Továbbra sem döntött az Európai Néppárt a Fidesz kizárásáról

Tegnap az ATV Híradó arról kérdezett, hogy mi a véleményem a címben foglaltakról, illetve hogy milyen további lehetőségek vannak a jelen helyzetben, milyen irányba mehetnek tovább az egyes szereplők.

A híradó adása itt nézhető meg: http://www.atv.hu/videok/video-20200204-atv-hirado-2020-02-04-18

Az általam elmondottakból a vágás után a műfaji sajátosságoknak megfelelően elég kevés dolog került be a végleges anyagba, így egy kicsit itt kiegészíteném azt.

Szerintem az Európai Néppárt újabb hatalmas hibát követett el azzal, hogy nem foglalt állást egyértelműen. Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy zárják már ki a Fideszt, őszintén szólva majdnem mindegy, hogy kizárják-e vagy nem, nekem legalábbis biztos. A baj az, hogy nincs döntés, hogy húzzák ezt az egészet folyamatosan, se kiköpni, se lenyelni nem tudják a Fidesz és Orbán Viktor jelentette problémát. Ezzel egyrészt maguknak okoznak kárt, mert nem a kompetens, döntésképes politikai vezetés képét mutatják, ami Európa vezető politikai erejének ambíciójához képest igen gyenge. A nagyobb gond viszont, hogy jelenleg hihetetlen széles politikai mozgásteret hagynak Orbánnak. Nem kétséges, hogy így is, úgy is menni fog előbb vagy utóbb, a kérdés az, hogy hagyják-e neki, hogy saját maga írja meg a saját kilépős sztoriját (benne sok-sok nagyon “hiteles” aggodalommal a keresztény értékek iránt, csalódottsággal a régi európai jobboldallal szemben, és sok-sok reménnyel “Európa nagyszerű új vezetője”, azaz saját maga irányában), ahelyett, hogy nyilvánvalóvá tennék, hogy a magyar kormánypárt az elemi értékeket sem tartja tiszteletben, emiatt vállalhatatlan. Jelenleg úgy néz ki, hogy hagyják, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy szerintük is súlyosan problémás, viszont a naívabbak azt hiszik, hogy a kizárás lebegtetésével “kezelni” vagy “korlátozni” tudják, a cinikusabbak pedig egyszerűen tartanak a szélsőjobbal való konfliktustól. Emiatt nem történik semmi, és minden egyes döntésképtelen nappal időt kap Orbán, hogy újra keretezze a Fidesz kizárásához vezető utat (ahogy a híradóban is szereplő bejátszásból is látszik), aminek eredményeit majd nagyon szépen látjuk a közösségi média, a fake news és a populizmus uralta európai politikai erőtérben.

Ennek nagyon szép jele az is, ahogy Orbán tegnap az uniós költségvetés “nem sportszerű jellegéről” kezdett beszélni. Anélkül, hogy e kijelentés blődségének részletes magyarázatába bocsátkoznánk, inkább azon gondolkodjunk el, hogy miért is kezdett erről beszélni. A válasz nagyon egyszerű, mert előre meg kell magyarázni, hogy a következő hétéves EU-költségvetés alapján miért fogunk jelentősen rosszabbul járni – pedig ebben semmi váratlan nincs, az elmúlt években én magam is nagyon sokszor jeleztem előre (lásd pl. tavaly szeptemberben itt, ahol a jogállamisággal kapcsolatos három frontos háborúról beszéltem, összefoglalóan pedig nemrég itt, a megbélyegzőtörvényről hozott főtanácsnoki döntés kapcsán), hogy a felelőtlen politizálásának az uniós érdekérvényesítő képességünk lesz az ára, aminek leginkább világos jele a költségvetés lesz. Kereken egy éve, 2019. február 4-én az alábbi hosszabb posztot írtam a Facebook-oldalamra:

2018. májusában egy interjúmban pedig – az akkor már elérhető információk alapján – konkrétan jeleztem előre, hogy milyen költségvetési témákban lesznek problémák, amikkel számolni kell. Igaz, most már világosan látszik, hogy súlyosan tévedtem abban a kérdésben, hogy mi lesz erre a reakció, amikor azt mondtam, hogy “Lattmann Tamás a következő időszakban mégis arra számít, hogy Magyarország és Brüsszel között konszolidált időszak következik, mivel az Orbán-kormány rendkívül rosszul áll az Európai Unióban szövetségesekkel és szükség lenne erre, hogy például az uniós költségvetésből minél jobban jöjjünk ki.” Igen, abból indultam ki, hogy még nem ment el mindenkinek a józan esze, illetve hogy az országgyűlési választások lecsengése után a kormány végre a PR helyett egy kicsit a valódi kormányzással és az ország érdekeivel is foglalkozni fog végre. Hát, ez nem jött be.

