Kategória: jogállamiság

A ma nyilvánosságra hozott brüsszeli “jogállamisági megegyezésről” – fogatlan oroszlán vagy vadmacska?

Tele vannak a mai hírek a “Brüsszelben megszületett a megegyezés a jogállami feltételekről”jellegű címekkel, és nem egy helyen jelenik meg utalás az EU hétéves költségvetésére – ami miatt úgy tűnhet, hogy itt valamiféle kapcsolat van ezek között a dolgok között. Érdemes egyenesbe tenni a dolgokat.

Ahogy már itt, júliusban, a költségvetésről szóló tanácsi megállapodás kapcsán hosszasan írtam róla, “szigorú magánvéleményem, hogy nem volt jó ötlet összekötni a jogállamiság kérdését a többéves pénzügyi kerettel”, továbbra is fenntartom. Ennek kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy ez ebben a formában nem is történt meg. A mostani megállapodásnak jogi kapcsolódása a költségvetéshez nincs, és azt kell mondanom, hála az égnek, hogy nincs. A ma bejelentett megállapodás az Európai Parlament és a Tanács soros elnöksége között arra a jogalkotási eljárásra vonatkozik, ami 2018-ban indult, és amiről szintén sokat beszéltem, írtam stb. korábban (lásd a hivatkozásokat a fenti linkben, valamint átfogóan itt is látható), amely 2019 tavaszán akadt el, amikor az Európai Parlament módosítási javaslataira a Tanács (egészen pontosan az ott ülő tagállamok) érdemben nem reagált. A mostani megállapodás ezt a témát zárja le, az ennek eredményeképpen remélhetőleg talán már hamarosan elfogadott új uniós rendelet pedig a költségvetéstől és annak elfogadásától teljesen függetlenül tud majd működni – és erre utaltam többször, több helyen is, hogy ezzel kikerülhető az orbáni vétó az uniós költségvetés és a helyreállítási segélyprogram keretében.

Utóbbi azért fontos, mert megjelent olyan tudósítás, ahol leírták, hogy igen ám, de kell még Orbán Viktor hozzájárulása, sőt a magyar Országgyűlésé is, de nem, ehhez nem kell. Az uniós jogalkotási szabályok szerint most a Tanács minősített többségi döntésével ez az uniós rendelet létrehozható, és jó eséllyel meg is fog történni. Messze nem olyan oroszlán-vadságú és erejű eszközként, mint ahogy arról én is még 2019 januárjában beszéltem (Bizottság döntése a pénzek felfüggesztésről, Tanács minősített többségű döntése annak megfordításáról), de nem is fogatlan oroszlán lesz, hanem mondjuk vadmacska, fájdalmas sebek okozására alkalmas, de azért mégsem halálos karmokkal. És ez azért jó hír – legalábbis azok számára, akik védeni akarják az uniós pénzeket attól, hogy gátlástalanul ellopják azokat.

Ugyanakkor ez nem oldja meg az uniós költségvetés és a helyreállítási segélyprogram problémáját. Ott ugyanis az összes eddigi orbáni zsarolási lehetőség továbbra is nyitva áll. Az lehetséges, hogy a háttérben született egy számomra (egyelőre) nem ismert politikai alku az európai vezetők között az Európai Tanácsban még nyáron, aminek eredményeképpen Orbán Viktor kénytelen elfogadni a vadmacskát egy valódi oroszlán helyett, emiatt pedig nem fogja megvétózni e két alapvető fontosságú dokumentumot. Ez már csak azért sem lehetetlen, mert a ma bejelentett, elfogadott megállapodás alapján az eljárás a Tanács kezében marad (az Európai Parlament nem kap benne szerepet), azaz továbbra is a tagállam-közi politikai térben fog mozogni, és ez azzal járhat, hogy a magyar miniszterelnök esetleges szószegése, további fenyegetőzése és kavarása szinte azonnali megtorlást vonhat maga után – de ez egyelőre csak spekuláció. Az is lehetséges, hogy semmilyen megállapodás nincs, azokkal kapcsolatban még lesz küzdelem, és Orbán Viktor zsarolni fogja a többi tagállamot továbbra is a saját, vagy az Országgyűlés vétójával.

