Palesztina államiságáról és a NATO keretében történő segítségről

Hajnalban, reggel hatkor leestem a prágai éjszakai buszról, és mentem erre az interjúra. Lélekben készültem rá, hogy olyan leszek, mint a mosott excrementum, de ahhoz képest meglepően jól sikerült egyben tartani a beszélgetést.

Nem kifejezetten a III. világháború volt a téma (a címmel ellentétben csak érintettük), ellenben sikerült kimerítően átbeszélni az aktuális izraeli-palesztin kérdéseket, különös tekintettel a palesztin államiságra, annak problémáira, illetve, hogy mi várható az ENSZ hétfőn kezdődő új ülésszakán, amire készülve már több állam is bejelentette, hogy márpedig el fogja ismerni Palesztinát államként. Köszönhetően annak, hogy ez az interjú hosszabb volt, mint általában…

A palesztin államisággal kapcsolatban felhívtam a figyelmet a kérdést övező példátlan bizonytalanságra – vajon rengeteg állam a Palesztin ÁLLAMot ismerte el (ahogy a palesztinok állítják, valamint a témát igencsak leegyszerűsítő Wikipedia-szócikk), vagy a Palesztin Nemzeti Hatóságot legitim szervezetként (leendő palesztin kormányzatként), miután annak elődjét, a Palesztin Felszabadítási Szervezetet még általában terrorszervezetként tartották számon.

A végére azért belefért egy kis NATO is, hiszen az elmúlt időszak orosz dróntámadásai ezt a kérdést is az érdeklődés középpontjába helyezték.

Korábbi bejegyzések a palesztin államiság témájában

Palesztin államiságról újra

A péntek reggel nem volt elég, ma hajnalban folytattuk a palesztin államiság kérdését a Heti TV-n. Várhatóan az ENSZ Közgyűlésén ez kiemelt téma lesz mostanában, ezért is a kiemelt érdeklődés……

Palesztina mint állam – számít-e az elismerés?

Ma reggel beszélgettünk egy kört a Heti TV-n a palesztin államiság témájában, kicsit arra fókuszálva, hogy az egyes integrációs struktúrák hogy állnak a kérdéshez. Míg az államiság a nemzetközi jog…

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.

Újabb Mélyvíz a KlikkTV-n

Megint sikerült összehozni egy hosszabb beszélgetést, amiben kitértünk mindenféle európai aktualitásokra, többek között a von der Leyen elleni – sikertelen – bizalmatlansági indítványra.

Megnézhető itt:

Jelentéktelenné válik a NATO? Hogyan? Mi lehet helyette?

Ma egy hosszabb beszélgetésre volt módom a Hit Rádión, kicsit körbejárva az elmúlt időszak eseményeit a globális biztonság területén, aminek meghatározó elemei voltak Trump és Zelenszkij sajtónyilvános vitája a Fehér Házban, illetve az ezt követő zörgések a politikai kommunikációs térben. Musk bejelentése, hogy az Egyesült Államoknak ki kéne lépnie a NATO-ból, igazából semmi újat nem jelent, már megszokott, hogy a republikánus adminisztrációk nekirongyolnak a nemzetközi kapcsolatok fennálló rendszerének és intézményeinek. Ellenben a felélénkülő francia diplomáciai mozgások (kiegészülve a jelenleg még ellenzéki Marine Le Pen kijelentéseivel) arra utalnak következetni, hogy az USA által nyitva hagyott teret hamarosan feltöltheti valami más.

A beszélgetés itt meghallgatható:

Could Trump quit the US from the NATO?

Reading an interview of John Bolton by the le Figaro, You find a statement from him even put into the title by the editor: “Il est très probable que Trump quittera l’Otan s’il est réélu” – “It is very likely that Trump will leave NATO if he is re-elected”

Is this possible?

Regardless of Trump, it is a very interesting question if the US President can really withdraw his/her country from an international organization. Based on the US Constitution, in order to ratify an international treaty, he/she needs the support of two-third of the US Senate: there is no specific rule about this, but I think it would be illogical if he/she could just decide on his/her own to terminate one. As by that way, the President would gain legislative power – as the US Constitution immediately treats the text of ratified international treaties as federal law, if the President could decide to terminate those without the Senate, he/she would essentially change the text of federal laws.

The actual practice has been constant until the twentieth century, until when all treaty terminations have been backed/initiated by the Congress and the Senate accordingly. But after that a new practice have emerged, and the President has started to terminate treaties with his unilateral authority, which has become standard practice, not often challenged by the legislator. Not until 1978, the so-called Goldwater v. Carter case, where the decision of President Jimmy Carter (terminating a mutual defense treaty with the government of Taiwan, as part of the US’ recognition of the government of China) was challenged in front of the US Supreme Court. Unfortunately it has not been dealing with the merits of the constitutional question, some of the justices qualifying it a “nonjusticiable political question”. This position has not changed ever since.

