Kategória: Elemzések

Netanjahu ki nem adásának, illetve a Nemzetközi Büntetőbíróság elhagyásának következményei

Miután valóra váltak a legrosszabb elképzeléseim, a magyar kormány valóban meghívta Netanjahut, majd nem tartóztatta le és nem adta ki, sőt, Orbán bejelentette, hogy Magyarország elhagyja a Nemzetközi Büntetőbíróság rendszerét, érdemes egy gyors pillantást vetni rá, hogy mekkora kását sikerült kavarni.

Ezekről a kérdésekről elég sokat beszéltem mostanában, így például a Magyar Közöny Podcast, az Index, az ATV-n, közvetlenül a helyzet előtt a Klubrádión, vagy jóval korábban még a Hírklikk oldalain, valamint emlékeztetnék rá, hogy a hazai kollégákkal közösen kiadtunk egy nyilatkozatot is, ami azóta mértékadó nemzetközi fórumokon (OpinioJuris blog, Völkerrechtsblog) is megjelent.

A letartóztatási parancs nem teljesítése

Amint várható volt, a bíróság a magyar kormány jogsértését észlelve eljárást indított az az által elkövetett szerződésszegés miatt, és erről beszámolt a hazai sajtó is, lásd pl. itt vagy itt. Annyit mindenképpen előrebocsátanék, hogy a cikkben említett “kötelezettségszegési eljárás” nem azonos az EU-s hírekből indult uniós “kötelezettségszegési eljárás”-okkal, semmi köze azokhoz. Ez annyit takar, hogy maga a bíróság ebben az eljárásban meg fogja állapítani, hogy Magyarország megszegte a bíróság alapokányából fakadó kötelezettségeit.

Mi lesz ennek a következménye? A bíróság eddigi gyakorlatában az ilyen esetek utáni eljárások azzal értek véget, hogy a bíróság rögzítette a jogi helyzetet (azaz kimondta az állam jogsértését), majd az ügyet átadta a bíróság főszervének, az ún. Részes Államok Közgyűlésének (illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsnak, ha az olyan helyzettel összefügésben született, amit az utalt a bírósághoz). Miért? Mert az ilyen szerződésszegés lehetséges következményeit a rendszerben részes államoknak (azaz a többi szerződő államnak) kell eldönteniük, a nemzetközi jog eszköztárába tartozó bármilyen módszer alkalmazásával. Miután a Nemzetközi Büntetőbíróság megállapítja, hogy Magyarország nemzetközi jogot sértett, annak áldozatai, azaz a többi részes állam akár az önsegély keretében jogszerűen szinte azt csinál, amit akar, ellenintézkedés keretében.

A nemzetközi jogban az önsegély lényege, hogy a szerződésszegővel szemben a szerződés többi részese akár egy másik szerződés megszegésével is reagálhat, ha azt látja megfelelőnek. Nyilván ennek van valamiféle korlátja, tehát az ellenintézkedésként tett lépés nem sérthet jus cogens normát (tehát nem járhat pl. fegyveres erő alkalmazásával, vagy nem vezetheti be a kötelező rabszolgaságot az adott állam polgárai tekintetében), illetve általánosságban arányosnak kell lennie. A lényeg, hogy a bíróság várható marasztaló ítélete megadja a jogi alapot ehhez, de hogy konkértan mi lesz… Csak találgatni lehet. Az is lehet, hogy semmi, ahogy az eddigi esetekben történt – csakhogy az eddigi esetek nem EU tagállamok voltak, akik tekintetében az EU is csinálhatott volna valamit. Ellenben ha most pl. az EU tagállamok azt mondják, hogy a független igazságszolgáltatás ilyen mértékű ignorálása miatt Magyarország tekintetében törlik az európai letartóztatási parancs intézményét, akkor amiatt egy szavunk sem lehet majd. Nem állítom, hogy ez lesz, csak elsőként most ez jutott eszembe. Sajnos a lehetőségek majdnem korlátlanok.

Arról is már sokat és sokszor beszéltem, hogy a folyamatban lévő jogállamisági vitákban jelentősen rombolja majd a kormány pozícióját az a tény, hogy nyíltan megtagad egy bírósági döntést. De hát a magyar kormányt ez nyilván nem annyira zavarja.

