Kategória: Média

Podcast a Kína elleni lehetséges jogi eljárásról, és pár szó a Missouriban benyújtott kártérítési keresetről

Tegnap jelent meg az a podcast felvétel, amit a Válasz Online készített, amiben azt próbáltuk meg körüljárni, hogy van-e jogi lehetőség arra, hogy a koronavírus-válság miatt Kínával szemben valamiféle jogi eljárásra kerüljön sor. A beszélgetés során alapvetően a nemzetközi jog rendelkezésre álló eszközeit igyekeztem bemutatni, kicsit részletesebben azt, hogy a Nemzetközi Bíróság előtt lehetne-e államközi perrel próbálkozni, Salát Gergely pedig a kérdés politikai aspektusaival foglalkozott, Ablonczy Bálint és Stumpf András kérdései mentén.

A beszélgetés jogi része alapvetően megmaradt az államközi viták és a közjog szintjén, pedig kitérhettünk volna a magánjogi, akár Kínán belüli kártérítési perek lehetőségére is, de végül ezek említés szintjén maradtak. Persze ilyenkor az történik, ami ilyenkor történni szokott: a beszélgetes felvételének másnapján számolt be a sajtó arról, hogy Missouriban az államügyész kártérítési pert indít Kína ellen egy szövetségi bíróságon.

Pár szóban érdemes elsőként ezt a konstellációt megmagyarázni. Ez első blikkre olyan, mintha Polt Péter fordulna Kína ellen a luxembourgi Európai Unió Bírósága előtt. Miért nem a saját, Missouri állam valamelyik bíróságánál? Mert Missouri állam nem szuverén, és a szövetségi jog (ami nálunk az uniós jog) ad – az is csupán szűk, elméleti – lehetőséget arra, hogy másik államot perbe lehessen szorítani. Plusz, érdemes előre megjegyezni, hogy még ha sikerül is, plusz nyerni is sikerül, a végrehajtás kérdése ilyenkor mindig problémás, hiszen egy államra nem lehet csak úgy ráküldeni a végrehajtót.

A keresetlevél itt tekinthető meg.

Bár maga az állam, Kína természetesen szuverén entitás, eképpen pedig az ellene indított perek lehetőségét a nemzetközi jog egyik alapintézményének minősülő állami immunitás fő szabály szerint kizárja (ahogy erre maga a keresetlevél is utal), a kínai kommunista párt, a wuhani intézet, nem azok, ezért is kerülhettek be alperesként ők is a dokumentumba. Ehhez képest a keresetlevél elsődlegesen arra az amerikai jogi megoldásra céloz, amely szerint idegen szuverének néhány esetben, kivételesen nem hivatkozhatnak az állami immunitásra. Ilyenek lehetnek, amennyiben az adott szuverén az Egyesült Államok területén gazdasági, kereskedelmi cselekményeket hajt végre (ez a megoldás ismerős lehet azoknak, akik emlékeznek még a Magyarország New York állammal szemben fennálló állítólagos adótartozásaival kapcsolatos vitákra, amelyek természetesen nem múltak el itthoni korrupciós vádak nélkül), vagy bűncselekményt. Hasonlóan lehetséges az állami immunitás megkerülése, ha az állam tevékenysége nemzetközi bűncselekményt vagy egyéb súlyos nemzetközi jogsértést valósít meg (ez azok számára villanthat be gondolatokat, akik még emlékeznek a MÁV majd egyes magyarországi bankok ellen e jogszabályi lehetőség alapján indított perekre, ahol az állami jogfosztó cselekményt próbálták meg a pert indító felperesek magáncselekménnyé alakítani, sikertelenül). Ezekre próbál építkezni a keresetlevél, véleményem szerint igen gyenge színvonalon.

