A felmentésem kézhez vétele után nem sokkal rögtön panasz nyújtottam be az oktatási jogok biztosához, a felmentéshez vezető “eljárás” jogellenességének megállapítása iránt. Aki olvasta az előzőleg már közzétett, december 2-i keltezésű válaszomat, az ennek részletes indokait már ismeri.
Miért fontos ez? Azért, mert akármit mondogat a kormánypropaganda, akármit epehányhat ki magából Bayer Zsolt, az ügy nem arról szól, hogy én mit írtam, vagy nem írtam. Szólhat(na), szólhat(ott volna) arról, de azzal, hogy Koltay András rektor egy koncepciós eljárást kerekített a dologból, ezen a problémán már túlvagyunk. Az Egyetem szabályozói rendelnek megfelelő eljárást arra, ám a rektor annak alkalmazásától önkényesen és jogsértő módon nemcsak egyszerűen elzárkózott, de még csak meg sem indokolta azt, a vádjaival kapcsolatos érdemi ellenvetéseimre pedig semmilyen módon nem reagált. Leegyszerűsítve a dolgot: nem létező eljárásnak nem lehet jogkövetkezménye. Ez ennyire egyszerű, és ennek kimondását kérem az oktatási jogok biztosától, akinek egyik jogszabályi feladata a hazai oktatási rendszer működésében a jogszerűség biztosítása. Az eset konkrét munkajogi következményeit egy másik, bírósági eljárásban fogom érvényesíteni, de ami velem történt, nem csupán az én személyes helyzetem miatt jelentős, hanem rámutat egy nagyon súlyos strukturális hiányosságra is a hazai felsőoktatási intézmények jelentős részénél. Ebben az eljárásban a fent lefektetett alapelvi szintű tétel kimondását szeretném elérni, természetesen egyben a velem történtekre is vonatkoztatva.
Hogy a dolog még viccesebb legyen, közben a rektor maga is elismerte eljárása koncepciós jellegét. Amint azt már korábban közzétettem, december 7-én egy kör e-mailt küldtem az egyetemi kollégáknak, az erre válaszként pánikszerűen kiküldött rektori válasz simán tekinthető annak, hiszen a rektor abban világosan elismeri, hogy igazából tök mindegy, hogy mit írtam, az csak “magyarázkodás”, plusz “hiteltelen” is – amik jogászként minden szinten értelmezhetetlen kijelentések. Ő maga kezdeményez egy “eljárást” egy másfél oldalas firkálmányban, majd az arra válaszként előterjesztett, szakmailag alapos, a megfogalmazott vádak minden elemére kiterjedő nyolc oldalas védekezést “magyarázkodásnak” nevezi, anélkül, hogy érdemben reagálna rá. Plusz, az emberi minőséget is jól mutatja, hogy ezt már személyesen sem meri vállalni, hanem ahogy a “vizsgálóbizottságba” is belerángatott két “ártatlan” tábornokot, az e-mailjébe is aláíróként odacitálja az összes egyetemi vezetőt, hogy ne legyen már annyira egyértelmű a dolog, hogy valamiféle közösséginek tűnő döntés mögé tudja bújtatni személyes felelősségét. Szánalmas, ahogy az is, hogy ekkorra már törölték a hozzáférésemet a kari e-mail terjesztési listához is, így a rektor hamis állításokkal, csúsztatásokkal és becsületsértésre alkalmas kijelentésekkel terhelt e-mailjére már nem tudtam érdemben reagálni, miközben oktatói jogviszonyom még egészen hétfőig fennállt (ami újabb jogsérelmet jelent, külön talán nem is kell mondanom).
Viszont mindez tökéletes alapjául szolgált a biztoshoz benyújtott panaszom másnapi kiegészítésének. Ebből az e-mailből világosan látszik, hogy az egész “eljárás” mindenről szólt, csak arról nem, hogy az én állítólagos felelősségemet komolyan megvizsgálja valaki, amit az oktatási jogok biztosának megfelelően, bizonyítékként értékelnie kell.
Némi meglepetéssel tapasztaltam, hogy sokan a hírekből értesültek róla, hogy az NKE rektora felmentéssel megszüntette a közalkalmazotti jogviszonyomat, valamiért ezt nagyon fontos volt azonnal az MTI-vel is közölni. És emiatt szögezzünk le valamit nagyon gyorsan az elején: nagyon-nagyon sok mindent meg lehet csinálni, nagyon-nagyon sok mindent eltűrök és elviselek. De az, hogy a saját anyám félig sírva hív fel kétségbeesetten, mert a propagandamédia közvetítésével tudja meg, hogy ki lettem rúgva, na azt nem. Ez olyan mértékig az alja mindennek, hogy mindenki, aki ebben részes, megnyugodhat: ezt egészen biztosan nem fogom nektek elfelejteni.
