Kategória: többéves pénzügyi keret

Miért nem megoldás a 7. cikk szerinti eljárás “felgyorsítása” az orbáni vétóval szemben?

Miután Orbán Viktor vétóval való fenyegetőzése az EU hétéves költségvetésével kapcsolatban sokaknál érthető okokból kiveri a biztosítékot, és annyiszor lehetett már hallani az elmúlt években, hogy a 7. cikk szerinti eljárás eredményeképpen el lehet venni egy tagállam szavazati jogait, hogy érthető, hogy egyre gyakrabban jön szembe valami ilyesmi kijelentés:

“A 7. cikkre való hivatkozással fel kell függeszteni Magyarország (és adott esetben Lengyelország) szavazati jogát – egyből átmegy a költségvetés és a csomag.”

Bár ez egyszerű megoldásnak tűnik, sajnos nem lehetséges, a jelen eljárásban arra még egyelőre nincs lehetőség. A 7. cikk szerinti eljárás ugyanis több szakaszból áll, és hogy odáig eljussunk, az első szakaszban először a Tanács, majd az eljárás második szakaszában az Európai Tanács döntése is kell, hogy aztán a harmadik szakaszban a Tanács dönthessen a lehetséges szankciókról. A teljes eljárás menetét az alábbi ábra mutatja be:

A 7. cikk szerinti eljárás menete – bővebb leíráshoz kattintson ide

A jelenleg Magyarország ellen folyamatban lévő eljárást az Európai Parlament indította (Lengyelországgal szemben a Bizottság), és amint az ábrán is látszik, az csak az eljárás első szakaszát indíthatta el – és az egész jelenleg elakadt a Tanács szintjén, az eljárás Kovács Zoltán tavaly decemberi Twitter-rohamán túlmenően még semmilyen érdemi eredményt nem produkált, így még a Tanács négyötödös többséget igénylő szavazására sem került sor. Hol vagyunk tehát még az Európai Tanács egyhangúságot igénylő döntésétől, amihez ráadásul még arra is szükség van, hogy azt a szakaszt vagy a Bizottság, vagy a tagállamok egyharmada megindítsa, amelynek sikeressége után a Tanács már viszonylag egyszerűen, minősített többséggel szankciókat rendelhetne el…

Gyors tisztázás: mi a különbség a kétfajta “tanács” között? A teljes nevén az Európai Unió Tanácsa, röviden csak Tanács néven emlegetett testületi forma az az EU-tagállamok kormányainak képviseletét ellátó intézmény, mely uniós jogszabályokat fogad el és összehangolja az uniós szakpolitikákat, tagjai pedig az uniós országoknak a megvitatandó szakpolitikai területért felelős miniszterei. Ezt tekinthetjük az EU legfontosabb döntéshozó testületének, mivel amellett, hogy a jogalkotási eljárásban az Európai Parlament mellett társjogalkotóként működik, az alapító szerződések alapján a legtöbb döntést neki kell meghoznia – hiszen az Európai Unió nem föderatív állam, így logikus, hogy a tagállami kormányok képviselete továbbra is vezető szerepet gyakorol a döntéshozatalban. (Érdemes lehet megjegyezni, hogy ez amúgy az abszolút föderatív Amerikai Egyesült Államokban is így van, ahol a tagállamok érdekeinek védelmére rendelt Szenátus a legfontosabb döntéshozó, igaz, ott a tagállamonként két szenátort 1913 óta közvetlenül választják.) Az Európai Tanács, amelynek tagjai az uniós tagállamok állam- illetve kormányfői (valamint a saját elnöke és az Európai Bizottság elnöke) szerepe, hogy vezető politikai intézményként meghatározza az Európai Unió tevékenységének általános politikai irányvonalát és prioritásait, stratégiai döntéseket hozzon. Nem “felettes szerve” a Tanácsnak, de nyilvánvaló, hogy miután a miniszterelnök képvisel egy álláspontot, egy minisztere nem fog annak ellentmondani egy másik testületben, tehát egyfajta politikai “felettes” jelleg természetes módon érvényesül.

