Kategória: Elemzések

Az EU és az óraállítás – hogy készül a fake news?

Az óraállítás és az EU kérdése évek óta kavarog a magyar médiában, számomra nem egészen érthető, hogy miért – talán mert olyan kérdésről van szó, ami mindenki számára érthető, napi szinten kézzelfogható dolgot jelent, emiatt pedig politikusok is szeretnek megszólalni a témában. Csak hát emiatt gyakran marhaságok jelennek meg, majd kitartóan maradnak is a felszínen, ennek nagyon jó példáját láthatjuk most is. A magyar média teljessége öles betűkkel számol be róla, hogy “utoljára kell órát állítani, az EU eltörli”. Nem, nem törli el, legalábbis egyelőre nem.

Erről a témáról beszéltünk ma reggel a Klub Rádió adásában, meghallgatható itt 134:30-tól.

Valamikor 2016 végén is pörgött már ez a téma, akkor novemberben még országgyűlési előterjesztés is született a témában, amivel kapcsolatban már akkor elmondtam, hogy a vonatkozó, a témát szabályozó uniós jogszabály (2000/84/EK irányelv) módosításához ez nagyon nem elég. Nem is lett semmi az egészből persze, egy jobbikos képviselő hoppmesterkedett egy sort, aztán szépen elsikkadt az egész kérdés. (Arra azért jó lett volna, mint a fenti 24.hu cikkből kiderül, hogy az “ellenzéki” Jobbik biztosítsa a kétharmados támogatást a kormánynak: “Korábban írtunk arról, hogy Vona alkut kötött Lázárral, a Fidesznek az e-közmű ügyében kell a kétharmad, amit a Jobbik megadna, ha a kormánypártok kiszabadítják a nemzeti dohányboltokból az e-cigit. Ez volt az egyik kérésük. A másik meg a mostani, az óraátállítás.”)

Mindazonáltal a téma uniós szinten napirenden maradt, és később meg is indult az általam előre jelzett jogalkotási eljárás.

A Bizottság 2018 decemberében benyújtott javaslata elérhető itt. A jogalkotási eljárást bemutató oldalon (az uniós jogalkotás során minden eljárásnak van egy ilyen külön információs aloldala) is tisztán látszik, hogy a folyamat a Tanács első olvasatánál akadt el. Ez amúgy egyértelműen kiderül a Tanács és a Bizottság honlapján közzétett információs oldalról is. Előbbiről még azt megtudhatjuk, hogy a finn elnökség még 2019 decemberében, a megakadt folyamat továbbgördítése érdekében előterjesztett egy eszközt, amivel az egyes tagállamokban értékelhető napfény-mennyiséget próbálják felmérni a különböző szabályozási modellek esetén. Excel-rajongók játszhatnak vele, ha nagyon nincs jobb dolguk.

Ami a zavart okozza, hogy 2019 márciusában az Európai Parlament első olvasatban megszavazta a Bizottság javaslatát, amiről a média természetesen beszámolt, néhány helyen azt is hozzátéve helyesen, hogy még a Tanácsnak is döntenie kell a kérdésben – de ezt az elmúlt másfél év során már sikerült elfelejtenie. Nekem is megvolt a véleményem a tartalmáról, de ezt most érdemben egyelőre engedjük el. 🙂

A Tanács pedig – mint látjuk – azóta sem döntött (ennek okaiba most nem megyek bele, maradjunk annyiban, hogy leküzdhetetlen akadály azért nincs). Tehát nincs új uniós jogszabály, minden marad a régiekben egyelőre.

Én meg csak azt nem értem, hogy van egy rakás ember, aki marha jól megél az EU-ból, és mégis minden korlát nélkül terjedhetnek ilyen marhaságok, amikor elegendő kb. öt perc böngészés a nyilvánosan elérhető források között, és minimális hozzáértés, hogy világos legyen egy “az EU tavaly eltörölte” sommás hírről, hogy kapufa…

A belarusz helyzet a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt?

Szása, megvettük a jegyedet Hágába!

A belarusz tiltakozók között van, aki már képletesen megvette a jegyet Lukasenka elnök számára Hágába. De eljárhat-e a Nemzetközi Büntetőbíróság a kialakult helyzettel kapcsolatban?

Ezt a kérdést járom körbe az HBC News augusztus 20-i MultiLATerál adásában, délelőtt 10 órakor. Hallgassák meg!

