Tegnap kora reggel az ATV Start műsorában kezdtem a napot, a visszatartott uniós pénzekkel kapcsolatban kaptam kérdéseket – ezzel összefüggésben pedig tudtam arról beszélni egy kicsit, hogy mi a valóság és mi a mondott valóság, és akkor miről is vitatkozunk igazából? Szeretném itt is rögzíteni, ami itt elmondtam, meg már több helyen is: a kormány “vállalásait” nem a Bizottság diktálta. Azokkal a kormány állt elő, mi külső szereplőkkén még azt sem tudjuk, hogy a Bizottság elfogadta-e vagy nem, beleértve pl. a minden szempontból fura integritás hatóságot is (amelyről azért korábban már ejtettem itt egy-két keresetlen szót és kritikus megjegyzést), tehát amikor a kormány arról panaszkodik, hogy a Bizottság folyamatosan változtatja, hogy mit akar, azt nem nagyon kell elhinni neki.
Emellett beszélgettünk egy kicsit a Lengyelországban becsapódott rakétákról, és hogy milyen hatással lehetnek a NATO-orosz kapcsolatra a folyamatban lévő háború tekintetében – valamint hogy hova vezet, hogy egyes államok és az Európai Parlament terrorista államnak, vagy terrorizmust támogató államnak minősíti Oroszországot.
Nagyot ment a magyar médiában és a közbeszédben az a kérdés, hogy vajon megengedheti-e magának egy bíró, vagy egy nagykövet, hogy beszélgessen egymással. Sokan elmondták ezzel kapcsolatban az álláspontjukat, Breuer Péter kíváncsi volt az enyémre, némileg meg is lepődött rajta.
A beszélgetés során szóba került a jogi felkészítés, valamint az igazságszolgáltatás helyzete is (a Budaházy-ügy kapcsán), amivel kapcsolatban – nem meglepő módon, szokásaimnak megfelelően – szintén elég kritikus álláspontot fogalmaztam meg.
Sajnos a kép minősége távol áll a tökéletestől, a brüsszeli Skype-kapcsolat és a telefonom videominősége minden jel szerint hagy némi kívánnivalókat maga után.
Kihasználva, hogy pár napig most itthon voltam, tegnap részt vettem az ATV délutáni “A nap híre” c. műsorában. Több témáról beszélgettünk, így például a rezsikorrekció és ársapkák, valamint a 88 forintos “költségvetési csalásért” a NAV által bezáratott tejbár kérdésében liberáliskodhattam, az egészségügyi szakdolgozók októberi béremelésének elmaradásával kapcsolatban baloskodhattam, az ukrajnai rakétatámadások ügyében pedig szakmázhattam egy sort. Végülis, egész jó kör volt. 🙂
Az adás visszanézhető ezen a hivatkozáson. Régebben a YouTube-ra is felrakták az egyes adásokat egy külön lejátszási listára (így felkerültek az én csatornámra is), de valamiért ezt február óta nem csinálja az ATV. Kár…
Ha már épp itthon vagyok, be tudtam menni tegnap este az ATV “Egyenes beszéd” c. műsorába, hogy beszéljünk az uniós jogállamisági eljárásokról, azokban a Bizottság és a magyar kormány magatartásáról, és hogy megpróbáljuk kb. megfejteni, hogy ez a folyamat merre tart, és mikor milyen módon érhet véget.
A vétójoggal kapcsolatban általam elmondottakhoz ajánlom mindenkinek újra az Élet és Irodalom hasábjain még a nyár elején megjelent írásomat, az abban kicsit alaposabban kifejtett szakmai alapokre építkezem itt is.
Ezt a beszélgetést a Klubrádión nagyon szerettem, amit október 10-én vettünk fel és ma került adásba. Nem sok politika van benne, pláne nem magyar belpolitika – lehet,hogy pont azért szerettem.
A tulajdonjog jellegéről, fejlődéséről, változásáról beszélgettünk Tímár Ágnessel, volt benne római jogtól mai nemzetközi jogig a filozófián át sok minden – itt meghallgatható.
Ma reggel a Hit Rádión beszélgettünk hosszabban Kiszelly Zoltánnal az aktuális európai uniós kérdésekről, tekintettel az épp lezajlott, a populista politikai erők győzelmével véget ért olaszországi választásokra.
Tényleg megfenyegette Ursula von der Leyen előzetesen az olaszokat? Hoz majd komoly változásokat az olasz választási eredmény? Mit jelentenek az Európai Parlament állásfoglalásai a magyarországi jogállamisági kérdésekben? Ezeket és még számos más érdekes kérdést érintettünk.
A leginkább komoly téma véleményem szerint az volt, hogy a DK bejelentette Dobrev Klára árnyékkormányát. Ezen volt némi vita is, kíváncsian várom, hogy ez a kezdeményezés hová fog kifutni – érzésem szerint erről fogunk majd még sokat beszélni.
Ma megjelent egy hosszabb interjúm a HírKlikk oldalán a címben jelzett témában – talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem vagyok nagy támogatója ennek a kormányzati gyakorlatnak. Sőt, határozott álláspontom, hogy ez mind olyan példa nélkül álló, visszaélésszerű gyakorlatot képez, amit nem lehet megvédeni akkor, amikor épp a jogállamisági kritikákra kellene a kormánynak valamilyen megnyugtató válaszokat adnia.
A Politico ma kiadott, uniós kérdésekkel foglalkozó hírlevele számolt be róla, hogy az Európai Parlament visszavonta az Európai Bizottság ellen az Európai Bírósághoz benyújtott keresetét, amivel arra próbálta rákényszeríteni a Bizottságot, hogy az Európai Tanács által megállapított idő előtt alkalmazza Magyarországgal szemben az új, kondicionalitási (“jogállamisági”) eljárást.
