November 15-én, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság bejelentette, hogy megtalálta a joghatósági alapot ahhoz, hogy a rohingyák elleni mianmari atrocitások ügyében eljárjon, ezt az elméleti jellegű kérdést tettem fel: “A nemzetközi büntetőjog művelői és figyelői számára, különösen azokéra, akik annak a nemzetközi viszonyokra való hatását figyelik, pedig a következő kérdés az lesz, hogy ez az értelmezés mikor talál utat a palesztin-izraeli konfliktushoz…”
Úgy tűnik, megvan a válasz. A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének mai bejelentése szerint lezárta a palesztin területeken elkövetett esetleges bűncselekményekkel kapcsolatos előzetes vizsgálatokat, és a továbblépéshez a bíróság hozzájárulását kéri – ami ugyanakkor arra utal, hogy önmagában Palesztina alávetését nem látja elégségesnek, vagy legalábbis politikailag kielégítőnek.
Sor került Aung Szan Szú Kji, mianmari miniszterelnök fellépésére a hágai Nemzetközi Bíróság előtt abban a peres eljárásban, amit nemrég Gambia (az Iszlám Konferencia Szervezete támogatásával) indított Mianmar ellen a rohingyák elleni népirtás tekintetében. A hazai sajtó képviselői újfent hozták az ilyenkor kötelezőt, ez alkalommal a Euronews tudósítását átvevő kormányközeli propagandalap, a Mandiner keverte össze a Nemzetközi Bíróságot a szintén Hágában lévő Nemzetközi Büntetőbírósággal, az átvétel során ezen az egyetlen ponton változtatva az eredeti tudósításon, hát pont nem kellett volna. A közmédia tudósítása szerint egyenesen a “vád ejtését kérte” a mianmari vezető, ami nyilván egy államközi perben értelmezhetetlen kifejezés. De, mint ahogy arra már a múltkor is kitértünk, ez kezd általános problémává válni.
Bizonyos dolgok soha nem változnak. Így az sem, hogy a hazai sajtó a minimális szakmai tartalmat felvonultató hírek esetében, amelyek értelmezése minimális hozzáértést igényelne, kíméletlenül elesik. Bár, legalább néha megvillan, hogy beszámolnának valamiről…
Nézzük ezt friss híradást egy olyan témában, aminek egyes elemeiről korábban itt is szó esett, a www.nemzetkozijog.hu oldalra külön is írtam róluk:
Mianmar ellen november közepén indított pert Gambia a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) azzal a váddal, hogy a délkelet-ázsiai állam népirtást hajtott végre a muszlim rohingya kisebbség ellen
Gambia természetesen nem “indíthat pert” a Nemzetközi Büntetőbíróságon, csak a Nemzetközi Bíróságon, a Nemzetközi Büntetőbíróságon ugyanis nem “per” indul, hanem büntető eljárás, amit logikusan nem állam, hanem az ügyész indít. Szóval a két különböző hír, kiegészülve az új, szakmailag amúgy nem érdektelen híradással, miszerint “Aung Szan Szú Kji mianmari vezető (…) fogja vezetni a jogi csapatot az ENSZ Nemzetközi Bírósága (ICJ) előtt”, kissé összecsúszott a szerzőnél.
Ami önmagában még nem lenne tragédia, bár lassan komolyan mérhetővé válik a kár a jogi oktatásban, amit az ilyen felkészületlen tudósítások okoznak. Az igazi gond a cikk legvégére biggyesztett zárójeles három betű, ami arról árulkodik, hogy a cikk egy az egyben az MTI anyagának átvételével készült. Mentálhigiénés okokból nem akarom megnézni az MTI “tudósítását”, viszont hadd ismételjem meg itt egy 2015 végén, az Élet és Irodalomba írt cikkem befejező gondolatait:
Talán nem is az az igazi probléma, hogy Orbán Viktor állítását az állami propagandagépezet megtévesztő módon közvetíti. Mondhatnánk, hogy ehhez hozzá vagyunk szokva, és ez meg is látszik a közpénz-milliárdokból fenntartott közmédia nézettségi adatain. De az, hogy ezt lényegében a teljes sajtó kritika, érdemi szerkesztés nélkül veszi át és közvetíti azon boldogtalan polgárok felé, akik még talán kétségbeesetten keresnék az események viszonylag normális közvetítésének lehetséges csatornáit, az súlyosan patologikus jel. Az állami szintű csúsztatás így válik kontrollálatlanná, hiszen már a piaci szereplők is – igénytelenségből, lustaságból vagy fásultságból – az állami propaganda eszközeivé válnak.
