Nemrég az Ultrahangműsorában beszélgettünk a címben jelzett kérdésről. A beszélgetés kiterjedt arra, hogy mivel jár a kurszki régió megszállása, mit jelent a katonai parancsnokságok létrehozása, és hogy milyen hatással lesz ez az itt élő emberek életére. Alkalom nyílt arra, hogy bizonyos hadijogi alapvetéseket áttekintsünk, mint pl. hogy mi a különbség a tűzszünet és a béke között, és milyen jogi hatásaik vannak. Emellett még az is felmerült, hogy vajon mik lehetnek az Északi Áramlat vezeték felrobbantásának következményei – hozzátéve, hogy egyelőre igencsak hiányosak az ismereteink.
A beszélgetés itt meghallgatható (a beszédem minősége miatt külön elnézést kérek, sajnos hetek óta küszködöm a torkommal):
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos korábbi bejegyzések:
Tegnap megjelent a Magyar Hang oldalán egy cikk, ahol egy interjúban elmagyarázom, hogy miért tartom újabb kamu/PR-akciónak az egészet, hasonlóan az Orbán-kormány elmúlt tizenhat évében…
Viszonylag ritkán születnek új nemzetközi büntetőbírói fórumok, így a nemzetközi jogászok érthetően örülnek minden egyes új példánynak. Oroszország Ukrajna elleni 2022-es átfogó inváziója felhangosította az…
Beszéltem a Népszavának és a 24.hu-nak arról, hogy mit is jelent az, hogy Magyarország “kitiltja” az EU egész területéről a Barátság kőolajvezeték elleni támadásért felelősnek…
Miután állandó jelleggel megy mindenki ijesztgetése (lásd pl. a lenti, a nyár során Dunaújvárosban készült képemet) Ukrajna uniós csatlakozásával, itt az ideje, hogy kicsit rendbe…
A sajtóban pattant fel a címben foglalt lehetőség, érdemes körüljárni egy kicsit. Ami tény, hogy Orbán Viktor számára politikai szempontból nagyon komoly diplomáciai elismerést jelentene,…
Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.
Az elmúlt napokban többször kellett foglalkoznom ezzel a kérdéssel, különös tekintettel annak várható hatásaival, uniós reakciókkal. Itt összegyűjtök néhány ezzel kapcsolatos interjút, nyilatkozatot.
Augsztus 6-án reggel az ATV-n beszélgettünk a témáról:
Annak egyes aspektusai a Hírklikken is megjelentek, itt és itt.
Talán sikerült egy-két kérdéssel kapcsolatban világosságot gyújtani a fejekben, talán nem. Nem biztos, hogy számít. Aki boldog annyival, hogy “Orbánt kizavarták kávézni”, meg “azért a Bizottság csak visszaadott pénzeket, hogy Orbán ne vétózzon”, azoknak úgyis tök mindegy. A tragédia az, hogy ez sokaknak elég és sokszor az ún. szakértőknek sem nyúlik túl a tudása ezeken.
Minden jel szerint az EU tagállamai komolyan rossz néven veszik, amit a magyar kormány és személyesen Orbán Viktor művel az Európai Unió Tanácsa soros elnökségével való visszaéléssel – amiről egy korábbi posztban már volt szó, betettem néhány interjút is a témában.
Azok során érintőlegesen elhangzott, hogy mit lehet és nem lehet tenni, most erre szeretnék kicsit külön is kitérni, mert megint kezdenek feltolulni az irreális varázs-megoldások, és azokra mutató javaslatok. Az uralkodó álláspont, hogy minél gyorsabban fel kell függeszteni a folyamatban lévő magyar soros elnökséget, amit minősített többséggel meg lehetne szavazni, e mellett pedig a régóta folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárással meg kellene fosztani a magyar kormányt a szavazati jogától az Európai Tanácsban.
