Elemzések – 3 Oldal – Lattmann Tamás honlapja

The European Public Prosecutor’s Office – cooperation or circumvention of sovereigns?

My analysis on the European Public Prosecutor’s Office (EPPO) has been publisehd on the C4EP website.

Click here to check it out!

EU-navigátor a Népszaván

Nem olyan régen azzal keresett meg Iványi Gábor, hogy a Népszava csatornáján jó lenne csinálni néhány olyan videót, amin keresztül az EU működését mutatjuk be, hogy kicsit oszoljon a köd azzal kapcsolatban.

Ez már csak azért is fontos, mert a kormány propagandájának köszönhetően sokak szemében az EU egyfajta bürokrata gyarmattartó. Hallani politikai vezetőkről, Bizottságról, sőt bizottságokról, mindenféle és -fajta tanácsról, Európai Parlamentről, de sokak számára nem áll igazán össze sem a szerkezet, sem a működés. Az EU-navigátor videósorozat egyfajta kísérlet a létező információs anyagok mellett, hogy jobban követhetővé és érthetővé váljon a szervezet munkája.

Az első előadásban az Európai Unió sajátos státuszát próbálom tisztázni. Bármennyire emlékeztessenek is az Európai Unió testületei egy állam törvényalkotó és végrehajtó intézményeire, bármekkora legyen is befolyása, mindig szem előtt kell tartani, hogy nem valamiféle szövetségi államról van szó. Az EU egy nemzetközi szervezet, amelynek sajátossága, hogy tagországai bizonyos területeken jogalkotói hatáskörrel ruházhatják fel. Ez a kettősség érdekes, jogilag nehezen kezelhető helyzeteket teremthet, amit két, minket is érintő példával igyekszem illusztrálni.

Az első részt meg lehet nézni itt:

Mit tehet meg egy EP-képviselő a jogszabályok alapján?

Az elmúlt napokban aktuális téma lett, hogy mit tehet meg egy EP-képviselő, és mit nem, aminek során állandóan azt hallom, hogy lényegében ugyanazt, mint egy országgyűlési képviselő. Ami nagyon jól hangzik, csak jelezném, semmilyen jogi alapja nincs, és akárhányszor rákérdezek olyasvalakinél, aki tesz egy ilyen állítást, hogy ezt honnan veszi, mély hallgatás a válasz. Különösen zavaró ez pl. kormányzati források felől érkezve, hiszen az ember mégiscsak azt várná el a végrehajtó hatalom képviselőitől, hogy minimálisan ismerik a működésüket szabályozó jogi előírásokat. Persze, illúzióim nincsenek, ismerjük az orbáni jogállam működését, ami jó a nagyvezírnek, arra van jog, akkor is, ha nincs, és ez akkor is úgy van, sőt akkor van különösen úgy, ha az valamilyen kormányzati, politikai célt szolgál. Ilyenkor akár gond nélkül félre is néznek, ha az érdeküket az szolgálja.

Emlékszik még talán valaki az Alaptörvény-ellenes módon bevezetett veszélyhelyzetre, amit utólag a gránitszilárdságú Alaptörvény módosításával próbáltak szabályosnak hamisítani, ugye? Nem? Nem lep meg. Senkit nem érdekelt, különösen nem a parlamenti ellenzéket, akik simán el tudták volna a Tákolmányíróság elé (meglett volna a szükséges arány a kupoldában), na nem mintha komoly értelme lett volna, de mondjuk a pofa kedvéért. Mindegy. Ennyit a magyarországi jogállamisági kultúráról.

Az első kérdés, hogy bemehet-e egy országgyűlési képviselő egy kórházba pl. egy hőmérővel bohóckodni, amikor épp úgy látja jónak? Erre a választ a 2012-ben elfogadott Országgyűlésről szóló törvény adja meg, a következőképpen:

“98. § (1) Az állami szervek kötelesek a képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni. A képviselő valamennyi közigazgatási szerv, közintézet és közintézmény vezetőjétől előzetesen egyeztetett módon tájékoztatást kérhet. E jogosultság az érintett szerv működésére vonatkozó előírásokra figyelemmel, valamint rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelme nélkül gyakorolható.”

Ebben szerintem nincs benne, hogy egy országgyűlési képviselő ezt megtehetné, de épp nincs ellenemre, hogy az itteni szabályokat kiterjesztően értelmezzük. Ahogy amúgy a kialakult gyakorlat eddig is úgy tette…

Ellenben, mi a helyzet egy európai parlamenti képviselővel? A rájuk vonatkozó szabályokat egy másik jogszabály, az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló törvény határozza meg. Ez pedig a következőképpen fogalmaz:

“17. § Az állami szervek kötelesek az Európai Parlament képviselői részére a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni.”