Ezért is szerepel a Tanács helyett az Európai Tanács döntéshozóként a 7. cikk szerinti eljárás második szakaszában, ahol konszenzusra van szükség (persze az érintett állam ilyenkor nem szavaz), hiszen a helyzet súlya ilyenkor a tagállamok vezetőinek, a legmagyasabb politikai szintnek a döntését indokolja. És ezért látták szükségesnek az alapító szerződések szövegezői a konszenzuskényszert is – lehet ezt utólag vitatni, de ez van. Amit nem lehet viszont, megint butaságokat beszélni, mint például hogy trükkösen “mind Magyarország, mind Lengyelország ellen egyszerre kell megindítani az eljárást, és akkor nem tudják keresztbeszavazva megvédeni egymást”, mert bár megint jól hangzik, sajnos az alapító szerződési szöveg ezt egyértelműen nem teszi lehetővé: a 7. cikk szövege minden hivatalos nyelven konzekvensen egyes számban beszél az eljárás alá vont tagállamról. A contra legem értelmezésnek is vannak határai, és nem csupán jogiak, hanem itt a politikai kommunikációs szempontok is jelentősek: minden hiba ezen a területen a kormány érdekeit szolgálja.

Szóval ahhoz, hogy felfüggeszthetők legyenek a magyar kormány szavazati jogai, már túl kéne lennünk az első szakaszon, amiben jelenleg dagonyázunk, meg kellene hogy legyen a konszenzusos döntés az Európai Tanácsban, és akkor lehetne most “sürgetni” a Tanácsot, hogy hozzon szankciós döntést a szavazati jog felfüggesztéséről. De nem tartunk ott.

Ebben igazából az a szomorú, hogy olyanoktól is látom gyakran a fenti kijelentést, akinek nagyon jól kéne tudnia, például azért, mert marha jól megél belőle, hogy az nem stimmel. Ami meg még ennél is nagyobb baj, hogy sokan készpénznek veszik a gátlástalanul terjesztett zöldségeket, aztán jön a csodálkozás és a csalódás, hogy “na de akkor jé, miért nem úgy van mégis, biztos csalt a Soros/Orbán/illuminátus/zsidó/migráns/egyéb” (a nem kívánt elem kihúzható, illetve szabadon helyettesíthető bármi mással), ami csak tovább rongálja azt a polgári tudatosságot, amire Orbán Viktor és a hasonló Cippolák világában mindennél nagyobb szükségünk lenne.

Néhány gondolat az EU-ból való esetleges kilépésről

Az elmúlt napokban, különösen azzal, ahogy Orbán Viktor az uniós többéves pénzügyi keret vétójával kezdett fenyegetőzni, felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a célja, hogy kivigye Magyarországot az EU-ból. Ez mostanában láthatóan sokszor kiegészül a “Szájer az Alaptörvénybe írta, hogy az Országgyűlés 2/3-os többséggel jóváhágyhatja a kilépést a népszavazás helyett” mondásokkal. Én magam sem tartom kizártnak, hogy Orbán az EU-ból való kilépéssel kacérkodik, sőt, erre már 2016-ban, a kvótanépszavazáskor igyekeztem több módon is felhívni a figyelmet, mindezzel együtt érdemesnek tartom tisztába tenni a dolgokat.

Természetesen az Alaptörvény nem tartalmaz ilyesmit, pláne nem Szájer írta bele most hirtelen. Értem, hogy Szájer brüsszeli akrobata-mutatványa miatt hirtelen megint tökéletes célpontjává vált minden kritikának, ebből magam is kiveszem a részem, de ilyen butaságot nem kellene terjeszteni. Az Alaptörvényben nem szerepel ilyesmi ilyen kifejezett formában – hiszen nem is kell, attól függetlenül így van, a korábbi Alkotmány alapján is így lett volna, a világ minden országának összes alkotmánya alapján a parlamentnek kell döntenie ebben a kérdésben, ahogy végül Nagy-Britanniában is az döntött a Brexit véglegesítéséről.Ehhez semmilyen módosítás nem kell, és semmilyen kétharmados törvényt nem kell most stikában átvinni. A csatlakozás annak idején egy nemzetközi szerződés elfogadását jelentette, aminek a megkötéséhez kellett az Országgyűlés döntése, az erre rendelt eljárásrend alapján. A kilépés (sajnos) ugyanezt igényli, a kormány kezdeményezi és aláírja a megfelelő nemzetközi szerződést annak másik oldalán az Európai Unióval (annak saját szabályai alapján), az Országgyűlés megerősíti (ehhez kétharmados többségre van szükség), a köztársasági elnök ratifikálja, és ehhez minden adott.

