Szerző: Lattmann Tamás

A kibontakozott orosz-ukrán konfliktusról

Sajnos amitől tartottunk, bekövetkezett, Oroszország átfogó katonai műveletekbe kezdett Ukrajnával szemben. Reménykedtem benne, hogy nem kerül sor erre. A továbbiakban nyilván külön figyelnem kell majd az onnan érkező hírekre is, és már írtam a régióban dolgozó nemzetközi jogos kollégáknak, hogy ha bármiben segítségre van szükségük, szóljanak, ők pedig biztosítottak róla, hogy folyamatosan elküldik majd nekem a véleményüket, amennyiben pedig bármi cenzúra vagy egyéb beesik, akkor sem leszek elvágva az események leírásától… Mondanám, hogy megnyugtató, de nem.

Fontos rögzíteni, hogy jogi szempontból nagyon sok minden most nem változott meg. Ukrajna területének érintett részei lényegében 2014 óta orosz megszállás alatt állnak, tehát az alkalmazandó jogszabályok és előírások a nyílt katonai műveletek megindulásával ugyanazok maradnak. A minszki megállapodás és a tűzszüneti megállapodások eldobása, a szakadár tartományok Oroszország általi elismerése mind jogsértő cselekmények maradnak a továbbiakban is. A jogi álláspont, miszerint Oroszország már 2014-ben agressziót követett el, csak még inkább egyértelművé vált most. Amire most még érdemes lesz figyelni, az a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, annak joghatósága ugyanis mind a két államra kiterjed, és a már most is a bíróság előtt fekvő sok száz panaszos ügy nyilván szakmai szempontból jelentőseket is ki fog termelni.

Itt, a honlapon nyitottam egy új aktát a témával kapcsolatos írások, megszólalások összegyűjtéséhez. Tegnap reggel beszéltem a Klubrádiónak a kialakult helyzet, egészen pontosan a különböző, Oroszországgal szembeni lehetséges szankciók kérdéseiről.

Érdemesnek találtam egy kicsit visszanézni a régebbi kijelentéseimre a témában. Miután az orosz vezetés megint “békefenntartásra” hivatkozik, emlékeztetnék rá, hogy ez már 2014-ben is kamu volt. Ugyanakkor nem lenne korrekt részemről az orosz felelősség egyértelmű kimondása mellett a kontextus elhallgatása: már 2014-ben arról beszéltem, hogy az Ukrajnában zajló események során “nyakig benne vagyunk a folyamatban, amit Koszovó indított meg”, azaz – bár semmilyen felhatalmazást vagy jogi indokot nem jelent – az orosz külpolitikai cselekményekben már akkor is nagyon erősen jelen volt egyfajta sértettség és annak megfelelő reakciók a sajátnak tekintett “közel-külföldön” – a párhuzamosságokra pedig már 2008-ban, Koszovó kapcsán igyekeztem felhívni a figyelmet. Csak érdekesség, hogy ez volt az egyik utolsó meghívásom az ún. közszolgálati televízióba, nem sokkal ezután, abban az évben nyáron lettem a “nép ellensége” az NKE-n belül és azon kívül is, amikor a vezetés kezébe került a 2013-ban megjelent Magyar Bálint szerkesztette Magyar polip könyv, benne az általam írt fejezettel. Utána valamiért már nem nagyon hívtak ide…

Tragédia ez a helyzet. Csak remélni tudom, hogy minél előbb rájönnek a felelős döntéshozók, hogy ebből a végén senki nem fog jól kijönni.

Az EU Bíróság ítélete: a kondicionalitási (“új jogállamisági”) rendelet érvényes

Ennek az eljárásnak is vége van: az Európai Unió Bírósága hosszas eljárás után meghozta ítéletét, amiben a magyar/lengyel keresetekben foglaltakat elutasítva érvényben tartotta a rendeletet, ami 2018-as Bizottság általi előterjesztése után végre működésbe tud lendülni, aminek célja, hogy az Unió szükség esetén különböző pénzügyi intézkedésekkel tudjon fellépni az uniós pénzekkel való visszaélés eseteivel szemben.