Kész. Semmi több. Ez, akárhogy is nézzük, jóval szűkebb jogosítványt biztosít egy EP-képviselő számára, és az külön érdekes kérdés, hogy pl. egy kórház minősülhet-e “állami szerv”-nek. Miközben az országgyűlési képviselők esetében a törvényben szerepel a “közintézmény”, ami amibe szerintem bőven bele lehet értelmezni a kórházakat. Ellenben az “állami szerv” fogalmába nem tartozik bele, és semmilyen olyan szakirodalmi értelmezést, nemhogy jogszabályt nem ismerek, ami belesorolná azokat. Ebből az következik, hogy a kórházakhoz nem sok köze van egy EP-képviselőnek.

Világosan látszik, hogy egy országgyűlési és egy EP-kéviselő jogosítványai között nincs egyenlőségjel a jogszabályok szövegében, ami nem véletlen. Már csak azért sem, és elnézést, hogy kicsit a kontextust is figyelmbe vesszük: az EP-képviselő logikusan az uniós hatáskörökbe tartozó kérdésekbe szólhat bele, az egészségügy pedig nem az. Ergo egy EP-képviselőnek ott nem sok jogosítványa kell hogy legyen.

Na most tisztában vagyok vele, hogy erre majd a NERben fogant messiás szektás rajongói most jól nekem ugranak megint, a kormányzati mocsokmédia zászlóhajója, a Mandiner meg hirtelen rájön, hogy én vagyok az évszázad remekjogásza, de legyünk őszinték: igazából úgyis elmúlik, kit érdekel. A tények tények maradnak, még akkor is, ha senki nem figyel oda, és akkor is, ha éppen megint aktuális politikai érdekek miatt jól senkit nem érdekelnek a hatályos jogszabályi előírások. Mondom, jogállamisági kultúra, Magyarország, 2024.

A magyar soros elnökség ellehetetlenítése/eljelentéktelenítése?

Minden jel szerint az EU tagállamai komolyan rossz néven veszik, amit a magyar kormány és személyesen Orbán Viktor művel az Európai Unió Tanácsa soros elnökségével való visszaéléssel – amiről egy korábbi posztban már volt szó, betettem néhány interjút is a témában.

Azok során érintőlegesen elhangzott, hogy mit lehet és nem lehet tenni, most erre szeretnék kicsit külön is kitérni, mert megint kezdenek feltolulni az irreális varázs-megoldások, és azokra mutató javaslatok. Az uralkodó álláspont, hogy minél gyorsabban fel kell függeszteni a folyamatban lévő magyar soros elnökséget, amit minősített többséggel meg lehetne szavazni, e mellett pedig a régóta folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárással meg kellene fosztani a magyar kormányt a szavazati jogától az Európai Tanácsban.

Vannak gondok ezzel a gondolattal. Szeretnék itt utalni két – jóval – korábbi posztomra is, ahol kimerítően leírtam, hogy mi is az a soros elnökség, valamint hogy miért nem reális az elvételről való gondolkodás. Az itt foglaltakat nem ismételném meg, mert minek.

Először is muszáj rögzíteni, hogy az Európai Tanács minősített többséggel legfeljebb az elnökségi sorrendet tudja megváltoztatni, az elnökség időtartamát nem, mert azt az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 16. cikk 9. bekezdése és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 236. cikke rögzíti. Ezek alapján született meg a jelenlegi sorrendet megállapító tanácsi határozat 2016-ban, amit lehet módosítani, de az a módosítás legfeljebb a sorrendre vonatkozhat.

A másik gyakori tévedés ott van, hogy bár mindenki biztosra veszi, igencsak nem biztos, hogy a 7. cikk szerinti eljárással meg lehet fosztani egy kormányt a szavazati jogától az Európai Tanácsban. Maga a 7. cikk csak az Európai Unió Tanácsát említi (elméleti maximumként), nem pedig az Európai Tanácsot – némileg logikusan, hiszen az alapító szerződések szerint az Európai Tanács csak nagyon ritkán dönt bármiről (az ottani “szavazások” általában előzetes politikai egyetértések, nem pedig tényleges, az alapító szerződések szerinti döntések), az érdemi szavazások az Európai Unió Tanácsához tartoznak (ezért is volt teljesen irreleváns Orbán tavaly decemberi kávézása, de hát hiába mondtam előre, inkább mindenki örült neki, hogy “megalázták”, ami már akkor is hülyeség volt, de mindegy). Azt én értem, hogy a mai napig sokaknak, köztük mindenféle “szakértőnek” is gondot okoz a különbségtétel az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa között, de megnyugtatok mindenkit: az Európai Bíróságnak adott esetben nem fog. A másik probléma ezzel a gondolattal, hogy ha ki is alakul ilyen szándék a tagállamok között (ami amúgy 2018, az eljárás megindítása óta már sokszor kialakulhatott volna), akkor a 7. cikk szerinti eljárás szabályai szerint erre mától számítva legkorábban kb. egy év múlva kerülhetne sor. Néha el kéne olvasni az alapító szerződések szövegét is… Merthogy először kéne egy négyötödös többségű szavazás az Európai Unió Tanácsában, majd egy konszenzusos a Tanácsban (mind a kettőhöz vannak bizonyos előfeltételek, amelyek teljesítése időt igényel) – de ezt már négy éve megírtam itt igen részletesen…

