Ma a Klub Rádióban Bolgár György vendégeként beszéltem a luxembourgi Európai Bíróság ítéletéről, amiben az lényegében elkaszálta a tranzitzónát, a “biztonságos tranzitország”-ot és az elmúlt évek hazai jogalkotásának nagy részét.
A beszélgetés itt hallgatható meg, a témával kapcsolatos korábbi bejegyezéseim a honlapon itt és itt találhatók.
Az Európai Parlament csütörtök reggel 9.00-kor kezdődő plenáris vitája (akit érdekel, itt tudja élőben figyelemmel kísérni) előtt élesen merült fel a kérdés, hogy azon a magyar kormány képviseletében ki vehet részt, miután Orbán Viktor bejelentette, hogy Varga judit igazságügyminiszter szólalna fel – ám ezt a parlamenti vezetés nem engedélyezte. Ahogy kell, ki is tört az odamondogatás, ebben próbálunk meg rendet tenni az ATV Híradóban.
A véleményem röviden összefoglalva: az Európai Parlament az Európai Unió független intézménye, az általa lefolytatott viták – amellett, hogy nyilván érdekesek a közvélemény számára – akkor is a tagállamoktól függetlenül zajlanak, ha azok tárgya nem egyszer érint egy tagállamot. Emiatt nincs olyan, hogy egy tagállamnak “joga van” képviseltetnie magát, olyan meg pláne nincs, hogy összemossuk az itt zajló politikai vitákat a “tisztességes eljárással”, és az ahhoz való emberi joggal. A politikai kommunikációban ez nyilván működik, de attól még kamu – a magyar kormány természetesen erre a megtévesztésre megy rá szégyentelen módon, miközben nem kell aggódni miatta: az EP-képviselői nyilván megvédik majd, azért vannak ott. Azt követelni, hogy hozzájuk képest még plusz valaki lehessen ott és szólhasson hozzá, maximum a kormány- vagy az államfő tekintetében méltányolható kérés, és annak is legfeljebb udvariasságból szoktak helyt adni. Ami az elmúlt napokban történt, az az uniós ügyekben már-már sajnálatosan megszokottnak tekinthető műhiszti a kormány részéről.
Az adás itt elérhető.
Miután a híradóba időgazdálkodási okokból csak nagyon kicsi része került be mindannak, amiről beszéltünk, viszont úgy gondolom, hogy hangzottak el hasznos dolgok, a beszélgetés rögzített videóját külön is feltöltöttem a YouTube-csatornámra:
Ma reggel az ATV Start műsorában két olyan kérdésről beszélgettünk, ami az elmúlt pár napban komoly érdeklődést és vitákat váltott ki: egyrészt a külgazdasági és külügyminiszter izmozásáról a kormányzattal szemben kritikákat megfogalmazó államokkal szemben, másrészt pedig a minden jel szerint nyakló nélkül osztogatott diplomata útlevelekről.
Az interjú során hivatkozott jogszabály, az 1998. évi XII. tv. itt elolvasható. Az interjú maga itt érhető el.
Viszonylag hosszabban tudtunk beszélgetni a Klub Rádión a német Alkotmánybíróság nagy hírverést kapott döntéséről, amit az Európai Központi Bank államkötvény-vásárlásaival kapcsolatban hozott. A sajtóban megjelent egyes vélemények szerint ez az “EU legitimációs válságát” jelenti, amire nekem is volt egy, hmm, nem annyira szakmai jellegű gyors reakcióm.
Bocsánat, van amikor nem bírok magammal, különösen a bombasztikusság tud zavarni. Azért volt jó ez a beszélgetés a Klub Rádión, mert módot adott egy kicsit alaposabban körbejárni a kérdést. Persze, egyelőre nagyon sok probléma nyitott: mi lesz a döntés következménye, milyen politikai hatásokat fog gyakorolni, de úgy gondolom, hogy ez messze nem “legitimációs”, hanem legfeljebb egy politikai kommunikációs válság lesz, aminek persze része lesz, hogy egyes politikai aktorok megpróbálják majd azt tényleges legitimációs válsággá transzformálni, de ebben semmi újszerű nem lesz.
