Csatlakozzanak a lenti petícióhoz, ha nem értenek egyet a puccstörvény-javaslat jelen változatának elfogadásának gondolatával!
https://szabad.ahang.hu/petitions/tiltakozzunk-a-felhatalmazasi-torveny-elfogadasa-ellen
Persze, semmi garancia nincs rá, hogy a kormányt ez meghatja, de legalább látszódjon valami ellenkezés…
Leírtam a véleményem a Magyar Hang oldalán. Röviden. Nemsokára majd hosszabban is le fogom az egész helyzetről.
Még az Alapjogokért Központ (által pár napja kifejtett vélemény) szerint is gázos a törvényjavaslat, bizony, vagy hát az igazgató úrhoz még nem jutott el az aktuális brosúra, hogy mit is kell majd mondani (hiszen nemrég még az egyik fő jogállami garanciaként utalt arra, amit kenyéradó gazdája épp most szeretne kivenni az alkalmazandó szabályok közül), na majd most, ezután biztosan. Oszt’ jónapot, legfeljebb majd hiszti lesz megint, én meg mehetek a bíróság elé rémhírterjesztés miatt.
Viccet félretéve, aki ellenzéki oldalról ezt az ötletet nem utasítja el élből, az bűnrészes. Ennyire marha egyszerű.
Miután a FIDESZ kis házi élősködője, a KDNP nevet viselő alakulat elkezdte mondogatni, hogy ki kéne lépni a strasbourgi bíróság rendszeréből, a kérdés, beleértve az Emberi jogok európai egyezményének felmondását, megint az érdeklődés homlokterébe került. Két napja nyilatkoztam a témában a Klub Rádiónak, tegnap a Civil Rádiónak, ezek itt meghallgathatók:
https://www.klubradio.hu/adasok/ha-pedig-valaki-ir-es-magyarul-ir-az-magyar-iro-111257
Civil Rádió (8:47-től):
Ám ezen túlmenően, érdemes kiemelni egy-két dolgot, amire az interjúkban időhiányában nem tértünk ki, legfeljebb említés szintjén.
Ez a felvetés nem új, és nem is különösebben kell komolyan venni. Hogy a strasbourgi bíróságot el kell hagyni, sok európai állam közbeszédében megjelenik kisebb-nagyobb intenzitással, különösen olyan helyzetekben, amikor az adott államot egy annak politikuma vagy közvéleménye számára kínos-kényes-jelentős kérdésben megtalálja a bíróság. Persze, van egy jelentős különbség abban, hogy azok az ilyen mondásokat hogy kezelik, vagy hogy ki mondja azokat. Nagy-Britannia esetében például elég régóta, már a Brexit őrülete előtt, de annak kitörése után már azzal szorosan összefonódva jelent meg, és a Brexit lezárulta után várhatóan megint felerősödik, különösen az olyan ügyek kapcsán, mint amilyenben pár napja megint pert veszített az állam.
Magyarországon még annak idején az európai szélsőjobbos trendeknek megfelelően a Jobbik pörgött ezen a témán komolyabban, mielőtt a Fidesz maga is elkezdte nyomni a témát pár éve. A Jobbik azért elég súlyos színvonalon tolta, vidám emlékem ebből az időszakból, amikor azt kiszervezték az egyik parlamenti gyakornokuknak, hogy mondja meg, hogy szakmailag az hogyan lenne a legjobb. 🙂 Amit nem tudtak szegények, hogy az érintett lány, akinek nem mellesleg a hócsukája tele volt a frakció egyes tagjai részéről őt ért folyamatos szexuális zaklatásokkal, informálisan tőlem kért ehhez segítséget, és egy pillanatig nem bánta, hogy így “meghackeljük” a témával kapcsolatos kommunikációjukat, úgysem tervezte életét és vérét adni azért a társaságért. Maradjunk annyiban, hogy van abban valami szórakoztató, amikor bemész interjúzni egy televíziós csatornához egy adott témában, és előtted az általad finoman szólva nem kedvelt politikus fogalmatlan módon azokat a szakmai szempontból őrületes marhaságokat adja elő nagy magabiztossággal, amiket pár napja Te vetettél papírra vicces kedvedben. No igen, akkor még nem az volt a domináns mondás az Orbánnal ellentétes oldalon, hogy majd a nácikkal váltjuk le a fasisztákat… Régi szép idők, na.