Először is muszáj rögzíteni, hogy az Európai Tanács minősített többséggel legfeljebb az elnökségi sorrendet tudja megváltoztatni, az elnökség időtartamát nem, mert azt az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 16. cikk 9. bekezdése és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 236. cikke rögzíti. Ezek alapján született meg a jelenlegi sorrendet megállapító tanácsi határozat 2016-ban, amit lehet módosítani, de az a módosítás legfeljebb a sorrendre vonatkozhat.
A másik gyakori tévedés ott van, hogy bár mindenki biztosra veszi, igencsak nem biztos, hogy a 7. cikk szerinti eljárással meg lehet fosztani egy kormányt a szavazati jogától az Európai Tanácsban. Maga a 7. cikk csak az Európai Unió Tanácsát említi (elméleti maximumként), nem pedig az Európai Tanácsot – némileg logikusan, hiszen az alapító szerződések szerint az Európai Tanács csak nagyon ritkán dönt bármiről (az ottani “szavazások” általában előzetes politikai egyetértések, nem pedig tényleges, az alapító szerződések szerinti döntések), az érdemi szavazások az Európai Unió Tanácsához tartoznak (ezért is volt teljesen irreleváns Orbán tavaly decemberi kávézása, de hát hiába mondtam előre, inkább mindenki örült neki, hogy “megalázták”, ami már akkor is hülyeség volt, de mindegy). Azt én értem, hogy a mai napig sokaknak, köztük mindenféle “szakértőnek” is gondot okoz a különbségtétel az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa között, de megnyugtatok mindenkit: az Európai Bíróságnak adott esetben nem fog. A másik probléma ezzel a gondolattal, hogy ha ki is alakul ilyen szándék a tagállamok között (ami amúgy 2018, az eljárás megindítása óta már sokszor kialakulhatott volna), akkor a 7. cikk szerinti eljárás szabályai szerint erre mától számítva legkorábban kb. egy év múlva kerülhetne sor. Néha el kéne olvasni az alapító szerződések szövegét is… Merthogy először kéne egy négyötödös többségű szavazás az Európai Unió Tanácsában, majd egy konszenzusos a Tanácsban (mind a kettőhöz vannak bizonyos előfeltételek, amelyek teljesítése időt igényel) – de ezt már négy éve megírtam itt igen részletesen…
A lényeg: az Orbán jelentette politikai problémát az uniós tagállamok nem jogi, hanem politikai módszerekkel kell kezeljék (ettől függetlenül beszélhetnénk az egész rendszer átalakításáról is, de az egy másik, és nem az aktuális elnökségi félév időkeretében kezelhető probléma) – és pont az történik. A politikai értelemben történő ellehetetlenítés/jelentéktelenítés pont ez: az egyre gyakrabban és több helyről érkező felvetések, majd a gyakorlat, hogy a tagállamok ne képviseltessék magukat magas szinten a magyar kormány rendezvényein, nem látogatnak el Magyarországra, nem egyeztetnek vele semmit, miközben Orbán Viktor sugárhajtású békegalambként turbékol Putyinnak meg ahol még hajlandók lesznek fogadni, pont ezt a célt szolgálja.
Nagyon úgy néz ki, hogy a magyar elnökség nem csak azért lesz döglött, mert maga az alapjául szolgáló félév az, hanem azért is, mert a magyar kormány és kormányfő döntése az, hogy külpolitikai bohóckodásra használja – és a többi tagállam nem igazán fog ennek az útjába állni, egyszerűen csak félrenéz. Végülis sokkal egyszerűbb ez egy szervezeti átalakításnál.
Továbbiakért lásd a vonatkozó, az EU Tanács soros elnökségével foglalkozó aktát.
