A nyilvánosan még nem elérhető előkészítő anyagokba betekintést nyert Bloomberg tegnapi híre szerint úgy tűnik, lehullt a lepel a nagy kérdésről, és nem, az Európai Bizottság nem fog pozíciót foglalni az EU által engedélyezett-nem engedélyezett vakcinák kérdésében. Ez pont az, amire utaltam a vakcina-“trilógia” utolsó írásában, ami nem véletlenül “Vakcinák harca – a jedi nem tér vissza, nem is volt” címmel jelent meg…
Szóval a vakcinaútlevelekben megjelenik ugyan információként a felhasznált oltóanyag, de nem zárják ki az EU által nem, csak a tagállamok által engedélyezett vakcinákat. Köztes megoldásnak tűnik, de igazából nem jelent mást, mint hogy a Bizottság egyszerűen elfogadja azt a jogi valóságot, amire az első írásban, illetve az annak alapjául szolgáló első sajtónyilatkozatomban az Átlátszónak már igyekeztem felhívni a figyelmet: a nem kizárólagos uniós hatáskörbe tartozó kérdésben az Európai Bizottság nem fog izmozni a tagállamokkal. Még akkor sem, ha Magyarországon már megint sokan remélték vagy várták el, hogy majd “a ZEU” megoldja, meg odacsördít Orbánnak, meg ilyesmi… Hányszor kell majd még arcra esni ebben a témában…? Egyelőre úgy tűnik, hogy a “rezsim”, azaz a magyar kormány blöffje be fog jönni.
Ugyanakkor a Bizottság megoldása (pontosabban annak kiszivárgott terve) egyelőre több kérdést felvet. A legfontosabb, hogy ha ez így megszületik, de egyes tagállamok továbbra is ragaszkodni fognak az orosz/kínai vakcina elutasításához, akkor megtehetik-e majd, hogy annak alapján valóban ne engedjenek be azokal oltottakat. Elvileg erre a kérdésre egyértelmű nemleges válasz adható, hiszen épp az lenne az egységes uniós dokumentum lényege, hogy biztosítsa az utazások lehetőségét – a gyakorlatot és az esetleges vitákat pedig még meglátjuk. Sok függ majd a végleges szövegezéstől, és ez dobja fel a következő kérdést: amikor a Bizottság javaslata a jogalkotási eljárás során az Európai Parlament, illetve a tagállamok minisztereiből álló Tanács elé kerül majd, ott a szöveg még változhat – és ne legyenek illúzióink, ebben a kérdésben biztosan lesznek majd viták.
Érdemes pár szót összefoglalóan ejteni a Fidesz – Európai Néppárt helyzetről. Pár napja adtam egy interjút a témában, az ebben foglaltakat nem fogom újra leírni, amiket ott állítottam, nagyjából mind bejöttek. Úgy gondoltam, várok egy pár napot, és az utána történtekkel egybefoglalva lesz érdemes ránézni a kérdésre.
A Fidesz frakcióból való kilépése/kidobása előtt egy nappal korábbi interjú itt nézhető vissza:
Ahogy az interjú során jeleztem, az egész kavarás a frakcióbéli tagság miatt igazából arról szólt, hogy a Fideszt magából a Néppártból is kitehessék végre. Erre azért nem került sor idáig, mert egyszerűen hiányzott az eltökéltség. A 2019-es felfüggesztés is annak a jele volt, hogy több tagszervezet (azaz más uniós tagállamok jobbközép pártjai) esetében volt egy aggodalom: vajon a jobbszél felé sodródó orbánista populizmus állandó szemponttá válik, amihez bizonyos mértékig politikai szükségességé válik igazodni, vagy egyszerűen ki lehet kukázni azt. A tény, hogy a 2019-es EP-választáson nem tört át ez az irányzat, a lengyel PiS párt befolyás-vesztése és Trump bukása együttesen a húzodózókat is meggyőzték arról, hogy Orbán és a Fidesz sokkal inkább zárvány, nem pedig globális rendszeralkotó elem, így végül nem is váratott sokat magára, hogy a Néppárt vezetése irányából is megérkezzenek az erre irányuló elképzelésekről szóló hírek. Szóval arra hivatkozással, hogy a Fidesz EP-képviselői nem a néppárti frakcióban ülnek, a pártbéli tagság is megszüntethető.
A kérdés, hogy erre mikor kerül sor. Mert hogy sor kerül rá, nem kérdés, erre nem csak jelentős néppárti szereplők törekszenek, hanem maga Gulyás Gergely is lényegében elismerte azt, bár annak módja is igen árulkodóra sikeredett, amikor azt “technikai” kérdésnek minősítette. Ugyanis ennek nagyon nem “technikai” kérdésnek lennie. A pártból való kizárásról nem “technikai”, hanem nagyon is politikai döntést kell majd hogy hozzon a Néppárt fő döntéshozó testülete – Gulyás elszólása pedig arra utal, hogy részükről az egész már lefutott játék, eszük ágában sincs harcolni a tagságukért. Persze, hogy nincs, hiszen mint arra már utaltam nagyon-nagyon sokszor és sok helyen, az már rég eldöntött kérdés, hogy ott hagyják a Néppártot, csak az számít, hogy azt at itthoni belpolitikai szinten győzelemként adhassák el. Ez abból is látszik, hogy a frakcióból való sértett kilépés ténye amúgy ellehetetlenít minden, a pártszervezetben való tagság védelmére felhasználható érvet: az ellenoldal mondhatja, hogy a Fidesz maga léptette ki a teljes delegációját a frakcióból. Nyilván ezt a Fideszben is nagyon jól tudják.