De ha ez megtörténik, igazából már csak nekünk fog fájni. A nettó befizető államok pénze, köszönhetően a ma bejelentett megállapodásnak, és az annak alapján elfogadható új uniós rendeletnek, jó eséllyel nagyobb biztonságban lesz a jövőben. Ha meg nincs új költségvetés, nincs helyreállítási segélycsomag, nos, az jellemzően nem a nettó befizetőknek lesz probléma. És tudom, hogy lesz, aki megint csalódik, de hadd emlékeztessek mindenkit: az európai uniós politika jellemzően nem a mi nyomorunkkal van elfoglalva, a magyarországi jogállamiság a többi európai államot annyiban érdekli, amennyiben az az ő pénzükbe kerül, de megoldani a problémát helyettünk nem fogják.

Így működik a politika európai uniós szinten. Ha szabad a magyar politika egy élő klasszikusát némi módosítással idéznem: “Orbán Viktor olyan mint egy kiégett olajfúró torony: nem lehet elásni, nem lehet átugrani, hát ki kell kerülni.”

Újra a jogállamiság kérdéseiről, ezúttal a Bizottság jelentésének elfogadása után

Ma reggel ismét az ATV-ben kezdtem a napot, ahol az Európai Bizottság által a múlt héten bemutatott, első alkalommal elkészült jogállamisági jelentésről beszéltünk. Csak a tisztán látás kedvéért: ezt a jelentést a Bizottság a tervek szerint mostantól minden évben el fogja készíteni, és az nem csak Magyarországgal, hanem minden uniós tagállammal foglalkozik, természetesen minket az elsősorban saját magunk miatt érdekel.

Kicsit több mint egy éve már elég kimerítően beszéltem arról a három frontos háborúról, amibe Orbán Viktor és kormánya belehajszolta Magyarországot. Ezek akkor: 1) az uniós hétéves költségvetési tárgyalások, 2) a folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárás és 3) az előkészítés alatt álló, az uniós közpénzek ellenőrzésére irányuló jogállamisági eljárást előirányzó rendelet megalkotásának a folyamata. Ezek lényegében továbbra is fennmaradtak, annyi változással, hogy a 7. cikk szerinti eljárás lényegében elakadt, a hétéves költségvetés pedig, kiegészülve az akkor még nem látható koronavírus miatt kialakított uniós segélycsomaggal, össze lett kötve a hivatkozott rendelettel. (Mint azt már a nyáron is elmondtam, ezt hibának tartom, ebbéli véleményemet pedig továbbra is fenntartom, ahogy az interjúból is kiderül.) E három elem egészül ki negyedikként a Bizottság éves jogállamisági jelentése által fémjelzett folyamattal, ami a ma reggeli beszélgetés témáját biztosította:

Hosszú beszélgetés a Klub Rádión az EU-ról, jogállamiságról, korrupcióról

Pár nappal ezelőtt egy érdekes és viszonylag hosszú stúdióbeszélgetésben volt módom részt venni a Klub Rádión, Zentai Péter társaságában, az Eurozóna című műsorban.

A téma az volt, hogy vajon az európai uniós tagság és a nemzetközi környezet mennyire tud hatni egy állami kormányzat magatartására, mennyiben tudja megakadályozni az esetleges visszaéléseket. A beszélgetés hangulatára árnyékot vetett a médiahatóság előző nap nyilvánosságra került döntése, amelyben közölte, hogy nem hosszabbítja meg jövő tavasztól a rádió frekvenciahasználati engedélyét.

A teljes beszélgetés visszahallgatható a rádió honlapján, érdemes az egész műsort, a mi beszélgetésünk 30:00 időpontban kezdődik.

