Tegnap reggel a Klubrádión annak az esetnek a jogi aspektusait jártuk körbe, amikor nemrég az izraeli fegyveres erők egy mentős konvolyon ütöttek rajta. Ezzel kapcsolatban átbeszéltük a hadijogi szabályok alkalmazhatóságát egy olyan konfliktusban, ahol az egyik hadviselő fél folyamatosan a hadijogi szabályok megkerülésével tevékenykedik, és hogy ennek milyen hatása lehet a jogkövetés lehetőségére.
A beszélgetés meghallgatható ezen az oldalon.
Ma egy hosszabb beszélgetésre volt módom a Hit Rádión, kicsit körbejárva az elmúlt időszak eseményeit a globális biztonság területén, aminek meghatározó elemei voltak Trump és Zelenszkij sajtónyilvános vitája a Fehér Házban, illetve az ezt követő zörgések a politikai kommunikációs térben. Musk bejelentése, hogy az Egyesült Államoknak ki kéne lépnie a NATO-ból, igazából semmi újat nem jelent, már megszokott, hogy a republikánus adminisztrációk nekirongyolnak a nemzetközi kapcsolatok fennálló rendszerének és intézményeinek. Ellenben a felélénkülő francia diplomáciai mozgások (kiegészülve a jelenleg még ellenzéki Marine Le Pen kijelentéseivel) arra utalnak következetni, hogy az USA által nyitva hagyott teret hamarosan feltöltheti valami más.
A beszélgetés itt meghallgatható:
Tegnap a Klubrádión megbeszéltük azt a hírt, mely szerint Izrael is kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsból. Különösebben komoly következményekkel ez nem fog járni, már csak azért sem, mert Izrael soha nem volt tagja Tanácsnak, és amióta az létezik, 2006 óta kifejezetten feszült az állam és a szervezet viszonya. 2006 előtt, amikor e testület még “Emberi Jogok Bizottsága” néven működött, ez már jellemző volt, a testület akkori reformjának egyik fő oka épp az volt, hogy már-már nevetséges elfogultságot mutatott Izrael ellen, és sokan abban reménykedtek, hogy ez a politikai tényező pl. a szervezet tagságának átalakításával legalább részben orvosolható les. Hát, nem jött be.
Emellett szó volt a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben bejelentett amerikai szanciókról is, ami lehetőséget biztosított arra, hogy pár szót beszéljünk erről a mindig is nagyon problémás viszonyról.
Olvasom a reakciókat arra, hogy Donald Trump kilépteti az USA-t az ENSZ Emberi Jogi Tanácsból, és valahol csak mosolyogni tudok rajtuk, különösen az ún. szakértőkön. Hol éltetek eddig? Mit szakértettetek idáig?
We had it coming. És egyáltalán nem biztos, hogy ez rossz lesz. Márminthogy de, sok szempontból biztosan rossz lesz, de van az ún. “szükséges rossz” kategória. Valamin változtatni kell, nem csak az ENSZ-nek és a nemzetközi kapcsolatok rendszerének, de az USA-nak is, legalább a hozzáállásában. Azért az nem volt realitás, hogy minden úgy menjen tovább, ahogy eddig. Ha valami, akkor ez biztosan várható hatása volt egy sokszor magát a konvenciókon kívül helyezve tevékenykedni kedvelő Trump elnöknek. Továbbra sem lesz valami nagy véleményem róla, de ami most történik, nagyon sok szempontból várható volt. Hogy mi lesz az eredménye ennek az újfajta, látványosan konfrontatívabb hozzáállásnak? Lehet, sőt biztos, hogy rövid távon lesznek problémás következményei, de a nagy helyzet az USA és a nemzetközi kapcsolatok rendszerének viszonyában a mostaninál sokkal rosszabb nem biztos, hogy lehet.
