Tegnap folytattunk egy hosszabb beszélgetést a Hit Rádión az Ukrajnában történtekről, azaz arról, a korrupcióellenes intézményrendszert átalakító törvényről, ami sokak szerint akár Ukrajna európai integrációját is megnehezítheti.
Emellett szóba került sok minden más is, többek között a pár napja elfogadott USA-EU kereskedelmi megállodással kapcsolatos kérdések is.
Mai sajtóhír, hogy megszületett a megállapodás Donald Trump és Ursula von der Leyen között egy új USA-EU kereskedelmi egyezményről. Ez persze még nem jelenti annak létrejöttét, hiszen mind a két oldalon ennek megerősítésére van szükség, hiszen az elnök és a Bizottság elnöke csupán tárgyal róla, ugyanakkor a megállapodás ténye nagyon erős üzenetet küld nem csak a világ többi része felé, hanem mindkét oldalon befelé is: Trumpnak és az EU-nak is elemi érdeke, hogy a globális kereskedelmi háborúban nemcsakhogy valamiféle deeszkaláció történjen, hanem hogy egységes front álljon fel a közös ellenféllel, Kínával szemben. Erről persze nem fognak beszélni a magyarországi NER káoszlovagjai, élükön Orbán Viktorral.
A propos, ilyenkor mindig felmerül, hogy hogy lehet, hogy ebből a folyamatból megint kihagyták a kárpátok géniuszát, Donald Trump mentorát, Ursula von der Leyen és minden lopakodóhatáskörbővítő háborúpárti föderalista brüsszeli birodalomépítő rémét, a szuverenitás védelmezőjét, Európa új vezetőjét és gazdasági motorját, Dr. Orbán Viktor főminiszterelnök urat? Nagyon egyszerű, a valóság megint egészen más, mint amit itthon mondanak elég sokan: nem, nem igaz, hogy az EU szar és mindjárt meghal, von der Leyen hülye, a Bizottság szar, Trump csak röhög rajta, és a többi marhaság. Egyszerűen az van, hogy konkrétan senkit nem érdekel, hogy Orbán Viktor mit puffog a Kárpát-medence mélyén (néha a Kárpátok ormain, mindenféle táborokban), végtelen állítólagos bölcsességében. Az élet megy tovább, Magyarország pedig legfeljebb kénytelen lesz alkalmazkodni – tudjátok, ahol elefántok verekszenek, vagy dugnak, ott jobb, ha a kisegér óvatos.
Viszont még jobb kérdés, hogy a magyar kormány erre mit fog erre lépni a Tanácsban. Ez azért fontos, mert annak a jóváhagyása szükséges lesz a megállapodás tényleges létrehozásához, ahogy az USA-ban a Szenátusé, de ez most minket kevéssé érdekel, bár érdekes lehet az ottani politikai viszonyok ismeretében. Nos, nincs könnyű helyzetben vétóvitézünk, mert a Tanácsban minősített többségi döntéshozatal van ebben a kérdésben. A külkereskedelem uniós hatáskör, ennek megfelelően főszabály szerint nincs vétójog. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) releváns előírásai (207. és 218. cikkek) csak szűk esetkörben irányoznak elő konszenzusos döntéshozatalt az ilyen szerződések tekintetében, ezek fennállását véglegesen majd akkor lehet megmondani, ha ismerjük az elfogadott szöveget, gondolom, a magyar kormány majd kétségbeesetten próbálja megmagyarázni, hogy ez miért olyan… Ugyanakkor valószínűtlennek tartom, hogy cél lenne megtorpedózás, ugyanis Orbán Viktor számára jelenleg nagyon nem jó ötlet összerúgni a port Donald Trumppal, akinek véleményem szerint elemi érdeke a megállapodás létrejötte. Hát igen, megint sikerült olyan röppályára helyeznie magát a főszuverénnek és teljesen inkompetens külügyi csapatának, ami igazából ütközőpálya…
Viszont ennek van egy magyar szempontból pozitív hatása. Ha megszületik egy ilyen egyezmény az USA és az EU között, az jó eséllyel rövidre zárja egy ugyanilyen jellegű USA-Magyarország kétoldalú kereskedelmi megállapodás lehetőségét, ami drasztikusan csökkenti egy esetleges Huxit esélyét. Ellenkező esetben ugyanis egy ilyen egyezményt Donald Trump tudott volna mézesmadzagként huzigálni Orbán előtt, aki szokásának megfelelően telehazudta volna a magyar rögvalóságot arról, hogy gazdaságilag az sokkal jobb, mint az EU-hoz tartozni és blabla. Szerintem az USA-nak (még Trump alatt is) nem érdeke egy Huxit, az EU-val való kapcsolatok rendezése jelentette előnyök bőven felülírják az Orbán Viktorral kapcsolatos esetleges partikuláris érdekeket, feltételezve valamiféle elemi racionalitást – amit én még mindig bőven látok az amerikai külpolitikában, Trump ide vagy oda. Ez azért szerintem bitang jó hír a jelenlegi zavaros időkben.
