Nemrég jelent meg a hír, hogy a 2006-os rendőri erőszak áldozatainak újabb kártérítést fizetne ki a kormány, és természetesen Varga Judit azonnal le is fordította azt a fideszesek által értett nyelvre.
Azon túl, hogy érdekes módon a Fidesz jó ideje megint előveszi ezt a politikai kártyát, jogászként az ember ilyenkor csak elkezd azon gondolkodni, hogy ez most mégis hogyan fog történni, másfél évtizeddel az események után, különösen, hogy összes tudomásom szerint az akkor a panaszosokat képviselő ügyvédek minden kártérítési ügyben megállapodtak a rendőrséggel, legkésőbb a hatóság ellen indított perek bírósági szakaszában. Ráadásul nagyon furcsa dolgok jelentek meg a témával kapcsolatos kormányzati kommunikációban (862 EUR fejenként? Miért pont annyi? Honnan jön ez?), amire csak “szagot fog” az ember, hogy itt valami már megint nem stimmel.
A megszokott politikai rizsát engedjük el, nem érdemel különösebb figyelmet. Maradjunk a jognál, és a tényeknél. Nézzük meg a Közlönyt, amiben megjelent a témában releváns kormányhatározat. Már itt kezdődnek az izgalmak, az ugyanis hivatkozik egy strasbourgi perre, nevezetesen az “az Emberi Jogok Európai Bíróságának 20424/10. számú, a G. A. és társai kontra Magyarország ügy”-re és azt az állítást teszi, hogy annak alapján vannak megalapozott, de “eljárásjogi okból ki nem fizetett kártérítési igények”, amiket most már nagyon rendezni kéne. Ezen a ponton az izgalmak fokozódnak, ugyanis eddig nem tudtam róla, hogy a strasbourgi bíróság valaha ilyen igényeket állapított volna meg. Nem azért, mert nem lehetett volna ilyeneket érdemben megállapítani, hanem pont azért, amit fentebb írtam, mert az ilyen igények mind rendeződtek itthon, legkésőbb a rendőrség ellen indított perek során, megállapodással. És az ilyen megállapodás logikus következménye, hogy a panasz nem tud kimenni Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bírósága nem hozhat ítéletet az ügyben.
Erről tavaly novemberben az ATV Csatt című, akkor éppen borzalmasan sikerült műsorában szívesen beszéltem volna bővebben is, el is kezdtem, de miután Deutsch Tamás szétüvöltözte az egészet, konkrétan két mondatot alig sikerült összeraknom (kétségbeesett kísérleteim megtekinthetők 15:38-17:11 között). A lényeg, hogy a 2010-2014 között jobbikos parlamenti képviselő Gaudi-Nagy Tamás vezette Nemzeti Jogvédő Szolgálat néven futó jobbikos-fideszes ügyvédmaffia minden lehetséges panaszt megkísérelt megállapodással, pénzügyi kártérítésekkel rövidre zárni. Ebben többnyire sikeres is volt, nagyon sok ügyben a kialakult helyzetben politikai okokból megbénult rendőrség egyszerűbbnek látta azt. Miért a megállapodások erőltetése? Mert az ügyvédek azt látták a korábban Grespik László által Strasbourgig elvitt Bukta-ügyből (amiben érdemben amúgy teljesen igaza volt), hogy a strasbourgi pereskedés nem kifejezetten rentábilis, a megítélt 2000 EUR összegű perköltség nem áll arányban a befektetett munkával, sokkal egyszerűbb a “strasbourgi fenyegetéssel” megállapodásra jutni a rendőrséggel. Akárhogyan is, a lényeg, hogy végül nem is mentek ki az ügyek Strasbourgba, ezért volt számomra különösen meglepő, amit most a Közlönyben olvastam.
Szóval lelkesen rákerestem az kormányhatározat által felhívott “20424/10. számú, a G. A. és társai kontra Magyarország ügy”-re, de bánatos és zavarodott lettem, mert nem találtam ilyet a bíróság ítéletei között. Nem adtam fel, és végül sikerült zöldágra vergődni a dologgal, azonos ügyszámon van egy “L.G. és társai kontra Magyarország” ügyben hozott végzés, itt meg lehet nézni. Hogy hogy lett az L.G.-ből G.A. a kormányhatározatban, azt inkább nem akarom tudni, G.A. a panaszosok listájában sem szerepel sehol, de ezt tudjuk be a kormányhatározat szövegezőjének “igényes” munkájának, láttunk már ilyet, na. Hogy miért fontos, hogy ez egy végzés, nem pedig ítélet? Nagyon egyszerű, a strasbourgi bíróság, mint minden más bírói fórum, elmarasztalni ítéletben szokott, nem végzésben, szóval akkor nagy újdonság itt sem lesz.