Márpedig akkor mi értelme annak, hogy a kormány által a saját propagandistáira költött adóforintjaink után megmaradt pénzünkből őket is fenntartsuk?
Délutánra eldőlt, Várhelyi Olivér jelöltsége átment az EP szakbizottságán, jövő héten kerülhet sor a plenáris szavazásra az egész Bizottságról, majd utána még a Tanácsnak is jóvá kell hagynia azt. A Fidesz természetesen ünnepli a sikerét, az Európai Néppárt hasonlóképpen.
Korábbi gyorselemzésemben leírtam a szóbeli meghallgatással kapcsolatos véleményemet. Ahogy a ma reggeli interjúban elmondtam, az EP-képviselők szavazatát az fogja befolyásolni, hogy Várhelyi írásos válaszaiban sikerül-e látványosabban elhatárolódnia az orbáni EU-politikától, azt is, hogy Várhelyi Olivér ezt jó eséllyel “meg tudja ugrani”. Emellett utaltam arra is, hogy egészen egyszerűen nincs olyan, Várhelyi megbuktatásához fűződő érdek sem a PES (európai szocialisták), sem a Renew (volt liberálisok, ALDE) oldalán (talán a lánccsörgetésen kívül), ami erősebb lenne annál, mint hogy felálljon az új Bizottság (a Néppárt képviselőjével az élen), és végre “beinduljon” újra az EU.
Felgyorsultak a jogi események a rohingyák elleni, népirtásnak is minősíthető bűncselekmények ügyében. Mint három napja jeleztük, a Nemzetközi Bíróság előtt egy államközi keresetet nyújtottak be Mianmar ellen, tegnap pedig napvilágot látott a Nemzetközi Büntetőbíróság döntése is arról, hogy engedélyezi az ügyésze számára, hogy nyomozást folytasson a kérdésben. Ennek eredményeképpen akár konkrét vádiratok is készülhetnek majd, azaz a fenti államközi per mellett e másik hágai bírói fórum előtt konkrét büntető eljárásokra is sor kerülhet majd.
Az eset érdekessége, hogy ez az első alkalom a bíróság történetében, hogy a vizsgálat által érintett állam nem részese a bíróság működését szabályozó, 1998-ban elfogadott alapokmánynak, és a vizsgálatot nem az ENSZ Biztonsági Tanácsa kezdeményezte (ilyet láthattunk korábban Szudán és Líbia esetében), hanem a bíróság ügyészének saját kezdeményezésére indult (ezért volt szükség most a bírák döntésére, amivel jóváhagyták azt). Ilyenre idáig csak részes államok esetében került sor, ahogy az alapokmány szerint nem részes államok esetében…
“Összességében megállapíthatjuk, hogy amilyen unalmas volt maga a meghallgatás, most láthattuk az eddig messze legjobban felkészült biztos-jelöltet, és ez teljesen független attól, hogy amúgy mit gondolunk a magyar kormányról, vagy annak EU-politikájáról. A kérdés most csak az, hogy az Európai Parlament többsége mennyire hiszi el neki, amit mond.”
Trócsányi László megbuktatása után Várhelyi Olivér jelölése
okozott némi meglepetést, de minden jel szerint egy jó választás volt Orbán
Viktor számára. A politikai értelemben eddig folyamatosan a radarszint alatt
maradt szakemberrel szemben nyilván semmilyen, a volt igazságügyminiszterhez
hasonló kifogás nem támasztható, ennek megfelelően, az első parlamenti
meghallgatásán, a Trócsányit korábban elutasító jogi szakbizottságon úgy ment
át, mint kés a vajon. Nagy érdeklődéssel vártuk a mai, külügyi bizottsági
meghallgatást – mint ismert, azért a külügyi bizottság, mert a nki szánt feladat-csoport
(az ún. „portfólió”) a bővítés- és szomszédságpolitika volt.