Apró, kapcsolódó személyes élmény, hogy jóbaráti társaságban személyesen is jelen voltam az ítélethirdetésen, aznap hajnalban kocsiba ültünk Brüsszelben, és két és fél órás vezetés után érkeztünk a Bíróság luxembourgi épületéhez.

A Bíróság nay tárgyalóterme, az ítéletet most nem itt hirdették ki…

Volt egy kis időnk körbesétálni a COVID miatt éppen eléggé kiürült épületben, némi meglepetésemre az ítélethirdetés sem vonzott nagyobb tömegeket, rajtunk kívül egy magyarul beszélő idős házaspárral találkoztunk, valamint két lengyel forgatócsoporttal. Később még páran csatlakoztak, de az ítélethirdetés kezdetére sem gyűltünk össze tíznél többen a teremben.

Az ítélet maga számomra semmi meglepőt nem hozott, a bíróság döntése a főtanácsnoki állásfoglalással megegyező, így igazából érdemben sok minden újat most nem írnék, csak utalnék arra, amit akkor itt írtam, beleértve ebbe az új eljárás bemutatását is.

Talán annyi volt meglepő, hogy az ítéletet magát (egészen pontosan a rendelkező részt) nem franciául vagy angolul, hanem magyarul illetve lengyelül olvasták fel, előbbit az elnök, utóbbit a lengyel bíró. Lehet élcelődni a magyar nyelvű felolvasás minőségén (ami szerintem sem feltétlenül volt jó ötlet), de van ennek egy szomorú olvasata. A lengyel bíró bevállalta, hogy felolvassa lengyelül, valamiért a magyar nem, így a feladat az elnökre hárult. Vajon miért nem akarta bevállalni a nagyon-nagyon finoman megfogalmazva, ellenzékiséggel egyáltalán nem megvádolható magyar bíró (Orbánék jelöltje volt anno) ezt? Tippem az, hogy jó eséllyel még ő sem akarta, hogy a Megafon Központ trágyaalapjaként működő Alapjogokért Központ csahos kutyái megugassák, mint ahogy tették azt más, tisztességes bírókkal is már, akik közül volt, akinek ez a karrierjébe is került. (Erre a témára amúgy a későbbiekben majd még külön is visszatérünk…)

Az ítélet kihirdetése után kocsiba ültünk, én menet közben adtam egy interjút a témában a Forbes magazinnak, majd később, már Maastrichtból az ATV Híradójának:

Majd délután beszéltem a dologról Lampé Ágnessel a Fórum műsorában, tegnap reggel a Klubrádiónak (itt azért más téma is előkerült), ma reggel pedig a Spirit FM-nek adtam interjút:

Magára az ítéletre, a benne foglalt érvekre a későbbiekben még valamilyen formában biztosan vissza fogunk térni, ahogy elmondtam majdnem mindenhol, nyomokban sem tartalmaznak igazságot a Varga Judit és az egyéb kormányzati megmondók által tett nyilatkozatok, és bizony az ítéletben vannak olyan megállapítások, amik nagyon szépen rakják rendben a valósággal gyakran köszönő viszonyban sem álló kormányzati kijelentéseket.

A témában korábban itt írt bejegyzéseim, ha valaki vissza akar olvasni:

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.

Beszélgetés a diploma-botrányba keveredett politikusokról

Ma egy érdekes beszélgetésre került sor a Hit Rádióban Hack Péter társaságában. Azt a kérdést jártuk körbe, hogy hogy vajon mi az, ami elvárható egy politikustól. Kell-e, hogy legyen diplomája, és ha nem, akkor miért törekednek mégis arra, hogy úgy tűnjön, mintha lenne?

