Ma nagyot megy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága magyar vonatkozású ügyekben: ítélet született a Dísz tér 2013 márciusi lezárása miatt is, ami – nem meglepő módon – a bíróság értelmezése szerint jogellenes volt. A panaszost képviselő ügyvéd kolléga az alábbiakban számolt be a sikerről:
Személy szerint megint nem vagyok meglepve. Épp az Egyenes beszéd stúdiójában ültem akkor, amikor a történet zajlott, és Kálmán Olga kérdéseire válaszolva már akkor teljesen világos volt, hogy nem lehet más a jogi helyzet (a videón 10:50-től):
Aggasztó, ám sajnálatosan megalapozott elemzés látott nemrég napvilágot a 24.hu oldalon, ami azt a kérdést járja körbe, hogy a kormány által előterjesztett, új törvényjavaslati agyrém milyen hatással lesz a magyarországi önkormányzatiságról. Érdemes elolvasni, itt érhető el:
Szívemhez mindig közel állt a téma, mert ugyan messze nem tartom magam önkormányzati szakembernek, de szeretem a történelmet és mindig is hittem abban, hogy az önkormányzatok a hatalommegosztás és a demokrácia alapintézményei. És ezt mindenki, beleértve a Fideszt is, nagyon jól tudja. Ha másért nem is, de azért biztosan, mert 2006 után konkrétan a túlélésüket köszönhetik annak. A híres-neves balatonőszödi beszéd utáni földcsuszamlás-szerű önkormányzati győzelem lehetővé tette a nem sokkal korábbi országgyűlési választásokon csúnyán elvert párt számára, hogy bázisokat alakítson ki magának, beleértve ebbe azt is, hogy az önkormányzati forrásokat önnönmaga túlélésére (is) fordíthassa. (Ennek lett amúgy az egyik tragikus eredménye, hogy a fideszes önkormányzatok nagy része 2007-2008 során svájci frank alapú kötvények kibocsátásával a feje búbjáig eladósodott, és 2010 után kormányzati mentőövvel lettek kisegítve, amiről jó eséllyel előre tudhattak. Ennek a kérdésnek a végiggondolását egyébként javaslom mindenki figyelmébe, amikor a devizahitelek a témájában a Fidesz megpróbálja osztani az igazságot.)
Élénken emlékszem rá, hogy ebben az időszakban az egyik, a nyilvánosság elé nagyon látványosan ki nem léptettett nagy vita az volt, hogy a kormányzat milyen mértékig avatkozhat bele az önkormányzatok pénzügyeibe (látván az alakuló gyakorlatot), amit végül az akkor ellenzéki Fidesz azzal a megelőző csapással zárt le, hogy egészen egyszerűen elkezdte az önkormányzatok függetlenségére leselkedő európaiatlan viselkedéssel vádolni az őszödi beszéd és a reformok körüli csetepatákba politikai értelemben amúgy is belerokkant kormányt, így végül az egész téma lekerült az asztalról. Fideszes ismerőseim akkoriban mondták nekem, hogy komolyan számítanak rá, hogy a “Gyurcsányék el akarják majd szedni a pénzüket”, de szerencsére az európai források egy jelentős része közvetlenül érkezik, alkotmányos többsége meg nincs. Az eredményt látjuk, 2010-re előállt egy csődközeli helyzet, amelynek kialakulásában alapvetően volt kormányzati felelősség is, de a helyi döntéshozók is nyakig benne voltak abban.
Emiatt a 2010-ben született alkotmányozó többséggel kapcsolatban nekem az egyik legkomolyabb aggodalmam rögtön az önkormányzatisággal kapcsolatban merült fel. Az Alaptörvény elfogadása előtti viták során nyilvánosan is szükségesnek láttam szót emelni az abban foglalt, az önkormányzati garanciák lebontására irányuló előírásokkal szemben. Napra pontosan kilenc évvel ezelőtt, 2011. május 17-én, a Magyar Szocialista Párt felkérésére a Velencei Bizottság előtt független szakértőként ismertettem a – többek között – ezzel kapcsolatos aggályaimat. A megbeszélés utáni interjú során is ezt tartottam fontosnak kiemelni (a videón 4:20-tól), már csak azért is, mert láthatóan a bizottságot is érdekelte:
Van az a mondás, hogy marhára utálom, amikor igazam van, hát ez most megint “bejött”… És nem véletlen, hogy erre akkor kerül sor, miután fájdalmas vereségeket szenvedett a kormány a 2019-es önkormányzati választásokon, viszont nagyon is átlátszó.