Concluding, Trump could do it, but it is fair to say that a presidential decision of such gravity (taking the US out of NATO) would surely see strong opposition and a possible new round in front of the Supreme Court. Never any terminations before has even come close to the importance of this, so the Court could use this case to finally give a conclusive answer, which – according to my own opinion – should be the one two paragraphs above.

But let’s hope we never have to see it.

A svéd NATO-csatlakozásról Erdogan hozzájárulása után – vol. 2.

Amint arra számítottam, a tegnapi posztban bemutatott interjú valóban keltett némi érdeklődést. Emiatt itt szükségesnek látom reagálni egy-két dologra.

Szükségesnek tartom most azzal kezdeni, amivel tegnap befejeztem. Emlékeztetőül:

“Nem állítom, hogy ez fog történni, a NATO-főtitkár mai kijelentése alapján úgy tűnik, hagynak még időt a magyar kormánynak a ratifikációra, hogy arcvesztés nélkül kiállhasson a vereségből. De lehet, hogy nem az ő döntése lesz az irányadó…”

A sok reakció közül, amire mindenképpen érdemes reagálni, az a Szenes Zoltánnal ugyanott, másnap közölt interjú, itt olvasható. Egyrészt a régi személyes ismeretség okán, másrészt pedig azért, mert itt megjelenik egy igen fontos, bizonytalan szempont, amire épp a fentebbi bekezdésben utaltam.

Először is, a cikk tartalmaz olyan zavaros mondatokat, amik egészen biztosan nem szó szerint Szenes Zoltántól származnak, és kicsit értelemzavaróak, amik a beszélő üzenetét – az ő szándéka ellenében – igencsak összezavarják. Így például a “Szenes Zoltán szerint a szerződés szövegét ugyan nem módosították, de csak a szervezet megalakulásakor alkalmazták, azóta más a gyakorlat.” mondat önmagában nem értelmezhető.

Ez és még néhány más dolog nem a nyilatkozótól származik, annak pontatlansága és zavarossága nem az ő hibája. A cikk alapos olvasásával a későbbiekből azért kiderül, hogy Szenes Zoltán is világosan látja, hogy az Észak-atlanti Szerződés 11. cikke csak a NATO megalakulására vonatkozik, szóval felejtsük is el azt gyorsan. (Ahogy azt a mondatot is, hogy “Eszerint valóban elégséges a tagállamok több mint felének hozzájárulása ahhoz, hogy a szerződés életbe lépjen a csatlakozó új tagállam és a NATO között.”, mert ekkora marhaságot senki nem mondott, én különösen nem.) Az új tagállamok csatlakozására a 10. cikk vonatkozik, ami – ahogy bemutattam – teljesen egyértelműen fogalmaz, az igazi kérdés nem is az.

Ahogy a tegnapi bejegyzésben is világosan leírtam, aminek a ratifikációján megy a rugózás jelenleg, az nem maga az Észak-atlanti Szerződés, hanem az ún. csatlakozási jegyzőkönyv megerősítése. Ez formailag egy külön nemzetközi szerződés, amire viszont a Szerződés alapján NINCS szükség. Az egy valóban létező gyakorlat, hogy születik ilyen (a NATO honlapon el is érhetők, hivatkoztam is példaként a magyart), de az állításom lényege – újra -, hogy ettől a gyakorlattól adott esetben bármikor el lehet térni, jogilag ez teljes mértékben lehetséges. Ez kb. olyan, mint amikor a társasházi szeméttároló ajtajára kiírják, hogy “kérjük becsukni”, a társasház házirendjébe pedig, hogy “csukva kell tartani”, de mindenki bezárja kulcsra. Nem lesz kötelező kulcsra zárni csak azért, mert megszokásból mindenki úgy csinál…

Az a nyilatkozói kijelentés ugyanakkor, hogy “ez egy értelmezés, amit kőkeményen betartanak a tagállamok”, konkrétan értelmezhetetlen nemzetközi jogi szempontból. Nem tudom, milyen a “kőkemény”, de bizonyítani kéne tudni, hogy egy contra legem (azaz egy nemzetközi szerződéssel ellentétes, vagy annak nem megfelelő, vagy az által nem előírt stb.) gyakorlat kötelező erejűvé vált, ami egy nemzetközi jogásznak sem biztos, hogy menne… Nem lett kötelező – ha az összes NATO-tagállam úgy dönt, hogy “kőkeményen” megkerülik Orbánt, akkor ő “kőkeményen” meg lesz kerülve, különösen, hogy – mint a 10. cikk szövegén látszik – ez az alkalmazott eljárás teljesen megfelel az írott jognak. Az, hogy egy nemzetközi szervezet működésében annak alapító szerződésének nem megfelelő gyakorlat alakul ki a tagok imperatív, vagy annak vélt érdekeinek megfelelve, nem újdonság és nem egyedülálló. Jó példa erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa, ahol a mai napig az Alapokmánytól eltérően történnek a szavazások, egészen pontosan a tartózkodás/távolmaradás értelmezése: a tartózkodást/távolmaradást az Alapokmány szövege alapján vétónak kellene tekinteni, mégsem tekintik annak. Erről bővebben írtam egy fejezetet egy olyan biztonságpolitikai kötetbe, amiben Szenes Zoltán épp a NATO-ról írt egyet (érdekességképpen, itt olvasható az én fejezetem, itt pedig az egész könyv, mindenképpen érdekes olvasmány), sajnos a bővítésre nem tért ki külön. A lényeg, hogy nincs olyan gyakorlat, ami ne változhatna meg, ha minden részes fél akarja és különösen akkor, ha az amúgy sem felel meg a szervezetre vonatkozó előírásoknak. A magyar kormányt pedig már eddig is megkerülték a NATO-ban minden további nélkül, ami miatt utána az már tiltakozni, meg vétózni sem akart, láthatóan beletörődött. Ennyit a nagy vétófenyegetésről.