Személy szerint úgy gondolom, hogy nagyon nagy a baj, amikor nem létező diplomák, hamisított önéletrajzok, kamu felsőoktatási “teljesítmények” határozzák meg a közéletet és annak kommunikációját. A probléma nem most kezdődött, és nyilván nem is fog egyhamar eltűnni, a kérdés az, hogy egy-egy ilyen eset milyen visszhangot és reakciókat vált ki. A szekértábor-logika (a másik oldalét üvöltve hordozzuk körbe, a miénket meg elhallgatjuk vagy bőszen kimagyarázzuk) pedig ebben a kérdésben elképesztően káros lehet.

A beszélgetés itt nézhető/hallgatható meg:

Nagy Boldizsárral közös cikk az Élet és Irodalom hasábjain

Megjelent az Élet és Irodalom számára Nagy Boldizsárral közösen írt cikkünk, amiben azt jártuk körül, hogy milyen szabályok mentén alkalmazható erőszak, különösen fegyveres erőszak tüntetések vagy zavargások esetén.

A kérdés apropóját természetesen a Kazahsztánban kialakult helyzet adta, és talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kialakult helyzetben egyikünk sem találta jogszerűnek a fegyverhasználatot. A részletes elemzés elérhető online is.

A diplomáciai útlevelekről újra, most a Völner/Schadl-botrány kapcsán

Újra megjelent a sajtóban a diplomáciai útlevelek kérdése egy újabb kormányzati botrány kapcsán. Korábban Dzsudzsák Balázs, majd Szájer József ügyével kapcsolatban merült fel a kérdés, az előbbivel kapcsolatban itt érhető el az akkori nyilatkozatom, amivel megpróbáltam megmagyarázni az ilyen útlevelek kiadásának hogyan-mikéntjét és problémáit, az utóbbi kapcsán pedig itt megpróbáltam elmagyarázni, hogy miért is nincs igazán jelentősége nem csupán a haveri alapon kiadott, de sok más diplomáciai útlevélnek sem – Magyarországon elvileg semmilyen könnyítést nem ad, külföldön pedig – megfelelő akkreditáció hiányában – lényegében érvénytelen, a helyi hatóságok számára nem létezik.

Persze, ettől függetlenül van valamiféle vonzódásuk a rezsim ilyen-olyan kegyenceinek ehhez a dokumentumhoz (nem szeretnek sorba állni a reptereken például, csak hogy ne valami rosszindulatú feltételezéssel éljek, bár ugye a Csíki Sör tulajdonosánál igen konkrét visszaélésekről adott hírt a média korábban), szóval igazából meg sem lepődtem, amikor kiderült, hogy Schadl Györgynek és feleségének is volt ilyenje, amiket most kutyafuttyában vont vissza a külügy. Többek közt erről is beszéltem ma reggel a Klub Rádiónak, ez itt érhető el, 79:48-tól. Ezzel kapcsolatban vagy egy-két dolog, amit szeretnék kiemelni, vagy kiegészítésképpen leírni.

Jó-e a jelenleg hatályos szabályozási megoldás?

Ahogy elmondtam korábban is, a hatályos jogszabály alapján a külügyekért felelős miniszternek van mérlegelési jogköre abban a tekintetben, hogy kinek ad ilyen útlevelet. Érvényes vitát lehet lefolytatni arról, hogy ezt akarjuk-e valamikor szigorúbban szabályozni vagy nem – én ebben a kérdésben (sajnálatos, de büszkén viselt szokásomhoz híven) attól tartok, megint szembehelyezkedem a prognosztoziálható ellenzéki állásponttal: amellett ugyanis, hogy a hivatkozott jogszabály e részét borzalmas kodifikációs fércmunkának tartom (ez külön bejegyzést érdemelne, de hagyjuk), egyetértek azzal, hogy a miniszternek legyen ilyen jogköre.