A Nemzetközi büntetőbíróság elhagyása

Első körben érdemes rögzíteni, hogy a bíróság alapokmánya alapján egy részes állam bármikor elhagyhatja a bíróság rendszerét, annak van egy előre meghatározott eljárásrendje. Ez azt írja elő, hogy az adott állam a saját alkotmányos előírásainak megfelelően dönt a kilépésről, majd azt közli az ENSZ főtitkárával, és onnantól számított egy év múlva szűnik meg a tagsága.

Ez azt jelenti, hogy a fenti, Netanjahuval kapcsolatos ügyben a kilépés nem segít a kormányon. Az Országgyűlés döntését ugyanis csak most kezdeményezte az örök kezdeményező Semjén Zsolt, szóval még egy évig Magyarország köteles együttműködni a Nemzetközi Büntetőbírósággal, azaz az előző részben említett eljárásban ennek semmi hatása nem lesz.

Utána viszont szabadon jöhet majd akár Orbán Viktor legnagyobb barátja, Vlagyimir Putyin, illetve a földgolyó bármilyen népirtó és egyéb söpredéke, a magyar név nagyobb dicsőségére. Bár azt érdemes megjegyezni, hogy ezek a bűncselekmények a magyar jog szerint is bűncselekmények, de hát a rezsim leghűbb ügyésze, Polt Péter majd nyilván kellő óvatossággal csinálja majd a szokásos semmit, hogy ne zavarja az orbáni diplomáciát a szokásos sikerek sikerre halmozásában.

De önmagában a kilépésnek nincsenek jogi következményei, azon túl, hogy nagyon kellemetlen, és igen rossz megítélést okoz – függetlenül attól, amire a kormány most nagy lelkesen mutogat, nevezetesen a bíróság működésében gyakran tapasztalható kisebb-nagyobb problémáktól. És itt újra felhívnám a figyelmet az előző rész utolsó bekezdésében foglalt, az Európai Unión belüli politikai következményekre. Ezek azért lehetnek érdekesek, mert kevés dolog van, amiben az uniós tagállamok annyira egyetértenek, hogy az közös uniós külpolitikai álláspontokat tud képezni, ezek között az egyik épp a Nemzetközi Büntetőbíróság támogatása. Ami persze továbbra sem érdekli majd a kormányt…

Trump kiléptetné az USA-t az ENSZ Emberi Jogi Tanácsból?

Olvasom a reakciókat arra, hogy Donald Trump kilépteti az USA-t az ENSZ Emberi Jogi Tanácsból, és valahol csak mosolyogni tudok rajtuk, különösen az ún. szakértőkön. Hol éltetek eddig? Mit szakértettetek idáig?

We had it coming. És egyáltalán nem biztos, hogy ez rossz lesz. Márminthogy de, sok szempontból biztosan rossz lesz, de van az ún. “szükséges rossz” kategória. Valamin változtatni kell, nem csak az ENSZ-nek és a nemzetközi kapcsolatok rendszerének, de az USA-nak is, legalább a hozzáállásában. Azért az nem volt realitás, hogy minden úgy menjen tovább, ahogy eddig. Ha valami, akkor ez biztosan várható hatása volt egy sokszor magát a konvenciókon kívül helyezve tevékenykedni kedvelő Trump elnöknek. Továbbra sem lesz valami nagy véleményem róla, de ami most történik, nagyon sok szempontból várható volt. Hogy mi lesz az eredménye ennek az újfajta, látványosan konfrontatívabb hozzáállásnak? Lehet, sőt biztos, hogy rövid távon lesznek problémás következményei, de a nagy helyzet az USA és a nemzetközi kapcsolatok rendszerének viszonyában a mostaninál sokkal rosszabb nem biztos, hogy lehet.