Ami viszont igen, hogy a készülő hétéves uniós költségvetéssel Magyarország szempontjából bajok lesznek, és Orbán láthatóan már ennek a kudarcnak a kommunikációs előkészítésén dolgozik. Lehet, hogy a Néppárttal való szakításra majd a költségvetési viták során kerül sor, összekötve egy vétóval való fenyegetéssel (a költségvetés elfogadásához a Tanácsban tagállami konszenzus kell), lehet, hogy a Néppárt ennek megelőzése érdekében próbálja egyelőre körön belül tartani a Fideszt. Nemsokára kiderül.

A Nemzetközi Bíróság mai, ideiglenes intézkedéseket elrendelő végzése a Mianmar ellen Gambia által, népirtás miatt indított peres eljárásban

Nemzetközi jog

A Nemzetközi Bíróság ma kihirdette végzését a Mianmar ellen Gambia által, a Népirtás elleni egyezmény megsértése miatt indított peres eljárásban, amelyben arról határozott, helyt ad-e a felperes állam által indítványozott ideiglenes intézkedések iránti kérelemnek. Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy a felperesre nézve kedvező a döntés, sőt, a magyar média – sajnálatos szokásához híven – leegyszerűsítő és hozzá nem értő módon már az ügyet is érdemben eldöntő címekkel (lásd pl. itt vagy itt) tálalja a hírt, azért érdemes alaposabban is megvizsgálni.

A határozat maga itt elérhető és teljességében elolvasható. Lényegében a bíróság abban megismételte a Népirtás elleni egyezmény előírásai alapján Mianmar (és minden más állam) tekintetében amúgy is fennálló kötelezettségeket, így bár úgy tűnhet, hogy a felperes állam kérését teljesítette, igazából – ha összevetjük a végzés 2. bekezdésében olvasható kérelmekben foglaltakat az annak 86. bekezdésében látható tényleges rendelkezésekkel – semmilyen új kötelezettséget nem telepített Mianmarra. Sőt, a legélesebb…

View original post 273 további szó

Az Isztambuli egyezményről és annak ratifikációjáról…

Tegnap az ATV híradó kérésére reflektáltam arra, amit Varga Judit igazságügyi miniszter az Isztambuli egyezménnyel kapcsolatban elmondott. Ennek kapcsán érdemes leírni néhány olyan dolgot, amire az interjú rövidsége okán nem volt módom kitérni.

Elsőként talán érdemes megnézni az egyezmény szövegét, itt elérhető egy magyar fordítás. Soha nem árt tudni, miről beszélünk, bár hiszek abban az ősi jogász-mondásban, miszerint “soha ne hagyjuk, hogy a jogszabály szövegének ismerete megzavarja az egészséges jogérzékünket”, néha ennek ellenére jó látni azt.

Kezdjük a legizgalmasabb elemmel, az igazságügyminiszter közölte, hogy nem fogják ratifikálni, mert a migrációval kapcsolatos részek nem állnak összhangban a kormány migrációs politikájával. Ezen őszintén megdöbbentem. Egyrészt mert eddig ezt még nem nagyon hallottuk érvként, az egyezmény 2014-es aláírása utáni időszakban a migráció még csak mint “migráns erőszakos elkövetők” termelőjeként jelent meg a hazai politikai kommunikációs térben, egészen tavalyi nyárig, egy parlamenti képviselői kérdésig kellett várni, amíg megjelent az érv, miszerint az egyezménynek a kormány által elfogadhatatlan eleme a menekültüggyel foglalkozó fejezet, amíg ez nem tisztázódik, “nem kerülhet sor az egyezmény ratifikációjára”.

