Kategória: Elemzések

Fellegek a hazai önkormányzatiság egén – sajnos várható volt

Aggasztó, ám sajnálatosan megalapozott elemzés látott nemrég napvilágot a 24.hu oldalon, ami azt a kérdést járja körbe, hogy a kormány által előterjesztett, új törvényjavaslati agyrém milyen hatással lesz a magyarországi önkormányzatiságról. Érdemes elolvasni, itt érhető el:

https://24.hu/belfold/2020/05/15/semjen-onkormanyzatok-gazdasagi-ovezet/

Szívemhez mindig közel állt a téma, mert ugyan messze nem tartom magam önkormányzati szakembernek, de szeretem a történelmet és mindig is hittem abban, hogy az önkormányzatok a hatalommegosztás és a demokrácia alapintézményei. És ezt mindenki, beleértve a Fideszt is, nagyon jól tudja. Ha másért nem is, de azért biztosan, mert 2006 után konkrétan a túlélésüket köszönhetik annak. A híres-neves balatonőszödi beszéd utáni földcsuszamlás-szerű önkormányzati győzelem lehetővé tette a nem sokkal korábbi országgyűlési választásokon csúnyán elvert párt számára, hogy bázisokat alakítson ki magának, beleértve ebbe azt is, hogy az önkormányzati forrásokat önnönmaga túlélésére (is) fordíthassa. (Ennek lett amúgy az egyik tragikus eredménye, hogy a fideszes önkormányzatok nagy része 2007-2008 során svájci frank alapú kötvények kibocsátásával a feje búbjáig eladósodott, és 2010 után kormányzati mentőövvel lettek kisegítve, amiről jó eséllyel előre tudhattak. Ennek a kérdésnek a végiggondolását egyébként javaslom mindenki figyelmébe, amikor a devizahitelek a témájában a Fidesz megpróbálja osztani az igazságot.)

Élénken emlékszem rá, hogy ebben az időszakban az egyik, a nyilvánosság elé nagyon látványosan ki nem léptettett nagy vita az volt, hogy a kormányzat milyen mértékig avatkozhat bele az önkormányzatok pénzügyeibe (látván az alakuló gyakorlatot), amit végül az akkor ellenzéki Fidesz azzal a megelőző csapással zárt le, hogy egészen egyszerűen elkezdte az önkormányzatok függetlenségére leselkedő európaiatlan viselkedéssel vádolni az őszödi beszéd és a reformok körüli csetepatákba politikai értelemben amúgy is belerokkant kormányt, így végül az egész téma lekerült az asztalról. Fideszes ismerőseim akkoriban mondták nekem, hogy komolyan számítanak rá, hogy a “Gyurcsányék el akarják majd szedni a pénzüket”, de szerencsére az európai források egy jelentős része közvetlenül érkezik, alkotmányos többsége meg nincs. Az eredményt látjuk, 2010-re előállt egy csődközeli helyzet, amelynek kialakulásában alapvetően volt kormányzati felelősség is, de a helyi döntéshozók is nyakig benne voltak abban.

Emiatt a 2010-ben született alkotmányozó többséggel kapcsolatban nekem az egyik legkomolyabb aggodalmam rögtön az önkormányzatisággal kapcsolatban merült fel. Az Alaptörvény elfogadása előtti viták során nyilvánosan is szükségesnek láttam szót emelni az abban foglalt, az önkormányzati garanciák lebontására irányuló előírásokkal szemben. Napra pontosan kilenc évvel ezelőtt, 2011. május 17-én, a Magyar Szocialista Párt felkérésére a Velencei Bizottság előtt független szakértőként ismertettem a – többek között – ezzel kapcsolatos aggályaimat. A megbeszélés utáni interjú során is ezt tartottam fontosnak kiemelni (a videón 4:20-tól), már csak azért is, mert láthatóan a bizottságot is érdekelte:

Van az a mondás, hogy marhára utálom, amikor igazam van, hát ez most megint “bejött”… És nem véletlen, hogy erre akkor kerül sor, miután fájdalmas vereségeket szenvedett a kormány a 2019-es önkormányzati választásokon, viszont nagyon is átlátszó.

BVerfG v. CJEU?