Az Európai Parlament csütörtök reggel 9.00-kor kezdődő plenáris vitája (akit érdekel, itt tudja élőben figyelemmel kísérni) előtt élesen merült fel a kérdés, hogy azon a magyar kormány képviseletében ki vehet részt, miután Orbán Viktor bejelentette, hogy Varga judit igazságügyminiszter szólalna fel – ám ezt a parlamenti vezetés nem engedélyezte. Ahogy kell, ki is tört az odamondogatás, ebben próbálunk meg rendet tenni az ATV Híradóban.
A véleményem röviden összefoglalva: az Európai Parlament az Európai Unió független intézménye, az általa lefolytatott viták – amellett, hogy nyilván érdekesek a közvélemény számára – akkor is a tagállamoktól függetlenül zajlanak, ha azok tárgya nem egyszer érint egy tagállamot. Emiatt nincs olyan, hogy egy tagállamnak “joga van” képviseltetnie magát, olyan meg pláne nincs, hogy összemossuk az itt zajló politikai vitákat a “tisztességes eljárással”, és az ahhoz való emberi joggal. A politikai kommunikációban ez nyilván működik, de attól még kamu – a magyar kormány természetesen erre a megtévesztésre megy rá szégyentelen módon, miközben nem kell aggódni miatta: az EP-képviselői nyilván megvédik majd, azért vannak ott. Azt követelni, hogy hozzájuk képest még plusz valaki lehessen ott és szólhasson hozzá, maximum a kormány- vagy az államfő tekintetében méltányolható kérés, és annak is legfeljebb udvariasságból szoktak helyt adni. Ami az elmúlt napokban történt, az az uniós ügyekben már-már sajnálatosan megszokottnak tekinthető műhiszti a kormány részéről.
Miután a híradóba időgazdálkodási okokból csak nagyon kicsi része került be mindannak, amiről beszéltünk, viszont úgy gondolom, hogy hangzottak el hasznos dolgok, a beszélgetés rögzített videóját külön is feltöltöttem a YouTube-csatornámra:
Ma reggel az ATV Start műsorában két olyan kérdésről beszélgettünk, ami az elmúlt pár napban komoly érdeklődést és vitákat váltott ki: egyrészt a külgazdasági és külügyminiszter izmozásáról a kormányzattal szemben kritikákat megfogalmazó államokkal szemben, másrészt pedig a minden jel szerint nyakló nélkül osztogatott diplomata útlevelekről.
Az interjú során hivatkozott jogszabály, az 1998. évi XII. tv. itt elolvasható. Az interjú maga itt érhető el.
Ma reggel az ATV Start-ban kezdtem a napot, ahol a téma a koronavírus-válsággal kapcsolatosan hazánk számára juttatott uniós támogatásokkal kapcsolatban kialakult vita volt. Ettől elválaszthatatlan a magyarországi jogállamisággal kapcsolatos folyamatos vita, aminek újabb lendületet adott a válság által politikailag legitimált, ám alaptörvény-ellenesen kihirdetett veszélyhelyzet, majd különösen az annak keretében elfogadott, szintén súlyosan alaptörvény-ellenes és teljesen szükségtelen előírásokat tartalmazó puccstörvény (finoman megfogalmazva: “felhatalmazási törvény”).
A kormánypropaganda nemrég diadalmasan hordozta körbe az MTI által közzétett hírt, miszerint az Európai Bizottság elnökhelyettese, a cseh Věra Jourová egy interjúban kijelentette, hogy a válsággal kapcsolatos magyarországi intézkedések mind összhangban állnak az uniós előírásokkal. Az interjúban erre is kitértünk.
