fidesz (és annak 12 EP-képviselője) kedvéért sem a jelenleg 74 fős Identitás/Demokrácia Csoport (ID – ahol Salvini pártja tényező), sem pedig a 62 fős Európai Konzervatívok és Reformerek Csoport (ECR – ahol a lengyel kormányfő Jog és Igazságosság pártja dominál) nem fog feloszlani, vagy egyszerűen egyesülni.”
Szóval a lényeg, hogy amit áprilisban mondtam, még mindig fennáll. Ellenben azt egyre kevésbé látom valószínűnek, hogy az akkor említett ECR-vonal reális legyen jövő tavaszra, ahogy a hazai választások felé közeledve egyre inkább csúszik a Fidesz az egyre inkább szélsőséges kommunikáció felé…
Az elmúlt napokban volt néhány jelenésem a médiában a címben jelzett témákban… Mivel az elmúlt időszakban már-már lelkiismeret-furdalásom volt amiatt, hogy nem nagyon írtam ide (amiért mindenkitől elnézést kérek, de nagyon sűrű volt az életem mostanában), most muszáj összefoglalóan néhány sort.
Még péntek kora este a Klub Rádióban beszéltem a lengyel-uniós vitáról (korábban már kb. másfél hete is), majd ma reggel a Spirit FM-en (ehhez sajnos nincs hivatkozásom).
Majd ma délután végre hosszú idő után újra a Tilos Rádióban jártam, ahol a “Brüsszeli diktátum” című műsorban igen alaposan végigbeszéltük ezeket a témákat. Végre, több mint egy óra tiszta műsoridő, ez igen jól esett, be kell vallanom. Figyelmeztetés: az anyag igen informatív és tartalmas, viszont elég feszes – hosszában és mélységében is egy egyetemi tanórának megfelelő, viszont tényleg mindent érintettünk, ami releváns lehet.
Este pedig újra a Hír TV “Csörte” című vitaműsorában jártam, ahol ezúttal Cservák Csabával toltunk le egy kört a címben jelzett témában. A múltkori adáshoz hasonlóan most is meglepődtem kicsit a bemutatáskor elhangzott szövegen, többször próbáltam rákérdezni, hogy milyen nyílt levelet is írtam én Orbán Viktornak, de nem tudtam meg… Hát, ez van. Az adást itt lehet visszanézni:
Voltak benne maradandó pillanatok, itt most a 19:02-től induló részt ajánlanám mindenkinek, aki a hazai jogállamiság iránt érdeklődik: nem kell annál egyértelműbb bizonyíték annak hanyatlására, és az elvben független intézmények kamu jellegére, mint hogy azok vezetői taktikusan úgy mondanak le, hogy az egypárti kétharmad még kényelmesen gondoskodhasson a megfelelő elvtársakkal való pótlásukról, teljes értékű hivatali idővel nulláról kezdve a választásokat közvetlenül megelőzően. Ez nem csak annak a jele, hogy a Fidesz láthatóan aggódik a választások eredményétől, hanem annak is, hogy ezek a “független” intézmények “független” vezetői a saját hivatalukat is egyértelműen a kormánypárt politikai-hatalmi érdekeinek rendelik alá. Ez tipikus “smoking gun”, ennél egyértelműbb beismerés nem is kell, az ellenzék helyében én ezt tolnám a leginkább kifelé, hogy mindenki lássa…
A mindig kiváló Eurológus adott róla hírt ma, hogy az Európai Parlament (EP) arról készül szavazni, hogy beperelje az Európai Bizottságot (EB), amiért az nem alkalmazza az új jogállamisági mechanizmust. Nézzünk egy kicsit a hír mögé! Lehetséges ez? Mi az értelme? Mi lehet belőle?
Először is szögezzük le: igen, ez lehetséges. Az Európai Unió Bírósága előtt van lehetőség ún. mulasztási kereset benyújtására az uniós intézményekkel szemben, így az EP is kezdeményezhet ilyen eljárást a Bizottsággal szemben. Egy ilyen eljárás eredményeképpen a bíróság megállapítja az intézmény által elkövetett mulasztást, és ilyenkor az általa elmarasztalt intézmény köteles megtenni az ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.