Csak ha a magyar tragikus rögvalóságot nézzük: miközben lehet amiatt aggódni, hogy e német alkotmánybírósági döntés “aláássa az uniós jog elsőbbségének elvét”, ezt a munkát itthon (Székely László akkori obudsman kollaborációjával) a hazai Alkotmánybíróság már a 22/2016. sz. határozatában nagyon nagy lelkesedéssel, sokkal átlátszóbb módon és jóval gyengébb szakmai színvonalon már rég megkezdte…
A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.
A továbbiakban viszont tényleg érdemes lesz figyelni az ügy folytatását, már csak azért is, mert a monetáris unió, az Euro jövője szempontjából jelentős döntésekre jó eséllyel lesz valós befolyása.
Tegnap újra az ATV “Civil a pályán” műsorában vendégeskedtem, ami ezúttal számomra teljesen cím-szerű volt: a témák jelentős részében abszolút nem érzem magam szakértőnek, ellenben rettenetesen élveztem, hogy élőben hallgathatok olyan vendégeket, akik a saját területükön olyan mértékben vannak képben, mint a mellettem szereplők.
Aki még nem olvasta volna, nekik ajánlom Lantos Gabriella a műsorban hivatkozott írását, mielőtt vagy miután megnézik a műsort. Ahogy említettem, ez nagyon jól mutatja be a jelen helyzetben a kormánynak azt a magatartását, amit korábban már az összes “válsággal” kapcsolatban láthattunk, amit én csak PR-kormányzásnak hívok.
Tegnap jelent meg az a podcast felvétel, amit a Válasz Online készített, amiben azt próbáltuk meg körüljárni, hogy van-e jogi lehetőség arra, hogy a koronavírus-válság miatt Kínával szemben valamiféle jogi eljárásra kerüljön sor. A beszélgetés során alapvetően a nemzetközi jog rendelkezésre álló eszközeit igyekeztem bemutatni, kicsit részletesebben azt, hogy a Nemzetközi Bíróság előtt lehetne-e államközi perrel próbálkozni, Salát Gergely pedig a kérdés politikai aspektusaival foglalkozott, Ablonczy Bálint és Stumpf András kérdései mentén.
A beszélgetés jogi része alapvetően megmaradt az államközi viták és a közjog szintjén, pedig kitérhettünk volna a magánjogi, akár Kínán belüli kártérítési perek lehetőségére is, de végül ezek említés szintjén maradtak. Persze ilyenkor az történik, ami ilyenkor történni szokott: a beszélgetes felvételének másnapján számolt be a sajtó arról, hogy Missouriban az államügyész kártérítési pert indít Kína ellen egy szövetségi bíróságon.
Pár szóban érdemes elsőként ezt a konstellációt megmagyarázni. Ez első blikkre olyan, mintha Polt Péter fordulna Kína ellen a luxembourgi Európai Unió Bírósága előtt. Miért nem a saját, Missouri állam valamelyik bíróságánál? Mert Missouri állam nem szuverén, és a szövetségi jog (ami nálunk az uniós jog) ad – az is csupán szűk, elméleti – lehetőséget arra, hogy másik államot perbe lehessen szorítani. Plusz, érdemes előre megjegyezni, hogy még ha sikerül is, plusz nyerni is sikerül, a végrehajtás kérdése ilyenkor mindig problémás, hiszen egy államra nem lehet csak úgy ráküldeni a végrehajtót.
A keresetlevél itt tekinthető meg.
