Felkerült a YouTube-ra a felvétele annak a szakértői beszélgetésnek, amin az európai demokrácia és jogállamiság kérdéseit jártuk körül olyan kiváló kollégákkal, akikkel az esetleges véleménykülönbségek ellenére is amúgy baráti a viszonyom. Ennek megfelelően kifejezetten jó hangulatú volt a beszélgetés, aminek minden percét élveztem.
Itt nézhető vissza:
A mindig kiváló Eurológus adott róla hírt ma, hogy az Európai Parlament (EP) arról készül szavazni, hogy beperelje az Európai Bizottságot (EB), amiért az nem alkalmazza az új jogállamisági mechanizmust. Nézzünk egy kicsit a hír mögé! Lehetséges ez? Mi az értelme? Mi lehet belőle?
Először is szögezzük le: igen, ez lehetséges. Az Európai Unió Bírósága előtt van lehetőség ún. mulasztási kereset benyújtására az uniós intézményekkel szemben, így az EP is kezdeményezhet ilyen eljárást a Bizottsággal szemben. Egy ilyen eljárás eredményeképpen a bíróság megállapítja az intézmény által elkövetett mulasztást, és ilyenkor az általa elmarasztalt intézmény köteles megtenni az ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.
A jelen esetben ez azt jelentené, hogy a Bizottság köteles lenne a Tanácshoz fordulni, és javasolni, hogy az indítsa meg az eljárást Lengyelországgal és Magyarországgal szemben, aminek eredményeképpen lehetőség nyílik arra, hogy vágják meg vagy fagyasszák be az uniós költségvetésből járó forrásokat. A Tanácsnak ezt követően egy hónap áll rendelkezésére, hogy minősített többségi szavazással (ami a tagállamok leglább 55 százalékának a szavazatát jelenti, úgy, hogy a szavazatok az Unió lakosságának 65 százalékát is képviseljék) döntsön a javasolt intézkedésekről.
Elsőre ez jó ötletnek tűnik, ahogy általában beszélünk erről már régóta, hogy igenis, anyagi oldalon fájjon az érintett tagállami kormányoknak, amit a jogállamiság tekintetében művelnek. Ez, az idei év elején megszületett jogállamisági eljárás pedig ugyan jóval gyengébb lett, mint az eredetileg tervezett, még 2018-ban előterjesztett verzió, mégis több mint a semmi. Mindennek ellenére, itt most ambivalens érzéseim vannak, hogy ez jó ötlet-e az EP részéről, mind jogi, mind politikai szempontok alapján.
Mi a jogi probléma? Elsősorban az, hogy mulasztási kereset olyan esetben nyújtható be, ha egy intézmény valamit köteles megtenni, és e kötelességét szegi meg. A Bizottságnak pedig a jogállamisági rendelet alapján mérlegelési joga van, hiszen úgy fogalmaz a rendelet, hogy “Amennyiben a Bizottság megállapítja”, illetve “Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg”, szóval érzésem szerint nagy gondban lesz az EP, ha a Bizottság kötelezettségszegésére hivatkozik, hiszen az bármikor előadhatja, hogy azonnal megindítja majd, ha már úgy ítéli meg, hogy indokolt. Szemben az egyes európai parlamenti képviselők által hangoztatottakkal, a Bizottságnak valóban meg kell győzödnie arról, amit például ezek a képviselők is (nem minden politikai érdektől mentesen) állítanak. Ezért is mondja a Bizottság lényegében, hogy gyűjtik az adatokat már most is, hiába a politikai alku az Európai Tanácsban arról, hogy annak megindításával megvárják az Európai Bíróság ítéletét abban a másik bírói eljárásban, amit magának ennek a jogállamisági eljárásnak az érvényességével kapcsolatban indított a magyar és a lengyel kormány (lengyel-magyar semmisségi per). Ezzel kapcsolatban pedig már látszik, hogy nem lesz olyan gyorsan eredménye, mint egyesek remélték és nagy hangon mondogatták is (volt itt szó optimista fél évről is, ehhez képest fél év volt csak arról dönteni, hogy sürgősséggel tárgyalják), szóval az EP soraiban nyilván egyfajta sürgető érzés alakult ki. Teljesen nyilvánvaló volt decemberben, hogy Orbán időt akart nyerni, és azzal az alkuval sikerült is neki, nem akart a 2022-es választások előtt ezzel foglalkozni, pontosabban azt nem akarta, hogy ez téma legyen a kampányidőszakban. Szóval minden esély megvan rá, hogy a Bizottság fenti érvelését a Bíróság csont nélkül elfogadja, megállapítja, hogy a Bizottság nem “köteles” megindítani az eljárást, és vége is a pernek.