Beszélgetés a jogállamiságról az HBC-n

Tóth Mónikával az HBC-n egy két részes beszélgetést folytattunk a jogállamiság kérdéseiről, miután az uniós hétéves pénzügyi keret tárgyalása megint ráirányította a figyelmet.

Az első részben a jogállamiság általános kérdéseiről esett szó, elméletéről, történetéről, valamint annak uniós jogi kapcsolódásairól.

A következő rész augusztus 6-án, délelőtt 10-kor kerül adásba.

Az uniós csúcs után – az HBC-n

Elérhetővé vált az HBC News múlt hét csütörtökön leadott MultiLATerál műsora, amiben rögtön annak lezárása után azt vettük górcső alá, hogy az Európai Tanácsban elfogadott egyezség szerint hogy alakult az EU következő hét éves költségvetési terve.

A labda ezután az Európai Parlament térfelén pattog, az eddigi hírek szerint van némi ellenállás az uniós tagállami vezetők által összerakott megegyezéssel szemben. A témához külön kapcsolódnak a jogállamisággal kapcsolatos kérdések, amiről egyrészt már korábban is írtam itt, másrészt pedig a műsor e heti, csütörtökön 10 órakor adásba kerülő része kifejezetten erre a témára fog koncentrálni.

A műsor, valamint a korábbi adások elérhetők az Anchor és Spotify csatornámon is.

Az Európai Tanácsban az új hétéves pénzügyi tervvel kapcsolatban elfogadott egyezségről

Na, ezen is túlvagyunk. A modern EU működésének egyik legizgalmasabb mozzanata, amikor össze kell állítani a következő “hétéves költségvetést”, azaz amikor a pénzek allokálásával megszületik a döntés a következő időszak prioritásairól. Természetesen ez soha nem egyszerű, hiszen nagyon sok érdeket kell valahogy kiegyensúlyozni, idén pedig, az ilyen tárgyalások történetében először, komoly politikai szempontként jelent meg a jogállamiság védelmének és az uniós pénzek hatékony felhasználásának erősítésének igénye. Ezek hozzáadódtak az ilyenkor amúgy sem egyszerű helyzethez…

Itt most összefoglalóan tenném közzé a témában az elmúlt napokban adott nyilatkozataimat, plusz röviden az észrevételeimet (utóbbiakat majd később talán sikerül bővebben összefoglalva is).

Először is szeretném rögzíteni, hogy a mostani alku lehet, nem végleges, hiszen azt az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia – ám nem számítok arra, hogy az nem fog megtörténni. Másodszor pedig, az eredményről azt, hogy nagyjából a várható kompromisszum született, ez még akkor is így van, ha nagy zaj kísérte már a felkészülést is (lásd pl. a vétóval való fenyegetést a magyar kormány oldaláról).

Szigorú magánvéleményem, hogy nem volt jó ötlet összekötni a jogállamiság kérdését a többéves pénzügyi kerettel, különös tekintettel arra, hogy 2018 óta van folyamatban egy attól független külön jogalkotási folyamat is, ami egy, a Bizottság kezébe koncentrált jogállamisági eszközt céloz meg, amit ráadásul a magyar kormány nem igazán tud blokkolni, mert az nem konszenzust igényel. Erről már 2019 elején csináltam egy videót (annak leírásában sok információval, hivatkozásokkal stb.):

Meggyőződésem, hogy azt kellett volna hagyni végigmenni (jelenleg a Tanácsnál van elakadva, miután az Európai Parlament már elfogadta), de aktuálpolitikai okokból, a hétéves költségvetéshez kötéssel sajnos szét lett hoppmesterkedve a dolog: az Orbán-ellenesek jó része úgy volt vele, hogy “nagyot” akartak, úgy gondolták, hogy jobban fog kinézni, ha összekötik a két dolgot – ezzel viszont eszközt adtak Orbán (és mások) kezébe, hiszen a hétéves költségvetés esetében tényleg vétójoga van minden EU-tagállam kormányának. Erre több helyen, többször is felhívtam a figyelmet, ahogy arra is, hogy ilyenkor a politikusi mondásokat (így például a vétóval való fenyegetést) érdemes legalább kettővel osztani, és a magyar kormány mozgástere messze nem olyan nagy, az Országgyűlés által elfogadott határozatot pedig egyáltalán nem kell komolyan venni.