Hogyan tovább? Személy szerint az ECR (Európai Konzervatívok és Reformerek) frakció irányában való mozgást látom a leginkább valószínűnek, nem csupán valamiféle ideológiai egyezés okán (ennek az európai politizálásban messze nincs mindent felülíró értéke), hanem azért is, mert ez kecsegtet a legjobb ár-érték arányú eredménnyel. Maga az ECR rögtön szolidaritásáról biztosította a Fideszt, ami teljesen érthető, hiszen annak számára ez növekedési lehetőséget jelent.
De mi is ez az ECR? Nagyon régóta mondom, hogy ennek a pártcsaládnak/frakciónak már maga a léte is hű lenyomata az európai szintű pártpolitizálás sajátosságainak. 2009-es megjelenése a brit konzervatívoknak volt köszönhető, akik már akkor is egyfajta delíriumos pre-Brexit állapotban zakatoltak, és szerettek volna egy, a Néppártnál euro-szkeptikusabb politikai vonalat – emiatt az akkori EP-választás után a Konzervatív Párt megválasztott EP-képviselői már nem a Néppárt frakciójába ültek be. Annak idején ezt személy szerint nem láttam rossz dolognak, ugyanis szükségesnek láttam, hogy az euro-szkeptikus (inkább úgy szoktam mondani, hogy “kevésbé integrációpárti”) politikai gondolkodás elváljon végre a lábszagú szélsőjobbtól és a sokszor zavaros szélsőbaltól – korábban az integráció-kritika igazából e pártok sajátja volt. Ám új frakciót a britek önmagukban nem tudnak csinálni, ehhez partnerek, más szervezetek és személyek is kellenek, így bútoroztak össze a korábban mindenki által inkább a szélsőjobbhoz tartozónak tekintett, az uniós politizálás fő vonalából kimaradó lengyel kormánypárt, a PiS képviselőivel, akik számára ez tökéletes lehetőség volt, hogy a jobbszélről a közép felé pozicionálhassák magukat, valamint más szervezetekkel, hogy meglegyen a frakció alakításához szükséges létszám, valamint a képviselt tagállamok száma.
Épp ez biztosított 2009-ben lehetőséget Bokros Lajosnak is: ő a Néppártban annak idején még szintén tag MDF jelöltjeként a néppárti frakcióba szeretett volna beülni, ám ezt “nagyvonalúan” megakadályozták a sértett fideszesek. Emiatt a függetlenség nézett ki neki, ám személyében hozott plusz egy államot az új frakcióhoz, ami igencsak vonzóvá tette őt a frakció szervezőinek szemében. Nem is habozott sokat, a megfelelő ellentételezésért cserébe be is állt, ahogy ezt ilyenkor csinálni kell. Az eset pikantériája, hogy ez annak idején az MDF néppárti tagságába került: az egykori rendszerváltó pártot a fideszesek lobbizására kizárta a Néppárt, azzal az indokkal, hogy annak képviselője nem a néppárti frakcióba ült be. Ismerős?
Amúgy érdekesség, hűen jellemzi az európai pártcsaládok működését, ráadásul még vicces is, hogy az olasz Salvini, aki Orbán Viktor hazai rajongói személyében hű barát és szövetséges, rögtön rányomulna a Fidesz még ki sem hűlt helyére az Európai Néppártban. Mert szép dolog a barátság, de a politikában a pozíció még szebb…
Az a pozíció, amit a Fidesz elveszített, hadoválhatnak akármit azoknak, akik még kíváncsiak arra, amit mondanak.
Miután a Fidesz európai parlamenti képviselői a néppárti frakcióból kiesve függetlenekké váltak, majd ezután a magyar kormánypárt elveszítette tagságát az…
A fenti címmel került sor egy kerekasztal-beszélgetésre a Pázmány International Club szervezésében pár napja, a körülményekre tekintettel természetesen online formátumban. A beszélgetés során két kiváló kolléga, Gálik Zoltán (BCE) és Fejérdy Gergely (PPKE / KKI) társasaságában, Zsár Virág (Hétfa Kutatóintézet / BCE) moderációja mellett jártuk körbe néhány fontos kérdést:
Mi lesz az EU-val az Egyesült Királyság nélkül és mi lesz az Egyesült Királysággal az EU nélkül?
Milyen jogi dilemmák övezik és övezték a brit kilépést, maradt-e megoldatlan kérdés?
Milyen gazdasági és politikai nehézségek várnak az Európai Unióra és az Egyesült Királyságra a Brexit után?
Mit jelent a kilépés az Egyesült Királyság belső integritására nézve?