(Az egy érdekes kérdés, hogy ha a Bizottság ezzel szemben arra a politikai alkura hivatkozik, hogy megígérték, hogy megvárják a bírósági döntést, akkor bizony lábon lőhetik magukat, de megnyugodhatunk: a Bizottság jogászai nem fognak ilyen hibát elkövetni.)
Ez átvezet minket a politikai problémához. Teljesen érthető, hogy az EP szeretné felgyorsítani, a magyar ellenzéki képviselők pedig optimális esetben még a hazai választási kampány kezdete előtt, vagy azzal egyidejűleg ezt a témát fókuszba helyezni. Ez magyarázza az ő cselekvésüket, és hogy támogatják a Bizottság elleni perindítást. Ennek természetes kommunikációs kelléke, hogy a Bizottságot is Orbán szövetségesévé festik, ugyanakkor ez egy igen leegyszerűsítő álláspont. És amire sokszor szoktam utalni, itt most hatványozottan érvényes: a magyar belpolitika nem döntő szempont az európai politikában. Egy, az EP által megindított per esetében a Bizottság nem Orbán Viktor vagy a magyar ellenzék érdekeit fogja figyelembe venni, ahogy a mostani magatartását sem ezek határozzák meg.
Miért nem indította meg a Bizottság az eljárást eddig? A fentebb már leírt jogi ok mellett van egy sokkal nyilvánvalóbb, egyszerűbb politikai ok: azért nem, mert az volt az alku a tagállamokkal, hogy nem fogja. Ennyi. Szemben a magyar belpolitikával, az uniós politikában a megkötött alku számít. Nem azért, mert az európai politika szebb, tisztességesebb vagy jobb lenne, hanem azért, mert a rendszer így működik, megegyezésekkel, és ha valaki elkezdi felrugdosni azokat, maga a rendszer dől be a végén, válik működésképtelenné – amit senki nem akar. Nyilván ez teljesen értelmezhetetlen olyasvalaki számára, aki nem ismeri mélyen az európai politikát, az uniós intézmények működését, különösen ha az illető a magyar belpolitikában “edződött”, ahol ennek gyökeres ellentéte az alapnorma (olyan is). A témában most aktívkodó EP-képviselők jó eséllyel nem gondolják végig, hogy mibe próbálják belehajszolni a Bizottságot: ha az most hirtelen megindítja a jogállamisági eljárást, a Tanácshoz kell fordulnia, ahol azok a tagállami miniszterek ülnek, amelyeknek vezetői decemberben megállapodtak, hogy nem foglalkoznak ezzel, amíg a bíróság állást nem foglal. A következtetések levonását ráhagyom mindenkire, maradjunk annyiban, hogy a Bizottság nem véletlenül szeretné elkerülni ezt a helyzetet, ki tudja, hogy a tagállami kormányok hogyan reagálnak egy ilyenre. És a Bizottságban azt is végiggondolják, hogy ha nem tartják be az alkut, Orbán és az illiberális cimborái azonnal újabb pert indítanak a Bizottság erről való döntésének semmissége kimondása érdekében, valami olyasmi kiszeramérabávatag pszeudo-jogi érveléssel, hogy “a Bizottság megsértette az alapító szerződéseket azzal, hogy megszegte a szuverén állami vezetők szuverén megállapodását”, aztán lehet várni arra is, amíg Luxembourgban megtalálják a finom nyelvezetet, amivel megint hazaküldhetik őket – de addig is a téma ott fog pörögni az asztalon az orbáni narratíva mentén, ami senkinek nem jó.