Amit viszont a viccen túlmenően látni kell, hogy az orbáni rezsim a témát akkor még csak kiszervezte a Jobbiknak, mert számukra túl erős lett volna. Később ez kezdett megváltozni, de utána már közelebb húzták magukhoz: még nem a KDNP-nek adták ki, hanem a mindenki kedvence “Alapjogokért Központ” nevű izének adták oda, hogy futtassa a közbeszédben. Hát, jó gyenge színvonalon tolták (Tudták volna vajon másmilyenen is?), de arra pont jó volt, hogy teszteljék a közvéleménynél.
Ennek első esete az volt, amikor Magyarország 2017 márciusában – előre megjósolt módon – pert veszített a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán a migrációval összefüggésben alkotott jogszabályok alkalmazása okán, és az Alapjogokért Központ vezetője, Szánthó Miklós jogsértő módon nem csupán az ítélet végre nem hajtása mellett emelt szót, de megpendítette az Emberi jogok európai egyezményének felmondásának lehetőségét (https://hvg.hu/itthon/20170321_Toporzekolva_hisztizik_a_kormany_a_strasbourgi_itelet_miatt), amivel szemben érthetően igen éles elutasítással foglaltam állást. Véleményem szerint maga a bejelentés nem volt más, mint a közvélemény szondázása, ám részvételünk az egyezményben ennél sokkal nagyobb értéket képvisel. Rosszallásomnak a központ saját Facebook oldalán is hangot adtam egy nyilvános kommentben, majd a témában március 22-én televíziós vitára is sor került:
Erről vitáról amúgy utána még a sajtó is beszámolt (lásd pl. https://magyarnarancs.hu/belpol/buszke-lenne-magara-a-kormany-hazi-elemzoje-ha-kilepnenk-az-emberi-jogi-egyezmenybol-103064).
2017. április 12-én az RTL Klub „Magyarul Balóval” című műsorában került sor újabb vitára köztem és Szánthó Miklós között (elérhető: https://rtl.hu/most/magyarulbaloval/magyarul-baloval-2017-04-12?fbclid=IwAR0kdPZGT2aI3QAVM63S87ajOgCso9HNj-6rp-1zp_UQNcf5G-vsMkYeUAw vagy lentebb), amely során több, aktuális kérdést is megvitattunk, de természetesen hangsúlyosan szerepelt a strasbourgi bíróság elhagyásának ötlete is.
A vita egy kellemetlen pillanata 22:00 magasságában állt be, amire a Magyar Narancs fentebb már hivatkozott, 2017 május 18-i cikke is kitért:
„Lattmann Tamás nemzetközi jogász, aki különböző tévéműsorokban többször is együtt szerepelt Szánthó Miklóssal, úgy véli, nem az igazgató képességeivel van baj. „Érezni, hogy törekszik a felkészültségre, de ha valaki ennyire függ a politika napi témáitól, illetve nem az érdeklődés, hanem a megbízás vezeti, akkor nem tud elmélyülni egy-egy témában, így alapfelkészültsége bizonyos pontokon megbicsaklik.” Példaként említi: úgy látta, Szánthót Baló György műsorában meglepetésként érte, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) az eljárási szabályokat, intézményeket meghatározó kiegészítő jegyzőkönyvei csak teljes konszenzussal módosíthatók.”