Hát, akkor tisztázzuk. Az Isztambuli egyezmény a migrációval kapcsolatban alapvetően a már létező menekültjogi korpuszra épít, érdemben azt nem bővíti. Egyetlen látszólagos újítása, hogy előirányozza, hogy nemi üldöztetés alapján is biztosítani kellene a menedékjogot (60. cikk), amivel őszintén nem értem, mi a gond, hiszen egyrészt ez a létező szabályok (Genfi menekültjogi egyezmény, illetve alkalmazandó uniós joganyag) értelmezéséből is levezethető, másrészt pedig épp az volt a kormányzati mondás ebben a témában idáig, hogy a menedékjog annak “jár”, akit “üldöznek”, ehhez képest az ezzel tökéletesen összhangban álló egyezményi rendelkezés Varga Judit szerint hirtelen nincs összhangban a kormányzati politikával. Érdekes.

Mi az, amiben amúgy a kormánynak igaza van? Ami tény, hogy a magyar büntetőjogban már az egyezmény 2014-es aláírása előtt megjelentek azok a büntető rendelkezések, amelyeket az előirányoz. Tehát látszólag valóban felesleges lenne ratifikálni. No de ha felesleges, akkor miért is ne? Itt már jó eséllyel kilóg a lóláb mindenki számára. A válasz nyilván megint a részletekben rejlik, illetve abban a problémában, hogy nem mindig a jogalkotás a megoldás mindenre, sőt, igazából a politikusok által kedvelt, a büntetőjogi szankciók variálgatásával operáló megoldások a legtöbb esetben lényegében hatástalanok. Míg a hatályos Büntető törvénykönyv tartalmazza a releváns bűncselekményeket, büntetéseket, azok végrehajtása, kikényszerítése, valamint a legfontosabb, azok megelőzése terén hihetetlen hiányosságok mutatkoznak. És ezen a ponton válik világossá, hogy az egyezménynek e kérdéseket szabályozó területein (ami annak anyagának nagyobb részét fedi le, mint az egyszerű büntetőjogi rész) nagyon-nagyon komoly elmaradásaink vannak, a szükséges csatlakozó gyakorlatról és know-how-ról nem is beszélve. És ezt a kormány környékén is mindenki nagyon jól tudja, az már más kérdés, hogy beszélni nem akar róla.

Mi az a “gender”, és miért van rá szükség? Ahogy az egyezmény 3. cikk c) pontja meghatározza a “gender”, azaz “társadalmi nem” fogalmát, az nem más, mint “azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”, ami azért fontos, mert ezek a szerepminták azok, amik gyakran kapcsolati erőszakhoz vezetnek. Leegyszerűsítve: az asszony azért kapja a verést, mert nincs vacsora, pedig “az a dolga, hogy legyen”. Miért lenne az? Ennek tisztázása leginkább a megelőzés biztosítása érdekében, az egyezmény 6-7. cikkeibe foglalt szakpolitikai koordinációk miatt fontos. Amit sokan már az aláíráskor (és most is) úgy adnak elő, hogy “a fiúkat majd babázni tanítják az iskolában” meg “megmondják nekik, hogy ők maguk döntenek arról, hogy fiúk vagy lányok”, és ehhez kapcsolódóan gender-őrületről beszélnek, igazából nem más, mint félreértése, majd rosszindulatú elővezetése az egyezmény megelőző mechanizmusai legfontosabbjának, az oktatásnak, azaz arra nevelésnek, hogy nincs olyan, hogy “a nő dolga”. Például erre utal a “gender perspective”, azaz a nemi dimenzió, amire a 6. cikk utal, nem pedig arra, hogy egy férfi öltözhet-e nőnek, vagy fordítva, vagy hogy minek érezze magát.

Nagyon sokat tudnék még írni az Isztambuli egyezményről, valószínűleg fogok is a későbbiekben. Ahogy az interjúban is utaltam rá, az egyezmény ratifikációját jelenleg elsősorban politikai okok hátráltatják, hogy a 2014-ben a ratifikáció előkészítésére az akkori Igazságügyi Minisztérium által létrehozott munkacsoport végül milyen színvonalú előkészítő munkát végzett, nem tudom, de abból kiindulva, hogy a büntetőjog területén kívül (ahol sok munka ugye láthatóan nem volt) mennyire nem történt semmi csatlakozó jogalkotás, sajnos nincsenek illúzióim.

