Mivel foglalkozhat az Európai Parlament és mivel nem? Mik a leginkább elterjedt félreértések? Mit érdemes tudni a most először az EP-választásokkal összevont önkormányzati választásokról és annak jelentőségéről?
Ezekről a kérdésekről beszélgettünk nemrég a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon, ami itt érhető el.
My latest analyis is available on the c4EP website. It covers the delicate issue of the results to be expected at the upcoming elections of the European Parliament.
I am not a big fan of predictions: however, some trends are clearly visible and may be well worth to take an early look on them. What can go wrong? In the worst case, my not-too-optimistic thoughts will prove to be wrong. The more, the better, if You want my opinion… 😉
Egy-két napja felpattant a téma, hogy a Bizottság valamilyen módon elengedné a Lengyelországgal szemben lassan hetedik éve vánszorgó 7. cikk szerinti eljárást (magáról az eljárásról, annak menetéről, szereplőiről stb. bővebben lásd ezt a régebbi bejegyzést), ami igazából csak idő és időzítés kérdése volt, hogy erre mikor kerül sor. A magyar kormány természetesen rögtön sértetten reagál, kettős mércét emleget, az ilyenkor szokásos…
Természetesen ennek semmi köze a “kettős mércéhez”. Már csak azért nem, mert a Magyarország elleni eljárást nem a Bizottság, hanem az Európai Parlament kezdeményezte, tehát most a magyar kormánynak a Bizottságot piszkálnia tök felesleges dolog. A 7. cikk szerinti eljárásban nincs dolga vele, és semmi köze hozzá, hogy az milyen döntést milyen alapon hoz egy másik állammal szemben. Ennyi.
Ami viszont kifejezetten érdekes kérdés (és most szépen hagyjuk magára a magyar maffiaállamot, hogy hadd puffogjon magában a vélt sérelmein), az az, hogy ha most az Európai Bizottság valóban úgy érzi, hogy meg van győzve a lengyelek által (és nagyvonalúan engedjük el, hogy valós teljesítmény vagy ígéretek alapján, de azért a puffogó maffiaállamot érdemes emlékeztetni, hogy nemrég ő is ígéretre kapott meg egy köteg pénzt a Bizottságtól, ennyit a “kettős mércéről” megint), vajon megteheti-e, hogy visszavonja a 7. cikk szerinti eljárás kezdeményezését. A gondot az okozza, hogy az EUSZ 7. cikke nem tartalmaz erre nézve rendelkezést, az én jellemzően a plain-text-reading-alapokon nyugvó értelmezésem (mekkora republikánus ókonzervatív felsőbíró lennék a SCOTUS-on, te jó ég, még Trump is megénekelne) szerint ezt a Bizottság egyszerűen nem teheti meg. Ha már elindult az eljárás, akkor az arra vonatkozó szabályokat kell annak során alkalmazni, és ott nem találunk olyat, ami kiengedné a döntést a Tanács kezéből. Ezen a kérdésen jelenleg a Tanács jogi szolgálata is gondolkodik a pletykák szerint. Tegyük hozzá, véleményem szerint nem ez az egyetlen konzisztenciazavar a szerződés e ponton igencsak összegányoltnak ható szövegében (számomra például a mai napig nyitott kérdés például, hogy ténylegesen van-e szükség arra, hogy a Tanács az első szakaszban konzultáljon az Európai Parlamenttel akkor is, ha az eljárást az kezdeményezte, az ugyanis elég maszturbatív jellegű jogi megoldásnak látszik), de Lengyelország esetében konkértan ez most igencsak élő kérdéssé vált.
Miért? Mert veszélyeket, ráadásul politikai veszélyeket is hordoz magában. Például, ha a magyar kormány kellően troll, erre a problémára hivatkozva akár még a luxembourgi Európai Unió Bírósága elé is citálhatja majd a Bizottság esetleges ilyen döntését, amely tény mindenképpen óvatosságra kell intse Vera Jourovát és társait. A biztonságos – és az alapító szerződés szövegével is szinkronban álló – megoldás az lenne, ha a Tanács egyszerűen szavazásra bocsátja az eljárás alapjául szolgáló kérdést, és (mivel nem lesz meg a négyötödös többség) megállapítja, hogy nem nem, nem áll fenn az alapértékek veszélyeztetése – aminek kimondásához gond nélkül fel tudják használni azt a tényt, hogy az annak idején az eljárás okaként a Bizottság által megjelölt problémát közben kötelezettségszegési eljárás keretében is megrágta már az uniós intézményrendszer, és abban Lengyelország látványosan engedett, szóval a veszély elhárult, készpassz. Az új lengyel miniszterelnök, Tusk ebben nyilván partner lesz, szóval mindenki jól jár a végén, kerek lesz a sztori, ergo politikai szempontból is ez a jó megoldás.