Magán az eljáráson annyira nem voltam meglepve, az elmúlt éveim az NKE-n, legalábbis 2014 nyara óta, amikor megjelent egy tanulmányom Magyar Bálint első Magyar polip könyvében, folyamatosan azzal teltek (még ha ezt jellemzően soha nem is tártam a nyilvánosság elé), hogy az egyetemi vezetés ott tett keresztbe, ahol tudott, mind szakmai mind pedig előmenetel tekintetében (egyszer majd azokat a sztorikat is megírom, lesz móka-kacagás, és alapvetően az egész mostani balhé legjobb eleme, hogy végre nem kell foglalkoznom az “NKE-n sunnyogó Orbán-ügynök” hülyeségekkel), legjobb esetben pedig egyszerűen próbáltak távol maradni tőlem. Amin viszont komolyan meglepődtem, az ennek az egész “eljárásnak” a színvonala.
A tisztán látás kedvéért itt most közzéteszem az üggyel kapcsolatban született össze dokumentumot, hogy akiket valóban érdekel, hogy ez miről szól, hogy mik a tények, közvetlenül tudjanak tájékozódni. Sokat írni ide most sajnos nincs időm, mert emiatt a cirkusz miatt semmi kedvem lekésni az esti repülőmet, a dokumentumokban minden, részletesen megtalálható.
Tehát.
rektor értesítő levelét az “érdemtelenségi eljárás” megindításáról,
december 2-i válaszom (minden “vád” részletes érdemi cáfolatával, illetve azzal a jelzéssel, hogy az eljárás jogalapja is súlyosan problémás, ugyanis az Egyetem szabályozói nem ismernek ilyen eljárást), arra gondolván, hogy az NKE rektora azért mégiscsak egy szaktekintély e jogterületen,
miután december 4-én (tőlem teljesen függetlenül) kipattant a Rácz Zsófi-botrány, rögtön írtam egy e-mailt a bizottságnak és a rektornak, emlékeztetve őket a véleménynyilvánítás szabadságára, és arra, hogy miért nem valósítja meg az NKE jóhírnevének sérelmét, ha bármi rosszat mondok a kialakult helyzetre (jelzem, az illetőre személyesen soha semmit, azóta sem mondtam),
a bizottság december 6-i “jelentését”, amire a rektor ma kézhez vett, felmentést kimondó határozata utal, nem láttam, nem kaptam meg (de kötve hiszem, hogy a jogi végzettséggel nem rendelkező tagok bármilyen következtetése releváns lehet), így sajnos nem tudom közzétenni,
ma reggel kézhez vett, felmentést kimondó rektori határozat, amire kifejezetten felhívom a figyelmet, hogy mennyire nem tér ki semmire, amire felhívtam a figyelmét a válaszomban, sőt, itt már többes számban ír az állítólagos “gyalázkodó” megjegyzéseimről, ami azért is izgalmas, mert az első levélben még csak egy komment volt az “eljárás” tárgya,
tekintettel arra, hogy az Egyetem oktatói közül többek is barátaim, valamint a nemrég újjáalakított kari struktúrában is sokan, a többség, megtisztelt azzal idén ősszel, hogy újraválasztott a Szenátusba, a mai napon ők is kaptak tőlem egy e-mailt, amit érdemesnek látok megosztani.
Úgy gondolom, teljesen nyilvánvaló – ahogy a rektornak címzett válaszomban is jeleztem – hogy koncepciós eljárásról van szó, aminek, ha komolyan vesszük a jogszabályokat, elindulnia sem lett volna szabad. Nyilván mostanra érett be, hogy évek óta minden lehetséges fórumon kiálltam és szembe szálltam az “Alapjogokért Központ” és hasonló propagandaintézményekkel, nem is elsősorban politikai okokból, hanem a szakma integritásának védelme okán. A FB oldalamon erről mindig beszámoltam, ha van rá érdeklődés, majd összefoglalom itt is, egy másik bejegyzésben.
Talán mondanom sem kell, hogy sajnos a kialakult helyzet arra kényszerít, hogy a súlyosan jogsértő eljárás miatt a mai nappal az oktatási jogok biztosához forduljak panasszal, a felmentéssel szemben pedig munkaügyi bírósághoz, de előtte most elutazom egy pár napra, jól esik majd kiszellőztetni a fejem.