Az Európai Bizottság elnöke is megszólalt a német Alkotmánybíróság korábban már bemutatott döntésével kapcsolatban. Itt elolvasható, elsőre nem tűnik ki belőle semmi extra (azon túl, hogy elfelejtette Strasbourgot, amelynek gyakorlata a Maastrichti szerződés óta az uniós jog elsődleges forrásai közé tartozik), ám az, hogy megemlíti a kötelezettségszegési eljárás megindításának lehetőségét, az azért felvet némi izgalmakat. Nevezetesen azt, hogy mivel a kötelezettségszegési eljárás lényeges eleme, hogy a Bizottság és az érintett tagállam vitájában végül az Európai Bíróság dönt (erről itt egy nemrégi írásom), egy ilyen eljárás lehetőséget biztosítana arra, hogy Luxembourg “visszaszóljon” Karlsruhénak.

Politikai értelemben kockázatos lenne von der Leyen részéről, mert a bírósági eljárásban lehetőség van arra, hogy a tagállamok is előadják, mit gondolnak a kérdésről (beavatkozóként) – márpedig egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet lenne ebben az alapvetően szakmai kérdésben tág teret engedni a populista hablatyolásnak. Jogi értelemben sem biztos, hogy sok értelme lenne amúgy, hiszen a német Alkotmánybíróság döntését semmilyen fórum nem írhatja felül otthon, de arra azért például biztosíthatna lehetőséget, hogy az Európai Bíróság mondjuk az uniós és a tagállami jog ilyen helyzetekre tekintettel való elhatárolása mellett iránymutatást adjon, hogy hogy kell eljárni, megelőzve ezzel a komolyabb legitimációs vagy egyéb válságot.

Meglátjuk, sor kerül-e erre. Addig is szórakoztasson minket a gondolat…

A német Alkotmánybíróság az Európai Központi Bankot érintő döntéséről – az EU “legitimációs válsága”?

Viszonylag hosszabban tudtunk beszélgetni a Klub Rádión a német Alkotmánybíróság nagy hírverést kapott döntéséről, amit az Európai Központi Bank államkötvény-vásárlásaival kapcsolatban hozott. A sajtóban megjelent egyes vélemények szerint ez az “EU legitimációs válságát” jelenti, amire nekem is volt egy, hmm, nem annyira szakmai jellegű gyors reakcióm.

Bocsánat, van amikor nem bírok magammal, különösen a bombasztikusság tud zavarni. Azért volt jó ez a beszélgetés a Klub Rádión, mert módot adott egy kicsit alaposabban körbejárni a kérdést. Persze, egyelőre nagyon sok probléma nyitott: mi lesz a döntés következménye, milyen politikai hatásokat fog gyakorolni, de úgy gondolom, hogy ez messze nem “legitimációs”, hanem legfeljebb egy politikai kommunikációs válság lesz, aminek persze része lesz, hogy egyes politikai aktorok megpróbálják majd azt tényleges legitimációs válsággá transzformálni, de ebben semmi újszerű nem lesz.

Csak ha a magyar tragikus rögvalóságot nézzük: miközben lehet amiatt aggódni, hogy e német alkotmánybírósági döntés “aláássa az uniós jog elsőbbségének elvét”, ezt a munkát itthon (Székely László akkori obudsman kollaborációjával) a hazai Alkotmánybíróság már a 22/2016. sz. határozatában nagyon nagy lelkesedéssel, sokkal átlátszóbb módon és jóval gyengébb szakmai színvonalon már rég megkezdte…

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A továbbiakban viszont tényleg érdemes lesz figyelni az ügy folytatását, már csak azért is, mert a monetáris unió, az Euro jövője szempontjából jelentős döntésekre jó eséllyel lesz valós befolyása.

Podcast a Kína elleni lehetséges jogi eljárásról, és pár szó a Missouriban benyújtott kártérítési keresetről

Tegnap jelent meg az a podcast felvétel, amit a Válasz Online készített, amiben azt próbáltuk meg körüljárni, hogy van-e jogi lehetőség arra, hogy a koronavírus-válság miatt Kínával szemben valamiféle jogi eljárásra kerüljön sor. A beszélgetés során alapvetően a nemzetközi jog rendelkezésre álló eszközeit igyekeztem bemutatni, kicsit részletesebben azt, hogy a Nemzetközi Bíróság előtt lehetne-e államközi perrel próbálkozni, Salát Gergely pedig a kérdés politikai aspektusaival foglalkozott, Ablonczy Bálint és Stumpf András kérdései mentén.