Bár maga az állam, Kína természetesen szuverén entitás, eképpen pedig az ellene indított perek lehetőségét a nemzetközi jog egyik alapintézményének minősülő állami immunitás fő szabály szerint kizárja (ahogy erre maga a keresetlevél is utal), a kínai kommunista párt, a wuhani intézet, nem azok, ezért is kerülhettek be alperesként ők is a dokumentumba. Ehhez képest a keresetlevél elsődlegesen arra az amerikai jogi megoldásra céloz, amely szerint idegen szuverének néhány esetben, kivételesen nem hivatkozhatnak az állami immunitásra. Ilyenek lehetnek, amennyiben az adott szuverén az Egyesült Államok területén gazdasági, kereskedelmi cselekményeket hajt végre (ez a megoldás ismerős lehet azoknak, akik emlékeznek még a Magyarország New York állammal szemben fennálló állítólagos adótartozásaival kapcsolatos vitákra, amelyek természetesen nem múltak el itthoni korrupciós vádak nélkül), vagy bűncselekményt. Hasonlóan lehetséges az állami immunitás megkerülése, ha az állam tevékenysége nemzetközi bűncselekményt vagy egyéb súlyos nemzetközi jogsértést valósít meg (ez azok számára villanthat be gondolatokat, akik még emlékeznek a MÁV majd egyes magyarországi bankok ellen e jogszabályi lehetőség alapján indított perekre, ahol az állami jogfosztó cselekményt próbálták meg a pert indító felperesek magáncselekménnyé alakítani, sikertelenül). Ezekre próbál építkezni a keresetlevél, véleményem szerint igen gyenge színvonalon.
Az ügy érdemét tekintve a felperes állam a közrend megbontása, fokozottan veszélyes tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségszegés, a vírusról való figyelmeztetés elmulasztása, illetve a hatékony személyes védőeszközök visszatartása miatt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg az alperesként megjelöltek felelősségét, de nem jelöl meg konkrét kártérítési összeget. Jogi érvelése leginkább néhány amerikai szövetségi jogszabályhely és helyi precedens felsorolására szorítkozik, a nemzetközi joggal kapcsolatos elemei minősíthetetlenek, konkrétan egyetlenegy nemzetközi jogi forrást jelöl meg, az is a teljes kontextusa nélkül irreleváns.
Ez sokkal inkább egy politikai pamflet, semmint komolyan vehető bírósági beadvány. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy lesz rajta némi tipródás, mielőtt igen jó eséllyel kidobják (az állami immunitásra való érveléssel, ami kizárja a bírói utat, arra építve, hogy akármi történt, állami szabályozással történt, ami szuverén cselekmény), és addig is jó eséllyel sokat hallunk még róla. Egyszerűen azért, mert a jelen kiélezett politikai helyzet szereti az ilyen lépéseket, a politikai aktorok meg szeretik úgy feltüntetni magukat, mint akik mindent megtesznek – hogy aztán jól rákenjék a felelősséget a munkáját tisztességgel végző bírókra, valami szakmaiatlan, ám sokak számára könnyen feldolgozható zöldségmondás kíséretében. Ismerjük az ilyet itthonról is, elég jól…
Ma reggel az ATV Start-ban kezdtem a napot, ahol a téma a koronavírus-válsággal kapcsolatosan hazánk számára juttatott uniós támogatásokkal kapcsolatban kialakult vita volt. Ettől elválaszthatatlan a magyarországi jogállamisággal kapcsolatos folyamatos vita, aminek újabb lendületet adott a válság által politikailag legitimált, ám alaptörvény-ellenesen kihirdetett veszélyhelyzet, majd különösen az annak keretében elfogadott, szintén súlyosan alaptörvény-ellenes és teljesen szükségtelen előírásokat tartalmazó puccstörvény (finoman megfogalmazva: “felhatalmazási törvény”).
A kormánypropaganda nemrég diadalmasan hordozta körbe az MTI által közzétett hírt, miszerint az Európai Bizottság elnökhelyettese, a cseh Věra Jourová egy interjúban kijelentette, hogy a válsággal kapcsolatos magyarországi intézkedések mind összhangban állnak az uniós előírásokkal. Az interjúban erre is kitértünk.
Az interjút itt lehet megnézni.