A beszélgetésről készült hangfelvétel itt elérhető:
Érdemes pár szót összefoglalóan ejteni a Fidesz – Európai Néppárt helyzetről. Pár napja adtam egy interjút a témában, az ebben foglaltakat nem fogom újra leírni, amiket ott állítottam, nagyjából mind…
A fenti címmel került sor egy kerekasztal-beszélgetésre a Pázmány International Club szervezésében pár napja, a körülményekre tekintettel természetesen online formátumban. A beszélgetés során két kiváló kolléga, Gálik Zoltán (BCE) és…
Egy hosszú, éjjeli prágai buszos utazás végén érkeztem meg az ATV stúdiójába, hogy a Start-ban a ma éjfélkor esedékes Brexitről beszéljünk. Emiatt kicsit talán fáradtabb voltam, mint általában, de sebaj.…
A brit Legfelsőbb Bíróság mai ítélete szerint jogellenes volt, hogy Boris Johnson miniszterelnök javaslatára a Parlamentet szünetre kényszerítették, hogy a Brexit-határidő előtt már ne ülésezhessen. A bíróság hangsúlyozta, hogy jogellenes,…
Ma reggel az atv.hu reggeli műsorában beszélgettünk kicsit a #Brexit témájában. Akkor még nem tudtuk az uniós biztosi portfolió-javaslatokat, ma délben jöttek ki. Ennek fényében most korrigálom a Trócsányi Lászlóval…
Ma megjelent egy érdekes – és fontos, általam nagyon várt – tweet az Európai Bizottság elnökétől. Az általam eddig folyamatosan feltett kérdés, amire valamiért mindenki úgy tűnt, hogy tudja a választ (hogy honnan, nem tudom, de kezdek leszokni arról, hogy a mindent tudó embertársaimtól megkérdezzem a mindentudásuk okát, mert jellemzően megsértődnek), hogy vajon a majdani uniós vakcinaigazolványban megjelenik-e a felvett oltóanyag típusa. Idáig mindeni ezt azzal intézte el, hogy “hát persze”, én viszont próbáltam jelezni, hogy nem tudjuk, és ez fontos lesz. Na, hát most már lehet elképzelésünk:
We'll present this month a legislative proposal for a Digital Green Pass. The aim is to provide:
•Proof that a person has been vaccinated •Results of tests for those who couldn’t get a vaccine yet •Info on COVID19 recovery
It will respect data protection, security & privacy
A Bizottság azért fontos szereplő, mert ő teszi az előterjesztést a jogszabály tartalmára. És ezek szerint a felvett vakcina típusa NEM szerepel a majdani vakcinaútlevélben, csupán az oltottság ténye. Ez nehéz helyzetre vezet azoknak a tagállamoknak a tekintetében, akik eddig már állást foglaltak abban a tekintetben, hogy nem hajlandóak oltottnak tekinteni a nem az EU által jóváhagyott vakcinákat felvetteket: miután az uniós okmány nem fog erre vonatkozóan adatot tartalmazni, nem tudják mi alapján alkalmazni majd ezt a gyakorlatot.
Az Európai Bizottság tehát nem adja meg a magyar kormány blöffjét. Miért? Több lehetséges oka lehet. Egyszer a jog. Ahogy az első témabeli posztomban utaltam rá, komoly diszkriminációval kapcsolatos jogsértésekre vezethetne, ha nem így tesz. A másik pedig természetesen a politika: az Európai Néppárt és a Fidesz közti feszültség szerdán jó eséllyel véget érhet azzal, hogy végleg kidobják a Fideszt (akit érdekel, holnap kora reggel ezzel a témával az ATV Start adásában leszek kb. 7 óra környékén), és egyszerűen nem hiányzik amellé egy másik balhé. Ha erről van szó, az a Néppárt utolsó nagy árulása lesz az európaiság eszméjével szemben, miközben persze azzal fog tündökölni, hogy végre keményen fellépett – csak közben teret engedett Orbán zsarolásának. Mert egyre inkább tényként fogható fel, hogy ő arra játszik, hogy az EU által nem jóváhagytott vakcinákkal beoltott tömegek tényével zsarolja az EU-t. Úgy látszik, sikeresen, hiszen a Bizottságnak nem volt kedve belemenni ebbe az utcába.
Az egyéb következtetéseket mindenki vonja le magának.
Mit lehet ilyenkor tenni? A Bizottság javaslatát az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak kell elfogadnia, hogy az jogszabállyá váljon. Mind a két intézményben számíthatunk komoly vitákra. Nagyon jó lenne, ha a magyar ellenzéki EP-képviselők ennek során megpróbálnák ráirányítani a figyelmet arra, hogy Orbán effektíve a magyar lakosságot túszul ejtve próbál magának pozíciókat kiharcolni, és közvetlenül próbálnának együttműködni azoknak a tagállamoknak a képviselőivel, akik várhatóan a Tanácsban ellenezni fogják a Bizottság javaslatának oltóanyag típusa nélküli verzióját. Itt az ideje például végre nem csak felismerni, hanem a gyakorlatba is áttenni azt a tényt, hogy a V4 halott, miután mind a lengyel, mind a cseh álláspont gyökeresen ellentétes a magyarral…
Kiegészítés (2021. március 2., 0:40): a poszt közzététele után több helyen is megjelent, hogy de bizony, von der Leyen azt mondta, hogy benne lesz az uniós vakcinaútlevélben az oltóanyag típusa. Ilyen kijelentés egyetlen esetben volt, az uniós vezetők február 25-i videokonfernciája után utalt erre a Bizottság elnöke így: “Január végén a Bizottság támogatása mellett a tagállamok megegyeztek, hogy egy orvosi célú oltási igazoláshoz milyen típusú adatokra van szükség”, és itt említi meg az oltóanyag típusát is. Igen ám, de ez a kijelentés nem a vakcinaútlevélre, hanem általánosságban az “orvosi célú igazolásokra” vonatkozik, ami után maga az elnök is azzal folytatta, hogy ez a tagállamok rendszereinek szükséges adatai, amire építve (következő bekezdés) a Bizottság vállalja, hogy közös rendszert alakít ki. Ám itt már nem tesz említést a vakcina típusáról, sőt… Itt megint érdemes szó szerint idézni: “És nagyon fontos, hogy ez a rendszer semleges a politikai döntések tekintetében. Átadható az információ, miszerint ‘ezt a személyt beoltották’; átadható, hogy ‘ennek a személynek negatív a PCR-tesztje’; vagy például hogy ‘ez a személy már átesett a COVID-19 betegségen és már immunis’. Szóval az információ tekintetében semleges.” Itt már szó sincs az oltóanyag típusáról. Azt is érdemes hozzátenni, hogy az aznapi videokonferencia összegzésében sem jelenik meg semmi arról hogy a vakcinaútlevél adattartalma tekintében bármilyen megegyezés született volna, pedig ez van akkora jelentőségű kérdés, hogy legalább utalás lett volna rá. Sőt, az alkalmazott “Ma ugyanakkor úgy tűnt, hogy e fontos témában egyre közelebb kerültek egymáshoz az álláspontjaink. Az Európai Tanács később vissza fog térni erre a kérdésre.” szöveg egyértelműen arra enged következtetni, hogy nem volt megegyezés a kérdésben. Viszont a Bizottság elnöke az uniós vezetők “január végi” megegyezéséről beszélt, szóval érdemes ránézni azok január 21-i videokonferenciájára. A Bizottság erre az ülésre készített előterjesztésében sincs semmi konkrétum a vakcinaútlevelek részletes adattartalmáról, csak általánosságok. A találkozó után közzétett elnöki következtetésekben sem jelenik meg konkrét megállapodás, azon túlmenően, hogy “a vezetők megállapodtak abban, hogy ki kell alakítani az egészségügyi célú oltási igazolás szabványosított és interoperábilis formáját”, szóval csupán arról, hogy majd meg kell benne állapodni. Szóval érdemes óvatosan kezelni a kijelentéseket. Egyvalami egyértelmű: nincs megegyezés.