Megjegyezném, hogy e konkrét szakmai hiba észrevételezése mellett sem az interjú során, sem később, a Magyar Narancsnak nyilatkozva nem sértegettem Szánthó Miklóst, mind szakmai, mind pedig emberi szempontból maximális korrektséggel jártam el, a szervezettel kapcsolatban ekkor már nyilvánvalóan fennálló negatív véleményem ellenére. Jó, akkor még nem tudtam, hogy két és fél évvel később az ürge és/vagy politikai megrendelői/szövetségesei minden követ meg fog(nak) mozgatni annak érdekében, hogy majdnem húsz évnyi egyetemi oktatói-kutatói jogviszonyom véget érjen, hát ebből is az látszik, hogy ki mennyit ér, és mennyire érdemes korrekt módon viselkedni az ilyenekkel. Ennyire. 😀
No, de most úgy látszik, hogy megint szintlépés van, a KDNP egyes, az igazságügyi tárca környékére teleportált arcai már pedzegették ezt a témát korábban is, de “politikai igényként” most jelenik meg először. Nem tudom, mennyire érdemes komolyan venni, személyes véleményem szerint a kormányzati döntéshozatal közelében még mindig bőven vannak olyan szakemberek, akik szerepe nem a nyilvánosság előtti bohóckodás, azaz fel tudják mérni, hogy a strasbourgi bíróság elhagyása nem csupán káros ötlet, de a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlen. Sokkal több esélyét látom az orosz modell alkalmazásának, ami szakmai szempontból ugyanilyen zöldség, de praktikusan kivitelezhetőbb: beírni az Alaptörvénybe valami Strasbourg-ellenes hülyeséget, kreálni egy kamu eljárást az Alkotmánybíróság számára, amivel “felülvizsgálhatják”, mondjuk az “alkotmányos önazonosság” jegyében az egyes strasbourgi ítéleteket, egyrészt ezt jól meg tudják magyarázni a velük szimpatizáló közvéleménynek, másrészt pedig van elég csomagnyi harminc ezüstpénz még a raktárban, hogy találjanak elég jogvégzett figurát, aki hajlandó hajbókolni ehhez a marhasághoz, akár még tudományosnak is tűnő módszerekkel megmagyarázni azt. Én már semmin nem leszek meglepve, a könyvtáramban már gyűlnek az ilyen anyagok szép számmal, egyszer még szégyellni fogják ezt páran.
Addig is viszont, akit érdekel az emberi jogok európai jogvédelmi rendszerének működése, a kapcsolat az Európa Tanács és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, valamint az EU között, annak összes trükkjével és kérdésével, azt szívesen látjuk az EU jog workshop programunk pár nap múlva esedékes újabb rendezvényén, ahol ezt a témát járjuk körbe, és nem csupán tolmácsoknak vagy fordítóknak lehet érdekes és hasznos, hanem mindenki számára, aki kicsit jobban látni akar a pályán. Bővebb információ itt elérhető:
Tegnap készült velem egy interjú az Orbán Viktor évértékelőjén felvonult vagy felvonultatott egyenruhások témájában:
Közben persze folyamatos a kavarás, hogy most pontosan ki volt a rendezvény szervezője, milyen mértékig melyik szervezet. Teljesen mindegy. Az a rendezvény minősül hivatalos kormányzati rendezvénynek, amit valamilyen jogszabály alapján rendeznek, aminek részleteit jogszabály határozza meg, minden más azon kívül esik. Amúgy pedig a kormányzati zavart kommunikáció legszebb jele, amikor arról hadoválnak, hogy nem, nem pártrendezvény, hanem kormányzati, mert… Mert… Mert nem is a Fidesz pártalapitványa, hanem a Mádl-féle egyesület szervezte. Aha.
Na, elég a színházból, gyerekek…
Az amerikai elnöki “state of the Union” beszédekkel való összehasonlítást meg pláne felejtsük el.
Van, amivel szemben szinte azonnal, van amivel szemben pedig évek óta sem…
Tegnap az ATV Híradó arról kérdezett, hogy mi a véleményem a címben foglaltakról, illetve hogy milyen további lehetőségek vannak a jelen helyzetben, milyen irányba mehetnek tovább az egyes szereplők.
