2006. decemberének elején előadást tartottam egy konferencián a román parlament épületében.
Igen, tobb hajam volt, és még nem ősz. 🙂
Az akkor éppen EU-csatlakozás előtt álló Romániában épp még mindig tartott a Babes-Bolyai Egyetemen kialakult magyar nyelvű táblák körüli emlékezetes balhé (ennek egyes elemeinek megértéséhez ajánlom ezt az akkori cikket is Parászka Borókától), és nem bírtam ki, hogy miután az előadásom az EU antidiszkriminációs kérdéseit járta körül, kicsit oda ne szúrjak a vendéglátóknak. Kifejeztem abbéli reményemet, hogy a csatlakozás után a hivatalát elfoglaló román biztos, Leonard Orban, aki a többnyelvűségért lett felelős, nem azzal fogja kezdeni tevékenységét, hogy körbejár a Berlaymont épületben (az Európai Bizottság székházában), és mindenhonnan leszedi vagy lekaparja a magyar feliratokat…
A Berlaymont 2006. februárjában
Szerencsére a poén ült, senki nem vette halálosan, persze, nagyjából erre számítottam, talán mondanom sem kell, hogy nem a Nagy-Románia Párt meghívására voltam ott… A Bukaresti Egyetem jogi karának ELSA szervezete számára szerveztem egy képzési programot, ennek oldalágán kértek fel az előadás megtartására, úgyhogy a közönség is nagyjából fiatal, igen haladó szellemiségű arcokból állt össze.
Majdnem másfél évtizede volt. Őszinte leszek: élveztem, hogy “előrébb tartunk”.
A tegnapi napon a román Alkotmánybíróság közzétette, hogy az elnök által kért előzetes normakontroll eredményeképpen kikukázzák szerdán az oktatási törvény idei nyári javasolt módosítását, amely megtiltotta volna a genderelmélet oktatását. Mert az ellentétes sok minden mellett (szabad tanuláshoz való jog, szabad véleménynyilvánításhoz való jog, lelkiismereti szabadság, egyetemi autonómia stb.) a Magyarországgal Románia által majdnem egyidejűleg aláírt, ám Bukarestben 2016 szeptemberében már ratifikált Isztambuli egyezmény előírásaival is.
Pár napja tartottam egy előadást a Budapesti Diplomáciai Klub felkérésére a folyamatban lévő uniós hétéves költségvetési viták és a jogállamisági rendelet (illetve jövendőbeli jogállamisági eljárás) összefüggéseiről. Elvileg nem lenne köztük kapcsolat, de a számomra mai napig rejtélyes okból mégis úgy alakult, hogy e két eljárás időben egymásra csúszott, emiatt pedig a magyar kormány a hétéves költségvetéssel kapcsolatban meglévő vétójogát jól láthatóan folyamatosan arra használta, hogy az EU-t és a többi tagállamot a jogállamisági eljárást létrehozó rendelet elfogadásában próbálja megakadályozni. Mindazonáltal a nyáron sikerült megállapodást elérni, és a kérdés már csak az, hogy ennek mennyire látja kárát a jogállamisági eljárás, valamint hogy mennyi ideig tudja húzni az időt a magyar kormány azzal, hogy az Európai Bíróság elé viszi jogállamisági eljárást létrehozó rendeletet. Ezekre részletesebben kitértem az előadás során.
Az előadásra készített diasor erről a hivatkozásról letölthető. A későbbiekben – amennyiben erre lehetőségem lesz – szeretném, ha az előadás videón is elérhető lenne majd, de ez nem tőlem függ, és egyelőre még nem biztos, írok róla, ha igen.
Miután Orbán Viktor vétóval való fenyegetőzése az EU hétéves költségvetésével kapcsolatban sokaknál érthető okokból kiveri a biztosítékot, és annyiszor lehetett már hallani az elmúlt években, hogy a 7. cikk szerinti eljárás eredményeképpen el lehet venni egy tagállam szavazati jogait, hogy érthető, hogy egyre gyakrabban jön szembe valami ilyesmi kijelentés:
“A 7. cikkre való hivatkozással fel kell függeszteni Magyarország (és adott esetben Lengyelország) szavazati jogát – egyből átmegy a költségvetés és a csomag.”