Megint sikerült összehozni egy hosszabb beszélgetést, amiben kitértünk mindenféle európai aktualitásokra, többek között a von der Leyen elleni – sikertelen – bizalmatlansági indítványra. Megnézhető itt:
Megjelent egy hosszabb interjú a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon, ahol a címben jelzett témákról beszélgettünk hosszabban. Itt érhető el. Talán sikerült egy-két kérdéssel kapcsolatban világosságot gyújtani a fejekben, talán nem. Nem biztos,…
Minden jel szerint az EU tagállamai komolyan rossz néven veszik, amit a magyar kormány és személyesen Orbán Viktor művel az Európai Unió Tanácsa soros elnökségével való visszaéléssel – amiről egy…
Tegnap reggel a Klubrádióban majd’ egy órán át beszéltünk a témáról. Mint mindig, ehhez is szükséges volt egy kicsit körüljárni a körülményeket is… Ez megnézhető/meghallgatható itt: Emlékeztető jelleggel utalnék a…
Nemrég jelent meg egy interjúm a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon, amiben azt jártuk körbe, hogy mi lenne, ha Charles Michel, az Európai Tanács elnöke idő előtti lemondásával valóban Orbán Viktorra “szállna” a…
Kezd nagyon tele lenni a hócipőm a magyar sajtó igénytelenségével és veszedelmes hozzá nem értésével uniós kérdésekben. Nem, Orbánt nem alázták meg az uniós csúcson, amikor a csatlakozási tárgyalások megindításáról…
Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.
Tegnap reggel a Klubrádióban majd’ egy órán át beszéltünk a témáról. Mint mindig, ehhez is szükséges volt egy kicsit körüljárni a körülményeket is… Ez megnézhető/meghallgatható itt:
Emlékeztető jelleggel utalnék a több mint egy éves itteni posztomra, ahol már eléggé körbejártuk azt a kérdést, hogy el lehet-e venni Magyarországtól a soros elnökséget, és már akkor megírtam/elmondtam több helyen is, hogy ez miért nem reális gondolat. Ettől még persze az a mai napig él, sőt, újra és újra előkerül…
Ezzel én továbbra is némi aszinkronban vagyok, röviden összefoglalom, miért. Lehet gondolkodni azon, hogy azt el kéne venni, meg hogyan lehetne (lásd az előző posztot), de úgy gondolom, hogy a tanácsi soros elnökség (amúgy jelentős részben zavaros, értelmetlen, és kicsit képmutató) intézményének pillanatnyi politikai érdekből való berhelgetése, a létező szabályok megkerülésével és a politikai körülmények/következmények figyelmen kívül hagyása mellett minőségében ugyanaz, mint amit Orbán itthon csinál az alkotmányos és jogrendszerrel.
Az elnökség átszervezése azt igényli, hogy a most folyamatban lévő elnökségi időszakot átvegye valaki. Erről már tavaly is, idén is többször elmondtam, hogy senki nem akarja. Lehet mondani, hogy de, az amúgy utánunk érkező lengyelek majd örömmel átveszik, de én eddig csak ezzel ellentétes információfoszlányokat hallottam. Persze, lehet hogy Tusk politikai szívességként bevállalna egy átvariálást, de ha szembenéz az ez által kiváltott PiS-erősödéssel, nem is beszélve a kormányzati belső, szervezeti ellenállásról, akkor az már nem olyan biztos (mivel ott nem orbánia van, ott ez igenis számít). Plusz ennél nagyobb gond, hogy Szlovákia Fico alatt biztosan nem vállalna be egy döglött, azaz EP-választások utáni félévet, márpedig a tervezett variálás azzal járna, hogy ő “csúszna rá” arra 2029 őszén (a jelenlegi terv szerint a 2030 tavaszi félév az övé).
Épp ezért nem variálták át az elnökségi sorrendet, pedig már több mint egy éve az asztalon van a gondolat: SENKINEK nem kell a jelen félév. A lengyeleknek sem. Ha mégis bevállalják, biztosan nem örömmel, akkor is ott van Szlovákia. És persze lehet mondani, hogy minősített többséggel kell dönteni, nem lehet blokkolni, le van tojva, de mi lesz, ha kényszerítjük? Megmondom előre: szabotázs lesz, az érintett tagállamok nem fogják komolyan venni a feladatot, vagy még rosszabb. És voliá, ott vagyunk, hogy a nagy problémából még nagyobbat, immáron rendszerszintűt csináltunk.
