Vajon “elemi csapás” egy járvány, van-e alaptörvényi alapja a veszélyhelyzet kihirdetésének?

A ma közzétett 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel veszélyhelyzet került kihirdetésre, ami lehetőséget biztosít számos korlátozás életbe léptetésére. Az Alaptörvény a veszélyhelyzet kihirdetését az alábbi esetben teszi lehetővé:

(1) A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.

Alaptörvény, 53. cikk (1) bek.

Több probléma is felmerül a mai bejelentéssel kapcsolatban, a legfontosabbnak az esszenciája a címben is felmerül: vajon egy járvány, illetve annak veszélye “elemi csapásnak” minősül-e. Álláspontom szerint nem, ennek megfelelően a veszélyhelyzet kihirdetésének hiányzik a jogszabályi alapja.

A szavak általánosan elfogadott jelentésén túl (ehhez bővebben lásd pl. a Pallas nagy lexikonában foglalt meghatározást: “oly esemény, mely a természet erőinek (elemeinek) működése folytán szokott bekövetkezni”), a magyar jogszabályok sehol nem minősítették a járványokat ilyennek. Sőt, a szövegek megfelelő értelmezése azt mutatja, hogy a magyar jog a járványokat, egészségügyi vészhelyzeteket az elemi csapások mellett, külön kategóriaként kezelték. Ezekből lássunk néhány példát, kezdve a legújabbakkal (többnyire olyanokat felhívva, amiket a Fidesz többsége fogadott el):

Így például a 2019. évi CVII. törvény, ami a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szól, több helyen – a foglalkoztatás általános szabályai alóli kivételes esetek meghatározásaként él a “baleset, elemi csapás, súlyos kár, továbbá az egészséget vagy a környezetet fenyegető veszély megelőzése vagy elhárítása” fordulattal, ami világosan jelzi, hogy a jogalkotó az “elemi csapás” és az “egészséget … fenyegető veszély” kategóriáit külön tartozóként kezeli, azaz azok nem azonosak. Ha azonosként kezelné, nem sorolná fel külön-külön a kettőt. Ezt megtaláljuk a törvény 55. § (3), 57. § (5) és 58. § (2) bekezdéseiben.

Ugyanezt a megoldást látjuk a 2018-ban elfogadott CXXV. törvényben, ami a kormányzati igazgatásról szól, annak 120. § (3), 122. § (5) és 123. § (2) bekezdéseiben. Ugyanígy a 2015. évi XLII. törvényben, ami a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szól, annak 289/L. § (5) és 289/M. § (2) bekezdéseiben. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény a BV-személyzet alkalmazásával kapcsolatban ugyanezt alkalmazza a 242. § (3) és 249. § (3) bekezdéseiben.

Ez elég töretlen gyakorlatnak tűnik. Ha kicsit régebbre is visszanézünk, a 2006. évi CXXXI. törvény meg is határozza az “elemi csapás” fogalmát, példálózó felsorolással, mégpedig a következő formában: “elemi csapás (így különösen a jégeső, az árvíz, a belvíz, a fagy, a homokverés, az aszály, a hó-, jég- és széltörés, a vihar, a földrengés, valamint természeti vagy biológiai eredetű tűz)” Itt sem szerepel a járvány, vagy az egészségügyi veszélyhelyzet bármilyen formája.

A hatályos katasztrófavédelmi törvény (2011. évi CXXVIII. törvény – amit rögtön elkezdett elemezni a sajtó egy része, keresve, hogy milyen lehetséges intézkedéseket alkalmazhat majd a kormány) sem támogatja ezt a megközelítést, ugyanis annak 44. § a) bekezdése adja meg az “elemi csapások” felsorolását, a b) az “ipari szerencsétlenség” fogalmát, míg a járvány ugyanannak a szakasznak a c) bekezdése szerinti “egyéb eredetű veszélyek” cím alatt szerepel. Amellett, hogy ez is alátámasztja a fenti állításomat, hogy az elemi csapások közé nem tartozik a járvány, ez azért is súlyosan problémás alkotmányjogi szempontból, mert ezzel a katasztrófavédelmi törvény lényegében kiterjeszti az Alaptörvény tartalmát, azaz módosítja azt, márpedig a jogi egyetem első évfolyam elvégzése után illik tudni, hogy ez nem lehetséges.