Érdemes beszélni pár szót a népszavazásról, mert eléggé elterjedtek az ezzel kapcsolatos mondogatások, elsősorban a toxikus hatású kvótanépszavazás, másrészt pedig a Brexit miatt. Utóbbival kapcsolatban muzáj rögzíteni, hogy az nem használható analógiaként a hazai helyzethez, ugyanis nagyon komoly különbségek vannak a brit és a magyar alkotmányos rendszer között – a legfontosabb, hogy Nagy-Britanniában a népszavazás jogilag soha nem kötelező eredményű. Hogy egy jogilag nem kötelező népszavazástól hogy tolta el magát Monty Python dicső népe az arccal előre való kitántorgásig, annak bővebb kifejtésére majd máskor kerítünk sort, ha egyáltalán.

Ami minket most érdekel, hogy Magyarország esetleges kilépéséhez népszavazásra nemhogy szükség nincs, de annak eléréséhez nem is lehet, mert a rendszerváltás óta alkotmányos tilalom a népszavazás tárgya tekintetében a “nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettség”. Szóval egy eseteleges kilépés megakadályozásához a megoldás nem az, hogy a kilépésről kell népszavazást követelni – már csak azért sem, mert ez politikailag csak a kormányt segítené. Félő, hogy az ellenzéki pártok gondolkodásában a népszavazás elérése válna az ambíciómaximummá, annak elérését tekintenék politikai célnak, ami azzal járna, hogy ahelyett, hogy arról szólna a politika, hogy NEM akarunk kilépni, arról kezdene szólni, hogy hogyan FOGUNK kilépni. Ez, talán mondanom sem kell, hatalmas hiba lenne. Ellenben, amit meg lehet tenni, az egy olyan népszavazást kezdeményezése, ami nem engedi meg, hogy az Országgyűlés a kilépés mellett döntsön. Ez nem érint semmilyen nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettséget, az Országgyűlést kötelezi, és kellően egyértelmű.

Több kollégával, politikai szereplővel egyeztetve és együttműködve megfogalmaztunk egy olyan lehetséges népszavazási kérdést, ami ennek elérésére alkalmas lehet, ám azt jelenleg a veszélyhelyzet fennállása alatt nem tudjuk kezdeményezni. Ami aggodalomra ad okot, hogy a kormányt bármilyen, esetleges kilépés irányába tett lépés végrehajtásában ugyanez nem akadályozza. Emiatt viszont felkészültünk arra, hogy amennyiben ennek jelét látjuk, mégis benyújtjuk azt, és a várható elutasítás eredményeképpen – mivel az már személyes érintettséget fog generálni – ha szükséges, az általam már többször igazolt és áttételesen már a kormány által is beismerten Alaptörvény-ellenes, visszaélésszerűen alkalmazott veszélyhelyzettel szemben is fel fogunk lépni az Alkotmánybíróság, valamint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt.

Nem engedhetjük, hogy európai uniós tagságunk elvesszen Orbán Viktor öncélú és ostoba politikájának kudarca miatt.

A ma nyilvánosságra hozott brüsszeli “jogállamisági megegyezésről” – fogatlan oroszlán vagy vadmacska?