Szerintem (és a látható valóság alapján nem csak én gondolom így, hanem a tagállamok is) egyszerűbb hagyni, hogy Orbán jelenleg játssza a cintányéros majmot, aki számít (EU külpolitikai partnerként), úgysem veszi komolyan, aki meg mégis, hamar rájön, hogy az ígéretei mögött nincs fedezet – hiszen a soros elnökséget külpolitikára használni kb. olyan, mint játékpénzzel fizetni a boltban. Pesze, ha az a célod, hogy a szomszédsággal elhitesd, hogy te vagy a Krőzus és a boltos a cimborád, aki belemegy a játékba és talicskán tolja ki neked az árut, miközben te látványosan szórod rá a játékpénzért, akkor egy ideig azt lehet csinálni, csak mindenki ki fog röhögni a végén. Na, pont ez történik most, amikor Putyin az “EU elnökeként” dicséri fel Orbánt (erről egyébként sokat beszéltünk az ATV hétfő esti Aktuál című műsorában). Az ilyenre pedig nem az a megoldás, hogy újraírjuk a kiskereskedelem szabályait…
A magyar nemzetközi jogi szakma újabb komoly veszteséget szenvedett: elhunyt Prof. Dr. Bodnár László, aki a hazai nemzetközi és európai jogi szakterület szegedi “bástyája” volt.
Diplomája 1968-as megszerzésétől végig a Szegedi Tudományegyetemen (akkor: József Attila Tudományegyetem) dolgozott, 1995-től professzorként, az utóbbi években pedig már professor emeritus címet viselt. Főbb kutatási területei a nemzetközi jog, valamint az uniós jog és az államok belső jogának viszonya köré szerveződtek. Komoly munkát végzett a nemzetközi szerződések a magyar jogrendszerben való megjelenésre és alkalmazása tekintetében. Számos elismerése mellett 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.
A Szegedi Tudományegyetem régi barátjaként, “kívülről” nézve, számomra mindig úgy tűnt, hogy “Bodnárprof” a szegedi kollégák számára ugyanolyan volt, mint számunkra, ELTE-sek számára Laci, akit kb. másfél éve veszítettünk el. Ismerve mindkettejüket, önkéntelenül is mosoly ül ki az arcomra, ahogy elképzelem, hogy ez a két kiváló szakember újra beszélgethet egymással, valahol fent.
Újabb ember, aki hiányozni fog. Részvétem a gyászoló családtagoknak és a szegedi kollégáknak!
Mivel foglalkozhat az Európai Parlament és mivel nem? Mik a leginkább elterjedt félreértések? Mit érdemes tudni a most először az EP-választásokkal összevont önkormányzati választásokról és annak jelentőségéről?
Ezekről a kérdésekről beszélgettünk nemrég a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon, ami itt érhető el.
My latest analyis is available on the c4EP website. It covers the delicate issue of the results to be expected at the upcoming elections of the European Parliament.
I am not a big fan of predictions: however, some trends are clearly visible and may be well worth to take an early look on them. What can go wrong? In the worst case, my not-too-optimistic thoughts will prove to be wrong. The more, the better, if You want my opinion… 😉
Egy-két napja felpattant a téma, hogy a Bizottság valamilyen módon elengedné a Lengyelországgal szemben lassan hetedik éve vánszorgó 7. cikk szerinti eljárást (magáról az eljárásról, annak menetéről, szereplőiről stb. bővebben lásd ezt a régebbi bejegyzést), ami igazából csak idő és időzítés kérdése volt, hogy erre mikor kerül sor. A magyar kormány természetesen rögtön sértetten reagál, kettős mércét emleget, az ilyenkor szokásos…
Természetesen ennek semmi köze a “kettős mércéhez”. Már csak azért nem, mert a Magyarország elleni eljárást nem a Bizottság, hanem az Európai Parlament kezdeményezte, tehát most a magyar kormánynak a Bizottságot piszkálnia tök felesleges dolog. A 7. cikk szerinti eljárásban nincs dolga vele, és semmi köze hozzá, hogy az milyen döntést milyen alapon hoz egy másik állammal szemben. Ennyi.