Folytatjuk a sikeres EU jog workshop sorozatunk tematikus előadásainak sorát. December 7-i foglalkozásunk témája a menekültek és a migráció európai jogi környezete, annak tartalma és terminológiája. Előadónk a téma hazai vezető szakértője, Nagy Boldizsár.
Az eseményről többet az alábbi hivatkozáson lehet megtudni, jelentkezés és egyéb információ pedig itt, a honlapon megadott információk szerint lehetséges.
Tavaly tavasszal kezdtek el olasz kollégák dolgozni egy európai polgári kezdeményezésen, amelynek a célja, hogy a jogállamiság és más uniós értékek védelmére egy, a mostaninál hatékonyabb ellenőrzési mechanizmus legyen kidolgozható.
A kezdeményezést nemrég az Európai Bizottság is jóváhagyta, így az már aktív, és aláírásával minden európai uniós, így magyar polgár is támogathatja. Amennyiben összegyűlik hét tagállamból egymillió aláírás, a Bizottság érdemben kell hogy foglalkozzon a kérdéssel.
A kezdeményezés már most elérhető a www.formyrights.eu oldalon (a magyar nyelvű verzió készülőben), már aláírni is lehet, akit pedig jobban érdekel, szombat este 18.30-kor a Mozsár Bisztróban kerül sor egy a kezdeményezők szervezésében egy bemutató, beszélgető rendezvényre, ahol mindenkit szívesen látunk!
Délutánra eldőlt, Várhelyi Olivér jelöltsége átment az EP szakbizottságán, jövő héten kerülhet sor a plenáris szavazásra az egész Bizottságról, majd utána még a Tanácsnak is jóvá kell hagynia azt. A Fidesz természetesen ünnepli a sikerét, az Európai Néppárt hasonlóképpen.
Korábbi gyorselemzésemben leírtam a szóbeli meghallgatással kapcsolatos véleményemet. Ahogy a ma reggeli interjúban elmondtam, az EP-képviselők szavazatát az fogja befolyásolni, hogy Várhelyi írásos válaszaiban sikerül-e látványosabban elhatárolódnia az orbáni EU-politikától, azt is, hogy Várhelyi Olivér ezt jó eséllyel “meg tudja ugrani”. Emellett utaltam arra is, hogy egészen egyszerűen nincs olyan, Várhelyi megbuktatásához fűződő érdek sem a PES (európai szocialisták), sem a Renew (volt liberálisok, ALDE) oldalán (talán a lánccsörgetésen kívül), ami erősebb lenne annál, mint hogy felálljon az új Bizottság (a Néppárt képviselőjével az élen), és végre “beinduljon” újra az EU.
“Összességében megállapíthatjuk, hogy amilyen unalmas volt maga a meghallgatás, most láthattuk az eddig messze legjobban felkészült biztos-jelöltet, és ez teljesen független attól, hogy amúgy mit gondolunk a magyar kormányról, vagy annak EU-politikájáról. A kérdés most csak az, hogy az Európai Parlament többsége mennyire hiszi el neki, amit mond.”
Trócsányi László megbuktatása után Várhelyi Olivér jelölése
okozott némi meglepetést, de minden jel szerint egy jó választás volt Orbán
Viktor számára. A politikai értelemben eddig folyamatosan a radarszint alatt
maradt szakemberrel szemben nyilván semmilyen, a volt igazságügyminiszterhez
hasonló kifogás nem támasztható, ennek megfelelően, az első parlamenti
meghallgatásán, a Trócsányit korábban elutasító jogi szakbizottságon úgy ment
át, mint kés a vajon. Nagy érdeklődéssel vártuk a mai, külügyi bizottsági
meghallgatást – mint ismert, azért a külügyi bizottság, mert a nki szánt feladat-csoport
(az ún. „portfólió”) a bővítés- és szomszédságpolitika volt.
Azért érdemes rögzíteni egy-két gondolatot a meghallgatás
elemzése előtt.