Ebben igazából semmi meglepő nincs. Már akkor, tavaly júniusban nagyon világosan megírtam, hogy ez lesz, mind a kérdés jogi, mind pedig politikai oldalának elemzése után. A lényeg ez volt:
Szóval az Európai Parlament részéről ez a lépés semmilyen konkrét eredménnyel nem kecsegtet, politikai kommunikációs célokat viszont remekül szolgál. Tudja ezt jól persze mindenki, szóval arra nem érdemes számítani, hogy érdemben bármi is megváltozik majd tőle.
Tehát egészen egyszerűen szükségtelenné vált az eljárás, ha tovább bent tartották volna, azt is kockáztatták volna, hogy a bíróság jogilag kapufásnak találja (amit szintén leírtam, hogy miért). Na, az lett volna az igazán nagy baj, bár szerintem így is teljesen értelmetlen – és az időközben lement itthoni választási eredmények ismeretében kifejezetten káros – habverést csinált az Európai Parlament a témának, ami sajnos csak arra volt jó, hogy az Orbán-kormány itthon, belpolitikai fogyasztásra alkalmas, hazug narratívát tudott építeni belőle.
Mindegy, felejtsük el. Talán egyszer sikerül majd megérteni végre…
A kondicionalitási eljárással kapcsolatos korábbi bejegyzések és egyéb információk annak akta-oldalán találhatók.
A múlt hetet újra végig Prágában töltöttem, ahol a CEELI Intézet “Legal Skills in a Time of War” című programján vettem részt előadóként, a szervezet központjában, a festői szépségű Grebovka Villában.
A két hetes program célja az volt, hogy a meghívott ukrán hallgatók és fiatal szakemberek számára olyan tudást és ehhez kapcsolódó érvkészletet biztosítson, amit a folyamatban lévő háborúval összefüggésben tudnak felhasználni. Ez magában foglalta nem csupán a joganyag áttekintését, hanem a szervezők nagy figyelmet fordítottak a különböző bírósági eljárások és gyakorlatok, a válsághelyzethez csatlakozó pszichológiai, trauma-kezelési és egyéb ismeretekre.
A második héten csatlakoztam a nagyon erős nemzetközi oktatói gárdához, ahol brit és amerikai bírók, valamint az észt legfőbb ügyész mellett tartottam előadásokat. Ezek témái az erő alkalmazásának lehetőségei a nemzetközi jogban, a hadviselés joga, illetve a háborús bűncselekmények voltak. A többiek a többi nemzetközi bűncselekmény, így az agresszió, a népirtás és az emberiesség elleni bűncselekmény témáját járták körül, illetve az ilyen cselekményekért való felelősségre vonás lehetőségeit a jelenlegi nemzetközi környezetben. Utóbbiról egy külön panelbeszélgetést is tartottunk, hiszen itt aztán tényleg mindenkinek volt véleménye, amit persze nem is rejtett véka alá.
Az előadások mellett összeraktunk egy szimulált tárgyalást is egy fiktív helyzet alapján, ahol a folyamatban lévő háború eseményeihez nagyon hasonló helyzeteket állítottunk fel, és a résztvevők feladata az volt, hogy az elkövetett jogsértések/bűncselekmények tekintetében vádlóként vagy védőként járjanak el, aminek során számot adhattak az elsajátított ismeretekről. Itt – számomra legalábbis – az egyik legérdekesebb kérdés az volt, hogy mennyiben ül meg a résztvevőkben az a tényező, ami a felkészítés során izgalmas észt/magyar – amerikai/brit törést okozott (természetesen jó értelemben és szórakoztató módon). Azaz hogy amikor angolszász kollégáink a bizonyítékok, tanúmeghallgatások értékelése és módszertana kapcsán mutattak be gyakorlatokat, mi többször emlékeztettük őket és a résztvevőket is, hogy sem az ukrán bíróságokon, sem a nemzetközi büntető bíróságok gyakorlatában nem milliméterre ezek a megoldások működnek a legjobban, már csak az esküdtszék intézményének hiányában sem. Szóval szakmai szempontból még számunkra is hihetetlenül izgalmas és szórakoztató volt a programnak ez a része.
Hab a tortán, hogy a program utolsó napjának reggelén tudtuk meg, hogy az orosz főügyészség az intézetet “nem kívánatos szervezetnek” minősítette, ami azt is jelenti, hogy az annak tevékenységében részt vevők akár büntetőjogi felelősségrevonásra is számíthatnak Oroszországban. Adott esetben ezen lehet jókat nevetni, de az intézet orosz állampolgárságú alkalmazottai szempontjából ez lehet kellemetlen. Mondjuk, ahogy ők mondták, mostanában úgysem terveztek Moszkvába utazni… Viszont tény, hogy ők is büszkén tartoznak a “jó” társasághoz inkább.
Nagyszerű élmény volt ez az egy hét, egyrészt mert foglalkozhattam igen magas szinten és gyakorlati összefüggéseiben azzal a jogterülettel, ami a leginkább közel áll a szívemhez. Másrészt pedig azért, és ez most sajnos különösen fontos, mert kicsit így módom volt javítani azon a magyarokról alkotott nem igazán kedvező képen, ami a kormány döntéseinek és kommunikációjának következményeképpen mind az ukrán résztvevők, mind pedig a kollégák szemében él, vagy hát reményeim szerint élt idáig.
Lattmann Tamás honlapja 