Július 15-én az ATV híradójában arról beszéltem, hogy a kormány nincs egyszerű helyzetben, a keménykedésnek komoly ára lehet, emiatt egyáltalán nem biztos, hogy a vétóhoz nyúl.

Július 16-án az HBC MultiLATerál-ban alaposan körbejártuk a kérdéseket Tóth Mónikával, majd másnap az EUfória-ban Nagy Eszter tett fel olyan kérdéseket, amik kifejezetten a magyar Országgyűlés szerepét próbálták feltárni:

Július 20-án az ATV Start műsorában vettük egy gyors látleletet a tárgyalások állásáról.

Július 21-én reggel jelentették be a megállapodást, amit persze rögtön mindenki a maga számára leginkább kedvező módon minősített és értékelt. Miután tartalmilag számomra semmi meglepőt nem tartogatott, én – és emiatt elnézést kérek – nem bírtam ki, hogy az Országgyűlés fentebb említett határozatának teljesüléséből induljak ki, ami, mondanom sem kell talán, egyáltalán nem történt meg:

Emellett az ATV Híradónak nyilatkoztam a megegyezésről, és mondtam el, hogy aki a jogállamiság védelmének újabb eszközét vélte vagy szerette volna látni az uniós hétéves költségvetésben, miért kell hogy csalódjon.

Fontos tisztázni, hogy ha valaki csalódást érez, akkor az nem egyszerűen az “EU” hibája, hanem az egesz politikai berendezkedésé, amelyik még mindig nem jött rá, hogy hogy működnek az Orbán-féle arcok. Minden politikai aktor, aki izgalomba jött attól, hogy lesz három perce a tévében, amikor elmondhatja a költségvetés kapcsán, hogy na most majd mekkora harc lesz, elgondolkodhat, hogy mennyi értelme is volt. De – ami a jó hír – legalább sikerült döntetlenre hozni a meccset, lehetett volna nagyobb baj is. Igazából azzal, hogy sikerült elfogadni az új hétéves tervet (ne felejtsük el, ehhez még kell majd az Európai Parlament is), az EU túlvan a nehezén, és mint a fenti Facebook-bejegyzésben írtam, a lehetőség adott, hogy kialakítson egy kemény jogállamisági eszközt (akár a jelen poszt elején említett folyamat folytatásával), aminek elméleti lehetőségét ráadásul a megállapodás is tartalmazza.

Még délután voltam bent a Tilos Rádióban is, ahol a kedvenc Bádogdob című műsorban beszélgettünk kimerítően és hosszan az elfogadott egyezségről (valamint szükségképpen kitértünk némi uniós alapokra is):

https://archive.tilos.hu/mp3/tilos-20200721-163730-180000.mp3

Talán nem hagytam ki semmit, aminek van jelentősége… Az HBC-n elérhető lesz még egy összefoglaló beszélgetés hanganyaga, azt külön közzé fogom tenni majd.

Orbán Viktor EU elleni harcairól az ATV Start-ban

Ma reggel az ATV Start műsorában arról beszéltem Bombera Krisztinával, hogy jelenleg milyen viták is feszítik Orbán Viktor és a Fidesz viszonyát az Európai Unióval, az Európai Néppárttal, és ezeknek milyen megoldása lehetséges. A beszélgetés során kitértünk arra is, hogy lehetséges-e az uniós támogatások összekötése a jogállamisági kritériumok teljesítésével.