Idézet egy 2009-es (sic! – biztos már akkor is valami bősz trumpista voltam 😀 ) írásomból, amiben utaltam az ENSZ Emberi Jogi Tanács elődje, az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága és az USA problémás viszonyára:
“személyesen úgy vélem, nem kell az Egyesült Államok George W. Bush alatt vitt külpolitikája nagy támogatójának lenni ahhoz, hogy viszonylag nyugodt lelkiismerettel kijelenthessük: talán érthető, ha az Egyesült Államok a területét 2001. szeptember 11-én ért támadás után nem kívánta különösebben komolyan venni például azt az ENSZ Emberi Jogok Bizottságát, amely 2003 januárjában harminchárom szavazattal három ellenében (tizenhét tartózkodással) képes volt Líbiát elnökévé választani. Mérvadó emberi jogi csoportok szerint már az is elgondolkodtató volt, hogy egyáltalán a testület tagja lehetett, aminek az okát sokan abban látták, hogy az afrikai államok támogató szavazatai az ENSZ Közgyűlésben egyfajta hálát jelentettek a frissiben létrehozott Afrikai Unió anyagi támogatásáért cserében.
Hasonló felzúdulást keltett, amikor egy évvel később ellenszavazat nélkül választották újra a bizottságba Szudánt, ahol már akkor is patakokban folyt a vér a darfúri régióban (Bashir szudáni elnök ellen mellesleg idén nyáron adott ki letartóztatási parancsot a Nemzetközi Büntetőbíróság – azért ugye érezzük azt a fura bizsergést, amit az okoz, hogy egy olyan állam volt újraválasztott tagja az ENSZ legfőbb emberi jogi szervének, amelynek vezetőjével szemben többek között a népirtás vádja merült fel), valamint Kubát, ahol a kommunista rezsim emberi jogi ambíciói finoman szólva sem voltak példaértékűnek minősíthetők”
Ha valakit érdekel, az eredeti, teljes írás (más kollégák gondolataival együtt) elérhető a Széchenyi Könyvtár honlapján, itt:
https://epa.oszk.hu/02300/02334/00035/pdf/EPA02334_Fundamentum_2009_01_049-063.pdf
Az elmúlt napokban mindenféle hírek ütötték fel a fejüket a címben jelzett témában. Bár ezek egyelőre elég kétértelműek (egyelőre nem volt konkrét bejelentés Netanjahu részéről a Lengyelországba látogatásról), azt mindenképpen fontos leszögezni, hogy egy, a statútumban részes állam ilyen mentességeket érvényesen nem garantálhat – a statútum a letartóztatás és átadás kötelezettségét bármilyen kivétel engedése nélkül tartalmazza.
Bár mindenképpen vitathatatlan a helyzet abszurditása – nevezetesen a gondolat, hogy az Auschwitz emlékünnepségre érkező izraeli miniszterelnöknek kell a letartóztatás veszélyével szembenéznie – a Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsa nem politikai termék, ennek megfelelően az ilyen szempontokra nincs is tekintettel.
Lengyelországnak viszont tekintettel kell lennie fennálló kötelezettségeire, és azok a Statútum alapján egyértelműek.
Személy szerint úgy gondolom, hogy Netanjahu nem fog Lengyelországba utazni, amit most látunk, az nem más, mint a lengyel politikai kommunikációs térben zajló “lökdösődés” – a témában először az a Duda köztársasági elnök szólalt meg, akinek abszolút nem okoz gondot Tusk miniszterelnököt nehéz helyzetbe hozni. Utóbbi pedig reagál erre, miközben nagyon oda kell figyelnie, hogy ne vadítsa el országát sem a nyugati szövetségesektől, sem pedig magától a Nemzetközi Büntetőbíróságtól, aminek fontos szerepe van/lesz a folyamatban lévő orosz-ukrán háborúban, maga is mint egyfajta “szövetséges”, a Putyin ellen kiadott letartóztatási paranccsal.
Ahogy megütötte a sajtót a címben jelzett hír, rögtön felbolydult a média és a közvélemény.