A híradó adása itt nézhető meg: http://www.atv.hu/videok/video-20200204-atv-hirado-2020-02-04-18
Az általam elmondottakból a vágás után a műfaji sajátosságoknak megfelelően elég kevés dolog került be a végleges anyagba, így egy kicsit itt kiegészíteném azt.
Szerintem az Európai Néppárt újabb hatalmas hibát követett el azzal, hogy nem foglalt állást egyértelműen. Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy zárják már ki a Fideszt, őszintén szólva majdnem mindegy, hogy kizárják-e vagy nem, nekem legalábbis biztos. A baj az, hogy nincs döntés, hogy húzzák ezt az egészet folyamatosan, se kiköpni, se lenyelni nem tudják a Fidesz és Orbán Viktor jelentette problémát. Ezzel egyrészt maguknak okoznak kárt, mert nem a kompetens, döntésképes politikai vezetés képét mutatják, ami Európa vezető politikai erejének ambíciójához képest igen gyenge. A nagyobb gond viszont, hogy jelenleg hihetetlen széles politikai mozgásteret hagynak Orbánnak. Nem kétséges, hogy így is, úgy is menni fog előbb vagy utóbb, a kérdés az, hogy hagyják-e neki, hogy saját maga írja meg a saját kilépős sztoriját (benne sok-sok nagyon “hiteles” aggodalommal a keresztény értékek iránt, csalódottsággal a régi európai jobboldallal szemben, és sok-sok reménnyel “Európa nagyszerű új vezetője”, azaz saját maga irányában), ahelyett, hogy nyilvánvalóvá tennék, hogy a magyar kormánypárt az elemi értékeket sem tartja tiszteletben, emiatt vállalhatatlan. Jelenleg úgy néz ki, hogy hagyják, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy szerintük is súlyosan problémás, viszont a naívabbak azt hiszik, hogy a kizárás lebegtetésével “kezelni” vagy “korlátozni” tudják, a cinikusabbak pedig egyszerűen tartanak a szélsőjobbal való konfliktustól. Emiatt nem történik semmi, és minden egyes döntésképtelen nappal időt kap Orbán, hogy újra keretezze a Fidesz kizárásához vezető utat (ahogy a híradóban is szereplő bejátszásból is látszik), aminek eredményeit majd nagyon szépen látjuk a közösségi média, a fake news és a populizmus uralta európai politikai erőtérben.
Ennek nagyon szép jele az is, ahogy Orbán tegnap az uniós költségvetés “nem sportszerű jellegéről” kezdett beszélni. Anélkül, hogy e kijelentés blődségének részletes magyarázatába bocsátkoznánk, inkább azon gondolkodjunk el, hogy miért is kezdett erről beszélni. A válasz nagyon egyszerű, mert előre meg kell magyarázni, hogy a következő hétéves EU-költségvetés alapján miért fogunk jelentősen rosszabbul járni – pedig ebben semmi váratlan nincs, az elmúlt években én magam is nagyon sokszor jeleztem előre (lásd pl. tavaly szeptemberben itt, ahol a jogállamisággal kapcsolatos három frontos háborúról beszéltem, összefoglalóan pedig nemrég itt, a megbélyegzőtörvényről hozott főtanácsnoki döntés kapcsán), hogy a felelőtlen politizálásának az uniós érdekérvényesítő képességünk lesz az ára, aminek leginkább világos jele a költségvetés lesz. Kereken egy éve, 2019. február 4-én az alábbi hosszabb posztot írtam a Facebook-oldalamra:
2018. májusában egy interjúmban pedig – az akkor már elérhető információk alapján – konkrétan jeleztem előre, hogy milyen költségvetési témákban lesznek problémák, amikkel számolni kell. Igaz, most már világosan látszik, hogy súlyosan tévedtem abban a kérdésben, hogy mi lesz erre a reakció, amikor azt mondtam, hogy “Lattmann Tamás a következő időszakban mégis arra számít, hogy Magyarország és Brüsszel között konszolidált időszak következik, mivel az Orbán-kormány rendkívül rosszul áll az Európai Unióban szövetségesekkel és szükség lenne erre, hogy például az uniós költségvetésből minél jobban jöjjünk ki.” Igen, abból indultam ki, hogy még nem ment el mindenkinek a józan esze, illetve hogy az országgyűlési választások lecsengése után a kormány végre a PR helyett egy kicsit a valódi kormányzással és az ország érdekeivel is foglalkozni fog végre. Hát, ez nem jött be.