Tele vannak a mai hírek a “Brüsszelben megszületett a megegyezés a jogállami feltételekről”jellegű címekkel, és nem egy helyen jelenik meg utalás az EU hétéves költségvetésére – ami miatt úgy tűnhet, hogy itt valamiféle kapcsolat van ezek között a dolgok között. Érdemes egyenesbe tenni a dolgokat.

Ahogy már itt, júliusban, a költségvetésről szóló tanácsi megállapodás kapcsán hosszasan írtam róla, “szigorú magánvéleményem, hogy nem volt jó ötlet összekötni a jogállamiság kérdését a többéves pénzügyi kerettel”, továbbra is fenntartom. Ennek kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy ez ebben a formában nem is történt meg. A mostani megállapodásnak jogi kapcsolódása a költségvetéshez nincs, és azt kell mondanom, hála az égnek, hogy nincs. A ma bejelentett megállapodás az Európai Parlament és a Tanács soros elnöksége között arra a jogalkotási eljárásra vonatkozik, ami 2018-ban indult, és amiről szintén sokat beszéltem, írtam stb. korábban (lásd a hivatkozásokat a fenti linkben, valamint átfogóan itt is látható), amely 2019 tavaszán akadt el, amikor az Európai Parlament módosítási javaslataira a Tanács (egészen pontosan az ott ülő tagállamok) érdemben nem reagált. A mostani megállapodás ezt a témát zárja le, az ennek eredményeképpen remélhetőleg talán már hamarosan elfogadott új uniós rendelet pedig a költségvetéstől és annak elfogadásától teljesen függetlenül tud majd működni – és erre utaltam többször, több helyen is, hogy ezzel kikerülhető az orbáni vétó az uniós költségvetés és a helyreállítási segélyprogram keretében.

Utóbbi azért fontos, mert megjelent olyan tudósítás, ahol leírták, hogy igen ám, de kell még Orbán Viktor hozzájárulása, sőt a magyar Országgyűlésé is, de nem, ehhez nem kell. Az uniós jogalkotási szabályok szerint most a Tanács minősített többségi döntésével ez az uniós rendelet létrehozható, és jó eséllyel meg is fog történni. Messze nem olyan oroszlán-vadságú és erejű eszközként, mint ahogy arról én is még 2019 januárjában beszéltem (Bizottság döntése a pénzek felfüggesztésről, Tanács minősített többségű döntése annak megfordításáról), de nem is fogatlan oroszlán lesz, hanem mondjuk vadmacska, fájdalmas sebek okozására alkalmas, de azért mégsem halálos karmokkal. És ez azért jó hír – legalábbis azok számára, akik védeni akarják az uniós pénzeket attól, hogy gátlástalanul ellopják azokat.

Ugyanakkor ez nem oldja meg az uniós költségvetés és a helyreállítási segélyprogram problémáját. Ott ugyanis az összes eddigi orbáni zsarolási lehetőség továbbra is nyitva áll. Az lehetséges, hogy a háttérben született egy számomra (egyelőre) nem ismert politikai alku az európai vezetők között az Európai Tanácsban még nyáron, aminek eredményeképpen Orbán Viktor kénytelen elfogadni a vadmacskát egy valódi oroszlán helyett, emiatt pedig nem fogja megvétózni e két alapvető fontosságú dokumentumot. Ez már csak azért sem lehetetlen, mert a ma bejelentett, elfogadott megállapodás alapján az eljárás a Tanács kezében marad (az Európai Parlament nem kap benne szerepet), azaz továbbra is a tagállam-közi politikai térben fog mozogni, és ez azzal járhat, hogy a magyar miniszterelnök esetleges szószegése, további fenyegetőzése és kavarása szinte azonnali megtorlást vonhat maga után – de ez egyelőre csak spekuláció. Az is lehetséges, hogy semmilyen megállapodás nincs, azokkal kapcsolatban még lesz küzdelem, és Orbán Viktor zsarolni fogja a többi tagállamot továbbra is a saját, vagy az Országgyűlés vétójával.