A lényeg: az Orbán jelentette politikai problémát az uniós tagállamok nem jogi, hanem politikai módszerekkel kell kezeljék (ettől függetlenül beszélhetnénk az egész rendszer átalakításáról is, de az egy másik, és nem az aktuális elnökségi félév időkeretében kezelhető probléma) – és pont az történik. A politikai értelemben történő ellehetetlenítés/jelentéktelenítés pont ez: az egyre gyakrabban és több helyről érkező felvetések, majd a gyakorlat, hogy a tagállamok ne képviseltessék magukat magas szinten a magyar kormány rendezvényein, nem látogatnak el Magyarországra, nem egyeztetnek vele semmit, miközben Orbán Viktor sugárhajtású békegalambként turbékol Putyinnak meg ahol még hajlandók lesznek fogadni, pont ezt a célt szolgálja.

Nagyon úgy néz ki, hogy a magyar elnökség nem csak azért lesz döglött, mert maga az alapjául szolgáló félév az, hanem azért is, mert a magyar kormány és kormányfő döntése az, hogy külpolitikai bohóckodásra használja – és a többi tagállam nem igazán fog ennek az útjába állni, egyszerűen csak félrenéz. Végülis sokkal egyszerűbb ez egy szervezeti átalakításnál.

Továbbiakért lásd a vonatkozó, az EU Tanács soros elnökségével foglalkozó aktát.

What results are to be expected at the upcoming European elections?

My latest analyis is available on the c4EP website. It covers the delicate issue of the results to be expected at the upcoming elections of the European Parliament.

I am not a big fan of predictions: however, some trends are clearly visible and may be well worth to take an early look on them. What can go wrong? In the worst case, my not-too-optimistic thoughts will prove to be wrong. The more, the better, if You want my opinion… 😉

A 7. cikk szerinti eljárás Lengyelországgal szembeni “elengedéséről”

Egy-két napja felpattant a téma, hogy a Bizottság valamilyen módon elengedné a Lengyelországgal szemben lassan hetedik éve vánszorgó 7. cikk szerinti eljárást (magáról az eljárásról, annak menetéről, szereplőiről stb. bővebben lásd ezt a régebbi bejegyzést), ami igazából csak idő és időzítés kérdése volt, hogy erre mikor kerül sor. A magyar kormány természetesen rögtön sértetten reagál, kettős mércét emleget, az ilyenkor szokásos…

Természetesen ennek semmi köze a “kettős mércéhez”. Már csak azért nem, mert a Magyarország elleni eljárást nem a Bizottság, hanem az Európai Parlament kezdeményezte, tehát most a magyar kormánynak a Bizottságot piszkálnia tök felesleges dolog. A 7. cikk szerinti eljárásban nincs dolga vele, és semmi köze hozzá, hogy az milyen döntést milyen alapon hoz egy másik állammal szemben. Ennyi.

Ami viszont kifejezetten érdekes kérdés (és most szépen hagyjuk magára a magyar maffiaállamot, hogy hadd puffogjon magában a vélt sérelmein), az az, hogy ha most az Európai Bizottság valóban úgy érzi, hogy meg van győzve a lengyelek által (és nagyvonalúan engedjük el, hogy valós teljesítmény vagy ígéretek alapján, de azért a puffogó maffiaállamot érdemes emlékeztetni, hogy nemrég ő is ígéretre kapott meg egy köteg pénzt a Bizottságtól, ennyit a “kettős mércéről” megint), vajon megteheti-e, hogy visszavonja a 7. cikk szerinti eljárás kezdeményezését. A gondot az okozza, hogy az EUSZ 7. cikke nem tartalmaz erre nézve rendelkezést, az én jellemzően a plain-text-reading-alapokon nyugvó értelmezésem (mekkora republikánus ókonzervatív felsőbíró lennék a SCOTUS-on, te jó ég, még Trump is megénekelne) szerint ezt a Bizottság egyszerűen nem teheti meg. Ha már elindult az eljárás, akkor az arra vonatkozó szabályokat kell annak során alkalmazni, és ott nem találunk olyat, ami kiengedné a döntést a Tanács kezéből. Ezen a kérdésen jelenleg a Tanács jogi szolgálata is gondolkodik a pletykák szerint. Tegyük hozzá, véleményem szerint nem ez az egyetlen konzisztenciazavar a szerződés e ponton igencsak összegányoltnak ható szövegében (számomra például a mai napig nyitott kérdés például, hogy ténylegesen van-e szükség arra, hogy a Tanács az első szakaszban konzultáljon az Európai Parlamenttel akkor is, ha az eljárást az kezdeményezte, az ugyanis elég maszturbatív jellegű jogi megoldásnak látszik), de Lengyelország esetében konkértan ez most igencsak élő kérdéssé vált.

