Kategória: ATV Híradó

Netanjahu ki nem adásának, illetve a Nemzetközi Büntetőbíróság elhagyásának következményei

Miután valóra váltak a legrosszabb elképzeléseim, a magyar kormány valóban meghívta Netanjahut, majd nem tartóztatta le és nem adta ki, sőt, Orbán bejelentette, hogy Magyarország elhagyja a Nemzetközi Büntetőbíróság rendszerét, érdemes egy gyors pillantást vetni rá, hogy mekkora kását sikerült kavarni.

Ezekről a kérdésekről elég sokat beszéltem mostanában, így például a Magyar Közöny Podcast, az Index, az ATV-n, közvetlenül a helyzet előtt a Klubrádión, vagy jóval korábban még a Hírklikk oldalain, valamint emlékeztetnék rá, hogy a hazai kollégákkal közösen kiadtunk egy nyilatkozatot is, ami azóta mértékadó nemzetközi fórumokon (OpinioJuris blog, Völkerrechtsblog) is megjelent.

A letartóztatási parancs nem teljesítése

Amint várható volt, a bíróság a magyar kormány jogsértését észlelve eljárást indított az az által elkövetett szerződésszegés miatt, és erről beszámolt a hazai sajtó is, lásd pl. itt vagy itt. Annyit mindenképpen előrebocsátanék, hogy a cikkben említett “kötelezettségszegési eljárás” nem azonos az EU-s hírekből indult uniós “kötelezettségszegési eljárás”-okkal, semmi köze azokhoz. Ez annyit takar, hogy maga a bíróság ebben az eljárásban meg fogja állapítani, hogy Magyarország megszegte a bíróság alapokányából fakadó kötelezettségeit.

Mi lesz ennek a következménye? A bíróság eddigi gyakorlatában az ilyen esetek utáni eljárások azzal értek véget, hogy a bíróság rögzítette a jogi helyzetet (azaz kimondta az állam jogsértését), majd az ügyet átadta a bíróság főszervének, az ún. Részes Államok Közgyűlésének (illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsnak, ha az olyan helyzettel összefügésben született, amit az utalt a bírósághoz). Miért? Mert az ilyen szerződésszegés lehetséges következményeit a rendszerben részes államoknak (azaz a többi szerződő államnak) kell eldönteniük, a nemzetközi jog eszköztárába tartozó bármilyen módszer alkalmazásával. Miután a Nemzetközi Büntetőbíróság megállapítja, hogy Magyarország nemzetközi jogot sértett, annak áldozatai, azaz a többi részes állam akár az önsegély keretében jogszerűen szinte azt csinál, amit akar, ellenintézkedés keretében.

A nemzetközi jogban az önsegély lényege, hogy a szerződésszegővel szemben a szerződés többi részese akár egy másik szerződés megszegésével is reagálhat, ha azt látja megfelelőnek. Nyilván ennek van valamiféle korlátja, tehát az ellenintézkedésként tett lépés nem sérthet jus cogens normát (tehát nem járhat pl. fegyveres erő alkalmazásával, vagy nem vezetheti be a kötelező rabszolgaságot az adott állam polgárai tekintetében), illetve általánosságban arányosnak kell lennie. A lényeg, hogy a bíróság várható marasztaló ítélete megadja a jogi alapot ehhez, de hogy konkértan mi lesz… Csak találgatni lehet. Az is lehet, hogy semmi, ahogy az eddigi esetekben történt – csakhogy az eddigi esetek nem EU tagállamok voltak, akik tekintetében az EU is csinálhatott volna valamit. Ellenben ha most pl. az EU tagállamok azt mondják, hogy a független igazságszolgáltatás ilyen mértékű ignorálása miatt Magyarország tekintetében törlik az európai letartóztatási parancs intézményét, akkor amiatt egy szavunk sem lehet majd. Nem állítom, hogy ez lesz, csak elsőként most ez jutott eszembe. Sajnos a lehetőségek majdnem korlátlanok.

Arról is már sokat és sokszor beszéltem, hogy a folyamatban lévő jogállamisági vitákban jelentősen rombolja majd a kormány pozícióját az a tény, hogy nyíltan megtagad egy bírósági döntést. De hát a magyar kormányt ez nyilván nem annyira zavarja.