A beszélgetés itt tekinthető meg:

Hasznos lehet emlékeztetni arra, hogy amit az Európai Bizottság képviselői (valamint hazai ellenzéki politikusok) folyamatosan hangoztatnak, azaz hogy valamilyen módon összekapcsolhatók legyenek a támogatások és a jogállami kritériumok, annak alapjául az a jogalkotási folyamat szolgál, amiről már 2019 elején beszéltem az egyik YouTube-videómon:

Hogy ez a két folyamat hogyan kapcsolódik majd össze – ha egyáltalán – azt nemsokára meglátjuk majd.

Mindemellett – csak érdekességképpen – javaslom visszanézni ezt a több mint öt éves interjút, ahol lényegében ugyanezekről a kérdésekről beszéltünk Kálmán Olgával. A problémák lényegében ugyanazok, nem sok minden változott. (Külön érdekes, hogy ekkor épp javában dolgoztam az egy hónappal később bejelentett rendszerbontó népszavazás kérdésein, köztük az Európai ügyészséghez való csatlakozásra a kormányt kötelező kérdésen is. )

Beneš élt, Beneš él, Beneš élni fog? Strasbourgi ítélet a Beneš-dekrétumok alkalmazásával járó szlovákiai eljárásról a MultiLATerál mai adásában az HBC News Hungary-n

A mai adás témájául azt az eljárást választottam, amit nemrég zárt le a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, aminek eredményeképpen azt állapította meg, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti az az eljárás, amit az elmúlt években Szlovákia folytatott le és amelynek célja, hogy egy magyartól elvegyék azt a tulajdonát, amit annak idején a címben jelzett dekrétumok szerint el kellett volna venni már a felmenőitől.

A szlovák állam “szerencséjére” a bíróság még nem kellett, hogy a dekrétumok tartalma tekintetében foglaljon állást érdemben, mert már az eljárás maga “kiverte a biztosítékot”. Amennyiben viszont foganatosítják a tulajdonfosztást, a strasbourgi fórum egy újabb panaszos eljárásban egészen biztosan kimondja a dekrétumok jogellenességét. Szóval így a második világháború után háromnegyed évszázaddal, és a rendszerváltások után harminc évvel a szlovák államnak már csak a saját érdekében is érdemes megfogadnia a lenti bölcs tanácsot…

Az adás során hivatkozott korábbi írásaim:

Az adás meghallgatható az HBC szokásos elérhetőségein.

A “bocsánatkérésről”…

Ahogy várható volt, ismerve a kormány PR-módszereit, beindult a kommunikációs gőzhenger, egy eléggé meglepő formátumban: Kovács Zoltán nemzetközi főpropagátor irányításával a kormány elkezdte mondogatni, hogy mindenki kérjen tőle bocsánatot a mindenféle gyanúsítgatások miatt. Erről beszéltünk ma hajnalban, az ATV Start műsorában, ami itt nézhető vissza.

Amire az interjúban nem volt idő kitérni, arra csak itt emlékeztetnék. Amikor többször is szóvá tettem a kritikák egy részének pontatlanságát (lásd itt vagy itt), épp arra figyelmeztettem, hogy azok végül mind-mind a kormány kommunikációs pozícióját fogják erősíteni. Erről beszéltem. Persze, nyugodtan nevezhetjük nevetségesnek, hogy az levelekben szólítja fel a tudósokat arra, hogy vizsgálják felül álláspontjaikat, meg kérjenek elnézést, ahogy valóban az, de néhány éve még azon is csak nevettünk volna, hogy lesz amerikai elnök, aki a Twitter-en őrjöng folyamatosan, azon meg sírtunk volna, hogy azt sokan komolyan veszik és odafigyelnek rá. Ehhez képest…

