Elérhető lett annak a beszélgetésnek a felvétele, amit még november 7-én az EuroFocus podcast számára csináltunk Ónody-Molnár Dórával.
A beszélgetés során téma volt az uniós szankciópolitika, az amerikai-európai viszonyok, az Orbán-kormány mozgástere és manőverezései, valamint azok belopolitikai mesékké transzformálása… Jó beszélgetés volt:
Elérhető lett a YouTube-on a múlt hét pénteken a KlikkTV-re felvett beszélgetés, aminek során beszélgettünk Orbán Viktor trükkjeiről, a kormány külpolitikai lehetőségeiről, Trumpról, EU-ról és a jövő évi választások felé vezető útról. Szerintem jól sikerült, volt lehetőség alaposabban átbeszélni dolgokat, ajánlom megtekintésre.
Nemrég jelent meg egy interjúm a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon, amiben azt jártuk körbe, hogy mi lenne, ha Charles Michel, az Európai Tanács elnöke idő előtti lemondásával valóban Orbán Viktorra “szállna” a pozíció, ahogyan ő azt belengette.
Szeretném ugyanakkor rögzíteni mindenek előtt, hogy nem, ez nem fog megtörténni. Michel már a lemondása felvetésével akkora zavart okozott, hogy szerintem még az sem fog megtörténni. Aztán persze meglátjuk, mi lesz nyáron.
És persze megint szóba került a július 1-el induló magyar soros tanácsi elnökség (ami ugye még mindig nem az Európai Tanács elnöki pozícióját, hanem az Európai Unió Tanácsának elnökségét jelenti).
Az interjú elolvasható itt.
Kezd nagyon tele lenni a hócipőm a magyar sajtó igénytelenségével és veszedelmes hozzá nem értésével uniós kérdésekben.
Nem, Orbánt nem alázták meg az uniós csúcson, amikor a csatlakozási tárgyalások megindításáról szóló szavazáson kiment kávézni. Bármennyire is szeretnék egyesek azt hinni. Nem, nincs hírértéke minden egyes alkalommal annak, amikor egy unatkozó nyugat-európai jogász végre elolvassa az uniós alapító szerződést, és megírja valami blogon, hogy háhá, az Európai Tanács minősített többséggel még akár el is veheti a soros elnökséget, de legalábbis átszervezheti. Tavaly májusban én is elmondtam itthon, le is írtam, sőt, még azt is, hogy miért nem fogja – ahhoz képest semmi új nem derült ki azóta, mégis a hazai nemfideszes sajtó úgy írja meg ezeket a marhaságokat, mintha valami nagy csoda lett volna felfedezve. A nemorbánista emberek meg majd teljesen jogosan érzik úgy, amikor nem történik semmi, hogy át lettek b.szva – és mi lesz ebből? Segítek: EU-ellenesség az ellenzéki oldalon (“a ZEU béna/tehetetlen!!!” meg “a ZEU igazából Orbánnak játszik”), Orbán meg röhög a markába.
(És akkor maradjunk annyiban, hogy marha jó fej vagyok, hogy csak a sajtóról beszélek…)
És nem, Charles Michel esetleges idő előtti lelépése nem fogja Orbán Viktort Európa királyává tenni, ugyanis nem igaz az az állítás, hogy az Európai Tanács elnökségének megürülése automatikusan az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét helyezi az Európai Tanács elnökévé. Én azt már őszintén feladtam, hogy a magyar sajtó, illetve a magyar közélet megszólalói (beleértve az ún. “szakértőket” is) értsék a különbséget az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa között, vagy esetleg ismerjék az alapító szerződések által kialakított feladatmegosztási rendszert (példa: amikor Orbán kiment kávézni, olyan kérdésben szavazott az Európai Tanács, amiben amúgy ténylegesen az Európai Unió Tanácsának kell majd, szóval Orbán oda ment ki, ahova akart, annak az ég’ egyadta világon semmi jelentősége nem volt, ezért is mondtam el egy nappal előtte, hogy nem fog vétózni – nem baj, biztos van, aki örült, hogy “Orbánt megalázták”, de attól még nem), de arra azért marha kiváncsi vagyok, hogy a fenti állításnak (“az Európai Tanács elnökségének megürülése automatikusan az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét helyezi az Európai Tanács elnökévé”) egészen pontosan mi a jogszabályi alapja. Mutasson rá valaki az uniós alapító szerződések rendszerében, legyen olyan jó. Bárki. Valaki?