Ami viszont igen, hogy a készülő hétéves uniós költségvetéssel Magyarország szempontjából bajok lesznek, és Orbán láthatóan már ennek a kudarcnak a kommunikációs előkészítésén dolgozik. Lehet, hogy a Néppárttal való szakításra majd a költségvetési viták során kerül sor, összekötve egy vétóval való fenyegetéssel (a költségvetés elfogadásához a Tanácsban tagállami konszenzus kell), lehet, hogy a Néppárt ennek megelőzése érdekében próbálja egyelőre körön belül tartani a Fideszt. Nemsokára kiderül.
Tegnap az ATV híradó kérésére reflektáltam arra, amit Varga Judit igazságügyi miniszter az Isztambuli egyezménnyel kapcsolatban elmondott. Ennek kapcsán érdemes leírni néhány olyan dolgot, amire az interjú rövidsége okán nem volt módom kitérni.
Elsőként talán érdemes megnézni az egyezmény szövegét, itt elérhető egy magyar fordítás. Soha nem árt tudni, miről beszélünk, bár hiszek abban az ősi jogász-mondásban, miszerint “soha ne hagyjuk, hogy a jogszabály szövegének ismerete megzavarja az egészséges jogérzékünket”, néha ennek ellenére jó látni azt.
Kezdjük a legizgalmasabb elemmel, az igazságügyminiszter közölte, hogy nem fogják ratifikálni, mert a migrációval kapcsolatos részek nem állnak összhangban a kormány migrációs politikájával. Ezen őszintén megdöbbentem. Egyrészt mert eddig ezt még nem nagyon hallottuk érvként, az egyezmény 2014-es aláírása utáni időszakban a migráció még csak mint “migráns erőszakos elkövetők” termelőjeként jelent meg a hazai politikai kommunikációs térben, egészen tavalyi nyárig, egy parlamenti képviselői kérdésig kellett várni, amíg megjelent az érv, miszerint az egyezménynek a kormány által elfogadhatatlan eleme a menekültüggyel foglalkozó fejezet, amíg ez nem tisztázódik, “nem kerülhet sor az egyezmény ratifikációjára”.
Hát, akkor tisztázzuk. Az Isztambuli egyezmény a migrációval kapcsolatban alapvetően a már létező menekültjogi korpuszra épít, érdemben azt nem bővíti. Egyetlen látszólagos újítása, hogy előirányozza, hogy nemi üldöztetés alapján is biztosítani kellene a menedékjogot (60. cikk), amivel őszintén nem értem, mi a gond, hiszen egyrészt ez a létező szabályok (Genfi menekültjogi egyezmény, illetve alkalmazandó uniós joganyag) értelmezéséből is levezethető, másrészt pedig épp az volt a kormányzati mondás ebben a témában idáig, hogy a menedékjog annak “jár”, akit “üldöznek”, ehhez képest az ezzel tökéletesen összhangban álló egyezményi rendelkezés Varga Judit szerint hirtelen nincs összhangban a kormányzati politikával. Érdekes.