Az ügy érdemét tekintve a felperes állam a közrend megbontása, fokozottan veszélyes tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségszegés, a vírusról való figyelmeztetés elmulasztása, illetve a hatékony személyes védőeszközök visszatartása miatt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg az alperesként megjelöltek felelősségét, de nem jelöl meg konkrét kártérítési összeget. Jogi érvelése leginkább néhány amerikai szövetségi jogszabályhely és helyi precedens felsorolására szorítkozik, a nemzetközi joggal kapcsolatos elemei minősíthetetlenek, konkrétan egyetlenegy nemzetközi jogi forrást jelöl meg, az is a teljes kontextusa nélkül irreleváns.

Ez sokkal inkább egy politikai pamflet, semmint komolyan vehető bírósági beadvány. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy lesz rajta némi tipródás, mielőtt igen jó eséllyel kidobják (az állami immunitásra való érveléssel, ami kizárja a bírói utat, arra építve, hogy akármi történt, állami szabályozással történt, ami szuverén cselekmény), és addig is jó eséllyel sokat hallunk még róla. Egyszerűen azért, mert a jelen kiélezett politikai helyzet szereti az ilyen lépéseket, a politikai aktorok meg szeretik úgy feltüntetni magukat, mint akik mindent megtesznek – hogy aztán jól rákenjék a felelősséget a munkáját tisztességgel végző bírókra, valami szakmaiatlan, ám sokak számára könnyen feldolgozható zöldségmondás kíséretében. Ismerjük az ilyet itthonról is, elég jól…

Věra Jourová interjújáról és a jogállamiságról az ATV Start-ban

Ma reggel az ATV Start-ban kezdtem a napot, ahol a téma a koronavírus-válsággal kapcsolatosan hazánk számára juttatott uniós támogatásokkal kapcsolatban kialakult vita volt. Ettől elválaszthatatlan a magyarországi jogállamisággal kapcsolatos folyamatos vita, aminek újabb lendületet adott a válság által politikailag legitimált, ám alaptörvény-ellenesen kihirdetett veszélyhelyzet, majd különösen az annak keretében elfogadott, szintén súlyosan alaptörvény-ellenes és teljesen szükségtelen előírásokat tartalmazó puccstörvény (finoman megfogalmazva: “felhatalmazási törvény”).

A kormánypropaganda nemrég diadalmasan hordozta körbe az MTI által közzétett hírt, miszerint az Európai Bizottság elnökhelyettese, a cseh Věra Jourová egy interjúban kijelentette, hogy a válsággal kapcsolatos magyarországi intézkedések mind összhangban állnak az uniós előírásokkal. Az interjúban erre is kitértünk.

Az interjút itt lehet megnézni.

Hogyan hazudik, majd a lebukás után csal a mandiner.hu – avagy a kormánypropaganda lélektana

Hogy működik a kormánypropaganda? Megjelent egy alapvetően hazug írás a mandiner.hu oldalon, amire szinte azonnal reagáltam is a Facebook-oldalamon (akkor még nem tartottam érdemesnek arra, hogy ide is írjak róla):

Érdemes elolvasni, amit oda írtam. Utána direkt több fideszes, fidelitas-os ismerős és nem ismerős megosztása alatt is direkt vitákba szálltam, akik valszeg megrendelésre osztották tovább azt, gondosan a FB-posztomban bemutatott üzenettel együtt, egyszerűen kiváncsi voltam, hogy 1) mennyire veszik ők maguk komolyan, 2) mennyire nem zavarja őket, hogy a – stílusosan szerző nélkül kitett – cikk egyszerűen hazudik, mégpedig marha egyszerűen, azzal, hogy elhallgatja, hogy a svéd törvényben van megadott határidő, mégis egyenlőségjelet tesz a magyar kormány puccstörvénye és e közé. Az e tárgyban szerzett tapasztalataimat majd később kifejtem részletesebben, már csak azért sem most, mert közben történt valami…

Mégpedig hogy egyszercsak, hoppá, megváltozott a mandineres cikk. Ha valaki most rákattint, már benne van a június 30-i határidő. Értem én, hogy túl gyorsan sikerült lebukni, de ilyet akkor sem illik. Hát drága propagandisták, ezt úgy hívják, hogy hamisítás, tudjátok, amit Schmitt meg Semjén a disszertációjával csinált, plusz Semjén még a lex CEU-val is. Látom, ez a sajátos “polgári” kultúra egyeseknél.