Ma egy hosszabb beszélgetésre volt módom a Hit Rádión, kicsit körbejárva az elmúlt időszak eseményeit a globális biztonság területén, aminek meghatározó elemei voltak Trump és Zelenszkij sajtónyilvános vitája a Fehér Házban, illetve az ezt követő zörgések a politikai kommunikációs térben. Musk bejelentése, hogy az Egyesült Államoknak ki kéne lépnie a NATO-ból, igazából semmi újat nem jelent, már megszokott, hogy a republikánus adminisztrációk nekirongyolnak a nemzetközi kapcsolatok fennálló rendszerének és intézményeinek. Ellenben a felélénkülő francia diplomáciai mozgások (kiegészülve a jelenleg még ellenzéki Marine Le Pen kijelentéseivel) arra utalnak következetni, hogy az USA által nyitva hagyott teret hamarosan feltöltheti valami más.
A beszélgetés itt meghallgatható:
Olvasom a reakciókat arra, hogy Donald Trump kilépteti az USA-t az ENSZ Emberi Jogi Tanácsból, és valahol csak mosolyogni tudok rajtuk, különösen az ún. szakértőkön. Hol éltetek eddig? Mit szakértettetek idáig?
We had it coming. És egyáltalán nem biztos, hogy ez rossz lesz. Márminthogy de, sok szempontból biztosan rossz lesz, de van az ún. “szükséges rossz” kategória. Valamin változtatni kell, nem csak az ENSZ-nek és a nemzetközi kapcsolatok rendszerének, de az USA-nak is, legalább a hozzáállásában. Azért az nem volt realitás, hogy minden úgy menjen tovább, ahogy eddig. Ha valami, akkor ez biztosan várható hatása volt egy sokszor magát a konvenciókon kívül helyezve tevékenykedni kedvelő Trump elnöknek. Továbbra sem lesz valami nagy véleményem róla, de ami most történik, nagyon sok szempontból várható volt. Hogy mi lesz az eredménye ennek az újfajta, látványosan konfrontatívabb hozzáállásnak? Lehet, sőt biztos, hogy rövid távon lesznek problémás következményei, de a nagy helyzet az USA és a nemzetközi kapcsolatok rendszerének viszonyában a mostaninál sokkal rosszabb nem biztos, hogy lehet.
Idézet egy 2009-es (sic! – biztos már akkor is valami bősz trumpista voltam 😀 ) írásomból, amiben utaltam az ENSZ Emberi Jogi Tanács elődje, az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága és az USA problémás viszonyára:
“személyesen úgy vélem, nem kell az Egyesült Államok George W. Bush alatt vitt külpolitikája nagy támogatójának lenni ahhoz, hogy viszonylag nyugodt lelkiismerettel kijelenthessük: talán érthető, ha az Egyesült Államok a területét 2001. szeptember 11-én ért támadás után nem kívánta különösebben komolyan venni például azt az ENSZ Emberi Jogok Bizottságát, amely 2003 januárjában harminchárom szavazattal három ellenében (tizenhét tartózkodással) képes volt Líbiát elnökévé választani. Mérvadó emberi jogi csoportok szerint már az is elgondolkodtató volt, hogy egyáltalán a testület tagja lehetett, aminek az okát sokan abban látták, hogy az afrikai államok támogató szavazatai az ENSZ Közgyűlésben egyfajta hálát jelentettek a frissiben létrehozott Afrikai Unió anyagi támogatásáért cserében.
Hasonló felzúdulást keltett, amikor egy évvel később ellenszavazat nélkül választották újra a bizottságba Szudánt, ahol már akkor is patakokban folyt a vér a darfúri régióban (Bashir szudáni elnök ellen mellesleg idén nyáron adott ki letartóztatási parancsot a Nemzetközi Büntetőbíróság – azért ugye érezzük azt a fura bizsergést, amit az okoz, hogy egy olyan állam volt újraválasztott tagja az ENSZ legfőbb emberi jogi szervének, amelynek vezetőjével szemben többek között a népirtás vádja merült fel), valamint Kubát, ahol a kommunista rezsim emberi jogi ambíciói finoman szólva sem voltak példaértékűnek minősíthetők”
Ha valakit érdekel, az eredeti, teljes írás (más kollégák gondolataival együtt) elérhető a Széchenyi Könyvtár honlapján, itt:
https://epa.oszk.hu/02300/02334/00035/pdf/EPA02334_Fundamentum_2009_01_049-063.pdf
Amikor a múlt héten a Nemzetközi Büntetőbíróság kiadta a letartóztatási parancsot többek között Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel szemben, lehetett rá számítani, hogy az vet majd hullámokat.
