Pár napja lehetőségem volt részt venni a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezete nyugdíjas tagozatának informális beszélgetésén. A téma napjaink külügyes/uniós aktualitásai köré szerveződött.
Ugyanakkor a beszélgetés lehetőséget nyújtott arra is, hogy áttekintsük napjaink időszerű külpolitikai, gazdasági és társadalmi kérdéseit, különös tekintettel a nemzetközi politikai és gazdasági környezet változásaira – de ami az igazi élményt jelentette számomra, hogy a sokszor elméleti, de a napi gyakorlat által tesztelt megközelítéseim olyan emberekkel találkozhattak, akik azokat abszolút gyakorlati szemmel figyelték…
Számos esetben próbált erre inteni engem is, legyen szó az egyetemi vagy az országos vezetéssel való vitákról (amiből bőven volt már akkor is), miközben folyamatos szakmai és emberi támogatást biztosított számomra. Soha nem beszéltünk erről kifejezetten, de azt hiszem, nem vette rossz néven, hogy szakmai értelemben “felnőtt otthonomnak” nem elsősorban az ELTE-t, hanem a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet tekintettem, és a 2006-os felsőoktatási “reform” során kötelezővé tett elsődlegességi nyilatkozatomat – talán a magyar felsőoktatásban egyetlenként – nem az ELTE-nél, hanem a ZMNE-nél adtam le. Valódi feladatomat a katonai felsőoktatásban és a hadviselés jogának művelésében láttam. Ezután is a tanszék kötelékében próbált tartani, és a vezetése alatt folyamatosan annak teljes értékű tagjának éreztem magam részmunkaidősként, majd egy idő után kényszerű, több éves “fizetés nélküli szabadságon” egészen addig, amíg ki nem költöztem Prágába. Amikor az ZMNE-ből 2011 magasságában NKE-t kezdtek csinálni, célzott rá, hogy esetleg érdemes lenne meggondolnom a visszatérést, de én természetesen akkor is megint jobban tudtam – és jó pár évvel később kiderült, hogy természetesen akkor is neki lett igaza. 
Lattmann Tamás honlapja 