A csatorna Facebook oldala itt érhető el, honlapja pedig, ahol hallgatni is lehet, itt. A stream közvetlenül itt is elérhető, valamint hallgatható itt is, ehhez mobilalkalmazás is elérhető.

Az HBC-n elhangzott műsoraim az ismétlés után visszahallgathatók az Anchor csatornámon, valamint a jelentősebb platformokon, így a Spotify-on, a Google Podcasts-on illetve az Apple Podcasts-on.

A fenntartható fejlődési célok és a nemzetközi jog kapcsolatáról

Pár napja rögzítettünk egy érdekes beszélgetést az Első Pesti Egyetemi Rádió (EPER) számára, ami a nemzetközi jog és a fenntartható fejlődési célok közötti kapcsolatot járta körbe.

A beszélgetés a rádió “Fenntarthatósági 1×1” sorozatába illeszkedik, érdemes annak többi elemét is meghallgatni!

Jó volt egy kicsit “oldalra” nézni, az aktuális problémák mellett kicsit a szakmám szívemnek kedvesebb dolgaival is foglalkozni.

A Kaleta-ügyről újra

Ma megjelent az Élet és Irodalomban a Kaleta-üggyel kapcsolatos múlt heti cikkem pontosítása/korrekciója. Aki olvasta, azt is, amit a honlapon már annak megjelenésekor előre jeleztem, kénytelen voltam ezt megírni, miután a kézirat leadása után derültek ki olyan tények, amelyek néhány jelentős szempontból akkor téves következtetésre vezettek.

A cikk elérhető itt:

https://www.es.hu/cikk/2020-07-17/lattmann-tamas/a-kaleta-ugyrol-ujra-.html

HBC News, MultiLATerál előző adás ismétlése és a következő adás

Szépen lassan kezd összeállni az HBC News szerkesztősége és műsorrendje, az ilyenkor szokásos apró módosításokkal, a július 2-re időzített véglegesítés előtt. Az én MultiLATerál-om szerda délutánról átment csütörtök délelőttre és aznap éjféli ismétlésre. Emellett az ismétlések a Soundcloud és az Anchor csatornámon is elérhetőek, nemsokára teljes Anchor archívuma is lesz a rádiónak.

A múlt heti adás visszahallgatható, és a podcast csatornám követhető már itt, a Spotify-on is:

A holnapi, 10 órakor kezdődő MultiLATerál témája pedig – reflektálva a napi hírekre – a strasbourgi bíróság működése lesz, kitérve a hétfői hírre, amely szerint az elutasította a Jobbik által az ÁSZ intézkedésével szemben benyújtott panaszt, ezt a kérdést is körüljárjuk majd, különös tekintettel a Magyar Hang tegnapi írására, amely sajnos vet némi árnyékot a bíróság döntésére. Vajon van alapja az aggodalomnak?

Multilaterál holnap délelőtt 10 órakor az HBC News Hungary műsorán!

Végleg elbukott a civiltörvény az EU Bíróságán

Ahogy a januárban elfogadott főtanácsnoki álláspont előre valószínűsítette, a bíróság mai ítélete az Európai Bizottság által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárás első bírósági szakaszának végén kimondta, hogy az ún. civiltörvény (szerintem csak megbélyegzőtörvény) sérti az uniós jogot.

Az ítélet semmi újat vagy váratlant nem tartalmazott azokhoz a szempontokhoz képest, amiket a törvény elfogadása, azaz 2017 óta folyamatosan mondunk róla, szóval ezeket nem ismétlem meg, a főtanácsnoki álláspont ez év januári megszületésekor már összefoglaltam egyszer, itt található.