Az első, hogy a biztosi szerepkör egyik legfontosabb velejárója, hogy a biztosok tevékenységük során a tagállamoktól függetlenül kell tevékenykedjenek. Ahogy az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkének (3) bekezdése fogalmaz, “a Bizottság tagjai nem kérhetnek és fogadhatnak el utasításokat semmilyen kormánytól, intézménytől, szervtől vagy más szervezettől”, ami persze nem csak a tagállamokra utal…
Többen érdeklődtek nálam, hogy mit gondolok arról, hogy Botka
László otthagyta az MSZP-t. Igazából több mindent. Az első és leginkább egyszerű,
hogy szépen illik ez a mostani trendbe, a süllyedő hajókat szokás elhagyni,
szomorú látvány ugyan, amikor volt kapitányaik teszik, mint pl. Vona vagy
Botka, de hát jellemző, különösen, ha a túlélés múlik rajta. Botka esetében ez
egyértelmű, ő maga is beárazta (volt) pártját, és úgy ítéli meg, hogy helyi
polgármesterként inkább a saját kis bázisát őrzi. Hívhatjuk ezt akár
Kósa-modellnek is (amíg a pártban volt), a párttal történik, ami történik, de
neki van saját háttere, alapvetően nincs ezzel gond. A másik, hogy ez már
régebben is megtörténhetett volna, és ezen a ponton kezd igen zavarni, amikor
állítása szerint „sportszerűségből” maradt idáig, mert nem akarta rongálni a
párt esélyeit. Szóval sportszerűségből. Nyilván ez az a „sportszerűség”, ami
miatt a mai napig adós az MSZP-nek, az MSZP szavazóinak és általában is az
ellenzékieknek jó néhány dolog magyarázatával.
Nos, én valóban nem akartam „sportszerűtlen” lenni, emiatt egészen a mostani önkormányzati választásokig nem akartam nyilvánosan a 2017. őszi, a miniszterelnök-jelöltséggel kapcsolatos eseményekkel foglalkozni (és semmi kedvem sem volt megint az ostoba ügynökvádakkal szórakoztatni magam), de eltelt annyi idő, hogy láthassuk, mi vált valósággá, mi nem. Ideje levonni tanulságokat. Illetve most jó sokáig nem lesz választás, ergo nem kell azzal sem foglalkozni, hogy egyes megélhetési politikusok kétségbeesetten kapaszkodnak a székeik karfájába, és a közelgő választás réme miatt képtelenek az igazmondásra.
Első körben érdemes elolvasni ezt a 2017. októberében a Facebook-oldalamon közzétett „A váltás szükségességéről” című írást, ami arról szól, hogy miért tartottam szükségesnek, hogy sürgősen irányt váltson az MSZP, miért volt elhibázott Botka László jelölti stratégiája.
Ennek közvetlen előzménye az volt, amikor 2017. szeptember 26-án
egy televíziós interjúban elmondtam, hogy Botka László 2016. decemberi színre
lépése előtt én tárgyaltam az MSZP-vel és körvonalazódott egy másik stratégia:
Első körben itt mindenkinek felhívom a figyelmét az ATV
által adott „én voltam az ellenzék miniszterelnök-jelöltje” címre, amit azért
érdemes megjegyezni, mert az egész interjúban egyetlen egyszer sem mondtam
olyat, hogy eldőlt, hogy én lettem volna miniszterelnök-jelölt. Azt mondtam,
hogy voltak erre irányuló tárgyalások, erről és ennek részleteiről beszéltem, mégis
a címadó szerkesztő valamiért ezt így látta jónak. Ami azért nagyon
kellemetlen, mert sokan csak a címeket olvassák el, innentől kezdve pedig
egyrészt egymás melletti elbeszélés lesz a vitákból, másrészt a hamis
információ terjed el, harmadrészt pedig… Na, erre mindjárt visszatérünk, kicsit
lejjebb.
Amúgy több mindenről szó esik ebben az interjúban, ismétlem, 2017 szeptemberének végén, ami mára már egyértelműen beért. Szót ejtettem az „1 v. 2 stratégiáról”, ami 2016 őszén tökéletesen működőképes lett volna, ám sajnos a Jobbik középre húzása, majd a 2017-es év vége felé megjelenő „a Jobbikkal is össze kell fogni” őrülete teljesen ellehetetlenítette (erről majd külön írok még máskor). Ma már kevesen emlékeznek talán, de 2017-ben az akkor még alig látszódó Momentumot nagyon sokan fideszes segédcsapatnak, ügynököknek gondolták, szerencsére már rájöttek, hogy tévesen (a mostani támogatottságukból következően), ebben a kérdésben már akkor is világosan állást foglaltam, hozzátéve, hogy az ő megjelenésük is ennek újragondolását igényelte volna. De az igazán lényegi kérdés, és egy igazán „sportszerű” Botka László számára fontos kérdés az lett volna, hogy az MSZP, az ő pártja, újra tudja-e rajzolni saját magát.