A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének mai bejelentése Izraellel és a palesztin területekkel kapcsolatban

Úgy tűnik, megvan a válasz az egy hónappal ezelőtti kérdésemre…

Nemzetközi jog

November 15-én, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság bejelentette, hogy megtalálta a joghatósági alapot ahhoz, hogy a rohingyák elleni mianmari atrocitások ügyében eljárjon, ezt az elméleti jellegű kérdést tettem fel: “A nemzetközi büntetőjog művelői és figyelői számára, különösen azokéra, akik annak a nemzetközi viszonyokra való hatását figyelik, pedig a következő kérdés az lesz, hogy ez az értelmezés mikor talál utat a palesztin-izraeli konfliktushoz…”

Úgy tűnik, megvan a válasz. A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének mai bejelentése szerint lezárta a palesztin területeken elkövetett esetleges bűncselekményekkel kapcsolatos előzetes vizsgálatokat, és a továbblépéshez a bíróság hozzájárulását kéri – ami ugyanakkor arra utal, hogy önmagában Palesztina alávetését nem látja elégségesnek, vagy legalábbis politikailag kielégítőnek.

Érdekes eljárásnak nézünk elébe.

View original post

Aung Szan Szú Kji érvelése a Nemzetközi Bíróság előtt Mianmar képviseletében

Miközben itthon gusztustalanságok mennek, azért van, ahol sokkal rosszabb a helyzet…

Nemzetközi jog

Sor került Aung Szan Szú Kji, mianmari miniszterelnök fellépésére a hágai Nemzetközi Bíróság előtt abban a peres eljárásban, amit nemrég Gambia (az Iszlám Konferencia Szervezete támogatásával) indított Mianmar ellen a rohingyák elleni népirtás tekintetében. A hazai sajtó képviselői újfent hozták az ilyenkor kötelezőt, ez alkalommal a Euronews tudósítását átvevő kormányközeli propagandalap, a Mandiner keverte össze a Nemzetközi Bíróságot a szintén Hágában lévő Nemzetközi Büntetőbírósággal, az átvétel során ezen az egyetlen ponton változtatva az eredeti tudósításon, hát pont nem kellett volna. A közmédia tudósítása szerint egyenesen a “vád ejtését kérte” a mianmari vezető, ami nyilván egy államközi perben értelmezhetetlen kifejezés. De, mint ahogy arra már a múltkor is kitértünk, ez kezd általános problémává válni.

Az idén nyáron a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is előadást tartó mianmari kormányfő által most előadottak utalhatnak arra, hogy Mianmar milyen stratégiával készül az eljárásra, amelynek célja annak megállapítása egy kötelező ítéletben, hogy az állam felelős-e az…

View original post 522 további szó

A hazai sajtó (újabb) esete Hágával és a különböző nemzetközi bírói fórumokkal

Bizonyos dolgok soha nem változnak. Így az sem, hogy a hazai sajtó a minimális szakmai tartalmat felvonultató hírek esetében, amelyek értelmezése minimális hozzáértést igényelne, kíméletlenül elesik. Bár, legalább néha megvillan, hogy beszámolnának valamiről…

Nézzük ezt friss híradást egy olyan témában, aminek egyes elemeiről korábban itt is szó esett, a www.nemzetkozijog.hu oldalra külön is írtam róluk:

https://444.hu/2019/11/20/megjelenik-az-ensz-birosaga-elott-a-nepirtassal-vadolt-aung-szan-szu-kji

Szóval a cikk gond nélkül összekeveri a hágai Nemzetközi Bíróságot (International Court of Justice – ICJ) a szintén ott található Nemzetközi Büntetőbírósággal (International Criminal Court – ICC). Az előbbi előtt indított államközi pert Gambia (erről itt írtam), az utóbbi előtt indult vizsgálat a bíróság ügyésze által, amelynek esélyes, hogy büntető eljárások indítása lesz a vége (erről meg itt). Ahogy a cikk fogalmaz:

Mianmar ellen november közepén indított pert Gambia a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) azzal a váddal, hogy a délkelet-ázsiai állam népirtást hajtott végre a muszlim rohingya kisebbség ellen

Gambia természetesen nem “indíthat pert” a Nemzetközi Büntetőbíróságon, csak a Nemzetközi Bíróságon, a Nemzetközi Büntetőbíróságon ugyanis nem “per” indul, hanem büntető eljárás, amit logikusan nem állam, hanem az ügyész indít. Szóval a két különböző hír, kiegészülve az új, szakmailag amúgy nem érdektelen híradással, miszerint “Aung Szan Szú Kji mianmari vezető (…) fogja vezetni a jogi csapatot az ENSZ Nemzetközi Bírósága (ICJ) előtt”, kissé összecsúszott a szerzőnél.