Hogyan tovább? A kormánynak most gondoskodnia kell a törvény hatályon kívül helyezéséről, de nem tudom, hogy ez politikai kommunikációs szempontból nem lesz-e túl drága számára. Ám ha ez nem történik meg, akkor az eljárás következő lépésében már a bíróság pénzügyi szankciókat fogadhat el a Bizottság javaslatára, amik targetálásában az elég nagy szabadságot élvez, szóval az akár nagyon fájdalmas is lehet. Nem lennék meglepve, ha az a trükk lesz majd megjátszva, hogy “hirtelen” aktivizálódik a kérdésben évek óta szánalmasan csicskuló Alkotmánybíróság, és a luxembourgi ítéletre hivatkozva alaptörvény-ellenesnek minősíti majd a törvényt. Persze, szakmai szempontból ez eléggé kiszera méra bávatag megoldás (attól hogy valami sérti az uniós jogot, még nem feltétlenül alaptörvény-ellenes és fordítva), plusz politikailag is elég nevetséges (nesze neked, “nemzetek európája” meg szuverenitás), viszont mindenki nyer rajta: Orbán tarthatja a “kemény” figurát, aki harcol, de hát a bírói ítéleteket betartja (persze csak a hazai, “szuverén”-t), ezzel a jogállamiság képét küldheti kifelé és hazafelé is, a Bizottság megkapja, amit akar, a Tákolmányíróságnak pedig megint meg lesz engedve, hogy úgy csináljon, mintha valódi alkotmánybíróság lenne.

Beneš élt, Beneš él, Beneš élni fog? Strasbourgi ítélet a Beneš-dekrétumok alkalmazásával járó szlovákiai eljárásról a MultiLATerál mai adásában az HBC News Hungary-n

A mai adás témájául azt az eljárást választottam, amit nemrég zárt le a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, aminek eredményeképpen azt állapította meg, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti az az eljárás, amit az elmúlt években Szlovákia folytatott le és amelynek célja, hogy egy magyartól elvegyék azt a tulajdonát, amit annak idején a címben jelzett dekrétumok szerint el kellett volna venni már a felmenőitől.

A szlovák állam “szerencséjére” a bíróság még nem kellett, hogy a dekrétumok tartalma tekintetében foglaljon állást érdemben, mert már az eljárás maga “kiverte a biztosítékot”. Amennyiben viszont foganatosítják a tulajdonfosztást, a strasbourgi fórum egy újabb panaszos eljárásban egészen biztosan kimondja a dekrétumok jogellenességét. Szóval így a második világháború után háromnegyed évszázaddal, és a rendszerváltások után harminc évvel a szlovák államnak már csak a saját érdekében is érdemes megfogadnia a lenti bölcs tanácsot…

Az adás során hivatkozott korábbi írásaim:

Az adás meghallgatható az HBC szokásos elérhetőségein, illetve a Spotify-on itt.

A kormány “visszaadja a különleges jogosítványokat”… Hát, ez beismerésnek is jó

Valamivel éjfél előtt vált elérhetővé az Országgyűlés honlapján a törvényjavaslat, amivel a kormány – ahogy szeretik mondani – “visszaadja a különleges jogosítványokat” az Országgyűlésnek, ami mondás továbbra is ugyanannyira értelmetlen, mint eddig volt (most nem írom le újra, tessék visszaolvasni), ebből a törvényjavaslat szövegből-pedig ez még inkább egyértelművé vált. Két javaslatról van szó, a T/10747. sz. a helyzet közjogi “rendezését” célozza, a T/10748. sz. pedig egy hatalmas nagy saláta, rengeteg olyan rendelkezéssel, amik az egyes veszélyhelyzeti intézkedéseket emelik törvényerőre, tartják tovább hatályban, vagy módosítanak létező törvényi előírásokat. Első ránézésre elég sok “érdekes” megoldás van benne (lásd pl. a külképviseleti menedékjogi kérelem benyújtást, amiről hopp, most derül ki, hogy igazából nem is az, hanem csak “szándéknyilatkozat”, ami előfeltétele annak, hogy aztán a határon benyújtható legyen a menedékjogi kérelem, ami után automatikusan elzárásra kerül a menedékkérő, na, hardcore menekültjogos kollégák remélhetőleg majd beszélnek erről, vagy a régi-új “egészségügyi válsághelyzet” intézménye, ami legalább ugyanolyan problémás, mint a puccstörvény – de a léte önmagában árulkodó), most egyelőre csak az első javaslattal szeretnék foglalkozni.

Ami sok szempontból egyedülálló, elsőként amiatt, hogy én törvényszövegben ennyi politikai bullshitet még nem láttam. Van itt minden, mint a búcsúban, a törvényjavaslat szövegének konkrétan a fele a bevezetés, a kormány és “a magyar emberek” nagyszerűsége, az intézkedések hatékonysága, blabla, tipikus politikai PR-termék, végülis méltó az orbáni PR-kormányzáshoz. De nézzük az érdemi részt. Nem hosszú, kimásolom ide:

1. §
Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzetet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) az Alaptörvény 54. cikk (3) bekezdése szerint szüntesse meg.