A Nemzetközi büntetőbíróság elhagyása

Első körben érdemes rögzíteni, hogy a bíróság alapokmánya alapján egy részes állam bármikor elhagyhatja a bíróság rendszerét, annak van egy előre meghatározott eljárásrendje. Ez azt írja elő, hogy az adott állam a saját alkotmányos előírásainak megfelelően dönt a kilépésről, majd azt közli az ENSZ főtitkárával, és onnantól számított egy év múlva szűnik meg a tagsága.

Ez azt jelenti, hogy a fenti, Netanjahuval kapcsolatos ügyben a kilépés nem segít a kormányon. Az Országgyűlés döntését ugyanis csak most kezdeményezte az örök kezdeményező Semjén Zsolt, szóval még egy évig Magyarország köteles együttműködni a Nemzetközi Büntetőbírósággal, azaz az előző részben említett eljárásban ennek semmi hatása nem lesz.

Utána viszont szabadon jöhet majd akár Orbán Viktor legnagyobb barátja, Vlagyimir Putyin, illetve a földgolyó bármilyen népirtó és egyéb söpredéke, a magyar név nagyobb dicsőségére. Bár azt érdemes megjegyezni, hogy ezek a bűncselekmények a magyar jog szerint is bűncselekmények, de hát a rezsim leghűbb ügyésze, Polt Péter majd nyilván kellő óvatossággal csinálja majd a szokásos semmit, hogy ne zavarja az orbáni diplomáciát a szokásos sikerek sikerre halmozásában.

De önmagában a kilépésnek nincsenek jogi következményei, azon túl, hogy nagyon kellemetlen, és igen rossz megítélést okoz – függetlenül attól, amire a kormány most nagy lelkesen mutogat, nevezetesen a bíróság működésében gyakran tapasztalható kisebb-nagyobb problémáktól. És itt újra felhívnám a figyelmet az előző rész utolsó bekezdésében foglalt, az Európai Unión belüli politikai következményekre. Ezek azért lehetnek érdekesek, mert kevés dolog van, amiben az uniós tagállamok annyira egyetértenek, hogy az közös uniós külpolitikai álláspontokat tud képezni, ezek között az egyik épp a Nemzetközi Büntetőbíróság támogatása. Ami persze továbbra sem érdekli majd a kormányt…

A “lex Magyar” jogellenességéről

Nyilatkoztam pár helyre a készülő, az EP-képviselők vagyonbevallásáról tervezett jogszabályról, mindenhol megpróbáltam elmagyarázni, hogy miért ellentétes az uniós joggal, és miért kell és érdemes ellenállni annak.

Néhány példa, ahol utána lehet olvasni/nézni: 24.hu / Klubrádió / szeretlekmagyarorszag.hu /

ATV híradó:

Az a legszebb, hogy a kormány ezzel megint úgy rúgja el a pöttyöst, hogy fogalma sincs, ki fogja visszahozni a labdát. Egyvalami biztos: ha az NVB le is megy kutyába, az Európai Parlament egészen biztosan bele fog állni a balhéba. soha ilyen jó lehetősége nem volt az ellenzéknek, hogy ellenálljon, és ne tudja izomból legyűrni Orbán Viktor…

A véglegesen elveszített uniós pénzekről a mai ATV Híradóban

Ma az ATV Híradónak beszéltem a címben jelzett témában. A teljesség kedvéért: a kérdés az volt, hogy jelenleg milyen eszközei lehetnek a kormánynak, hogy orvosolja a helyzetet, lehet-e valahol fellebbezni, vagy ilyesmi. Bár már számos alkalommal elmondtam, még egyszer: jogi út nem áll rendelkezésre, azaz bírósághoz fordulni nem lehet, hiszen ezek a pénzek a létező szabályok alapján fognak elveszni. Az interjúban megjelenő “politikai út” arra utal, hogy a hatályban lévő uniós jogszabályok megváltoztatása talán segíthetne, de ahhoz már nincs idő, másrészt pedig a tagállamok többsége egészen biztosan nem támogatná az ötletet – márpedig uniós jogalkotáshoz legalább minősített többségre van szükség.

Amúgy pedig… Miért tennék? Miért segítenének Orbán Viktornak?

Ami pedig az uniós ügyészséget illeti… Nagyon örülök neki, hogy Magyar Péter sok más megélhetési politikus után hirtelen rátalált az uniós ügyészség gondolatára (mindjárt visszanézem, de szerintem amikor 2015-ben a kezdeményezésemre aláírásokat gyűjtöttünk egy népszavazáshoz, akkor ő nem írt alá nekünk), de az a nagy helyzet, hogy ma az már semmire nem megoldás, tekintettel arra, hogy az elmúlt tíz évben Orbán már a bíróságokat is bedarálta. Nem baj, mondani mindig lehet és kell is valamit, különösen, ha saját gondolatod nincs.