Idézet egy 2009-es (sic! – biztos már akkor is valami bősz trumpista voltam 😀 ) írásomból, amiben utaltam az ENSZ Emberi Jogi Tanács elődje, az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága és az USA problémás viszonyára:

“személyesen úgy vélem, nem kell az Egyesült Államok George W. Bush alatt vitt külpolitikája nagy támogatójának lenni ahhoz, hogy viszonylag nyugodt lelkiismerettel kijelenthessük: talán érthető, ha az Egyesült Államok a területét 2001. szeptember 11-én ért támadás után nem kívánta különösebben komolyan venni például azt az ENSZ Emberi Jogok Bizottságát, amely 2003 januárjában harminchárom szavazattal három ellenében (tizenhét tartózkodással) képes volt Líbiát elnökévé választani. Mérvadó emberi jogi csoportok szerint már az is elgondolkodtató volt, hogy egyáltalán a testület tagja lehetett, aminek az okát sokan abban látták, hogy az afrikai államok támogató szavazatai az ENSZ Közgyűlésben egyfajta hálát jelentettek a frissiben létrehozott Afrikai Unió anyagi támogatásáért cserében.
Hasonló felzúdulást keltett, amikor egy évvel később ellenszavazat nélkül választották újra a bizottságba Szudánt, ahol már akkor is patakokban folyt a vér a darfúri régióban (Bashir szudáni elnök ellen mellesleg idén nyáron adott ki letartóztatási parancsot a Nemzetközi Büntetőbíróság – azért ugye érezzük azt a fura bizsergést, amit az okoz, hogy egy olyan állam volt újraválasztott tagja az ENSZ legfőbb emberi jogi szervének, amelynek vezetőjével szemben többek között a népirtás vádja merült fel), valamint Kubát, ahol a kommunista rezsim emberi jogi ambíciói finoman szólva sem voltak példaértékűnek minősíthetők”

Ha valakit érdekel, az eredeti, teljes írás (más kollégák gondolataival együtt) elérhető a Széchenyi Könyvtár honlapján, itt:

https://epa.oszk.hu/02300/02334/00035/pdf/EPA02334_Fundamentum_2009_01_049-063.pdf

Nie wywołuj wilka z lasu, Polska – lengyel mentesség izraeli vezetőknek a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága alól?

Az elmúlt napokban mindenféle hírek ütötték fel a fejüket a címben jelzett témában. Bár ezek egyelőre elég kétértelműek (egyelőre nem volt konkrét bejelentés Netanjahu részéről a Lengyelországba látogatásról), azt mindenképpen fontos leszögezni, hogy egy, a statútumban részes állam ilyen mentességeket érvényesen nem garantálhat – a statútum a letartóztatás és átadás kötelezettségét bármilyen kivétel engedése nélkül tartalmazza.

Bár mindenképpen vitathatatlan a helyzet abszurditása – nevezetesen a gondolat, hogy az Auschwitz emlékünnepségre érkező izraeli miniszterelnöknek kell a letartóztatás veszélyével szembenéznie – a Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsa nem politikai termék, ennek megfelelően az ilyen szempontokra nincs is tekintettel.

Lengyelországnak viszont tekintettel kell lennie fennálló kötelezettségeire, és azok a Statútum alapján egyértelműek.

Személy szerint úgy gondolom, hogy Netanjahu nem fog Lengyelországba utazni, amit most látunk, az nem más, mint a lengyel politikai kommunikációs térben zajló “lökdösődés” – a témában először az a Duda köztársasági elnök szólalt meg, akinek abszolút nem okoz gondot Tusk miniszterelnököt nehéz helyzetbe hozni. Utóbbi pedig reagál erre, miközben nagyon oda kell figyelnie, hogy ne vadítsa el országát sem a nyugati szövetségesektől, sem pedig magától a Nemzetközi Büntetőbíróságtól, aminek fontos szerepe van/lesz a folyamatban lévő orosz-ukrán háborúban, maga is mint egyfajta “szövetséges”, a Putyin ellen kiadott letartóztatási paranccsal.

Nie wywołuj wilka z lasu, Polska – on a possible exemption provided to Israeli politicians from the ICC

There are news going around the Polish government possibly granting immunity for official Israeli visitors from arrest and extradition to the ICC. Although the news is currently quite ambiguous (there has been no concrete announcement from Netanyahu about a visit to Poland), it is important to state that a state party to the Rome Statute cannot validly guarantee such immunities – the Statute contains the obligation to arrest and surrender without any exceptions.