Plusz ilyen bénán csinálni, komolyan mondom, kapjatok már a fejetekhez. Nem mondta nektek senki, hogy a Google cache-ben megmarad az eredeti verzió? Nézzétek csak:

A posztot tegnap úgy fejeztem be, hogy a kormánypropaganda “Nem adhat mást, csak mi lényege…”, most azzal egészítem ki, hogy közben legalább szórakoztat is a bénaságával, csak éppen marha sok pénzünkbe kerül, és lassan marha unalmas is.

És arra is muszáj kitérni, hogy ez mennyire fontos eleme amúgy a Fidesz PR-kormányzásának. Erről hamarosan külön is fogok írni (némi szintéziseként az elmúlt években ebben általam leírtaknak), mert muszáj, de ez a példa nagyon fontos annak megértéséhez.

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjára

1944. április 16-án kezdték meg a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását, így 2001 óta e napot tekintjük a holokauszt magyarországi áldozatai emléknapjának.

Nem tudom, hogy egy olyan társadalmi sokkot, mint ez, mennyiben és hogyan sikerül, ha egyáltalán, valaha feldolgozni – de abban biztosak lehetünk, hogy a képmutatás és a hazudozás nem segít. Még akkor sem, ha az őszinteség egyesekben haragot kelt. Ennek fényében írtam még 2014-ben ezt az írást, amit mindenkinek figyelmébe ajánlok:

https://www.es.hu/cikk/2014-03-14/lattmann-tamas/egy-megszallas-tortenete-8211-vagy-a-tortenelem-megszallasa.html

A cikk közvetlenül utal arra, hogy a magyarországi “jobboldal” – bár nem tudom, hogy vajon ez-e a legjobb megjelölés, ezért is az idézőjel – hogyan próbálja folyamatosan a történelem hamisításával újraírni a saját vélt gyökereit, valamint az országéit – ám ami végül sokszor csak önigazolásként jelenik meg, így például az ország szervezett lerablásának igazolásaként. Ennek jogi csúcstermékeként az Alaptörvény szövegében foglalt egyes blődségek jelentek meg, amikre az írás is utal.

A cikk megjelenése óta elmúlt hat évben változott egy-két dolog. Ezek közül a legszomorúbb, hogy többen elkezdték magyarázni, hogy bizonyos dolgokat el lehet, sőt, el kell felejteni. Listák javasolgatását, cipőbe köpködést, hasonlókat. Nem, nem lehet. Nem szabad. Aki akkor ezt látta előnyösnek a maga számára, azzal nincs, nem lehet közösség, mert mi lesz, amikor majd megint ezt látja annak? Ahol nincs gátlás, azzal szemben nincs felejtés.

“Constitutional lockdown” – quoted by Radio Free Europe

I was quoted by Radio Free Europe about the recent Hungarian legislation, making the already puzzled legal situation related to the COVID-crisis even worse. The article is about the new emergency legislation planned in Hungary, related to the coronavirus pandemic.

I uphold my earlier opinion about the introduction of the state of emergency being against the Hungarian consitution, and this new piece of legislation is unneccessary and potentially capable of causing a constitutional lockdown. Of course, it can be avoided if we keep on amending constitutional provisions on the fly as we go, but this has nothing to do with legal certainty…

Nem fél, hogy Orbán lenyúlja az ön bankkártyájának PIN kódját?

A HírKlikken a fenti címmel jelent meg egy interjú, amiben a puccstörvényről beszélgettünk.

