Tegnap újra az ATV “Civil a pályán” műsorában vendégeskedtem, ami ezúttal számomra teljesen cím-szerű volt: a témák jelentős részében abszolút nem érzem magam szakértőnek, ellenben rettenetesen élveztem, hogy élőben hallgathatok olyan vendégeket, akik a saját területükön olyan mértékben vannak képben, mint a mellettem szereplők.
Aki még nem olvasta volna, nekik ajánlom Lantos Gabriella a műsorban hivatkozott írását, mielőtt vagy miután megnézik a műsort. Ahogy említettem, ez nagyon jól mutatja be a jelen helyzetben a kormánynak azt a magatartását, amit korábban már az összes “válsággal” kapcsolatban láthattunk, amit én csak PR-kormányzásnak hívok.
A műsor első felét itt, a másodikat itt lehet elérni.
Miközben mindenki a koronavírus-válságra figyel, azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy az élet nem állt meg, és a kormány migrációval kapcsolatos korábbi őrültségei sorban buknak el az európai bírói fórumok előtt. Ahogy azt már 2015-ben és 2016-ban is előre megmondtuk többen (lásd pl. itt és itt, illetve a honlapomon nemrég megnyitott, még mindig messze nem teljes tematikus gyűjteményt), ezek a megoldások nem állják majd ki az európai jogszerűség próbáját.
Nemrég, egy március 19-i ítéletében az Európai Unió Bírósága agyonvágta a kormány “Szerbia biztonságos tranzitország” című mondókáját (helyesen), egy másikban pedig azt mondta ki, hogy a magyar bíróság nyugodtan felülírhatja a menekültügyi hatóság jogellenes határozatát.
A mai napon pedig, egy másik ügyben főtanácsnoki állásfoglalás született arról, hogy egyrészt – újra – a magyar kormány által kitalált “biztonságos tranzitország” koncepció úgy kuka, ahogy van (helyesen), másrészt pedig – és ez jóval érdekesebb kérdés – úgy foglalt állást, hogy a tranzitzónába kényszerített eljárás fogva tartásnak minősül. Ez azért érdekes, mert még tavaly novemberben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága úgy találta, hogy a magyar tranzitzónás eljárás jogsértő ugyan (és kártérítést is megítélt az azt panaszolóknak), ám az nem minősül fogva tartásnak – amit a kormánypropaganda nem is győzött eléggé hangsúlyozni mindenfelé, a jogsértés tényét egyébként nem megemlítve. Jellemző, hogy Varga Judit mai Facebook-bejegyzésében is csak erre az egy elemre utal, érdemi válasz nélkül hagyva a lényegi, valódi kérdést, azaz a “biztonságos tranzitország” bukását.
A főtanácsnok állásfoglalása, mint a honlapom olvasói már nyilván jól tudják, nem kötelező a bíróság számára, de a menekültjoggal kapcsolatos kérdésekben született ítéletek idáig mindig megegyeztek azokkal. Pár hét múlva megtudjuk, de a jelen helyzetben nem tartom kizártnak, hogy a fogva tartás kérdése kivételt hoz majd. Azt érdemes rögzíteni, hogy a luxembourgi Európai Unió Bíróságát közvetlenül nem köti a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi ítélete, ahogy a főtanácsnok maga is utal rá, a luxembourgi fórum kialakíthat szigorúbb emberi jogi gyakorlatot, mint a strasbourgi – ami amúgy logikus is, hiszen nem lenne idegen az Európai Unió tagállamaitól, hogy az Európa Tanács más tagállamainál több emberi jogi korlátot vállalnak magukra, ahogy az pl. az EU Alapjogi Chartájából is látszik.
Ami pedig a magyar kormányt és a képviselőit illeti… Amikor már öt évvel ezelőtt is teljesen világossá tettük, hogy bukás lesz ezekből a jogalkotási megoldásokból, ennek ellenére átmentek, majd most jönnek a bukások, akkor azért felmerül az igazságügyminiszterek felelőssége. Trócsányi Lászlóról tudni lehetett, hogy ő az igazságügyminiszteri tevékenységét sokkal inkább ügyvédi tevékenységként látta: azaz úgy gondolta, hogy az a dolga, hogy a kormány álláspontjait jogilag megvédje. Ez az ő esetében annyiban érthető volt, hogy egy sikeres ügyvédi karrier után állt bele egy olyan kihívásba, amibe csak belebukni lehetett, és legalább megkérte az árát – az már személyes kellemetlenség, hogy végül nem kapta meg, nem lett uniós biztos. Számomra nem világos, hogy Varga Judit milyen szerepfelfogásban gondolkodik, de egyvalami biztos: egyelőre nagyon-nagyon gyenge “ügyvéd”.