Ami viszont kifejezetten érdekes kérdés (és most szépen hagyjuk magára a magyar maffiaállamot, hogy hadd puffogjon magában a vélt sérelmein), az az, hogy ha most az Európai Bizottság valóban úgy érzi, hogy meg van győzve a lengyelek által (és nagyvonalúan engedjük el, hogy valós teljesítmény vagy ígéretek alapján, de azért a puffogó maffiaállamot érdemes emlékeztetni, hogy nemrég ő is ígéretre kapott meg egy köteg pénzt a Bizottságtól, ennyit a “kettős mércéről” megint), vajon megteheti-e, hogy visszavonja a 7. cikk szerinti eljárás kezdeményezését. A gondot az okozza, hogy az EUSZ 7. cikke nem tartalmaz erre nézve rendelkezést, az én jellemzően a plain-text-reading-alapokon nyugvó értelmezésem (mekkora republikánus ókonzervatív felsőbíró lennék a SCOTUS-on, te jó ég, még Trump is megénekelne) szerint ezt a Bizottság egyszerűen nem teheti meg. Ha már elindult az eljárás, akkor az arra vonatkozó szabályokat kell annak során alkalmazni, és ott nem találunk olyat, ami kiengedné a döntést a Tanács kezéből. Ezen a kérdésen jelenleg a Tanács jogi szolgálata is gondolkodik a pletykák szerint. Tegyük hozzá, véleményem szerint nem ez az egyetlen konzisztenciazavar a szerződés e ponton igencsak összegányoltnak ható szövegében (számomra például a mai napig nyitott kérdés például, hogy ténylegesen van-e szükség arra, hogy a Tanács az első szakaszban konzultáljon az Európai Parlamenttel akkor is, ha az eljárást az kezdeményezte, az ugyanis elég maszturbatív jellegű jogi megoldásnak látszik), de Lengyelország esetében konkértan ez most igencsak élő kérdéssé vált.
Miért? Mert veszélyeket, ráadásul politikai veszélyeket is hordoz magában. Például, ha a magyar kormány kellően troll, erre a problémára hivatkozva akár még a luxembourgi Európai Unió Bírósága elé is citálhatja majd a Bizottság esetleges ilyen döntését, amely tény mindenképpen óvatosságra kell intse Vera Jourovát és társait. A biztonságos – és az alapító szerződés szövegével is szinkronban álló – megoldás az lenne, ha a Tanács egyszerűen szavazásra bocsátja az eljárás alapjául szolgáló kérdést, és (mivel nem lesz meg a négyötödös többség) megállapítja, hogy nem nem, nem áll fenn az alapértékek veszélyeztetése – aminek kimondásához gond nélkül fel tudják használni azt a tényt, hogy az annak idején az eljárás okaként a Bizottság által megjelölt problémát közben kötelezettségszegési eljárás keretében is megrágta már az uniós intézményrendszer, és abban Lengyelország látványosan engedett, szóval a veszély elhárult, készpassz. Az új lengyel miniszterelnök, Tusk ebben nyilván partner lesz, szóval mindenki jól jár a végén, kerek lesz a sztori, ergo politikai szempontból is ez a jó megoldás.
A magyar puffogás meg megy tovább, de igazából az is mindenkinek jó úgy, ahogy van. Azt a 7. cikk szerinti eljárást nem a Bizottság indította, ergo ilyen befolyása arra elméletben sincs. Amellett annak az eljárásnak a fenntartásához minden jel szerint sokkal több érdeke fűződik sokkal több szereplőnek, mint a lezárásához.
Lattmann Tamás honlapja 