És csak hogy a szabályozói hierarchia teljes spektrumát bejárjuk, véletlenszerű választással álljon itt Gyomaendrőd egyik 2008-as önkormányzati rendeletének (33/2008. (VIII. 29.) Gye. Kt. rendelet) részlete, amely az elemi csapás okozta lakáskárok helyreállításához nyújtott önkormányzati támogatásokról szól, és hatálya meghatározásakor, az első szakaszában a következőképpen rendelkezik: “A rendelet hatálya kiterjed azokra a személyekre, akiknek az ár vagy belvíz, rendkívüli időjárás, vihar, vagy tűz Gyomaendrőd Város Közigazgatási területén található, a káresemény bekövetkeztekor a kérelmező által lakott lakóházban kárt okozott, és a lakhatását vagy a lakóház helyreállítását e támogatás nélkül nem képes megoldani.” E felsorolás sem terjed ki az egészségügyi kockázatokra vagy veszélyekre.

Mindebből következik, hogy az “elemi csapás” fogalmába nem tudjuk belekalapálni a járványhelyzetet, azaz a jelen veszélyhelyzet kihirdetésének hiányzik az alaptörvényi, azaz jogszabályi alapja.

Különösen zavaróvá válik a helyzet, ha hozzátesszük, hogy e veszélyhelyzet kihirdetése ráadásul indokolatlan és szükségtelen is, hiszen az ilyen helyzetekre irányadó egészségügyi törvény (1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről) alapján minden szükséges járványügyi intézkedés megtehető, a rendkívüli állapot bevezetése nélkül. Ahogy azt is hozzátenném, hogy a fent említett katasztrófavédelmi törvény előírásai is alkalmazhatóak anélkül. A részletekre itt és most nem térek ki, a lényeg, hogy az egészségügyi törvény alapján az egészségügyi miniszter döntésével lehetséges a kötelező szűrés, kötelező vizsgálat, zárlat, fertőző személyek körözése stb., nagyjából minden, amiről a kormány jelenleg beszél, ellenben nem ad lehetőséget olyan mértékű jogkorlátozásra, mint amilyenre az Alaptörvény szerinti “veszélyhelyzet”.

Annak bevezetése esetén ugyanis például aki holnap azt mondja, hogy “az egészségügyi ellátás Magyarországon egy kalap szamóca”, az könnyen belecsúszhat a Büntető törvénykönyv 337. § szerinti “Rémhírterjesztés” bűncselekményi tényállásába. hogy az egyéb lehetséges, kétes szükségességű jogkorlátozásokról ne is beszéljünk.

Előadás a Magyar Biztonsági Fórum X. konferenciáján

Tegnap az a megtiszteltetés ért, hogy előadást tarthattam a Magyar Biztonsági Fórum X. konferenciáján. Az előadás tárgya a szervezők felkérésére az volt, hogy járjuk körül röviden, milyen lehetőségeket, módszereket ismer a nemzetközi és az európai uniós jog például a mostani, koronavírus által okozott, és hasonló jellegű helyzetekben.

Az előadás során az ENSZ, az Európa Tanács, majd az Európai Unió jogrendjének sajátosságai ismertetése mellett próbáltam bemutatni a rendelkezésre álló lehetőségeket. Röviden összefoglalva: a legfontosabb döntések, így például bármilyen rendkívüli intézkedések kötelező hatályú elrendelésének lehetősége továbbra is az államok kezében van, a nemzetközi és az uniós jog legfeljebb az állami intézkedések koordinálására és támogatására alkalmas, de nem lép azok helyébe, és pláne nem veszi ki az irányítást az államok kezéből.

Hogy ez jó, vagy nem, na abban a kérdésben nem tisztem dönteni. 🙂

A konferencián használt prezentáció letölthető a Researchgate illetve az academia.edu oldalamról.

A volt szudáni diktátor is a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerülhet

A híradások szerint van rá esély, hogy a közeljövőben a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerüljön Szudán tavaly áprilisban megbuktatott diktátora, Omar al-Basír.