Mert persze, ő most úgy gondolja, megteheti, hogy sértetten kivonul onnan, ahogy úgy gondolta, hogy teljesen rendben van az is, amikor a miniszterelnök-jelöltségről lemondó politikatörténeti szánalmasságú nyilatkozatában fideszes ügynökökre meg hasonlókra kente a saját kudarcának felelősségét. Miközben a magyar politikában egy igen ritka dolog történt: következménye lett a nem teljesítésnek. Ígért, de nem teljesített, és a saját politikai közössége megvonta tőle a bizalmat. Ami pedig ma fontos: két éve meglebegtette az ügynököket, miközben konkrétan nem mondott semmit, csak itt hagyta nekünk, hogy itt ügynökök vannak, amivel minden lehetséges bizalomnak alávágott. Értem én a sértettséget, nem lett anno választmányi elnök, az elképzeléseinek sajnálatos kudarca véget vetett a miniszterelnök-jelöltségének, de azért sportszerűségről ne beszéljünk ezek után.
Szóval kik az ügynökök? És itt persze nem csak Botka Lászlónak van felelőssége, hanem mindenkinek, beleértve bizonyos mértékig magamat is. Ha nem mondjuk el elég világosan, amit és ahogy akarunk, ha nem tesszük mindenki számára világossá – bár ebben a kérdésben a saját felelősségemet korlátozottnak látom, mert a magam eszközeivel mindent megtettem, amit tudtam, mindenhol, ahova hívtak, próbáltam világossá tenni, megmagyarázni az álláspontomat (lásd pl.: https://hirtv.hu/egyenesen_adattar/megvezettek-1404305). Jellemzően ugyanakkor, egyetlenegy újságíró volt, aki megkeresett azzal, hogy akkor most tényleg voltam vagy csak lettem volna jelölt, tisztázandó a fent már felvetett problémát (lásd: https://hu.budapestbeacon.com/kiemelt-cikkek/lattmann-szo-sem-volt-felkereserol-csak-egyeztettunk-miniszterelnok-jeloltseg-lehetosegerol/ ). Nos, úgy marha nehéz eljuttatni bármilyen üzenetet bárhova, ha egy szerkesztő egy interjúnak egyszerűen más címet ad, mint ami ott elhangzik. És akkor még nem is a szándékos vagy rosszindulatú ferdítésekről beszélünk – ilyen is van jócskán, és nem csak a kormánypropaganda oldalán. (A sajtóról, különösen egyes, jellemzően politika-közeli szereplők inkorrekt, szakmaiatlan dolgairól egy következő bejegyzésben fogok írni. Nem lesz szép.)
Önöknek nem hiányzik egyértelmű válasz? Kik az ügynökök? Molnár
Zsolt az ügynök, ahogy sokan mondogatják? No de ha Botka László úgy látja,
akkor miért várt két évet a kilépéssel? Különösen úgy, hogy a mostani
önkormányzati választásokon elért (relatív) siker eredményeképpen Molnár Zsolt
erősebb lett a pártban, mint valaha? Vagy pont azért? Mert akkor most már nem
tud vele mit csinálni a párton belül? Eddig csinált bármit is a duzzogáson
kívül? No meg… akkor most a budapesti siker kovácsaként elkönyvelt Molnár Zsolt
úgy a Fidesz ügynöke, hogy segített abban, hogy Karácsony főpolgármester legyen?
(Ezt a kérdést amúgy még nagyon sokan feltehetik maguknak.) Szóval akkor most
mi a helyzet? Ja, hogy ezekre nincs válasz. Sértett elvonulás, az van. (Személy
szerint megvan a véleményem Molnár Zsolt szerepéről, de itt és most nem fogom
kifejteni, mert irreleváns.)