És hát azért van itt egy “biztonsági” elem azért. Mégpedig az, hogy a Bizottság fenti, a tagállami kormányokkal kapcsolatos aggodalma jó eséllyel elméleti marad, mivel a gyakorlatban ez a helyzet nem fog előállni az EP által indított per sikeressége esetében sem. Hiszen mire abban megszületne az őt elmarasztaló ítélet, addigra már kipörög a lengyel-magyar semmisségi per is, és a Bizottság végre politikai értelemben büntetlenül is megindíthatja a jogállamisági eljárás(oka)t – amivel persze az EP által most indítandó per maga is okafogyottá válik.
Szóval az Európai Parlament részéről ez a lépés semmilyen konkrét eredménnyel nem kecsegtet, politikai kommunikációs célokat viszont remekül szolgál. Tudja ezt jól persze mindenki, szóval arra nem érdemes számítani, hogy érdemben bármi is megváltozik majd tőle.
Az elmúlt napokban komoly, néhol feszültségeket is kiváltó kérdéssé vált, hogy az uniós jogállamisági rendelet ha hatályossá is válik 2021. január 1-től, vajon mennyi idő után kerülhet majd ténylegesen alkalmazásra is. Miután az elfgadott alku alapján az Európai Bizottság az eljárások kezdeményezésével meg fogja várni, amíg az Európai Bíróság állást foglal a friss rendelet uniós joggal való összeférhetőségével kapcsolatban, felmerült a kérdés, hogy ez kb. mennyi idő lehet, és ezzel kapcsolatban pedig nagyon sokféle, erősen széttartó álláspont jelent meg, köztük vezető helyen egy “azokban az estekben, amikor egy tagállam kormánya egy uniós jogszabályt támad meg, az Európai Bíróság átlag 10 hónap alatt dönt” mondással, de hallottunk már két hónapot is emlegetni.
Miért releváns ez? Attól függően, hogy ez mennyire nyúlhat el, válik értelmezhetővé, hogy ennek az alkunak Orbán Viktor mennyiben tekinthető a nyertesének vagy vesztesének. És miután hajlamosak vagyunk ezt az egész nagy kérdést e részkérdés tekintetében megítélni, hirtelen ez annyira fontossá vált, hogy mond benne mindenki mindent.
Tegyük egyenesbe a kérdést – már amennyire lehetséges a rendelkezésre álló információk alapján.
Pár napja szóba került ez az ATV Start interjújában, ahol néhány mondattal rövidre zártuk (a teljes interjún belül 2:30-tól):
Mire alapozom, amit mondok? Miután a jövőt előre nem lehet látni, a létező gyakorlatból kell kiindulni, aminek feltárásában segítségünkre van az Európai Bíróság honlapján működő adatbázis, amiben rá tudunk keresni az államok által az uniós intézmények ellen indított megsemmisítési eljárásokra, és meg tudjuk nézni azok hosszát.
Hát akkor nézzünk példákat, az egyszerűség kedvéért csak a magyarokat az utóbbi időből: kezdeetnek legyen pl. a híres “kvóta-per”, amikor a 2015. szeptemberi tanácsi döntés után a bíróság 2017. szeptemberében, tehát pont két év után hozta meg az ítéletét – mire már le is járt annak alkalmazhatósága (Pedig annál kevés fontosabb dolog volt az elmúlt években, politikai értelemben is.) A Sargentini-jelentés híres EP-beli megszavazása 2018 szeptemberében volt, aminek érvénytelensége megállapítása érdekében perelte be Orbán kormánya az EP-t, és még mindig nem született ítélet (csak a főtanácsnoki állásfoglalás nemrég), pedig már jócskán túlvagyunk a két éven. Nemrég született ítélet a C-620/18. sz. ügyben, ami 2018 szeptemberében indult, ez megint több mint két évet jelent. A C-456/18 P. sz. ügyben 2018 augusztusi perindítás után 2020 júliusi ítéletet látunk, az már csak majdnem két év. Folytathatjuk a sort, de ezt látjuk.