Orbán új frontot nyit, ezúttal a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben?

Amikor a múlt héten a Nemzetközi Büntetőbíróság kiadta a letartóztatási parancsot többek között Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel szemben, lehetett rá számítani, hogy az vet majd hullámokat.

Rögtön aznap, csütörtökön beszéltem a Hit Rádiónak abban a témában, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsából mi minden következik:

Mondtam többek között, kérdésre, hogy nem lehet annyira hülye a magyar kormány, hogy provokatív módon lépjen fel, és mondjuk már csak dacból, igazi hülyegyerek módjára Orbán Viktor meghívja Magyarországra Netanjahut.

Mire az anyag másnap kikerült a YouTube-ra, már rögtön hívott az ATV Híradó egy gyors interjúra, hogy Orbán a szokásos péntek reggeli vizenjárásán bejelentette, hogy még aznap meghívja Netanjahut. Remekjó. Inkább itt most nem írom le, hogy mi volt az első reakcióm.

A témát ezek után újra érintettük hétfő reggel a Klubrádión, illetve a Heti TV-n:

Röviden összefoglalva: ez nem lesz jó.

Nem csak az a jogi gond jelentkezik, amit Putyin kapcsán is rendesen körbejárkáltunk már úgy tavaly március magasságában, hanem az, hogy ennek Magyarországra nézve bajosan látszik bármi haszna, ellenben gond lehet belőle dúsan. Orbán Viktor és Magyarország nem engedheti meg magának azt a konfrontatív magatartást, amit annak idején Trumpnak sikerült kimaxolnia a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben (erről lásd egy akkori podcast felvételemet)…

“Brüsszel megszavazta a migránskvótát”

Tele van vele a média, hogy “Brüsszel megszavazta a migránskvótát”. Tényleg, komolyan? Jól van akkor.

1. Nem “Brüsszel”.
2. Nem “szavazta meg”.
3. Nem “kvótát”, ami ráadásul nem is azt jelenti, amit tulajdonítanak neki.

Most beszéltem erről kicsit az ATV híradójának. De minek? Szaladt a szerkesztő, merthogy Skype-on kell beszélnie az Alapjogokért Központtal. Szegényt képen röhögtem. Minek? Azokból aztán tényleg csak a hazug propaganda fog dőlni…

Ennek az egésznek tényleg semmi értelme nincs. Nekem meg tényleg nagyon tele van a bugyrom azzal, hogy egyedül vagyok az un. szakmában, aki tisztességesen próbál információkat átadni, folyamatokat elmagyarázni a napi kb. tizennégy órás munkaidőm mellett.

De tényleg, minek?

Elveheti az Európai Parlament Magyarországtól az uniós soros elnökséget?

A Népszava szerdai, a témában közölt tudósítása után nagyon nagy érdeklődés kezdte övezni a címben jelzett kérdést. Ahogy ilyenkor történni szokott, jöttek is a kérdések a témában, ezeket foglalnám itt most össze.

Elsőként a Hírklikknek adott interjúmat ajánlom mindenkinek a figyelmébe, már csak azért is, mert itt lehetőség nyílt a témát kicsit jobban körbejárni, beszélni arról, hogy pontosan mi is ez az intézmény. Itt szeretném külön is kiemelni, hogy újra valami egészen elképesztő ismerethiány jelentkezik nem csak a médiamunkásoknál, hanem gyakran az itt-ott megszólaló mindenféle botcsinálta “szakértők” körében is. Oda lassan-lassan eljutunk, hogy már nem keverik össze az Európa Tanácsot (az EU mellett 1949 óta létező össz-európai nemzetközi szervezet, aminek keretei többek között a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága működik) az Európai Unió keretében működő tanácsokkal, de ezek között a különbségtétel már nem mindig sikerül, konzekvensen keveredik egymással az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa, amit röviden csak Tanácsnak szoktak hívni.