A magyar puffogás meg megy tovább, de igazából az is mindenkinek jó úgy, ahogy van. Azt a 7. cikk szerinti eljárást nem a Bizottság indította, ergo ilyen befolyása arra elméletben sincs. Amellett annak az eljárásnak a fenntartásához minden jel szerint sokkal több érdeke fűződik sokkal több szereplőnek, mint a lezárásához.
Nemrég jelent meg egy interjúm a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon, amiben azt jártuk körbe, hogy mi lenne, ha Charles Michel, az Európai Tanács elnöke idő előtti lemondásával valóban Orbán Viktorra “szállna” a pozíció, ahogyan ő azt belengette.
Szeretném ugyanakkor rögzíteni mindenek előtt, hogy nem, ez nem fog megtörténni. Michel már a lemondása felvetésével akkora zavart okozott, hogy szerintem még az sem fog megtörténni. Aztán persze meglátjuk, mi lesz nyáron.
És persze megint szóba került a július 1-el induló magyar soros tanácsi elnökség (ami ugye még mindig nem az Európai Tanács elnöki pozícióját, hanem az Európai Unió Tanácsának elnökségét jelenti).
Az interjú elolvasható itt.
Kezd nagyon tele lenni a hócipőm a magyar sajtó igénytelenségével és veszedelmes hozzá nem értésével uniós kérdésekben.
Nem, Orbánt nem alázták meg az uniós csúcson, amikor a csatlakozási tárgyalások megindításáról szóló szavazáson kiment kávézni. Bármennyire is szeretnék egyesek azt hinni. Nem, nincs hírértéke minden egyes alkalommal annak, amikor egy unatkozó nyugat-európai jogász végre elolvassa az uniós alapító szerződést, és megírja valami blogon, hogy háhá, az Európai Tanács minősített többséggel még akár el is veheti a soros elnökséget, de legalábbis átszervezheti. Tavaly májusban én is elmondtam itthon, le is írtam, sőt, még azt is, hogy miért nem fogja – ahhoz képest semmi új nem derült ki azóta, mégis a hazai nemfideszes sajtó úgy írja meg ezeket a marhaságokat, mintha valami nagy csoda lett volna felfedezve. A nemorbánista emberek meg majd teljesen jogosan érzik úgy, amikor nem történik semmi, hogy át lettek b.szva – és mi lesz ebből? Segítek: EU-ellenesség az ellenzéki oldalon (“a ZEU béna/tehetetlen!!!” meg “a ZEU igazából Orbánnak játszik”), Orbán meg röhög a markába.
(És akkor maradjunk annyiban, hogy marha jó fej vagyok, hogy csak a sajtóról beszélek…)
És nem, Charles Michel esetleges idő előtti lelépése nem fogja Orbán Viktort Európa királyává tenni, ugyanis nem igaz az az állítás, hogy az Európai Tanács elnökségének megürülése automatikusan az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét helyezi az Európai Tanács elnökévé. Én azt már őszintén feladtam, hogy a magyar sajtó, illetve a magyar közélet megszólalói (beleértve az ún. “szakértőket” is) értsék a különbséget az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa között, vagy esetleg ismerjék az alapító szerződések által kialakított feladatmegosztási rendszert (példa: amikor Orbán kiment kávézni, olyan kérdésben szavazott az Európai Tanács, amiben amúgy ténylegesen az Európai Unió Tanácsának kell majd, szóval Orbán oda ment ki, ahova akart, annak az ég’ egyadta világon semmi jelentősége nem volt, ezért is mondtam el egy nappal előtte, hogy nem fog vétózni – nem baj, biztos van, aki örült, hogy “Orbánt megalázták”, de attól még nem), de arra azért marha kiváncsi vagyok, hogy a fenti állításnak (“az Európai Tanács elnökségének megürülése automatikusan az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét helyezi az Európai Tanács elnökévé”) egészen pontosan mi a jogszabályi alapja. Mutasson rá valaki az uniós alapító szerződések rendszerében, legyen olyan jó. Bárki. Valaki?