A beszélgetés jogi része alapvetően megmaradt az államközi viták és a közjog szintjén, pedig kitérhettünk volna a magánjogi, akár Kínán belüli kártérítési perek lehetőségére is, de végül ezek említés szintjén maradtak. Persze ilyenkor az történik, ami ilyenkor történni szokott: a beszélgetes felvételének másnapján számolt be a sajtó arról, hogy Missouriban az államügyész kártérítési pert indít Kína ellen egy szövetségi bíróságon.

Pár szóban érdemes elsőként ezt a konstellációt megmagyarázni. Ez első blikkre olyan, mintha Polt Péter fordulna Kína ellen a luxembourgi Európai Unió Bírósága előtt. Miért nem a saját, Missouri állam valamelyik bíróságánál? Mert Missouri állam nem szuverén, és a szövetségi jog (ami nálunk az uniós jog) ad – az is csupán szűk, elméleti – lehetőséget arra, hogy másik államot perbe lehessen szorítani. Plusz, érdemes előre megjegyezni, hogy még ha sikerül is, plusz nyerni is sikerül, a végrehajtás kérdése ilyenkor mindig problémás, hiszen egy államra nem lehet csak úgy ráküldeni a végrehajtót.

A keresetlevél itt tekinthető meg.

Bár maga az állam, Kína természetesen szuverén entitás, eképpen pedig az ellene indított perek lehetőségét a nemzetközi jog egyik alapintézményének minősülő állami immunitás fő szabály szerint kizárja (ahogy erre maga a keresetlevél is utal), a kínai kommunista párt, a wuhani intézet, nem azok, ezért is kerülhettek be alperesként ők is a dokumentumba. Ehhez képest a keresetlevél elsődlegesen arra az amerikai jogi megoldásra céloz, amely szerint idegen szuverének néhány esetben, kivételesen nem hivatkozhatnak az állami immunitásra. Ilyenek lehetnek, amennyiben az adott szuverén az Egyesült Államok területén gazdasági, kereskedelmi cselekményeket hajt végre (ez a megoldás ismerős lehet azoknak, akik emlékeznek még a Magyarország New York állammal szemben fennálló állítólagos adótartozásaival kapcsolatos vitákra, amelyek természetesen nem múltak el itthoni korrupciós vádak nélkül), vagy bűncselekményt. Hasonlóan lehetséges az állami immunitás megkerülése, ha az állam tevékenysége nemzetközi bűncselekményt vagy egyéb súlyos nemzetközi jogsértést valósít meg (ez azok számára villanthat be gondolatokat, akik még emlékeznek a MÁV majd egyes magyarországi bankok ellen e jogszabályi lehetőség alapján indított perekre, ahol az állami jogfosztó cselekményt próbálták meg a pert indító felperesek magáncselekménnyé alakítani, sikertelenül). Ezekre próbál építkezni a keresetlevél, véleményem szerint igen gyenge színvonalon.

Az ügy érdemét tekintve a felperes állam a közrend megbontása, fokozottan veszélyes tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségszegés, a vírusról való figyelmeztetés elmulasztása, illetve a hatékony személyes védőeszközök visszatartása miatt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg az alperesként megjelöltek felelősségét, de nem jelöl meg konkrét kártérítési összeget. Jogi érvelése leginkább néhány amerikai szövetségi jogszabályhely és helyi precedens felsorolására szorítkozik, a nemzetközi joggal kapcsolatos elemei minősíthetetlenek, konkrétan egyetlenegy nemzetközi jogi forrást jelöl meg, az is a teljes kontextusa nélkül irreleváns.

