Két izgalmas beszélgetés a MultiLATerál műsorában

A múlt héten és ezen a héten két érdekes beszélgetést rögzítettünk az HBC News csatornájára az általam jegyzett MultiLATerál műsorba, két olyan vendéggel, akik a területükön olyan szakértelemmel és tapasztalattal rendelkeznek, ami miatt mindenképpen érdemesnek gondoltam megszólaltatni őket, és nagyon örültem neki, hogy elfogadták a felkérésemet.

A műsor 2020. július 2-i adásában a külpolitikai döntéshozatal és az előkészítő munka kérdéseiről beszélgettem Rácz Andrással, feltérképezni próbálva többek között a jog szerepét és jelentőségét ezekben a helyzetekben. Rácz András történész-politológus. Doktori disszertációját 2008-ban védte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szakterülete Oroszország és a poszt-szovjet térség államainak kül- és biztonságpolitikája. Dolgozott külpolitikai elemzőként többek között Washingtonban, Vilniusban és Helsinkiben. Jelenleg a Berlinben működő Német Külpolitikai Társaság (DGAP) kutatója, emellett pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa.

2020. július 9-én pedig Bugár-Buday Orsolya társaságában a többnyelvűség kérdését jártuk körbe, egészen pontosan azt, hogy tolmácsok és fordítók milyen szerepet töltenek be a nemzetközi (és az európai) jog világában. Bugár-Buday Orsolya szakfordító, szinkrontolmács, oktató, a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesülete (MFTE) tagja. 2004-ben a Multi-Data fordítóirodában kezdte pályafutását, ahol uniós joganyagot fordított és lektorált. Ezt egy hároméves brüsszeli tartózkodás követte, amelynek során az Európai Parlament tolmácsaként dolgozott. 2007 óta szabadúszó, elsősorban – de nem kizárólag- az Európai Unió intézményeinek nyújt fordítási és tolmácsolási szolgáltatásokat, 2019 tavasza óta pedig az ő ötletére együtt szervezzük az EU jog workshop program-sorozatot.

A Kaleta-ügyről összefoglalóan…

Amikor bekerült a nyilvánosság látókörébe Kaleta Gábor ügye, igyekeztem távol tartani magam tőle. Ahogy az Élet és Irodalomba írt, lentebb hivatkozott cikkben le is írtam, hogy miért. Figyeltem a megszólaló kiváló kollégákat, védőügyvédeket, próbáltam értelmezni az elhangzottakat, összhangba hozva a saját, a nemzetközi joghoz, nemzetközi kapcsolatokhoz kapcsolódó gyakorlati tapasztalataimmal. Mindezzel együtt persze előbb-utóbb megtalált a média az ügy nemzetközi összefüggéseivel, és megpróbáltam a szokásaimnak megfelelően korrekt módon tájékoztatást adni arról, hogy a nemzetközi jog hogyan szabályozza ezt a kérdést, más államokban milyen előírások alkalmazandóak az ilyen cselekményekre.

Közben pedig próbáltam kiállni a bíróság függetlenségével kapcsolatos félreértésekkel, gyakran egyenesen otromba csúsztatásokkal szemben. Miközben semmilyen egyértelmű tájákoztatás nem érkezett az ügyészségtől, az teljesen egyértelmű volt a híradások alapján, hogy az általa emelt vád egy megegyezés alapján született.

Amikor a Blikk is felhívott és interjút kért a témában, majd egy-két napra rá az ATV Híradó, ennek tudatában nyilatkoztam:

Közben viszont folyamatosan munkált bennem egy egyre növekvő rossz érzés, nem is magával a bűncselekménnyel kapcsolatban (az amiatti undor természetesen állandónak tekinthető), hanem az annak kiderülése után történtek miatt, különösen az egyre növekvő politikai zaj miatt. Emiatt kezdtem egy kicsit alaposabb írás elkészítésébe is, ez jelent meg ma az Élet és Irodalom hasábjain.