2. §
Hatályát veszti a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény.

3. §
(1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) A 2. § és a 4. § a veszélyhelyzet megszűnésekor lép hatályba.
(3) A 2. § és a 4. § hatálybalépésének naptári napját a miniszterelnök annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg.

4. §
E törvény 2. §-a az Alaptörvény XXIX. cikk (3) bekezdése, 2. cikk (1) bekezdése, 24. cikk (9) bekezdése, 31. cikk (3) bekezdése, 35. cikk (1) bekezdése és 54. cikk (4) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

ad 1. §
Tehát igen, ahogy eddig is mondtam, az Országgyűlés nem szüntet meg semmit, a veszélyhelyzet megszüntetése továbbra is a kormány feladata. A helyzet pedig most annyival még izgalmasabbá vált, hogy a törvényjavaslat szövege szerint “az Országgyűlés felhívja” a Kormányt, amely “felhívás” számomra nagyon nem világos, hogy mit is jelent. Kötelezést? Akkor miért nem azt írja a szöveg? Ugyanakkor a kötelezés nem tűnik jónak, hiszen az Alaptörvény a javaslat által is felhívott 54. cikk (3) bekezdése szerint a veszélyhelyzetet a Kormány akkor szünteti meg, “ha kihirdetésének feltételei már nem állnak fenn”, nem pedig akkor, ha arra őt bárki “felhívja”. Értelmezhetjük úgy, és azt hiszem, ez a reális minden szempontból, hogy ez a “az Alaptörvény 54. cikk (3) bekezdése szerint szüntesse meg” kitétel azt jelenti, hogy az Országgyűlés nem akarja (helyesen) elvonni a Kormány Alaptörvényben foglalt mérlegelési jogát a kihirdetés feltételeinek fennállása tekintetében, ez viszont azt jelenti, hogy ez alapján a törvény alapján a Kormány nem köteles megszüntetni a veszélyhelyzetet, azaz pestiesen szólva, az Országgyűlés most ad a sz.rnak egy pofont. Viszont a 15 naponkénti ellenőrzési jogáról a puccstörvény elfogadásakor már lemondott, ezzel tökéletesen megvalósítva az akkor írt, idegennek a PIN-kóddal együtt átadott bankkártyás hasonlatomat… Ez már csak abból is gyönyörűen látszik, hogy a javaslat 3. §-a a Kormány e döntésétől teszi függővé a puccstörvény hatályvesztését, nézzük csak:

ad 2. §
E szerint hatályát veszíti a puccstörvény, mégpedig akkor, ha a Kormány úgy dönt, véget vet a veszélyhelyzetnek. Oké. Mit jelent ez? Az általános felhatalmazás megszűnésével megszűnik az az Alaptörvény-ellenes helyzet, hogy az Országgyűlés nem ellenőrzi a kormányt, ez pozitív. Végiggondolva ugyanakkor, alkotmányosan az egy nagyon visszás helyzet, hogy a Kormány egyéni mérlegelés alapján való döntésének egy különleges jogrendi helyzeten kívül ható törvényalkotási/módosítási hatása legyen – márpedig most lényegében ez történik: e törvényjavaslat szövege alapján, ha a Kormány szíveskedik véget vetni a veszélyhelyzetnek (amire semmi határidőt nem szab neki senki), annak közvetlen következményeképpen lépnek hatályba azok a törvénymódosítások is, amik az e javaslat melletti saláta-javaslatban szerepelnek, akkor amikor ő akarja – azaz a Kormány de facto törvényalkotóvá válik. Mindezt ráadásul teljesen indokolatlanul és értelmetlenül. Egyáltalán nem világos, hogy mi szükség van e két dolog összekapcsolására és a Kormány kezébe helyezésére. Ezzel alkotmányosan még inkább visszás helyzet áll elő, mint a puccstörvénnyel.