Európai Unió: sötétkék / Európa Tanács: EU tagállamok + világoskék

Az “Európai Tanács” a tagállami állam- és kormányfők találkozóit fedi (ennek a testületnek van saját elnöke, 2009 óta, aki egy személy, jelenleg Charles Michel), ezek az ún. “európai csúcsok”. Az “Európai Unió Tanácsa”, vagy röviden “Tanács” pedig a tagállamok adott kérdésekben illetékes szakminisztereinek találkozóit jelenti, jelenleg tíz különböző formációban, ezek vesznek részt az uniós jogalkotásban, az Európai Parlament mellett, ún. “társjogalkotó” szerepkörben, na, ennek van “soros elnöksége” (jelenleg Svédország látja el), ami azt jelenti, hogy egy előre meghatározott rend alapján félévenként egy-egy tagállam látja el azt a komplex feladatot, hogy a Tanácshoz érkező előterjesztések előkészítését koordinálja. Ez azért komplex feladat, mert mire valami a miniszterek elé kerül, a tagállami kormányok azt alaposan “megrágják”, ami különböző munkacsoportokban szakmai egyeztetések formájában, majd az állandó képviseletek koordinációjában, politikai szinten zajló egyeztetést jelenti.

Az Európai Tanács, valamint az Európai Unió Tanácsa alatti struktúra

Ez a koordináció az, ami a soros elnökség feladata, és ez az, ami az egyes tagállamok számára jelentős politikai befolyást is biztosít (plusz országimázs, plusz mindenféle egyéb zöldség) – ha valaki számára kérdéses, hogy a tagállamok miért tartják fenn ezt az első ránézésre zavaros rendszert, nos, azért, mert megéri nekik. A jelen elgondolás az Európai Parlament részéről ennek, azaz az Európai Unió Tanácsának soros elnökségének elvételét célozza a magyar kormánytól.

Másik szempont, amiért a Hírklikk-interjút érdemes elolvasni, hogy megragadtam a lehetőséget egy régóta létező tévhit eloszlatására, vagy legalább annak kísérletére, nevezetesen arra, hogy a 2011. első félévi magyar soros elnökség “sikeres” volt. Hát, egyetlenegy témában volt “sikeres”, jelesül abban, hogy José Manuel Barroso akkori bizottsági elnök száját Orbán nagyon hatékonyan tudta befogni annak politikai elképzeléseinek és programjának képviseletének a többi tagállammal szembeni felvállalásával (helló, hatos csomag), aki cserében egészen annak az időszaknak a végéig szemet hunyt afelett, amit ő itthon a kétharmados parlamenti többségével a magyarországi választási, média- és minden egyéb rendszerrel művelt. De emellett aztán tényleg semmilyen, magyar szempontból releváns eredményt nem sikerült kihozni a dologból. Ha valakit bővebben érdekel az interjúban említett ENSZ BT-tagságra törekvés, akkor tessék, itt egy pár éve megjelent tankönyvben írt fejezetem (48-49. o.), ebben bővebb kifejtem azt.

Beszélgettünk erről a témáról már aznap a Klubrádióban, valamint az ATV Híradóban is:

Emellett jártam még az Egyenes beszéd-ben is, ahol valamiért a szerkesztők még besuvasztottak egy szokásos “uniósforrásos” kérdés-csomagot is, de itt igazán érdekes az interjú második fele.

A dolog jogi oldala összefoglalva: ha az Európai Parlament meg tudja győzni az Európai Tanácsot (a soros elnöksége szervezése kérdésében az dönt, minősített többséggel), akkor az el tudja venni a soros elnökséget a magyar kormánytól. A politikai oldalán viszont ennek nem látom komoly lehetőségét, a fentiekben több helyen elmondtam, miért.

Aztán persze majd meglátjuk…

A Nemzetközi Büntetőbíróság Putyinnal szemben letartóztatási parancsáról

Pénteken a Nemzetközi Büntetőbíróság pénteken kiadta az első letartóztatási parancsait az Ukrajna területén zajló háborúval kapcsolatban. Azok címzettjei Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint a hivatalában dolgozó orosz gyermekjogi ombudsman, Marija Lvov-Belova. Összefoglalóan adnék most információkat erről a kérdésről, felhasználva ahhoz az elmúlt néhány nap médiamegjelenéseit is.

