Felvettünk egy beszélgetést Nagy Eszterrel az Európai Föderalistáktól a címben jelzett témában, ami elérhető lett a YouTube-on:
Ha valakit bővebben érdekel, amit Szlovákiával kapcsolatban mondtam, az Európai állampolgársági egyezményhez fűzött nyilatkozatát ezen a hivatkozáson megtalálja, le kell görgetni Szlovákiáig, és voilá.
Kezd kialakulni a kormánynak az a nagyon kellemetlen szokása, hogy a legnagyobb marhaságokat olyankor jelenti be, amikor épp kiszabadulnék egy-két napra az olasz nyugiba. Hogy véletlenül se legyen nyugtom, hogy véletlenül se lazulhasson át a bennem élő germán állat a nyugis talján bohémba. De azért nem adom fel. 
Szóval, miután késő éjjel megtaláltam a szállásomat az éjszakára, reggel 7 körül rögtön a Klubrádión kezdtünk ezzel a “pereljük az EU bíróságot zöldséggel”. A visszafejtések (illetve néhány kiváló szakértő kollégával való gyors konzultáció) eredményeképpen a következőre sikerült jutnom, miközben maga a kormány hallgat a részletekről: a belengetett per jó eséllyel arra lő, hogy van lehetőség a szerződésen kívül okozott károkat ráverni az EU-ra, illetve annak intézményeire. Erre öt éves határidő van, szóval abba beleférnek. Ezt a keresetet az uniós bíróság első fokán (General Court, magyar hivatalos nevén Törvényszék, de rohadjak meg, ha én ezt a fordítási szörnyszülöttet valaha leírom) kell benyújtani, és maga a Bíróság dönt róla.
Az ötlet képtelensége ott van, hogy 1) még ha a kormány vitatja is a bíróság büntetést kiszabó ítéletet, nehezen állítható, hogy az szerződésen kívüli károkozás lenne, hiszen a kötelezettségszegési ítélet az alapító szerződés alkalmazásával született, 2) ha ennek a keresetnek a bíróság helyt ad, azzal lényegében plusz fellebbezési jogot teremt az alapító szerződések által kialakított kötelezettségszegési eljárás rendszerében, tehát ő maga sérti meg az alapító szerződéseket.
És ahogy az interjúban hozzátettem: engem tényleg érdekel, hogy van-e határa a pofátlanságnak, már ami az ilyen ügyeket elvállaló ügyvédeket illeti…
Ma jelent meg egy cikk a Hírklikken a címben jelzett témában. Sajnos újra kénytelen voltam illúziókat rombolni…
A cikk elolvasható ezen a hivatkozáson.
A mai napon jelent meg az Európai Unió Bíróságának ítélete az ún. Stop Soros törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban. Maga az ítélet semmi meglepőt nem tartalmaz, teljesen világos volt az első pillanattól kezdve, hogy el fogják kaszálni, ahogy azt már 2018. januárjában, a benyújtás előtt,
majd annak pillanatában, később pedig nyáron, a kötelezettségszegési eljárás megindításakor előre jeleztem:
Ugyanígy, amikor a Bizottság végül a Bírósághoz fordult, 2019. júliusában:
Igazából most az az egyetlen kérdés maradt – mert az újabb kormányzati vereségnek már sem sport-, sem hírértéke nincs, hogy a kormány mit fog most csinálni, hogyan reagál majd a helyzetre.
Szerintem a következőképpen: harciasan nem fog csinálni semmit, teljesíteni az ítéletben foglaltakat egészen biztosan nem fogja, ki fogja élezni a vitát a lehetséges maximumig. Ez ugyanis kapóra jött neki: ha nem csinál semmit, a Bizottság ezt előbb-utóbb megunva vissza fog menni a bíróságra, és valamiféle büntetés megállapítását fogja kérni (a kötelezettségszegési eljárás következő szakaszába lépve), ami azt jelenti, hogy attól fog zengeni a választási kampányidőszak, hogy “lám-lám, ugye hogy Brüsszel pénzt akar megvonni tőlünk, mert nem engedjük be a migránsokat”. Persze szó sem lesz beengedésről, de attól még a kormány azt fogja mondani. Csak azért imádkozom magamban, hogy az ellenzék meg ne kenje ezt össze a jogállamisággal… Ez ugyanis két teljesen külön dolog.