És akkor egy kicsit talán provokatív, de mégis érdemi kérdés: miért nem tartalmaz ez az egész javaslat egy olyan passzust, ami egyszerűen azt mondja ki, hogy az Országgyűlés felhívja a puccstörvény 3. § (2) bekezdésében foglalt lehetőséget, és visszavonja az általános felhatalmazását még most, a veszélyhelyzet megszűnte előtt? Vagy egy még inkább provokatív: a puccstörvény 8. § azt mondja, hogy “E törvény hatályvesztéséről a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt.“, ami számomra nagyon nem azt jelenti, hogy az Országgyűlés lemond a döntés jogáról. Ez az előírás azt jelenti, hogy ha megszűnik a veszélyhelyzet (mert a Kormány azt megszünteti), utána az Országgyűlés külön kell rendelkezzen a törvény hatályvesztéséről – amit kritizáltam is rendesen amiatt, hogy véleményem szerint az a felelősség mamelukokra tolását jelentette. A mostani javaslat szerint viszont nem ez történik: az Országgyűlés annak elfogadásával kimondja a hatályvesztést, de az a Kormány döntésétől függően válik majd valósággá, ha az úgy dönt valaha. És mi történik, ha soha nem dönt úgy? A migrációs válasághelyzetet is gátlás nélkül fenntartja évek óta úgy, ahogy annak jogszabályi előfeltételei nem teljesülnek… Miért is jó az, hogy az Országgyűlés, immáron a puccstörvény idézett előírását is megsértve, a jelen javaslat elfogadásával az önálló külön döntése helyett a Kormány kezébe helyezi még annak a törvénynek a hatályvesztését is, ezzel áttételesen a helyzet rendezésének teljességét minden további ellenőrzési jog fenntartása nélkül a kormány kezébe helyezi? Na, ezzel valósulhat meg a valódi, kontroll nélküli teljhatalom: az Országgyűlésnek ebben a pillanatban már semmi jogosítványa, papíron sem.

Teljesen függetlenül attól, hogy mit gondolunk a kormány diktatorikus hajlamairól (nem ismételném meg az előző hivatkozáson elérhető, általam korábban e tárgyban írottakat), egy ilyen alkotmányos helyzetet senki ép ésszel nem állíthat elő. Akkor sem, ha nincs vele semmi különleges szándéka.

Az azeri baltás gyilkos ügye Strasbourgban

Megszületett az ítélet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán abban az ügyben, amit 2013-ban indítottak a hazánkban 2004-ben brutálisan meggyilkolt örmény katonatiszt hozzátartozói Azerbajdzsán és Magyarország ellen amiatt, hogy az elkövető Ramil Szafarovot 2012 nyarán a kormány átadta Azerbajdzsán számára (nem “kiadta”). Bár az állam vállalta, hogy a magyar bíróság által korábban kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását folytatja, ennek ellenére a földet érése pillanatában elnöki kegyelmet és előléptetést kapott, megkapta a teljes elmaradt fizetését, valamint egy házat, a továbbiakban pedig nemzeti hősként kezelték – ahogy amúgy addig is.

Az eset nem kis felháborodást váltott ki, itthon és nemzetközi szinten is, én magam is sokat kellett foglalkozzak vele, és már akkor előre jeleztem, hogy a kialakult magyar-azeri vita nem lesz rendezhető, de az áldozat hozzátartozói minden bizonnyal elmennek majd Strasbourgba, függetlenül attól, hogy az azeriek megsértették-e Magyarországgal szemben a nemzetközi jogot. (itt a honlapomon ajánlom is minden érdeklődő figyelmébe a vonatkozó aktát, különös tekintettel az első helyen elérhető munkaanyagra, valamint a 2013-as, Ügyvédvilágban közzétett interjúra). A ma megjelent ítélet nagyjából mindenben megfelel annak, amit akkor nyilatkoztam: a bíróság megállapította Azerbajdzsán felelősségét az élethez való jog sérelmében azzal, hogy nem alkalmazott megfelelő büntetést, megállapította, hogy Magyarország az átadás tényével önmagában nem sértette meg semmilyen jogot, beleértve ebbe az áldozat élethez való jogát – tehát mi ezt szerencsére “megúsztuk”. A politikai felelősség persze megvan, de csak egy bíró látta úgy a héttagú tanácsból (és ennek a különvéleményében elég világosan hangot is adott), hogy ez konkrét jogi felelősséggé is transzformálható. Érvelését jelentős részben alapozta arra a nagyon balszerencsés orbáni kijelentésre, amely szerint “nem történt semmi, amire ne számítottunk volna előre, hogy történhet”, érdemes rögzíteni, hogy ezen simán elmehetett volna a magyar álláspont is. Ugyanis az olvasható ki belőle, hogy a magyar döntéshozó minden eshetőséggel számolt, szemben azzal, amit egészen addig kommunikált kifelé és befelé is.