Persze, ez nem jó hír, de nem csak a “részkérdés” tekintetében, hanem magának a bíróságnak, és az elé vitt ügyeknek sem tesz jót. A fent említett kvótahatározattal kapcsolatos ügye során már a megindításakor felmerült, hogy meddig húzódhat el, majd amikor ebben az ügyben az óvatosan optimista akkori jóslataim nem jöttek be, 2017 májusában, majd nyáron szóvá tettem több formában, hogy ilyen jellegű ügyekben nem csak indokolatlan az ügyek elhúzódása, de káros is.
Lehetne-e gyorsabb az eljárás? Elvileg ennek semmi akadálya: az ilyen ügyekben a bíróságnak “csak” döntenie kell. Ahogy azt hallhattuk EP-képviselőktől, a Parlament kérni fogja a gyorsított eljárás alkalmazását, ennek a lehetőségét a bíróság szabályzata tartalmazza, de abban nem tudok előre állást foglalni, hogy ezt a kérést a bíróság teljesíti-e. Mint a fentebb írottakból talán kiolvasható, nem bánnám, ha megtenné, de nem látok rá garanciát, hogy valóban megteszi. Indokoltnak és szükségesnek látnám, ebben az esetben lehet reális a tíz hónap, akár még rövidebb időtartam is. Politikai értelemben ugyanakkor nagyon óvatosan fogalmaznék az ellenzéki EP-képviselők helyében, mert ha a bíróság biztosítja a gyorsított eljárást, akkor ezek a mostani mondások magas labdát jelenthetnek Orbánéknak, hogy utána az ítéletet azzal hiteltelenítsék, hogy “lám, ennyire független ez a bíróság, az EP ugráltatja”.
Egy másik felmerült ötlet volt, ami már nem csupán a bírósági eljárás lehetséges időtartamával, hanem magával az elfogadott alkuval kapcsolatos ellenérzésekből fakad. Hallhattunk olyat is, hogy “ha a Bizottság nem kezdi el az eljárást, majd az Európai Parlament őt is a bíróság elé citálja”. A politikai alku lényege, hogy annak betartásához politikai érdek fűződik. Az Európai Bizottság jó eséllyel tartani fogja az alkut, mert ha megszegi, a Tanács előtt jóval nehezebb dolga lesz: a tagállami kormányok számára a Bizottság ilyen jellegű “szószegése” hosszú távon kiszámíthatatlan hatásokkal járna, amit nem fog megkockáztatni. Még az is kétséges, hogy egy ilyen izmozáshoz (az Európai Bizottság bíróság elé viteléhez) az Európai Parlamentben meglesz a szükséges többség, több okból is. Egyrészt a tagállami fővárosok sem érdekeltek egy ilyen konfliktusban, másrészt pedig abban a pillanatban, amint megvan a hétéves költségvetési keret és a koronavírus-segélycsomag, a nem magyarországi EP-képviselők számára az egész magyarországi jogállamisági kérdés nagyot csúszik hátra a prioritáslistán. És azt sem szabad elfelejteni, hogy még ha sikerül is, a Bizottság ellen az Európai Parlament által megindított eljárás sem két napig fog tartani…
Szóval összességében, hogy mikortól lesz működő jogállamisági eljárás, mikortól karmolhat a vadmacska? A 2022-es választások előtt nemigen, ami nem jó hír nekünk, ellenzékieknek. Ebből a szempontból Orbán Viktor mindenképpen nyertese a helyzetnek – időt nyert. Hosszú távon részben veszített, ugyanis a jogállamisági eszköz megszületett, azt nem tudta megakadályozni, igaz, oroszlán helyett vadmacska formában. Ugyanakkor azt nekünk el kell fogadnunk, hogy egy-két év európai szempontból nem idő – a jogállamisági eszköznek majdnem mindegy, hogy mikortól válik működőképessé. Hogy magyarországi politikai szereplőknek, így Orbán rezsimjének vagy az ellenzéknek viszont az életet jelenti, az nem az EU és a többi tagállam problémája.