A kormány “visszaadja a különleges jogosítványokat”… Hát, ez beismerésnek is jó

Valamivel éjfél előtt vált elérhetővé az Országgyűlés honlapján a törvényjavaslat, amivel a kormány – ahogy szeretik mondani – “visszaadja a különleges jogosítványokat” az Országgyűlésnek, ami mondás továbbra is ugyanannyira értelmetlen, mint eddig volt (most nem írom le újra, tessék visszaolvasni), ebből a törvényjavaslat szövegből-pedig ez még inkább egyértelművé vált. Két javaslatról van szó, a T/10747. sz. a helyzet közjogi “rendezését” célozza, a T/10748. sz. pedig egy hatalmas nagy saláta, rengeteg olyan rendelkezéssel, amik az egyes veszélyhelyzeti intézkedéseket emelik törvényerőre, tartják tovább hatályban, vagy módosítanak létező törvényi előírásokat. Első ránézésre elég sok “érdekes” megoldás van benne (lásd pl. a külképviseleti menedékjogi kérelem benyújtást, amiről hopp, most derül ki, hogy igazából nem is az, hanem csak “szándéknyilatkozat”, ami előfeltétele annak, hogy aztán a határon benyújtható legyen a menedékjogi kérelem, ami után automatikusan elzárásra kerül a menedékkérő, na, hardcore menekültjogos kollégák remélhetőleg majd beszélnek erről, vagy a régi-új “egészségügyi válsághelyzet” intézménye, ami legalább ugyanolyan problémás, mint a puccstörvény – de a léte önmagában árulkodó), most egyelőre csak az első javaslattal szeretnék foglalkozni.

Ami sok szempontból egyedülálló, elsőként amiatt, hogy én törvényszövegben ennyi politikai bullshitet még nem láttam. Van itt minden, mint a búcsúban, a törvényjavaslat szövegének konkrétan a fele a bevezetés, a kormány és “a magyar emberek” nagyszerűsége, az intézkedések hatékonysága, blabla, tipikus politikai PR-termék, végülis méltó az orbáni PR-kormányzáshoz. De nézzük az érdemi részt. Nem hosszú, kimásolom ide:

1. §
Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzetet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) az Alaptörvény 54. cikk (3) bekezdése szerint szüntesse meg.

2. §
Hatályát veszti a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény.

3. §
(1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) A 2. § és a 4. § a veszélyhelyzet megszűnésekor lép hatályba.
(3) A 2. § és a 4. § hatálybalépésének naptári napját a miniszterelnök annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg.

4. §
E törvény 2. §-a az Alaptörvény XXIX. cikk (3) bekezdése, 2. cikk (1) bekezdése, 24. cikk (9) bekezdése, 31. cikk (3) bekezdése, 35. cikk (1) bekezdése és 54. cikk (4) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

ad 1. §
Tehát igen, ahogy eddig is mondtam, az Országgyűlés nem szüntet meg semmit, a veszélyhelyzet megszüntetése továbbra is a kormány feladata. A helyzet pedig most annyival még izgalmasabbá vált, hogy a törvényjavaslat szövege szerint “az Országgyűlés felhívja” a Kormányt, amely “felhívás” számomra nagyon nem világos, hogy mit is jelent. Kötelezést? Akkor miért nem azt írja a szöveg? Ugyanakkor a kötelezés nem tűnik jónak, hiszen az Alaptörvény a javaslat által is felhívott 54. cikk (3) bekezdése szerint a veszélyhelyzetet a Kormány akkor szünteti meg, “ha kihirdetésének feltételei már nem állnak fenn”, nem pedig akkor, ha arra őt bárki “felhívja”. Értelmezhetjük úgy, és azt hiszem, ez a reális minden szempontból, hogy ez a “az Alaptörvény 54. cikk (3) bekezdése szerint szüntesse meg” kitétel azt jelenti, hogy az Országgyűlés nem akarja (helyesen) elvonni a Kormány Alaptörvényben foglalt mérlegelési jogát a kihirdetés feltételeinek fennállása tekintetében, ez viszont azt jelenti, hogy ez alapján a törvény alapján a Kormány nem köteles megszüntetni a veszélyhelyzetet, azaz pestiesen szólva, az Országgyűlés most ad a sz.rnak egy pofont. Viszont a 15 naponkénti ellenőrzési jogáról a puccstörvény elfogadásakor már lemondott, ezzel tökéletesen megvalósítva az akkor írt, idegennek a PIN-kóddal együtt átadott bankkártyás hasonlatomat… Ez már csak abból is gyönyörűen látszik, hogy a javaslat 3. §-a a Kormány e döntésétől teszi függővé a puccstörvény hatályvesztését, nézzük csak:

ad 2. §
E szerint hatályát veszíti a puccstörvény, mégpedig akkor, ha a Kormány úgy dönt, véget vet a veszélyhelyzetnek. Oké. Mit jelent ez? Az általános felhatalmazás megszűnésével megszűnik az az Alaptörvény-ellenes helyzet, hogy az Országgyűlés nem ellenőrzi a kormányt, ez pozitív. Végiggondolva ugyanakkor, alkotmányosan az egy nagyon visszás helyzet, hogy a Kormány egyéni mérlegelés alapján való döntésének egy különleges jogrendi helyzeten kívül ható törvényalkotási/módosítási hatása legyen – márpedig most lényegében ez történik: e törvényjavaslat szövege alapján, ha a Kormány szíveskedik véget vetni a veszélyhelyzetnek (amire semmi határidőt nem szab neki senki), annak közvetlen következményeképpen lépnek hatályba azok a törvénymódosítások is, amik az e javaslat melletti saláta-javaslatban szerepelnek, akkor amikor ő akarja – azaz a Kormány de facto törvényalkotóvá válik. Mindezt ráadásul teljesen indokolatlanul és értelmetlenül. Egyáltalán nem világos, hogy mi szükség van e két dolog összekapcsolására és a Kormány kezébe helyezésére. Ezzel alkotmányosan még inkább visszás helyzet áll elő, mint a puccstörvénnyel.

És akkor egy kicsit talán provokatív, de mégis érdemi kérdés: miért nem tartalmaz ez az egész javaslat egy olyan passzust, ami egyszerűen azt mondja ki, hogy az Országgyűlés felhívja a puccstörvény 3. § (2) bekezdésében foglalt lehetőséget, és visszavonja az általános felhatalmazását még most, a veszélyhelyzet megszűnte előtt? Vagy egy még inkább provokatív: a puccstörvény 8. § azt mondja, hogy “E törvény hatályvesztéséről a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt.“, ami számomra nagyon nem azt jelenti, hogy az Országgyűlés lemond a döntés jogáról. Ez az előírás azt jelenti, hogy ha megszűnik a veszélyhelyzet (mert a Kormány azt megszünteti), utána az Országgyűlés külön kell rendelkezzen a törvény hatályvesztéséről – amit kritizáltam is rendesen amiatt, hogy véleményem szerint az a felelősség mamelukokra tolását jelentette. A mostani javaslat szerint viszont nem ez történik: az Országgyűlés annak elfogadásával kimondja a hatályvesztést, de az a Kormány döntésétől függően válik majd valósággá, ha az úgy dönt valaha. És mi történik, ha soha nem dönt úgy? A migrációs válasághelyzetet is gátlás nélkül fenntartja évek óta úgy, ahogy annak jogszabályi előfeltételei nem teljesülnek… Miért is jó az, hogy az Országgyűlés, immáron a puccstörvény idézett előírását is megsértve, a jelen javaslat elfogadásával az önálló külön döntése helyett a Kormány kezébe helyezi még annak a törvénynek a hatályvesztését is, ezzel áttételesen a helyzet rendezésének teljességét minden további ellenőrzési jog fenntartása nélkül a kormány kezébe helyezi? Na, ezzel valósulhat meg a valódi, kontroll nélküli teljhatalom: az Országgyűlésnek ebben a pillanatban már semmi jogosítványa, papíron sem.

Teljesen függetlenül attól, hogy mit gondolunk a kormány diktatorikus hajlamairól (nem ismételném meg az előző hivatkozáson elérhető, általam korábban e tárgyban írottakat), egy ilyen alkotmányos helyzetet senki ép ésszel nem állíthat elő. Akkor sem, ha nincs vele semmi különleges szándéka.