Ahogy fokozatosan válnak elérhetővé a különféle fajta oltóanyagok, úgy erősödik az azokkal kapcsolatos politikai vita. Ennek egy szintje a hazai belpolitikáé, aminek színvonaláról pár szót ejtettem a szombati „Civil a pályán” adásában, a békesség kedvéért most nem ismételném meg, akit érdekel, itt vissza tudja nézni (9:00-tól, senkit ne tévesszen meg a téves címadás, nem figyelt a szerkesztő a YouTube videó feltöltésekor, na sag schon):
A másik szintje pedig az, ami most kezd formálódni, európai szinten. Ennek már eddig is voltak jelei, többen is bejelentettek már valamiféle „vakcinaigazolványt”, elsőként pedig a görögök be is vezették azt, abban reménykedve, hogy a nyári turistaszezonban legalább az immáron EU-n kívüli brit turistákat újra üdvözölhetik . Majd a lengyelek emelték a tétet, nem igazán megértő V4-szövetségesként fittyet hányva a magyar kormány diadalmas portyázói és fürkészői Orbán Viktor által vizionált lepottyant vakcinásládák begyűjtögetésében elért állítólagos eredményeire, közölve, hogy márpedig az EU által nem engedélyezett anyaggal oltottakat nem hajlandó oltottnak tekinteni.
A probléma alapvetően az, hogy egységes uniós szabályozás nincs. A bevezetett görög dokumentum a saját belső jog alapján készült, ami uniós jogi szempontból nagyjából semmit nem jelent, amíg másik tagállam viszonylatában valaki meg nem próbálja felhasználni, ha pedig az bilaterális alapon nem fogadja el, akkor egészen pontosan nullát ér. A lengyel megoldás – mivel uniós határokon fogják alkalmazni – viszont már igencsak a pofonfa rázása, de kérdéses még, hogy annak terméséből kire mennyi fog zúdulni. Sajnos nem sok minden ismert a készülő uniós szabályozásból és esetleges uniós vakcinaútlevélről, a terv mai napon kerül tárgyalásra az Európai Tanácsban, azaz az uniós csúcsvezetők találkozóján, szóval nagyon előrehaladott állapotban nem lehet… A görögök természetesen a saját már megvalósult koncepciójukat nyomják majd, de sok mindent nem mondhatunk előre. Számomra nem ismert (és nyilvánosan sem elérhető) bővebb infó arról, hogy milyen részletes jogi megoldásokban állapodnak majd meg a tagállamok és az Európai Parlament, amennyiben jogalkotásra is sor kerül, ami egyelőre megkerülhetetlennek látszik.
Miért? Egyszerű, mert nincs egységes uniós szabályozás, sőt, tovább megyek: nem is lehet egységes, kizárólagosan uniós szabályozás. Az egészségügy ugyanis nem uniós hatáskör, ezért bármilyen uniós jogi korlátozás legfeljebb a különböző oltóanyagok forgalomba hozatala és a tagállamok közti kereskedelme esetében lehetséges uniós jogi alapon, a tagállamokon belüli belső használatot nem tudja érdemben korlátozni. A vonatkozó uniós irányelv kifejezetten eltérést enged a tagállamok számára, amivel kapcsolatban a magyar kormány például már tavaly novemberben, jó előre bejelentette, hogy élni fog, ez pedig azt jelenti, hogy bajosan állítható, hogy a magyar kormány egyértelműen uniós jogot sértene az EU által nem jóváhagyott oltóanyagok engedélyezésével és belső alkalmazásával.
Ebből következő kérdés, hogy egy ilyen vakcina felvétele miatt akár az EU, akár az egyes tagállamok “büntethetik”-e vagy részesíthetik bármilyen hátrányos megkülönböztetésben az uniós polgárokat? Különösen, ha más esélyük nincs, sőt, ha arra valamiféle tagállami nyomás, sőt, adott esetben kötelezés hatására kerül sor… A magam részéről erre nagyon határozott nemmel válaszolnék – a jelen jogszabályi környezetben. De majd akkor érdemesebb visszatérni a kérdésre, ha látunk valami részletesebb szabályozást is. Számomra ez amúgy is viszonylag gyorsan konkrét formában is jelentkezik, például ha itthon csak a kínai cuccot tudják beadni nekem, és mondjuk emiatt nem mehetek ki végre Prágába normálisan órákat tartani, attól igen morcos leszek. Ez adott esetben részemről mindenféle jogi lépésekre is vezethet majd egyéni ízlés és harckedv függvényében, a jelenlegi jogszabályi környezetben prima facie mind Strasbourg irányába mutató emberi jogi panaszra, mind Luxembourgot célzó uniós jogi érvekre is látok jó esélyt az érintett tagállamokkal szemben, és az uniós jogalkotás eredményének függvényében rossz esetben maga az EU is perelhetővé válik. Aztán persze majd meglátjuk. Ahogy az Átlátszó-cikkben is utaltam rá, a politikai szempontok nem csak nálunk, de máshol is alkalmasak arra, hogy felülírják a jogot, szóval magyar állampolgárként egyáltalán nem biztos, hogy van miért megnyugodni, az egy dolog, hogy igaza van az embernek, de amíg annak érvényt szerez…
(Csak apróság, de Prágából már pár napja az egyetemem bármiféle kormányzati regisztráció nélkül értesített, hogy egyetemi oktatóként jelentkezhetek március 1-től az oltásért, sétáljak be hozzájuk az oktatói jogviszony-igazolásért, amivel aztán mehetek érte. Jelenleg mérlegelem annak lehetőségeit/költségeit, hogy az itthoni bénázás helyett valahogy ott oldjam meg a dolgot… A magyar kormány ugyanis ehhez képest még csak arról értesített előzetes külön regisztráció ellenében, hogy “a Zunió hüje”, de nyugi van, egész Európában nálunk a legjobb a helyzet, mert “már ötféle vakcina áll rendelkezésre a hazai oltási programban”, és emiatt már konzultálhatok is vele. Ojeee.)