Az országban történt népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt a hágai székhelyű büntetőbírói fórum 2005 óta folytat vizsgálatokat, amikor az ENSZ Biztonsági Tanács – első alkalommal a bíróság alapokmányának 1998-as elfogadása valamint működésének 2002-es megkezdése után – az ENSZ Alapokmány VII. fejezete alapján elfogadott, azaz kötelező erejű, történelmi jelentőségű 1593. sz. határozatával a Szudánban (különös tekintettel a darfúri régióban) kialakult helyzetet a bíróság elé utalta. Ezek után 2009-ben, majd 2010-ben adtak ki letartóztatási parancsot az államfő ellen, természetesen az állam ezeknek nem tett eleget. Ez a helyzet viszont a tavalyi szudáni események, al-Basír bukása és elzárása eredményeképpen várható volt, hogy változni fog.

Mivel Szudán nem részese a bíróságot létrehozó, 1998-ban elfogadott egyezménynek, az ún. Római statútumnak, a BT utaló határozata volt az egyetlen lehetőség, hogy a fórum foglalkozhasson az itt történtekkel. Az elmúlt évek során több magyar és angol nyelvű írásomban is megfogalmaztam aggályokat azzal kapcsolatban, hogy ez a lehetséges módszer összességében árt vagy segít a bíróságnak (lásd pl. itt, itt, vagy itt), alapvetően pesszimista következtetésekkel. Tavaly, olvasva a Szudánból érkező híreket, komoly aggodalmaim voltak, hogy esetleg Szudánban is a líbiaihoz hasonló forgatókönyv fog megvalósulni (lásd pl. itt, illetve itt, már a címben is a “kudarc fokozatait” emlegetve), de ha a most érkező hírek valósak, akkor talán ez elkerülhető, a nemzetközi büntetőjog területe pedig egy igen fontos üggyel fog gazdagodni.

Ami viszont biztos, hogy nekem az idei évre nagyjából elkészült, az állami szuverenitás nemzetközi intézményekre átruházott egyes elemeivel foglalkozó habilitációs dolgozatomhoz hozzá kell nyúlnom. 🙂

Autonóm fegyverrendszerek és a nemzetközi jog

Szeretem, amikor az aktuális politikai, közéleti témákhoz képest inkább szakmai kérdésekkel keres meg a sajtó, ennek egyre ritkább példájaként merült fel az autonóm fegyverrendszerek problémája, amivel a Euronews jelentkezett nemrég.

Az elkészült anyagukat itt lehet elolvasni és megnézni: https://hu.euronews.com/2020/02/07/etikai-kerdeseket-vetnek-fel-a-gyilkos-robotok

Persze a gyilkos robotokon és a terminátorokon túl a kérdés jóval bonyolultabb, ha valakit mélyebben is érdekel a téma, nemsokára lesz egy szakmai konferencia az NKE (és más, általam egyébként sűrűn kritizált intézmények, de ez igazából irreleváns) szervezésében, ahol a témát jóval mélyebben fogom kifejteni a 9. szekcióban “Autonóm fegyverrendszerek alkalmazása és az alapjogok, különös tekintettel az élethez való jogra” cím alatt, majd utána terveim szerint valamilyen írásos formában közzétenni. (Érdekesség, hogy a konferencia programjának összeállítása még a jogsértő kirúgásom előtt történt, a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő nyilvános felhívás és előadás-szelekció után, emiatt döntöttem úgy, hogy a szervező kollégák iránti tiszteletből nem vonom vissza a jelentkezésemet, ellenben a saját szekciómon kívül más programon nem veszek részt.)

A program itt elérhető: https://itki.uni-nke.hu/hirek/2020/01/24/a-februar-27-i-konferencia-programja

(Sok) minden, amit tudni érdemes az ún. “Minority Safepack” európai polgári kezdeményezésről

Az állandó kritizálásom mellett mindig örömmel látom, amikor a sajtóban szakmai szempontból is jó, helytálló írások, elemzések jelennek meg, ha pedig élvezetes stílus is járul hozzájuk, még jobb. Emiatt javaslom elolvasni ezt a tegnap az Azonnali c. online kiadványban megjelent írást:

https://azonnali.hu/cikk/20200205_bemutattak-a-bizottsagnak-a-minority-safepack-javaslatot-elolvastuk-es-elmondjuk-mi-van-benne