A szeretlekmagyarorszag.hu oldalnak adott interjúban elmondtam, miért nem fogja Orbán Viktor megvétózni az Európai Tanács ülésén az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdését. És nem, nem csak azért, mert az arról való döntés nem is az Európai Tanács, hanem az Európai Unió Tanácsa hatáskörébe tartozik, azért is (akármi is dől a médiából ész nélkül), de van erre más, sokkal egyértelműbb politikai ok is.
Ha már beszéltünk, szóba kerültek a hónapok óta terjengő gondolatok is a magyar soros tanácsi elnökség elvétele/átszervezése tekintetében is, talán kicsit sikerült tisztázni annak jelentőségét/működését, mert ezt elég sok félreértés kíséri egy jó ideje, amióta a politika célkeresztjébe került a kérdés…
Az interjú elérhető itt.
Charles Michel, the president of the European Council has addressed the participants of the prestigious Bled Strategic Forum. He is responsible for close cooperation with heads of states and governments of the EU member states, thus his ideas are worthy of attention as those presumably well-founded and formulated while understanding the positions of these leaders and their respective states.
I have prepared a short analysis of his speech to the C4EP Website (later to be included in its C4EPIECE Newsletter), trying to draw conclusions about the reality of those ideas and the possibility of implementing those during the time left of Michel’s term, ending in 2025.
Read it here!
Amíg meg nem írom véglegesen és átfogóan, hogy mi van (mert így, egy hétköznap éjjel negyed kettőkor tényleg nem kéne mást csinálnom, ja, de, marhára kéne), csak egy konkrét idézetet teszek ide a “jajjjjisssstenemkötelezőkvóóóóóóóóóóóta” hisztivel kapcsolatos HIVATALOS tanácsi álláspontból:
“Egyetlen tagállam sem lesz kötelezhető arra, hogy áthelyezéseket hajtson végre.”
És akkor most lehet folytatni a sírást, sikoltozást és hazudozást.
Az elmúlt négy napban hány közpénzekkel kitömött testület, propagandista meg egyéb senki adta már elő a kötelező kvótát? Hány “szakértő” adta elő az ezzel kapcsolatos ilyen-olyan biszem-baszom gondolatait, gondosan odafigyelve arra, hogy véletlenül se csússzanak ki a kormány narratívájából?
És hányan mondták el nyilvánosan, hogy SEMMI NEM IGAZ BELŐLE? Akárki? Ténylegesen hozzáértő szakértők, akik amúgy tényleg tudják?
Érthető már, hogy miért van nagyon tele a bugyrom?
Tele van vele a média, hogy “Brüsszel megszavazta a migránskvótát”. Tényleg, komolyan? Jól van akkor.
1. Nem “Brüsszel”.
2. Nem “szavazta meg”.
3. Nem “kvótát”, ami ráadásul nem is azt jelenti, amit tulajdonítanak neki.
Most beszéltem erről kicsit az ATV híradójának. De minek? Szaladt a szerkesztő, merthogy Skype-on kell beszélnie az Alapjogokért Központtal. Szegényt képen röhögtem. Minek? Azokból aztán tényleg csak a hazug propaganda fog dőlni…
Ennek az egésznek tényleg semmi értelme nincs. Nekem meg tényleg nagyon tele van a bugyrom azzal, hogy egyedül vagyok az un. szakmában, aki tisztességesen próbál információkat átadni, folyamatokat elmagyarázni a napi kb. tizennégy órás munkaidőm mellett.
De tényleg, minek?
A Népszava szerdai, a témában közölt tudósítása után nagyon nagy érdeklődés kezdte övezni a címben jelzett kérdést. Ahogy ilyenkor történni szokott, jöttek is a kérdések a témában, ezeket foglalnám itt most össze.