Although the absurdity of the situation is indisputable – namely the idea that the Israeli Prime Minister arriving for the Auschwitz memorial service should face the risk of arrest – the ICC arrest warrant is not a political product, and accordingly, it does not take such aspects into account.

Poland, however, must take into account its existing obligations, and these are clear under the Statute.

Personally, I think that Netanyahu will not travel to Poland, what we are seeing now is nothing more than a “rumble” taking place in the Polish political communication space – the first to speak on the subject was President Duda, who has absolutely no problem putting Prime Minister Donald Tusk in a difficult position. The latter has to respond to this, while having to be very careful not to alienate his country from either the Western allies, the EU or the International Criminal Court itself, which has/will have an important role in the ongoing Russian-Ukrainian war, itself as a kind of “ally”, with the arrest warrant issued against Putin.

Welcome to Schengen, Bulgaria and Romania!

Добре дошли в Шенген, България и Румъния!

Bun venit în Schengen, Bulgaria și România!

An earlier analysis of mine on the matter:

https://c4ep.eu/one-step-towards-the-european-balkans-a-partial-enlargement-of-the-schengen-area-with-romania-and-bulgaria/

Orbán Viktor megint vétóval fenyegetőzik…

Látom, hogy Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli kossuthrádiós vizenjárása alkalmából megint felvette az izomtibi-kötényt, és előadta, hogy márpedig ha nem kapja meg az uniós pénzeket, akkor meg fogja vétózni a következő hét éves uniós költségvetést. Merthogy na, keménység van.

Nyilván ez néhány ostobának ilyenkor nagyon tetszik, de érdemes rögzíteni egy-két dolgot:

Elsőként azt, hogy olyan nincs, hogy “az EU-nak nem lesz hét éves költségvetése”. A jelenlegi is megfelel egy jó ideig, ami hatályban fog maradni, ha nem sikerül újat elfogadni. Szoval Orbán fenyegetőzése meg csak komolyan sem vehető. Persze, senki nem lesz boldog a mostanival (és egyelőre ne is nyissunk meg számos problémás kérdést azzal kapcsolatban, amit előbb-utóbb majd meg kell, lásd pl. az annak alapján felvett hitelek kérdését), de az EU köszönettel el fog vele ketyegni, és mindenki tudni fogja, hogy ki miatt nem sikerült korrigálni annak hibáit. És senki nem akarja, hogy ez megtörténjen.

Másodszor, ha Orbán most tényleg elkezd a következő hét éves költségvetés vétójával fenyegetőzni, akkor egyrészt kiröhögteti magát (fenyegetőzött ezzel 2020-ban is, oszt’ mi lett, a jelen poszt aljára betettem a témában korábbi posztjaimat, hogy vissza tudjon olvasni, akit érdekel, költségvetés is lett meg jogállamisági eljárás is, amivel szemben próbált Orbán erősködni), másrészt viszont – és ez neki sokkal rosszabb lesz – várhatóan annyit sikerül majd elérnie, hogy az eddig aggodalmaskodó és emiatt habozgató tagállami kormányok rászánják magukat a 7. cikk szerinti eljárás továbbvitelére (hogy tényleg ne legyen szavazati joga, és ki tudja még, mit fognak szankcióként ránk pakolni), ami jelenleg miattuk van beakadva.

Erről egyébként szinte napra pontosan két éve írtam itt, ezt érdemes elolvasni most, már csak azért is, mert pl. leírtam alaposan a 7. cikkes eljárás menetét, amit most újra nem akarok. Lényegében minden, ami ott van, megfelelően alkalmazandó itt és most is.

Inkább az tűnik valószínűnek, hogy ez a fenyegetőzés megint csak a belföldi hívek előtti izmozgatás, valós komoly szándék nélkül. Ez ugyanis nem reális, és ezt a miniszterelnöknek is tudnia kell. Az egész uniós költségvetés egyedüli blokkolása esetében egyedül fog maradni, és nagyon nem látszik, hogy egy ilyen esetben a 7. cikk szerinti eljárás második szakaszában (ahol konszenzusos a döntés) ki fogja bevédeni. Az a szlovákiai Fico, aki talán még nála is jobban csüng az uniós pénzeken és gazdasági kapcsolatokon, nem mellesleg utálja őt, és az egész politikáját a magyarellenességre építette az elmúlt évtizedekben? Ugyan már. Ezt senki nem gondolhatja komolyan.