Ma a Klub Rádióban Bolgár György vendégeként beszéltem a luxembourgi Európai Bíróság ítéletéről, amiben az lényegében elkaszálta a tranzitzónát, a “biztonságos tranzitország”-ot és az elmúlt évek hazai jogalkotásának nagy részét.
A beszélgetés itt hallgatható meg, a témával kapcsolatos korábbi bejegyezéseim a honlapon itt és itt találhatók.
Megszületett az ítélet, amit már pár hete, a főtanácsnoki döntés megjelenésekor előre jeleztünk. Semmi meglepő nem történt, úgyhogy nem is írok róla most semmit, csak rögzítjük a tényt.
Az ítélet itt elérhető (a teljes ítélet magyarul itt).
Miközben mindenki a koronavírus-válságra figyel, azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy az élet nem állt meg, és a kormány migrációval kapcsolatos korábbi őrültségei sorban buknak el az európai bírói fórumok előtt. Ahogy azt már 2015-ben és 2016-ban is előre megmondtuk többen (lásd pl. itt és itt, illetve a honlapomon nemrég megnyitott, még mindig messze nem teljes tematikus gyűjteményt), ezek a megoldások nem állják majd ki az európai jogszerűség próbáját.
Nemrég, egy március 19-i ítéletében az Európai Unió Bírósága agyonvágta a kormány “Szerbia biztonságos tranzitország” című mondókáját (helyesen), egy másikban pedig azt mondta ki, hogy a magyar bíróság nyugodtan felülírhatja a menekültügyi hatóság jogellenes határozatát.
A mai napon pedig, egy másik ügyben főtanácsnoki állásfoglalás született arról, hogy egyrészt – újra – a magyar kormány által kitalált “biztonságos tranzitország” koncepció úgy kuka, ahogy van (helyesen), másrészt pedig – és ez jóval érdekesebb kérdés – úgy foglalt állást, hogy a tranzitzónába kényszerített eljárás fogva tartásnak minősül. Ez azért érdekes, mert még tavaly novemberben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága úgy találta, hogy a magyar tranzitzónás eljárás jogsértő ugyan (és kártérítést is megítélt az azt panaszolóknak), ám az nem minősül fogva tartásnak – amit a kormánypropaganda nem is győzött eléggé hangsúlyozni mindenfelé, a jogsértés tényét egyébként nem megemlítve. Jellemző, hogy Varga Judit mai Facebook-bejegyzésében is csak erre az egy elemre utal, érdemi válasz nélkül hagyva a lényegi, valódi kérdést, azaz a “biztonságos tranzitország” bukását.
A főtanácsnok állásfoglalása, mint a honlapom olvasói már nyilván jól tudják, nem kötelező a bíróság számára, de a menekültjoggal kapcsolatos kérdésekben született ítéletek idáig mindig megegyeztek azokkal. Pár hét múlva megtudjuk, de a jelen helyzetben nem tartom kizártnak, hogy a fogva tartás kérdése kivételt hoz majd. Azt érdemes rögzíteni, hogy a luxembourgi Európai Unió Bíróságát közvetlenül nem köti a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi ítélete, ahogy a főtanácsnok maga is utal rá, a luxembourgi fórum kialakíthat szigorúbb emberi jogi gyakorlatot, mint a strasbourgi – ami amúgy logikus is, hiszen nem lenne idegen az Európai Unió tagállamaitól, hogy az Európa Tanács más tagállamainál több emberi jogi korlátot vállalnak magukra, ahogy az pl. az EU Alapjogi Chartájából is látszik.
Ami pedig a magyar kormányt és a képviselőit illeti… Amikor már öt évvel ezelőtt is teljesen világossá tettük, hogy bukás lesz ezekből a jogalkotási megoldásokból, ennek ellenére átmentek, majd most jönnek a bukások, akkor azért felmerül az igazságügyminiszterek felelőssége. Trócsányi Lászlóról tudni lehetett, hogy ő az igazságügyminiszteri tevékenységét sokkal inkább ügyvédi tevékenységként látta: azaz úgy gondolta, hogy az a dolga, hogy a kormány álláspontjait jogilag megvédje. Ez az ő esetében annyiban érthető volt, hogy egy sikeres ügyvédi karrier után állt bele egy olyan kihívásba, amibe csak belebukni lehetett, és legalább megkérte az árát – az már személyes kellemetlenség, hogy végül nem kapta meg, nem lett uniós biztos. Számomra nem világos, hogy Varga Judit milyen szerepfelfogásban gondolkodik, de egyvalami biztos: egyelőre nagyon-nagyon gyenge “ügyvéd”.