A hágai székhelyű bírói fórum eljárásának jogalapját, az azzal kapcsolatos fontosabb információkat már leírtam itt, illetve elmondtam itt (0:41-től), azokat itt most nem ismétlem meg. A kiadott parancsról az ATV híradójának nyilatkoztam másnap:

Érdekes módon, a letartóztatási parancs alapjául szolgáló vád a rengeteg, az elmúlt hónapban megfogalmazott állításhoz képest elég specifikus. Miközben az utóbbi időszakban folyamatosan fogalmazódtak meg vádak nagyon sokféle nemzetközi jogsértéssel és lehetséges bűncselekménnyel kapcsolatban, a bíróság most csak a konfliktus során elhurcolt ukrán gyerekekkel kapcsolatos háborús bűncselekmény tekintetében emelt vádat. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az elmúlt hónapok során ebben a kérdésben sikerült kellő bizonyítékmennyiséget összegyűjteni, tehát várhatóan lesznek még később vádemelések más cselekményekkel összefüggésben is. Azt is érdemes lehet halkan megjegyezni, hogy a vád tárgyává tett cselekmény az ügyészi álláspont szerint háborús bűncselekménynek minősül, de könnyen valósíthat meg népirtást is, ahogy erre egy későbbi interjúban Hoffmann Tamás is felhívta a figyelmet.

Azt mindenképpen hozzátenném, hogy e bűncselekmény különleges jellege indokolja a gyermekjogi biztos asszony megjelölését is, ám annak a későbbiekben lehet akár politikai-taktikai oka is, csúnyán megfogalmazva, kell egy olyan figura is a képbe, akit akár feláldozhatónak is ítélhet az orosz oldal, ha úgy alakul…

Mit jelent egy ilyen letartóztatási parancs a gyakorlatban?

A letartóztatási parancs egyetlen – viszont jelentős – kötelezettséget ró azok az országokra, amelyek részei a Nemzetközi Büntetőbíróság rendszerének, akik megerősítették annak alapító szerződését: ha arra lehetőségük nyílik, kötelesek a bíróság letartóztatási parancsa által érintett személy(eke)t lefogni és átadni a bíróságnak, azaz Putyin elnök és Lvov-Belova jobban teszi, ha nem lép ilyen államok területére.

Persze, a helyzet nem mindig vegytiszta, a bíróság tevékenysége régóta vált ki vitákat, adott esetben ellenállást, most is elég vad dolgok is megjelentek, elég talán a Medvegyev-féle rakétatámadás belebegtetésére gondolni. Annyit érdemes rögzíteni, hogy ha nem is ennyire élesen, de azért az sajnos bevett dolog, hogy a bíróság intézkedésével érintett, vagy attól tartó államok valamiféle ellenintézkedéseket jelentenek be, vagy fenyegetőznek például a bíróság elhagyásával. Erről a témáról még 2017-ben írtam egy tanulmányt a prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének, amiben már akkor kitértem a bíróságról való orosz kivonulásra is, amire épp a korábban már említett ukrán alávetési nyilatkozat miatt került sor. Később, 2020-ban hosszasan beszéltem az HBC-n fenntartott podcast-csatornámon a Trump-adminisztrációnak a bíróság elleni fellépéséről, miután az bejelentette, hogy az Afganisztán területén elkövetett lehetséges bűncselekmények miatt fog vizsgálatokat folytatni. És ha már mosolygunk az orosz rakétán, érdemes lehet emlékeztetni, hogy húsz éve az Egyesült Államokban konkrétan törvényt fogadott el a Kongresszus, amiben felhatalmazta a mindenkori elnököt arra, hogy akár fegyveres erőt is alkalmazzon annak érdekében, hogy kiszabadítson a Nemzetközi Büntetőbíróság elé került amerikai állampolgárt.

Mindezekről beszéltünk hétfő este az ATV Egyenes beszéd c. műsorában is:

Mi a helyzet Magyarországgal?

Magyarország még az elsők között írta alá, majd erősítette meg a Római statútumot, így annak előírásai ránk kötelezőek, és ugyanazok a fent leírt kötelezettségek terhelnek minket, mint a többi részes államot. Természetesen nem tudjuk előre, hogy Oroszország, illetve Putyin elnök hová tervez utazni (a leginkább valószínű következő úticél a BRICS-országok dél-afrikai csúcstalálkozója lesz), de Magyarország – ahogy arra utaltam a fenti interjúban is – kellemetlen helyzetben találhatja magát, ha valamiért felkerül az úticélok listájára. Könnyen alakulhat ki ugyanis szakítópróba-jellegű helyzet, amiben Oroszország és Putyin válaszút elé állítja Magyarországot és Orbán Viktort: teljesíti-e vagy megpróbálja-e teljesíteni e kötelezettségét, vagy vállalja-e a jogsértést. (Érdeklődve várom, mi lesz Dél-Afrikában, ugyanis az az állam részes a büntetőbíróság statútumában…)