A korábban már általam is bemutatott “Minority Safepack” európai polgári kezdeményezés vizsgálata után az Európai Bizottság tegnap bejelentette, hogy annak alapján nem kezdeményez új jogszabályt, elsősorban azért, mert nincs rá uniós hatáskör.
Ahogy már az előző bejegyzésemben (meg még sokkal korábban, így pl. egy másik, hasonló ügy kapcsán már 2014-ben is) próbáltam rá felhívni a figyelmet:
“A probléma (…), hogy az alapító szerződések alapján az EU-nak nincs ilyen hatásköre, (részben) emiatt pedig a magam részéről az elmúlt években magát a kezdeményezést mindig is kicsit ferde szemmel figyeltem. Nem a céljával volt soha gondom, ám a kezdeményezők Fidesz- és kormányközeli köre, a kezdeményezés jogi értelemben nyilvánvalóan aggályos jellege számomra azt vetítette előre, hogy egy előre kiszámítható kudarc újabb EU-ellenes eszközként fog működni a politikai kommunikációs térben (…). Nos, akár igazam lesz a végén, akár nem…”
Igazam lett. És rögtön, jól láthatóan meg is indult az ilyenkor szokásos EU-bashing. Vince Loránt RMDSZ-es EP-képviselőtől már jön is minden, mint a búcsúban, “Minority SafePack: az Európai Bizottság cserbenhagyta az őshonos kisebbségeket”, demokráciadeficit, Bizottság-csesztetés, jogállamiság-hiteltelenítés, ahogy kell, természetesen nemsokára a kormány is rácsatlakozik majd, csak néhány példa az elmúlt néhány órából világosan mutatja:
Különösen érdekes, hogy mindezt ugyanazoktól, akik amúgy bármikor máskor szigorúan védenék a tagállami szuverenitást…
Ismét leírom itt, amit fentebb már 2014-ben is:
“az a vita alapkérdése, hogy a Bizottság foglalkozhat-e a petícióban megfogalmazott kérdéssel, és ez visszavezet ahhoz a dilemmához, hogy mi is valójában az Európai Unió. A polgári kezdeményezésre vonatkozó szabályozás azt “a kényes egyensúlyt” veszi figyelembe, hogy az EU véletlenül se sérthesse a tagállamok szuverenitását. Az unió nem föderatív állam, a tagállamok szuverenitással bírnak, és ez azt jelenti, hogy azokat a hatásköröket érintően, amelyeket nem adtak át Brüsszelnek, az unió nem dönthet, nem alkothat jogot – magyarázta. (…) Ezzel összefüggésben a bizottság csak azokat a polgári kezdeményezéseket veheti nyilvántartásba, amelyek a hatáskörébe tartozó kérdést érintenek. Ennek oka, hogy ne lehessen olyan polgári kezdeményezéssel fordulni a bizottsághoz, amely nem az unió jogkörébe tartozik, hogy “a tagállami szuverenitást unatkozó, politikailag aktív polgárok ne tudják kikerülni a bizottsághoz benyújtott polgári kezdeményezés eszközével” – mondta.”
Ez a probléma áll fenn most is, amikor összegyűltek az aláírások, emiatt pedig a Bizottság érdemben kell foglalkozzon a kezdeményezéssel. Ám ez a kötelezettség nem vezetheti arra a Bizottságot, hogy olyan uniós jogszabályra tegyen javaslatot, amit az elfogadása után néhány tagállam azonnal elvisz majd az Európai Bíróság elé egy megsemmisítési eljárás keretében, aki azt zeneszóval fogja kikukázni, miután annak elfogadására az Uniónak nincs hatásköre. Márpedig ne legyenek illúzióink, nyilván ez történne – és akkor azon menne a veszekedés.
Amit még érdemes gyorsan leszögezni, a kezdeti reakciók láttán: az általános diszkrimináció-tilalom uniós hatáskörbe tartozik. Ha a Minority Safepack kezdeményezést is inkább erre alapozták volna a nemzetiségi alapú, gyakran belpolitikailag ambicionált handabandázással szemben, talán többet is ki lehetett volna hozni belőle. Egyébként pedig tényszerűen sem igaz, hogy a kezdeményezés témájában a Bizottság semmit nem tett volna soha, a fent hivatkozott közleménye húsz oldalon keresztül fejtegeti az eddig megvalósított lépéseket, már amik belefértek az uniós hatáskörök az uniós tagállamok által szűkre szabott keretei közé.