A szeretlekmagyarorszag.hu oldalnak adott interjúban elmondtam, miért nem fogja Orbán Viktor megvétózni az Európai Tanács ülésén az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdését. És nem, nem csak azért, mert az arról való döntés nem is az Európai Tanács, hanem az Európai Unió Tanácsa hatáskörébe tartozik, azért is (akármi is dől a médiából ész nélkül), de van erre más, sokkal egyértelműbb politikai ok is.
Ha már beszéltünk, szóba kerültek a hónapok óta terjengő gondolatok is a magyar soros tanácsi elnökség elvétele/átszervezése tekintetében is, talán kicsit sikerült tisztázni annak jelentőségét/működését, mert ezt elég sok félreértés kíséri egy jó ideje, amióta a politika célkeresztjébe került a kérdés…
Az interjú elérhető itt.
A tegnapi napon került nyilvánosságra egy olyan, francia-német hátterű megállapodás tervezete, ami az Európai Unió esetleges átalakításának lehetőségeit rajzolja fel.
Gyorsan el is terjedt, hogy ez sok mindenre alkalmas lehet, pl. kötözködő tagállamok megkerülésére – erről beszélgettünk tegnap este a Klubrádión. Kicsit próbáltam hűteni a kedélyeket, és egy reálisabb értelmezést adni a dolognak, kiemelve és elmagyarázva, hogy hol mi az, ami reális és mi az, ami nem.
A beszélgetést itt lehet végighallgatni (09:00-től), magát a munkaanyagot pedig itt tettem elérhetővé, ha valakit érdekel az eredeti forrás. A következő időszakban részletesebben is vissza fogok térni a kérdéshez, az biztos…
Pénteken este került adásba a Klubrádión az aznap délelőtt rögzített “A világ urai” című műsor, amiben – végre komolyabb időbeli korlátok nélkül – beszélgettünk a migrációs politika európai uniós fejlődéséről, ezzel kapcsolatban a magyar kormány “megoldásairól”, és annak politikai aspektusairól.
Csak érdekességképpen, friss hír (amilyen ügyekre utaltam a beszélgetés során), hogy megint elkaszálták a kormányt Strasbourgban.
Az adás meghallgatható itt, illetve a műsor saját különböző podcast-felületein.
Korábbi bejegyzéseim a honlapon a migráció témájában:
Charles Michel, the president of the European Council has addressed the participants of the prestigious Bled Strategic Forum. He is responsible for close cooperation with heads of states and governments of the EU member states, thus his ideas are worthy of attention as those presumably well-founded and formulated while understanding the positions of these leaders and their respective states.
I have prepared a short analysis of his speech to the C4EP Website (later to be included in its C4EPIECE Newsletter), trying to draw conclusions about the reality of those ideas and the possibility of implementing those during the time left of Michel’s term, ending in 2025.
Read it here!
Aszongya a kormányinfó című abszurd dadaista monodráma, hogy “az igazságügyi reformcsomagot is lejelentette a kormány az Európai Bizottságnak, innentől kezdve 238 millió euró 85 százalékára számíthatunk”. Lejelentette. Az uniós jogi terminológia ilyet nem ismer, de ettől függetlenül nyilván innentől kötsögbrüsszel, ééééés “elküldjük a számlát”. Lejelentette. Megcsinálni, azt ugyan nem akarja, de hát bizonyos típusú emberek gondolkodásában a “jelentés” is elég. Az EU meg nyilván úgy működik, ahogy az egységsugarú BT-s vállalkozó elképzelni, “elküldjük a számlát”, oszt’ jónapot.
Na most nekem igazából nincs komoly gondom a hülyeséggel, az annak nézéssel sem, csak azt nem értem, hogy miért kell meglepődni, sőt, megsértődni, hogy az egész világ nem akar hülye lenne a kedvünkért. Csak azért, mert ahhoz vagyunk szokva, hogy Magyarországon a nagy többség az, a világ többi része, különösen azok, akik pénzelik ezt az egész cirkuszt, azok nem azok.
És nem, a tanárok fizetésemelése nem ettől függ.
Lattmann Tamás honlapja 