Ez már csak azért is kellemetlen, mert a jogsértés lehetősége nálunk sajnos szándék nélkül is fennáll. Felmerült egy régóta fennálló gyakorlati probléma, amire a letartóztatási parancs kiadása utáni napon Varga Réka hívta fel a figyelmet a médiában, aminek lényege, hogy a mai napig nincs kihirdetve és megfelelően átültetve a magyar jogba a bíróságot létrehozó nemzetközi szerződés, ami kérdésessé teszi annak gyakorlati alkalmazhatóságát. Ez egy valós, 2001 óta létező, szakmai körökben jól ismert probléma, amit már többször jártunk körbe különböző szakmai fórumokon, sajnos nem sok gyakorlati eredménnyel, e kérdésben a megfogalmazott kritikáink és észrevételeink az elmúlt húsz évben folyamatosan lepattantak minden kormányról és releváns döntéshozóról. Erre is kitértünk a Klubrádiónak a témában adott hétfői reggeli interjúban, majd este, a fenti Egyenes beszéd műsorban.

Akit a részletek is érdekelnek, még 2011-ben írtam erről egy tanulmányt, amikor még nem lehetett tudni, hogy az új Alaptörvény, majd minden létező kapcsolódó jogszabály újraírása milyen hatással lesz az akkor már tíz éve fennálló problémára, csak remélni lehetett, hogy segít rajta. Nem segített. Hiába született új büntető törvénykönyv, új büntető eljárási törvény stb., a probléma továbbra is megoldatlan. 2018 októberében a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetben, majd 2021 júniusában a Leideni Egyetemen tartott nemzetközi kutatói konferencián beszéltem a témáról. Érdekességképpen ajánlom még az MTA konferenciáról Prof. Kovács Péter, a Nemzetközi Büntetőbíróság magyar bírójának előadását, amit utána írásos formában közzé is tett, ami ad némi betekintést a kialakult helyzet okairól.

Természetesen folyamatosan figyeljük a további eseményeket.

Az olajembargó és/vagy uniós büntetővám kérdéséről

Tegnapelőtt késő este érkeztem haza a prágai, majd a bécsi egyetemi dolgaimból, majd másnap reggel megkeresett az ATV Híradója, hogy tudunk-e beszélni a Spiegel által belebegtetett uniós büntetővám lehetőségéről. Ennek az lenne a lényege, hogy az elfogadott uniós kompromiusszum alapján Magyarországgal együtt néhány tagállam továbbra is importálhatna orosz kőolajat és kőolajtermékeket vezetékeken keresztül, de e mellett az EU alkalmazna egy olyan büntető vámot, ami lényegében azt piaci alapon tenné értelmetlenné – és amit a magyar kormány nem tud megvétózni.

Ez nem vadonatúj ötlet, csak érdekességképpen, már én magam is utaltam ennek létezésére egy május 26-i, brüsszeli tartózkodásom okán Skype-on keresztüli interjúmban, ahol az akkor még folyamatban lévő vita kapcsán merült fel az a kérdés, hogy meg lehet-e kerülni a magyar kormány vétójogát. Ekkor említettem, hogy van ilyen elképzelés is, de…

És akkor most érdemes visszatérni a “de” részre, ami akkor idő- és relevancia vélt hiányában nem akartam kifejteni. Most sem érzem egy ilyen büntetővám bevezetését feltétlenül reálisnak, de mivel egyre erősödnek a körülötte szerveződő hangok, érdemes annak lehetőséges következményeit is körüljárni, és erre törekedtem a tegnapi interúban is (nem a leginkább kipihent, és egészségügyileg sem teljesen tökéletes állapotomban):

Amit érdemes erről kicsit bővebben tudni: az uniós jogalkotás soha nem a levegőben lóg. Mindenhez megfelelő jogalap, majd az annak megfelelő eljárás alkalmazása szükséges.

Az Oroszország elleni uniós szankciók tekintetében azért van minden tagállamnak vétójoga, mert ez a kérdés nem tartozik az uniós hatáskörök közé. Azokban, amelyek viszont igen, az uniós döntéshozatal és jogalkotás során nincs vétójog, ott a Tanácsban minősített többséggel hozhatnak döntést a tagállamok, az alapító szerződések rendszerében pedig két ilyen terület van, ami most releváns lehet: a közös kereskedelempolitika és az energiapolitika. Ugyanakkor mind a kettő esetében érdemes lehet előre rögzíteni, hogy a helyzet nem olyan egyszerű, mint amennyire a kormánnyal nem szimpatizálók közül sokan láttatni szeretnék.