Ami önmagában még nem lenne tragédia, bár lassan komolyan mérhetővé válik a kár a jogi oktatásban, amit az ilyen felkészületlen tudósítások okoznak. Az igazi gond a cikk legvégére biggyesztett zárójeles három betű, ami arról árulkodik, hogy a cikk egy az egyben az MTI anyagának átvételével készült. Mentálhigiénés okokból nem akarom megnézni az MTI “tudósítását”, viszont hadd ismételjem meg itt egy 2015 végén, az Élet és Irodalomba írt cikkem befejező gondolatait:

Talán nem is az az igazi probléma, hogy Orbán Viktor állítását az állami propagandagépezet megtévesztő módon közvetíti. Mondhatnánk, hogy ehhez hozzá vagyunk szokva, és ez meg is látszik a közpénz-milliárdokból fenntartott közmédia nézettségi adatain. De az, hogy ezt lényegében a teljes sajtó kritika, érdemi szerkesztés nélkül veszi át és közvetíti azon boldogtalan polgárok felé, akik még talán kétségbeesetten keresnék az események viszonylag normális közvetítésének lehetséges csatornáit, az súlyosan patologikus jel. Az állami szintű csúsztatás így válik kontrollálatlanná, hiszen már a piaci szereplők is – igénytelenségből, lustaságból vagy fásultságból – az állami propaganda eszközeivé válnak.

Márpedig akkor mi értelme annak, hogy a kormány által a saját propagandistáira költött adóforintjaink után megmaradt pénzünkből őket is fenntartsuk?

Várhelyi Olivér jelöltségét elfogadta az Európai Parlament szakbizottsága

Délutánra eldőlt, Várhelyi Olivér jelöltsége átment az EP szakbizottságán, jövő héten kerülhet sor a plenáris szavazásra az egész Bizottságról, majd utána még a Tanácsnak is jóvá kell hagynia azt. A Fidesz természetesen ünnepli a sikerét, az Európai Néppárt hasonlóképpen.

Korábbi gyorselemzésemben leírtam a szóbeli meghallgatással kapcsolatos véleményemet. Ahogy a ma reggeli interjúban elmondtam, az EP-képviselők szavazatát az fogja befolyásolni, hogy Várhelyi írásos válaszaiban sikerül-e látványosabban elhatárolódnia az orbáni EU-politikától, azt is, hogy Várhelyi Olivér ezt jó eséllyel “meg tudja ugrani”. Emellett utaltam arra is, hogy egészen egyszerűen nincs olyan, Várhelyi megbuktatásához fűződő érdek sem a PES (európai szocialisták), sem a Renew (volt liberálisok, ALDE) oldalán (talán a lánccsörgetésen kívül), ami erősebb lenne annál, mint hogy felálljon az új Bizottság (a Néppárt képviselőjével az élen), és végre “beinduljon” újra az EU.

Legfeljebb a megújulás várat magára egy kicsit.

Már nem csak a Nemzetközi Bíróság, hanem a Nemzetközi Büntetőbíróság is foglalkozik a rohingyák üldözésével

És közben Argentínában is feljelentést tettek a mianmari miniszterelnök-asszony ellen az univerzális joghatóság alapján…

Nemzetközi jog

Felgyorsultak a jogi események a rohingyák elleni, népirtásnak is minősíthető bűncselekmények ügyében. Mint három napja jeleztük, a Nemzetközi Bíróság előtt egy államközi keresetet nyújtottak be Mianmar ellen, tegnap pedig napvilágot látott a Nemzetközi Büntetőbíróság döntése is arról, hogy engedélyezi az ügyésze számára, hogy nyomozást folytasson a kérdésben. Ennek eredményeképpen akár konkrét vádiratok is készülhetnek majd, azaz a fenti államközi per mellett e másik hágai bírói fórum előtt konkrét büntető eljárásokra is sor kerülhet majd.