Ennek eredetileg az volt a lényege, hogy Magyarország álláspontja szerint az azeriek kiszúrtak velünk – és lényegében ez egy az egyben annak a (többség által csak kinevetett, pedig az adott körülmények között az egyetlen működőképes) “Merjünk buták lenni” stratégiának köszönhető, amit még annak idején a szép emlékű Magyar Külügyi Intézet nevet viselő, 2014 során szétvert kutató-elemző közösség alakított ki. (Érdemes elolvasni annak “búcsúztatóját” a kiváló Rácz András tollából.)

Az eljárásnak még nincs vége, lehetőség van az ítélet felülvizsgálatát kérni a bíróság nagytanácsától (hivatalos magyar fordításban “nagykamara”, de én ezt a szót le nem írom, ha nem nagyon muszáj, mert fájdalmat okoz), meglátjuk, hogy sor kerül-e rá. Ha valamiért ez megtörténhet, és Magyarország rosszabbul jöhet ki a dologból a végén, akkor az a fenti orbáni kijelentés lesz (ami nyilván akkor és ott alapvetően belpolitikai céllal hangzott el), ami jó leckét jelent majd arról, hogy kényes külpolitikai helyzetekben milyen nyilatkozatokat érdemes tenni.

A tranzitzónák után… Hogyan tovább?

A luxembourgi Európai Unió Bíróságának nem meglepő ítélete után a kormány részéről kezdetben érkező nem meglepő reakciók után komoly meglepetést keltő döntést jelentett be annak képviseletében Gulyás Gergely (úgy látszik, az ő feladata, hogy elvigye a főkök számára cikisnek tűnhető visszakozásokat). Ennek lényege, hogy felszámolják a tranzitzónákat, menekült-kérelmeket pedig majd csak a külképviseleteken lehet leadni, a határon nem.

Erről beszéltem kicsit hosszabban Bolgár György meghívására a Klub Rádió műsorán (itt, 12:16-tól), de egy-két gondolattal itt még kiegészíteném az ott elmondottakat. Az ügyről, előzményeiről már korábban többször írtam, beszéltem (lásd fentebb, illetve a honlapon a “migráció, menekültjog” aktát).

Először is szeretném itt is kiemelni, hogy az ítélet lényeges nem eleme nem csupán a tranzitzónák kérdése, egészen konkrétan a bíróság nem is mondta, hogy a tranzitzónákat meg kéne szüntetni. Azok csupán szimbólumává váltak annak a súlyosan aggályos kormányzati jogalkotás-sorozatnak az elmúlt évek során, amely lényegében jogi zsákutcába zárta a Magyarországon keresztül az EU felé érkező menedékkérőket, amelynek a tranzitzóna igazából csak eszköze, érdemi eleme sokkal inkább például a magyar kormány által megalkotott “biztonságos tranzitország” fogalom, amit az uniós jog eddig nem ismert, és igazából azt jelentette, hogy a magyar hatóságoknak nincs dolga olyan menedékkérővel, aki például Szerbián keresztül érkezik. Mivel ennek alapján dobálták vissza a menedékkérelmeket, bármilyen érdemi vizsgálat nélkül, ez sokkal súlyosabb probléma, mint maga a tranzitzóna, vagy akár a fogva tartás kérdése. Nem véletlen, hogy a kormányzati kommunikáció végig a fogva tartás kérdésére irányult (egyrészt mert itt találtak kapaszkodót a strasbourgi bíróság korábbi ítéletében, másrészt – és ez a fontosabb – ezt minden választó meg tudja érteni), ahogy az sem, hogy a mostani cselekménye épp a “szimbólum” ellen irányul – lényegében ennek tartalma egyenértékű azzal, mintha “lebontatnánk velünk a határkerítést”. Aki látta a 2018-as választási kampányt, az nagyon jól érti ennek politikai kommunikációs erejét. Miközben eddig az összes kormányzati kommunikáció hallgatott arról, hogy milyen szabályokat fognak alkalmazni az eddigi “biztonságos tranzitország” koncepció helyett, amit szintén leütött a bíróság…

Amit hallunk még, az az, hogy mostantól a kérelmeket már nem lehet majd a határon leadni, csak külképviseleten, azaz Szerbia területén például a belgrádi nagykövetségen. Összhangban áll-e ez az uniós joggal?