Ami végzésből kiderül (a többi dokumentum nem elérhető nyilvánosan), hogy 2010 márciusában, azaz érdekes módon az Orbán-kormány hivatalba lépését közvetlenül megelőzően a fent említett Grespik László egy nagyobb csoportba foglalt panaszos ügyét mégis kivitte Strasbourgba, majd 2016 végi halála után ezt átvette Gaudi-Nagy Tamás. A végzésből nem állapítható meg, hogy ezek az ügyek korábban megjárták-e már a magyar bíróságokat. Az viszont igen, hogy a kormány érdemben nem védekezett a panaszokkal szemben (szép is lett volna, ha az Orbán-kormány elkezdi védeni a Gyurcsány-kormány 2006-os cselekményeit), illetve úgy tűnik, hogy azt sem tette szóvá, hogy jó eséllyel a követelések már nem is előterjeszthetők, hiszen az arra nyitva álló fél éves időtartam már eltelt. Ellenben mi történt? Igen, kitalálták. 2018 májusában végül megállapodás született, miután a bíróság 2017-ben (sic!) felhívta a kormányt, hogy ugyan már legyen oly jó állást foglalni ezekben a nem lényegtelen kérdésekben. A megállapodás szerint a kormány fejenként 862 euró értékben ad kárpótlást a képviselteknek. Szóval innen a szám. Tehát a bíróság nem vizsgálta érdemben a panaszokat, nem állapított meg semmit, egyszerűen végzésével jóváhagyta a jobbikos-fideszes ügyvédek és a Fidesz-kormány megállapodását. Amivel összességében nem lenne baj, de ezt azért csak nem kéne másnak beállítani, mint ami.
A Gaudi-Nagy által képviselt, 862 euróban részesült személyek kezdőneveit a végzéshez csatolt “A” lista tartalmazza. A Varga Judit által is felhívott “53 áldozat” azokat takarja, akik a végzés “B” listáján szerepelnek, akik Grespik László halála után, ahogy a bíróság végzéséből kiolvasható, egyszerűen eltűntek a bíróság elől. Azóta egyáltalán nem jelentkeztek, nem csatoltak újabb meghatalmazást Gaudi-Nagy Tamásnak vagy másik ügyvédnek, sőt, még Gaudi-Nagy sem találta meg őket sem Grespik nyilvántartása, sem pedig a hivatalos népességnyilvántartó alapján.
Ebből az következik, hogy ezeknek a (kérdéses, hogy egyáltalán létező) embereknek semmilyen kártérítés nem jár. Ezt maga a Bíróság mondta ki a végzésben, hozzátéve, hogy “semmilyen, az Egyezmény szerinti emberi jogi körülmény nem indokolja a panasz további vizsgálatát”:
The Court therefore concludes that they may be regarded as no longer wishing to pursue the application (Article 37 § 1 (a) of the Convention). Furthermore, in accordance with Article 37 § 1 in fine, the Court finds no special circumstances regarding respect for human rights as defined in the Convention and the Protocols thereto which require the continued examination of the application.
http://hudoc.echr.coe.int/fre?i=001-186653
Na, ezért lett törölve az eljárás, végzéssel, ahelyett, hogy érdemi ítéletet hozott volna benne, az érdemi ítélet pedig igen jó eséllyel elutasítás lett volna. És most ebből az “ügyből” bábozna el a kormány valami komoly drámát.
Ahogy Varga Judit fogalmazott: “Nem felejtünk!” Én is csak remélni tudom, hogy nem felejtjük el, kik szórták ki az adófizetői pénzeket propagandára és hazugságokra. A jelen esetben 120*862 + 53*862 eurót, azaz valamivel több, mint 51 millió forintot.
És vajon mennyi ebből Gaudi-Nagy Tamás sikerdíja?
Lattmann Tamás honlapja 