Az interjú elérhető itt: https://hirklikk.hu/kozelet/nem-fel-hogy-orban-lenyulja-az-on-bankkartyajanak-pin-kodjat/361854

Kijárási korlátozások/tilalom és egy gyakorlati probléma – például a bérlőkre gondol valaki?

A kijárási korlátozások első napján (amit vagy követ szigorúbb kijárási tilalmi előírás, vagy nem) szeretném felhívni a figyelmet egy olyan gyakorlati problémára, amire még kedden a Tilos Rádióban leadott beszélgetés során utaltam (elérhető: https://lattmanntamas.hu/…/a-tilos-radioban-a-veszelyhelyz…/ ), különös tekintettel az aktuális párizsi kijárási tilalom tapasztalataira (ott azért nagyobb gyakorlat van ebben, mint nálunk, szerencsére). Nevezetesen a korlátozások ellenőrizhetősége és betarthatósága a kérdés, ismerve a magyarországi, különösen a budapesti helyzetet. Mint azt már ott is jeleztem, becslésem szerint a lakcímkártyák 30%-a nem reális adattartalommal létezik, ergo nem tudom, hogy hogy tudja majd a korlátozások/tilalom betartatásáért felelős bármilyen hatósági jogkörrel felruházott személy (legyen az rendőr, adott esetben katona, bárki) ellenőrizni azt.

A probléma jelentősége

Ez azért fontos kérdés, mert most belemegyünk egy olyan, hatósági intézkedéseket igénylő helyzetbe, amire jelenleg semmilyen módon nem vagyunk felkészülve. Most kijárási korlátozások, lehet, hogy valamikortól kijárási tilalom, és semmi, ismétlem SEMMI hír arról, hogy az azt ellenőrző hatósági személyek honnan tudják majd megállapítani, hogy az utcán sétáló polgár valójában hol lakik, tehát hogy például tényleg csak a szabályozó által engedélyezett egészségügyi sétát teljesíti, vagy bármi.

Persze a probléma komplex és régóta húzódik, és nem most fogjuk megoldani. A probléma sajnos a legtöbb esetben, hogy lakás bérlése esetén a tulaj nem hajlandó hozzájárulni a bérlő bejelentkezéséhez, mert például esze ágában sincs bármilyen adót fizetni, ennek megfelelően pedig nem is akarja, hogy bármilyen hatóság tudom róla, hogy kiadta a lakását. Vannak, akik miközben már rég kiköltöztek az agglomerációba, vagy a zöldövezetbe, még mindig papíron fenntartják a belvárosi lakóhelyüket, mert ki akarják használni az esetlegesen ingyenesen, vagy névleges díj ellenében biztosított lakossági várakozási engedélyt. Sokan pedig egyszerűen lusták voltak ezt a lépést megtenni, mert csak, mert emberek vagyunk, van ilyen. Millió és egy oka van még annak, hogy van egy ilyen helyzet, nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Mint írtam fentebb, ezt a komoly strukturális problémát nem most fogjuk megoldani, nem is lenne helyes most ezzel elkezdeni szórakozni. Ugyanakkor szerintem az is megengedhetetlen, hogy – ha az esetleges ellenőrzéseket komolyan gondoljuk – akkor sok ezer ember, köztük valahol kiszolgáltatott helyzetben élő bérlő emiatt bajba kerüljön. Ahogy az ellenőrzésért felelős személyeket sem hozhatjuk olyan helyzetbe, hogy ne legyen egyértelmű a feladatuk.

Megoldás?

Megoldás lehet, hogy mindenki hordjon magánál egy, a valós lakcímét igazoló okiratot, például a bérleti szerződésének egy másolatát. Ehhez szükségesnek tartom időben rögzíteni, hogy az ilyet az ellenőrző köteles elfogadni. Ugyanakkor az a gond ezzel, hogy az ilyen okiratok valódisága semmilyen módon nem garantálható az ő számára is egyértelmű módon.