Elsőként a Hírklikknek adott interjúmat ajánlom mindenkinek a figyelmébe, már csak azért is, mert itt lehetőség nyílt a témát kicsit jobban körbejárni, beszélni arról, hogy pontosan mi is ez az intézmény. Itt szeretném külön is kiemelni, hogy újra valami egészen elképesztő ismerethiány jelentkezik nem csak a médiamunkásoknál, hanem gyakran az itt-ott megszólaló mindenféle botcsinálta “szakértők” körében is. Oda lassan-lassan eljutunk, hogy már nem keverik össze az Európa Tanácsot (az EU mellett 1949 óta létező össz-európai nemzetközi szervezet, aminek keretei többek között a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága működik) az Európai Unió keretében működő tanácsokkal, de ezek között a különbségtétel már nem mindig sikerül, konzekvensen keveredik egymással az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa, amit röviden csak Tanácsnak szoktak hívni.
Az “Európai Tanács” a tagállami állam- és kormányfők találkozóit fedi (ennek a testületnek van saját elnöke, 2009 óta, aki egy személy, jelenleg Charles Michel), ezek az ún. “európai csúcsok”. Az “Európai Unió Tanácsa”, vagy röviden “Tanács” pedig a tagállamok adott kérdésekben illetékes szakminisztereinek találkozóit jelenti, jelenleg tíz különböző formációban, ezek vesznek részt az uniós jogalkotásban, az Európai Parlament mellett, ún. “társjogalkotó” szerepkörben, na, ennek van “soros elnöksége” (jelenleg Svédország látja el), ami azt jelenti, hogy egy előre meghatározott rend alapján félévenként egy-egy tagállam látja el azt a komplex feladatot, hogy a Tanácshoz érkező előterjesztések előkészítését koordinálja. Ez azért komplex feladat, mert mire valami a miniszterek elé kerül, a tagállami kormányok azt alaposan “megrágják”, ami különböző munkacsoportokban szakmai egyeztetések formájában, majd az állandó képviseletek koordinációjában, politikai szinten zajló egyeztetést jelenti.
Ez a koordináció az, ami a soros elnökség feladata, és ez az, ami az egyes tagállamok számára jelentős politikai befolyást is biztosít (plusz országimázs, plusz mindenféle egyéb zöldség) – ha valaki számára kérdéses, hogy a tagállamok miért tartják fenn ezt az első ránézésre zavaros rendszert, nos, azért, mert megéri nekik. A jelen elgondolás az Európai Parlament részéről ennek, azaz az Európai Unió Tanácsának soros elnökségének elvételét célozza a magyar kormánytól.
Másik szempont, amiért a Hírklikk-interjút érdemes elolvasni, hogy megragadtam a lehetőséget egy régóta létező tévhit eloszlatására, vagy legalább annak kísérletére, nevezetesen arra, hogy a 2011. első félévi magyar soros elnökség “sikeres” volt. Hát, egyetlenegy témában volt “sikeres”, jelesül abban, hogy José Manuel Barroso akkori bizottsági elnök száját Orbán nagyon hatékonyan tudta befogni annak politikai elképzeléseinek és programjának képviseletének a többi tagállammal szembeni felvállalásával (helló, hatos csomag), aki cserében egészen annak az időszaknak a végéig szemet hunyt afelett, amit ő itthon a kétharmados parlamenti többségével a magyarországi választási, média- és minden egyéb rendszerrel művelt. De emellett aztán tényleg semmilyen, magyar szempontból releváns eredményt nem sikerült kihozni a dologból. Ha valakit bővebben érdekel az interjúban említett ENSZ BT-tagságra törekvés, akkor tessék, itt egy pár éve megjelent tankönyvben írt fejezetem (48-49. o.), ebben bővebb kifejtem azt.
Beszélgettünk erről a témáról már aznap a Klubrádióban, valamint az ATV Híradóban is:
Emellett jártam még az Egyenes beszéd-ben is, ahol valamiért a szerkesztők még besuvasztottak egy szokásos “uniósforrásos” kérdés-csomagot is, de itt igazán érdekes az interjú második fele.
A dolog jogi oldala összefoglalva: ha az Európai Parlament meg tudja győzni az Európai Tanácsot (a soros elnöksége szervezése kérdésében az dönt, minősített többséggel), akkor az el tudja venni a soros elnökséget a magyar kormánytól. A politikai oldalán viszont ennek nem látom komoly lehetőségét, a fentiekben több helyen elmondtam, miért.
Aztán persze majd meglátjuk…
A mindig kiváló Eurológus adott róla hírt ma, hogy az Európai Parlament (EP) arról készül szavazni, hogy beperelje az Európai Bizottságot (EB), amiért az nem alkalmazza az új jogállamisági mechanizmust. Nézzünk egy kicsit a hír mögé! Lehetséges ez? Mi az értelme? Mi lehet belőle?