Hogy működik a kormánypropaganda? Megjelent egy alapvetően hazug írás a mandiner.hu oldalon, amire szinte azonnal reagáltam is a Facebook-oldalamon (akkor még nem tartottam érdemesnek arra, hogy ide is írjak róla):
Érdemes elolvasni, amit oda írtam. Utána direkt több fideszes, fidelitas-os ismerős és nem ismerős megosztása alatt is direkt vitákba szálltam, akik valszeg megrendelésre osztották tovább azt, gondosan a FB-posztomban bemutatott üzenettel együtt, egyszerűen kiváncsi voltam, hogy 1) mennyire veszik ők maguk komolyan, 2) mennyire nem zavarja őket, hogy a – stílusosan szerző nélkül kitett – cikk egyszerűen hazudik, mégpedig marha egyszerűen, azzal, hogy elhallgatja, hogy a svéd törvényben van megadott határidő, mégis egyenlőségjelet tesz a magyar kormány puccstörvénye és e közé. Az e tárgyban szerzett tapasztalataimat majd később kifejtem részletesebben, már csak azért sem most, mert közben történt valami…
Mégpedig hogy egyszercsak, hoppá, megváltozott a mandineres cikk. Ha valaki most rákattint, már benne van a június 30-i határidő. Értem én, hogy túl gyorsan sikerült lebukni, de ilyet akkor sem illik. Hát drága propagandisták, ezt úgy hívják, hogy hamisítás, tudjátok, amit Schmitt meg Semjén a disszertációjával csinált, plusz Semjén még a lex CEU-val is. Látom, ez a sajátos “polgári” kultúra egyeseknél.
A posztot tegnap úgy fejeztem be, hogy a kormánypropaganda “Nem adhat mást, csak mi lényege…”, most azzal egészítem ki, hogy közben legalább szórakoztat is a bénaságával, csak éppen marha sok pénzünkbe kerül, és lassan marha unalmas is.
És arra is muszáj kitérni, hogy ez mennyire fontos eleme amúgy a Fidesz PR-kormányzásának. Erről hamarosan külön is fogok írni (némi szintéziseként az elmúlt években ebben általam leírtaknak), mert muszáj, de ez a példa nagyon fontos annak megértéséhez.
És nem az a baj, hogy Kim Lane Scheppele téved. Van ilyen. A baj, hogy a tévedése iszonyatos károkat okoz az ellenzéki kritikáknak a puccstörvénnyel, valamint az egész jelenleg előállt alkotmányos helyzettel kapcsolatban. Nemrégen a Klub Rádióban tett nyilatkozata igen nagyot ment a különböző kormánykritikus felületeken, lásd például:
Az a baj az itt tett állításokkal, hogy egész egyszerűen arról tanúskodnak, hogy az illető egész egyszerűen nem érti az Alaptörvény különleges jogrendi rendelkezéseinek rendszerét.
Mi a gond pontosan? Az, hogy a hivatkozott 48. cikk a háborús helyzetekben alkalmazandó, nem pedig veszélyhelyzetben. Azaz az általa felhívott jogszabályhely itt egészen egyszerűen nem releváns. A magyar alkotmányos átalakulás történelmi aspektusait kíválóan ismerő professzor asszony tévedésének oka pedig a figyelmetlenségen túlmenően nyilvánvalóan az, hogy – ahogy arra én is korábban utaltam – a magyar alaptörvény a különleges jogrendi helyzetek tekintetében példa nélküli módon részletező szabályozást tartalmaz, nem magyar, az alaptörvény struktúrájában nem elmélyedt jogász számára hihetetlenül is részletezőt, és így első ránézésre fel sem tűnik neki, hogy különböző különleges jogrendi helyzetek léteznek.