Rögtön aznap, csütörtökön beszéltem a Hit Rádiónak abban a témában, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsából mi minden következik:
Mondtam többek között, kérdésre, hogy nem lehet annyira hülye a magyar kormány, hogy provokatív módon lépjen fel, és mondjuk már csak dacból, igazi hülyegyerek módjára Orbán Viktor meghívja Magyarországra Netanjahut.
Mire az anyag másnap kikerült a YouTube-ra, már rögtön hívott az ATV Híradó egy gyors interjúra, hogy Orbán a szokásos péntek reggeli vizenjárásán bejelentette, hogy még aznap meghívja Netanjahut. Remekjó. Inkább itt most nem írom le, hogy mi volt az első reakcióm.
A témát ezek után újra érintettük hétfő reggel a Klubrádión, illetve a Heti TV-n:
Röviden összefoglalva: ez nem lesz jó.
Nem csak az a jogi gond jelentkezik, amit Putyin kapcsán is rendesen körbejárkáltunk már úgy tavaly március magasságában, hanem az, hogy ennek Magyarországra nézve bajosan látszik bármi haszna, ellenben gond lehet belőle dúsan. Orbán Viktor és Magyarország nem engedheti meg magának azt a konfrontatív magatartást, amit annak idején Trumpnak sikerült kimaxolnia a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben (erről lásd egy akkori podcast felvételemet)…
My analysis on the possible implications of the result of the upcoming US presidential elections is published on the website of the Centre for European Progression (C4EP).
If You are interested, click here to read it!
Reading an interview of John Bolton by the le Figaro, You find a statement from him even put into the title by the editor: “Il est très probable que Trump quittera l’Otan s’il est réélu” – “It is very likely that Trump will leave NATO if he is re-elected”
Is this possible?
Regardless of Trump, it is a very interesting question if the US President can really withdraw his/her country from an international organization. Based on the US Constitution, in order to ratify an international treaty, he/she needs the support of two-third of the US Senate: there is no specific rule about this, but I think it would be illogical if he/she could just decide on his/her own to terminate one. As by that way, the President would gain legislative power – as the US Constitution immediately treats the text of ratified international treaties as federal law, if the President could decide to terminate those without the Senate, he/she would essentially change the text of federal laws.
The actual practice has been constant until the twentieth century, until when all treaty terminations have been backed/initiated by the Congress and the Senate accordingly. But after that a new practice have emerged, and the President has started to terminate treaties with his unilateral authority, which has become standard practice, not often challenged by the legislator. Not until 1978, the so-called Goldwater v. Carter case, where the decision of President Jimmy Carter (terminating a mutual defense treaty with the government of Taiwan, as part of the US’ recognition of the government of China) was challenged in front of the US Supreme Court. Unfortunately it has not been dealing with the merits of the constitutional question, some of the justices qualifying it a “nonjusticiable political question”. This position has not changed ever since.
Concluding, Trump could do it, but it is fair to say that a presidential decision of such gravity (taking the US out of NATO) would surely see strong opposition and a possible new round in front of the Supreme Court. Never any terminations before has even come close to the importance of this, so the Court could use this case to finally give a conclusive answer, which – according to my own opinion – should be the one two paragraphs above.
But let’s hope we never have to see it.
Tegnap jelent meg a Magyar Hang “Reptér” című podcast-felvétele, amiben arról beszélgettünk, hogy mit is jelent, ha egy állam Jeruzsálemet “ismeri el” Izrael fővárosaként, és ennek jeleként oda költözteti a nagykövetségét Tel-Avivból? Mi történne, ha oda költözne a magyar nagykövetség is, sért-e ezzel valamiféle közös uniós álláspontot? Van-e arra nemzetközi jogi lehetőség, hogy a palesztinok elérjék azt, hogy az Egyesült Államokat kötelezzék diplomáciai képviseletük elköltöztetésére onnan?
Mindezeket és még sok más csatlakozó kérdést jártunk körül Balogh Rolanddal, a Magyar Hang külpolitikai újságírójával egy kifejezetten jól sikerült, tartalmas beszélgetés során.