Korábbi bejegyzések az oldalon a hétéves költségvetéssel és a vétójoggal kapcsolatban:

Orbán össze fog veszni Trumppal?

Legalábbis a most megjelent Magyar Közöny podcast-beszélgetés címe alapján… Aztán majd meglátjuk, de az tény, hogy az orbáni külpolitika azzal, hogy széttartó folyamatokat próbál a saját érdekében egymáshoz drótozni, na…

Lecsófőzés és külkapcsolatok

Elérhető lett a YouTube-on a múlt hét pénteken a KlikkTV-re felvett beszélgetés, aminek során beszélgettünk Orbán Viktor trükkjeiről, a kormány külpolitikai lehetőségeiről, Trumpról, EU-ról és a jövő évi választások felé…

Orbán Viktor megint vétóval fenyegetőzik…

Látom, hogy Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli kossuthrádiós vizenjárása alkalmából megint felvette az izomtibi-kötényt, és előadta, hogy márpedig ha nem kapja meg az uniós pénzeket, akkor meg fogja vétózni…

Erasmus / Horizon Europe-ügyről a Tiloson

Tegnap a Tilos Rádión beszélgettünk az Erasmus-ügyről, ami csupán az egyik – de látványos – olyan problémaként jelenik meg, aminek rendezését az Európai Bizottság a források megnyitása a Tanács felé…

Hogy állunk akkor most az uniós pénzekkel?

Folyamatosan jönnek-mennek a hírek azzal kapcsolatban, hogy hogy áll a kormány és az Európai Bizottság vitája az uniós pénzek tekintetében. Ezzel kapcsolatban nagyon sok olyan szereplő is megszólal, és nagyon…

Írásom a vétójogról az ÉS hasábjain

Az Élet és Irodalom tegnapi számában megjelent az írásom, amiben a vétójoggal kapcsolatos kérdéseket járom körül. Egyre inkább előtérbe kerülnek ugyanis az olyan javaslatok, amelyek uniós szinten a tagállamokat bizonyos…

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.

Clouds are gathering, preparing for the storm… then a light rain – evaluation of the 2024 Hungarian Council presidency

The Hungarian EU Council presidency had to face criticism and several challenges that promised quite a bumpy ride ahead. At some points even stripping Hungary from the presidency was considered as an option by some, but as we pointed out in an earlier analysis, this was not a realistic idea.

One of the biggest problems was around concerns about democratic values, as domestic policies of Hungary, particularly during the 13 years of Viktor Orbán’s government, were badly criticized for undermining EU principles such as media freedom, judicial independence, and the rule of law. These concerns persisted long before (and also throughout) the presidency and led to serious scepticism from some (member states, institutions and political actors) about Hungary’s possible leadership in guiding European policies and capacity of acting as an “honest broker” in European matters.

Critics also highlighted that the general lack of transparency in Hungary’s operation may “infect” the presidency, especially in its decision-making processes, particularly concerning politically sensitive topics like migration (being a leading domestic political-communication issue) and the expansion of the Schengen system (with the presence of specific Hungarian interests on the matter).

The problem of specific partisan interests also raised issues. Hungary was also accused of using its presidency to advance its national interests rather than the collective interests of the community of the EU. It was never hard to find potential crossroads here: the constant emphasis of the Hungarian government on migration policies and border security was seen by many as simply doing domestic politics rather than fostering a balanced EU-wide approach, but with an EU-sheet in the background. Existing polarized reactions to migration policy promised nothing good but required a good mediator, and while Hungary’s recent constant push for stricter migration controls aligned with some member states, it alienated others – leading towards a mess instead of coordinated action. Critics argued that the Hungarian government’s approach could exacerbate divisions within the EU rather than promote unity, especially in an era when implementation and execution of the new EU migration laws should be made a priority by all.