Ez sokkal inkább egy politikai pamflet, semmint komolyan vehető bírósági beadvány. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy lesz rajta némi tipródás, mielőtt igen jó eséllyel kidobják (az állami immunitásra való érveléssel, ami kizárja a bírói utat, arra építve, hogy akármi történt, állami szabályozással történt, ami szuverén cselekmény), és addig is jó eséllyel sokat hallunk még róla. Egyszerűen azért, mert a jelen kiélezett politikai helyzet szereti az ilyen lépéseket, a politikai aktorok meg szeretik úgy feltüntetni magukat, mint akik mindent megtesznek – hogy aztán jól rákenjék a felelősséget a munkáját tisztességgel végző bírókra, valami szakmaiatlan, ám sokak számára könnyen feldolgozható zöldségmondás kíséretében. Ismerjük az ilyet itthonról is, elég jól…

Újabb szakmai állásfoglalás a kihirdetett veszélyhelyzet alaptörvény-ellenessége mellett

Remélem, a szerző nem kap majd ugyanolyan mocskolódást az Alapjogokért Központ nevű közpénzszivattyú propagandaintézmény vezetőjétől, mint én. 😀

Lattmann Tamás's avatarAlkotmány és jogállamiság

Egy ma közzétett, az MTA Jogtudományi Intézet kutatója, Szente Zoltán által jegyzett tanulmány is a kihirdetett veszélyhelyzet alaptörvény-ellenessége mellett foglal állást.

Emellett kitér az írás az alaptörvény-ellenesség következményeire, az ún. felhatalmazási törvény visszásságaira, és néhány kapcsolódó témára.

View original post

Újabb bizonyítékok szíriai vegyifegyver-használatra

Lattmann Tamás's avatarNemzetközi jog

Az ENSZ honlapjának beszámolója szerint az OPCW (a nemzetközi vegyifegyver-tilalmi egyezmény ellenőrző testülete) jelentést tett közzé, ami amellett szóló bizonyítékokat tartalmaz, hogy 2017 március végén a szír kormányzati erők vetettek be szarin és klórgáz tartalmú bombákat civil objektumok ellen.

A vegyifegyverek alkalmazása az ENSZ keretében 1993-ban elfogadott vegyifegyver-tilalmi egyezmény alapján tilos, az egyezményhez Szíria is csatlakozott, igaz, igen későn, 2013 őszén. Az államról már addig is széles körben ismert volt, hogy jelentős vegyifegyver-készletekkel rendelkezik, ami miatt különös aggodalommal figyelte mindenki a 2011 óta zajló polgárháborút. Annak során az összeütköző felek többször és kölcsönösen is vádolták egymást vegyifegyver alkalmazásával, amely vádaskodásban természetesen azok külpolitikai szövetségesei is részt vettek.

Az OPCW e támadásokkal kapcsolatos vizsgálatait sokáig a tényállások felderítése érdekében végezte, egy ENSZ-szel közös vizsgálati mechanizmust is létrehozott az ENSZ BT határozata alapján, de ennek megújítása 2017-ben orosz vétó miatt elmaradt. A mostani jelentést a 2019-ben létrehozott vizsgálati és azonosítási csoportja

View original post 77 további szó

Dühös vagyok – Kim Lane Scheppele tévedése

És kivételesen nem a kormányra.

És nem az a baj, hogy Kim Lane Scheppele téved. Van ilyen. A baj, hogy a tévedése iszonyatos károkat okoz az ellenzéki kritikáknak a puccstörvénnyel, valamint az egész jelenleg előállt alkotmányos helyzettel kapcsolatban. Nemrégen a Klub Rádióban tett nyilatkozata igen nagyot ment a különböző kormánykritikus felületeken, lásd például:

http://huppa.hu/ugy-tunik-kim-lane-scheppele-jobban-ismeri-az-alkotmanyt-mint-az-ellenzek/

Az a baj az itt tett állításokkal, hogy egész egyszerűen arról tanúskodnak, hogy az illető egész egyszerűen nem érti az Alaptörvény különleges jogrendi rendelkezéseinek rendszerét.

Mi a gond pontosan? Az, hogy a hivatkozott 48. cikk a háborús helyzetekben alkalmazandó, nem pedig veszélyhelyzetben. Azaz az általa felhívott jogszabályhely itt egészen egyszerűen nem releváns. A magyar alkotmányos átalakulás történelmi aspektusait kíválóan ismerő professzor asszony tévedésének oka pedig a figyelmetlenségen túlmenően nyilvánvalóan az, hogy – ahogy arra én is korábban utaltam – a magyar alaptörvény a különleges jogrendi helyzetek tekintetében példa nélküli módon részletező szabályozást tartalmaz, nem magyar, az alaptörvény struktúrájában nem elmélyedt jogász számára hihetetlenül is részletezőt, és így első ránézésre fel sem tűnik neki, hogy különböző különleges jogrendi helyzetek léteznek.