Márpedig ezen a húsz oldalon sokkal többet találunk, mint a sok dühös ember által felemlegetett “LMBT-stratégia” és társai, ahogy természetesen beindult a migránsozás/menekültezés is. Hogy bezzeg azok. Nos, a menekültek jogait a szuverén államok által bőven az EU létrehozása előtt elfogadott nemzetközi jogi szabályok formájában állapították meg a szuverén államok. Lehet a szuverén tagállamoknál, különösen a “szuverenitásvédelemre” oly büszke kormányoknál panaszkodni.
Amit személy szerint sajnálok egy kicsit, hogy azok az ellenzéki aktorok, akik minden jószándékú intésem ellenére nem tartottak biztos távolságot a kezdeményezéstől, most (megint) kommunikációs csapdába kerültek. Ha nem szállnak be a kormány és csatlósainak EU-bashing őrjöngésébe, (megint) nemzetellenesek, hazaárulók, magyarellenesek meg nemtudommég mik lesznek. Minden, amit reméltek, hogy nem lesznek többet, ha részt vesznek a kezdeményezés támogatásában, amiről előre lehetett tudni, hogy valami ilyesmi véget fog érni…
Ma reggel jelent meg a Blikk honlapján egy cikk „Visszaküldi a diplomata-útlevelét Szájer József – Nem védi a mentesség, szabad az út a belga ügyészség nyomozói előtt” cím alatt, amit rögtön utána vettek át más oldalak is. Érdemel néhány gondolatot, amire a cím is ki lett hegyezve, nevezetesen, hogy valóban „szabaddá vált az út” a belga ügyészség előtt? Már csak azért is, mert a cikkben megszólal egy „ügy kényessége miatt a neve elhallgatását kérő nemzetközi jogász” is.
Első lépésben rögzítsük: hiába a diplomata-útlevél, Szájer Józsefnek nincs és soha nem volt „diplomáciai mentessége”, mivel nem diplomata volt és ennek megfelelően például soha nem regisztrálta akként a belga külügy. A diplomáciai mentesség a diplomatáknak jár, azaz az államközi kapcsolatokban állami képviselettel felruházott személyeknek, akik személyében a küldő és a fogadó állam megegyezik, majd érkezése után a fogadó állam megfelelő hatóságainál (pl. külügyminisztérium) jelentkezik, elintézik a szükséges formalitásokat (ekkor megkapja pl. a diplomáciai rendszámot az autójára), majd megkezdi a munkát. A diplomáciai mentesség nem a diplomata előjoga, nem neki jár, hanem az általa képviselt államot védi, ezért van például, hogy a diplomata maga le sem mondhat arról, ha bűncselekményt követ el, akkor a küldő államnak kell azt megtennie – viszont nem köteles rá, na olyankor keletkezhetnek az olyan államközi viták, aminek eredményeképpen az adott diplomata „persona non grata” státuszba kerülhet, ami azt jelenti, hogy a fogadó állam egyszerűen megvonja tőle a mentességet, megfelelő idő meghagyásával, amíg még elhagyhatja az országot. A diplomáciai mentesség intézményének ebbéli sajátossága okán válik különösen izgalmassá az „ügy kényessége miatt a neve elhallgatását kérő nemzetközi jogász” egy másik izgalmas kijelentése is, hogy „a nemzetközi jog alapján még a hazájában is diplomáciai mentességet élvez”, ami egészen biztosan súlyosan téves. Hogy élvezhetne valaki mentességet azzal az állammal szemben, aki az ő számára azt a saját védelmében biztosítja, ráadásul a saját felségterületén? A lényeg, hogy mivel Szájer József nem volt diplomata, nem élvez diplomáciai mentességeket, azaz a belga hatóságok önmagában csak emiatt pont figyelmem kívül is hagyhatják a magyar diplomata-útlevél tényét, ha nagyon akarják.
Miért nem teszik akkor? Mert Szájer mentessége nem „diplomáciai mentesség”, és amit viszont nem hagyhatnak figyelmen kívül, az az Európai Parlament jelentette mentesség, azaz Szájer EP-képviselőként élvez mentességet (nevezzük a továbbiakban egyszerűen „EP-mentességnek”). Arról viszont az Európai Parlamentnek kell döntenie, nem Szájer Józsefnek, vagy a magyar kormánynak. Tudjuk, hogy az az eljárás folyamatban van, az Európai Parlament plenáris ülésének döntése kell hozzá (hiszen a hatósági eljárásra okot adó cselekményre akkor került sor, amikor Szájer még képviselő volt), és nincs kétségem, hogy a Parlament el fogja engedni Szájer mentességét, de annak semmi köze ahhoz, hogy Szájer mit csinál a magyar kormány által kiadott diplomata-útlevéllel. (Itt meg kell jegyeznem, hogy létezik az irányadó szabályok olyan értelmezése is, amely alapján a mandátumról való lemondás automatikusan megszünteti a mentességet magát is, ezt személy szerint logikátlannak tartom, de az EP helyettes szóvivőjének szintén mai, a Szabad Európa által idézett közlése alapján úgy tűnik, ez fog megvalósulni.) Akárhogyan is, a belga hatóságok erre várnak, és Szájer útlevele ebből a szempontból teljesen irreleváns. Az a magyar jogszabályi előírás, hogy diplomata-útlevelet kaphatnak a magyarországi EP-képviselők, nem jelent „diplomáciai mentességet”, ugyanakkor félrevezető és zavarokra vezethet, mert amúgy az EP-mentesség valóban a saját állammal szemben is fennáll, szemben a diplomáciai mentességgel (ami ahogy fentebb is láttuk, e kapcsolatban értelmezhetetlen).