Miért? Mert kell legyen ennyi flexibilitás a kormány kezében. Nem azért, mert személy szerint ennyire kedvelném a mai kormányt, vagy úgy en bloc a kormány intézményét (lol), hanem mert számos olyan helyzet vagy cselekmény áll a mindenkori kormány előtt (a sportdiplomáciától a kereskedelempolitikán át a hírszerzésig), aminek ellátásához adott esetben ez hasznos eszköz lehet. Amennyiben megpróbáljuk előre definiálni az összes ilyen lehetőséget, jó eséllyel csak újabb kodifikációs szörnyszülöttet gyártunk le, ami aztán a legelső gyakorlati helyzetben alkalmazhatatlannak bizonyul.

És nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy már megint azt látjuk, hogy nem feltétlenül a szabály rossz, hanem annak alkalmazása. Ahogy a mai interjúban is jeleztem, az a magyarázat, hogy Schadl György “nemzetközi konferenciákon vehessen részt a pandémiás időszakban”, egyrészt nevetséges (ezzel az erővel nekem és még számos tudós kollégámnak is járna, akik valóban próbálunk nemzetközi konferenciákon részt venni, amelyek ráadásul valóban alkalmasak az ország hírnevének növelésére), másrészt valótlan (nagyon gonosz dolog lenne utána nézni, ugye, hogy hány ilyenen is vett részt, vagy hogy ezek mennyire szolgáltak országos érdeket), harmadrészt pedig nem teljeskörű (hiszen a feleség diplomata útlevelét nem magyarázza). Ráadásul van itt egy másik probléma is: a jogszabály ugyanis azt mondja ki, hogy “kizárólag utazásának időtartamára” kaphat valaki ezen az alapon diplomáciai útlevelet, ebben az esetben teljesen egyértelműnek tűnik, hogy ez a kitétel nem teljesült, hiszen Schadl maga általánosságban vett lehetőségről beszélt – bukta. Halkan jegyzem meg, ennek az előírásnak az újragondolása sem lenne butaság, az életszerűség jegyében.

Összegzésképpen: a külügy a jelenlegi hatályos szabályokat sem tartotta be Schadl esetében, ahogy a korábbi, hasonlóan vitatható esetekben sem. Erre pedig nem az a megoldás, hogy rohamból módosítjuk a jogszabályokat, ami számos hiba lehetőségét hordozza magában.

Növeljük az alkalmazás garanciáit!

Annak biztosítása, hogy ne kerülhessen sor a bemutatottakhoz hasonló visszaélésszerű alkalmazásra, a legegyszerűbben a transzparencia növelésével lehetséges, erre pedig van egy nagyon konkrét, egyszerű javaslatom. A kiadott diplomáciai (és egyéb) útlevelekről a miniszter legyen köteles tájékoztatni az Országgyűlés külügyi és/vagy nemzetbiztonsági bizottságát.

Innen információ elvileg úgysem kerülhet ki, a gyakorlatban viszont valamiféle plusz politikai ellenőrzés alá kerülhetne ez a kormányzati cselekmény. Nem szeretném elvenni ezt a lehetőséget a külügyekért felelős minisztertől, de szükségesnek tartom, hogy ne ismétlődjenek meg ezek a botrányos, a közvéleményt is teljesen feleslegesen – de teljes joggal – felháborító, amúgy teljesen értelmetlen esetek.

Kötelező (?) oltás és a nemzetközi jog

Ma a Hit Rádió Ultrahang című műsorában a koronavírus-oltásokra vonatkozó nemzetközi jogi környezetet jártuk körbe, aminek az adott aktualitást, hogy egyre több állam vezet be, vagy tervez bevezetni olyan intézkedéseket, amikkel akár kötelezővé is tenné annak felvételét.

Milyen lehetőségeket biztosít az államoknak a nemzetközi jog, illetve milyen korlátokat támaszt azokkal szemben? Van-e lehetőség valamilyen jogorvoslatot keresni a nemzetközi szinten az ilyen döntésekkel szemben? Ezeket és más, csatlakozó kérdéseket jártuk körbe Király Tamás műsorvezetése mellett.