Azért érdemes rögzíteni egy-két gondolatot a meghallgatás
elemzése előtt.
Az első, hogy a biztosi szerepkör egyik legfontosabb velejárója, hogy a biztosok tevékenységük során a tagállamoktól függetlenül kell tevékenykedjenek. Ahogy az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkének (3) bekezdése fogalmaz, “a Bizottság tagjai nem kérhetnek és fogadhatnak el utasításokat semmilyen kormánytól, intézménytől, szervtől vagy más szervezettől”, ami persze nem csak a tagállamokra utal…
Amellett, hogy ez egy, a nemzetközi jog szempontjából is érdekes fejlemény, szomorú, hogy Mianmar kormányfője nem olyan régen még hazánkban osztotta az észt még a jogállamiság tekintetében is… Néha tényleg nagyon nem mindegy, hogy hova tartozunk.
Tegnapi hír, hogy Gambia a Nemzetközi Bírósághoz fordul az ENSZ népirtás elleni egyezményének megsértése okán Mianmar ellen, ahol a muszlim rohingya kisebbség ellen régóta súlyos, népirtásként is értékelhető üldöztetés zajlik. A per számára a joghatóságot az biztosítja, hogy a nevezett egyezménynek mindkét állam a részese, és annak 9. cikke lehetővé teszi, hogy a részes államok az annak megsértésével kapcsolatos vitáikat minden külön lépés helyett a Bírósághoz forduljanak. Mivel az egyezmény nem írja elő, hogy az államoknak érintettnek kell lenniük az egyezmény állítólagos sérelmében, így történhet meg, hogy egy olyan állam indít keresetet, amelynek sem földrajzi, sem egyéb kapcsolata nincs Mianmarral, viszont az Iszlám Konferencia Szervezete képviseletében, a szervezet felhatalmazásával és támogatásával jár el.
Érdekes, hogy Mianmar (még Burma náven) az egyezmény megerősítése során annak 8. cikkéhez (ami az ENSZ intézményekhez benyújtott panasz lehetőségét biztosítja) fenntartást csatolt, azaz az nem alkalmazható, de a 9. cikkhez nem – azaz a Bíróság…
2016 decemberében, az 1966-ban az ENSZ keretében elfogadott emberi jogi egyezségokmányok 50. évfordulójának alkalmából konferenciát szervezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Nemzetközi Jogi Tanszék csapata, Csapó Zsuzsanna vezetésével. A sikeres, és nem utolsósorban jó hangulatú rendezvény a szakma hazai művelői közül többeknek biztosított lehetőséget kutatási témáik, eredményeik ismertetésére.
Hosszú idő után végre elkészült és megjelent az akkori előadások jó részt lefedő tanulmánykötet is, Csapó Zsuzsanna szerkesztésében, amely Lattmann Tamás lektorálása és utószava mellett adja közre Andrássy György, Bruhács János, Chronowski Nóra, Csapó Zsuzsanna, Kaponyi Erzsébet, Kardos Gábor, Kecskés Gábor, Komanovics Adrienne, Kovács Péter, Lakatos István, Lukonits Ádám, Molnár Tamás, Raisz Anikó, Szabó Gábor és Tóth Norbert tanulmányait.
A könyv elektronikus formátumban mindenki számára ingyenesen elérhető az NKE repozitóriumában.
Miután tegnap New York-ban az államok vezetői elfogadták az ENSZ univerzális egészségügyi ellátásról (universal health care – UHC) szóló nyilatkozatát, a hazai sajtót megint bejárja a NER szelleme képében Szijjártó Péter, aki természetesen megint mindenhol a migránsokat látja. Ahogy megfogalmazta:
Magyarország semmilyen körülmények között nem ismeri el az egyetemes egészségügyi ellátásról szóló ENSZ-nyilatkozat migrációra vonatkozó részeit, amelyek szerint az ENSZ-tagországokban az illegális migránsoknak is az adófizető állampolgárokéval azonos szolgáltatást kellene biztosítani.