Bár ez egyszerű megoldásnak tűnik, sajnos nem lehetséges, a jelen eljárásban arra még egyelőre nincs lehetőség. A 7. cikk szerinti eljárás ugyanis több szakaszból áll, és hogy odáig eljussunk, az első szakaszban először a Tanács, majd az eljárás második szakaszában az Európai Tanács döntése is kell, hogy aztán a harmadik szakaszban a Tanács dönthessen a lehetséges szankciókról. A teljes eljárás menetét az alábbi ábra mutatja be:
A 7. cikk szerinti eljárás menete – bővebb leíráshoz kattintson ide
A jelenleg Magyarország ellen folyamatban lévő eljárást az Európai Parlament indította (Lengyelországgal szemben a Bizottság), és amint az ábrán is látszik, az csak az eljárás első szakaszát indíthatta el – és az egész jelenleg elakadt a Tanács szintjén, az eljárás Kovács Zoltán tavaly decemberi Twitter-rohamán túlmenően még semmilyen érdemi eredményt nem produkált, így még a Tanács négyötödös többséget igénylő szavazására sem került sor. Hol vagyunk tehát még az Európai Tanács egyhangúságot igénylő döntésétől, amihez ráadásul még arra is szükség van, hogy azt a szakaszt vagy a Bizottság, vagy a tagállamok egyharmada megindítsa, amelynek sikeressége után a Tanács már viszonylag egyszerűen, minősített többséggel szankciókat rendelhetne el…
Gyors tisztázás: mi a különbség a kétfajta “tanács” között? A teljes nevén az Európai Unió Tanácsa, röviden csak Tanács néven emlegetett testületi forma az az EU-tagállamok kormányainak képviseletét ellátó intézmény, mely uniós jogszabályokat fogad el és összehangolja az uniós szakpolitikákat, tagjai pedig az uniós országoknak a megvitatandó szakpolitikai területért felelős miniszterei. Ezt tekinthetjük az EU legfontosabb döntéshozó testületének, mivel amellett, hogy a jogalkotási eljárásban az Európai Parlament mellett társjogalkotóként működik, az alapító szerződések alapján a legtöbb döntést neki kell meghoznia – hiszen az Európai Unió nem föderatív állam, így logikus, hogy a tagállami kormányok képviselete továbbra is vezető szerepet gyakorol a döntéshozatalban. (Érdemes lehet megjegyezni, hogy ez amúgy az abszolút föderatív Amerikai Egyesült Államokban is így van, ahol a tagállamok érdekeinek védelmére rendelt Szenátus a legfontosabb döntéshozó, igaz, ott a tagállamonként két szenátort 1913 óta közvetlenül választják.) Az Európai Tanács, amelynek tagjai az uniós tagállamok állam- illetve kormányfői (valamint a saját elnöke és az Európai Bizottság elnöke) szerepe, hogy vezető politikai intézményként meghatározza az Európai Unió tevékenységének általános politikai irányvonalát és prioritásait, stratégiai döntéseket hozzon. Nem “felettes szerve” a Tanácsnak, de nyilvánvaló, hogy miután a miniszterelnök képvisel egy álláspontot, egy minisztere nem fog annak ellentmondani egy másik testületben, tehát egyfajta politikai “felettes” jelleg természetes módon érvényesül.
Ezért is szerepel a Tanács helyett az Európai Tanács döntéshozóként a 7. cikk szerinti eljárás második szakaszában, ahol konszenzusra van szükség (persze az érintett állam ilyenkor nem szavaz), hiszen a helyzet súlya ilyenkor a tagállamok vezetőinek, a legmagyasabb politikai szintnek a döntését indokolja. És ezért látták szükségesnek az alapító szerződések szövegezői a konszenzuskényszert is – lehet ezt utólag vitatni, de ez van. Amit nem lehet viszont, megint butaságokat beszélni, mint például hogy trükkösen “mind Magyarország, mind Lengyelország ellen egyszerre kell megindítani az eljárást, és akkor nem tudják keresztbeszavazva megvédeni egymást”, mert bár megint jól hangzik, sajnos az alapító szerződési szöveg ezt egyértelműen nem teszi lehetővé: a 7. cikk szövege minden hivatalos nyelven konzekvensen egyes számban beszél az eljárás alá vont tagállamról. A contra legem értelmezésnek is vannak határai, és nem csupán jogiak, hanem itt a politikai kommunikációs szempontok is jelentősek: minden hiba ezen a területen a kormány érdekeit szolgálja.
Szóval ahhoz, hogy felfüggeszthetők legyenek a magyar kormány szavazati jogai, már túl kéne lennünk az első szakaszon, amiben jelenleg dagonyázunk, meg kellene hogy legyen a konszenzusos döntés az Európai Tanácsban, és akkor lehetne most “sürgetni” a Tanácsot, hogy hozzon szankciós döntést a szavazati jog felfüggesztéséről. De nem tartunk ott.