Ha valakit érdekel a kérdés tágabb történelmi-jogi-politikai kontextusa, akkor még 2018 végén tartottam erről a kérdésről egy hosszabb előadást, ami lefedte azokat is, ennek videofelvétele két részben megtekinthető:
A választási vereséget feldolgozni nem tudó Donald Trump támogatóinak emberéleteket is követelő őrjöngése többeknél vetette fel, hogy vajon nálunk mennyire lesz jobb a helyzet, ha 2022-ben esetleg sikerül a választásokon megverni a Fideszt. Ezzel kapcsolatban írtam egy gyors posztot a Facebookra, miután egyre többször jött velem szembe a kérdés:
Mire gondolok? A 2002-es választások után már képet kaphattunk arról, hogy milyen eszközöket alkalmaz a vereséget nehezen elfogadó Orbán Viktor. És amikor mulatunk az washingtoni freakshow-n, sámánostul, mindenestül, akkor talán érdemes lehet az Erzsébet-hídi “csata” mellett a Kossuth téri majomketrecre is emlékezni, ahol “a hazafias tömegek nemzeti forradalma” zajlott az önjelölt “Forradalmi Nemzetőrség” vezetésével. Csak az emlékek frissítése kedvéért, tessék, néhány saját készítésű kép 2002 júliusából:
Ezeket az embereket emelte a “nagypolitika” szintjére a Fidesz a 2002-es veresége után, miután annyira képtelen volt feldolgozni a vereséget, hogy minden vállra hajandó volt ráborulni sírdogálni, amit felajánlottak neki. 2010 után még rosszabb, a kormánypolitika részévé emelte az ilyen hibbantságokat, a szélsőjobbos ezoterikus nemzettudat felkent idiótáival együtt. (Nagyvonalúan most nem beszélve az őszödi beszéd utáni erőszak támogatásáról és buzdításáról, a kordonbontásról stb.) És ne legyen illúzióink, ezek semmiben nem mások, mint a “QAnon Sámán” és társasága.
Plusz van egy sokkal nagyobb probléma, ahogy arra utaltam a posztban is: nálunk rosszabb lesz a helyzet. Donald Trumpról bárki bármit mondhat, tény, hogy nem épített ki (nem is tudott kiépíteni) magának olyan hátországot, mint amire itthon az elmúlt évek során (illetve még korábban) Orbán Viktor képes volt. Nem csak a strómanokon keresztül szétterített vagyonelemekre gondolok, hanem lényegében a teljes országot telerakták nehezen fogható hatalmi-vagyoni gócpontokkal. Ennek egyik legjobb példája az egyetemek ipari mértékű magánosítása az ún. vagyonkezelői alapítványok formájában, amelyek kuratóriumaiban hemzsegnek Orbán minionjai.
Ilyesmit Trump nem csinált, ő maga az amerikai politikatörténet legnagyobb hatású kívülállójaként eljutott a csúcsra, majd ott “sikeresen” megteremtette azt az amerikai politikai összérdeket, ami arra mutat, hogy tűnjön el mielőbb. Ezt látjuk abban, hogy már a republikánusoknak is kínossá vált – ilyet itthon nehéz elképzelni. Trump egy időre részévé tudott válni az amerikai politikának, Orbán Viktor ellenben az évek szívós munkájával kialakított polipjával maga a magyar politika.
Erről is (a csehországi koronavírus-helyzet mellett) beszéltem tegnap Bolgár György műsorában is a Klub Rádión (32:50-től), ahol pár szóval arra is kitértünk, hogy hogyan lehet ezzel felvenni a harcot.
Mindenkinek ajánlom Hárs András kollégám írását a nemzetkozijog.hu oldalon, amiben az amerikai elnökválasztás nemzetközi jogra gyakorolt esetleges hatásait járja körbe.
2020. november 3-án Amerika választ és ennek a párharcnak, amelyet két rendkívül eltérő nézőpontot képviselő jelölt vív, mindenképp komoly hatása lesz a nemzetközi jog és nemzetközi szervezetek világára. Egy újabb négyévnyi Trump-kormányzás felerősítheti az elmúlt években elkezdődött folyamatokat, azonban egy Biden-kormányzat alapvetően más álláspontot képviselhet a bilaterális kapcsolatok, a nemzetközi szervezetekben való tagság és a nemzetközi közösséget érintő kihívások súlyozása kapcsán.
Joseph R. Biden (b) és Donald J. Trump (j), a 2020-as amerikai elnökválasztás demokrata és republikános indulói [1]
A cikkben azok a lehetőségek kerülnek elemzésre, amely az elnökválasztás eredményétől függően lecsapódhatnak a nemzetközi jog egyes alrendszereiben, így különösen a nemzetközi szerződések, a nemzetközi szervezetekben való tagság és az egyes államokkal való kétoldalú (bilaterális) és többoldalú (multilaterális) kapcsolatok terén. A belpolitikai kérdések (gazdaság, járványkezelés, társadalmi mozgalmak, hatalmi ágak szétválasztása, stb.) szinte teljes körű mellőzése mellett a teljesség igénye nélkül került kiválasztásra néhány emblematikus terület, ahol a két jelölt…
View original post 1 785 további szó
Lattmann Tamás honlapja 