Mi az, amiben amúgy a kormánynak igaza van? Ami tény, hogy a magyar büntetőjogban már az egyezmény 2014-es aláírása előtt megjelentek azok a büntető rendelkezések, amelyeket az előirányoz. Tehát látszólag valóban felesleges lenne ratifikálni. No de ha felesleges, akkor miért is ne? Itt már jó eséllyel kilóg a lóláb mindenki számára. A válasz nyilván megint a részletekben rejlik, illetve abban a problémában, hogy nem mindig a jogalkotás a megoldás mindenre, sőt, igazából a politikusok által kedvelt, a büntetőjogi szankciók variálgatásával operáló megoldások a legtöbb esetben lényegében hatástalanok. Míg a hatályos Büntető törvénykönyv tartalmazza a releváns bűncselekményeket, büntetéseket, azok végrehajtása, kikényszerítése, valamint a legfontosabb, azok megelőzése terén hihetetlen hiányosságok mutatkoznak. És ezen a ponton válik világossá, hogy az egyezménynek e kérdéseket szabályozó területein (ami annak anyagának nagyobb részét fedi le, mint az egyszerű büntetőjogi rész) nagyon-nagyon komoly elmaradásaink vannak, a szükséges csatlakozó gyakorlatról és know-how-ról nem is beszélve. És ezt a kormány környékén is mindenki nagyon jól tudja, az már más kérdés, hogy beszélni nem akar róla.
Mi az a “gender”, és miért van rá szükség? Ahogy az egyezmény 3. cikk c) pontja meghatározza a “gender”, azaz “társadalmi nem” fogalmát, az nem más, mint “azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint”, ami azért fontos, mert ezek a szerepminták azok, amik gyakran kapcsolati erőszakhoz vezetnek. Leegyszerűsítve: az asszony azért kapja a verést, mert nincs vacsora, pedig “az a dolga, hogy legyen”. Miért lenne az? Ennek tisztázása leginkább a megelőzés biztosítása érdekében, az egyezmény 6-7. cikkeibe foglalt szakpolitikai koordinációk miatt fontos. Amit sokan már az aláíráskor (és most is) úgy adnak elő, hogy “a fiúkat majd babázni tanítják az iskolában” meg “megmondják nekik, hogy ők maguk döntenek arról, hogy fiúk vagy lányok”, és ehhez kapcsolódóan gender-őrületről beszélnek, igazából nem más, mint félreértése, majd rosszindulatú elővezetése az egyezmény megelőző mechanizmusai legfontosabbjának, az oktatásnak, azaz arra nevelésnek, hogy nincs olyan, hogy “a nő dolga”. Például erre utal a “gender perspective”, azaz a nemi dimenzió, amire a 6. cikk utal, nem pedig arra, hogy egy férfi öltözhet-e nőnek, vagy fordítva, vagy hogy minek érezze magát.
Nagyon sokat tudnék még írni az Isztambuli egyezményről, valószínűleg fogok is a későbbiekben. Ahogy az interjúban is utaltam rá, az egyezmény ratifikációját jelenleg elsősorban politikai okok hátráltatják, hogy a 2014-ben a ratifikáció előkészítésére az akkori Igazságügyi Minisztérium által létrehozott munkacsoport végül milyen színvonalú előkészítő munkát végzett, nem tudom, de abból kiindulva, hogy a büntetőjog területén kívül (ahol sok munka ugye láthatóan nem volt) mennyire nem történt semmi csatlakozó jogalkotás, sajnos nincsenek illúzióim.
Az Európai Unió Luxembourgban működő bíróságán ma megszületett a 2017 tavaszán elfogadott, ún. “civiltörvénnyel” (nálam a kezdetektől csak “megbélyegzőtörvény”) kapcsolatban az Európai Bizottság által megindított kötelezettségszegési eljárásban az ún. főtanácsnoki vélemény. Már az első tudósítások is azokat emelik ki abból, amiket a kezdetektől fogva – másokkal együtt – hangsúlyoztam a törvénnyel kapcsolatban.