Hogy működik a kormánypropaganda? Megjelent egy alapvetően hazug írás a mandiner.hu oldalon, amire szinte azonnal reagáltam is a Facebook-oldalamon (akkor még nem tartottam érdemesnek arra, hogy ide is írjak róla):
Érdemes elolvasni, amit oda írtam. Utána direkt több fideszes, fidelitas-os ismerős és nem ismerős megosztása alatt is direkt vitákba szálltam, akik valszeg megrendelésre osztották tovább azt, gondosan a FB-posztomban bemutatott üzenettel együtt, egyszerűen kiváncsi voltam, hogy 1) mennyire veszik ők maguk komolyan, 2) mennyire nem zavarja őket, hogy a – stílusosan szerző nélkül kitett – cikk egyszerűen hazudik, mégpedig marha egyszerűen, azzal, hogy elhallgatja, hogy a svéd törvényben van megadott határidő, mégis egyenlőségjelet tesz a magyar kormány puccstörvénye és e közé. Az e tárgyban szerzett tapasztalataimat majd később kifejtem részletesebben, már csak azért sem most, mert közben történt valami…
Mégpedig hogy egyszercsak, hoppá, megváltozott a mandineres cikk. Ha valaki most rákattint, már benne van a június 30-i határidő. Értem én, hogy túl gyorsan sikerült lebukni, de ilyet akkor sem illik. Hát drága propagandisták, ezt úgy hívják, hogy hamisítás, tudjátok, amit Schmitt meg Semjén a disszertációjával csinált, plusz Semjén még a lex CEU-val is. Látom, ez a sajátos “polgári” kultúra egyeseknél.
Plusz ilyen bénán csinálni, komolyan mondom, kapjatok már a fejetekhez. Nem mondta nektek senki, hogy a Google cache-ben megmarad az eredeti verzió? Nézzétek csak:
A posztot tegnap úgy fejeztem be, hogy a kormánypropaganda “Nem adhat mást, csak mi lényege…”, most azzal egészítem ki, hogy közben legalább szórakoztat is a bénaságával, csak éppen marha sok pénzünkbe kerül, és lassan marha unalmas is.
És arra is muszáj kitérni, hogy ez mennyire fontos eleme amúgy a Fidesz PR-kormányzásának. Erről hamarosan külön is fogok írni (némi szintéziseként az elmúlt években ebben általam leírtaknak), mert muszáj, de ez a példa nagyon fontos annak megértéséhez.
1944. április 16-án kezdték meg a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását, így 2001 óta e napot tekintjük a holokauszt magyarországi áldozatai emléknapjának.
Nem tudom, hogy egy olyan társadalmi sokkot, mint ez, mennyiben és hogyan sikerül, ha egyáltalán, valaha feldolgozni – de abban biztosak lehetünk, hogy a képmutatás és a hazudozás nem segít. Még akkor sem, ha az őszinteség egyesekben haragot kelt. Ennek fényében írtam még 2014-ben ezt az írást, amit mindenkinek figyelmébe ajánlok:
A cikk közvetlenül utal arra, hogy a magyarországi “jobboldal” – bár nem tudom, hogy vajon ez-e a legjobb megjelölés, ezért is az idézőjel – hogyan próbálja folyamatosan a történelem hamisításával újraírni a saját vélt gyökereit, valamint az országéit – ám ami végül sokszor csak önigazolásként jelenik meg, így például az ország szervezett lerablásának igazolásaként. Ennek jogi csúcstermékeként az Alaptörvény szövegében foglalt egyes blődségek jelentek meg, amikre az írás is utal.
A cikk megjelenése óta elmúlt hat évben változott egy-két dolog. Ezek közül a legszomorúbb, hogy többen elkezdték magyarázni, hogy bizonyos dolgokat el lehet, sőt, el kell felejteni. Listák javasolgatását, cipőbe köpködést, hasonlókat. Nem, nem lehet. Nem szabad. Aki akkor ezt látta előnyösnek a maga számára, azzal nincs, nem lehet közösség, mert mi lesz, amikor majd megint ezt látja annak? Ahol nincs gátlás, azzal szemben nincs felejtés.
Ma reggel ismét Breuer Péter vendége voltam a Heti TV-n, a mostani beszélgetés pedig kicsit talán a szokásosnál kevésbé volt szakmai. Arról beszélgettünk, hogy a koronavírus miatti karantén időszakából vajon mit tanulhatunk mindannyian, mi változik esetleg, különösen a jog világában?
Lattmann Tamás honlapja 