Persze, senki nem annyira naív, hogy faltól falig korrekt hozzáállást várjon el politikai szereplőktől. De azért mindennek van határa. Még akkor, a bejelentésemkor az MSZP közzétett egy állásfoglalást, amely szerint „Lattmann Tamás soha nem volt az MSZP miniszterelnök-jelöltje” (lásd: www.atv.hu/belfold/20170927-mszp-lattmann-tamas-soha-nem-volt-az-mszp-miniszterelnok-jeloltje). Na, itt lássuk a kommunikációs trükköt, amire utaltam pár bekezdéssel feljebb. Persze, hogy nem. De soha nem is mondtam, hogy az lettem volna. A trükk lényege az, hogy az MSZP néhány vezetője olyasmit cáfol, amit én soha nem mondtam – nem ismerős ez valahonnan? Dehogynem, a Fidesz is így kommunikál: jön a migráns, akitől meg kell védeni a hazát. Persze nem jön, de nem baj. Az EU el akarja venni a pálinkafőzés szabadságát, meg kell védeni a pálinkát. Nem akarja, de nem baj. Aztán amikor az ember azt látja, hogy nem jön a migráns, meg még mindig szabadon lehet pálinkát főzni, akkor ugye győztünk. A Lattmann azt mondta, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt. És nem lett, úgyhogy nem mondott igazat. Különösen szép, ahogy cizellálják: „Ezt a tényt bárki ellenőrizheti: ugyanis a párt egyetlen testülete sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, így ilyen tartalmú döntés nem született.” Az a helyzet, hogy számos módon lehetne még bizonyítani, hogy nem igaz, amit amúgy nem mondtam, ugyanakkor viszont egészen fájdalmasan amatőr volt, hogy még így sem sikerült egy egységes álláspontot tolni a valóság tekintetében.
Hiller István egy akkori interjújában minden további nélkül beismerte, hogy miről is tárgyaltunk (lásd: www.atv.hu/belfold/20170928-hiller-ugy-tudja-botka-is-elmegy-targyalni-a-dk-hoz), ahogy Molnár Zsolt is (lásd: www.atv.hu/belfold/20170929-molnar-zsolt-volt-egy-konszenzus-hogy-lattmann-alkalmas-lehet), miközben Molnár Gyula pártelnök egészen penetráns és szánalmas hazudozás-sorozatba kezdett („Súlyos félreértése a magyar nyelv szabályainak, ha valaki szakpolitikai kérdésekről beszélget egy pártelnökkel, és aztán azt ő felkérésnek értékeli”), amelynek során egy alkalommal még saját magának is ellentmondott. De ez valahol már abszurd módon szórakoztató volt. Ahogy az egyik fenti interjúban reagáltam erre, ugye senki nem képzeli, hogy szakpolitikáról a pártelnök tárgyal, a párt szakpolitikusainak jelenléte nélkül… Ellenben igen komoly kérdéseket vet fel, hogy aki ilyen kinyilatkoztatásokat tesz, az mindenki mást néz ennyire ostobának, vagy ő maga az.
Viszont itt már megjelent valami, amire akkor nem tértem ki, most viszont talán érdemes: „A szocialista képviselő arról is beszélt, hogy egy hazug állítás megjelent a sajtóban, miszerint Lattmann miniszteri bársonyszéket akart, ez viszont nem igaz.” Hozzám konkrétan (más csatornán keresztül) ez akkor úgy jutott vissza, hogy a 2017 áprilisi egyeztetésünk után Botka László arról tájékoztatta az MSZP vezetőit, hogy én úgymond „megzsaroltam” őt, és az igazságügyi miniszteri tárcát akartam magamnak. Nem csupán azért döbbentett meg, mert ez nyilvánvaló hazugság volt, hanem azért is, mert azon túl, hogy vajon mivel is tudtam volna „zsarolni” Botka Lászlót, a „gond” az, hogy soha nem akartam igazságügyminiszter lenni, nem is értem, honnan jött ez a marhaság. Ha valaki megcsinálta volna a házi feladatát, és megnézi az akkoriban született interjúimat, volt erre irányuló kérdés, és mindig azt mondtam, hogy arra a posztra helyből mondok három jobb jelöltet… Ebből is elég jól látszik a különbség a gondolkodásunkban.
Összefoglalva: én nagyon sajnálom, hogy a dolgok így alakultak, további sok sikert kívánok Botka Lászlónak Szeged vezetőjeként, de – ahogy fentebb írtam – magyarázattal tartozik, legalább a támogatóinak. Megteheti, hogy nem mondja el, hogy mit miért csinált, továbbra is mutogat meghatározatlan irányokban és szereplőkre, ebben az esetben hozzájárul ahhoz, hogy fennmaradjon az ellenzéki kommunikációban az a mérgező hangulat, aminek a kialakulására Orbán Viktor bizton számíthatott 2010 után, a jelenlegi választási rendszer kialakításakor. Megteheti, hogy megtalál egy lila inget hirtelen, és sértettségét átviszi egy újabb politikai közösségbe. És még sok minden mást is – az ő döntése. Szomorú ugyanakkor, hogy 2017 ősze óta semmit nem csinált e területen. Ez nem sportszerű.