Nem maga a tévedés az igazi baj, bár joggal merül fel, hogy miért akar megszólalni az új alkotmányról valaki, aki ilyen szinten nem mélyült el abban. Vagy óvatosabban kellene nyilatkoznia, különben többet árt, mint használ. Különösen, ha véleménye ennyi helyre jut el, és válik hivatkozási ponttá. Nem egyszerűen szakmai szempontból dühítő, hogy hány helyről jön vissza egy ilyen szintű tévedés – hanem elsősorban azért, mert a kormánypropaganda csahosai és a vargajuditok külön köszönik szépen az ilyen megszólalásokat, amiket kb. két másodperc alatt tesznek például az európai politikai partnerek előtt nevetségessé, és hiteltelenítik rajtuk keresztül szinte az összes ellenzéki kritikát.

Az Európai Bíróság mai ítélete az áthelyezési határozat nem teljesítése miatt indított kötelezettségszegési eljárásban

Ahogy az várható volt, ma Magyarország (és vele együtt Csehország és Lengyelország is) elbukta azt a kötelezettségszegési eljárást, amit a Bizottság amiatt indított, hogy az államok nem voltak hajlandók teljesíteni a Tanács 2015 őszén hozott határozatát, amelynek alapján a tagállamoknak 120 000 nemzetközi védelmet kérelmező személy ügyét kellett volna átvenni Görögországból és Olaszországból (Magyarországra ebből mintegy 1300 fő esett volna). Emlékeztető: ezzel összefüggésben állt az a per is, amit a magyar és a lengyel kormányok a Tanács ellen indítottak nem sokkal később e határozat semmisségének kimondásának céljával, ennek az eljárásnak 2017 őszén lett vége, amikor a Bíróság ítéletével elutasította érveiket.

Sajnos ez a mostani ítélet is borítékolható volt, legkésőbb a megsemmisítés iránti kereset bukásakor nyilvánvaló volt, hogy a bíróság erre a következtetésre fog jutni a kötelezettségszegési eljárásban is, ahogy erre már akkor is több alkalommal (lásd pl. itt vagy még korábban itt) felhívtam a figyelmet. Ma már a Klub Rádiónak és az ATV-nek beszéltem is a döntésről, és annak lehetséges hatásairól és következményeiről.

Természetesen a kormány erre aktuálisan kijelölt pofozóbábja, a darálóba lazán bedobott Varga Judit igazságügyminiszter (akinek a kétségbeesett hazudozásaira koronavírus- és puccstörvény-ügyben külön posztban is kitérünk majd) rögtön előadta az erre a helyzetre előírt kommunikációs paneleket, de ezzel sajnos még X-re sem tudja hozni a meccset, legfeljebb a rövid emlékezetűeknél.

Hogyan tovább? A lenti ábra mutatja, hogy egy kötelezettségszegési eljárás átfogóan hogyan néz ki. Ahol most vagyunk, az a bírósági szakasz vége, azaz a jogi vitát eldöntötte a bíróság, megállapította a jogsértés tényét, és amennyiben a magyar kormány nem teljesíti önként az elmulasztott kötelezettségét, szankciókat rendelhet el a bíróság, amennyiben a Bizottság azt kéri:

A helyzetet látszólag bonyolítja, hogy a Magyarország által nem teljesített tanácsi határozat időbeli hatály korlátozott volt, és mára lejárt, azaz “nincs mit teljesíteni”. Cinikus módon hivatkozik erre Varga Judit, de elődje, Trócsányi László is megtette ezt annak idején.

A probléma ezzel az, hogy menedékkérő még mindig van elég, szóval a Bizottság akár még követelheti is az átvételi kötelezettség teljesítését. Ami ez ellen szóló érv, hogy szégyenteljes módon igen jó ideje Magyarország már nem számít biztonságos országnak (európai bíróságok már nem egy esetben tiltották meg más tagállami hatóságoknak, hogy ide bárkit is átadjanak), és a Bizottság nem hiszem, hogy belemenne egy olyan helyzetbe, hogy emiatt ő vegyen fel kritikát.

Ami marad, az a büntetés. Azaz, ahogy a fentebb hivatkozott, 2017. júliusi cikkben meg lett fogalmazva: fizetünk. Mi, mindannyian, adófizetők.