Először is szögezzük le: igen, ez lehetséges. Az Európai Unió Bírósága előtt van lehetőség ún. mulasztási kereset benyújtására az uniós intézményekkel szemben, így az EP is kezdeményezhet ilyen eljárást a Bizottsággal szemben. Egy ilyen eljárás eredményeképpen a bíróság megállapítja az intézmény által elkövetett mulasztást, és ilyenkor az általa elmarasztalt intézmény köteles megtenni az ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.
A jelen esetben ez azt jelentené, hogy a Bizottság köteles lenne a Tanácshoz fordulni, és javasolni, hogy az indítsa meg az eljárást Lengyelországgal és Magyarországgal szemben, aminek eredményeképpen lehetőség nyílik arra, hogy vágják meg vagy fagyasszák be az uniós költségvetésből járó forrásokat. A Tanácsnak ezt követően egy hónap áll rendelkezésére, hogy minősített többségi szavazással (ami a tagállamok leglább 55 százalékának a szavazatát jelenti, úgy, hogy a szavazatok az Unió lakosságának 65 százalékát is képviseljék) döntsön a javasolt intézkedésekről.
Elsőre ez jó ötletnek tűnik, ahogy általában beszélünk erről már régóta, hogy igenis, anyagi oldalon fájjon az érintett tagállami kormányoknak, amit a jogállamiság tekintetében művelnek. Ez, az idei év elején megszületett jogállamisági eljárás pedig ugyan jóval gyengébb lett, mint az eredetileg tervezett, még 2018-ban előterjesztett verzió, mégis több mint a semmi. Mindennek ellenére, itt most ambivalens érzéseim vannak, hogy ez jó ötlet-e az EP részéről, mind jogi, mind politikai szempontok alapján.
Mi a jogi probléma? Elsősorban az, hogy mulasztási kereset olyan esetben nyújtható be, ha egy intézmény valamit köteles megtenni, és e kötelességét szegi meg. A Bizottságnak pedig a jogállamisági rendelet alapján mérlegelési joga van, hiszen úgy fogalmaz a rendelet, hogy “Amennyiben a Bizottság megállapítja”, illetve “Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg”, szóval érzésem szerint nagy gondban lesz az EP, ha a Bizottság kötelezettségszegésére hivatkozik, hiszen az bármikor előadhatja, hogy azonnal megindítja majd, ha már úgy ítéli meg, hogy indokolt. Szemben az egyes európai parlamenti képviselők által hangoztatottakkal, a Bizottságnak valóban meg kell győzödnie arról, amit például ezek a képviselők is (nem minden politikai érdektől mentesen) állítanak. Ezért is mondja a Bizottság lényegében, hogy gyűjtik az adatokat már most is, hiába a politikai alku az Európai Tanácsban arról, hogy annak megindításával megvárják az Európai Bíróság ítéletét abban a másik bírói eljárásban, amit magának ennek a jogállamisági eljárásnak az érvényességével kapcsolatban indított a magyar és a lengyel kormány (lengyel-magyar semmisségi per). Ezzel kapcsolatban pedig már látszik, hogy nem lesz olyan gyorsan eredménye, mint egyesek remélték és nagy hangon mondogatták is (volt itt szó optimista fél évről is, ehhez képest fél év volt csak arról dönteni, hogy sürgősséggel tárgyalják), szóval az EP soraiban nyilván egyfajta sürgető érzés alakult ki. Teljesen nyilvánvaló volt decemberben, hogy Orbán időt akart nyerni, és azzal az alkuval sikerült is neki, nem akart a 2022-es választások előtt ezzel foglalkozni, pontosabban azt nem akarta, hogy ez téma legyen a kampányidőszakban. Szóval minden esély megvan rá, hogy a Bizottság fenti érvelését a Bíróság csont nélkül elfogadja, megállapítja, hogy a Bizottság nem “köteles” megindítani az eljárást, és vége is a pernek.
(Az egy érdekes kérdés, hogy ha a Bizottság ezzel szemben arra a politikai alkura hivatkozik, hogy megígérték, hogy megvárják a bírósági döntést, akkor bizony lábon lőhetik magukat, de megnyugodhatunk: a Bizottság jogászai nem fognak ilyen hibát elkövetni.)