Nem maga a tévedés az igazi baj, bár joggal merül fel, hogy miért akar megszólalni az új alkotmányról valaki, aki ilyen szinten nem mélyült el abban. Vagy óvatosabban kellene nyilatkoznia, különben többet árt, mint használ. Különösen, ha véleménye ennyi helyre jut el, és válik hivatkozási ponttá. Nem egyszerűen szakmai szempontból dühítő, hogy hány helyről jön vissza egy ilyen szintű tévedés – hanem elsősorban azért, mert a kormánypropaganda csahosai és a vargajuditok külön köszönik szépen az ilyen megszólalásokat, amiket kb. két másodperc alatt tesznek például az európai politikai partnerek előtt nevetségessé, és hiteltelenítik rajtuk keresztül szinte az összes ellenzéki kritikát.
Mint arra tegnap a Facebook oldalamon utaltam, az index.hu megtagadta az Orbán Balázs által írt véleménycikkre való válaszom közlését, arra való hivatkozással, hogy személyeskedő. Úgy döntöttem, nem fogok túl sokat foglalkozni az index.hu nem tudom kije által meghozott döntéssel, arra meg pláne nem fogom az energiámat pazarolni, hogy nekiálljak vitatni azt. Csak annyit reagálnék erre, hogy miután az Orbán Balázs által jegyzett cikk az én sértegetésemmel kezdte, teljesen természetes, ha erre is reflektálok. Többen, a döntést nem értők közül megjegyezték, hogy lehet, hogy az volt a baj, hogy én névvel “személyeskedtem”, úgy látszik, ha az név nélkül történik, az elfogadható. Akár…
Őszintén szólva, valahol szomorú vagyok. Az általam valaha kedvelt és nagyra tartott index.hu nem első alkalommal ad helyt velem szemben nem egyszerűen csak kritikus, hanem öncélúan sértő hangvételű vagy egyenesen hazug írásoknak és véleményeknek, anélkül, hogy valaha lehetőséget biztosított volna számomra az ezekre való reakcióra. Lengyel Lászlótól kezdve bárki az utolsó kocsmárosig, ha épp olyanja volt, belém akart rúgni, az index.hu-n megtehette, meg is tette. Ez a mostani az első alkalom, amikor tényleg szerettem volna reagálni egy ilyenre, lényegében az sem az egóm, hanem a téma fontossága miatt történt most, és ilyen inkorrekt módon sikerült intézniük. Mert nem azzal van gondom, hogy ha rosszat vagy rosszul írok, nem kell. De az, hogy egy gyorsan pörgő témában, adott esetben “avuló” érveket tartalmazó írásra 24 órán át nulla reakció, majd egy rövid e-mail, amely szerint “Kollégáimmal egyeztetve az írását sajnos nem tudjuk közölni, mert abban a vitához nem kapcsolódó személyes sérelmekre (is) reflektál. Megértem az indulata okát, de annak nem adhatunk teret az Indexen.” Majd az erre írott válaszomra megint semmi reakció… Hát, azt hiszem, hogy ez olyan mértékben az alja mindennek, amivel egyszerűen mentálhigiénés okok miatt nem érdemes többet foglalkozni.
Ugyanakkor van egy olyan érzésem, hogy nagyobb problémák is vannak itt, legalábbis erre utal az a nagyon fura és számomra nehezen elfogadható megoldás is, hogy az Orbán Balázs-féle véleménycikk után szinte azonnal, az első véleménycikk magától az indextől érkezik, lényegében óvodai színvonalon gúnyolva a miniszterhelyettest, mondván, hogy “na, idáig nem kellettünk, most meg már kellünk, mi?”. Megmondom őszintén, egy idő után már nem is bántam, hogy ebben a vitában, azon a felületen nem fogok részt venni. Hát én nem fogok nekiállni Orbán Balázst, különösen a pozícióját védeni, de ezt a fajta viselkedést nem tudom elfogadni: ha teret adsz egy vitának, akkor utána ne kezdd el rugdosni te magad a kezdeményezőjét. Ha annyira utálod, ne adj neki teret. De ez így nem működik.