Az eset érdekessége, hogy ez az első alkalom a bíróság történetében, hogy a vizsgálat által érintett állam nem részese a bíróság működését szabályozó, 1998-ban elfogadott alapokmánynak, és a vizsgálatot nem az ENSZ Biztonsági Tanácsa kezdeményezte (ilyet láthattunk korábban Szudán és Líbia esetében), hanem a bíróság ügyészének saját kezdeményezésére indult (ezért volt szükség most a bírák döntésére, amivel jóváhagyták azt). Ilyenre idáig csak részes államok esetében került sor, ahogy az alapokmány szerint nem részes államok esetében…

View original post 106 további szó

Várhelyi Olivér biztos-jelölti meghallgatásáról

“Összességében megállapíthatjuk, hogy amilyen unalmas volt maga a meghallgatás, most láthattuk az eddig messze legjobban felkészült biztos-jelöltet, és ez teljesen független attól, hogy amúgy mit gondolunk a magyar kormányról, vagy annak EU-politikájáról. A kérdés most csak az, hogy az Európai Parlament többsége mennyire hiszi el neki, amit mond.”

Európai jog

Trócsányi László megbuktatása után Várhelyi Olivér jelölése
okozott némi meglepetést, de minden jel szerint egy jó választás volt Orbán
Viktor számára. A politikai értelemben eddig folyamatosan a radarszint alatt
maradt szakemberrel szemben nyilván semmilyen, a volt igazságügyminiszterhez
hasonló kifogás nem támasztható, ennek megfelelően, az első parlamenti
meghallgatásán, a Trócsányit korábban elutasító jogi szakbizottságon úgy ment
át, mint kés a vajon. Nagy érdeklődéssel vártuk a mai, külügyi bizottsági
meghallgatást – mint ismert, azért a külügyi bizottság, mert a nki szánt feladat-csoport
(az ún. „portfólió”) a bővítés- és szomszédságpolitika volt.

Azért érdemes rögzíteni egy-két gondolatot a meghallgatás
elemzése előtt.

Az első, hogy a biztosi szerepkör egyik legfontosabb velejárója, hogy a biztosok tevékenységük során a tagállamoktól függetlenül kell tevékenykedjenek. Ahogy az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkének (3) bekezdése fogalmaz, “a Bizottság tagjai nem kérhetnek és fogadhatnak el utasításokat semmilyen kormánytól, intézménytől, szervtől vagy más szervezettől”, ami persze nem csak a tagállamokra utal…

View original post 657 további szó

Gambia a Nemzetközi Bírósághoz fordul a rohingyák védelmében

Amellett, hogy ez egy, a nemzetközi jog szempontjából is érdekes fejlemény, szomorú, hogy Mianmar kormányfője nem olyan régen még hazánkban osztotta az észt még a jogállamiság tekintetében is… Néha tényleg nagyon nem mindegy, hogy hova tartozunk.

Nemzetközi jog

Tegnapi hír, hogy Gambia a Nemzetközi Bírósághoz fordul az ENSZ népirtás elleni egyezményének megsértése okán Mianmar ellen, ahol a muszlim rohingya kisebbség ellen régóta súlyos, népirtásként is értékelhető üldöztetés zajlik. A per számára a joghatóságot az biztosítja, hogy a nevezett egyezménynek mindkét állam a részese, és annak 9. cikke lehetővé teszi, hogy a részes államok az annak megsértésével kapcsolatos vitáikat minden külön lépés helyett a Bírósághoz forduljanak. Mivel az egyezmény nem írja elő, hogy az államoknak érintettnek kell lenniük az egyezmény állítólagos sérelmében, így történhet meg, hogy egy olyan állam indít keresetet, amelynek sem földrajzi, sem egyéb kapcsolata nincs Mianmarral, viszont az Iszlám Konferencia Szervezete képviseletében, a szervezet felhatalmazásával és támogatásával jár el.

Érdekes, hogy Mianmar (még Burma náven) az egyezmény megerősítése során annak 8. cikkéhez (ami az ENSZ intézményekhez benyújtott panasz lehetőségét biztosítja) fenntartást csatolt, azaz az nem alkalmazható, de a 9. cikkhez nem – azaz a Bíróság…

View original post 39 további szó