Az már a következő kérdés, hogy lesz-e olyan helyzet, hogy felelősségre vonjuk majd azokat, akik miatt ma fizetünk. Ez ugyanis előre látható volt. Elkerülhető lett volna. Legkésőbb a semmisségi perünk buktája pillanatában, azaz több mint két éve teljesen nyilvánvaló volt, hogy ez lesz, és ebben egyértelmű azok felelőssége, akik szakmai tudásuk (állítólagos) birtokában ennek ellenére úgy döntöttek, hogy ezt kell csinálni.

Megkerült Áder János! És gyorsan meg is szegte az Alaptörvényt…

Pedig már úgy aggódtam, hogy valami baja történt, hogy eddig nem hallottunk felőle. De valószínűleg ennek kiegyensúlyozására sikerült igazgatás-történeti gyorsasággal aláírnia a puccstörvényt, nem meglepő módon.

És nem csak aláírta, hanem mondott is hozzá okos dolgokat, hogy ne érezzük úgy, hogy feleslegesen tartjuk. A Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán közzétett nyilatkozatban többek közt például az alábbit:

A járványt követően pedig az Országgyűlés dönt a rendkívüli intézkedések sorsáról.

Na most ezzel az a gond, hogy az Alaptörvény szerint a járványt követően a rendkívüli intézkedéseket tartalmazó rendeletek automatikusan hatályukat kéne hogy veszítsék (lásd: Atv. 53. cikk (4) bek.). Azzal, hogy a puccstörvény az Országgyűlésre telepíti azt a feladatot, hogy, és akkor idézem: “döntsön a rendkívüli intézkedések sorsáról”, az Áder János saját kijelentése szerint is ellentétes az Alaptörvénnyel. Legalább annyi gerinc lett volna benne, hogy elküldi előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz.

Elképesztő. Nincs rá jobb szó.

Ezúton szeretném felhívni a köztársasági elnök figyelmét az Alaptörvény 13. cikkének (2) bekezdésére:

Az Alaptörvényt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely törvényt szándékosan megsértő, illetve a szándékos bűncselekményt elkövető köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja a tisztségtől való megfosztást.

Egyötöd. Van ennyi ellenzéki képviselő? Ha még bármi értelme van a bent ülésnek, akkor tessék megpróbálni úgy csinálni! Igen, tudom, hogy nem lesz meg a szükséges kétharmad. De legalább minimális hírértéke lenne, hogy legalább valamit próbálnátok csinálni. Ha már elmulasztottatok tiltakozni a veszélyhelyzet alaptörvény-ellenes bevezetésével szemben…

Az Index által elutasított véleménycikkem az Azonnali.hu-n

Mint arra tegnap a Facebook oldalamon utaltam, az index.hu megtagadta az Orbán Balázs által írt véleménycikkre való válaszom közlését, arra való hivatkozással, hogy személyeskedő. Úgy döntöttem, nem fogok túl sokat foglalkozni az index.hu nem tudom kije által meghozott döntéssel, arra meg pláne nem fogom az energiámat pazarolni, hogy nekiálljak vitatni azt. Csak annyit reagálnék erre, hogy miután az Orbán Balázs által jegyzett cikk az én sértegetésemmel kezdte, teljesen természetes, ha erre is reflektálok. Többen, a döntést nem értők közül megjegyezték, hogy lehet, hogy az volt a baj, hogy én névvel “személyeskedtem”, úgy látszik, ha az név nélkül történik, az elfogadható. Akár…

Őszintén szólva, valahol szomorú vagyok. Az általam valaha kedvelt és nagyra tartott index.hu nem első alkalommal ad helyt velem szemben nem egyszerűen csak kritikus, hanem öncélúan sértő hangvételű vagy egyenesen hazug írásoknak és véleményeknek, anélkül, hogy valaha lehetőséget biztosított volna számomra az ezekre való reakcióra. Lengyel Lászlótól kezdve bárki az utolsó kocsmárosig, ha épp olyanja volt, belém akart rúgni, az index.hu-n megtehette, meg is tette. Ez a mostani az első alkalom, amikor tényleg szerettem volna reagálni egy ilyenre, lényegében az sem az egóm, hanem a téma fontossága miatt történt most, és ilyen inkorrekt módon sikerült intézniük. Mert nem azzal van gondom, hogy ha rosszat vagy rosszul írok, nem kell. De az, hogy egy gyorsan pörgő témában, adott esetben “avuló” érveket tartalmazó írásra 24 órán át nulla reakció, majd egy rövid e-mail, amely szerint “Kollégáimmal egyeztetve az írását sajnos nem tudjuk közölni, mert abban a vitához nem kapcsolódó személyes sérelmekre (is) reflektál. Megértem az indulata okát, de annak nem adhatunk teret az Indexen.” Majd az erre írott válaszomra megint semmi reakció… Hát, azt hiszem, hogy ez olyan mértékben az alja mindennek, amivel egyszerűen mentálhigiénés okok miatt nem érdemes többet foglalkozni.

Ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy nagyobb problémák is vannak itt, legalábbis erre utal az a nagyon fura és számomra nehezen elfogadható megoldás is, hogy az Orbán Balázs-féle véleménycikk után szinte azonnal, az első véleménycikk magától az indextől érkezik, lényegében óvodai színvonalon gúnyolva a miniszterhelyettest, mondván, hogy “na, idáig nem kellettünk, most meg már kellünk, mi?”. Megmondom őszintén, egy idő után már nem is bántam, hogy ebben a vitában, azon a felületen nem fogok részt venni. Hát én nem fogok nekiállni Orbán Balázst, különösen a pozícióját védeni, de ezt a fajta viselkedést nem tudom elfogadni: ha teret adsz egy vitának, akkor utána ne kezdd el rugdosni te magad a kezdeményezőjét. Ha annyira utálod, ne adj neki teret. De ez így nem működik.

Szegény Orbán Balázsnak így is van elég baja, számára kicsit talán kellemetlen, de azzal, hogy elemi szövegértési problémákkal “vádolt meg engem”, egy sorba került Molnár Gyulával, az MSZP egykori elnökével, aki kínjában akkor vetemedett erre, amikor a Botka László lemondatása körüli botrány során sikerült a nyilvánosság előtt hazugságban maradnia. A helyzet annyival kellemetlenebb, hogy abban a helyzetben a pártelnök a részben saját maga kavarta zűrből kellett valahogy kikecmeregjen, míg a mostanit a jogvégzett miniszterhelyettes (aki amúgy oktató kolléga az Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, sőt az Egyetem működését felügyelő és irányító fenntartói testületben a kormány képviselője) részben csupán „megörökölte”… És ha már a cikkben utalok a politikai bizalomra, nem fogom elhagyni a “személyes sérelmeket sem”, megemlíteném, hogy az NKE-ről történt tavaly decemberi, jogellenes elbocsátásom után három hónappal egy kicsit dühös Facebook-posztban emlékeztem meg róla, hogy az NKE még mindig nem adta ki számomra a majdnem húsz évemről szóló közalkalmazotti igazolásomat, amit nem sokkal utána vettem kézhez azt postán. Ám meglepetéssel tapasztaltam, hogy aszerint közalkalmazotti jogviszonyom „rendkívüli felmentéssel” szűnt meg, miközben egészen pontosan az NKE törvény 2019. nyári módosítása (nyugodtan hívhatjuk “lex Lattmann”-nak) szerinti „felmentéssel”, ami nagyon nem ugyanaz. Ezzel kapcsolatban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ahol egy ilyen egyszerű adminisztratív feladat elvégzésére nem képes egy struktúra, ott bízhatunk-e valóban komoly dolgokat – mint például különleges jogrendi intézkedéseket – ugyanazokra a vezetőkre? Mindenki döntse el maga…

A közzétett cikk maga pedig itt érhető el. Az eltelt idő okán meg tudtam tenni, hogy az indexen zajló vita során tett mondások közül későbbiekre is reagálok benne, és azt az Azonnali szerkesztője javaslatai alapján itt-ott jelentősen bővítettem, részleteztem, átdolgoztam. Végül azt hiszem, így sokkal jobb írás született, mint ami eredetileg az indexnek ment, ezért külön köszönet nekik.

https://azonnali.hu/cikk/20200325_ez-nem-felhatalmazas-hanem-mamelukokra-testalt-felelosseg

Kíváncsian várom a reakciókat. Kérem a kormánypropagandát, hogy egyúttal személyeskedés, szánalmas mocskolódás nélkül. Attól még nem lesz igazatok.