Szegény Orbán Balázsnak így is van elég baja, számára kicsit talán kellemetlen, de azzal, hogy elemi szövegértési problémákkal “vádolt meg engem”, egy sorba került Molnár Gyulával, az MSZP egykori elnökével, aki kínjában akkor vetemedett erre, amikor a Botka László lemondatása körüli botrány során sikerült a nyilvánosság előtt hazugságban maradnia. A helyzet annyival kellemetlenebb, hogy abban a helyzetben a pártelnök a részben saját maga kavarta zűrből kellett valahogy kikecmeregjen, míg a mostanit a jogvégzett miniszterhelyettes (aki amúgy oktató kolléga az Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, sőt az Egyetem működését felügyelő és irányító fenntartói testületben a kormány képviselője) részben csupán „megörökölte”… És ha már a cikkben utalok a politikai bizalomra, nem fogom elhagyni a “személyes sérelmeket sem”, megemlíteném, hogy az NKE-ről történt tavaly decemberi, jogellenes elbocsátásom után három hónappal egy kicsit dühös Facebook-posztban emlékeztem meg róla, hogy az NKE még mindig nem adta ki számomra a majdnem húsz évemről szóló közalkalmazotti igazolásomat, amit nem sokkal utána vettem kézhez azt postán. Ám meglepetéssel tapasztaltam, hogy aszerint közalkalmazotti jogviszonyom „rendkívüli felmentéssel” szűnt meg, miközben egészen pontosan az NKE törvény 2019. nyári módosítása (nyugodtan hívhatjuk “lex Lattmann”-nak) szerinti „felmentéssel”, ami nagyon nem ugyanaz. Ezzel kapcsolatban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ahol egy ilyen egyszerű adminisztratív feladat elvégzésére nem képes egy struktúra, ott bízhatunk-e valóban komoly dolgokat – mint például különleges jogrendi intézkedéseket – ugyanazokra a vezetőkre? Mindenki döntse el maga…
A közzétett cikk maga pedig itt érhető el. Az eltelt idő okán meg tudtam tenni, hogy az indexen zajló vita során tett mondások közül későbbiekre is reagálok benne, és azt az Azonnali szerkesztője javaslatai alapján itt-ott jelentősen bővítettem, részleteztem, átdolgoztam. Végül azt hiszem, így sokkal jobb írás született, mint ami eredetileg az indexnek ment, ezért külön köszönet nekik.
Tegnap az ATV Híradó arról kérdezett, hogy mi a véleményem a címben foglaltakról, illetve hogy milyen további lehetőségek vannak a jelen helyzetben, milyen irányba mehetnek tovább az egyes szereplők.
Az általam elmondottakból a vágás után a műfaji sajátosságoknak megfelelően elég kevés dolog került be a végleges anyagba, így egy kicsit itt kiegészíteném azt.
Szerintem az Európai Néppárt újabb hatalmas hibát követett el azzal, hogy nem foglalt állást egyértelműen. Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy zárják már ki a Fideszt, őszintén szólva majdnem mindegy, hogy kizárják-e vagy nem, nekem legalábbis biztos. A baj az, hogy nincs döntés, hogy húzzák ezt az egészet folyamatosan, se kiköpni, se lenyelni nem tudják a Fidesz és Orbán Viktor jelentette problémát. Ezzel egyrészt maguknak okoznak kárt, mert nem a kompetens, döntésképes politikai vezetés képét mutatják, ami Európa vezető politikai erejének ambíciójához képest igen gyenge. A nagyobb gond viszont, hogy jelenleg hihetetlen széles politikai mozgásteret hagynak Orbánnak. Nem kétséges, hogy így is, úgy is menni fog előbb vagy utóbb, a kérdés az, hogy hagyják-e neki, hogy saját maga írja meg a saját kilépős sztoriját (benne sok-sok nagyon “hiteles” aggodalommal a keresztény értékek iránt, csalódottsággal a régi európai jobboldallal szemben, és sok-sok reménnyel “Európa nagyszerű új vezetője”, azaz saját maga irányában), ahelyett, hogy nyilvánvalóvá tennék, hogy a magyar kormánypárt az elemi értékeket sem tartja tiszteletben, emiatt vállalhatatlan. Jelenleg úgy néz ki, hogy hagyják, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy szerintük is súlyosan problémás, viszont a naívabbak azt hiszik, hogy a kizárás lebegtetésével “kezelni” vagy “korlátozni” tudják, a cinikusabbak pedig egyszerűen tartanak a szélsőjobbal való konfliktustól. Emiatt nem történik semmi, és minden egyes döntésképtelen nappal időt kap Orbán, hogy újra keretezze a Fidesz kizárásához vezető utat (ahogy a híradóban is szereplő bejátszásból is látszik), aminek eredményeit majd nagyon szépen látjuk a közösségi média, a fake news és a populizmus uralta európai politikai erőtérben.