A cikkben megpróbáltam körvonalazni sok minden mellett a mindenki által kész tényként kezelt ügyészségi megállapodás jogszabályi részleteit, már csak azért is, mert (ahogy a cikkben olvasható) a védők nagy része és a szakma a büntető eljárási törvény ezen újítását már a kezdetektől óvatosságra intve fogadták. A cikk elküldése utáni (ami rossz szokásomnak megfelelően éjjel kettő óra körül történt, de ezúttal muszáj volt tempózni, hogy beférjen az írás a pénteki ÉS-be) reggel (azaz még 8-án) hívott a Blikk újságírója a védelem általi fellebbezés hírével, kérve a véleményemet, ami őszintén meglepett. Ugyanis semmi értelme nem volt annak egy egyezség után, bár kicsit alaposabb utánagondolva, a védő szempontjából teljesen logikus lépés volt. Hiszen a súlyosbítási tilalom okán veszítenie nem volt mit, és tudja a fene, egy ekkora ziccer esetleges kihagyása még akár az ügyvédi műhiba szintjét is elérheti, és egy ügyvéd sem vágyik egy ilyen tárgyú vizsgálatra, tehát valahol volt benne ráció. Erre jutottak azok a büntetős ügyvéd kollégák is, akikkel konzultáltam… Ám ami már akkor is zavaró volt, hogy a büntető eljárási törvény rendelkezései az ügyészségi megegyezés utáni esetre annyira szűken húzzák meg a fellebbezés lehetőségeit, hogy egyszerűen nem állt össze a történet.

És ehhez képest jelent meg aznap délután az ügyészség közleménye, ami bár továbbra sem tette teljesen egyértelművé a történteket (ahogy a lenti interjúban is jeleztem, bármilyen jogszabályi hivatkozás megjelölése nélkül egy ügyészségi nyilatkozat eléggé kapufás jellegű – azok nélkül ugyanis nem egyértelmű, hogy az ügyészség milyen eljárási eszközt alkalmazott), de kezdett úgy kinézni, hogy nem megegyezés történt, hanem ún. “mértékes indítvány” alkalmazására került sor, ami lényegében ugyanúgy az ügyész és a vádlott közötti megállapodásra épül, és köti a bíróságot.

Július 9-én reggel már ennek a gondolatnak a birtokában mentem be a Klub Rádióba, ahol Lampé Ágnes társaságában hosszasan beszélgettünk az ügy több aspektusáról. Beszéltünk az ügyészség kommunikációjáról és vázoltam az egyezség mellett ennek a másik lehetőségnek a körvonalait.

Délutánra Dr. Ésik Sándor ügyvéd a Facebook oldalán nagyon jól összefoglalta mindazt, amit a “mértékes indítványról” tudni érdemes, szóval ezt javaslom elolvasni (valamint gondolatban behelyettesíteni az ÉS-cikkem büntető eljárási törvényt elemző részei helyére, amelyek az utólag kiderült információk fényében ha elméletben helytelennek nem is, de a jelen ügyben irrelevánsnak tekinthetők, különös tekintettel arra, hogy tehetett volna-e mást az eljáró bíróság):

Még aznap este interjúzott az ATV-n Ibolya Tibor fővárosi főügyész, az általa elmondottak alapján most már nagyon úgy tűnik, hogy nem került sor kifejezett, a büntető eljárási törvény szerinti ügyészségi megegyezésre, hanem ezt a másik, Ésik Sándor által fent leírt megoldást alkalmazta az ügyészség. Igazából nagy különbséget ez nem jelent, hiszen mint fentebb írtam, ahhoz kell egy konszenzus, és annak eredménye is köti a bíróságot, még ha az ügyészség fenti nyilatkozata (ahogy a Klub Rádióban is utaltam rá) csúsztat is egy rendes méretűt.

A Blikk aznap este megjelent cikkéhez már hosszasan beszélgettünk arról, hogy mennyiben lehetsége, vagy mi szükséges ahhoz, hogy lehessen “listázni” az ilyen bűnök elkövetőit. Szeretném leszögezni, hogy nem támogatom a teljesen nyilvános listák ötletét, ami ennél is fontosabb, a jelenlegi európai jogi környezetben (a hazait hagyjuk, azt már lassan csak a Fidesz PR-csapata dönti el) nem is nagyon lehet ilyet kialakítani, ellenben a korlátozott nyilvánosságú listáknak szerintem semmi akadálya. Ez azt jelenti, hogy ilyen elkövetők listájához meghatározott hatóság rendelkezik hozzáféréssel, amelyhez fordulhatnak azok, akik legitim érdekkel bírnak az adott információ megismeréséhez. Tehát pl. valaki jelentkezik egy iskolába, és az alkalmazásáról döntő vezető rákérdezhet, hogy az adott személy szerepel-e ebben a nyilvántartásban, vagy maga a jelentkező kell hogy beszerezzen egy nemleges igazolást. A jelenleg is működő bűnügyi nyilvántartás alapján ezt minden további nélkül ki lehetne alakítani.