Meghallgatható itt:

Az új év első (online) szakértői kerekasztal-beszélgetése

A tegnapi napon részt vettem egy izgalmas kérdéseket felvető szakértői kerekasztal-beszélgetésén, a lassan már-már szokásos online formátumban. A szervező intézmény az Iványi Gábor vezette Wesley János Lelkészképző Főiskola, a felvetett téma pedig az Atlanti Charta, majd az Egyesült Nemzetek Nyilatkozatának elfogadásának 80. évfordulója volt, illetve, hogy a mai napokra nézve milyen hatásai lehetnek e dokumentumoknak.

A kiváló kollégák társaságában lefolytatott beszélgetés itt visszanézhető:

Korábbi, szakmai jellegű előadásaimmal kapcsolatos posztok a honlapról:

Találkozó a KMDSZ nyugdíjas tagozatával

Pár napja lehetőségem volt részt venni a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezete nyugdíjas tagozatának informális beszélgetésén. A téma napjaink külügyes/uniós aktualitásai köré szerveződött. Ugyanakkor a beszélgetés lehetőséget…

EU-navigátor a Népszaván

Nem olyan régen azzal keresett meg Iványi Gábor, hogy a Népszava csatornáján jó lenne csinálni néhány olyan videót, amin keresztül az EU működését mutatjuk be,…

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.

The EU’s new “rule of law” regulation after the AG’s opinion and some of its Hungarian aspects

In recent days, events around the EU’s new rule of law instrument seem to have accelerated, following the publication of the Advocate General’s Opinion of the European Court in the annulment proceedings brought by the Polish and Hungarian governments. This did not, in essence, brought any surprise, the AG has found all the arguments of these governments as essentially unfounded.

These are understandably summarized in the opinion, so I would not go into them in detail here. At the same time, it is necessary to draw attention again to the fact that the new mechanism is informally called a “rule of law” procedure, in fact it is a control-sanctioning tool for the protection of the EU budget, EU public funds, as even the title of an early 2019 shorter study of mine on the subject has shown it: “Better protection of the rule of law – or of European taxpayers’ money” Linking the mechanism to EU budget was necessary for more reasons: 1) to create the link to EU competence, 2) to distance the new mechanism from Article 7 procedure, often criticized for its ineffective and political nature.

If the court reaches the same conclusion as the Advocate General (as in most cases) this means that the regulation adopted last year, which entered into force on 1 January 2021, will not be annulled by the court. As a result, all obstacles will be removed from the European Commission to take already well-visible formal steps in this procedure towards Hungary. So far, only one communication has been made public, which is obviously the first step in such a procedure anyway. When is this expected? I think the court’s verdict is expected in February at the earliest, so the proceedings will end roughly in a way that the 2022 Hungarian elections are unlikely to be affected by it. Contrary to the hopes of many, and sadly to the rampant corruption situation within the country, the campaign period will not see vast amounts of support money withdrawn by the EU yet. Obviously one of the most important strategic goals of the Orbán-led government was to avoid this anyway, that is why Viktor Orbán has threatened with the use of the veto during the 2020 negotiations of the MFF, cleverly using the immense political mistake of linking the adoption of MFF and the legislative process of the regulation creating this proceeding, initiated in 2018.

This is shown by reviewing the rules of the procedure itself. It is not particularly complicated: if the European Commission encounters a rule of law-related problem in the management of EU funds (detailed by the regulation itself), it can propose to the Council to adopt certain measures, including withholding of funds. This is one of the most significant changes from the original proposal of 2018, according to which, in essence, the Commission itself could have taken these measures (with the presumption of adoption by the Council), now it requires a separate decision.

Before making its proposal to the Council, the Commission must formally notify the Member State concerned, giving it at least one month to submit its position, additionally it also has to inform the European Parliament and the Council itself. Of course, some time already passes before this, as informal communications, collection of information etc. must take place, as the current Hungarian situation shows, requesting information and other communication is possible even before the formal notification. In the case of the Member State concerned fails to comply with the problems identified by the formal notification, the Commission may propose various measures, which it shall also communicate to the Member State concerned, allowing again at least one month to react to it. After that it sends its proposal to the Council, which has a period of one, exceptionally two months to adopt the proper decision, and if it wants to change it, it can do so by a qualified majority.