Ennek nagyon szép jele az is, ahogy Orbán tegnap az uniós költségvetés “nem sportszerű jellegéről” kezdett beszélni. Anélkül, hogy e kijelentés blődségének részletes magyarázatába bocsátkoznánk, inkább azon gondolkodjunk el, hogy miért is kezdett erről beszélni. A válasz nagyon egyszerű, mert előre meg kell magyarázni, hogy a következő hétéves EU-költségvetés alapján miért fogunk jelentősen rosszabbul járni – pedig ebben semmi váratlan nincs, az elmúlt években én magam is nagyon sokszor jeleztem előre (lásd pl. tavaly szeptemberben itt, ahol a jogállamisággal kapcsolatos három frontos háborúról beszéltem, összefoglalóan pedig nemrég itt, a megbélyegzőtörvényről hozott főtanácsnoki döntés kapcsán), hogy a felelőtlen politizálásának az uniós érdekérvényesítő képességünk lesz az ára, aminek leginkább világos jele a költségvetés lesz. Kereken egy éve, 2019. február 4-én az alábbi hosszabb posztot írtam a Facebook-oldalamra:
2018. májusában egy interjúmban pedig – az akkor már elérhető információk alapján – konkrétan jeleztem előre, hogy milyen költségvetési témákban lesznek problémák, amikkel számolni kell. Igaz, most már világosan látszik, hogy súlyosan tévedtem abban a kérdésben, hogy mi lesz erre a reakció, amikor azt mondtam, hogy “Lattmann Tamás a következő időszakban mégis arra számít, hogy Magyarország és Brüsszel között konszolidált időszak következik, mivel az Orbán-kormány rendkívül rosszul áll az Európai Unióban szövetségesekkel és szükség lenne erre, hogy például az uniós költségvetésből minél jobban jöjjünk ki.” Igen, abból indultam ki, hogy még nem ment el mindenkinek a józan esze, illetve hogy az országgyűlési választások lecsengése után a kormány végre a PR helyett egy kicsit a valódi kormányzással és az ország érdekeivel is foglalkozni fog végre. Hát, ez nem jött be.
Ami viszont igen, hogy a készülő hétéves uniós költségvetéssel Magyarország szempontjából bajok lesznek, és Orbán láthatóan már ennek a kudarcnak a kommunikációs előkészítésén dolgozik. Lehet, hogy a Néppárttal való szakításra majd a költségvetési viták során kerül sor, összekötve egy vétóval való fenyegetéssel (a költségvetés elfogadásához a Tanácsban tagállami konszenzus kell), lehet, hogy a Néppárt ennek megelőzése érdekében próbálja egyelőre körön belül tartani a Fideszt. Nemsokára kiderül.
Miután tegnap New York-ban az államok vezetői elfogadták az ENSZ univerzális egészségügyi ellátásról (universal health care – UHC) szóló nyilatkozatát, a hazai sajtót megint bejárja a NER szelleme képében Szijjártó Péter, aki természetesen megint mindenhol a migránsokat látja. Ahogy megfogalmazta:
Magyarország semmilyen körülmények között nem ismeri el az egyetemes egészségügyi ellátásról szóló ENSZ-nyilatkozat migrációra vonatkozó részeit, amelyek szerint az ENSZ-tagországokban az illegális migránsoknak is az adófizető állampolgárokéval azonos szolgáltatást kellene biztosítani.
Mi az igazság ebből?
Első lépésben érdemes megkeresni magát a dokumentumot, amiről beszélünk. Itt megtalálható.