Pár napja tartottam egy előadást a Budapesti Diplomáciai Klub felkérésére a folyamatban lévő uniós hétéves költségvetési viták és a jogállamisági rendelet (illetve jövendőbeli jogállamisági eljárás) összefüggéseiről. Elvileg nem lenne köztük kapcsolat, de a számomra mai napig rejtélyes okból mégis úgy alakult, hogy e két eljárás időben egymásra csúszott, emiatt pedig a magyar kormány a hétéves költségvetéssel kapcsolatban meglévő vétójogát jól láthatóan folyamatosan arra használta, hogy az EU-t és a többi tagállamot a jogállamisági eljárást létrehozó rendelet elfogadásában próbálja megakadályozni. Mindazonáltal a nyáron sikerült megállapodást elérni, és a kérdés már csak az, hogy ennek mennyire látja kárát a jogállamisági eljárás, valamint hogy mennyi ideig tudja húzni az időt a magyar kormány azzal, hogy az Európai Bíróság elé viszi jogállamisági eljárást létrehozó rendeletet. Ezekre részletesebben kitértem az előadás során.
Az előadásra készített diasor erről a hivatkozásról letölthető. A későbbiekben – amennyiben erre lehetőségem lesz – szeretném, ha az előadás videón is elérhető lenne majd, de ez nem tőlem függ, és egyelőre még nem biztos, írok róla, ha igen.
Tele vannak a mai hírek a “Brüsszelben megszületett a megegyezés a jogállami feltételekről”jellegű címekkel, és nem egy helyen jelenik meg utalás az EU hétéves költségvetésére – ami miatt úgy tűnhet, hogy itt valamiféle kapcsolat van ezek között a dolgok között. Érdemes egyenesbe tenni a dolgokat.
Ahogy már itt, júliusban, a költségvetésről szóló tanácsi megállapodás kapcsán hosszasan írtam róla, “szigorú magánvéleményem, hogy nem volt jó ötlet összekötni a jogállamiság kérdését a többéves pénzügyi kerettel”, továbbra is fenntartom. Ennek kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy ez ebben a formában nem is történt meg. A mostani megállapodásnak jogi kapcsolódása a költségvetéshez nincs, és azt kell mondanom, hála az égnek, hogy nincs. A ma bejelentett megállapodás az Európai Parlament és a Tanács soros elnöksége között arra a jogalkotási eljárásra vonatkozik, ami 2018-ban indult, és amiről szintén sokat beszéltem, írtam stb. korábban (lásd a hivatkozásokat a fenti linkben, valamint átfogóan itt is látható), amely 2019 tavaszán akadt el, amikor az Európai Parlament módosítási javaslataira a Tanács (egészen pontosan az ott ülő tagállamok) érdemben nem reagált. A mostani megállapodás ezt a témát zárja le, az ennek eredményeképpen remélhetőleg talán már hamarosan elfogadott új uniós rendelet pedig a költségvetéstől és annak elfogadásától teljesen függetlenül tud majd működni – és erre utaltam többször, több helyen is, hogy ezzel kikerülhető az orbáni vétó az uniós költségvetés és a helyreállítási segélyprogram keretében.
Utóbbi azért fontos, mert megjelent olyan tudósítás, ahol leírták, hogy igen ám, de kell még Orbán Viktor hozzájárulása, sőt a magyar Országgyűlésé is, de nem, ehhez nem kell. Az uniós jogalkotási szabályok szerint most a Tanács minősített többségi döntésével ez az uniós rendelet létrehozható, és jó eséllyel meg is fog történni. Messze nem olyan oroszlán-vadságú és erejű eszközként, mint ahogy arról én is még 2019 januárjában beszéltem (Bizottság döntése a pénzek felfüggesztésről, Tanács minősített többségű döntése annak megfordításáról), de nem is fogatlan oroszlán lesz, hanem mondjuk vadmacska, fájdalmas sebek okozására alkalmas, de azért mégsem halálos karmokkal. És ez azért jó hír – legalábbis azok számára, akik védeni akarják az uniós pénzeket attól, hogy gátlástalanul ellopják azokat.