De ha ez megtörténik, igazából már csak nekünk fog fájni. A nettó befizető államok pénze, köszönhetően a ma bejelentett megállapodásnak, és az annak alapján elfogadható új uniós rendeletnek, jó eséllyel nagyobb biztonságban lesz a jövőben. Ha meg nincs új költségvetés, nincs helyreállítási segélycsomag, nos, az jellemzően nem a nettó befizetőknek lesz probléma. És tudom, hogy lesz, aki megint csalódik, de hadd emlékeztessek mindenkit: az európai uniós politika jellemzően nem a mi nyomorunkkal van elfoglalva, a magyarországi jogállamiság a többi európai államot annyiban érdekli, amennyiben az az ő pénzükbe kerül, de megoldani a problémát helyettünk nem fogják.

Így működik a politika európai uniós szinten. Ha szabad a magyar politika egy élő klasszikusát némi módosítással idéznem: “Orbán Viktor olyan mint egy kiégett olajfúró torony: nem lehet elásni, nem lehet átugrani, hát ki kell kerülni.”

Az uniós csúcs után – az HBC-n

Elérhetővé vált az HBC News múlt hét csütörtökön leadott MultiLATerál műsora, amiben rögtön annak lezárása után azt vettük górcső alá, hogy az Európai Tanácsban elfogadott egyezség szerint hogy alakult az EU következő hét éves költségvetési terve.

A labda ezután az Európai Parlament térfelén pattog, az eddigi hírek szerint van némi ellenállás az uniós tagállami vezetők által összerakott megegyezéssel szemben. A témához külön kapcsolódnak a jogállamisággal kapcsolatos kérdések, amiről egyrészt már korábban is írtam itt, másrészt pedig a műsor e heti, csütörtökön 10 órakor adásba kerülő része kifejezetten erre a témára fog koncentrálni.

A műsor, valamint a korábbi adások elérhetők az Anchor és Spotify csatornámon is.

Az Európai Tanácsban az új hétéves pénzügyi tervvel kapcsolatban elfogadott egyezségről

Na, ezen is túlvagyunk. A modern EU működésének egyik legizgalmasabb mozzanata, amikor össze kell állítani a következő “hétéves költségvetést”, azaz amikor a pénzek allokálásával megszületik a döntés a következő időszak prioritásairól. Természetesen ez soha nem egyszerű, hiszen nagyon sok érdeket kell valahogy kiegyensúlyozni, idén pedig, az ilyen tárgyalások történetében először, komoly politikai szempontként jelent meg a jogállamiság védelmének és az uniós pénzek hatékony felhasználásának erősítésének igénye. Ezek hozzáadódtak az ilyenkor amúgy sem egyszerű helyzethez…

Itt most összefoglalóan tenném közzé a témában az elmúlt napokban adott nyilatkozataimat, plusz röviden az észrevételeimet (utóbbiakat majd később talán sikerül bővebben összefoglalva is).

Először is szeretném rögzíteni, hogy a mostani alku lehet, nem végleges, hiszen azt az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia – ám nem számítok arra, hogy az nem fog megtörténni. Másodszor pedig, az eredményről azt, hogy nagyjából a várható kompromisszum született, ez még akkor is így van, ha nagy zaj kísérte már a felkészülést is (lásd pl. a vétóval való fenyegetést a magyar kormány oldaláról).

Szigorú magánvéleményem, hogy nem volt jó ötlet összekötni a jogállamiság kérdését a többéves pénzügyi kerettel, különös tekintettel arra, hogy 2018 óta van folyamatban egy attól független külön jogalkotási folyamat is, ami egy, a Bizottság kezébe koncentrált jogállamisági eszközt céloz meg, amit ráadásul a magyar kormány nem igazán tud blokkolni, mert az nem konszenzust igényel. Erről már 2019 elején csináltam egy videót (annak leírásában sok információval, hivatkozásokkal stb.):