Additionally, serious geopolitical challenges were ahead as well. The Hungarian Council presidency had to navigate an unusually complex geopolitical landscape, including ongoing tensions related to the Ukraine war and the crisis in the Middle East. The Hungarian government’s close ties with Russia and perceived reluctance to fully support Ukraine raised questions about its impartiality in representing EU interests, instead of its own – even if, in many cases, those were not easy to be seen or to be understood. The same concerns have been present in Viktor Orbán’s one-sided support of Israel as well, which, according to critics, have oversimplified the situation, thus not being compatible with the interests or expectations of some member states intending to apply a more sophisticated approach to the crisis.

Preparing for the storm – the goals and priorities

By setting the goals and priorities, the Hungarian government tried to make sure those set for the second half of 2024 are in alignment with recognised pressing EU-wide challenges and not only its national interests. Its key focus included further expansion of the Schengen area and help in further EU enlargement. Migration and border management was of course an important issue, and the 2025 annual budget was something to be dealt with. Energy, competitiveness and sustainability have also been recognised as major issues.

The expansion of the Schengen area practically meant the integration of Romania and Bulgaria into the Schengen area (see an earlier analysis of ours on the subject). Hungary aimed to finalize agreements to end internal border controls for these countries, furthering EU cohesion and regional integration.

Concerning migration and border management we had more questions at the beginning than answers. The government of Hungary emphasized addressing illegal migration, strengthening external border controls, and reforming EU asylum policies, with the aims to enhance security and align migration policies with citizens’ expectations, but it was never clear, exactly what are the plans, especially shortly after finally concluding the long process of adoption of new laws on the subject (see our earlier analysis).

It is the job of the Council presidency to overlook the EU annual budget negotiations for the next year, where the priorities were to increase funding for cohesion policies, disaster relief, and Western Balkan enlargement preparations.

The latter was especially important: Hungary has already actively promoted the EU membership aspirations of Western Balkan countries, emphasizing their strategic importance and the need for faster accession processes. While some have seen this being more of an attempt of the Hungarian government to extend its local influence (and assist Russia’s geopolitical aims), this enlargement was in sync with the goals already identified by relevant European actors as well.

There was a lot of attention on energy security and competitiveness, especially because of the fact that during the past years, the Hungarian government – amid all the geopolitical tensions and the energy crisis – focused on trying to secure energy supplies differently than most of the other member states (again, raising serious debates sometimes), and it has done the same related to competitiveness. In the light of that, advancing discussions on a new European competitiveness pact to strengthen the economy of the EU seemed to be an interesting challenge.

Additionally, the presidency also emphasized the implementation of the European Green Deal, particularly in energy transition and environmental sustainability efforts, though this priority seemed to be secondary, compared to others, coming rather from the European Commission, and not solely from the Hungarian government.

Concluding the goals and priorities, they are the result of a balancing act by the Hungarian government between pressing EU challenges and its strategic national interests, including stricter control of migration and growth of regional influence.

Then a light rain – the results of the presidency

At the end, the Hungarian presidency of the Council of the European Union can be viewed as relatively successful, as it was able to achieve several of its planned goals, while outmanoeuvring potential conflicts, sometimes by simply postponing them.

The presidency and Hungary itself have played a key role in advancing the integration of Romania and Bulgaria into the Schengen Area – a long-standing goal of Hungary which was already made clear during its previous presidency, in the first half of 2011. A final agreement to lift all internal border checks is probable to be reached during this December, the current presidency, marking a significant step in European integration.

Under the Hungarian presidency’s leadership, the EU budget for 2025 was also successfully finalized. According to the priorities, the budget emphasized increased funding for cohesion, disaster relief, and support for Western Balkan countries pursuing EU membership. This was not easily achieved among all economic and geopolitical challenges, which required the presidency to negotiate effectively and to strike a balance between concurring interests.

The presidency also focused on strengthening EU migration policies, hammering out agreements on border security and asylum procedures, trying to align with public demand and the Hungarian government’s own interest in stricter controls. These measures were part of many actors’ broader efforts to maintain a European unity on delicate issues like migration, but we have to note here that efforts by the Hungarian presidency have not been focused on developing or deepening already existing policies, or a better implementation of those, but rather keeping a delicate balance between direct and long-term political interests, which is not easy to achieve. These problems and open questions will surely not go away with the Hungarian presidency.