Tudom, unalmas a folyamatos “megmondtam előre”, de higgyék el, nálam jobban nem unja senki. Amiért talán érdemes erre most kicsit jobban visszanézni, az az, hogy nem csak a törvénnyel kapcsolatban mondtam el előre már akkor, 2017 tavaszán, hogy mi lesz a várható következménye, hanem megpróbáltam a dolgot a politikai kontextusából kiragadva az orbáni kormányzás (ahogy én hívom, “PR-kormányzás”) defektusos működésének bemutatására is használni, egy nagyobb írásos interjúban (aminek tartalmát megtisztelő módon átvették máshol is, és amit amúgy az egyik legfontosabb interjúmnak tartottam az elmúlt években), valamint a HírTV-ben is:
Tehát álláspontom szerint az ekkor elfogadott, a luxembourgi uniós bíróság által jelenleg elkaszálni készült megbélyegzőtörvény, illetve az azt kísérő Lex CEU szimbolikus elemei annak az orbáni hatalomtechnikai gyakorlatnak, ami sehova nem vezet. Különösen szomorú aktualitása, hogy közben a 22 éves, diploma nélküli helyettes államtitkár kinevezésével az extremitásig futott ki a hivatkozott interjúban általam bemutatott lélekgyilkos gyakorlat, hogy teljesítmény nélküli, ám hűen szolgáló, és PR-szempontból talán eladható senkikből is valakit próbálnak csinálni, miközben az ezzel kapcsolatos folyamatos és következetes álláfoglalásaim miatt csak eljutottunk oda is, hogy az NKE-ről való jogellenes eltávolításommal az én 20 éves szakmai karrieremet is megpróbálják ketté törni. De ez most csak mellékág.
Amikor a megbélyegzőtörvény kapcsán 2018. nyarán az Európai Bizottság már úgy ítélte meg, hogy kizárt a helyzet tárgyalásos rendezése, az uniós alapító szerződések rendelkezéseinek megfelelően az Európai Bírósághoz fordult, erről ekkor interjúztam is több helyen, lásd pl.:
Mit ér a főtanácsnok állásfoglalása? Ez még nem az ítélet, de a gyakorlat az, hogy a bíróság ítélete az esetek túlnyomó többségében egyezik vele. Ritkán ugyan, de előfordult, hogy a bíróság végül más következtetésre jutott, de az ügy egyértelműsége okán semmi okát nem látom, hogy most ilyesmi történjen, és azt is hozzátenném, hogy a magyar kormányzat ilyen, műhibának is tekinthető jogalkotási termékeivel kapcsolatban eddig még mindig megerősítette a bíróság ítélete a főtanácsnoki véleményt.
A fájdalmasabb kérdés, hogy hogy reagál erre a kormány. Nem akarok vészmadárkodni, de ahogy már korábban például a kvótanépszavazás kapcsán kifejtettem, valamint utaltam rá a fenti ATV-s interjúban, és az arról szóló Facebook-posztomban is megírtam:
Ami a kérdés második felét illeti: az uniós költségvetési viták eredményeképpen előálló 2020-2027-as költségvetési időszak tekintetében egyre pesszimistább vagyok. Ami azt jelenti, hogy hazánk uniós tagsága tekintetében is aggódom, ugyanis csak idő kérdése, hogy Orbán és körei mikor kezdenek el az ellen uszítani. Várhatóan abban a pillanatban, amint már anyagilag nem fogja megérni nekik. Ennek érzelmi-politikai előkészítése pedig már a 2016 őszi kvótanépszavazással megtörtént… Remélem, nem lesz igazam.
2016-os, 2017-es, 2018-as interjúk. Na most tessék ezt összevetni a tervezett költségvetés számaival, valamint Orbán Viktor e hétfői, nemzetközi sajtótájékoztatóján elhangzottakkal, különösen annak stílusával…
Ma újra a Bádogdob vendége voltam, a címben jelzett témákkal.
Akit érdekel, itt hallgathatja meg az adás felvételét: https://tilos.hu/episode/badogdob/2020/01/07
Lattmann Tamás honlapja 