Szóval Szájer és a magyar kormány azt csinál az általa eddig használt diplomata-útlevelével, amit akar, annak semmi jelentősége nincs az eljárás szempontjából. Szájer József az üggyel kapcsolatban a beismeréssel és a képviselőségről való lemondásával mindent megtett, ami részéről megtehető volt, az útlevél visszaadása legfeljebb szimbólum-értékű lehet (ráadásul köteles is rá, hiszen lemondott az EP-képviselői mandátumáról). A névtelen „nemzetközi jogász” kijelentése pedig, amely szerint „ha Szájer megtartaná a speciális útlevelét, a belga ügyészség sem folytathatná le ellene a büntetőeljárást”, azaz annak sejtetése, hogy ez egy konstruktív, előremutató, méltánylandó magatartás lenne a kialakult helyzetben jobb esetben egyszerű, de súlyos tévedés. Rosszabb esetben valamiféle kommunikációs trükk a külügy részéről, amivel megpróbálják menteni a helyzetet. Talán nem is baj, hogy névtelen maradt.
Az elmúlt napokban komoly, néhol feszültségeket is kiváltó kérdéssé vált, hogy az uniós jogállamisági rendelet ha hatályossá is válik 2021. január 1-től, vajon mennyi idő után kerülhet majd ténylegesen alkalmazásra is. Miután az elfgadott alku alapján az Európai Bizottság az eljárások kezdeményezésével meg fogja várni, amíg az Európai Bíróság állást foglal a friss rendelet uniós joggal való összeférhetőségével kapcsolatban, felmerült a kérdés, hogy ez kb. mennyi idő lehet, és ezzel kapcsolatban pedig nagyon sokféle, erősen széttartó álláspont jelent meg, köztük vezető helyen egy “azokban az estekben, amikor egy tagállam kormánya egy uniós jogszabályt támad meg, az Európai Bíróság átlag 10 hónap alatt dönt” mondással, de hallottunk már két hónapot is emlegetni.
Miért releváns ez? Attól függően, hogy ez mennyire nyúlhat el, válik értelmezhetővé, hogy ennek az alkunak Orbán Viktor mennyiben tekinthető a nyertesének vagy vesztesének. És miután hajlamosak vagyunk ezt az egész nagy kérdést e részkérdés tekintetében megítélni, hirtelen ez annyira fontossá vált, hogy mond benne mindenki mindent.
Tegyük egyenesbe a kérdést – már amennyire lehetséges a rendelkezésre álló információk alapján.
Pár napja szóba került ez az ATV Start interjújában, ahol néhány mondattal rövidre zártuk (a teljes interjún belül 2:30-tól):
Mire alapozom, amit mondok? Miután a jövőt előre nem lehet látni, a létező gyakorlatból kell kiindulni, aminek feltárásában segítségünkre van az Európai Bíróság honlapján működő adatbázis, amiben rá tudunk keresni az államok által az uniós intézmények ellen indított megsemmisítési eljárásokra, és meg tudjuk nézni azok hosszát.
Hát akkor nézzünk példákat, az egyszerűség kedvéért csak a magyarokat az utóbbi időből: kezdeetnek legyen pl. a híres “kvóta-per”, amikor a 2015. szeptemberi tanácsi döntés után a bíróság 2017. szeptemberében, tehát pont két év után hozta meg az ítéletét – mire már le is járt annak alkalmazhatósága (Pedig annál kevés fontosabb dolog volt az elmúlt években, politikai értelemben is.) A Sargentini-jelentés híres EP-beli megszavazása 2018 szeptemberében volt, aminek érvénytelensége megállapítása érdekében perelte be Orbán kormánya az EP-t, és még mindig nem született ítélet (csak a főtanácsnoki állásfoglalás nemrég), pedig már jócskán túlvagyunk a két éven. Nemrég született ítélet a C-620/18. sz. ügyben, ami 2018 szeptemberében indult, ez megint több mint két évet jelent. A C-456/18 P. sz. ügyben 2018 augusztusi perindítás után 2020 júliusi ítéletet látunk, az már csak majdnem két év. Folytathatjuk a sort, de ezt látjuk.
Persze, ez nem jó hír, de nem csak a “részkérdés” tekintetében, hanem magának a bíróságnak, és az elé vitt ügyeknek sem tesz jót. A fent említett kvótahatározattal kapcsolatos ügye során már a megindításakor felmerült, hogy meddig húzódhat el, majd amikor ebben az ügyben az óvatosan optimista akkori jóslataim nem jöttek be, 2017 májusában, majd nyáron szóvá tettem több formában, hogy ilyen jellegű ügyekben nem csak indokolatlan az ügyek elhúzódása, de káros is.
Lehetne-e gyorsabb az eljárás? Elvileg ennek semmi akadálya: az ilyen ügyekben a bíróságnak “csak” döntenie kell. Ahogy azt hallhattuk EP-képviselőktől, a Parlament kérni fogja a gyorsított eljárás alkalmazását, ennek a lehetőségét a bíróság szabályzata tartalmazza, de abban nem tudok előre állást foglalni, hogy ezt a kérést a bíróság teljesíti-e. Mint a fentebb írottakból talán kiolvasható, nem bánnám, ha megtenné, de nem látok rá garanciát, hogy valóban megteszi. Indokoltnak és szükségesnek látnám, ebben az esetben lehet reális a tíz hónap, akár még rövidebb időtartam is. Politikai értelemben ugyanakkor nagyon óvatosan fogalmaznék az ellenzéki EP-képviselők helyében, mert ha a bíróság biztosítja a gyorsított eljárást, akkor ezek a mostani mondások magas labdát jelenthetnek Orbánéknak, hogy utána az ítéletet azzal hiteltelenítsék, hogy “lám, ennyire független ez a bíróság, az EP ugráltatja”.