Ugyanakkor ez nem oldja meg az uniós költségvetés és a helyreállítási segélyprogram problémáját. Ott ugyanis az összes eddigi orbáni zsarolási lehetőség továbbra is nyitva áll. Az lehetséges, hogy a háttérben született egy számomra (egyelőre) nem ismert politikai alku az európai vezetők között az Európai Tanácsban még nyáron, aminek eredményeképpen Orbán Viktor kénytelen elfogadni a vadmacskát egy valódi oroszlán helyett, emiatt pedig nem fogja megvétózni e két alapvető fontosságú dokumentumot. Ez már csak azért sem lehetetlen, mert a ma bejelentett, elfogadott megállapodás alapján az eljárás a Tanács kezében marad (az Európai Parlament nem kap benne szerepet), azaz továbbra is a tagállam-közi politikai térben fog mozogni, és ez azzal járhat, hogy a magyar miniszterelnök esetleges szószegése, további fenyegetőzése és kavarása szinte azonnali megtorlást vonhat maga után – de ez egyelőre csak spekuláció. Az is lehetséges, hogy semmilyen megállapodás nincs, azokkal kapcsolatban még lesz küzdelem, és Orbán Viktor zsarolni fogja a többi tagállamot továbbra is a saját, vagy az Országgyűlés vétójával.
De ha ez megtörténik, igazából már csak nekünk fog fájni. A nettó befizető államok pénze, köszönhetően a ma bejelentett megállapodásnak, és az annak alapján elfogadható új uniós rendeletnek, jó eséllyel nagyobb biztonságban lesz a jövőben. Ha meg nincs új költségvetés, nincs helyreállítási segélycsomag, nos, az jellemzően nem a nettó befizetőknek lesz probléma. És tudom, hogy lesz, aki megint csalódik, de hadd emlékeztessek mindenkit: az európai uniós politika jellemzően nem a mi nyomorunkkal van elfoglalva, a magyarországi jogállamiság a többi európai államot annyiban érdekli, amennyiben az az ő pénzükbe kerül, de megoldani a problémát helyettünk nem fogják.
Így működik a politika európai uniós szinten. Ha szabad a magyar politika egy élő klasszikusát némi módosítással idéznem: “Orbán Viktor olyan mint egy kiégett olajfúró torony: nem lehet elásni, nem lehet átugrani, hát ki kell kerülni.”
Ma reggel ismét az ATV-ben kezdtem a napot, ahol az Európai Bizottság által a múlt héten bemutatott, első alkalommal elkészült jogállamisági jelentésről beszéltünk. Csak a tisztán látás kedvéért: ezt a jelentést a Bizottság a tervek szerint mostantól minden évben el fogja készíteni, és az nem csak Magyarországgal, hanem minden uniós tagállammal foglalkozik, természetesen minket az elsősorban saját magunk miatt érdekel.
Kicsit több mint egy éve már elég kimerítően beszéltem arról a három frontos háborúról, amibe Orbán Viktor és kormánya belehajszolta Magyarországot. Ezek akkor: 1) az uniós hétéves költségvetési tárgyalások, 2) a folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárás és 3) az előkészítés alatt álló, az uniós közpénzek ellenőrzésére irányuló jogállamisági eljárást előirányzó rendelet megalkotásának a folyamata. Ezek lényegében továbbra is fennmaradtak, annyi változással, hogy a 7. cikk szerinti eljárás lényegében elakadt, a hétéves költségvetés pedig, kiegészülve az akkor még nem látható koronavírus miatt kialakított uniós segélycsomaggal, össze lett kötve a hivatkozott rendelettel. (Mint azt már a nyáron is elmondtam, ezt hibának tartom, ebbéli véleményemet pedig továbbra is fenntartom, ahogy az interjúból is kiderül.) E három elem egészül ki negyedikként a Bizottság éves jogállamisági jelentése által fémjelzett folyamattal, ami a ma reggeli beszélgetés témáját biztosította:
Pár nappal ezelőtt egy érdekes és viszonylag hosszú stúdióbeszélgetésben volt módom részt venni a Klub Rádión, Zentai Péter társaságában, az Eurozóna című műsorban.
