Kategória: 24.hu

Valóban kitiltható az egész schengeni övezetből egy ukrán katonai parancsnok?

Beszéltem a Népszavának és a 24.hu-nak arról, hogy mit is jelent az, hogy Magyarország “kitiltja” az EU egész területéről a Barátság kőolajvezeték elleni támadásért felelősnek tartott ukrán – nem mellesleg magyar származású – katonai vezetőt.

Megpróbáltam tisztázni a kérdés minden aspektusát, és természetesen megint kiderült, hogy azért nem eszik olyan forrón a kását, jelentős részben csak a szokásos izmozás megy már megint – ám ezúttal lehet, hogy más tagállamok akár meg is adják az Orbán-kormány blöffjét.

A Népszava cikkét itt lehet elolvasni, a 24.hu írását pedig itt.

Vagyonnyilatkozatok értelmezése Strasbourgban

Nemrég született egy igen érdekes ítélet az Emberi Jogok Európai Bíróságán a Păcurar v. Románia ügyben. A bíróság azt mondta ki, hogy a vagyonuk eredetét megmagyarázni nem tudó köztisztviselők érintett vagyona jogszerűen elkobozható, még úgy is, hogy nem állapítanak meg azzal kapcsolatban valamilyen bűncselekményt.

Egyelőre nehéz megjósolni, hogy az ítélet milyen hatással lesz az európai korrupcióellenes politikai erőfeszítésekre, hiszen a strasbourgi döntések egyediek és “csupán” minősítik a létező állami jogszabályi megoldásokat, de azzal, hogy zöld lámpát adott ennek az igen szigorú román megoldásnak, az várhatóan más államok és szabályozók számára is példát tud majd adni. A lényeg, hogy ennek alapján nem lesz elég semmitmondó magyarázatokkal indokolni a fura vagyonnövekedéseket, és lehetségessé válik a megmagyarázhatatlan vagyon elkobzása. Ugyanakkor azt is rögzíteni kell, hogy az ügy, és az eset olyan tisztviselőkre alkalmazandó, ahol az adott tisztviselő vagyonnyilatkozati kötelezettsége a kinevezéshez/beosztáshoz kötődik alkalmazási feltételként, tehát pl. választott, politikai pozíciók esetében automatikusan nem – ugyanakkor ha egy állami jogalkotó ahhoz köti, akkor az lehetséges, és nem fogja a tulajdonhoz, vagy a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét jelenteni, amennyiben a végrehajtása a bíróság által korábban körvonalazott kritériumok mentén történik. Ez iránymutatást jelenthet más államok számára is, hogy hasonló jogintézményeket és megoldásokat alkalmazzanak a jövőben.

Beszéltünk kicsit hosszabban erről a 24.hu oldalnak, amit aztán szemlézett a hvg.hu is.

A “lex Magyar” jogellenességéről

Nyilatkoztam pár helyre a készülő, az EP-képviselők vagyonbevallásáról tervezett jogszabályról, mindenhol megpróbáltam elmagyarázni, hogy miért ellentétes az uniós joggal, és miért kell és érdemes ellenállni annak.

Néhány példa, ahol utána lehet olvasni/nézni: 24.hu / Klubrádió / szeretlekmagyarorszag.hu /

ATV híradó:

Az a legszebb, hogy a kormány ezzel megint úgy rúgja el a pöttyöst, hogy fogalma sincs, ki fogja visszahozni a labdát. Egyvalami biztos: ha az NVB le is megy kutyába, az Európai Parlament egészen biztosan bele fog állni a balhéba. soha ilyen jó lehetősége nem volt az ellenzéknek, hogy ellenálljon, és ne tudja izomból legyűrni Orbán Viktor…

Miért mondanak le egyes miniszterek, és mások miért nem?

Ma jelent meg a 24.hu oldalon egy érdekes írás, amiben a címben jelzett kérdést járjuk körül Szegő Ivánnal, mellettem még Róna Dániel szólalt meg szakértőként.

A cikk itt érhető el:

https://24.hu/belfold/2023/03/06/politikai-felelosseg-miniszter-lemondas-rona-daniel-lattmann-tamas/

Jó volt egy kicsit jól megfogalmazott kérdések mentén áttekinteni a csatlakozó kérdéseket. Annak külön örültem, hogy sikerült egy kicsit egyenesbe tenni a Várhelyi Olivér uniós biztos európai parlamenti képviselőket “lehülyéző” megszólalása kapcsán felmerült tízezer forintos kérdést, ami a médiában elég széttartó válaszokat hozott különböző megszólalóktól, jelesül, hogy Ursula von der Leyen kirúghatja-e őt emiatt. Nos, a szabály az, hogy ha az Európai Bizottság elnöke felszólítja a biztost lemondásra, az köteles lemondani, tehát lényegében igen, kirúghatja (Lásd: EUSZ 17. cikk, (6) bek.).

Ugyanakkor oka van annak, hogy erre nem kerül sor. Őt ugyanis pótolni kéne, ahhoz pedig arra van szükség, hogy az Orbán-kormány is partner legyen, azaz delegáljon egy másik biztos-jelöltet. Az elmúlt években néhány esetben került sor ilyesfajta “cserére” (a cikkből ezek a példák végül kimaradtak), de minden esetben úgy, hogy az adott tagállami kormány nem támasztott nehézségeket a folyamattal kapcsolatban, mindig gondoskodtak új jelöltről. A jelenlegi feszült politikai helyzetben viszont egészen biztosra vehetjük, hogy Orbán Viktor nem szívesen engedi el Várhelyi kezét, Ursula von der Leyen pedig nem fog újabb frontot nyitni a magyar kormány és a Bizottság közötti, amúgy is számos okból feszült viszonyban. Tehát Várhelyi Olivér a helyén marad és lényegében egy légüres térben mozog tovább, hiszen az EU bővítése a következő években továbbra sem lesz prioritásos kérdés.