Ebben igazából az a szomorú, hogy olyanoktól is látom gyakran a fenti kijelentést, akinek nagyon jól kéne tudnia, például azért, mert marha jól megél belőle, hogy az nem stimmel. Ami meg még ennél is nagyobb baj, hogy sokan készpénznek veszik a gátlástalanul terjesztett zöldségeket, aztán jön a csodálkozás és a csalódás, hogy “na de akkor jé, miért nem úgy van mégis, biztos csalt a Soros/Orbán/illuminátus/zsidó/migráns/egyéb” (a nem kívánt elem kihúzható, illetve szabadon helyettesíthető bármi mással), ami csak tovább rongálja azt a polgári tudatosságot, amire Orbán Viktor és a hasonló Cippolák világában mindennél nagyobb szükségünk lenne.
Olvasom ezt a csodát, jó sok marhaság van benne, amivel egyelőre még nem fogok sokat foglalkozni, egy dolgot viszont mindenképpen szeretnék rögzíteni: annak szövege egyértelmű beismerést tartalmaz annak tekintetében, hogy jogellenesen vezették be a veszélyhelyzetet tavasszal (és most is).
Akkor ezt alaposan megindokoltam itt, majd utána több helyen is (ezeket összefoglalóan meg lehet találni a vonatkozó aktában), és a kormánypropaganda kedvenc jogvégzett minionjai annak megfelelően le is szedték rólam a keresztvizet rendesen.
Hát most nyilvánvalóvá vált, hogy igazam volt, hiszen a kormány nem csak teljes mértékben újra akarja szabályozni a különleges jogrendi helyzeteket, hanem a veszélyhelyzet felhívhatóságát is újraszövegezte:
(1) A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.
az eredeti szöveg (Alaptörvény, 53. cikk (1) bek.)
Ebből lesz:
(1) A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető súlyos esemény – különösen elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség – esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdethet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.
a javasolt új szöveg
Mi indokolja, hogy az “elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség” kitétel elé besuvasztották a “súlyos esemény – különösen” szókapcsolatot, ezzel lényegében példálózó felsorolássá változtatva az Alaptörvény szövegét? Hát pont az, hogy végre-valahára nagy nehezen beleférjen a járvány is. Ha eddig is belefért, ahogy egyesek nagy lendülettel próbálták magyarázni, akkor most erre mi szükség? Köszönöm, nincs több kérdésem.
Jelezném ugyanakkor, hogy ez a megoldás nagyon komoly jogbiztonsági problémát vált ki, hiszen a példálózó felsorolás természeténél fogva nem határozza meg egyértelműen, hogy akkor mi lehet még olyan helyzet, ami indokolhatja ezt a különleges jogrendet (és még sok egyebet, de ezt majd máskor).
De ezen az apróságon lassan már tényleg nem érdemes megakadni abban az országban, ahol már rég összeomlott az egészégügyi rendszer, elszabadult a járvány, hullanak az emberek, miközben a kormány számára a legfontosabb, hogy alkotmányosan szabályozza, hogy az apa férfi, az anya nő, hogy hogy dughassák el az ellopott közpénzt különböző alapítványokban, és még sorolhatnám, miközben annak kell örülni, hogy legalább nincs migráns, Soros nem nevet a végén, Brüsszel pedig megállt.
Tele vannak a mai hírek a “Brüsszelben megszületett a megegyezés a jogállami feltételekről”jellegű címekkel, és nem egy helyen jelenik meg utalás az EU hétéves költségvetésére – ami miatt úgy tűnhet, hogy itt valamiféle kapcsolat van ezek között a dolgok között. Érdemes egyenesbe tenni a dolgokat.
Ahogy már itt, júliusban, a költségvetésről szóló tanácsi megállapodás kapcsán hosszasan írtam róla, “szigorú magánvéleményem, hogy nem volt jó ötlet összekötni a jogállamiság kérdését a többéves pénzügyi kerettel”, továbbra is fenntartom. Ennek kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy ez ebben a formában nem is történt meg. A mostani megállapodásnak jogi kapcsolódása a költségvetéshez nincs, és azt kell mondanom, hála az égnek, hogy nincs. A ma bejelentett megállapodás az Európai Parlament és a Tanács soros elnöksége között arra a jogalkotási eljárásra vonatkozik, ami 2018-ban indult, és amiről szintén sokat beszéltem, írtam stb. korábban (lásd a hivatkozásokat a fenti linkben, valamint átfogóan itt is látható), amely 2019 tavaszán akadt el, amikor az Európai Parlament módosítási javaslataira a Tanács (egészen pontosan az ott ülő tagállamok) érdemben nem reagált. A mostani megállapodás ezt a témát zárja le, az ennek eredményeképpen remélhetőleg talán már hamarosan elfogadott új uniós rendelet pedig a költségvetéstől és annak elfogadásától teljesen függetlenül tud majd működni – és erre utaltam többször, több helyen is, hogy ezzel kikerülhető az orbáni vétó az uniós költségvetés és a helyreállítási segélyprogram keretében.