A jelen esetben ez azt jelentené, hogy a Bizottság köteles lenne a Tanácshoz fordulni, és javasolni, hogy az indítsa meg az eljárást Lengyelországgal és Magyarországgal szemben, aminek eredményeképpen lehetőség nyílik arra, hogy vágják meg vagy fagyasszák be az uniós költségvetésből járó forrásokat. A Tanácsnak ezt követően egy hónap áll rendelkezésére, hogy minősített többségi szavazással (ami a tagállamok leglább 55 százalékának a szavazatát jelenti, úgy, hogy a szavazatok az Unió lakosságának 65 százalékát is képviseljék) döntsön a javasolt intézkedésekről.
Elsőre ez jó ötletnek tűnik, ahogy általában beszélünk erről már régóta, hogy igenis, anyagi oldalon fájjon az érintett tagállami kormányoknak, amit a jogállamiság tekintetében művelnek. Ez, az idei év elején megszületett jogállamisági eljárás pedig ugyan jóval gyengébb lett, mint az eredetileg tervezett, még 2018-ban előterjesztett verzió, mégis több mint a semmi. Mindennek ellenére, itt most ambivalens érzéseim vannak, hogy ez jó ötlet-e az EP részéről, mind jogi, mind politikai szempontok alapján.
Mi a jogi probléma? Elsősorban az, hogy mulasztási kereset olyan esetben nyújtható be, ha egy intézmény valamit köteles megtenni, és e kötelességét szegi meg. A Bizottságnak pedig a jogállamisági rendelet alapján mérlegelési joga van, hiszen úgy fogalmaz a rendelet, hogy “Amennyiben a Bizottság megállapítja”, illetve “Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg”, szóval érzésem szerint nagy gondban lesz az EP, ha a Bizottság kötelezettségszegésére hivatkozik, hiszen az bármikor előadhatja, hogy azonnal megindítja majd, ha már úgy ítéli meg, hogy indokolt. Szemben az egyes európai parlamenti képviselők által hangoztatottakkal, a Bizottságnak valóban meg kell győzödnie arról, amit például ezek a képviselők is (nem minden politikai érdektől mentesen) állítanak. Ezért is mondja a Bizottság lényegében, hogy gyűjtik az adatokat már most is, hiába a politikai alku az Európai Tanácsban arról, hogy annak megindításával megvárják az Európai Bíróság ítéletét abban a másik bírói eljárásban, amit magának ennek a jogállamisági eljárásnak az érvényességével kapcsolatban indított a magyar és a lengyel kormány (lengyel-magyar semmisségi per). Ezzel kapcsolatban pedig már látszik, hogy nem lesz olyan gyorsan eredménye, mint egyesek remélték és nagy hangon mondogatták is (volt itt szó optimista fél évről is, ehhez képest fél év volt csak arról dönteni, hogy sürgősséggel tárgyalják), szóval az EP soraiban nyilván egyfajta sürgető érzés alakult ki. Teljesen nyilvánvaló volt decemberben, hogy Orbán időt akart nyerni, és azzal az alkuval sikerült is neki, nem akart a 2022-es választások előtt ezzel foglalkozni, pontosabban azt nem akarta, hogy ez téma legyen a kampányidőszakban. Szóval minden esély megvan rá, hogy a Bizottság fenti érvelését a Bíróság csont nélkül elfogadja, megállapítja, hogy a Bizottság nem “köteles” megindítani az eljárást, és vége is a pernek.
(Az egy érdekes kérdés, hogy ha a Bizottság ezzel szemben arra a politikai alkura hivatkozik, hogy megígérték, hogy megvárják a bírósági döntést, akkor bizony lábon lőhetik magukat, de megnyugodhatunk: a Bizottság jogászai nem fognak ilyen hibát elkövetni.)