Egyáltalán, vonatkozik egy ilyen helyzetre az ún. eljárási irányelv, azaz az EU azon jogszabálya, ami a menedékkérelmek folyamatát szabályozza, és lehet-e annak alapján ilyen megoldást kialakítani? Ugyanis annak 3. cikkének (2) bekezdése azt mondja ki, hogy “Ez az irányelv nem alkalmazható a tagállamok képviseleteihez benyújtott diplomáciai vagy területi menedékjog iránti kérelmekre.” Erre a gyors válasz, hogy igen, alkalmazható, mert az itt említett “menedékjog” azon másfajta menedékre irányul, aminek legjobb példájaként például Julian Assange londoni ecuadori nagykövetségén történt vendégeskedése hozható fel.

Vajon a belgrádi magyar nagykövetség Magyarország területének minősül? A kérdés azért releváns, mert az (1) bekezdés azt mondja ki, hogy “Ezen irányelvet a tagállamok területén, ideértve a határon, a felségvizeken vagy a tranzitzónákban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemre és a nemzetközi védelem visszavonására kell alkalmazni.” (Itt felhívnám a figyelmet arra, hogy már csak ezért sem kellett volna megszüntetni a tranzitzónákat, hiszen maga az uniós jog rendelkezik azok lehetőségéről!) A felsorolás nem tartalmazza a külképviseleteket, ami első ránézésre problémás. Nemzetközi jogi értelemben a diplomáciai vagy konzuli képviseletek területe (a széles körben elterjedt tévhittel ellentétben) nem minősül államterületnek, így könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy a válasz nemleges, de kiterjesztő, teleologikus értelmezéssel az ilyen eljárások szempontjából elfogadhatónak látom, hogy tekintsük annak. Ha nagyon kell, majd legfeljebb a külképviselet maga lesz tranzizónának minősítve, és akkor máris rendben van.

Amúgy pedig azt is érdemes rögzíteni, hogy még ha szűk értelemben is vesszük a külképviselet státuszát, az EU tagállama bármikor alkothat saját szabályozót egy irányelv kiegészítéseképpen, egészen addig, amíg az nem áll azzal ellentétben, vagy nem lehetetleníti annak célját, ez a jelen helyzetre is igaz, ahogy az irányelv 5. cikke is kimondja: “A tagállamok a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó eljárások tekintetében kedvezőbb szabályozást léptethetnek hatályba, vagy tarthatnak hatályban, amennyiben ezek a szabályok ezen irányelvvel összeegyeztethetőek.”. Nyilván itt az lesz a döntő kérdés, hogy a magyar kormány a részletes szabályok kialakítása során tekintettel lesz-e erre. Az elfogadott szabályok nem válnak majd az uniós jog részévé, de ha a külképviseleti kérelem benyújtása a menedékkérők szempontjából plusz lehetőségként fog megjelenni, akkor az 5. cikk fent idézett előírása alapján nem lehetetlen. (Persze, ettől függetlenül probléma lesz a határon való benyújtás megszüntetése, plusz ha változatlan marad a “biztonságos tranzitország” kamu, akkor az a probléma is fennmarad majd.)

Számomra mindenesetre egyelőre nem úgy tűnik, hogy a kormány az Európai Unió Bíróságának ítéletét maradéktalanul be akarná tartani. Az, hogy nagy dérrel-dúrral bezárják a tranzitzónákat, az nem az, már csak azért sem, mert mint a legelején jeleztem, a bíróság ilyen kötelezettséget nem is írt elő. Biztos vagyok benne, hogy továbbra sem akarnak senkit nem hogy beengedni az országba, de a tisztességes eljárást sem akarják biztosítani. Amit viszont igen, az a politikai haszonszerzés, a szokásos PR-kormányzás: a mostani néhány száz menedékkérőt berakják valami városok központjába, hogy aztán másnap tele legyen a propagandamédia azzal, hogy “már megint itt vannak a migráncsok jajajajaj” – miközben effektíve teljes határzárat csinálnak délen, ha kell, újabb jogvitákat vállalva. Olyan ugyanis nincs, hogy határátkelőnél ne lehessen kérelmet beadni – jogilag legalábbis nincs. Amitől tartok, az a visszonyomás lehetősége, már csak azért is, mert politikai kommunikációs okokból ez még jól is jön majd a kormánynak, nincs is annál hálásabb, mint egy újabb “röszkei csata”…