A még 2013-ban megindított ún. “Minority Safepack” európai polgári kezdeményezés lényege, hogy az európai államokban élő kisebbségek védelmére ne csupán a rendelkezésre álló, Európa Tanács (a másik “nagy” európai integrációs szervezet, 47 tagállammal) keretében elfogadott nemzetközi egyezmények rendszerében foglalt viszonylag laza előírások legyenek alkalmazhatóak, hanem maga az Európai Unió is alkosson jogszabályokat a területen. A probléma, ahogy arra a cikk is kitér, hogy az alapító szerződések alapján az EU-nak nincs ilyen hatásköre, (részben) emiatt pedig a magam részéről az elmúlt években magát a kezdeményezést mindig is kicsit ferde szemmel figyeltem. Nem a céljával volt soha gondom, ám a kezdeményezők Fidesz- és kormányközeli köre, a kezdeményezés jogi értelemben nyilvánvalóan aggályos jellege számomra azt vetítette előre, hogy egy előre kiszámítható kudarc újabb EU-ellenes eszközként fog működni a politikai kommunikációs térben (és ennek okán többször keveredtem néhol nyilvános vitába is a kezdeményezést támogató ellenzéki szereplőkkel is, így pl. az Azonnali tulajdonosával, Ungár Péterrel).

Nos, akár igazam lesz a végén, akár nem, a mostani konkretizált előterjesztés-csomag, amit a szervezők letettek az asztalra, tartalmaz komolyan vehető elemeket, amelyek tekintetében lehetséges, hogy az Európai Bizottság kézzelfogható, konkrét javaslatokat tegyen le az asztalra. Aztán persze érdekes kérdés lesz, hogy azokat sikerül-e az uniós jogalkotáson “áterőltetni”, de egyvalami biztos: ha nem, akkor az megint nem az “EU hibája” lesz, hanem a tagállamok egyéni, vélt vagy valós érdekeiből fakadó, a kormányzat és körei által az egekig magasztalt és állítólag nagyban fenyegetett állami szuverenitás újabb diadalaként értelmezhető rögvalóság következménye. Az uniós jogalkotás ugyanis nem “Brüsszel döntése”, hanem hosszú folyamat, amelyben a Tanácson és az Európai Parlamenten keresztül a tagállamok vesznek részt.

Érdeklődve figyelem.

Továbbra sem döntött az Európai Néppárt a Fidesz kizárásáról

Tegnap az ATV Híradó arról kérdezett, hogy mi a véleményem a címben foglaltakról, illetve hogy milyen további lehetőségek vannak a jelen helyzetben, milyen irányba mehetnek tovább az egyes szereplők.

A híradó adása itt nézhető meg: http://www.atv.hu/videok/video-20200204-atv-hirado-2020-02-04-18

Az általam elmondottakból a vágás után a műfaji sajátosságoknak megfelelően elég kevés dolog került be a végleges anyagba, így egy kicsit itt kiegészíteném azt.

Szerintem az Európai Néppárt újabb hatalmas hibát követett el azzal, hogy nem foglalt állást egyértelműen. Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy zárják már ki a Fideszt, őszintén szólva majdnem mindegy, hogy kizárják-e vagy nem, nekem legalábbis biztos. A baj az, hogy nincs döntés, hogy húzzák ezt az egészet folyamatosan, se kiköpni, se lenyelni nem tudják a Fidesz és Orbán Viktor jelentette problémát. Ezzel egyrészt maguknak okoznak kárt, mert nem a kompetens, döntésképes politikai vezetés képét mutatják, ami Európa vezető politikai erejének ambíciójához képest igen gyenge. A nagyobb gond viszont, hogy jelenleg hihetetlen széles politikai mozgásteret hagynak Orbánnak. Nem kétséges, hogy így is, úgy is menni fog előbb vagy utóbb, a kérdés az, hogy hagyják-e neki, hogy saját maga írja meg a saját kilépős sztoriját (benne sok-sok nagyon “hiteles” aggodalommal a keresztény értékek iránt, csalódottsággal a régi európai jobboldallal szemben, és sok-sok reménnyel “Európa nagyszerű új vezetője”, azaz saját maga irányában), ahelyett, hogy nyilvánvalóvá tennék, hogy a magyar kormánypárt az elemi értékeket sem tartja tiszteletben, emiatt vállalhatatlan. Jelenleg úgy néz ki, hogy hagyják, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy szerintük is súlyosan problémás, viszont a naívabbak azt hiszik, hogy a kizárás lebegtetésével “kezelni” vagy “korlátozni” tudják, a cinikusabbak pedig egyszerűen tartanak a szélsőjobbal való konfliktustól. Emiatt nem történik semmi, és minden egyes döntésképtelen nappal időt kap Orbán, hogy újra keretezze a Fidesz kizárásához vezető utat (ahogy a híradóban is szereplő bejátszásból is látszik), aminek eredményeit majd nagyon szépen látjuk a közösségi média, a fake news és a populizmus uralta európai politikai erőtérben.