Az Európai Bíróság gyakorlata szerint problémásnak látszik, ha az EU szankciós politikát próbál kereskedelempolitikává csomagolni – ez a bíróság szemében kb. ugyanúgy átlátszó, mint ahogy a kormány a magyar rendszámnak biztosított hatósági áras benzint próbálja szociális intézkedésnek eladni. Az energiapolitika területén pedig maga az alapító szerződési szöveg rögzíti az uniós energiapolitika céljait, és mivel azok között a behozatal szabályozása nem szerepel, sőt, az kifejezetten rögzíti a “a tagállamok jogát az energiaforrások kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására” és kimondja, hogy az e fejezet alapján elfogadott intézkedések “nem befolyásolhatják a tagállamok különböző energiaforrások közötti választását és energiaellátásuk általános szerkezetét”, kérdéses, hogy e tekintetben ez a rész egyáltalán felhívható-e.

A lényeg, hogy bármelyik alapon születik uniós jogszabály, mind a két esetben megkerülhető egy orbáni vétó, de mind a két esetben számítani kell arra, hogy a magyar kormány az EU Bíróságához fordul az elfogadott uniós döntéssel szemben, és jó esélye van, hogy nyerjen. Számomra nagyon kérdéses, hogy az Európai Bizottság vállal-e ilyen kockázatot, valamennyire ismerve annak gyakorlatát. Ennek megfelelően én úgy gondolom, hogy nem lesz ilyen – nem biztosan állítom, csak úgy gondolom.

Össz-európai szempontból az Európai Bizottságnak ugyanis nem Orbán Viktor fegyelmezése a fő ambíciója, és a számára nyújtott engedmények össz-európai szempontból még mindig nem annyira jelentősek, hogy azok össz-európai célokat veszélyeztessenek. Az pedig pláne nem zavarja a Bizottságot, hogy közben Magyarországon ő folyamatosan az állandó győztesnek, Európa új és valódi vezetőjének adja el magát, mindezek a dolgok a határainktól nyugatra tényleg csak azokat a politikusokat érdeklik, akik ezt otthon a saját politikai érdekeikre tudják fordítani, jelesül örülnek neki, hogy van kire mutogatni elrettentő példaként, valamint a saját választóik ijesztgetése céljából.

Az Oroszország elleni szankciók egyes kérdéseiről

Az orosz agresszió eredményeképpen, annak kezdetétől egyre élesebben kerül elő az alkalmazható szankciók kérdése. Több helyen, többször nyilatkoztam erről a válság kezdete óta, így például itt:

Felmerült az is, hogy az Európai Unió intézményei között mi a szerepe az Európai Parlamentnek, hiszen az feltűnő politikai aktivitást mutat. Erről összefoglalóan már itt is beszéltünk, a lényeg az, hogy miután az Európai Uniónak nincs általános külpolitikai hatásköre, csak akkor tud egységes álláspontot képviselni és intézkedéseket – akár szankciós intézkedéseket – elfogadni, ha azokban teljes tagállami konszenzus van. (Itt beszéltünk a konfliktus során elkövetett jogsértésekért való felelősség kérdéseiről is):

Tegnap este az ATV “Egyenes beszéd” című műsorában beszéltünk ezekről, illetve ma az ATV Híradóban kifejezetten a gázszállításokkal kapcsolatos magyar kormányzati álláspontról.

Amit látni kell: a politikai helyzet romlásával, azaz a konfliktus eszkalációjával a magyar kormány is egyre nehezebb helyzetbe kerül. Lényegében az egyetlen külpolitikai “eredmény”, amit Orbán mutogathat az elmúlt években, azok az oroszokkal kötött hosszútávű gázszállítási szerződések, amiknek köszönhetően nálunk rezsicsökkentés van, Nyugaton meg megfagynak két nemváltás között – legalábbis szerinte és a kormánypropaganda szerint. (Persze aki ezt elhiszi, annak már úgyis mindegy.)

Ez nem más, mint az általam is már sokszor korábban megénekelt “PR-kormányzás”, annak a legrosszabb formában, ráadásul most előállt az a helyzet, hogy ha uniós döntés születik a gázimport leállításáról, akkor hirtelen még ez a PR-termék is eltűnik, és tényleg semmit nem lehet mondani még azoknak sem, akik ezt a semmit idáig elhitték.