Mi az igazság ebből?
Első lépésben érdemes megkeresni magát a dokumentumot, amiről beszélünk. Itt megtalálható.
Majd utána tisztázzuk, hogy a dokumentum címében az “univerzális” nem a nemzetköziségre, hanem arra utal, hogy egy adott országban mindenki hozzáfér az egészségügyi ellátáshoz, azaz épp egy olyan modellre, amely állítólagos érdekében a Fidesz a 2006 utáni magyarországi egészségügyi reformot ott fúrta, ahol érte. De ezt most hagyjuk, rég volt, tán igaz sem volt.
Ezután keressük meg benne azokat az elemeket, amelyek utalnak a külgazdasági és külügyminiszter “leleplezésére”, amely szerint “az ENSZ-ben számos kísérlet zajlik most arra, hogy a globális migrációs csomagot részenként a nemzetközi jog részévé tegyék, az egyes fejezeteket próbálják elrejteni olyan ENSZ-döntésekben, amelyekre később hivatkozni lehet”.
A dokumentum 70-71. pontjaiban jelenik meg a migráció kérdése. A 70. pontban a sérülékeny csoportok támogatása utal az ENSZ 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési céljainak 23. pontjára, ahol viszont azt olvashatjuk, hogy bármilyen további intézkedéseknek a “nemzetközi joggal összhangban állónak” kell lenniük, tehát semmilyen új jogi kötelezettség nem jelenik meg. Ez még inkább nyilvánvaló a 71. pont esetében, ahol a migránsoknak (és más, itt felsorolt csoportoknak) nyújtott egészségügyi szolgáltatások tekintetében a nyilatkozat azt a szöveget tartalmazza, hogy “in line with national contexts and priorities”, azaz nemhogy új, sunnyogó nemzetközi jogi kötelezettségről nincs szó, de kifejezetten elismeri a dokumentum az államok jogát a prioritások felállítására.
Tehát az sem igaz, hogy a kormánynak el kéne fogadnia, hogy “illegális migránsok bármilyen tekintetben ugyanolyan ellátásban részesüljenek, mint a magyar adófizető polgárok”, ahogy természetesen szó sincs arról, hogy “hátrányos megkülönböztetésben részesítené saját állampolgárait”, ami mind nagyon jól hangzik, de ne hatódjunk meg tőle.
Szóval semmi nem igaz az egész dumából, oké, de akkor mi szükség van a színházra? Egyrészt jön az önkormányzati választás, szóval megint kell a migrációval riogatni – ez a belpolitikai cél. Van ugyanakkor egy másik, külpolitikai cél is. A dokumentum körül ugyanis elég komoly viták voltak az elmúlt időszakban, a Trump-adminisztráció pedig – a saját politikai mániáját, az abortusz-ellenességet nyomatva – ebben a kérdésben marcangolta a dokumentum korábbi munkaváltozatait. Valószínűleg a magyar kormány a dokumentum elutasításával azt a politikai szívességet teszi meg a Fehér Háznak, hogy nem csak dél- és közép-amerikai államok fognak “felsorakozni” mellette ebben a kérdésben, miközben erről a témáról itthon még nem mernek nyíltan beszélni, ezért halljuk már megint a migrációt…
Most került sor a magyar kormány meghallgatására az Európai Unió Tanácsában (nem pedig az Európai Tanácsban, ahogy ezt sok helyen láthattuk leírva), a folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárásban. Nem nagyon volt kedvem kommentálni. Minek? Varga Judit igazságügyminiszter és a kormány egyéb képviselői ugyanazokat a kamu dumákat adják elő (“mindez a migráció miatt van”, miközben az első komoly jogállamisági kritikák már az Alaptörvény időszakában jelentkeztek stb.), itt újat már nem nagyon lehet mondani. Az mindenképpen árulkodó, hogy Varga a rendelkezésére álló hatvan percből összesen huszonötöt beszélt, ha csak az eljárást megindító Sargentini-jelentésben foglaltakra reagált volna részletesen (amire amúgy az eljárás való), az sokszoros időt vett volna igénybe. Összehasonlításképpen: amikor én nagyon barátian és nem részletbe menően beszéltem/fogalmaztam meg finom kritikát róla, arról háromnegyed órás lett a YouTube-videó…
Ha valaki komolyan “meg akarja védeni azzal szemben a magyar demokráciát”, akkor az nem huszonöt perc. Ebből nyilvánvaló, hogy a jelen eljárással nincs célja a kormánynak, abban bíznak, hogy politikai eszközökkel, lobbival meg tudják akasztani azt – ismerve a 7. cikk politikai természetét, jó eséllyel ebben igazuk is van.