Additionally, the presidency did not fall into all the traps that are provided by an opportunity like this. While it had a tough start with Viktor Orbán’s strange and fruitless “peace mission” global travels, raising eyebrows and facing significant criticism, the presidency was not used – or abused – by the Hungarian government to try to influence or even obstruct procedures related to Hungary. There were concerns e.g. related to the ongoing Article 7 procedure being tinkered with by the presidency, but it did not happen – slowly silencing the initially very loud criticism, letting these issues go to the upcoming Polish presidency.

Overall, we can conclude that the Hungarian Council presidency prioritized practical solutions to complex challenges in all relevant fields: EU enlargement, budgetary stability, and migration policy reform. While it faced criticism (both before and during its term) over domestic political concerns, its ability to achieve consensus on high-profile issues (even if by de-politicizing them) was well acknowledged.

Originally published on the C4EP website.

More than meets the eye – an infringement case at the court with a potential wider effect for the future

An infringement procedure against Hungary was launched nearly three years ago by the European Commission, and after lengthy negotiations without any results, it announced in July 2022 that it would refer its debate with Hungary to the Court of the European Union. 19 November has seen the hearing for the case, in front of a full court in session, with a high number of member states and the European Parliament as interveners in the case, representing their own opinion – which is fairly rare with infringement cases.

According to the position of the Commission, the contested Hungarian law (the so-called Child Protection Law) violates not only the provisions of more of the laws of the European Union (e.g. the Audiovisual Media Services Directive, the E-Commerce Directive), but also various principles: the principle of freedom to provide services, or the right to data protection and certain notification obligations. The Brussels-based executive also argued that by violating the rights to human dignity, freedom of expression and information, private and family life and non-discrimination, the contested Hungarian law also violates the common values enshrined in Article 2 of the Treaty on the European Union (TEU) – those being respect for human dignity, freedom, democracy, equality, the rule of law and respect for human rights, including the rights of persons belonging to minorities.

Not only a usual “Commission v. member state” debate

The wide interest with the case is demonstrated by the fact that after the Commission filing in the case to Court, an international campaign was launched to encourage member states to participate in this procedure, namely on the side of the European Commission – a very unusual idea related to infringement procedures, where member states usually are more interested in defending themselves against “Brussels”. As the result of this campaign, a total of sixteen member states (and the European Parliament) officially indicated their intention to participate in the proceeding as interveners, supporting the arguments of the Commission. Fourteen of these member states were also present at the Court hearing, and the vast majority of them also addressed the Court, just as the European Parliament did.

Who thinks what about who is right?

The essential part of the arguments is fairly easy to conclude: all the intervening states’ position were clear on agreeing that the European Commission is right and that adopted Hungarian law should be condemned, as it is in clear violation of the aforementioned EU laws, thus constitutes a violation of obligations deriving from the founding treaties.

However – and this easily becomes the really interesting thing about this case – as this is the first time that the European Commission has made the violation of the values under Article 2 TEU the subject of a major procedure, all the intervening states have addressed this subject intensely, with much more attention than the actual basic question of the case itself. And this may be important to emphasize because this is precisely the area in relation to which the Article 7 procedure is also underway currently against Hungary, and where the various procedures against member states may collide with each other.

Infringement procedure v. Art. 7 procedure?

One of the central elements of the Hungarian official argument is that the current judicial procedure creates a parallel with the procedure under Article 7 TEU. Neither the court, nor the intervening member states seemed to accept this argument, but they have made it clear in their contributions, that this is a realistic danger that they want to avoid. Hence, nearly all of them has drawn attention to the necessity of the violation of a specific legal obligation and to the proving of that so that an infringement could be based on that. It seems to be clear, that the European Commission was well prepared for this, since it also mentioned several exact EU pieces of legislation in its application and mentioned the violation of Article 2 as a supplementary problem to all of those. The member states present at the hearing seemed to want to reduce the future possibility of infringement proceedings being initiated solely on the basis of Article 2, therefore they argued intensely on a possible set of criteria to be fulfilled in future possible cases.

This is not only about some kind of self-defence, but also has a significance at a pan-European level, where the possibility of proceedings under Article 7 will actually be made impossible (and empty), if infringement proceedings will be possible to be initiated on the grounds of a breach of fundamental values embodied on Article 2 TEU. One question is, when the European Court of Justice will deliver a judgment in this case, will it cite Article 2 TEU as a reference point, or whether it will develop its case law on this later.