Ahogy az várható volt, ma Magyarország (és vele együtt Csehország és Lengyelország is) elbukta azt a kötelezettségszegési eljárást, amit a Bizottság amiatt indított, hogy az államok nem voltak hajlandók teljesíteni a Tanács 2015 őszén hozott határozatát, amelynek alapján a tagállamoknak 120 000 nemzetközi védelmet kérelmező személy ügyét kellett volna átvenni Görögországból és Olaszországból (Magyarországra ebből mintegy 1300 fő esett volna). Emlékeztető: ezzel összefüggésben állt az a per is, amit a magyar és a lengyel kormányok a Tanács ellen indítottak nem sokkal később e határozat semmisségének kimondásának céljával, ennek az eljárásnak 2017 őszén lett vége, amikor a Bíróság ítéletével elutasította érveiket.
Sajnos ez a mostani ítélet is borítékolható volt, legkésőbb a megsemmisítés iránti kereset bukásakor nyilvánvaló volt, hogy a bíróság erre a következtetésre fog jutni a kötelezettségszegési eljárásban is, ahogy erre már akkor is több alkalommal (lásd pl. itt vagy még korábban itt) felhívtam a figyelmet. Ma már a Klub Rádiónak és az ATV-nek beszéltem is a döntésről, és annak lehetséges hatásairól és következményeiről.
Természetesen a kormány erre aktuálisan kijelölt pofozóbábja, a darálóba lazán bedobott Varga Judit igazságügyminiszter (akinek a kétségbeesett hazudozásaira koronavírus- és puccstörvény-ügyben külön posztban is kitérünk majd) rögtön előadta az erre a helyzetre előírt kommunikációs paneleket, de ezzel sajnos még X-re sem tudja hozni a meccset, legfeljebb a rövid emlékezetűeknél.
Hogyan tovább? A lenti ábra mutatja, hogy egy kötelezettségszegési eljárás átfogóan hogyan néz ki. Ahol most vagyunk, az a bírósági szakasz vége, azaz a jogi vitát eldöntötte a bíróság, megállapította a jogsértés tényét, és amennyiben a magyar kormány nem teljesíti önként az elmulasztott kötelezettségét, szankciókat rendelhet el a bíróság, amennyiben a Bizottság azt kéri:
A helyzetet látszólag bonyolítja, hogy a Magyarország által nem teljesített tanácsi határozat időbeli hatály korlátozott volt, és mára lejárt, azaz “nincs mit teljesíteni”. Cinikus módon hivatkozik erre Varga Judit, de elődje, Trócsányi László is megtette ezt annak idején.
A probléma ezzel az, hogy menedékkérő még mindig van elég, szóval a Bizottság akár még követelheti is az átvételi kötelezettség teljesítését. Ami ez ellen szóló érv, hogy szégyenteljes módon igen jó ideje Magyarország már nem számít biztonságos országnak (európai bíróságok már nem egy esetben tiltották meg más tagállami hatóságoknak, hogy ide bárkit is átadjanak), és a Bizottság nem hiszem, hogy belemenne egy olyan helyzetbe, hogy emiatt ő vegyen fel kritikát.
Ami marad, az a büntetés. Azaz, ahogy a fentebb hivatkozott, 2017. júliusi cikkben meg lett fogalmazva: fizetünk. Mi, mindannyian, adófizetők.
Az már a következő kérdés, hogy lesz-e olyan helyzet, hogy felelősségre vonjuk majd azokat, akik miatt ma fizetünk. Ez ugyanis előre látható volt. Elkerülhető lett volna. Legkésőbb a semmisségi perünk buktája pillanatában, azaz több mint két éve teljesen nyilvánvaló volt, hogy ez lesz, és ebben egyértelmű azok felelőssége, akik szakmai tudásuk (állítólagos) birtokában ennek ellenére úgy döntöttek, hogy ezt kell csinálni.
Lattmann Tamás honlapja 