Rögtön szeretném rövidre zárni a zöldséget: a kormány és a médiája folyamatosan a nemsokára távozó Pressman nagykövet körül pörög, de ez teljesen értelmetlen. A döntést nem a nagykövet hozta, az Washington DC-ben született meg a szövetségi kormányban. Ehhez képest ahogy Szijjártó Péter a Facebookon reagált: „Ez a bukott amerikai adminisztráció által Magyarországra küldött, innen azonban sikertelenül és dicstelenül távozó nagykövet személyes bosszúja Rogán Antallal szemben. Milyen jó, hogy néhány nap múlva már olyan emberek fogják vezetni az Egyesült Államokat, akik barátként és nem ellenségként tekintenek hazánkra.”, érdemes lehet megjegyezni, hogy Rogán Antalra egy olyan rendelet alapján vetettek ki szankciókat most, amit még 2017-ben az állítólag jóbarát Trump elnök írt alá, az annak alapjául szolgáló Magnyickij-törvényt pedig kétpárti támogatással fogadta el a Kongresszus, még az Obama-adminisztráció idején. Tehát meg lehet probálni ezt belekalapálni az ORbánék számára tetszetős narratívába, de egyáltalán nem biztos, hogy sikerülni fog.
Az ATV Aktuál kedd esti adásában külön felhívtak, hogy a vendégek beszélgetése előtt adjak egy gyors áttekintést a témáról (33:13-tól):
Majd ma a Hit Rádión egy hosszabb beszélgetést is lefolytattunk, amelynek során sikerült kitérni több részetre is:
Most vált elérhetővé a YouTube-on az a nemrégi hosszabb beszélgetés, amit a Hit Rádión folytattunk az izraeli-palesztin konfliktus egyes nemzetközi jogi kérdéseiről. A hosszabb műsoridő lehetővé tette azt, hogy annak több elemét, több oldalról is meg tudjam világítani, amire sajnos ritkán van lehetőség a médiában, örülök, hogy itt és most sikerült. Állam-e Palesztina, és mi ennek a jelentősége? Miért van (jogi, nem csak politikai) megosztottság abban a kérdésben, hogy Izrael gyakorolhat-e önvédelmet? Mi alapján válik valami nemzetközi bűncselekménnyé? És még sok más kérdés…
A beszélgetés megnézhető itt:
Megjelent a témában egy szakértői kommentárom a Polskie Radio 24 oldalán. Lengyelül. Műkedvelők itt elolvashatják.
Tartalmát tekintve nyilván ugyanaz, mint amit magyarul is elmondtam és el is fogok mondani számos helyen (lásd pl. itt)…
A folyamatosan változó szíriai helyzet felveti a kérdést, hogy mi a helyzet azokkal a személyekkel, akik az elmúlt években a szíriai állapotok elől menekülve kaptak menedéket az Európai Unió területén. Erről beszéltünk a Klubrádió tegnapi Esti gyors c. műsorában.
Kitértünk a menekült státusz különböző értelmezéseire, és az egyes uniós tagállamok jelenlegi politikai “mozgása” alapján milyen irányban várhatók mozgások a kérdésben.
A beszélgetés meghallgatható itt (26:17-től).
Amikor a múlt héten a Nemzetközi Büntetőbíróság kiadta a letartóztatási parancsot többek között Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel szemben, lehetett rá számítani, hogy az vet majd hullámokat.
Rögtön aznap, csütörtökön beszéltem a Hit Rádiónak abban a témában, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsából mi minden következik:
Mondtam többek között, kérdésre, hogy nem lehet annyira hülye a magyar kormány, hogy provokatív módon lépjen fel, és mondjuk már csak dacból, igazi hülyegyerek módjára Orbán Viktor meghívja Magyarországra Netanjahut.
Mire az anyag másnap kikerült a YouTube-ra, már rögtön hívott az ATV Híradó egy gyors interjúra, hogy Orbán a szokásos péntek reggeli vizenjárásán bejelentette, hogy még aznap meghívja Netanjahut. Remekjó. Inkább itt most nem írom le, hogy mi volt az első reakcióm.
A témát ezek után újra érintettük hétfő reggel a Klubrádión, illetve a Heti TV-n:
Röviden összefoglalva: ez nem lesz jó.
Nem csak az a jogi gond jelentkezik, amit Putyin kapcsán is rendesen körbejárkáltunk már úgy tavaly március magasságában, hanem az, hogy ennek Magyarországra nézve bajosan látszik bármi haszna, ellenben gond lehet belőle dúsan. Orbán Viktor és Magyarország nem engedheti meg magának azt a konfrontatív magatartást, amit annak idején Trumpnak sikerült kimaxolnia a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben (erről lásd egy akkori podcast felvételemet)…
Lattmann Tamás honlapja 