Ennek nagyon szép jele az is, ahogy Orbán tegnap az uniós költségvetés “nem sportszerű jellegéről” kezdett beszélni. Anélkül, hogy e kijelentés blődségének részletes magyarázatába bocsátkoznánk, inkább azon gondolkodjunk el, hogy miért is kezdett erről beszélni. A válasz nagyon egyszerű, mert előre meg kell magyarázni, hogy a következő hétéves EU-költségvetés alapján miért fogunk jelentősen rosszabbul járni – pedig ebben semmi váratlan nincs, az elmúlt években én magam is nagyon sokszor jeleztem előre (lásd pl. tavaly szeptemberben itt, ahol a jogállamisággal kapcsolatos három frontos háborúról beszéltem, összefoglalóan pedig nemrég itt, a megbélyegzőtörvényről hozott főtanácsnoki döntés kapcsán), hogy a felelőtlen politizálásának az uniós érdekérvényesítő képességünk lesz az ára, aminek leginkább világos jele a költségvetés lesz. Kereken egy éve, 2019. február 4-én az alábbi hosszabb posztot írtam a Facebook-oldalamra:

2018. májusában egy interjúmban pedig – az akkor már elérhető információk alapján – konkrétan jeleztem előre, hogy milyen költségvetési témákban lesznek problémák, amikkel számolni kell. Igaz, most már világosan látszik, hogy súlyosan tévedtem abban a kérdésben, hogy mi lesz erre a reakció, amikor azt mondtam, hogy “Lattmann Tamás a következő időszakban mégis arra számít, hogy Magyarország és Brüsszel között konszolidált időszak következik, mivel az Orbán-kormány rendkívül rosszul áll az Európai Unióban szövetségesekkel és szükség lenne erre, hogy például az uniós költségvetésből minél jobban jöjjünk ki.” Igen, abból indultam ki, hogy még nem ment el mindenkinek a józan esze, illetve hogy az országgyűlési választások lecsengése után a kormány végre a PR helyett egy kicsit a valódi kormányzással és az ország érdekeivel is foglalkozni fog végre. Hát, ez nem jött be.

Ami viszont igen, hogy a készülő hétéves uniós költségvetéssel Magyarország szempontjából bajok lesznek, és Orbán láthatóan már ennek a kudarcnak a kommunikációs előkészítésén dolgozik. Lehet, hogy a Néppárttal való szakításra majd a költségvetési viták során kerül sor, összekötve egy vétóval való fenyegetéssel (a költségvetés elfogadásához a Tanácsban tagállami konszenzus kell), lehet, hogy a Néppárt ennek megelőzése érdekében próbálja egyelőre körön belül tartani a Fideszt. Nemsokára kiderül.

A Nemzetközi Bíróság mai, ideiglenes intézkedéseket elrendelő végzése a Mianmar ellen Gambia által, népirtás miatt indított peres eljárásban

Nemzetközi jog

A Nemzetközi Bíróság ma kihirdette végzését a Mianmar ellen Gambia által, a Népirtás elleni egyezmény megsértése miatt indított peres eljárásban, amelyben arról határozott, helyt ad-e a felperes állam által indítványozott ideiglenes intézkedések iránti kérelemnek. Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy a felperesre nézve kedvező a döntés, sőt, a magyar média – sajnálatos szokásához híven – leegyszerűsítő és hozzá nem értő módon már az ügyet is érdemben eldöntő címekkel (lásd pl. itt vagy itt) tálalja a hírt, azért érdemes alaposabban is megvizsgálni.

A határozat maga itt elérhető és teljességében elolvasható. Lényegében a bíróság abban megismételte a Népirtás elleni egyezmény előírásai alapján Mianmar (és minden más állam) tekintetében amúgy is fennálló kötelezettségeket, így bár úgy tűnhet, hogy a felperes állam kérését teljesítette, igazából – ha összevetjük a végzés 2. bekezdésében olvasható kérelmekben foglaltakat az annak 86. bekezdésében látható tényleges rendelkezésekkel – semmilyen új kötelezettséget nem telepített Mianmarra. Sőt, a legélesebb…

View original post 273 további szó

Az Isztambuli egyezményről és annak ratifikációjáról…

Tegnap az ATV híradó kérésére reflektáltam arra, amit Varga Judit igazságügyi miniszter az Isztambuli egyezménnyel kapcsolatban elmondott. Ennek kapcsán érdemes leírni néhány olyan dolgot, amire az interjú rövidsége okán nem volt módom kitérni.