A téma az volt, hogy vajon az európai uniós tagság és a nemzetközi környezet mennyire tud hatni egy állami kormányzat magatartására, mennyiben tudja megakadályozni az esetleges visszaéléseket. A beszélgetés hangulatára árnyékot vetett a médiahatóság előző nap nyilvánosságra került döntése, amelyben közölte, hogy nem hosszabbítja meg jövő tavasztól a rádió frekvenciahasználati engedélyét.
A teljes beszélgetés visszahallgatható a rádió honlapján, érdemes az egész műsort, a mi beszélgetésünk 30:00 időpontban kezdődik.
Tóth Mónikával az HBC-n egy két részes beszélgetést folytattunk a jogállamiság kérdéseiről, miután az uniós hétéves pénzügyi keret tárgyalása megint ráirányította a figyelmet.
Az első részben a jogállamiság általános kérdéseiről esett szó, elméletéről, történetéről, valamint annak uniós jogi kapcsolódásairól.
A következő rész augusztus 6-án, délelőtt 10-kor kerül adásba.
Elérhetővé vált az HBC News múlt hét csütörtökön leadott MultiLATerál műsora, amiben rögtön annak lezárása után azt vettük górcső alá, hogy az Európai Tanácsban elfogadott egyezség szerint hogy alakult az EU következő hét éves költségvetési terve.
A labda ezután az Európai Parlament térfelén pattog, az eddigi hírek szerint van némi ellenállás az uniós tagállami vezetők által összerakott megegyezéssel szemben. A témához külön kapcsolódnak a jogállamisággal kapcsolatos kérdések, amiről egyrészt már korábban is írtam itt, másrészt pedig a műsor e heti, csütörtökön 10 órakor adásba kerülő része kifejezetten erre a témára fog koncentrálni.
A műsor, valamint a korábbi adások elérhetők az Anchor és Spotify csatornámon is.
Na, ezen is túlvagyunk. A modern EU működésének egyik legizgalmasabb mozzanata, amikor össze kell állítani a következő “hétéves költségvetést”, azaz amikor a pénzek allokálásával megszületik a döntés a következő időszak prioritásairól. Természetesen ez soha nem egyszerű, hiszen nagyon sok érdeket kell valahogy kiegyensúlyozni, idén pedig, az ilyen tárgyalások történetében először, komoly politikai szempontként jelent meg a jogállamiság védelmének és az uniós pénzek hatékony felhasználásának erősítésének igénye. Ezek hozzáadódtak az ilyenkor amúgy sem egyszerű helyzethez…
Itt most összefoglalóan tenném közzé a témában az elmúlt napokban adott nyilatkozataimat, plusz röviden az észrevételeimet (utóbbiakat majd később talán sikerül bővebben összefoglalva is).
Először is szeretném rögzíteni, hogy a mostani alku lehet, nem végleges, hiszen azt az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia – ám nem számítok arra, hogy az nem fog megtörténni. Másodszor pedig, az eredményről azt, hogy nagyjából a várható kompromisszum született, ez még akkor is így van, ha nagy zaj kísérte már a felkészülést is (lásd pl. a vétóval való fenyegetést a magyar kormány oldaláról).