Meggyőződésem, hogy azt kellett volna hagyni végigmenni (jelenleg a Tanácsnál van elakadva, miután az Európai Parlament már elfogadta), de aktuálpolitikai okokból, a hétéves költségvetéshez kötéssel sajnos szét lett hoppmesterkedve a dolog: az Orbán-ellenesek jó része úgy volt vele, hogy “nagyot” akartak, úgy gondolták, hogy jobban fog kinézni, ha összekötik a két dolgot – ezzel viszont eszközt adtak Orbán (és mások) kezébe, hiszen a hétéves költségvetés esetében tényleg vétójoga van minden EU-tagállam kormányának. Erre több helyen, többször is felhívtam a figyelmet, ahogy arra is, hogy ilyenkor a politikusi mondásokat (így például a vétóval való fenyegetést) érdemes legalább kettővel osztani, és a magyar kormány mozgástere messze nem olyan nagy, az Országgyűlés által elfogadott határozatot pedig egyáltalán nem kell komolyan venni.

Július 15-én az ATV híradójában arról beszéltem, hogy a kormány nincs egyszerű helyzetben, a keménykedésnek komoly ára lehet, emiatt egyáltalán nem biztos, hogy a vétóhoz nyúl.

Július 16-án az HBC MultiLATerál-ban alaposan körbejártuk a kérdéseket Tóth Mónikával, majd másnap az EUfória-ban Nagy Eszter tett fel olyan kérdéseket, amik kifejezetten a magyar Országgyűlés szerepét próbálták feltárni:

Július 20-án az ATV Start műsorában vettük egy gyors látleletet a tárgyalások állásáról.

Július 21-én reggel jelentették be a megállapodást, amit persze rögtön mindenki a maga számára leginkább kedvező módon minősített és értékelt. Miután tartalmilag számomra semmi meglepőt nem tartogatott, én – és emiatt elnézést kérek – nem bírtam ki, hogy az Országgyűlés fentebb említett határozatának teljesüléséből induljak ki, ami, mondanom sem kell talán, egyáltalán nem történt meg:

Emellett az ATV Híradónak nyilatkoztam a megegyezésről, és mondtam el, hogy aki a jogállamiság védelmének újabb eszközét vélte vagy szerette volna látni az uniós hétéves költségvetésben, miért kell hogy csalódjon.

Fontos tisztázni, hogy ha valaki csalódást érez, akkor az nem egyszerűen az “EU” hibája, hanem az egesz politikai berendezkedésé, amelyik még mindig nem jött rá, hogy hogy működnek az Orbán-féle arcok. Minden politikai aktor, aki izgalomba jött attól, hogy lesz három perce a tévében, amikor elmondhatja a költségvetés kapcsán, hogy na most majd mekkora harc lesz, elgondolkodhat, hogy mennyi értelme is volt. De – ami a jó hír – legalább sikerült döntetlenre hozni a meccset, lehetett volna nagyobb baj is. Igazából azzal, hogy sikerült elfogadni az új hétéves tervet (ne felejtsük el, ehhez még kell majd az Európai Parlament is), az EU túlvan a nehezén, és mint a fenti Facebook-bejegyzésben írtam, a lehetőség adott, hogy kialakítson egy kemény jogállamisági eszközt (akár a jelen poszt elején említett folyamat folytatásával), aminek elméleti lehetőségét ráadásul a megállapodás is tartalmazza.

Még délután voltam bent a Tilos Rádióban is, ahol a kedvenc Bádogdob című műsorban beszélgettünk kimerítően és hosszan az elfogadott egyezségről (valamint szükségképpen kitértünk némi uniós alapokra is):

https://archive.tilos.hu/mp3/tilos-20200721-163730-180000.mp3

Talán nem hagytam ki semmit, aminek van jelentősége… Az HBC-n elérhető lesz még egy összefoglaló beszélgetés hanganyaga, azt külön közzé fogom tenni majd.

Az EU bíróságának főtanácsnokának mai álláspontja a civiltörvényről

Az Európai Unió Luxembourgban működő bíróságán ma megszületett a 2017 tavaszán elfogadott, ún. “civiltörvénnyel” (nálam a kezdetektől csak “megbélyegzőtörvény”) kapcsolatban az Európai Bizottság által megindított kötelezettségszegési eljárásban az ún. főtanácsnoki vélemény. Már az első tudósítások is azokat emelik ki abból, amiket a kezdetektől fogva – másokkal együtt – hangsúlyoztam a törvénnyel kapcsolatban.