Elsőként talán érdemes megnézni az egyezmény szövegét, itt elérhető egy magyar fordítás. Soha nem árt tudni, miről beszélünk, bár hiszek abban az ősi jogász-mondásban, miszerint “soha ne hagyjuk, hogy a jogszabály szövegének ismerete megzavarja az egészséges jogérzékünket”, néha ennek ellenére jó látni azt.

Kezdjük a legizgalmasabb elemmel, az igazságügyminiszter közölte, hogy nem fogják ratifikálni, mert a migrációval kapcsolatos részek nem állnak összhangban a kormány migrációs politikájával. Ezen őszintén megdöbbentem. Egyrészt mert eddig ezt még nem nagyon hallottuk érvként, az egyezmény 2014-es aláírása utáni időszakban a migráció még csak mint “migráns erőszakos elkövetők” termelőjeként jelent meg a hazai politikai kommunikációs térben, egészen tavalyi nyárig, egy parlamenti képviselői kérdésig kellett várni, amíg megjelent az érv, miszerint az egyezménynek a kormány által elfogadhatatlan eleme a menekültüggyel foglalkozó fejezet, amíg ez nem tisztázódik, “nem kerülhet sor az egyezmény ratifikációjára”.

Hát, akkor tisztázzuk. Az Isztambuli egyezmény a migrációval kapcsolatban alapvetően a már létező menekültjogi korpuszra épít, érdemben azt nem bővíti. Egyetlen látszólagos újítása, hogy előirányozza, hogy nemi üldöztetés alapján is biztosítani kellene a menedékjogot (60. cikk), amivel őszintén nem értem, mi a gond, hiszen egyrészt ez a létező szabályok (Genfi menekültjogi egyezmény, illetve alkalmazandó uniós joganyag) értelmezéséből is levezethető, másrészt pedig épp az volt a kormányzati mondás ebben a témában idáig, hogy a menedékjog annak “jár”, akit “üldöznek”, ehhez képest az ezzel tökéletesen összhangban álló egyezményi rendelkezés Varga Judit szerint hirtelen nincs összhangban a kormányzati politikával. Érdekes.

Mi az, amiben amúgy a kormánynak igaza van? Ami tény, hogy a magyar büntetőjogban már az egyezmény 2014-es aláírása előtt megjelentek azok a büntető rendelkezések, amelyeket az előirányoz. Tehát látszólag valóban felesleges lenne ratifikálni. No de ha felesleges, akkor miért is ne? Itt már jó eséllyel kilóg a lóláb mindenki számára. A válasz nyilván megint a részletekben rejlik, illetve abban a problémában, hogy nem mindig a jogalkotás a megoldás mindenre, sőt, igazából a politikusok által kedvelt, a büntetőjogi szankciók variálgatásával operáló megoldások a legtöbb esetben lényegében hatástalanok. Míg a hatályos Büntető törvénykönyv tartalmazza a releváns bűncselekményeket, büntetéseket, azok végrehajtása, kikényszerítése, valamint a legfontosabb, azok megelőzése terén hihetetlen hiányosságok mutatkoznak. És ezen a ponton válik világossá, hogy az egyezménynek e kérdéseket szabályozó területein (ami annak anyagának nagyobb részét fedi le, mint az egyszerű büntetőjogi rész) nagyon-nagyon komoly elmaradásaink vannak, a szükséges csatlakozó gyakorlatról és know-how-ról nem is beszélve. És ezt a kormány környékén is mindenki nagyon jól tudja, az már más kérdés, hogy beszélni nem akar róla.