Egy másik felmerült ötlet volt, ami már nem csupán a bírósági eljárás lehetséges időtartamával, hanem magával az elfogadott alkuval kapcsolatos ellenérzésekből fakad. Hallhattunk olyat is, hogy “ha a Bizottság nem kezdi el az eljárást, majd az Európai Parlament őt is a bíróság elé citálja”. A politikai alku lényege, hogy annak betartásához politikai érdek fűződik. Az Európai Bizottság jó eséllyel tartani fogja az alkut, mert ha megszegi, a Tanács előtt jóval nehezebb dolga lesz: a tagállami kormányok számára a Bizottság ilyen jellegű “szószegése” hosszú távon kiszámíthatatlan hatásokkal járna, amit nem fog megkockáztatni. Még az is kétséges, hogy egy ilyen izmozáshoz (az Európai Bizottság bíróság elé viteléhez) az Európai Parlamentben meglesz a szükséges többség, több okból is. Egyrészt a tagállami fővárosok sem érdekeltek egy ilyen konfliktusban, másrészt pedig abban a pillanatban, amint megvan a hétéves költségvetési keret és a koronavírus-segélycsomag, a nem magyarországi EP-képviselők számára az egész magyarországi jogállamisági kérdés nagyot csúszik hátra a prioritáslistán. És azt sem szabad elfelejteni, hogy még ha sikerül is, a Bizottság ellen az Európai Parlament által megindított eljárás sem két napig fog tartani…
Szóval összességében, hogy mikortól lesz működő jogállamisági eljárás, mikortól karmolhat a vadmacska? A 2022-es választások előtt nemigen, ami nem jó hír nekünk, ellenzékieknek. Ebből a szempontból Orbán Viktor mindenképpen nyertese a helyzetnek – időt nyert. Hosszú távon részben veszített, ugyanis a jogállamisági eszköz megszületett, azt nem tudta megakadályozni, igaz, oroszlán helyett vadmacska formában. Ugyanakkor azt nekünk el kell fogadnunk, hogy egy-két év európai szempontból nem idő – a jogállamisági eszköznek majdnem mindegy, hogy mikortól válik működőképessé. Hogy magyarországi politikai szereplőknek, így Orbán rezsimjének vagy az ellenzéknek viszont az életet jelenti, az nem az EU és a többi tagállam problémája.
1. Nem, még nem fogadták el. Az elfogadáshoz a Tanács konszenzusos szavazására is szükség van még.
2. Az elfogadott nyilatkozat egyszerű politikai látványpékség. Ha VALÓDI politikai akarat lett volna az alkuval szemben, azaz valóban “kétségbe vonják a jogállamisági eljárást az Európai Bíróság jóváhagyásáig felfüggesztő tanácsi nyilatkozatot”, az EP megtehette volna, hogy nem fogadja el azt, kidobva az egész alkut, ugyanis nem csak tagállamoknak, hanem neki is egyfajta vétójoga van. Nem tette meg, ergo ez csak duma. Nincs is ezzel gond, csak utána nem kéne másként beállítani a dolgokat. Különösen nem utána azt előadni melleket csapkodva, hogy “és ha a Bizottság nem kezdi el az eljárást, majd a Parlament őt is a bíróság elé citálja”, mert
2.1. igencsak nem lesz meg hozzá a többség, ha megvan a költségvetés, a nem magyar EP-képviselők számára ez az egész kérdés már holnaptól kb. ötven helyet csúszik hátra a prioritáslistán,
2.2. a Bizottság ellen az Európai Parlament által megindított eljárás sem két napig tart.
3. Azt pedig különösen nem kéne mondogatni, hogy ha majd az Európai Parlament sürgősségi eljárást fog kérni a bíróságtól, akkor megkapja, mert
3.1. semmi garancia nincs rá, hogy valóban megkapja, a kvótahatározat miatti magyar/szlovák kereset is több mint két évet húzódott, pedig ott konkrétan fogva tartott emberek életét érintette a kérdés, ha a bíróság ott nem tartotta szükségesnek, hogy siessen, akkor néhány kifizetés miatt sem fogja,
3.2. ha pedig a bíróság talán (megérdemelten) elszégyellné magát az előző pontban körülírt magatartása miatt, és esetleg mégis biztosítja azt, akkor ezek a mostani mondások magas labda Orbánéknak, hogy utána az ítéletet azzal hiteltelenítsék, hogy “lám, ennyire független ez a bíróság, az EP ugráltatja”, és persze tudom, tudom, “kit érdekel, mit mond Orbán”, hát azokat, akiket úgy hívnak, hogy választó, akikből nem azokat kéne meggyőzni végre, akik eddig is letojták, mit mond Orbán, sőt.
Pár napja tartottam egy előadást a Budapesti Diplomáciai Klub felkérésére a folyamatban lévő uniós hétéves költségvetési viták és a jogállamisági rendelet (illetve jövendőbeli jogállamisági eljárás) összefüggéseiről. Elvileg nem lenne köztük kapcsolat, de a számomra mai napig rejtélyes okból mégis úgy alakult, hogy e két eljárás időben egymásra csúszott, emiatt pedig a magyar kormány a hétéves költségvetéssel kapcsolatban meglévő vétójogát jól láthatóan folyamatosan arra használta, hogy az EU-t és a többi tagállamot a jogállamisági eljárást létrehozó rendelet elfogadásában próbálja megakadályozni. Mindazonáltal a nyáron sikerült megállapodást elérni, és a kérdés már csak az, hogy ennek mennyire látja kárát a jogállamisági eljárás, valamint hogy mennyi ideig tudja húzni az időt a magyar kormány azzal, hogy az Európai Bíróság elé viszi jogállamisági eljárást létrehozó rendeletet. Ezekre részletesebben kitértem az előadás során.
Az előadásra készített diasor erről a hivatkozásról letölthető. A későbbiekben – amennyiben erre lehetőségem lesz – szeretném, ha az előadás videón is elérhető lenne majd, de ez nem tőlem függ, és egyelőre még nem biztos, írok róla, ha igen.
Lattmann Tamás honlapja 