Tudom, unalmas a folyamatos “megmondtam előre”, de higgyék el, nálam jobban nem unja senki. Amiért talán érdemes erre most kicsit jobban visszanézni, az az, hogy nem csak a törvénnyel kapcsolatban mondtam el előre már akkor, 2017 tavaszán, hogy mi lesz a várható következménye, hanem megpróbáltam a dolgot a politikai kontextusából kiragadva az orbáni kormányzás (ahogy én hívom, “PR-kormányzás”) defektusos működésének bemutatására is használni, egy nagyobb írásos interjúban (aminek tartalmát megtisztelő módon átvették máshol is, és amit amúgy az egyik legfontosabb interjúmnak tartottam az elmúlt években), valamint a HírTV-ben is:

Tehát álláspontom szerint az ekkor elfogadott, a luxembourgi uniós bíróság által jelenleg elkaszálni készült megbélyegzőtörvény, illetve az azt kísérő Lex CEU szimbolikus elemei annak az orbáni hatalomtechnikai gyakorlatnak, ami sehova nem vezet. Különösen szomorú aktualitása, hogy közben a 22 éves, diploma nélküli helyettes államtitkár kinevezésével az extremitásig futott ki a hivatkozott interjúban általam bemutatott lélekgyilkos gyakorlat, hogy teljesítmény nélküli, ám hűen szolgáló, és PR-szempontból talán eladható senkikből is valakit próbálnak csinálni, miközben az ezzel kapcsolatos folyamatos és következetes álláfoglalásaim miatt csak eljutottunk oda is, hogy az NKE-ről való jogellenes eltávolításommal az én 20 éves szakmai karrieremet is megpróbálják ketté törni. De ez most csak mellékág.

Amikor a megbélyegzőtörvény kapcsán 2018. nyarán az Európai Bizottság már úgy ítélte meg, hogy kizárt a helyzet tárgyalásos rendezése, az uniós alapító szerződések rendelkezéseinek megfelelően az Európai Bírósághoz fordult, erről ekkor interjúztam is több helyen, lásd pl.:

Mit ér a főtanácsnok állásfoglalása? Ez még nem az ítélet, de a gyakorlat az, hogy a bíróság ítélete az esetek túlnyomó többségében egyezik vele. Ritkán ugyan, de előfordult, hogy a bíróság végül más következtetésre jutott, de az ügy egyértelműsége okán semmi okát nem látom, hogy most ilyesmi történjen, és azt is hozzátenném, hogy a magyar kormányzat ilyen, műhibának is tekinthető jogalkotási termékeivel kapcsolatban eddig még mindig megerősítette a bíróság ítélete a főtanácsnoki véleményt.

A fájdalmasabb kérdés, hogy hogy reagál erre a kormány. Nem akarok vészmadárkodni, de ahogy már korábban például a kvótanépszavazás kapcsán kifejtettem, valamint utaltam rá a fenti ATV-s interjúban, és az arról szóló Facebook-posztomban is megírtam:

Ami a kérdés második felét illeti: az uniós költségvetési viták eredményeképpen előálló 2020-2027-as költségvetési időszak tekintetében egyre pesszimistább vagyok. Ami azt jelenti, hogy hazánk uniós tagsága tekintetében is aggódom, ugyanis csak idő kérdése, hogy Orbán és körei mikor kezdenek el az ellen uszítani. Várhatóan abban a pillanatban, amint már anyagilag nem fogja megérni nekik. Ennek érzelmi-politikai előkészítése pedig már a 2016 őszi kvótanépszavazással megtörtént… Remélem, nem lesz igazam.

2016-os, 2017-es, 2018-as interjúk. Na most tessék ezt összevetni a tervezett költségvetés számaival, valamint Orbán Viktor e hétfői, nemzetközi sajtótájékoztatóján elhangzottakkal, különösen annak stílusával…