Utóbbi azért fontos, mert megjelent olyan tudósítás, ahol leírták, hogy igen ám, de kell még Orbán Viktor hozzájárulása, sőt a magyar Országgyűlésé is, de nem, ehhez nem kell. Az uniós jogalkotási szabályok szerint most a Tanács minősített többségi döntésével ez az uniós rendelet létrehozható, és jó eséllyel meg is fog történni. Messze nem olyan oroszlán-vadságú és erejű eszközként, mint ahogy arról én is még 2019 januárjában beszéltem (Bizottság döntése a pénzek felfüggesztésről, Tanács minősített többségű döntése annak megfordításáról), de nem is fogatlan oroszlán lesz, hanem mondjuk vadmacska, fájdalmas sebek okozására alkalmas, de azért mégsem halálos karmokkal. És ez azért jó hír – legalábbis azok számára, akik védeni akarják az uniós pénzeket attól, hogy gátlástalanul ellopják azokat.
Ugyanakkor ez nem oldja meg az uniós költségvetés és a helyreállítási segélyprogram problémáját. Ott ugyanis az összes eddigi orbáni zsarolási lehetőség továbbra is nyitva áll. Az lehetséges, hogy a háttérben született egy számomra (egyelőre) nem ismert politikai alku az európai vezetők között az Európai Tanácsban még nyáron, aminek eredményeképpen Orbán Viktor kénytelen elfogadni a vadmacskát egy valódi oroszlán helyett, emiatt pedig nem fogja megvétózni e két alapvető fontosságú dokumentumot. Ez már csak azért sem lehetetlen, mert a ma bejelentett, elfogadott megállapodás alapján az eljárás a Tanács kezében marad (az Európai Parlament nem kap benne szerepet), azaz továbbra is a tagállam-közi politikai térben fog mozogni, és ez azzal járhat, hogy a magyar miniszterelnök esetleges szószegése, további fenyegetőzése és kavarása szinte azonnali megtorlást vonhat maga után – de ez egyelőre csak spekuláció. Az is lehetséges, hogy semmilyen megállapodás nincs, azokkal kapcsolatban még lesz küzdelem, és Orbán Viktor zsarolni fogja a többi tagállamot továbbra is a saját, vagy az Országgyűlés vétójával.
De ha ez megtörténik, igazából már csak nekünk fog fájni. A nettó befizető államok pénze, köszönhetően a ma bejelentett megállapodásnak, és az annak alapján elfogadható új uniós rendeletnek, jó eséllyel nagyobb biztonságban lesz a jövőben. Ha meg nincs új költségvetés, nincs helyreállítási segélycsomag, nos, az jellemzően nem a nettó befizetőknek lesz probléma. És tudom, hogy lesz, aki megint csalódik, de hadd emlékeztessek mindenkit: az európai uniós politika jellemzően nem a mi nyomorunkkal van elfoglalva, a magyarországi jogállamiság a többi európai államot annyiban érdekli, amennyiben az az ő pénzükbe kerül, de megoldani a problémát helyettünk nem fogják.
Így működik a politika európai uniós szinten. Ha szabad a magyar politika egy élő klasszikusát némi módosítással idéznem: “Orbán Viktor olyan mint egy kiégett olajfúró torony: nem lehet elásni, nem lehet átugrani, hát ki kell kerülni.”
Csak mert láthatóan gondot okoz sokaknál az értelmezés a jogállamiság tekintetében, segítek egy kicsit. Mert hát az igazságügyminiszter meg mindenféle jogvégzett, közpénzekből jól megfizetett megmondók megmondják, hogy hát de nincs is definíció, meg így meg úgy. Egyszerűsítsük le, hogy mindenki értse, jó?
Ahol a miniszterelnök által bármilyen okból nem szívlelt ember egyházának a kormány éveken át nem fizeti ki a jogerősen megítélt összeget, az NEM jogállam.