Április 15-én, 18.30 időpontban kerül sor a IV. SECUSzerda programra, a kijárási korlátozásokra tekintettel online formában. A téma az adatvédelem, különös tekintettel a járvány kapcsán felvetett kérdésekre.
Kalamény Eszter, Kiss Edit és Szabó Endre Győző társaságában, Pataki Gábor témavezetése mellett járjuk körül a témát, én a nemzetközi és emberi jogi kérdésekre fogok fókuszálni.
Egy ma közzétett, az MTA Jogtudományi Intézet kutatója, Szente Zoltán által jegyzett tanulmány is a kihirdetett veszélyhelyzet alaptörvény-ellenessége mellett foglal állást.
Emellett kitér az írás az alaptörvény-ellenesség következményeire, az ún. felhatalmazási törvény visszásságaira, és néhány kapcsolódó témára.
A kijárási korlátozások első napján (amit vagy követ szigorúbb kijárási tilalmi előírás, vagy nem) szeretném felhívni a figyelmet egy olyan gyakorlati problémára, amire még kedden a Tilos Rádióban leadott beszélgetés során utaltam (elérhető: https://lattmanntamas.hu/…/a-tilos-radioban-a-veszelyhelyz…/ ), különös tekintettel az aktuális párizsi kijárási tilalom tapasztalataira (ott azért nagyobb gyakorlat van ebben, mint nálunk, szerencsére). Nevezetesen a korlátozások ellenőrizhetősége és betarthatósága a kérdés, ismerve a magyarországi, különösen a budapesti helyzetet. Mint azt már ott is jeleztem, becslésem szerint a lakcímkártyák 30%-a nem reális adattartalommal létezik, ergo nem tudom, hogy hogy tudja majd a korlátozások/tilalom betartatásáért felelős bármilyen hatósági jogkörrel felruházott személy (legyen az rendőr, adott esetben katona, bárki) ellenőrizni azt.
A probléma jelentősége
Ez azért fontos kérdés, mert most belemegyünk egy olyan, hatósági intézkedéseket igénylő helyzetbe, amire jelenleg semmilyen módon nem vagyunk felkészülve. Most kijárási korlátozások, lehet, hogy valamikortól kijárási tilalom, és semmi, ismétlem SEMMI hír arról, hogy az azt ellenőrző hatósági személyek honnan tudják majd megállapítani, hogy az utcán sétáló polgár valójában hol lakik, tehát hogy például tényleg csak a szabályozó által engedélyezett egészségügyi sétát teljesíti, vagy bármi.
Persze a probléma komplex és régóta húzódik, és nem most fogjuk megoldani. A probléma sajnos a legtöbb esetben, hogy lakás bérlése esetén a tulaj nem hajlandó hozzájárulni a bérlő bejelentkezéséhez, mert például esze ágában sincs bármilyen adót fizetni, ennek megfelelően pedig nem is akarja, hogy bármilyen hatóság tudom róla, hogy kiadta a lakását. Vannak, akik miközben már rég kiköltöztek az agglomerációba, vagy a zöldövezetbe, még mindig papíron fenntartják a belvárosi lakóhelyüket, mert ki akarják használni az esetlegesen ingyenesen, vagy névleges díj ellenében biztosított lakossági várakozási engedélyt. Sokan pedig egyszerűen lusták voltak ezt a lépést megtenni, mert csak, mert emberek vagyunk, van ilyen. Millió és egy oka van még annak, hogy van egy ilyen helyzet, nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Mint írtam fentebb, ezt a komoly strukturális problémát nem most fogjuk megoldani, nem is lenne helyes most ezzel elkezdeni szórakozni. Ugyanakkor szerintem az is megengedhetetlen, hogy – ha az esetleges ellenőrzéseket komolyan gondoljuk – akkor sok ezer ember, köztük valahol kiszolgáltatott helyzetben élő bérlő emiatt bajba kerüljön. Ahogy az ellenőrzésért felelős személyeket sem hozhatjuk olyan helyzetbe, hogy ne legyen egyértelmű a feladatuk.