Ez átvezet minket a politikai problémához. Teljesen érthető, hogy az EP szeretné felgyorsítani, a magyar ellenzéki képviselők pedig optimális esetben még a hazai választási kampány kezdete előtt, vagy azzal egyidejűleg ezt a témát fókuszba helyezni. Ez magyarázza az ő cselekvésüket, és hogy támogatják a Bizottság elleni perindítást. Ennek természetes kommunikációs kelléke, hogy a Bizottságot is Orbán szövetségesévé festik, ugyanakkor ez egy igen leegyszerűsítő álláspont. És amire sokszor szoktam utalni, itt most hatványozottan érvényes: a magyar belpolitika nem döntő szempont az európai politikában. Egy, az EP által megindított per esetében a Bizottság nem Orbán Viktor vagy a magyar ellenzék érdekeit fogja figyelembe venni, ahogy a mostani magatartását sem ezek határozzák meg.
Miért nem indította meg a Bizottság az eljárást eddig? A fentebb már leírt jogi ok mellett van egy sokkal nyilvánvalóbb, egyszerűbb politikai ok: azért nem, mert az volt az alku a tagállamokkal, hogy nem fogja. Ennyi. Szemben a magyar belpolitikával, az uniós politikában a megkötött alku számít. Nem azért, mert az európai politika szebb, tisztességesebb vagy jobb lenne, hanem azért, mert a rendszer így működik, megegyezésekkel, és ha valaki elkezdi felrugdosni azokat, maga a rendszer dől be a végén, válik működésképtelenné – amit senki nem akar. Nyilván ez teljesen értelmezhetetlen olyasvalaki számára, aki nem ismeri mélyen az európai politikát, az uniós intézmények működését, különösen ha az illető a magyar belpolitikában “edződött”, ahol ennek gyökeres ellentéte az alapnorma (olyan is). A témában most aktívkodó EP-képviselők jó eséllyel nem gondolják végig, hogy mibe próbálják belehajszolni a Bizottságot: ha az most hirtelen megindítja a jogállamisági eljárást, a Tanácshoz kell fordulnia, ahol azok a tagállami miniszterek ülnek, amelyeknek vezetői decemberben megállapodtak, hogy nem foglalkoznak ezzel, amíg a bíróság állást nem foglal. A következtetések levonását ráhagyom mindenkire, maradjunk annyiban, hogy a Bizottság nem véletlenül szeretné elkerülni ezt a helyzetet, ki tudja, hogy a tagállami kormányok hogyan reagálnak egy ilyenre. És a Bizottságban azt is végiggondolják, hogy ha nem tartják be az alkut, Orbán és az illiberális cimborái azonnal újabb pert indítanak a Bizottság erről való döntésének semmissége kimondása érdekében, valami olyasmi kiszeramérabávatag pszeudo-jogi érveléssel, hogy “a Bizottság megsértette az alapító szerződéseket azzal, hogy megszegte a szuverén állami vezetők szuverén megállapodását”, aztán lehet várni arra is, amíg Luxembourgban megtalálják a finom nyelvezetet, amivel megint hazaküldhetik őket – de addig is a téma ott fog pörögni az asztalon az orbáni narratíva mentén, ami senkinek nem jó.
És hát azért van itt egy “biztonsági” elem azért. Mégpedig az, hogy a Bizottság fenti, a tagállami kormányokkal kapcsolatos aggodalma jó eséllyel elméleti marad, mivel a gyakorlatban ez a helyzet nem fog előállni az EP által indított per sikeressége esetében sem. Hiszen mire abban megszületne az őt elmarasztaló ítélet, addigra már kipörög a lengyel-magyar semmisségi per is, és a Bizottság végre politikai értelemben büntetlenül is megindíthatja a jogállamisági eljárás(oka)t – amivel persze az EP által most indítandó per maga is okafogyottá válik.
Szóval az Európai Parlament részéről ez a lépés semmilyen konkrét eredménnyel nem kecsegtet, politikai kommunikációs célokat viszont remekül szolgál. Tudja ezt jól persze mindenki, szóval arra nem érdemes számítani, hogy érdemben bármi is megváltozik majd tőle.
Lattmann Tamás honlapja 