Ahol a hatalom kegyeltjeinek érdekében egy pillanat alatt írják át a törvényeket, az NEM jogállam. Különösen, ahol ezzel a módszerrel egyenesen főbírót csinálnak valakiből, aki soha nem volt bíró korábban…
Ahol az egypárti hatalom által feltöltöttekből álló Alkotmánybíróság egyszerűen elássa az elé vitt, a hatalomnak kínos ügyeket, ahelyett hogy eldöntené azokat, az NEM jogállam.
És ha már a lex CEU-nál tartunk, mielőtt az igazságügyminiszter, meg mindenféle jogvégzett, közpénzekből jól megfizetett megmondók folytatják a jogállamiság tudományos igényű elemzésének hiányának felrovását bárkivel szemben, járjanak elöl jó példával, és gondoskodjanak az Európai Bíróság ítéletének végrehajtásáról, ahogy azt egy jogállamban illik. Aztán majd utána lehet tudományoskodni is.
Ma reggel ismét az ATV-ben kezdtem a napot, ahol az Európai Bizottság által a múlt héten bemutatott, első alkalommal elkészült jogállamisági jelentésről beszéltünk. Csak a tisztán látás kedvéért: ezt a jelentést a Bizottság a tervek szerint mostantól minden évben el fogja készíteni, és az nem csak Magyarországgal, hanem minden uniós tagállammal foglalkozik, természetesen minket az elsősorban saját magunk miatt érdekel.
Kicsit több mint egy éve már elég kimerítően beszéltem arról a három frontos háborúról, amibe Orbán Viktor és kormánya belehajszolta Magyarországot. Ezek akkor: 1) az uniós hétéves költségvetési tárgyalások, 2) a folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárás és 3) az előkészítés alatt álló, az uniós közpénzek ellenőrzésére irányuló jogállamisági eljárást előirányzó rendelet megalkotásának a folyamata. Ezek lényegében továbbra is fennmaradtak, annyi változással, hogy a 7. cikk szerinti eljárás lényegében elakadt, a hétéves költségvetés pedig, kiegészülve az akkor még nem látható koronavírus miatt kialakított uniós segélycsomaggal, össze lett kötve a hivatkozott rendelettel. (Mint azt már a nyáron is elmondtam, ezt hibának tartom, ebbéli véleményemet pedig továbbra is fenntartom, ahogy az interjúból is kiderül.) E három elem egészül ki negyedikként a Bizottság éves jogállamisági jelentése által fémjelzett folyamattal, ami a ma reggeli beszélgetés témáját biztosította:
Pár nappal ezelőtt egy érdekes és viszonylag hosszú stúdióbeszélgetésben volt módom részt venni a Klub Rádión, Zentai Péter társaságában, az Eurozóna című műsorban.
A téma az volt, hogy vajon az európai uniós tagság és a nemzetközi környezet mennyire tud hatni egy állami kormányzat magatartására, mennyiben tudja megakadályozni az esetleges visszaéléseket. A beszélgetés hangulatára árnyékot vetett a médiahatóság előző nap nyilvánosságra került döntése, amelyben közölte, hogy nem hosszabbítja meg jövő tavasztól a rádió frekvenciahasználati engedélyét.
A teljes beszélgetés visszahallgatható a rádió honlapján, érdemes az egész műsort, a mi beszélgetésünk 30:00 időpontban kezdődik.
Tóth Mónikával az HBC-n egy két részes beszélgetést folytattunk a jogállamiság kérdéseiről, miután az uniós hétéves pénzügyi keret tárgyalása megint ráirányította a figyelmet.
Az első részben a jogállamiság általános kérdéseiről esett szó, elméletéről, történetéről, valamint annak uniós jogi kapcsolódásairól.
A következő rész augusztus 6-án, délelőtt 10-kor kerül adásba.
Elérhetővé vált az HBC News múlt hét csütörtökön leadott MultiLATerál műsora, amiben rögtön annak lezárása után azt vettük górcső alá, hogy az Európai Tanácsban elfogadott egyezség szerint hogy alakult az EU következő hét éves költségvetési terve.
A labda ezután az Európai Parlament térfelén pattog, az eddigi hírek szerint van némi ellenállás az uniós tagállami vezetők által összerakott megegyezéssel szemben. A témához külön kapcsolódnak a jogállamisággal kapcsolatos kérdések, amiről egyrészt már korábban is írtam itt, másrészt pedig a műsor e heti, csütörtökön 10 órakor adásba kerülő része kifejezetten erre a témára fog koncentrálni.
A műsor, valamint a korábbi adások elérhetők az Anchor és Spotify csatornámon is.
Lattmann Tamás honlapja 