Miért? Mert veszélyeket, ráadásul politikai veszélyeket is hordoz magában. Például, ha a magyar kormány kellően troll, erre a problémára hivatkozva akár még a luxembourgi Európai Unió Bírósága elé is citálhatja majd a Bizottság esetleges ilyen döntését, amely tény mindenképpen óvatosságra kell intse Vera Jourovát és társait. A biztonságos – és az alapító szerződés szövegével is szinkronban álló – megoldás az lenne, ha a Tanács egyszerűen szavazásra bocsátja az eljárás alapjául szolgáló kérdést, és (mivel nem lesz meg a négyötödös többség) megállapítja, hogy nem nem, nem áll fenn az alapértékek veszélyeztetése – aminek kimondásához gond nélkül fel tudják használni azt a tényt, hogy az annak idején az eljárás okaként a Bizottság által megjelölt problémát közben kötelezettségszegési eljárás keretében is megrágta már az uniós intézményrendszer, és abban Lengyelország látványosan engedett, szóval a veszély elhárult, készpassz. Az új lengyel miniszterelnök, Tusk ebben nyilván partner lesz, szóval mindenki jól jár a végén, kerek lesz a sztori, ergo politikai szempontból is ez a jó megoldás.

A magyar puffogás meg megy tovább, de igazából az is mindenkinek jó úgy, ahogy van. Azt a 7. cikk szerinti eljárást nem a Bizottság indította, ergo ilyen befolyása arra elméletben sincs. Amellett annak az eljárásnak a fenntartásához minden jel szerint sokkal több érdeke fűződik sokkal több szereplőnek, mint a lezárásához.

Could Trump quit the US from the NATO?

Reading an interview of John Bolton by the le Figaro, You find a statement from him even put into the title by the editor: “Il est très probable que Trump quittera l’Otan s’il est réélu” – “It is very likely that Trump will leave NATO if he is re-elected”

Is this possible?

Regardless of Trump, it is a very interesting question if the US President can really withdraw his/her country from an international organization. Based on the US Constitution, in order to ratify an international treaty, he/she needs the support of two-third of the US Senate: there is no specific rule about this, but I think it would be illogical if he/she could just decide on his/her own to terminate one. As by that way, the President would gain legislative power – as the US Constitution immediately treats the text of ratified international treaties as federal law, if the President could decide to terminate those without the Senate, he/she would essentially change the text of federal laws.

The actual practice has been constant until the twentieth century, until when all treaty terminations have been backed/initiated by the Congress and the Senate accordingly. But after that a new practice have emerged, and the President has started to terminate treaties with his unilateral authority, which has become standard practice, not often challenged by the legislator. Not until 1978, the so-called Goldwater v. Carter case, where the decision of President Jimmy Carter (terminating a mutual defense treaty with the government of Taiwan, as part of the US’ recognition of the government of China) was challenged in front of the US Supreme Court. Unfortunately it has not been dealing with the merits of the constitutional question, some of the justices qualifying it a “nonjusticiable political question”. This position has not changed ever since.

Concluding, Trump could do it, but it is fair to say that a presidential decision of such gravity (taking the US out of NATO) would surely see strong opposition and a possible new round in front of the Supreme Court. Never any terminations before has even come close to the importance of this, so the Court could use this case to finally give a conclusive answer, which – according to my own opinion – should be the one two paragraphs above.

But let’s hope we never have to see it.

From Russia, with Love – some issues of espionage against the European Union

Is the European Union able to handle the problem of Russian – or any other – espionage against its institutions? My latest C4EP analysis sheds some light on the issue:

https://c4ep.eu/from-russia-with-love-some-issues-of-espionage-against-the-european-union

In the final phase towards a new EU migration system

Read my analysis on the subject on the C4EP website:

https://c4ep.eu/in-the-final-phase-towards-a-new-eu-migration-system