Ennek érdekében javasolnám, hogy a létező lakcímnyilvántartás mellett a kormány rendelettel alakítson ki azonnal egy ideiglenes, ha úgy tetszik “átmeneti rendészeti lakcímnyilvántartást”,

  • ahova a bejelentkezéshez elég az egyoldalú nyilatkozat, nem kell hozzá semmilyen hozzájárulás például a tulajdonos részéről,
  • ennek megfelelően az ebbe való bejegyzésnek semmilyen, a kijárási korlátozás ellenőrzésén túlmutató joghatása nem lenne,
  • hogy ne legyen kifogás az adatközlés nehézsége kapcsán, a bejegyzés elektronikusan, bármilyen formában megtehető (nem szükséges például ügyfélkapu megléte sem),
  • a kijárási korlátozást ellenőrző hatóság azonnal bele tud nézni az utcáról.

Természetesen ezt a nyilvántartást pedig, az abban rögzített adatokkal a kijárási korlátozást bevezető rendelet hatályvesztésével egyidejűleg azonnal törölni kellene. Az semmilyen más eljárásban nem lenne felhasználható, csak és kizárólag arra állna rendelkezésre, ha utcai ellenőrzés során a polgár lakcímkártyájában található adat nem valós, az ide való korábbi, egyszerű bejegyzésére hivatkozással igazolhassa a tényleges lakóhelyét. Miután ennek a nyilvántartásnak semmilyen közhiteles jellege nem lenne, sokkal inkább információ közléséről szól, kialakítása viszonylag gyorsan és lényegében fillérekből megoldható lenne.

Aztán valamikor majd a probléma érdemével is lehet foglalkozni…

Az Index által elutasított véleménycikkem az Azonnali.hu-n

Mint arra tegnap a Facebook oldalamon utaltam, az index.hu megtagadta az Orbán Balázs által írt véleménycikkre való válaszom közlését, arra való hivatkozással, hogy személyeskedő. Úgy döntöttem, nem fogok túl sokat foglalkozni az index.hu nem tudom kije által meghozott döntéssel, arra meg pláne nem fogom az energiámat pazarolni, hogy nekiálljak vitatni azt. Csak annyit reagálnék erre, hogy miután az Orbán Balázs által jegyzett cikk az én sértegetésemmel kezdte, teljesen természetes, ha erre is reflektálok. Többen, a döntést nem értők közül megjegyezték, hogy lehet, hogy az volt a baj, hogy én névvel “személyeskedtem”, úgy látszik, ha az név nélkül történik, az elfogadható. Akár…

Őszintén szólva, valahol szomorú vagyok. Az általam valaha kedvelt és nagyra tartott index.hu nem első alkalommal ad helyt velem szemben nem egyszerűen csak kritikus, hanem öncélúan sértő hangvételű vagy egyenesen hazug írásoknak és véleményeknek, anélkül, hogy valaha lehetőséget biztosított volna számomra az ezekre való reakcióra. Lengyel Lászlótól kezdve bárki az utolsó kocsmárosig, ha épp olyanja volt, belém akart rúgni, az index.hu-n megtehette, meg is tette. Ez a mostani az első alkalom, amikor tényleg szerettem volna reagálni egy ilyenre, lényegében az sem az egóm, hanem a téma fontossága miatt történt most, és ilyen inkorrekt módon sikerült intézniük. Mert nem azzal van gondom, hogy ha rosszat vagy rosszul írok, nem kell. De az, hogy egy gyorsan pörgő témában, adott esetben “avuló” érveket tartalmazó írásra 24 órán át nulla reakció, majd egy rövid e-mail, amely szerint “Kollégáimmal egyeztetve az írását sajnos nem tudjuk közölni, mert abban a vitához nem kapcsolódó személyes sérelmekre (is) reflektál. Megértem az indulata okát, de annak nem adhatunk teret az Indexen.” Majd az erre írott válaszomra megint semmi reakció… Hát, azt hiszem, hogy ez olyan mértékben az alja mindennek, amivel egyszerűen mentálhigiénés okok miatt nem érdemes többet foglalkozni.

Ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy nagyobb problémák is vannak itt, legalábbis erre utal az a nagyon fura és számomra nehezen elfogadható megoldás is, hogy az Orbán Balázs-féle véleménycikk után szinte azonnal, az első véleménycikk magától az indextől érkezik, lényegében óvodai színvonalon gúnyolva a miniszterhelyettest, mondván, hogy “na, idáig nem kellettünk, most meg már kellünk, mi?”. Megmondom őszintén, egy idő után már nem is bántam, hogy ebben a vitában, azon a felületen nem fogok részt venni. Hát én nem fogok nekiállni Orbán Balázst, különösen a pozícióját védeni, de ezt a fajta viselkedést nem tudom elfogadni: ha teret adsz egy vitának, akkor utána ne kezdd el rugdosni te magad a kezdeményezőjét. Ha annyira utálod, ne adj neki teret. De ez így nem működik.

Szegény Orbán Balázsnak így is van elég baja, számára kicsit talán kellemetlen, de azzal, hogy elemi szövegértési problémákkal “vádolt meg engem”, egy sorba került Molnár Gyulával, az MSZP egykori elnökével, aki kínjában akkor vetemedett erre, amikor a Botka László lemondatása körüli botrány során sikerült a nyilvánosság előtt hazugságban maradnia. A helyzet annyival kellemetlenebb, hogy abban a helyzetben a pártelnök a részben saját maga kavarta zűrből kellett valahogy kikecmeregjen, míg a mostanit a jogvégzett miniszterhelyettes (aki amúgy oktató kolléga az Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, sőt az Egyetem működését felügyelő és irányító fenntartói testületben a kormány képviselője) részben csupán „megörökölte”… És ha már a cikkben utalok a politikai bizalomra, nem fogom elhagyni a “személyes sérelmeket sem”, megemlíteném, hogy az NKE-ről történt tavaly decemberi, jogellenes elbocsátásom után három hónappal egy kicsit dühös Facebook-posztban emlékeztem meg róla, hogy az NKE még mindig nem adta ki számomra a majdnem húsz évemről szóló közalkalmazotti igazolásomat, amit nem sokkal utána vettem kézhez azt postán. Ám meglepetéssel tapasztaltam, hogy aszerint közalkalmazotti jogviszonyom „rendkívüli felmentéssel” szűnt meg, miközben egészen pontosan az NKE törvény 2019. nyári módosítása (nyugodtan hívhatjuk “lex Lattmann”-nak) szerinti „felmentéssel”, ami nagyon nem ugyanaz. Ezzel kapcsolatban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ahol egy ilyen egyszerű adminisztratív feladat elvégzésére nem képes egy struktúra, ott bízhatunk-e valóban komoly dolgokat – mint például különleges jogrendi intézkedéseket – ugyanazokra a vezetőkre? Mindenki döntse el maga…

A közzétett cikk maga pedig itt érhető el. Az eltelt idő okán meg tudtam tenni, hogy az indexen zajló vita során tett mondások közül későbbiekre is reagálok benne, és azt az Azonnali szerkesztője javaslatai alapján itt-ott jelentősen bővítettem, részleteztem, átdolgoztam. Végül azt hiszem, így sokkal jobb írás született, mint ami eredetileg az indexnek ment, ezért külön köszönet nekik.

https://azonnali.hu/cikk/20200325_ez-nem-felhatalmazas-hanem-mamelukokra-testalt-felelosseg

Kíváncsian várom a reakciókat. Kérem a kormánypropagandát, hogy egyúttal személyeskedés, szánalmas mocskolódás nélkül. Attól még nem lesz igazatok.