Miután tegnap New York-ban az államok vezetői elfogadták az ENSZ univerzális egészségügyi ellátásról (universal health care – UHC) szóló nyilatkozatát, a hazai sajtót megint bejárja a NER szelleme képében Szijjártó Péter, aki természetesen megint mindenhol a migránsokat látja. Ahogy megfogalmazta:
Magyarország semmilyen körülmények között nem ismeri el az egyetemes egészségügyi ellátásról szóló ENSZ-nyilatkozat migrációra vonatkozó részeit, amelyek szerint az ENSZ-tagországokban az illegális migránsoknak is az adófizető állampolgárokéval azonos szolgáltatást kellene biztosítani.
Mi az igazság ebből?
Első lépésben érdemes megkeresni magát a dokumentumot, amiről beszélünk. Itt megtalálható.
Majd utána tisztázzuk, hogy a dokumentum címében az “univerzális” nem a nemzetköziségre, hanem arra utal, hogy egy adott országban mindenki hozzáfér az egészségügyi ellátáshoz, azaz épp egy olyan modellre, amely állítólagos érdekében a Fidesz a 2006 utáni magyarországi egészségügyi reformot ott fúrta, ahol érte. De ezt most hagyjuk, rég volt, tán igaz sem volt.
Ezután keressük meg benne azokat az elemeket, amelyek utalnak a külgazdasági és külügyminiszter “leleplezésére”, amely szerint “az ENSZ-ben számos kísérlet zajlik most arra, hogy a globális migrációs csomagot részenként a nemzetközi jog részévé tegyék, az egyes fejezeteket próbálják elrejteni olyan ENSZ-döntésekben, amelyekre később hivatkozni lehet”.
A dokumentum 70-71. pontjaiban jelenik meg a migráció kérdése. A 70. pontban a sérülékeny csoportok támogatása utal az ENSZ 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési céljainak 23. pontjára, ahol viszont azt olvashatjuk, hogy bármilyen további intézkedéseknek a “nemzetközi joggal összhangban állónak” kell lenniük, tehát semmilyen új jogi kötelezettség nem jelenik meg. Ez még inkább nyilvánvaló a 71. pont esetében, ahol a migránsoknak (és más, itt felsorolt csoportoknak) nyújtott egészségügyi szolgáltatások tekintetében a nyilatkozat azt a szöveget tartalmazza, hogy “in line with national contexts and priorities”, azaz nemhogy új, sunnyogó nemzetközi jogi kötelezettségről nincs szó, de kifejezetten elismeri a dokumentum az államok jogát a prioritások felállítására.
Tehát az sem igaz, hogy a kormánynak el kéne fogadnia, hogy “illegális migránsok bármilyen tekintetben ugyanolyan ellátásban részesüljenek, mint a magyar adófizető polgárok”, ahogy természetesen szó sincs arról, hogy “hátrányos megkülönböztetésben részesítené saját állampolgárait”, ami mind nagyon jól hangzik, de ne hatódjunk meg tőle.
Szóval semmi nem igaz az egész dumából, oké, de akkor mi szükség van a színházra? Egyrészt jön az önkormányzati választás, szóval megint kell a migrációval riogatni – ez a belpolitikai cél. Van ugyanakkor egy másik, külpolitikai cél is. A dokumentum körül ugyanis elég komoly viták voltak az elmúlt időszakban, a Trump-adminisztráció pedig – a saját politikai mániáját, az abortusz-ellenességet nyomatva – ebben a kérdésben marcangolta a dokumentum korábbi munkaváltozatait. Valószínűleg a magyar kormány a dokumentum elutasításával azt a politikai szívességet teszi meg a Fehér Háznak, hogy nem csak dél- és közép-amerikai államok fognak “felsorakozni” mellette ebben a kérdésben, miközben erről a témáról itthon még nem mernek nyíltan beszélni, ezért halljuk már megint a migrációt…
Most került sor a magyar kormány meghallgatására az Európai Unió Tanácsában (nem pedig az Európai Tanácsban, ahogy ezt sok helyen láthattuk leírva), a folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárásban. Nem nagyon volt kedvem kommentálni. Minek? Varga Judit igazságügyminiszter és a kormány egyéb képviselői ugyanazokat a kamu dumákat adják elő (“mindez a migráció miatt van”, miközben az első komoly jogállamisági kritikák már az Alaptörvény időszakában jelentkeztek stb.), itt újat már nem nagyon lehet mondani. Az mindenképpen árulkodó, hogy Varga a rendelkezésére álló hatvan percből összesen huszonötöt beszélt, ha csak az eljárást megindító Sargentini-jelentésben foglaltakra reagált volna részletesen (amire amúgy az eljárás való), az sokszoros időt vett volna igénybe. Összehasonlításképpen: amikor én nagyon barátian és nem részletbe menően beszéltem/fogalmaztam meg finom kritikát róla, arról háromnegyed órás lett a YouTube-videó…
Ha valaki komolyan “meg akarja védeni azzal szemben a magyar demokráciát”, akkor az nem huszonöt perc. Ebből nyilvánvaló, hogy a jelen eljárással nincs célja a kormánynak, abban bíznak, hogy politikai eszközökkel, lobbival meg tudják akasztani azt – ismerve a 7. cikk politikai természetét, jó eséllyel ebben igazuk is van.