MultiLATerál a strasbourgi bíróságról és a Jobbik ÁSZ elleni panaszos eljárásáról

Elérhetővé vált a MultiLATerál c. műsor HBC News Station-on elhangzott június 25-i adása a Spotify-on és az egyéb ismert csatornákon (Anchor, SoundCloud). Az adás a strasbourgi bíróság működését járja körbe, amelynek apropóját a Jobbik az Állami Számvevőszék vele szemben korábban alkalmazott intézkedésével kapcsolatban benyújtott panaszának elutasítása adja.

A következő, e hét csütörtökön esedékes adásban egy beszélgetés várható, a partner egyelőre meglepetés.

Az HBC adását annak honlapján élőben is lehet hallgatni.

Orbán Viktor EU elleni harcairól az ATV Start-ban

Ma reggel az ATV Start műsorában arról beszéltem Bombera Krisztinával, hogy jelenleg milyen viták is feszítik Orbán Viktor és a Fidesz viszonyát az Európai Unióval, az Európai Néppárttal, és ezeknek milyen megoldása lehetséges. A beszélgetés során kitértünk arra is, hogy lehetséges-e az uniós támogatások összekötése a jogállamisági kritériumok teljesítésével.

A beszélgetés itt tekinthető meg:

Hasznos lehet emlékeztetni arra, hogy amit az Európai Bizottság képviselői (valamint hazai ellenzéki politikusok) folyamatosan hangoztatnak, azaz hogy valamilyen módon összekapcsolhatók legyenek a támogatások és a jogállami kritériumok, annak alapjául az a jogalkotási folyamat szolgál, amiről már 2019 elején beszéltem az egyik YouTube-videómon:

Hogy ez a két folyamat hogyan kapcsolódik majd össze – ha egyáltalán – azt nemsokára meglátjuk majd.

Mindemellett – csak érdekességképpen – javaslom visszanézni ezt a több mint öt éves interjút, ahol lényegében ugyanezekről a kérdésekről beszéltünk Kálmán Olgával. A problémák lényegében ugyanazok, nem sok minden változott. (Külön érdekes, hogy ekkor épp javában dolgoztam az egy hónappal később bejelentett rendszerbontó népszavazás kérdésein, köztük az Európai ügyészséghez való csatlakozásra a kormányt kötelező kérdésen is. )

HBC News, MultiLATerál előző adás ismétlése és a következő adás

Szépen lassan kezd összeállni az HBC News szerkesztősége és műsorrendje, az ilyenkor szokásos apró módosításokkal, a július 2-re időzített véglegesítés előtt. Az én MultiLATerál-om szerda délutánról átment csütörtök délelőttre és aznap éjféli ismétlésre. Emellett az ismétlések a Soundcloud és az Anchor csatornámon is elérhetőek, nemsokára teljes Anchor archívuma is lesz a rádiónak.

A múlt heti adás visszahallgatható, és a podcast csatornám követhető már itt, a Spotify-on is:

A holnapi, 10 órakor kezdődő MultiLATerál témája pedig – reflektálva a napi hírekre – a strasbourgi bíróság működése lesz, kitérve a hétfői hírre, amely szerint az elutasította a Jobbik által az ÁSZ intézkedésével szemben benyújtott panaszt, ezt a kérdést is körüljárjuk majd, különös tekintettel a Magyar Hang tegnapi írására, amely sajnos vet némi árnyékot a bíróság döntésére. Vajon van alapja az aggodalomnak?

Multilaterál holnap délelőtt 10 órakor az HBC News Hungary műsorán!

Trianon a trianoniaké vol. 2. – Beneš valóban él?