Ez átvezet minket a politikai problémához. Teljesen érthető, hogy az EP szeretné felgyorsítani, a magyar ellenzéki képviselők pedig optimális esetben még a hazai választási kampány kezdete előtt, vagy azzal egyidejűleg ezt a témát fókuszba helyezni. Ez magyarázza az ő cselekvésüket, és hogy támogatják a Bizottság elleni perindítást. Ennek természetes kommunikációs kelléke, hogy a Bizottságot is Orbán szövetségesévé festik, ugyanakkor ez egy igen leegyszerűsítő álláspont. És amire sokszor szoktam utalni, itt most hatványozottan érvényes: a magyar belpolitika nem döntő szempont az európai politikában. Egy, az EP által megindított per esetében a Bizottság nem Orbán Viktor vagy a magyar ellenzék érdekeit fogja figyelembe venni, ahogy a mostani magatartását sem ezek határozzák meg.
Miért nem indította meg a Bizottság az eljárást eddig? A fentebb már leírt jogi ok mellett van egy sokkal nyilvánvalóbb, egyszerűbb politikai ok: azért nem, mert az volt az alku a tagállamokkal, hogy nem fogja. Ennyi. Szemben a magyar belpolitikával, az uniós politikában a megkötött alku számít. Nem azért, mert az európai politika szebb, tisztességesebb vagy jobb lenne, hanem azért, mert a rendszer így működik, megegyezésekkel, és ha valaki elkezdi felrugdosni azokat, maga a rendszer dől be a végén, válik működésképtelenné – amit senki nem akar. Nyilván ez teljesen értelmezhetetlen olyasvalaki számára, aki nem ismeri mélyen az európai politikát, az uniós intézmények működését, különösen ha az illető a magyar belpolitikában “edződött”, ahol ennek gyökeres ellentéte az alapnorma (olyan is). A témában most aktívkodó EP-képviselők jó eséllyel nem gondolják végig, hogy mibe próbálják belehajszolni a Bizottságot: ha az most hirtelen megindítja a jogállamisági eljárást, a Tanácshoz kell fordulnia, ahol azok a tagállami miniszterek ülnek, amelyeknek vezetői decemberben megállapodtak, hogy nem foglalkoznak ezzel, amíg a bíróság állást nem foglal. A következtetések levonását ráhagyom mindenkire, maradjunk annyiban, hogy a Bizottság nem véletlenül szeretné elkerülni ezt a helyzetet, ki tudja, hogy a tagállami kormányok hogyan reagálnak egy ilyenre. És a Bizottságban azt is végiggondolják, hogy ha nem tartják be az alkut, Orbán és az illiberális cimborái azonnal újabb pert indítanak a Bizottság erről való döntésének semmissége kimondása érdekében, valami olyasmi kiszeramérabávatag pszeudo-jogi érveléssel, hogy “a Bizottság megsértette az alapító szerződéseket azzal, hogy megszegte a szuverén állami vezetők szuverén megállapodását”, aztán lehet várni arra is, amíg Luxembourgban megtalálják a finom nyelvezetet, amivel megint hazaküldhetik őket – de addig is a téma ott fog pörögni az asztalon az orbáni narratíva mentén, ami senkinek nem jó.
És hát azért van itt egy “biztonsági” elem azért. Mégpedig az, hogy a Bizottság fenti, a tagállami kormányokkal kapcsolatos aggodalma jó eséllyel elméleti marad, mivel a gyakorlatban ez a helyzet nem fog előállni az EP által indított per sikeressége esetében sem. Hiszen mire abban megszületne az őt elmarasztaló ítélet, addigra már kipörög a lengyel-magyar semmisségi per is, és a Bizottság végre politikai értelemben büntetlenül is megindíthatja a jogállamisági eljárás(oka)t – amivel persze az EP által most indítandó per maga is okafogyottá válik.
Szóval az Európai Parlament részéről ez a lépés semmilyen konkrét eredménnyel nem kecsegtet, politikai kommunikációs célokat viszont remekül szolgál. Tudja ezt jól persze mindenki, szóval arra nem érdemes számítani, hogy érdemben bármi is megváltozik majd tőle.
Lattmann Tamás honlapja 