Ám nem ez az egyetlen, és talán nem is a leghatékonyabb eszköz. Már a múlt héten a Tilos Rádióban is azt magyaráztam, hogy a Fidesz jogállamisági kérdésekben háromfrontos háborúba sodorta az országot, aminek a 7. cikk szerinti eljárás az egyik frontja. A másik a hétéves költségvetési vita, amiben (emlékeztetnék Angela Merkel Orbán Viktort “dicsérő” kijelentéseivel kapcsolatos korábbi megállapításaimra), láthatóan ugyancsak nem állunk jól. A harmadik – és várhatóan leginkább hatékony – pedig az az új ellenőrző eljárás, ami jelenleg az uniós jogalkotási eljárás alatt áll, és amiről januárban beszéltem először, amikor az Európai Parlament, módosításokkal ugyan, de megszavazta azt, és ami most az Európai Unió Tanácsa előtt fekszik.
Ehhez képest egy, Varga Judit mondatáról szóló cikk lényegében észrevétlen maradt az elmúlt két napban. Pedig fontos, különösen, ha valaki veszi a fáradságot, hogy megnézze az utolsó két forrást, jelesül az eredeti javaslatot és az EP által januárban betett módosítási javaslatokat. Segítek: 21. és 45. sz. módosítások. Na, az itt látható, néppárti (sic!) javaslatok épp olyan “nemzeti szakértők” kollégiumát rajzolják fel, amilyenről Varga Judit is beszélt. Azaz, ha ez a rendelet valamikor hatályba lép majd, a kormánypropaganda fennen zengheti majd az újabb győzelmet. Tessék, így jár megint a kormány három lépéssel az ellenzék előtt…
Miközben az ott ülő ellenzéki EP-képviselőktől, különösen azoktól, akik az előző ciklusban is ott ültek, erről az egész eljárásról SEMMI információ nem jött ki, az összes mondásuk annyi, hogy “hát igen, a jogállamisághoz kéne kötni az uniós pénzeket valahogy”, mintha fogalmuk sem lenne arról, ami a fenekük alatt történik az ülésteremben. Persze, ezzel nincsenek egyedül, Manfred Weber is ilyesmiket mondogatott még az EP-választás előtt, mondjuk neki nem is állt érdekében, hogy felhívja az emberek figyelmét, tekintettel a néppárti módosítókra, amik más szempontból is szűkítenék ennek az eszköznek az erejét… De a magyar ellenzéki EP-képviselőktől miért nem láttunk semmit ebben a témában január óta, amikor elvileg erről szavaztak is?
A lényeg: így nem is csoda, hogy a végén a Fidesz szokott nyerni, valamint ha tudni akarjuk, ami az EU szintjén zajlik, ne arra várjunk, hogy politikusok megmondják. Lehet utánanézni… Persze én nagyon örülnék annak is, ha végre olyan minőségi változás lenne a politikában, ahol a politikusok nem a “felülről megmondó” emberek, hanem az információt megosztó, tudásra rávezető emberek lennének, de úgy látszik, erre még várnunk kell egy ideig. Na, majd akkor nem lesz nehéz leverni a Fideszt.
Lattmann Tamás honlapja 