Majd utána tisztázzuk, hogy a dokumentum címében az “univerzális” nem a nemzetköziségre, hanem arra utal, hogy egy adott országban mindenki hozzáfér az egészségügyi ellátáshoz, azaz épp egy olyan modellre, amely állítólagos érdekében a Fidesz a 2006 utáni magyarországi egészségügyi reformot ott fúrta, ahol érte. De ezt most hagyjuk, rég volt, tán igaz sem volt.
Ezután keressük meg benne azokat az elemeket, amelyek utalnak a külgazdasági és külügyminiszter “leleplezésére”, amely szerint “az ENSZ-ben számos kísérlet zajlik most arra, hogy a globális migrációs csomagot részenként a nemzetközi jog részévé tegyék, az egyes fejezeteket próbálják elrejteni olyan ENSZ-döntésekben, amelyekre később hivatkozni lehet”.
A dokumentum 70-71. pontjaiban jelenik meg a migráció kérdése. A 70. pontban a sérülékeny csoportok támogatása utal az ENSZ 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési céljainak 23. pontjára, ahol viszont azt olvashatjuk, hogy bármilyen további intézkedéseknek a “nemzetközi joggal összhangban állónak” kell lenniük, tehát semmilyen új jogi kötelezettség nem jelenik meg. Ez még inkább nyilvánvaló a 71. pont esetében, ahol a migránsoknak (és más, itt felsorolt csoportoknak) nyújtott egészségügyi szolgáltatások tekintetében a nyilatkozat azt a szöveget tartalmazza, hogy “in line with national contexts and priorities”, azaz nemhogy új, sunnyogó nemzetközi jogi kötelezettségről nincs szó, de kifejezetten elismeri a dokumentum az államok jogát a prioritások felállítására.
Tehát az sem igaz, hogy a kormánynak el kéne fogadnia, hogy “illegális migránsok bármilyen tekintetben ugyanolyan ellátásban részesüljenek, mint a magyar adófizető polgárok”, ahogy természetesen szó sincs arról, hogy “hátrányos megkülönböztetésben részesítené saját állampolgárait”, ami mind nagyon jól hangzik, de ne hatódjunk meg tőle.
Szóval semmi nem igaz az egész dumából, oké, de akkor mi szükség van a színházra? Egyrészt jön az önkormányzati választás, szóval megint kell a migrációval riogatni – ez a belpolitikai cél. Van ugyanakkor egy másik, külpolitikai cél is. A dokumentum körül ugyanis elég komoly viták voltak az elmúlt időszakban, a Trump-adminisztráció pedig – a saját politikai mániáját, az abortusz-ellenességet nyomatva – ebben a kérdésben marcangolta a dokumentum korábbi munkaváltozatait. Valószínűleg a magyar kormány a dokumentum elutasításával azt a politikai szívességet teszi meg a Fehér Háznak, hogy nem csak dél- és közép-amerikai államok fognak “felsorakozni” mellette ebben a kérdésben, miközben erről a témáról itthon még nem mernek nyíltan beszélni, ezért halljuk már megint a migrációt…
Most került sor a magyar kormány meghallgatására az Európai Unió Tanácsában (nem pedig az Európai Tanácsban, ahogy ezt sok helyen láthattuk leírva), a folyamatban lévő 7. cikk szerinti eljárásban. Nem nagyon volt kedvem kommentálni. Minek? Varga Judit igazságügyminiszter és a kormány egyéb képviselői ugyanazokat a kamu dumákat adják elő (“mindez a migráció miatt van”, miközben az első komoly jogállamisági kritikák már az Alaptörvény időszakában jelentkeztek stb.), itt újat már nem nagyon lehet mondani. Az mindenképpen árulkodó, hogy Varga a rendelkezésére álló hatvan percből összesen huszonötöt beszélt, ha csak az eljárást megindító Sargentini-jelentésben foglaltakra reagált volna részletesen (amire amúgy az eljárás való), az sokszoros időt vett volna igénybe. Összehasonlításképpen: amikor én nagyon barátian és nem részletbe menően beszéltem/fogalmaztam meg finom kritikát róla, arról háromnegyed órás lett a YouTube-videó…
Ha valaki komolyan “meg akarja védeni azzal szemben a magyar demokráciát”, akkor az nem huszonöt perc. Ebből nyilvánvaló, hogy a jelen eljárással nincs célja a kormánynak, abban bíznak, hogy politikai eszközökkel, lobbival meg tudják akasztani azt – ismerve a 7. cikk politikai természetét, jó eséllyel ebben igazuk is van.