Szigorú magánvéleményem, hogy nem volt jó ötlet összekötni a jogállamiság kérdését a többéves pénzügyi kerettel, különös tekintettel arra, hogy 2018 óta van folyamatban egy attól független külön jogalkotási folyamat is, ami egy, a Bizottság kezébe koncentrált jogállamisági eszközt céloz meg, amit ráadásul a magyar kormány nem igazán tud blokkolni, mert az nem konszenzust igényel. Erről már 2019 elején csináltam egy videót (annak leírásában sok információval, hivatkozásokkal stb.):
Meggyőződésem, hogy azt kellett volna hagyni végigmenni (jelenleg a Tanácsnál van elakadva, miután az Európai Parlament már elfogadta), de aktuálpolitikai okokból, a hétéves költségvetéshez kötéssel sajnos szét lett hoppmesterkedve a dolog: az Orbán-ellenesek jó része úgy volt vele, hogy “nagyot” akartak, úgy gondolták, hogy jobban fog kinézni, ha összekötik a két dolgot – ezzel viszont eszközt adtak Orbán (és mások) kezébe, hiszen a hétéves költségvetés esetében tényleg vétójoga van minden EU-tagállam kormányának. Erre több helyen, többször is felhívtam a figyelmet, ahogy arra is, hogy ilyenkor a politikusi mondásokat (így például a vétóval való fenyegetést) érdemes legalább kettővel osztani, és a magyar kormány mozgástere messze nem olyan nagy, az Országgyűlés által elfogadott határozatot pedig egyáltalán nem kell komolyan venni.
Július 15-én az ATV híradójában arról beszéltem, hogy a kormány nincs egyszerű helyzetben, a keménykedésnek komoly ára lehet, emiatt egyáltalán nem biztos, hogy a vétóhoz nyúl.
Július 16-án az HBC MultiLATerál-ban alaposan körbejártuk a kérdéseket Tóth Mónikával, majd másnap az EUfória-ban Nagy Eszter tett fel olyan kérdéseket, amik kifejezetten a magyar Országgyűlés szerepét próbálták feltárni:
Július 20-án az ATV Start műsorában vettük egy gyors látleletet a tárgyalások állásáról.
Július 21-én reggel jelentették be a megállapodást, amit persze rögtön mindenki a maga számára leginkább kedvező módon minősített és értékelt. Miután tartalmilag számomra semmi meglepőt nem tartogatott, én – és emiatt elnézést kérek – nem bírtam ki, hogy az Országgyűlés fentebb említett határozatának teljesüléséből induljak ki, ami, mondanom sem kell talán, egyáltalán nem történt meg:
Emellett az ATV Híradónak nyilatkoztam a megegyezésről, és mondtam el, hogy aki a jogállamiság védelmének újabb eszközét vélte vagy szerette volna látni az uniós hétéves költségvetésben, miért kell hogy csalódjon.
Fontos tisztázni, hogy ha valaki csalódást érez, akkor az nem egyszerűen az “EU” hibája, hanem az egesz politikai berendezkedésé, amelyik még mindig nem jött rá, hogy hogy működnek az Orbán-féle arcok. Minden politikai aktor, aki izgalomba jött attól, hogy lesz három perce a tévében, amikor elmondhatja a költségvetés kapcsán, hogy na most majd mekkora harc lesz, elgondolkodhat, hogy mennyi értelme is volt. De – ami a jó hír – legalább sikerült döntetlenre hozni a meccset, lehetett volna nagyobb baj is. Igazából azzal, hogy sikerült elfogadni az új hétéves tervet (ne felejtsük el, ehhez még kell majd az Európai Parlament is), az EU túlvan a nehezén, és mint a fenti Facebook-bejegyzésben írtam, a lehetőség adott, hogy kialakítson egy kemény jogállamisági eszközt (akár a jelen poszt elején említett folyamat folytatásával), aminek elméleti lehetőségét ráadásul a megállapodás is tartalmazza.
Még délután voltam bent a Tilos Rádióban is, ahol a kedvenc Bádogdob című műsorban beszélgettünk kimerítően és hosszan az elfogadott egyezségről (valamint szükségképpen kitértünk némi uniós alapokra is):
Talán nem hagytam ki semmit, aminek van jelentősége… Az HBC-n elérhető lesz még egy összefoglaló beszélgetés hanganyaga, azt külön közzé fogom tenni majd.
Lattmann Tamás honlapja 