Mi az a “gender”, és miért van rá szükség? Ahogy az egyezmény 3. cikk c) pontja meghatározza a “gender”, azaz “társadalmi nem” fogalmát, az nem más, mint “azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”, ami azért fontos, mert ezek a szerepminták azok, amik gyakran kapcsolati erőszakhoz vezetnek. Leegyszerűsítve: az asszony azért kapja a verést, mert nincs vacsora, pedig “az a dolga, hogy legyen”. Miért lenne az? Ennek tisztázása leginkább a megelőzés biztosítása érdekében, az egyezmény 6-7. cikkeibe foglalt szakpolitikai koordinációk miatt fontos. Amit sokan már az aláíráskor (és most is) úgy adnak elő, hogy “a fiúkat majd babázni tanítják az iskolában” meg “megmondják nekik, hogy ők maguk döntenek arról, hogy fiúk vagy lányok”, és ehhez kapcsolódóan gender-őrületről beszélnek, igazából nem más, mint félreértése, majd rosszindulatú elővezetése az egyezmény megelőző mechanizmusai legfontosabbjának, az oktatásnak, azaz arra nevelésnek, hogy nincs olyan, hogy “a nő dolga”. Például erre utal a “gender perspective”, azaz a nemi dimenzió, amire a 6. cikk utal, nem pedig arra, hogy egy férfi öltözhet-e nőnek, vagy fordítva, vagy hogy minek érezze magát.

Nagyon sokat tudnék még írni az Isztambuli egyezményről, valószínűleg fogok is a későbbiekben. Ahogy az interjúban is utaltam rá, az egyezmény ratifikációját jelenleg elsősorban politikai okok hátráltatják, hogy a 2014-ben a ratifikáció előkészítésére az akkori Igazságügyi Minisztérium által létrehozott munkacsoport végül milyen színvonalú előkészítő munkát végzett, nem tudom, de abból kiindulva, hogy a büntetőjog területén kívül (ahol sok munka ugye láthatóan nem volt) mennyire nem történt semmi csatlakozó jogalkotás, sajnos nincsenek illúzióim.

A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének mai bejelentése Izraellel és a palesztin területekkel kapcsolatban

Úgy tűnik, megvan a válasz az egy hónappal ezelőtti kérdésemre…

Nemzetközi jog

November 15-én, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság bejelentette, hogy megtalálta a joghatósági alapot ahhoz, hogy a rohingyák elleni mianmari atrocitások ügyében eljárjon, ezt az elméleti jellegű kérdést tettem fel: “A nemzetközi büntetőjog művelői és figyelői számára, különösen azokéra, akik annak a nemzetközi viszonyokra való hatását figyelik, pedig a következő kérdés az lesz, hogy ez az értelmezés mikor talál utat a palesztin-izraeli konfliktushoz…”

Úgy tűnik, megvan a válasz. A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének mai bejelentése szerint lezárta a palesztin területeken elkövetett esetleges bűncselekményekkel kapcsolatos előzetes vizsgálatokat, és a továbblépéshez a bíróság hozzájárulását kéri – ami ugyanakkor arra utal, hogy önmagában Palesztina alávetését nem látja elégségesnek, vagy legalábbis politikailag kielégítőnek.

Érdekes eljárásnak nézünk elébe.

View original post

Aung Szan Szú Kji érvelése a Nemzetközi Bíróság előtt Mianmar képviseletében

Miközben itthon gusztustalanságok mennek, azért van, ahol sokkal rosszabb a helyzet…

Nemzetközi jog

Sor került Aung Szan Szú Kji, mianmari miniszterelnök fellépésére a hágai Nemzetközi Bíróság előtt abban a peres eljárásban, amit nemrég Gambia (az Iszlám Konferencia Szervezete támogatásával) indított Mianmar ellen a rohingyák elleni népirtás tekintetében. A hazai sajtó képviselői újfent hozták az ilyenkor kötelezőt, ez alkalommal a Euronews tudósítását átvevő kormányközeli propagandalap, a Mandiner keverte össze a Nemzetközi Bíróságot a szintén Hágában lévő Nemzetközi Büntetőbírósággal, az átvétel során ezen az egyetlen ponton változtatva az eredeti tudósításon, hát pont nem kellett volna. A közmédia tudósítása szerint egyenesen a “vád ejtését kérte” a mianmari vezető, ami nyilván egy államközi perben értelmezhetetlen kifejezés. De, mint ahogy arra már a múltkor is kitértünk, ez kezd általános problémává válni.

Az idén nyáron a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is előadást tartó mianmari kormányfő által most előadottak utalhatnak arra, hogy Mianmar milyen stratégiával készül az eljárásra, amelynek célja annak megállapítása egy kötelező ítéletben, hogy az állam felelős-e az…

View original post 522 további szó