Némi meghökkenéssel olvastam az Új szó tudósítását tegnap, amely szerint Szlovákiában további tulajdonfosztásra próbálják felhasználni az állami hatóságok a Beneš-dekrétumokat. Egy nemrégi posztban már igen kimerítően leírtam a véleményem az ilyen ötletekről, így ezt most nem ismétlem meg, de azt szeretném leszögezni, hogy az ilyen állami magatartások nem csak hogy végső soron el fognak bukni Strasbourg előtt, de emellett lehetetlenné teszik, hogy a régióban valaha tényleges megbékélés történjen. Ahogy ott utaltam rá, nem jó “fullban nyomni a kretént”, és reméltem, hogy ez nem is fog megtörténni. Hát, úgy tűnik, mégis…

Az a poszt akkor azért is született, hogy felhívjam a figyelmet az HBC News Station műsorán június 10-én elhangzó MultiLATerál adására, amiben épp egy ilyen strasbourgi ügyről beszéltem – akkor még reményemet is kifejeztem, hogy az első és egyetlen ilyenről. Az adás most már elérhető online is:

Meghallgató Spotify-on is itt.

Mindazonáltal fenntartom a reményt, hogy van visszaút innen, és a szlovák hatóságok rájönnek, hogy ez nem működik. Teljesen felesleges, a végén, Strasbourgban borítékolhatóan úgyis veszítenek, addig meg értelmetlen módon keltenek folyamatosan feszültségeket.

És ne feledjék: Trianon a trianoniaké.

Beneš élt, Beneš él, Beneš élni fog? Strasbourgi ítélet a Beneš-dekrétumok alkalmazásával járó szlovákiai eljárásról a MultiLATerál mai adásában az HBC News Hungary-n

A mai adás témájául azt az eljárást választottam, amit nemrég zárt le a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, aminek eredményeképpen azt állapította meg, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti az az eljárás, amit az elmúlt években Szlovákia folytatott le és amelynek célja, hogy egy magyartól elvegyék azt a tulajdonát, amit annak idején a címben jelzett dekrétumok szerint el kellett volna venni már a felmenőitől.

A szlovák állam “szerencséjére” a bíróság még nem kellett, hogy a dekrétumok tartalma tekintetében foglaljon állást érdemben, mert már az eljárás maga “kiverte a biztosítékot”. Amennyiben viszont foganatosítják a tulajdonfosztást, a strasbourgi fórum egy újabb panaszos eljárásban egészen biztosan kimondja a dekrétumok jogellenességét. Szóval így a második világháború után háromnegyed évszázaddal, és a rendszerváltások után harminc évvel a szlovák államnak már csak a saját érdekében is érdemes megfogadnia a lenti bölcs tanácsot…

Az adás során hivatkozott korábbi írásaim:

Az adás meghallgatható az HBC szokásos elérhetőségein, illetve a Spotify-on itt.

Amerikai utcai tiltakozások, erőszak és faji egyenlőtlenség és annak hatásai

Ma reggel került adásba a Heti TV tegnap felvett Pirkadat című műsorának felvétele, ahol az amerikai utcai erőszakos jelenségekkel kapcsolatban beszélgettünk az ilyen jelenségekkel szembeni fellépésről, egyenlőtlenségről és annak hatásairól.

MultiLATerál első adás az HBC News csatornán

Visszahallgatható az HBC News-on elhangzott első MultiLATerál a SoundCloud csatornámon keresztül. A téma az Isztambuli egyezmény egy-két olyan aspektusa volt, amiről gyakran nem esik szó a mindennapi, gyakran csak a politikai felszínt kapargató viták során.

A következő adásban, június 10-én azt járjuk körül, hogy az eddig tetszhalottnak tűnő Benes-dekrétumokkal (pontosabban annak nemzetiségi és kollektív bűnösségi alapon jogfosztó elemeivel) mit tud kezdeni a mai nemzetközi jog. Ennek apropóját sajnos nem a Trianon 100 éves évfordulója, hanem a strasbourgi bíróság egy nemrégi döntése adja, ahol megállapították, hogy Szlovákia megsértette az Emberi jogok európai egyezményét egy olyan eljárás miatt, amelynek hátterében ezek a régi jogi dokumentumok állnak. Sikerül-e valaha túllépni a múlt bűnein, hibáin, és segíthet-e ebben a modern nemzetközi jog?

Az első MultiLATerál az HBC-n

Ma délután öt órától hallgatható meg a saját “MultiLATerál” műsorblokkom első kiadása az új HBC News online rádión.

A korábban rögzített beszélgetés témája az Isztambuli egyezmény egyes kérdései lesznek, kicsit ellépve a szokásos politikai elemektől, inkább annak tartalmára fókuszálva.