A mai napon jelentette be az ukrán elnök, hogy az előző napon Ukrajna a hágai székhelyű Nemzetközi Bírósághoz fordult Oroszországgal szemben, annak indokaként Twitter-üzenetében “a népirtás manipulációját” jelölte meg agresszió elkövetése érdekében. Sokáig nem volt egészen világos, hogy pontosan mire gondol, de a bíróság oldalán később megjelent tájékoztató segített a tisztábban látásban. Anélkül is, ismerve annak gyakorlatát, az eljárások joghatósági szabályait, különösen az ilyen esetekben, nem volt nehéz megjósolni, hogy mi fog történni.
Eredeti gondolatom az volt, hogy ha valóban erre alapul a beadvány, akkor a bíróság néhány hónap múlva azt fogja megállapítani, hogy a perre nincs joghatósága, és megszünteti azt. Az ukrán elnök utalt rá, hogy “Oroszországot meg kell állítani”, azaz minden bizonnyal indítványozzák ideiglenes intézkedések megállapítását. A bíróság megteheti ezt, ezek elvben kötelező magatartási szabályokat jelentenek, amiket a peres felek kötelesek betartani. Ezzel az a gond, hogy a bíróság akkor szokott ilyeneket megállapítani, ha első, felületes vizsgálata (“prima facie”) alapján úgy tűnik, hogy rendben lesz a joghatóság, ami egyelőre kérdéses. Mégis, talán lehetséges, hogy a kialakult helyzetben most elfogad ideiglenes intézkedéseket, amiben felszólítja mind a két felet az erőszakos cselekmények felfüggesztésére, de ez a maximum.
Miért van ez így? A válasz nagyon egyszerű. Az állami szuverenitásra épülő nemzetközi jogrendben a Nemzetközi Bíróság akkor tud eljárni, akkor tud államközi peres eljárást lefolytatni, ha az abban érintett államok valamilyen formában hozzájárulnak ahhoz. A legtisztább, ha a vitázó felek közösen jelentik be (ez történt annak idején például a Bős-Nagymaros vita során), de a hozzájárulás lehet közvetett is, azaz egy nemzetközi szerződésben elhelyezett ún. joghatósági klauzula kimondhatja, hogy az adott szerződés sérelme esetén bármely szerződő fél a bírósághoz fordulhat. Utóbbi elég gyakori része a nemzetközi szerződéseknek, és gyakran ez a megoldás teszi lehetővé, hogy a bíróság eljárjon olyan, igazán feszült helyzetekben, amikor az érintett felek amúgy szóba sem állnak egymással, nemhogy együtt keresnék meg a bíróságot. (Ezen az alapon tudott több pert is lefolytatni a bíróság Irán és az Egyesült Államok között, illetve 2018-ban pert indítani Palesztina az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe helyezése miatt, sok más, politikailag “éles” ügy mellett.)
Így az adhat némi reményt az eljárás valamilyen formában való lefolytatására, ha azt Ukrajna az ENSZ népirtás elleni egyezményére alapozza (erre utalt az ukrán elnök üzenete is, majd a bíróság által közzétett részletek a beadványból), ugyanis ennek az egyezménynek mind Oroszország, mind pedig Ukrajna a részese, és mivel annak IX. cikke tartalmaz a Nemzetközi Bíróság eljárását lehetővé tévő joghatósági klauzulát (“Disputes between the Contracting Parties relating to the interpretation, application or fulfilment of the present Convention, including those relating to the responsibility of a State for genocide or for any of the other acts enumerated in article III, shall be submitted to the International Court of Justice at the request of any of the parties to the dispute.”), a bíróság e körben folytathat peres eljárást külön hozzájárulás nélkül is. Ebben az esetben viszont vizsgálatát a népirtás elleni egyezmény sérelmére kell szűkítse, ebbe pedig egyrészt nem könnyű belekalapálni az agressziót, másrészt pedig a népirtás idáig csupán a propaganda, nem pedig a valóság szintjén jelent meg. Ugyanakkor a beadványból időközben közzétett részletekből már most látszik, hogy az ukrán fél egy ponton kifejezetten érdekes érvrendszert vezet elő: álláspontja szerint az, hogy Oroszország fals módon hivatkozik a népirtás elleni egyezmény sérelmére azért, hogy azzal a szakadár “államok” elismerését, valamint katonai agresszióját igazolja, az egyezmény sérelmét jelenti. Ügyes. Lehet, hogy érdemben nem fog megállni a végén, de arra jó lehet, hogy az eljárás érdemi szakaszba lépjen, szóval az ideiglenes intézkedések jogalapját megteremtheti.
Ezzel együtt magára a fegyveres erő alkalmazására nincs joghatósági alap, hogy kifejezetten kitérjen a bíróság. Voltak kísérletek az elmúlt években, hogy államok a más joghatósági alapon indított perekbe valahogy belecsempésszék azt (néha kifejezetten gyengén, mint például a Grúzia által Oroszország ellen 2008-ban, vagy Azerbajdzsán és Örményország által egymás ellen tavaly indított perekben, ahol a faji diszkrimináció tilalmát kimondó egyezménybe foglalt joghatóságú klauzulára próbáltak eljárást alapozni), de a bíróság idáig mindig távol tartotta magát az ilyen kiterjesztő értelmezésektől, még ha el is rendelt ideiglenes intézkedéseket, azokat szigorúan a per tárgyává tett nemzetközi szerződésekre szűkítette.
Érdemes hozzátenni ugyanakkor, hogy ezeket a pereket ilyenkor általában nem azért indítják az államok, hogy azoknak kézzel fogható eredménye legyen, hanem hogy az emberek azt lássák, hogy történik valami, hogy “harcban állunk ott is”, még akkor is, ha lehet tudni, hogy nem lesz eredmény. (Ezekhez nagyon hasonlók amúgy Orbán Viktor szakmányban indított perei az EU ellen…) Jelentős részben ez inkább PR ilyenkor – ettől persze még lehet “igaza” a pereskedőnek, de az kevéssé szamit, ha a bíróságnak nincs joghatósága a konkrét érdemi eljárásra.
Természetesen figyelemmel kísérjük majd az eljárást. A másik hágai bírói fórum, a Nemzetközi Büntetőbíróság lehetőségeit pedig a következő posztban járjuk körül.
Lattmann Tamás honlapja 