Ezért van ez az eltökélt ellenállás már az ötlettel szemben is, ám kérdéses, hogy ez meddig tart ki, ahogy az is, hogy mikor jön el egyfajta töréspont a kérdésben. Azt ugyanis látni kell, hogy akármennyire is PR, amikor az EU, pontosabban az uniós tagállamok eljutnak oda, hogy erről gondolkodnak, akkor ez a kérdés már tényleg a szankciós politikáknak és eszközöknek az a szintje, ahol már magának a büntetőnek is fáj a büntetés – nem véletlen, hogy a tagállamok sem erőltették eddig ezt a kérdést ennyire. De nem mernék fogadni arra, hogy lesz, vagy nem lesz továbblépés innen… És akkor a magyar kormány bizony szorult helyzetbe kerül.

Az EU Bíróság ítélete: a kondicionalitási (“új jogállamisági”) rendelet érvényes

Ennek az eljárásnak is vége van: az Európai Unió Bírósága hosszas eljárás után meghozta ítéletét, amiben a magyar/lengyel keresetekben foglaltakat elutasítva érvényben tartotta a rendeletet, ami 2018-as Bizottság általi előterjesztése után végre működésbe tud lendülni, aminek célja, hogy az Unió szükség esetén különböző pénzügyi intézkedésekkel tudjon fellépni az uniós pénzekkel való visszaélés eseteivel szemben.

Apró, kapcsolódó személyes élmény, hogy jóbaráti társaságban személyesen is jelen voltam az ítélethirdetésen, aznap hajnalban kocsiba ültünk Brüsszelben, és két és fél órás vezetés után érkeztünk a Bíróság luxembourgi épületéhez.

A Bíróság nay tárgyalóterme, az ítéletet most nem itt hirdették ki…

Volt egy kis időnk körbesétálni a COVID miatt éppen eléggé kiürült épületben, némi meglepetésemre az ítélethirdetés sem vonzott nagyobb tömegeket, rajtunk kívül egy magyarul beszélő idős házaspárral találkoztunk, valamint két lengyel forgatócsoporttal. Később még páran csatlakoztak, de az ítélethirdetés kezdetére sem gyűltünk össze tíznél többen a teremben.

Az ítélet maga számomra semmi meglepőt nem hozott, a bíróság döntése a főtanácsnoki állásfoglalással megegyező, így igazából érdemben sok minden újat most nem írnék, csak utalnék arra, amit akkor itt írtam, beleértve ebbe az új eljárás bemutatását is.

Talán annyi volt meglepő, hogy az ítéletet magát (egészen pontosan a rendelkező részt) nem franciául vagy angolul, hanem magyarul illetve lengyelül olvasták fel, előbbit az elnök, utóbbit a lengyel bíró. Lehet élcelődni a magyar nyelvű felolvasás minőségén (ami szerintem sem feltétlenül volt jó ötlet), de van ennek egy szomorú olvasata. A lengyel bíró bevállalta, hogy felolvassa lengyelül, valamiért a magyar nem, így a feladat az elnökre hárult. Vajon miért nem akarta bevállalni a nagyon-nagyon finoman megfogalmazva, ellenzékiséggel egyáltalán nem megvádolható magyar bíró (Orbánék jelöltje volt anno) ezt? Tippem az, hogy jó eséllyel még ő sem akarta, hogy a Megafon Központ trágyaalapjaként működő Alapjogokért Központ csahos kutyái megugassák, mint ahogy tették azt más, tisztességes bírókkal is már, akik közül volt, akinek ez a karrierjébe is került. (Erre a témára amúgy a későbbiekben majd még külön is visszatérünk…)

Az ítélet kihirdetése után kocsiba ültünk, én menet közben adtam egy interjút a témában a Forbes magazinnak, majd később, már Maastrichtból az ATV Híradójának:

Majd délután beszéltem a dologról Lampé Ágnessel a Fórum műsorában, tegnap reggel a Klubrádiónak (itt azért más téma is előkerült), ma reggel pedig a Spirit FM-nek adtam interjút:

Magára az ítéletre, a benne foglalt érvekre a későbbiekben még valamilyen formában biztosan vissza fogunk térni, ahogy elmondtam majdnem mindenhol, nyomokban sem tartalmaznak igazságot a Varga Judit és az egyéb kormányzati megmondók által tett nyilatkozatok, és bizony az ítéletben vannak olyan megállapítások, amik nagyon szépen rakják rendben a valósággal gyakran köszönő viszonyban sem álló kormányzati kijelentéseket.

A témában korábban itt írt bejegyzéseim, ha valaki vissza akar olvasni:

Something went wrong. Please refresh the page and/or try again.