This way the case also has a strong political-constitutional dimension for the future, and it is not only whether the Orbán government of Hungary will lose a simple lawsuit. If the Court finds that Hungary has violated the fundamental values under Article 2 TEU, this would inevitably have an effect on the ongoing Article 7 procedure, which is currently clogged in its first stage in front of the Council (a fur-fifth majority of the member states is needed, but it has not been reached so far). A judgment like that would lead to a very strange situation: the Court would deliver a legally binding judicial decision on a question, which is currently subject to political consideration by the member states in the Council, seemingly unable to reach a compromise for four years now. It could provide strong confirmation and a basis for reference for member states critical towards the Hungarian government of Viktor Orbán and may push those who are currently hesitant to take the procedure to a new stage.

How will the proceeding continue and what comes next

The next step in the court proceedings in this infringement proceeding will be the adoption of advocate general’s opinion, in which a preliminary legal position will be rendered to the Court. This is not binding on the Court in the case, but in almost all cases the subsequent judicial decision is in sync with that. The advocate general’s opinion is to be rendered during the next few months, and it is possible that the Court’s judgment will be rendered during the first half of 2025.

It is most likely that the Court will condemn the contested Hungarian legislation, but the interesting part will be what the Court will do with arguments based on the violation of Article 2 TEU – is that violation going to constitute an infringement by itself, or will the Court follow the more careful argument of the Commission’s application? In the first case, it will set a precedent with currently uncalculatable effect.

You can watch the broadcast of the hearing online here. The original post is available at the C4EP website.

Szexbotrány a Nemzetközi Büntetőbíróságon?

Megjelent a magyar sajtóban is a hír, amely szerint alakul egy zaklatási botrány a Nemzetközi Büntetőbíróságon. Ezzel kapcsolatban több kérdés is felmerült bennem. Az első, hogy vajon eljutunk-e valaha oda, hogy nem fogja a hazai sajtó összekeverni a Nemzetközi Bíróságot (aminek nyilván NINCS semmilyen ügyésze, “fő” pedig pláne) a Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC – International Criminal Court), amiről amúgy szó van? A második, hogy különösen ciki, hogy a tudósítás szerint a külügyi szóvivőnek is sikerült ugyanezt előadnia…

Amúgy az ügy elég ideje a nyilvánosság előtt van, abban két hete már a bíróság is kommunikált, a belső vizsgálat folyamatban van. Érdekessége a helyzetnek, hogy az áldozat a hírek szerint nemhogy névtelenséget kér, de nem is ő indította meg az eljárást, és ő maga is erősen bizonytalan abban, hogy akarja-e az egészet. Egyvalami biztos, ilyen még nem volt, de személy szerint nekem nagyon nem fájna, ha Khan ebbe belebukna (kritizáltam őt korábban itt is eleget, finoman), de a Nemzetközi Büntetőbíróságra gyakorolt hatása az ügynek lehet igencsak romboló.

Annyit szeretnék rögzíteni, hogy személy szerint nem osztom azokat a lebegtetett véleményeket, hogy ennek a helyzetnek bármi konkrét köze lenne az izraeli állami vezetőkkel szembeni vizsgálatok megindításához, bár természetesen nem zárható ki, hogy van-e valamiféle zavarkeltő művelet a háttérben, de az biztos, hogy a megindult vizsgálatokat az érdemben nem tudja befolyásolni. A magyar kormány a fent hivatkozott cikkben említett levele érdemben semmit nem jelent, az egy lágyabb állásfoglalásnak tekinthető a magyar-izraeli bilaterális kapcsolatok jelenlegi szintje mentén.

Milyen hatása lehet ennek a botránynak? Röviden: a legrosszabb esetben a főügyész lemondása/lemondatása a szervezetben részes államok részéről. A részes államok gyűlése jelenleg napirenden tartja a kérdést, ebből az következik, hogy még minden lehetőség nyitott, és nincs kétségem, hogy az államok mindenképpen megpróbálják megvédeni majd a Nemzetközi Büntetőbíróság tekintélyét. De ez még előttünk van…