Ám nem ez az egyetlen, és talán nem is a leghatékonyabb eszköz. Már a múlt héten a Tilos Rádióban is azt magyaráztam, hogy a Fidesz jogállamisági kérdésekben háromfrontos háborúba sodorta az országot, aminek a 7. cikk szerinti eljárás az egyik frontja. A másik a hétéves költségvetési vita, amiben (emlékeztetnék Angela Merkel Orbán Viktort “dicsérő” kijelentéseivel kapcsolatos korábbi megállapításaimra), láthatóan ugyancsak nem állunk jól. A harmadik – és várhatóan leginkább hatékony – pedig az az új ellenőrző eljárás, ami jelenleg az uniós jogalkotási eljárás alatt áll, és amiről januárban beszéltem először, amikor az Európai Parlament, módosításokkal ugyan, de megszavazta azt, és ami most az Európai Unió Tanácsa előtt fekszik.
Ehhez képest egy, Varga Judit mondatáról szóló cikk lényegében észrevétlen maradt az elmúlt két napban. Pedig fontos, különösen, ha valaki veszi a fáradságot, hogy megnézze az utolsó két forrást, jelesül az eredeti javaslatot és az EP által januárban betett módosítási javaslatokat. Segítek: 21. és 45. sz. módosítások. Na, az itt látható, néppárti (sic!) javaslatok épp olyan “nemzeti szakértők” kollégiumát rajzolják fel, amilyenről Varga Judit is beszélt. Azaz, ha ez a rendelet valamikor hatályba lép majd, a kormánypropaganda fennen zengheti majd az újabb győzelmet. Tessék, így jár megint a kormány három lépéssel az ellenzék előtt…
Miközben az ott ülő ellenzéki EP-képviselőktől, különösen azoktól, akik az előző ciklusban is ott ültek, erről az egész eljárásról SEMMI információ nem jött ki, az összes mondásuk annyi, hogy “hát igen, a jogállamisághoz kéne kötni az uniós pénzeket valahogy”, mintha fogalmuk sem lenne arról, ami a fenekük alatt történik az ülésteremben. Persze, ezzel nincsenek egyedül, Manfred Weber is ilyesmiket mondogatott még az EP-választás előtt, mondjuk neki nem is állt érdekében, hogy felhívja az emberek figyelmét, tekintettel a néppárti módosítókra, amik más szempontból is szűkítenék ennek az eszköznek az erejét… De a magyar ellenzéki EP-képviselőktől miért nem láttunk semmit ebben a témában január óta, amikor elvileg erről szavaztak is?
A lényeg: így nem is csoda, hogy a végén a Fidesz szokott nyerni, valamint ha tudni akarjuk, ami az EU szintjén zajlik, ne arra várjunk, hogy politikusok megmondják. Lehet utánanézni… Persze én nagyon örülnék annak is, ha végre olyan minőségi változás lenne a politikában, ahol a politikusok nem a “felülről megmondó” emberek, hanem az információt megosztó, tudásra rávezető emberek lennének, de úgy látszik, erre még várnunk kell egy ideig. Na, majd akkor nem lesz nehéz leverni a Fideszt.
Kedves Mindenki, különösen a kormánypropaganda művelői, előre szólok.
Amikor Merkel Magyarország gazdagsági “sikerességét” említi, olyankor igazából nem elismer, hanem előkészít. Olyan vágásokat a most tárgyalás előtt/alatt lévő új hétéves uniós költségvetési számokban, ami nekünk fog marhára fájni. És a német adófizetőknek fájt eddig.
Persze azoknak az ellenzéki megmondóembereknek is leeshetne ez, akik már jó ideje a németekben vélik megtalálni Orbán hatalmának okát.
Tessék észrevenni végre, hogy a világ, de még az EU sem akörül forog, hogy valami Orbánnak vagy Magyarországnak jó lesz-e vagy sem. Az általában csak következmény…
Lattmann Tamás honlapja 