Megoldás?
Megoldás lehet, hogy mindenki hordjon magánál egy, a valós lakcímét igazoló okiratot, például a bérleti szerződésének egy másolatát. Ehhez szükségesnek tartom időben rögzíteni, hogy az ilyet az ellenőrző köteles elfogadni. Ugyanakkor az a gond ezzel, hogy az ilyen okiratok valódisága semmilyen módon nem garantálható az ő számára is egyértelmű módon.
Ennek érdekében javasolnám, hogy a létező lakcímnyilvántartás mellett a kormány rendelettel alakítson ki azonnal egy ideiglenes, ha úgy tetszik “átmeneti rendészeti lakcímnyilvántartást”,
ahova a bejelentkezéshez elég az egyoldalú nyilatkozat, nem kell hozzá semmilyen hozzájárulás például a tulajdonos részéről,
ennek megfelelően az ebbe való bejegyzésnek semmilyen, a kijárási korlátozás ellenőrzésén túlmutató joghatása nem lenne,
hogy ne legyen kifogás az adatközlés nehézsége kapcsán, a bejegyzés elektronikusan, bármilyen formában megtehető (nem szükséges például ügyfélkapu megléte sem),
a kijárási korlátozást ellenőrző hatóság azonnal bele tud nézni az utcáról.
Természetesen ezt a nyilvántartást pedig, az abban rögzített adatokkal a kijárási korlátozást bevezető rendelet hatályvesztésével egyidejűleg azonnal törölni kellene. Az semmilyen más eljárásban nem lenne felhasználható, csak és kizárólag arra állna rendelkezésre, ha utcai ellenőrzés során a polgár lakcímkártyájában található adat nem valós, az ide való korábbi, egyszerű bejegyzésére hivatkozással igazolhassa a tényleges lakóhelyét. Miután ennek a nyilvántartásnak semmilyen közhiteles jellege nem lenne, sokkal inkább információ közléséről szól, kialakítása viszonylag gyorsan és lényegében fillérekből megoldható lenne.
Aztán valamikor majd a probléma érdemével is lehet foglalkozni…
Mint arra tegnap a Facebook oldalamon utaltam, az index.hu megtagadta az Orbán Balázs által írt véleménycikkre való válaszom közlését, arra való hivatkozással, hogy személyeskedő. Úgy döntöttem, nem fogok túl sokat foglalkozni az index.hu nem tudom kije által meghozott döntéssel, arra meg pláne nem fogom az energiámat pazarolni, hogy nekiálljak vitatni azt. Csak annyit reagálnék erre, hogy miután az Orbán Balázs által jegyzett cikk az én sértegetésemmel kezdte, teljesen természetes, ha erre is reflektálok. Többen, a döntést nem értők közül megjegyezték, hogy lehet, hogy az volt a baj, hogy én névvel “személyeskedtem”, úgy látszik, ha az név nélkül történik, az elfogadható. Akár…
Őszintén szólva, valahol szomorú vagyok. Az általam valaha kedvelt és nagyra tartott index.hu nem első alkalommal ad helyt velem szemben nem egyszerűen csak kritikus, hanem öncélúan sértő hangvételű vagy egyenesen hazug írásoknak és véleményeknek, anélkül, hogy valaha lehetőséget biztosított volna számomra az ezekre való reakcióra. Lengyel Lászlótól kezdve bárki az utolsó kocsmárosig, ha épp olyanja volt, belém akart rúgni, az index.hu-n megtehette, meg is tette. Ez a mostani az első alkalom, amikor tényleg szerettem volna reagálni egy ilyenre, lényegében az sem az egóm, hanem a téma fontossága miatt történt most, és ilyen inkorrekt módon sikerült intézniük. Mert nem azzal van gondom, hogy ha rosszat vagy rosszul írok, nem kell. De az, hogy egy gyorsan pörgő témában, adott esetben “avuló” érveket tartalmazó írásra 24 órán át nulla reakció, majd egy rövid e-mail, amely szerint “Kollégáimmal egyeztetve az írását sajnos nem tudjuk közölni, mert abban a vitához nem kapcsolódó személyes sérelmekre (is) reflektál. Megértem az indulata okát, de annak nem adhatunk teret az Indexen.” Majd az erre írott válaszomra megint semmi reakció… Hát, azt hiszem, hogy ez olyan mértékben az alja mindennek, amivel egyszerűen mentálhigiénés okok miatt nem érdemes többet foglalkozni.
Ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy nagyobb problémák is vannak itt, legalábbis erre utal az a nagyon fura és számomra nehezen elfogadható megoldás is, hogy az Orbán Balázs-féle véleménycikk után szinte azonnal, az első véleménycikk magától az indextől érkezik, lényegében óvodai színvonalon gúnyolva a miniszterhelyettest, mondván, hogy “na, idáig nem kellettünk, most meg már kellünk, mi?”. Megmondom őszintén, egy idő után már nem is bántam, hogy ebben a vitában, azon a felületen nem fogok részt venni. Hát én nem fogok nekiállni Orbán Balázst, különösen a pozícióját védeni, de ezt a fajta viselkedést nem tudom elfogadni: ha teret adsz egy vitának, akkor utána ne kezdd el rugdosni te magad a kezdeményezőjét. Ha annyira utálod, ne adj neki teret. De ez így nem működik.
Szegény Orbán Balázsnak így is van elég baja, számára kicsit talán kellemetlen, de azzal, hogy elemi szövegértési problémákkal “vádolt meg engem”, egy sorba került Molnár Gyulával, az MSZP egykori elnökével, aki kínjában akkor vetemedett erre, amikor a Botka László lemondatása körüli botrány során sikerült a nyilvánosság előtt hazugságban maradnia. A helyzet annyival kellemetlenebb, hogy abban a helyzetben a pártelnök a részben saját maga kavarta zűrből kellett valahogy kikecmeregjen, míg a mostanit a jogvégzett miniszterhelyettes (aki amúgy oktató kolléga az Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, sőt az Egyetem működését felügyelő és irányító fenntartói testületben a kormány képviselője) részben csupán „megörökölte”… És ha már a cikkben utalok a politikai bizalomra, nem fogom elhagyni a “személyes sérelmeket sem”, megemlíteném, hogy az NKE-ről történt tavaly decemberi, jogellenes elbocsátásom után három hónappal egy kicsit dühös Facebook-posztban emlékeztem meg róla, hogy az NKE még mindig nem adta ki számomra a majdnem húsz évemről szóló közalkalmazotti igazolásomat, amit nem sokkal utána vettem kézhez azt postán. Ám meglepetéssel tapasztaltam, hogy aszerint közalkalmazotti jogviszonyom „rendkívüli felmentéssel” szűnt meg, miközben egészen pontosan az NKE törvény 2019. nyári módosítása (nyugodtan hívhatjuk “lex Lattmann”-nak) szerinti „felmentéssel”, ami nagyon nem ugyanaz. Ezzel kapcsolatban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ahol egy ilyen egyszerű adminisztratív feladat elvégzésére nem képes egy struktúra, ott bízhatunk-e valóban komoly dolgokat – mint például különleges jogrendi intézkedéseket – ugyanazokra a vezetőkre? Mindenki döntse el maga…
A közzétett cikk maga pedig itt érhető el. Az eltelt idő okán meg tudtam tenni, hogy az indexen zajló vita során tett mondások közül későbbiekre is reagálok benne, és azt az Azonnali szerkesztője javaslatai alapján itt-ott jelentősen bővítettem, részleteztem, átdolgoztam. Végül azt hiszem, így sokkal jobb írás született, mint ami eredetileg az indexnek ment, ezért külön köszönet nekik.
Lattmann Tamás honlapja 