From this it is logical, that even if we optimistically expect the Court’s judgment to come in February, and that the Commission and the Council will act immediately, it will still take at least three-four months until the needed decision is adopted, which is already slipping out of the election campaign period of the 2022 elections.

The most unfortunate fact is, that if the elections bring a change in the Hungarian government, the new government will get all the trouble coming with this mechanism – well, at least You can be sure that there will be a serious political ambition to get things right with rule of law in Hungary. Based on communications of the opposition, it seems clear that they are ready to implement serious steps to handle these issues, e.g. there is seemingly a strong commitment to join the EPPO – which I am sure that the Constitutional Court (filled up with hand-picked orbanist jurists) will do its best to try to block, but this is a battle for that time…

Az új “jogállamisági” eszközről az Európai Bíróság főtanácsnokának állásfoglalása után

Az elmúlt napokban felgyorsulni látszottak az események az uniós új jogállamisági eszköz körül, miután a lengyel-magyar kormányzatok által indított semmisségi eljárásban a bíróság közzétette a főtanácsnok állásfoglalását. Ez lényegében semmilyen meglepetést nem okozott, a tagállami kormányzati érvek mindegyikét lényegében alaptalannak minősítette.

Ezeket érthetően összefoglalta ez a cikk, így itt most nem térnék ki rájuk részletesen. Ugyanakkor itt szükséges újra felhívni rá a figyelmet, hogy az új mechanizmus csupán nemhivatalosan “jogállamisági”, valójában az uniós költségvetés, tehát az uniós közpénzek védelme tekintetében alkalmazható ellenőrző-szanckionáló eszköz, ahogy már a témában a tervezet első verzióját 2019 márciusában körbe járó rövidebb tanulmányom címében is egyértelműen jeleztem (“Better protection of the rule of law – or of European taxpayers’ money“) – ez amiatt volt szükséges, hogy egyértelmű legyen az eljárás kapcsolódása az uniós hatáskörökhöz, valamint hogy egyértelműen elválasztható legyen a jogállamiság és más európai alapértékek védelmére rendelt, hatékonytalansága miatt sokat kritizált 7. cikk szerinti eljárástól. (A Klub Rádió március 3-i, Eurozóna című adásában beszéltünk erről a különbségről egy kicsit, illetve még 2013-ban jelent meg egy fejezetem erről Magyar Bálint első magyar polip-könyvében, ahol azt jártam körbe, hogy pl. a 7. cikk szerinti eljárás miért hatékonytalan.)

Amennyiben a bíróság a főtanácsnokkal azonos következtetésre jut (márpedig az esetek nagyon nagy többségében ez történik), az azt jelenti, hogy a tavaly elfogadott, és 2021. január 1-én hatályba lépett rendeletet a bíróság nem semmisíti meg, azaz minden akadály elhárul az elől, hogy a Bizottság megtegye ennek az eljárásnak a már jól látható, hivatalos lépéseit is. Eddig még csak egy olyan érdeklődés ténye került nyilvánosságra, ami amúgy nyilvánvalóan már egy ilyen eljárás első lépése. Mikorra várható ez? A bíróság ítélete szerintem leghamarabb februárra várható, tehát az eljárás körülbelül úgy fog befejeződni, ahogy azt tippeltem annak idején, és azt is fenntartom, hogy a 2022-es választásokra valószínűleg még nem lesz hatással, nem szabad azzal számolni, hogy azt a tömegesen megvont uniós pénzek témája fogja majd meghatározni azokat. Ahogy ezt korábban és most is többször elmondtam, az Orbán-kormány nyilvánvaló stratégiai célja amúgy is pont az volt, hogy ezt elkerülje…

Ha áttekintjük magát az eljárást, annak menetét, abból tudunk következtetni a további időrendre. A rendelet szövege alapján csináltam egy áttekintő ábrát a folyamatról, ezt használom itt is:

Az eljárás maga nem különösebben bonyolult, a lényege, hogy az Európai Bizottság, amennyiben a rendelet által megadott valamilyen, az uniós pénzek kezelésével kapcsolatos jogállamisági problémát tapasztal, javaslatot tehet a Tanács felé, hogy az fogadjon el meghatározott intézkedéseket, például a pénzek visszatartását. Ez az egyik leginkább jelentős változás az eredeti tervezethez képest, amely szerint még lényegében maga a Bizottság tehette volna meg ezeket az intézkedéseket (a Tanács elfogadásának vélelmezésével) -ezért minősítettem még annak idején oroszlán helyetti vadmacskának az eljárást.

A javaslata megtétele előtte még a Bizottságnak hivatalosan értesítenie kell az érintett tagállamot, lehetőséget biztosítva számára legalább egy hónapos határidővel, hogy előadja álláspontját, illetve az egyeztetést, amely értesítés tényéről tájékoztatnia kell az Európai Parlamentet és magát a Tanácsot is – formálisan ezt tekinthetjük az eljárás kezdetének, de mint a magyar eset is mutatja, információk bekérése és egyéb kommunikáció már ez előtt is lehetséges. Amennyiben nem sikerül az érintett tagállammal zöldágra vergődni annak hivatalos értesítése után, a Bizottság javaslatot tehet különféle intézkedésekre, amiket közölnie kell az érintett tagállammal, legalább egy hónapos határidőt hagyva annak az azokra való reakciókra. Ez után elküldi a javaslatát a Tanácsnak, aminek egy, kivételensen két hónapos időszak alatt kell döntenie, amennyiben pedig változtatni akar rajtuk, úgy ezt minősített többséggel teheti meg.

Már ennyiből látjuk, hogy ha optimistán februárra várjuk a bíróság ítéletét, majd utána a Bizottság és a Tanács azonnal cselekszik mindenben, akkor is legalább három hónap, amíg kézzel fogható eredmény születik, ami már pont kicsúszik a hazai választási kampány időszakából… Ellenben egy esetleges következő kormány pont a nyakába kapja majd az egészet…

Akkor most lesz új európai jobboldali párt a Fidesz részvételével…?

A 444.hu jelzése – mely szerint a Fidesz részvételével új európai parlamenti frakció jönne létre – után nem sokkal gyorsan kiderült (amiről ugyanitt beszámolt a 444.hu is), hogy igazából nem is. Salvini közölte, hogy ő és pártja mégsem csatlakozik, hiszen a lengyelek sem csatlakoznak. Novák Katalin pedig utána kapkodva próbálta cáfolni az egészet.

Némileg kellemetlen és egyben szórakoztató ugyanakkor, hogy egyes villámkezű, ám az európai viszonyokhoz igazából nem értő elemzők rögtön, már a 444 tudósítása után elkezdték megszakérteni, hogy ez miért is marha logikus… Ehhez képest… 😃

Meglepő lenne, ami történt? Cseppet sem. Emlékeztetőül, amit idén még áprilisban írtam (illetve egy interjúban elmondtam):

https://lattmanntamas.hu/…/uj-europai-jobboldali…/

Ennek lényege: “A Fidesz (és annak 12 EP-képviselője) kedvéért sem a jelenleg 74 fős Identitás/Demokrácia Csoport (ID – ahol Salvini pártja tényező), sem pedig a 62 fős Európai Konzervatívok és Reformerek Csoport (ECR – ahol a lengyel kormányfő Jog és Igazságosság pártja dominál) nem fog feloszlani, vagy egyszerűen egyesülni.”

Szóval a lényeg, hogy amit áprilisban mondtam, még mindig fennáll. Ellenben azt egyre kevésbé látom valószínűnek, hogy az akkor említett ECR-vonal reális legyen jövő tavaszra, ahogy a hazai választások felé közeledve egyre inkább csúszik a Fidesz az egyre inkább szélsőséges kommunikáció felé…