Hasonlóképpen problémás az a kijelentés, hogy “jelenleg a tagállamok felvételének feltétele az egyhangú ratifikáció”. Nem. Nem az. Ez sehol nem jelenik meg az Észak-atlanti Szerződésben, sőt, a 10. cikk konkrétan nem ezt mondja. Ez a kijelentés így, ebben a formában teljesen megalapozatlan. Azt ki lehet jelenteni, hogy “a jelenlegi gyakorlat csatlakozási jegyzőkönyv elfogadását alakította ki”, de ez nem “feltétel”. Egyetlen “feltétel” van a Szerződésben, a meghívás. Az pedig megtörtént, ahogy a tegnapi posztban a hivatalos forrásokra is rámutattam.

Emellett külön örömmel láttam, hogy a beszélgetés felemlítette a Brüsszeli szerződést (a NATO elődjét, bár ez így nagyon bántó leegyszerűsítés, de most elmegy) és annak megkötésének körülményeit, bár ugyancsak téves kontextusban, az alapítással kapcsolatban – de akkor talán viszont érdemes lett volna azt is megnézni, hogy a Brüsszeli szerződés szó szerint teljesen ugyanezt a megoldást alkalmazza az utólagos csatlakozásra. (Ott a IX. cikk felel meg az Észak-atlanti Szerződés 10. cikkének.) A Brüsszeli Szerződés alapján végül semmilyen gyakorlat nem alakult ki (maga a szerződés is lényegében elhalt, miután kifejezetten Németország ellen irányult, amit az USA nem akart támogatni, ezért lett helyette a NATO), ahhoz senki nem csatlakozott utólag, de a tény, hogy abban a szerződésben is ezt a megoldást alkalmaztak, nem lehet véletlen.

Szóval még egyszer: ez egy lehetőség a magyar kormány jogszerű megkerülésére. Hogy megpróbálnak-e majd élni vele, az egy másik, politikai kérdés.

A Lengyelországban becsapódott rakéták hatásairól az ÉS hasábjain

Tegnap megjelent az Élet és Irodalom aktuális száma, amiben írtam egy elemzést a Lengyelországban becsapódott rakéták miatt kialakult helyzetről. Kitértem arra, hogy milyen esetben milyen lehetőségekkel lehet számolni, szem előtt tartva, hogy a NATO-tagság okán milyen esetleges érintettsége lehet Magyarországnak is.

Szerencsére azt láthatjuk, hogy azóta a helyzetet sikerült némileg lehűteni, tehát a konfliktus nem eszkalálódott tovább.

Az írást az ÉS honlapján előfizetéssel vagy egy rövid reklám után online is el lehet olvasni.

ATV Start – valóság és mondott valóság

Tegnap kora reggel az ATV Start műsorában kezdtem a napot, a visszatartott uniós pénzekkel kapcsolatban kaptam kérdéseket – ezzel összefüggésben pedig tudtam arról beszélni egy kicsit, hogy mi a valóság és mi a mondott valóság, és akkor miről is vitatkozunk igazából? Szeretném itt is rögzíteni, ami itt elmondtam, meg már több helyen is: a kormány “vállalásait” nem a Bizottság diktálta. Azokkal a kormány állt elő, mi külső szereplőkkén még azt sem tudjuk, hogy a Bizottság elfogadta-e vagy nem, beleértve pl. a minden szempontból fura integritás hatóságot is (amelyről azért korábban már ejtettem itt egy-két keresetlen szót és kritikus megjegyzést), tehát amikor a kormány arról panaszkodik, hogy a Bizottság folyamatosan változtatja, hogy mit akar, azt nem nagyon kell elhinni neki.

Emellett beszélgettünk egy kicsit a Lengyelországban becsapódott rakétákról, és hogy milyen hatással lehetnek a NATO-orosz kapcsolatra a folyamatban lévő háború tekintetében – valamint hogy hova vezet, hogy egyes államok és az Európai Parlament terrorista államnak, vagy terrorizmust támogató államnak minősíti Oroszországot.