Ám nem ez az egyetlen, és talán nem is a leghatékonyabb eszköz. Már a múlt héten a Tilos Rádióban is azt magyaráztam, hogy a Fidesz jogállamisági kérdésekben háromfrontos háborúba sodorta az országot, aminek a 7. cikk szerinti eljárás az egyik frontja. A másik a hétéves költségvetési vita, amiben (emlékeztetnék Angela Merkel Orbán Viktort “dicsérő” kijelentéseivel kapcsolatos korábbi megállapításaimra), láthatóan ugyancsak nem állunk jól. A harmadik – és várhatóan leginkább hatékony – pedig az az új ellenőrző eljárás, ami jelenleg az uniós jogalkotási eljárás alatt áll, és amiről januárban beszéltem először, amikor az Európai Parlament, módosításokkal ugyan, de megszavazta azt, és ami most az Európai Unió Tanácsa előtt fekszik.
Ehhez képest egy, Varga Judit mondatáról szóló cikk lényegében észrevétlen maradt az elmúlt két napban. Pedig fontos, különösen, ha valaki veszi a fáradságot, hogy megnézze az utolsó két forrást, jelesül az eredeti javaslatot és az EP által januárban betett módosítási javaslatokat. Segítek: 21. és 45. sz. módosítások. Na, az itt látható, néppárti (sic!) javaslatok épp olyan “nemzeti szakértők” kollégiumát rajzolják fel, amilyenről Varga Judit is beszélt. Azaz, ha ez a rendelet valamikor hatályba lép majd, a kormánypropaganda fennen zengheti majd az újabb győzelmet. Tessék, így jár megint a kormány három lépéssel az ellenzék előtt…
Miközben az ott ülő ellenzéki EP-képviselőktől, különösen azoktól, akik az előző ciklusban is ott ültek, erről az egész eljárásról SEMMI információ nem jött ki, az összes mondásuk annyi, hogy “hát igen, a jogállamisághoz kéne kötni az uniós pénzeket valahogy”, mintha fogalmuk sem lenne arról, ami a fenekük alatt történik az ülésteremben. Persze, ezzel nincsenek egyedül, Manfred Weber is ilyesmiket mondogatott még az EP-választás előtt, mondjuk neki nem is állt érdekében, hogy felhívja az emberek figyelmét, tekintettel a néppárti módosítókra, amik más szempontból is szűkítenék ennek az eszköznek az erejét… De a magyar ellenzéki EP-képviselőktől miért nem láttunk semmit ebben a témában január óta, amikor elvileg erről szavaztak is?
A lényeg: így nem is csoda, hogy a végén a Fidesz szokott nyerni, valamint ha tudni akarjuk, ami az EU szintjén zajlik, ne arra várjunk, hogy politikusok megmondják. Lehet utánanézni… Persze én nagyon örülnék annak is, ha végre olyan minőségi változás lenne a politikában, ahol a politikusok nem a “felülről megmondó” emberek, hanem az információt megosztó, tudásra rávezető emberek lennének, de úgy látszik, erre még várnunk kell egy ideig. Na, majd akkor nem lesz nehéz leverni a Fideszt.
Kedves Mindenki, különösen a kormánypropaganda művelői, előre szólok.
Amikor Merkel Magyarország gazdagsági “sikerességét” említi, olyankor igazából nem elismer, hanem előkészít. Olyan vágásokat a most tárgyalás előtt/alatt lévő új hétéves uniós költségvetési számokban, ami nekünk fog marhára fájni. És a német adófizetőknek fájt eddig.
Persze azoknak az ellenzéki megmondóembereknek is leeshetne ez, akik már jó ideje a németekben vélik megtalálni Orbán hatalmának okát.
Tessék észrevenni végre, hogy a világ, de még az EU sem akörül forog, hogy valami Orbánnak vagy Magyarországnak jó lesz-e vagy sem. Az általában csak következmény…
Lattmann Tamás honlapja 